2013. december 31., kedd

Happy New Year's Eve everyone:)

Heyho babes:)

Nos, eljött annak is az ideje, hogy lezárjuk a 2013-as évet.:) Bevallom, eléggé gyorsan elment ez az év, de valamilyen szinten nem is bánom.
Nem szeretnék sokáig rizsázni, csak mindenkinek Sikerekben Boldog Új Évet Kívánni.:) Haha, ez még rímelt is.:)
Köszönöm, az idei aktivitásokat; a sok komit, feliratkozót, díjat mi egyebet:) Mindenki élvezze ki a maradék szünetet, amíg lehet!
És akkor hogy ne szaporítsam tovább a szót, ténylegesen Boldog Új évet mindenkinek! ^^

ßeccsu♥ xx


2013. december 28., szombat

78. "Te egy olyan személy vagy, aki pontosan tudja, hogy mi történt velem, hiszen végig követted szinte az egész életem."

Hai, babes.(: 

Wow. Nem igazán tudom, mit is mondjak, mivel úgy tűnik, ez lesz az utolsó bejegyzésem ide ebben az évben. Köszönöm, a sok kommentet, a sok oldal megtekintést, a sok tetsziket, a sok feliratkozót, és azt, hogy itt voltatok velem ebben az évben - is.:) Összefoglalva, köszönök mindent, amit az idei évben kaptam tőletek(:! Remélem, az elkövetkezendő években is ennyien fogjátok - avagy még többet:) - olvasni a történeteimet, és a visszajelzések is csak szaporodni fognak. 
Kívánok mindenkinek sikerekben boldog új évet, és élvezzétek ki a maradék szünetet!:) A részhez, pedig jó olvasást, és ha nem olyan nagy kérés, hagyjatok valamilyen nyomot magatok után.:) 

Sikerekben Boldog Új Évet Kívánok minden olvasómnak, 
Jövőre ugyan itt találkozunk!:) xx


Abban a hitben voltam, hogy a férfiak nem töltenek el két óránál többet azzal, hogy bemennek egy boltba, és körülnéznek. Tévedtem. Mikor Robinnal megérkeztünk az első ékszer boltba, közel három óráig nézegettük a gyűrűket, de természetesen egyik sem felelt meg neki. Tudtam, hogy az egész napom rá fog menni, de mivel azt is tudtam, mennyit jelent ez neki, tűrtem, és örömmel segítettem. ~ Harry Styles 

.:: Stella szemszöge ::. 

Két nap van a születésnapomig, még sem vagyok feldobva. Nincs kedvem ünnepelni, nincs kedvem ajándékokat kapni. Egyszerűen csak lustálkodni szeretnék, egész nap az ágyban feküdni, s bömböltetni a zenét kedvem szerint. 
Igen, visszaértünk Londonba, ahova Robin is velünk tartott, számomra érthetetlen okok miatt. Louis és Eleanor közölte, hogy a szülinapomon korán reggel fognak megérkezni, Liam szintén, s Niallről senki nem tudott semmit. Zayn is, mint a kámfor eltűnt, mióta visszajöttünk, nem találkoztam vele; az egész ház csendben állt. Harry Robbal az oldalán járja a várost, elmondásuk szerint, valami nagyon fontos dolog után kutatnak. Egyedül nem volt kedvem maradni a hatalmas házban, így úgy döntöttem, megnézem miújság nálunk, elvégre eléggé régen voltam otthon. 
Vagy húsz levél, biztosan fogadott. Ennek a fele mind rajongói levél volt. Sokan érdeklődtek a verseny felől, kérdezték, miért vontuk vissza a fellépéseket, és felkéréseket. A furcsa, ebben csupán az volt, hogy egyetlen egy fellépést sem mondtam vissza. Többek közt híres táncosoktól is jött felkérés, miszerint nem lenne-e kedvem egy magasabb szintre lépni tánc ügyileg, de mivel ezekben a levelekben - talán kettőben - nem említették meg a csapat többi tagját, nem igazán foglalkoztam vele. Egyedül ilyenbe nem megyek bele. 
Miután átnyálaztam minden levelet, bevittem apa dolgozószobájába, ha egyáltalán, valamikor hazajönnek, megtalálja. Muszáj volt valamit lépnem, tennem, különben megölt volna az unalom. Mielőtt véglegesen elhagytam volna a házunkat, meglátogattam a már rég nem látott szobámat, azon belül a ruhásszekrényem. Rengeteg ruhám itt maradt, s ezeknek nagy része edzőruha. Ajak harapva válogattam a sok csoda között, s mikor megtaláltam a megfelelőt, eltettem egy táskába, azzal a céllal, hogy ma már pedig bemegyek a stúdióba, s megnézem mi a helyzet. 
Tankoltam, mielőtt azonnal a stúdióhoz mentem volna. A zene dübörgött, mikor beléptem a hatalmas épületbe, s a már megszokott bizsergés átjárt a zene hallatán. Szívem szerint, ott, és akkor a portán neki álltam volna táncolni.
Felértem az emeletre, ahol szinte mindent David hangja töltött be. Nem ordibált, csak hangosan beszélt. 
- A versenyt eltolták, ami nekünk nagyon jól jön. A koreográfiánk a béka segge alatt van. Össze kell szednetek magatokat, muszáj, ha ezen a versenyen, mi akarjuk elvinni az aranyat! Mert mi akarjuk elvinni az aranyat, igaz? 
Mint egy nem igazán odaillő személy, beljebb löktem az ajtót, s ezzel szinte egy ütemben, mindenki tekintete rám irányult. 
- Stella, téged még látni? - Adam felnevetett, majd felpattant, s karjaiba zárt - Kris keresett... nem is egyszer. 
- Sejtettem - motyogtam, miközben szorosan megöleltük egymást - Dav, kösz, hogy beugrottál helyettem! - tekintetem az utolsó személyre emeltem, mikor mindenkit végig ölelgettem. Tudtam, hogy neki nem lesz elég egy ölelés, és elnézés kérés. 
- Ez azt hiszem, alap. Megbeszéltük már anno, mikor belekezdtünk ebbe az egészbe! - válaszolta komoran. Lemondóan sóhajtottam. 
- Srácok... - a táskát, ami még mindig a vállamon pihent, ledobtam a földre, majd eléjük álltam - Tudom, hogy nem kérhetek, és várhatok egy tőletek mindent, tudom, hogy a verseny a nyakunkon van, és semmit nem tudunk. Tudom, hogy ez mind az én hibám, de... időközben becsúszott néhány dolog, ebbe beletartozik rengeteg felkérés. 
Síri csend uralkodott a termen. Meglepődtem, mikor David is helyet foglalt, s nekem szentelte figyelmét. 
- Little Mix. Mondd nektek valamit? 
- Az új haverjaid egyikének a csaja. Ja, hallottam már róla. A padlizsán fejű? - horkant fel David, és megértettem, amiért ennyire lekezelő.
- Kérlek, ne beszélj így róluk - kérleltem, majd folytattam - Nos, egyik nap felkeresett Perrie, David szavaival, a padlizsán fejű... 
- Anno még neked is az volt - vágott közbe keményen. 
- Megkértek minket, illetve, megkérdeztek, hogy nem vállalnám-e el azt, hogy betanítok nekik egy koreográfiát, a legújabb számukhoz. 
- Akkor meg mi a fasznak osztod meg ezt velünk? Téged kértek fel, nem minket. 
- Azt mondtam, megbeszélem veletek, nélkületek nem döntök, sosem, semmiben, ez hagyomány! - legyűrtem David gúnyos szavait, s próbáltam túl tenni azon a nézésen, amit felém intézett. Megvetett. Tőle sosem vártam volna. 
- Hagyomány - elvékonyította a hangját, ezzel mintha engem utánozna - A hagyomány, azt is magába foglalja, kedves Stella, hogy Ash születésnapját együtt ünnepeljük meg, itt! - szégyelltem magam amiatt, mert elfelejtettem az egyik legjobb barátom születésnapját. Mikor rápillantottam, szemeiben csalódottság ült - Igaz, azt már kevésbé, amit most mondok, de Alysnek majdnem rá ment a vizsgájára az, hogy bejárjon feleslegesen. Edzés helyett tanultunk vele. Az anyja megtiltotta neki, hogy bejárjon edzeni, mert nem ment neki a tananyag. Ha megbukott volna, költözhetett volna haza, Amerikába, a nagyszüleihez, ezzel megfosztva az álmától. De gondolom, ez téged egy percig sem zavar. Téged az sem zavart, hogy mi lenyomtunk napokat azzal, hogy edzetünk, vártunk téged, kerestünk is. Azt hittük, megbízhatunk benned, és az új barátaid mellett, mi nem fogunk elsüllyedni. Tévedtünk. Átbasztál minket, Stella! A versenyt is elvesztettük volna, ha nem mi vagyunk az egyetlen csapat, akik halasztást kérnek. De gondolom, ez sem érdekel téged. Ahogy az sem, mi lesz a csapat jövője. 
A szavak, a torkomon akadtak. Nem tudtam, mit is kellene erre mondanom, már ha erre lehet. 
- Mindig, minden körülmény között elértetek volna, ha igazán kellettem volna. Egyszer sem jelzett a telefonom, hogy kerestetek volna. Soha, senki nem mondta nekem, hogy kellenék nektek még ide. Egyszer nem mondtátok, hogy mi a helyzet. És ne mondd, hogy nekem kellett volna kérdeznem, hogy mi van veletek. A családommal sem tartom a kapcsolatot, ezek után, még csodálkoztok, hogy veletek sem? 
- Stella, ha nem felejtetted volna el, itt egyikünknek sincs rendes családja. Itt egyikünkkel sem foglalkoznak rendesen. Itt mi vagyunk egy nagy család. Mi összetartunk. Jóban-rosszban. Az istenért is, fél éve eltűntél! Ki gondolta volna ezt? Fél éve, ha nem több, senki nem hallott semmit, a Whirlsről. Ez tudod mit jelent? Hogy akár a süllyesztőben is végezhetjük!
Eközben a telefonom vad csörgésbe kezdett. Nem szerettem volna felvenni, de mikor már egy két perce csörgött, muszáj volt kezdnem vele valamit.
- Kérlek, gyorsan mondd, nem érek rá.
- Minden rendben? - kérdezte komolyan.
- Igen, persze. Mit szeretnél?
- Rendben. Annyit szerettem volna kérni, hogyha Niall megérkezett, akkor mondd neki hívjon fel. Fontos.
- Um, nem éppen vagyok otthon...
- Még is hol vagy? - értetlenkedett.
- Stúdióban, és most össze jött minden. Egy ideig, nem szabadulok, és muszáj megbeszélnünk mindent.
- Oké, akkor mindegy. Remélem, sikerül beszélnetek. Majd hívj, ha már vannak fejlemények.
- Természetes. Viszont most már tényleg muszáj mennem. Beszélünk később.
- Sok sikert, szeretlek.
- Én is, szia Harry - suttogtam, majd Ő bontotta a vonalat. A telefont elsüllyesztettem a zsebemben, mély levegőt vettem, majd megfordultam, és Davidre néztem.
- Csak nem hiányol a lovagod? - gúnyosan felnevetett, s hangja betöltötte az egész termet. 
- Nem, nem hiányol, csak megkeresett, mert szüksége lett volna a segítségemre! - keményen szóltam vissza, hiszen nem hagyhattam magam - Úgy gondolom, én itt még mindig nagyobb rangú vagyok, mint te. Így hát jobb lesz, ha csillapítasz magadon, mert ezt nem tűröm el. Igen, bevallom, eltűntem hosszú időre, de kellett, hogy össze szedjem magam. Te egy olyan személy vagy, aki pontosan tudja, hogy mit történt velem, hiszen végig követted szinte az egész életem. Kibaszottul tudod, hogy nekem mennyi idő kell ahhoz, hogy újra talpra tudjak állni, és rendbe szedni magam körül a dolgokat. Keresztül mentem egy szakításon, elutaztam a világ másik felére, aztán vissza, a barátnőmet dobta a barátja, emellett a barátom apja is idő közben kórházba került. Ha ez nem lenne elég, a barátnőm eléggé szar helyzetben van a volt pasija miatt; elege van az öccséből. De nem, nem zúdítottam rátok a gondjaimat, mert úgy gondoltam, hogy sikerülni fog megoldani. Mikor kérdezted te meg egyáltalán, hogy nincs-e kedvem meg inni veled valamit? Mikor voltunk utoljára együtt bulizni? Mikor beszélgettünk normálisan, ordibálás nélkül? David, akármilyen őszinte is akarok veled lenni, akármilyen jól akarok a kapcsolatunkról beszélni, nem megy. Nekünk nincs a táncon kívül mára más témánk. 
- A levelemre, máig nem válaszoltál! - mintha az előbb, a falnak magyaráztam volna, elkerülte minden szavam, és egy teljesen más témát hozott fel. Még is milyen levélről beszél ez? - Oh, hogy te azt sem kaptad meg, értem - tűnődött hangosan, miközben okoskodó fejet vágott. 
- Jó, figyelj. Nekem ebből itt, és most elegem van. Két választásod van. Vagy fogod a sátorfád, és eltakarodsz innen, vagy lenyugszol, és neki láthatunk próbálni. Nincs semmi kedvem a múltban történtekről beszélni, felesleges, és megváltoztatni, már úgy sem lehet. Dönts, amíg átöltözök. 
Bevonszoltam magam az öltözőbe, ami ugyanúgy volt, mint mikor utoljára itt jártam. Gyorsan magamra kapkodtam a ruhákat, és már kint is voltam. 
A fiúk, csendben próbáltak egyes lépéseket, amit a lányok figyelemmel kísértek. Nem szerettem volna megzavarni a csendet; olyan volt, mintha én új lennék, és nem igazán találnám a helyem. Normális léptekkel szeltem át az utat, egészen a zenés szekrényig, ahol egy CD pihent. Kisebb félmosollyal az arcomon vizsgálgattam a lemezt, amin a csapat volt megtalálható. Betettem, s mikor beindult a zene, tudtam, hogy mindenki megállt a mozdulataiban. Tulajdonképpen, amit a fiúk elkezdtek gyakorolni, tökéletesen illett Miley Cyrus - 23 című számára. Senki nem szólt semmit, mikor megfordultam, tudták, hogy itt az ideje belekezdeni a rendes, izzasztó munkálatokba, így mikor újra indítottam a zenét, beálltak a helyükre, és valószínűleg egy próba-szerencse alapon elkezdtek mozogni. Néztem, amint különböző lépéseket visznek bele a még ki nem talált koreográfiába, míg belül mérhetetlen bűntudat öntött el. Itt hagytam őket, fogalmam nincs mennyi ideig lógva, ezzel teljesen kétségek között hagyva ennyi csodálatos embert. Nem tudom, miként tudnám ezt mind jóvá tenni, de a jövőben, erre mindenképpen figyelni fogok. Mától, nem szabad egyetlen egy edzést sem kihagynia senkinek, ebbe természetesen én is bele tartozom. Meg kell nyernünk a versenyt, meg kell mutatnunk, hogy a Whirls már pedig nem fog elsüllyedni. Most még nem szabad. 
Megállítottam a zenét, majd így szóltam: 
- Nem fogom hagyni, hogy ennél nagyobbat csalódjatok bennem. Sosem szerettem volna, viszont most, hogy ezt elértem, jóvá fogom tenni. Illetve megpróbálkozom vele - magabiztosabban beszéltem, mint az előző percekben, és valahol legmélyen tudtam, hogy Davidnek próbálok bizonyítani, és részben a csapatnak is - David, kérlek, kezdjétek ti. 
Tudta, hogy mire értettem, így karon ragadta Robot, visszatekerte a zenét, és elpróbálták először ők, a korrekt mozdulatokat. 
- Oké - morogta Dav - Mikor Miley elkezd énekelni, akkor kezdünk. Az első lépés, kicsit hasonlít egy ablak, vagy nem is tudom igazán milyen törlésre. Jobb lábbal a bal elé lépsz, de úgy, hogy a tested ne forduljon. E közben a bal kezed lendíted, de nem viszed fel egészen a nyakadig - ekkor megpróbáltuk egyszerre, és az első lépés ki is volt pipálva - Remek. Ez idővel, ahogy gyakoroljuk, sokkal jobb lesz. Aztán, miközben ,,törlöd" az üveget, vagy amit akarsz, a lábad vissza kerül a rendes helyére, magyarán vissza lépsz az eredeti helyedre. Ezzel egy ütemben, felülről vezetve, a jobb karodat ráteszed a balra, majd felnyitod. Bal lábbal, bal oldalra egy hátsó-fél kört leírtok, viszont ezzel egyszerre a testetek is fordul, aztán, hogy számolásilag jól ki jöjjön, áthelyezed a súlyod a jobb lábra, így. Majd a bal lábaddal előre lépsz, ezzel megint szembe kerülsz testtel a tükörnek, akkor majd zsűriknek, nézőknek. Eddig próbáljuk meg, zene nélkül. 
Sokszor elpróbáltuk, többek között amiatt, mert eléggé kiestem a mozgásokat illetően, és természetesen, ezt David szóvá is tette párszor, igaz, nem olyan hangosan, de épp úgy, hogy halljam. Próbáltam vele nem foglalkozni, de mikor már a koreográfia közepénél tartottunk, és ellőtte az utolsó beszólását, gyerekesen módon az öltözőbe menekültem. Mert mondjuk csak ki, menekültem. El szerettem volna rejtőzni David igaz, még is borzalmasan gúnyos szavai elől, és ezt úgy tudtam csak elérni, ha nem vagyok vele egy légtérben. 
Emiatt, nem tudtam sírni, nem is kellett. Feldúlt voltam, amiért ennyire megszeretné mutatni, hogy milyen volt nekik, míg eltűntem. De azt is tudnia kellene, hogy milyen helyzetben voltam. 

,,Nagyon nagy kérés lenne, ha eljönnél értem egy óra múlva? S.xx" 

,,Történt valami? Ha gondolod, már most megyek! H.xx" 

,,Nem, tökéletes lesz egy óra múlva. Nagyon megköszönném. És nem, nem olyan nagyon nagy dolog. S.xx"

Választ nem vártam, össze szedtem magam, majd normális emberként vissza mentem a táncoló csapathoz. Leghátulra álltam, hogy még véletlenül se legyek közel Davidhez. Ezúttal, zenére próbáltuk. Minden erőm összeszedtem, s mikor elkezdődött, felvettem a szemkontaktust a sráccal, a tükörben. Erőteljesen lépkedtem, minden egyes mozdulatot, ugyanúgy csináltam, mint ahogy a ,,főnök" mutatta. Tökéletes mása voltam a srácnak. A betanult rész lement, ezáltal a többiek leálltak. Daviddel, mintha ugyanarra gondoltunk volna, elkezdtük az egyik régebbi koreográfiát. Mivel kettőnkön kívül, más nem táncolt, kellő helyünk volt. 
Nem ez az első eset, hogy mikor összekapunk, ki táncoljuk magunkból azt, amit érzünk. Most, hogy egy ugyan azon tánc jutott eszünkbe, megmosolyogtatott a dolog... volna, ha nem lennénk ennyire nem is tudom milyen szinten egymással. Őszinte leszek, csak Dav ennyire ellenséges. 
Lihegve dobbantottam a jobb lábammal a parkettán, míg kezem az ég felé nyújtottam, majd ezzel a lépéssel be is fejeztük a koreót. A szemkontaktust, egész végig tartottuk, ezzel beszéltünk. Csendben figyeltek minket a többiek, talán megszokták már hogy mikor történik valami köztünk - és jobb esetben nagy terünk van, zenével ellátva persze - így vezetjük le a feszültséget. 
- Nem rossz - felelte levegő után kapkodva - Még sem estél ki annyira a táncolásból. 
- Ezt bóknak veszem - lemondóan megráztam a fejem, ezzel mutatva, mennyire nem vettem fel, hogy ezt viccnek szánta. Mert biztosan annak szánta. 
- Stell... - fejem Chera felé fordítottam, ezzel neki szentelve minden figyelmem - Mi lesz a Little Mixxel? 
- Elvállaljuk - megvontam a vállam, majd folytattam - Nem veszíthetünk semmit. Ha nem sikerül rendesen betanítani a táncosaikat, akkor mi leszünk a videóban. Ez nem tőlünk függ. 
- Mikor kezdünk? - bíztam benne, hogy mindenki tetszését elnyeri, s ezt csak bizonyította, mikor Kenna lelkesen kérdezett a dologról. 
- Megbeszélek velük még a héten egy találkozót, és amint meg van az időpont, közlöm veletek is. 
- Ez plusz bevételt is jelent, igaz? 
- Természetesen, igen. Az árat, meg majd megbeszéljük velük. Ha úgy lesz, hogy nekünk kell a videóban szerepelni, szerintem borravalónk is lesz! - féloldalas mosolyra húztam ajkaim, és örültem, mert David nem tett semmilyen negatív megjegyzést.
- Nem tudom, miként mondhatnám el... - kezdte lehajtott fejjel Kaylin, mire mindenki rá figyelt. Sosem szerette a nagy figyelmet, mikor beszélnie kellett. A tánc, neki megváltás volt, akkor nem zavarta a nagy közönség - Pár hónapja, kaptam egy nagyon jó ajánlatot, egy New York-i táncegyesületnél. Nagyobbnál nagyobb, híresebbnél híresebb tánctanárokkal. Igaz, teljesen más, mint amit mi táncolunk. Ösztöndíjat ígértek nekem, ha tökéletes teljesítek. Elmentem, - igazából mikor nem jártam be egy ideig, akkor New Yorkban voltam - és azt mondták, van tehetségem, tudnának velem mit kezdeni. Sokáig filóztam a dolgon, hogy még is mit lépjek. Nem mertem nektek máig elmondani, mert ugye Stell nem volt, és azért még is csak Ő a csapat góréja. Viszont felvettek. Havonta ingázok New York, és London között, ami eléggé húzós. Nem szabadna ilyet mondanom, de nekem rohadtul kellene ez a meló azzal a csaj bandával, mert anyuék abban a hitben vannak, hogy jelenleg szedem össze a pénzt, hogy NY-ba tudjak menni. Holott ez nem igaz, mert nem szeretném itt hagyni a csapatot.
- Kaylin, ugye tudod, hogy ezt nem csinálhatod? - kérdeztem eléggé komolyan. Két egyesület között cikázik, ez sosem vezet jóra.
- Természetesen tudom. Ezért nem mondtam el nektek azt a tánccsoportot, nekik pedig a mienket.
- Kay, mindenhol ismertek vagyunk. Nem csak Angliában! - David fenn hangja végig süvített a termen, mint ma szinte egész nap.
- Választanod kell, hogy melyik akarod csinálni. Emiatt kizárhatnak minket egyes versenyekből. New York, és London baromi messze van egymástól, és nem ingázhatsz egyszerre két műfaj, valamint táncegyesület között! - úgy látszik, ma mindenkinek kiosztós napja van, bár az őszintét meg mondva, Ash-t, nem igazán láttam még feldúltnak.
- Srácok, tudom - reagálta le azonnal Kay - Éppen ezért szerettem volna veletek megosztani. Ha valahonnan mennem kell, akkor az legyen ez a csapat, mint sem hagyjam el veszni az ösztöndíjat.
- Szóval az ösztöndíjra mész... - tűnődött el Chera. Őszintén szólva, legbelül mindig is tudtam, hogy Ők ketten nem szemeznek nagyon egymással - Arra nem gondolsz, hogy az egész koreográfiát, mindent át kell ezek után alakítanunk, mert neked az ösztöndíj kell? Gondolkodtál volna...
- Héj, Cher, nyugi - Adam karon ragadta, majd hátrébb húzta a mérges lányt. Időközben felemelkedett a helyéről.
- Megértem a döntésed! - hangot adtam magamnak, mire többen felmorrantak - Megértem, mert volt egy időszakom, mikor én felszerettem volna adni az egész táncos dolgot. De nem tettem, mert annak nem lett volna értelme. Ennek viszont van. Kitudja, mikor lesz még egy ilyen esélyed. Tudnod kell, hogy ha úgy döntesz, eleged van a New York-i életből, az ajtó előtted itt mindig nyitva áll, és nagyon szívesen látunk.

Kérdés: Kinek hogy telt a Karácsony?:) Mit terveztek Szilveszterre?:) 

2013. december 18., szerda

77. "Nyilvános helyen, meg csak nem támadnak nekem."

  Hi, darlings.(: 

Ugyan az előző részhez, egy komment érkezett, én megírtam nektek a következő fejezetet, s remélem, ez már jobban elnyeri a tetszéseteket.(: 
Nm tudom, hogy csak én érzem-e így, vagy ti is tapasztaljátok, de nekem a történet, már túlnyúzott. Szívesen írom, mert az elmúlt napokban nagyon belelendültem az írásba, de kezdem az érezni, hogy már ideje lenne lezárni a történetet. Elvégre, már 1 éve, hogy írom a blogot.(': Vagyis... nem pontosan ma van egy éve, hanem Október 22.-én azt hiszem, volt ez, de akkor elfelejtettem megemlíteni. 
Szóval, nagy gondolkodóba estem, de ami biztos, még egy ideig nem zárom/fejezem be a történetet.(: 

Have a nice day,
ß♥ xx


Folyamatosan azt hangoztatta, hogy Harry, én, és Ben teljes hasonmások vagyunk, de Hazza nevét, mindig máshogyan ejtette ki. Rettentően látszik, hogy oda vannak egymásért, és őszinte leszek, nem hittem volna sosem, hogy Harry egy ilyen barátnőt talál magának. Igazából, Stella is meglepett, őt sem ilyennek ismertette meg a média velünk! - Matty Selley. 

.:: Stella szemszöge ::.

Nem szerettem volna megzavarni Anne és Rob társalgását, így inkább felajánlottam, hogy elmegyek a közeli boltba, s hogyha kell valami nekik, akkor megveszem. Anne, természetesen listát írt, hogy mit hozzak, és vagy harminc fontot a kezembe nyomott, hogy biztosan mindenre elég legyen a pénz, valamint halkan hozzá tette, hogy azt veszek pluszba, amit csak szeretnék. Rábólintottam a dologra, de nem gondoltam komolyan a dolgot. Nem fogom az Ő pénzüket elkölteni. 
Oda fele menet, valamint vásárlás közben is egy csomó minden lepergett előttem. Rengeteg kérdés megfogalmazódott bennem, s akárhogyan szerettem volna megfelelő választ találni mindegyikre, nem sikerült. Egy negyedórára biztosan abba maradt a gondolkozásom, ugyanis pár rajongó felismert, s közös kép, valamint pár kérdés erejéig nem engedtek szabad utamra. Nem bántam igazából, ugyanis sosem lehet tudni, hogy milyen véleménnyel vannak rólad az emberek, - főleg ha egy szupersztár barátnője vagy - és a jó látszat - igazából, nem tudom, hogyan is fogalmazhatnám meg ezt -, mindig kell. 
A vissza utamat, sokkal lassabbra vettem, mert nem szerettem volna, hogy ha ,,rajtakapnak" a cigizésen. Fogalmam nincs, mikor volt utoljára a kezemben, de ott, és akkor szükségem volt rá.
A telefonom, újra megrezzent a zsebemben, s csak akkor jutott eszembe, hogy míg a rajongók a boltban lefoglaltak, közben kerestek.
- Szia, Harry.
- Kincsem, merre vagy? Már vagy egy órája, ha nem több, nem talállak, és nem mellesleg Rob is itthon van már! - támadott nekem, mindenféle köszönés, s egyéb nélkül. Na, nem mintha nem szoktam már meg volna.
- Igen, tudom, már találkoztam vele - nevettem - Te pedig elaludtál.
- Hol vagy? - ekkor, teljesen véletlen, ,,felfedeztem", amint vagy egy méterrel előttem sétál. Ki nem ismerné fel azt a járást?
- Boltban voltam. Miért is érdekel? Neked a szüleiddel kellene foglalkoznod. Nem?
- Jó. De rossz volt úgy felkelni, hogy egy eleve nem vagy mellettem, kettő, még egy légtérben sem vagyunk.
- Had ne sajnáljalak meg! - megforgattam a szemeim, s bár tudtam, nem látja, már berögzült szokás.
- Mikor érsz haza?
- És te?
- Mi? - értetlenkedett, s szinte suttogva kérdezett rá.
- Fordulj meg, és segíts, vagy ledobom a cuccokat a földre! - bontottam a vonalat, s magamban, mélyen nevettem, amint szinte futva közelített meg.
- Nem. Vagy. Normális! - tagolta - Egyedül elmész a boltba, mikor szerintem rohadtul nincs fogalmad arról, hogy mi merre van, nem mellesleg tele rajongókkal.
- Az első mondatodhoz hozzászólva, ezt eddig is tudtam. Nos, a második. Megtaláltam a boltot, nem vagyok hülye, és igen, találkoztam rajongókkal, de mind normális volt. Nem értem, miért féltesz ennyire. Nem érdekelnek. Nyilvános helyen, meg csak nem támadnak nekem - kuncogtam.
- Többet soha nem mész el sehova!
- De apa! Anya elengedett! - nyafogtam, mint egy kislány, mert valójában úgy is éreztem magam.
- Ezt most fejezd be! - nevetett fel - Inkább menjünk.
Csendben tettük meg azt a pár métert ami elválasztott minket a háztól, s mikor végre haza értünk - mert valójában már a sokadik otthonomként szolgál a Styles ház - csupa jókedv fogadott minket. Akármekkora meglepetésként is ért, még Gemma is lent nevetett, szinte megfulladt a nevetéstől.
- Merre mászkáltál te lány? - Anne hitetlenkedve jött felénk, s elvette tőlünk a szatyrokat - Mint látod, Harry, már utánad is indult!
- Minden rendben van! - mosolyogtam - Azt hiszem, már kezdem sejteni, Harry kitől örökölte ezt a folyamatos aggódást.
- Mindenki ilyen a családban, amúgy - felelte Rob - Mikor be lettem mutatva, te jó ég, már mikor, eleinte, mindenki féltette Anne-t. Oh, azok a napok...
Ezek hallatán, Matty és Ben, akik szinte majd meg fulladtak attól, ahogy Gemma bénáskodását nézte, még jobban nevetni kezdett, már ha az lehetséges volt.

,,Húgi, azt hiszem, nem vagyok szingli! A.xx"

Szemeim elkerekedtek, mikor elolvastam az üzenetem. Először is, mert Alex hírt adott magáról, másodszor pedig, mert nem szingli. Vagyis azt hiszi. De az már haladás.

,,Cseszd meg, Winter! Mindenről beszámolót kérek! Ha kell, akkor most azonnal! És miért csak most jelentkezel? S.x"

,,Twitteren mesélek!:) A.xx"

- Uh, nagyon megharagudnátok, ha én most egy pár órára ,,eltűnnék az élők soraiból"? - tettem fel félve a kérdést.
- Merre szeretnél menni? - kérdezte gyanakvóan Anne.
- Fel az emeletre. A bátyámmal szeretnék beszélni. Az imént írt, hogy van mit mesélnie.
- Ez esetben hajrá! - mosolyodott el biztatóan - Viszont bízom benne, hogy a mai este folyamán, még látunk ide lent.
- Természetesen! - bólintottam.
- Várj! - szólt egy hang, mikor már az emelet felé tartottam - Egy gyors közös képben benne lennél?
- Uhh, oké - nevettem. Tőlem nem megszokott gyorsasággal pattantam a testvérek közé, pózba vágtuk magunkat, majd a kép el is készült.
- Örök hálám! - nevetett Matty.
Megforgattam a szemeim, s elnevettem magam úgy szintén. Még mielőtt megfeledkeztem volna az én göndörömről, tekintetem körbe futtattam a szobában, de mivel nem találtam a helységben, így bekukkantottam a konyhába, ahol Robin tartott - legalábbis szerintem - fejmosást a testvérpárnak. Rob rám vezette tekintetét, s kérdőn felvonta szemöldökét.
- Csak szólni szerettem volna Harrynek, hogy fent leszek, ha keresne, mert Alex-vel beszélek.
- Nem sokára úgyis felmegyek én is - mondta magabiztosan, míg felém lépkedett - Már unom a beszédet. Nagyon - suttogta egészen halkan, s ajkait lágyan az enyémekre simította. Nagy tenyereit a derekam két oldalára vezette, s közelebb húzott magához. Mielőtt nyelve bejutásért könyörgött volna, óvatosan alsó ajkába haraptam, s lassan elhúzódtam tőle.
- Ne légy rossz fiú! - kérleltem egészen halkan, míg orrunkat össze simítottam - Hallgasd végig, amit mondani fog neked Rob, jó?
- A-a. Miért? Nem csináltam semmit! Gem a hibás.
- Hát persze! - halkan felnevettem válaszán - Komolyan mondtam.
- Jó - sóhajtotta. Még egy apróbb csókot lopott, s nagy nehezen utamra engedett. Oh, természetesen mindenki minket figyelt, így egy leheletnyi pírral az arcomon szántottam keresztül a nappalin, majd a lépcső fokokon lassítva felértem.
Alig léptem be az ajtón, a telefonom hangos pittyegésbe kezdett.

Matty. @matty_selley WOW. Eltudod ezt hinni, @Concept_Ben? @Stell_Winterrel életünk első közös képe... de nem az utolsó! #WhatAPic #lol xx


Nevettem, mikor megláttam a képet, s mielőtt bármiféle vissza jelzést adtam volna, lementettem, s beállítottam képernyővédőnek. 

Stella Winter @Stell_Winter 
@matty_selley @Concept_Ben Hihetetlenül bolondok vagytok, és hihetetlenül hasonlítotok Harry-re!:D x

Szinte alig pillantottam el a telefonomról, már rezgett is, miszerint üzenetem jött. 
Alex elkezdte mesélni, miként kezdődött minden, a titokzatos lánnyal, de mivel száznegyven karakter édes kevés volt, így konkrétan ráparancsoltam, hogy vagy hívjon fel, vagy skypeoljunk, mert egy így az örökké valóságig el fog tartani. 

.:: Harry szemszöge ::.

Mikor végre hazaértünk, anya, már a ajtóban fogadott minket.
- Merre mászkáltál te lány? - anya hitetlenkedve jött felénk, s elvette tőlünk a szatyrokat - Mint látod, Harry, már utánad is indult!
- Minden rendben van! - mosolygott barátnőm - Azt hiszem, már kezdem sejteni, Harry kitől örökölte ezt a folyamatos aggódást.
- Mindenki ilyen a családban, amúgy - felelte Rob - Mikor be lettem mutatva, te jó ég, már mikor, eleinte, mindenki féltette Anne-t. Oh, azok a napok...
Matty és Ben szakadtak a nevetéstől, s azt hiszem, Robin rátett még egy lapáttal a jó hangulatukra. Mosolyogva figyeltem, amint az unokatestvéreim kinevetik a nővérem, míg nem Rob nem ,,jelzett", miszerint beszélni szeretne velem. Követtem a konyhába, s amint beértem, Gemma is csatlakozott hozzánk.
- Mi a bajotok egymással, gyerekek? - érdeklődött, s tekintete köztünk cikázott - Sosem voltatok ennyire elhidegülve egymástól. Mi történt?
- Semmi - korholt Gemma - Egyszerűen nincs kedvem hallgatni, amint arról mesél Harry, hogy milyen volt Londonban, hogy ezt, és ezt vette, aztán még sorolhatnám. Kezd elegem lenni, hogy...
Szemeim elnyíltak, míg Gemma mondta a magáét, viszont mikor Rob tekintete a hátam mögé csúszott, abba maradt a beszéd.
- Csak szólni szerettem volna Harrynek, hogy fent leszek, ha keresne, mert Alex-vel beszélek... - angyali hangjára megfordultam, s gyermekies mosollyal pillantgatott egyikünkről a másikra.
- Nem sokára úgyis felmegyek én is - lassan felé közelítettem, s abban a pillanatban nem érdekelt túlzottan, hogy éppen egy komolynak ígérkező beszélgetés egyik fontos tagja vagyok - Már unom a beszédet. Nagyon - suttogtam egészen halkan, s ajkaim lágyan az övéire simítottam. Kezeimmel közre fogtam csípőjét, s közelebb húztam magamhoz, míg ő kezeit nyakam köré tekerte. Már majdnem elmélyítettem a csókot, mikor édesen beleharapott alsó ajkamba, s elhúzódott.
- Ne légy rossz fiú! - kérlelt, míg orrunkat össze simította - Hallgasd végig, amit mondani fog neked Rob, jó?
- A-a. Miért? Nem csináltam semmit! Gem a hibás.
- Hát persze! - halkan felnevetett, mire nekem is mosolyra húzódtak ajkaim - Komolyan mondtam.
- Jó - felsóhajtottam, s még egy utolsó, apró csókot loptam tőle. Mélyen a szemeimbe nézett, s mikor leesett neki, hogy mindenki minket bámul, arcára pír szökött. Halkan kuncogtam, amint végig szaladt a nappalin, s felrobogott az emeletre.
- Fiatal ember - Robin hangjára megfordultam - Most már ide is tudsz figyelni, nem igaz?
Motyogtam egy ,,majd meglátjuk-ot", s ledobtam magam egy székre. Komoran ültem le, de amint eszembe jutott az előbb történt jelenet, féloldalas mosolyra húzódott a szám.
- Nem pont itt kellene megbeszélnünk a dolgaitokat, ugyanis vendégeink vannak. Arról sem tudok igazán, hogy mi folyik jelenleg köztetek, így hát nagyon szépen megkérlek titeket, hogy álljatok le. Anne is teljesen kiakadt, s immár engem sem hagy nyugodni a tény, miszerint rosszban vagytok. Nem sokára itt van Gemma diplomaosztója, tehát, ez már elég indok arra, hogy kibéküljetek. Érthető vagyok?
- Igen - Gemma szemeit forgatva morgott, majd Robin tekintetét rám vezette.
- Nem tőlem függ ez az egész, de igen, érthető. Most már mehetek?
- Veled még beszélni szeretnék, Harry, szóval, nem, még nem mehetsz - jelentette ki, s intett, hogy kövessem.
- Még is mi olyan fontos, hogy most kell beszélnünk? - fenn akadtam, pedig nem akartam. Szívesen beszélgetek Robbal, de akkor nem volt kedvem.
- Csak egy apa-fia féle társalgás. Nem kell aggódnod.
Szem forgatva felvettem a kabátom, miközben egy üzenettel megdobtam a barátnőm, miszerint egy ideig még nem látjuk egymást, de sietek vissza.
Az autóban ülve vártam a válaszra, ami nem érkezett, ezt betudtam annak, hogy a bátyjával beszél.
- Mit gondolsz róla?
Nevelőapám kérdése visszarázott a jelenbe, s meg kellett erőltetnem a memóriám, hogy válaszolni tudjak a kérdésére.
- Uhm...
- Harry, el sem hiszed, mennyire örülök neki, hogy találtál magadnak megfelelő barátnőt, és semmiképpen nem szeretnélek megfosztani a boldogságodtól, de lehetne, hogy egy kicsit visszaszállsz az élő, emberi lények közé, s elmondod mit gondolsz erről az egészről?
- Nem igazán vagyok itthon, de ha tényleg ennyire szeretnéd, hogy a te neved viselje anya, akkor semmi beleszólásom.
- Tulajdonképpen, azért szerettem volna, ha eljössz velem, mert komoly beszélgetést szerettem volna veled kialakítani...
- Nekem ezzel semmi bajom nincs, tényleg - mondtam őszintén - Csak az nem tetszik, hogy egyik pillanatról, a másikra döntesz úgy, hogy nekünk beszélnünk kell. Nekem ez nagyon hirtelen volt. Szerettem volna Stellával lenni, s bár tudom, azért jöttem haza, hogy teljes mértékben veletek foglalkozzak, egyszerűen nem megy. Londonban nem adatik meg mindennap az, hogy együtt legyünk, hogy kedvünk szerint menjünk ki a hátsókertbe, nem félve attól, hogy az egyik fán egy paparazzo ül, s várja, hogy mikor csaphat le ránk. Tudom, hogy én választottam ezt az életet, és tudom, hogy nem futhatok mindig el a problémák elől, de néha rettentően jól esik, hogy nem kell azon aggódnom, mi lesz a következménye, ha esetleg a kert kis házában szexelek a barátnőmmel.
- De ez ugye nem fog megtörténni? - kérdezte visszafojtott levegővel - Mármint, semmi bajom nem lenne vele, csak ez eléggé kellemetlen.
- Nem. Természetesen, ez nem fog megtörténni, de mivel nem látok a jövőbe, nem tudok mindent pontosan megmondani. Viszont örülök, hogy semmi belekötésed nem lenne. Stella elég... hangos. De vissza tudja tartani a hangját, ha nagyon muszáj.
- Harry, nem érdekel a szexuális életed! - nevetett fel, mire megvontam a vállam.
- Ez is beletartozik abba, hogy a kapcsolatunk mélyebb legyen, mert konkrétan ezt vettem le a ,,komoly beszélgetést szerettem volna veled kialakítani" alatt. De szólj, ha félreértelmeztem valamit is.
Mint azt a végén megtudtam, a városba igyekeztünk, kinézni egy gyűrűt, ugyanis Robin megszeretné kérni anya kezét, idővel pedig feleségül szeretné venni. Elnevettem magam, hogy akkor ugyan már miért nem jön el velem Londonba, s vesszük meg ott, hiszen ott ezerszer több választék van, de nem, nem engedett. Fortyogtam magamban, miszerint ebben a kis városban szeretne a megfelelő gyűrű után kutatni, s mikor vagy két óra eltelt, beadta a derekát, s kijelentette, hogy mikor mi utazunk vissza, jön velünk. Nekem nem volt ellenemre, legalább nem kell vezetnem.
- Most már mehetünk haza? - nógattam, csak mint az elmúlt fél órában.
- Megszeretném lepni anyád, most maradj egy kicsit csendben, valamit akkor is viszek neki.
- Tudod jól, hogy utálja, ha költesz rá, de te csak azért is vinnél valamit?
- Mintha te nem ilyen lennél! - mint két haver, akik már régóta ismerik egymást, elbeszélgettünk, néha egymáshoz vágtuk a kemény megjegyzéseinket, de a végén jót derültünk rajta.
Aztán valamiért, rám is rám ragadt az, hogy meglepem valamivel Stellát, aki valószínűleg még mindig otthon lapul a gép előtt, és beszélget a bátyával - ami amúgy szerintem nagy dolog, mert egy ideje nem beszéltek elmondása szerint -, így mikor Rob konkrétan megparancsolta, hogy most elmegyünk egy virágoshoz, nem ellenkeztem. Megmosolyogtam, hogy mennyire boldoggá szeretné tenni anyut, és amit tesz érte, azt hiszem, hihetetlen. Apa is mindig oda tette magát, sőt, Valentin napon, nőnapon, születésnapján még a mai napig, mindig meglepi valamivel anyut, aki nem meri teljesen kimutatni Robin miatt az örömét, de borzasztóan örül, feldobódik a hangulata, hogy a volt férje emlékszik rá, és talán még mindig szereti. Mert tudom, hogy még mindig van köztük egy szikra, valahol nagyon mélyen, már csak miattunk is Gemma-val.

,,Mikor jöttök vissza, Harry? Alex látni szeretne.:) S.xx"

,,Úton vagyunk kicsim, nem sokára hazaérünk! H.xx"

Kérdés: Ha már így nagyon nagy téma, akkor mit gondoltok a Hendall, valamint a Narbara párosokról, amik amúgy még nem is biztosak, de már rengetegen shippelik őket?(: 

2013. december 8., vasárnap

76."Semmi baj, sem belekötésem nem lenne, ha esetleg a nem sokára érkező babáról lenne szó..."

Hi, babes.(:

Köszönöm, a +61 feliratkozót, a +70.000 oldalmegtekintést, valamint a kommenteket, tetszikeket. Rengeteget jelentenek, remélem, tudjátok.(: Nem is húznám az időt, itt a folytatás.(: Jó olvasást, mindenkinek.(:

Have a nice day,
ß♥ x


Harry folyamatosan a barátnőjével kapcsolatos dolgokkal zargatott, miszerint nem tud rajta néha kiigazodni, viszont mikor volt lehetőségem találkozni a hölggyel, kellemesen csalódtam. Közel sem volt olyan abban a pár percben, míg beszélgettünk, mint amilyennek Harry leírta, de mindenkinek vannak rossz napjai! ~ Matty Selley

.:: Stella szemszöge ::.

Még egy ideig feküdtünk az ágyon, s egészen értelmetlen dolgokról folytattunk beszélgetést - mint amúgy mostanában mindig - mikor Harryhez vendég ékezett. Eléggé meglepődtem, de mikor tudtomra adta, hogy csak az unokatestvére, aki fiú, megnyugodtam, s míg Ő lement, én befoglaltam a fürdőszobát.
Talán elaludhattam a kádban, ugyanis hangos ajtódübörgésre keltem.
- Stella, basszus, gyerünk! Nyisd ki! - Harry hangjából tisztán kivettem, hogy aggódik, mondjuk, szerintem feleslegesen, mert nem csináltam semmit. Igaz?
- Harry, nyugodj le! - Gemma komor hangja csak úgy csattant a levegőben, s eltudtam volna képzelni, ahogy lekever egyet az öcsének - Valószínűleg, csak elaludt a kádban, nem történt semmi.
Míg ők szócsatáztak, nyújtóztam egyet a kádban, s lassan kimászva a most már hideg vízből, egy törölközőbe csavartam magam, s a hajam. Megtörölköztem, s felvettem Harry egyik felsőjét, ami igazából már nem is az övé, valamint az imént viselt szürke melegítő alsóm. Turbánban hagytam a hajam a fejem tetején, s mit sem számítva, kitártam az ajtót.
- Azt hiszem, bealudtam - kuncogtam - Mizu?
- Mizu? MIZU? - Harry fenn hangjára felvontam a szemöldököm, s folytatta - Még meg is kérdezed?
- Mit vagy ennyire ki akadva? - szegeztem neki teljesen értelmetlen tekintettel a kérdésem. Karjaim összefontam magam előtt, s vártam, hogy reagáljon.
- Azt hitte, belefojtod magad a kádba - kuncogott gúnyosan Gemma - Teljesen beparázott! - folytatta az öccse földbe tiprását, ugyanolyan gúnyos nevetéssel kísérelve - Már majdnem elsírta magát! - ekkora hangja egy olyan magas pontot érintett, hogy szinte visított a nevetéstől. Soha, ismétlem, soha nem láttam ilyennek Gemmát, és ez rettentően meglepett. Annak ellenére is, hogy tudom mi áll mind-e mögött. Mármint, amit csinál - Jaj, istenem, már nagyon bánom, hogy nem örökítettem meg azt a pillanatot.
- Gemma, kérlek, csak állj le! - nem keményen, éppen hogy megerőltetve szóltam rá az idősebbik Stylesra, aki hasát fájlalva, elterült az ágyon - Menj, és nyugodj le, lehetőleg a szobádban... legalábbis, ha nem akarod magad megöletni az öcséd szemeivel.
- Ugyan - intett le hirtelen - Nekem semmit nem tud ártani! - kacagott tovább, s látszott rajta, hogy igen jól szórakozik.
- Csak menj! - még vagy ötször megkértem, mire nagy nehezen beleegyezett, s távozott köreinkből - Wow. Hé, minden oké? - bezártam az ajtót, s halkan megközelítettem az ágyat, amin összegörnyedve, arcát a tenyereibe temetve ült Harry.
- Nem - motyogta egészen halkan, s a kelleténél jobban kellett figyelnem arra, hogy mit mondd - Mit csináltam... megint? - felpillantott rám, de azonnal el is vette szemeit rólam. Szemei könnyesek voltak, talán, ez lehetett az oka - Imádom a nővérem, jobban, mint az átlag testvérpárok, mindent megadok neki, erre ezt kapom? Mi történt vele? Miért ennyire utálatos? Azt hittem... azt hittem, mi mindig kitartunk egymás mellett. Bármi történik! - hangja elcsuklott a végére, s meredten bámult előre, a semmibe.
Mélyet sóhajtottam, ugyanis nem tudtam, mit kellett volna mondanom. Végül, leguggoltam elé, mire kezeit elemelte arca elől.
- Nézd, én... én azt hiszem, tudom, hogy miért ilyen veled, de mivel nem az én ügyem, nem szólok bele. Viszont azt tudnod kell, hogy mindenben melletted állok, rendben? - csak nézett a szemeimbe, de nem szólt. Még csak nem is bólintott - Harry, kicsim, kérlek, mondj valamit.
Megráztam a fejem, mikor az első könnycsepp elhagyta szemét, s mosolyogva töröltem le. Felálltam, s kezemmel megfogtam az övéit, ezzel felsegítve az ágyról. Sokkal magasabbnak bizonyult. Pedig aztán én sem vagyok egy kis növésű ember.
Lassan, magam után húzva az ágy párnával ellátott részéhez vezettem, s felrántva a takarót a helyéről próbáltam tudtára adni, hogy most pedig le fog feküdni.
Makacsságát megmutatva, megrázta a fejét.
- Harry...
Felsóhajtott, mikor észlelte, hogy nem hagyom annyiban, s megszabadult a farmertől, amit viselt. Ledobta
magát az ágyra, s az ott lévő tigrist magához szorította. Megmosolyogtam a látványt, majd alaposan betakargattam. Szemeit lehunyta, miközben mélyeket lélegzett. Lehajoltam, s egy csókot hintve homlokára állva hozzábújtam pár percre.
- Szeretlek! - suttogtam, s magára hagyva, reméltem, hogy mély álomba merült.
Leérve az alsó szintre, üresség fogadott, de nem bántam. Egyenesen a konyhába mentem, ahol a hűtőre ragasztva egy üzenet várt.

,,Drágáim, muszáj volt elmennem a repülőtérre, ugyanis Ben megérkezett. Mivel Matty elaludt, így egyedül mentem, de sietünk! Legyetek jók, nem sokára jövünk! Anne.:)x"

Elmosolyodtam a rövid üzenet láttán. Nem is emlékszem, hogy mi írtunk-e egymásnak ilyen üzeneteket anyuékkal. Sőt. Szinte soha; mindig úton voltunk, vagy csak Ők, így még a közös reggeli, ebéd avagy vacsora is nagy dolgot jelentett köztünk.
- Anne, Ben írt egy órája üzenetet, hogy... - hirtelen megfordultam a mély hangra, s volt akkora szerencsém, hogy nem esett ki a kezemből a pohár - Uhh, bocs.
- Nem történt semmi.
- Nos, Matty vagyok! - nyújtott kezet, s álmos szemeiből ítélve nem rég kelhetett. Tökéletes mása volt amúgy Harrynek. Vagyis, majdnem tökéletes.
- Stella - elfogadtam a ,,köszöntést", de ugyanolyan meredten bámultam rá továbbra is - Ha jól tudom, te vagy a Styles testvérek unokatesója. Nem de?
- Te pedig a fiatalabbik Styles barátnője. Nem tévedek, igaz?!
- Kérdésre, nem illik kérdéssel válaszolni.
- Soha nem gondoltam volna, hogy Harry egy ilyen komoly csajt fog ki magának.
- Van ez így - vontam vállat, egy sóhajjal kísérve - Anne pedig, mivel őt kerested, már elment a reptérre.
- Ez valahogy már leesett - bal szemöldökét felvonta, s szinte azonnal Harryt láttam magam előtt.
- Na, jó - nevettem el magam kissé zavartan - Ez már nagyon durva.
- Tessék?
- Uhhm, semmi, csak... úristen, totális mása vagy Harrynek.
- Mondták már - egyszerűen vállat vont, s bele szántva a hajába megkerült, majd a palacsintáknak esett - Egyébként, Hazz merre van?
- Remélem, alszik - kérdőn nézett, így folytattam - Gemmával összekaptak, és... szerintem, mind ketten tudjuk, hogy Harry milyen érzékeny.
- Való igaz, sosem viselte jól a rossz kapcsolatokat, főleg, ha olyan személlyel történt, aki közel áll hozzá... - hirtelen rosszul éreztem magam, amint belemeredt szemeimbe, s pár percig szüntelenül bámultuk egymást. Ha úgy lenne, még meg is merném kockáztatni, hogy rám - is - célzott ezzel a mondatával, de lehet, csak beképzelek magamnak dolgokat.
- Akkor ezek szerint ennyi volt a mi beszélgetésünk - vigyorodtam el - Örülök, hogy megismerhettelek, meg minden, de szerintem most hagyjuk abba ezt a társalgást. A végén, még olyan témákra evezünk, amik már a múlt eseményei, és nem szívesen hozom fel.
- Azt hiszem, félre értettél az előbbi mondatommal.
- Mit lehet azon félre érteni, amit mondtál? Még ha kerteltél is, kimondtad, hogy Harry miattam is volt szomorú, magába fordult satöbbi, satöbbi. Nem vagyok egy szőke pipi, aki nem érti meg az embereket.
- Ok-Oké - kezeit maga elé tette, s pár lépést hátrált, majd vissza tért az evészethez - Én mondtam, hogy nem akartam rosszat, és ha te félre értetted valamelyik szavam, akkor sajnálom. Nem szoktam csak úgy neki esni embereknek.
Felsóhajtottam, majd rábólintottam a dologra. Ez nekem így hirtelen volt.
- Megjöttünk! - Anne hangja visszhangzott a ház falai közt, s nem olyan sok idő elteltével már előttünk is termett, az oldalán egy újabb ,,Harry-hasonmással".
- Sziasztok! - köszöntünk teljesen egyszerre Mattyvel.
- Látom, már egymásra hangolódtatok - kuncogott Anne - Valamint, a palacsintát is megtaláltátok.
- Igen, és nagyon finom lett, mint mindig - bólogatott hevesen a srác, s tovább tömte magába a finomságot.
- Oh, majd elfelejtettem - pillantott hirtelen rám, aztán a maga mellett álló srácra Anne - Stella, Ő itt Ben, Matty testévre, valamint Harry és Gemma unokatestvére. Ben, Ő pedig a szerencsés lány, aki elrabolta a fiam szívét, Stella.
- Örülök a találkozásnak - elmosolyodtam, mikor megszólalt; hangja teljesen olyan volt, mint Mattynek, egy kis Harry hanggal keverve. A kinézetéről, nem is beszélve - Sosem tudtalak volna élőben elképzelni.
- Ezt most vegyem bóknak? - kuncogtam.
- Akár - vállat vont, s megvillantotta gödröcskés mosolyát.
- Hihetetlen, hogy mennyire hasonlítotok Harryvel. Mármint te is, meg Matty is.
- Nagyon jó géneket örököltek, mindannyian - értett egyet velem Anne, miközben nagyokat bólogatott.
- Anne - kezdtem - Uh, nagy kérés lenne, ha beszélhetnék veled négyszemközt?
- Jaj, dehogyis, aranyom. Menjünk! - mosolygott - Meglesztek, nem srácok?
- Persze - biccentett Matty - Nem most vagyunk itt először!
- Hát persze!
Megfelelő társalgó helyként szolgált a hátsó kert, így ott helyet foglaltam, s megvártam, amíg Anne is elhelyezkedik.
- Miről lenne szó? - kérdezte kedvesen - Semmi baj, sem belekötésem nem lenne, ha esetleg a nem sokára érkező babáról lenne szó...
- Tessék?
- Nos, én... azt hittem, hogy esetleg valami ilyenről lesz szó, mert eléggé gondterhelt arcot vágtál.
- Jaj, Anne, dehogy vagyok állapotos! - kuncogtam - Sőt, ilyen fiatalon, biztosan nem vállalnék be egy csöppséget! Igazából, Gemmáról lenne szó...
- Ne is mondd! - sóhajtotta - Nagyon megváltozott. A furcsa, csak annyi, hogy egyik pillanatról, a másikra történt minden.
- Beszélgettem vele ide jövet, mármint, mikor eljött értem, és végül is csak kiszedtem belőle, hogy mi bántja. Jó barátnő révén, nem fogok minden egyes apró részt elmondani, csak kerítek egy kicsit. Nem is tudom, hogyan kezdhetném. Nos... oké, ezt nem tudom rendesen elmondani, valamiért frusztrálva érzem magam.
- Ugyan, angyalom. Csak nyugodtan, mintha édesanyáddal beszélnél.
- Oh, akkor szerintem itt abba is marad az eszme csere; nem beszélünk.
- Ennyire rossz kapcsolatot ápoltok? - hangja, s tekintete egyaránt aggodalmat, s egy kis meglepettséget tükrözött.
- Tudod, anyának mindig is az volt az álma, hogy ismert legyen, hogy mikor el megy valahova, akkor elismerően nézzenek rá, hogy rámutassanak, és azt mondják, hogy Ők találkoztak vele. Elérte az álmát, mikor találkozott apuval. Mindketten mindig is a rivaldafénynek szerettek volna élni, s most, hogy ezt megkapták, már nincs megállás. Alex, a bátyám, mindig mellettem volt, ahogy a nagyszüleink is. Tulajdonképpen, ők neveltek fel, mert mint az a filmekben lenni szokott, elüldöztük a dadáinkat. Vicces napok voltak. Aztán, ahogy nőttünk fel, úgy volt esélyünk anyuékkal utazni. Bejártuk a világot, míg más gyerekek általános iskolába jártak. Igazából, nagyon jó volt. Azt hiszem, ide sorolhatom azt is, hogy a sok utazás miatt tökéletes az angol, a magyar, a spanyol, s a francia idegennyelvem, valamint míg Párizsban laktunk, felvettem a németet, de az annyiban is maradt. Szóval, ahogy elkezdtünk utazni, megfogott egy pár dolog. Többek között a táncolás, amit a mai napig is űznék, ha lenne elég időm, valamint a modellkedés, amit abba hagytam egy jó ideje, mert nem barátkoztam össze valami gyorsan a fotósokkal, na meg a kamerákkal. Igaz, borzalmas hangom van, de mondhatni énekelni is tudok, emellett zongorán, dobon és gitáron is tudok játszani. Ezt mind köszönöm is anyunak és apunak, mert nélkülük ezeket tényleg, soha az életben nem tudtam volna valóra váltani, de nem is tudom, hogy mikor töltöttünk utoljára együtt egy Karácsonyt, vagy egy születésnapot, nem beszélve arról, hogy mikor láttak utoljára a színpadon táncolni. Mert gondolom, már hozzájuk is eljutott a hír miszerint már lemondtam egy két dologról. Így is elég nagy hírem van, a banda miatt, plusz anyuék biznisze is közre játszik. Tehát, nem nagyon beszélek a szüleimmel, Harry-t sem ismerik szinte. Apa lemondott a One Direction menedzsment címről, így hát emiatt sincs esélye találkozni a göndör sráccal, sem a banda többi tagjával úgy, hogy meg is ismerhesse őket, legalább annyira, mint Alex.
Órákig beszélgettünk Anne-vel, ezáltal egy kisebb tehertől szabadultam meg. Fellélegezhettem, mikor elmondtam neki szinte mindent, ami köztem és a fia közt történt. Ebbe beletartozott Justin, valamint Taylor is. Teljesen ellazultam, semmit nem találtam kínosnak elmondani. Talán azért, mert már mit sem számított, hogy kinek öntöm ki a szívem, talán azért, mert arra volt szükségem, hogy érezzem, valakit érdekel is, amit mondok, nem csak hallgatja, de az is elképzelhető, hogy esetleg amiatt, mert Anne tapasztaltabb, s éreztem, hogy nem nevetne ki semmi miatt, sőt még akár tanácsot is adna. És ez így is volt. Rengeteg mindent Ő is elmesélt Harry-ről, amit még nem tudtam, de azt is figyelmesen hallgattam, amit már tudtam róla. Beszélt nekem az első szerelméről, valamint arról is, hogy milyen érzés volt, mikor elváltak Des-vel. Az idő, csak úgy repült, míg kibeszéltük magunkat, és teljesen olyan volt, minthogyha Anne lenne az édesanyám. Meg is említettem neki, hogy ezentúl Ő lesz a másodanyám. Nevetett rajta, valamint hozzá fűzte, hogy ez neki rengeteget jelent, mivel Harry eddigi barátnőivel nem beszélt ennyit, és ilyen nyíltan. Szinte sehogy.
- Na, és mit tervezel a születésnapodra? Mintha Harry említette volna, hogy nem sokára itt van.
- Igen. Azt hiszem, még egy hét - elmosolyodtam, s folytattam - Úgy gondoltam, elmennék egy kicsit Liverpoolba a nagyszüleimhez, esetleg Spanyolországba, de az túl rizikós lenne, így lehet, hogy a bátyámmal töltöm a születésnapom. Vagy a bandával. Még fogalmam nincs. Ha jól tudom, Ők nem sokára mennek turnézni, szóval, nem szeretnék nekik plusz teher lenni. Próbáljanak inkább, hogy aztán teljes erővel ott legyenek a színpadon, és százegy százalékot nyújtsanak.
- Biztos vagyok benne, hogy lesz rád idejük - mosolygott biztatóan - Megérdemled, hogy együtt megünnepeljétek!
- Majd még meglátjuk.
- Azt hiszem, megérkezett Rob - arca felragyogott, mikor meghallotta, amint megáll egy kocsi a ház előtt, s szinte felpattanva sietett befelé. Elkuncogtam magam, s betoltam a két széket a helyére, majd utána indultam.
- Jó napot! - mosolyogva intettem egyet, mikor megláttam az ajtóban álló párt, s nem tudtam nem mosolyogni rajtuk.
- Robin Twist - nyújtott kezet - De szólíts csak Robnak. Örvendek a szerencsének.
- Stella Winter - elfogadtam a köszöntést, a mai napon azt hiszem, már harmadjára.
- Stella... hm, nem te vagy Harry fiam szeretője? - felnevettem a szó használaton, s bólintottam - Mi már találkoztunk, nem igaz?
- Méghozzá Warringtonban, azt hiszem, mikor Des kórházba került.
- Nos, most legalább lesz időnk egy kicsit megismerkedni - mosolygott kedvesen - Harry rengeteget áradozott az anyjának rólad, így én sem maradtam ki a meséből. És ha jól tudom, még Gemma is nagyon hozzád nőtt.
- Stella, egy kész csoda! Rengeteget beszélgettünk, és nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Nem igaz? - hirtelen rengeteg kedvességet kaptam, mindkét személytől, ami nálam nem megszokott. Anyuék sosem beszéltek ennyire lelkesen rólunk. Vagyis, én nem tudok róla.
- Azt hiszem, igen.
- Na, gyerünk lányok, menjünk beljebb, ne az ajtóban beszélgessünk!

Kérdés: Mit gondoltok Anne és Stella kapcsolatáról?:) 

2013. november 21., csütörtök

75. " Különleges alkalom... lett volna."

Hiya, gurls.:) 

Nem rizsáznék sokat, csak megszeretném köszönni a feliratkozókat ((57+)) valamint a kommenteket. Sajnálom, hogy késtem, de már itt is vagyok:) Ne feledjétek, hogy szombaton, 7 órás twitcam!:3 
Nos, akkor jó olvasást, mint mindig, most is várom a véleményeiteket.:) 

Have a nice day,
ß♥ x


Nem tudom, mi lesz. Fogalmam nincs, mikor kellene lépnem. Most, vagy soha... nem igaz? Elég régóta együtt vagyunk, ismerjük egymást, nem mellesleg szeretjük is a másikat. Nagy lépés lenne, s fogalmam nincs, ki, miként fogadná a hírt. Egyszer pedig muszáj lesz megtennem! ~ Louis Tomlinson

.:: Stella szemszöge ::. 

Pár percig, még bámult, s mikor nem szólalt meg, léptem én helyette. 
- Helló - intettem vigyorogva. 
- Stella? - hihetetlenül elmosolyodott - Te mit keresel itt? Nem azt mondtad, hogy nem jössz? 
- Örülnél inkább annak, hogy itt van! - Gemma, mintha egy féltékeny barátnő lenne, közbe szólt - Ne csak állj már ott, mint egy rakás krumpli! Komolyan, te nagyon meg vagy zakkanva. 
- Gemma, szólj, ha beszélni szeretnél róla - elkaptam a pillantását, s addig nem engedtem el, amíg rá nem bólintott. 
- Jó - morrant fel - De előtte beszélgess el vele is - utalt az öccsére - Tudod, hogy hol találsz. 
- Rendben - biccentettem felé mosolyogva. Miután elhagyta a körünket, egy biztató mosolyt küldtem Anne felé, aki fel-felsóhajtva ugyan, de lánya után eredt. 
- Mi újság? - nevettem el magam, ugyanis nem tudtam, mit is kellene mondanom.
- Mit keresel itt? - kérdezte újra, s mosolya egyre csak szélesedett.
- Baj?
- Hogy baj-e? Te jó ég, annyira örülök neked, úristen! - nevette el magát, s szinte rohanva szorosan karjaiba zárt. Oh, hogy ez mennyire hiányzott nekem. Kezeimmel összetúrtam már amúgy is eléggé kócos fürtjeit, s csillogó szemekkel elhúzódott tőlem. Nem tudtam sokáig gyönyörködni tekintetében; ajkait lágyan nyomta az enyémeknek. Nem vagyok egy pehely könnyű lány, de Harrynek ez sem okozott gondot. Ügyesem felemelt a fenekemnél fogva, s felültetett a pultra. Halkan kuncogtam, s kissé furán éreztem magam, elvégre, a szüleinél vagyunk.
- Úgy hiányoztál - elnevettünk magunkat, mikor egyszerre szólaltunk meg, s lábaim közé férkőzve magához ölelt.
- Éhes vagy még?
- Ühüm - hümmögtem, s elmosolyodott. Közelebb hajolt, s orron puszilt, amin nem tudtam nem elkuncogni magam.
- Mindjárt hozok akkor anya féle palacsintát - rám kacsintott, s a mellettem elhelyezett finomságokhoz lépett. - Itt együk meg, vagy fent?
- Mindegy - rántottam vállat, szüntelen mosollyal az arcomon.
- Nutella, lekvár, kakaó? - újra megvontam a vállam - Tejszínhab? - válaszom, még mindig nem változott - Még egyszer megrántod a vállad, komolyan mondom, lekeverek egy pofont! - nevette el magát, s megint megrántottam a vállam - Stella! - szólt rám, még mindig nevetve.
- Rob megint nem lesz itt? - elhúztam a szám, mikor nemlegesen bólintott - Mindig elkerüljük egymást.
- Ez úgy igaz, ahogy mondod, ugyanis, mikor visszajön, akkor már Londonban kell lennünk.
- Miért?
- Nos. Tom és Kristen, azt hiszem most nem említendő ide, de... mindegy. Aztán, a bandának kellene stúdióba mennie, mert nagyon le vagyunk maradva.
- É-é-értem - bólogattam - De nem nagyon érdekel - kuncogtam.
- Mi érdekel a mai napon téged? - játékosan felvonta a szemöldökét, miközben szorgoskodott.
- Hát - felsóhajtottam, s nem tudtam, mit is kellene mondanom - Míg jöttünk idefele, beszélgettem a nővéreddel - felkapta a tekintetét, ezért óvatosan ránéztem, majd újra előre meredtem - Mindegy, és... nos... az érdekel. Mert hát... valamilyen szinten megértem, meg nem is. Na, mindegy, lényegtelen. A palacsinták most jobban izgatnak!
- Ácsi-ácsi-ácsi! - hihetetlenül kezdte rázni a fejét miközben megtörölte a kezét egy konyharuhában - Miről beszélsz most? Mert nem értelek!
- Gemmáról.
- Na, nem mondod? - nevetett - Ez eddig oké, de miért érted meg, és miért nem?
- Mesélt nekem egy-két dolgot, és... hát csak annyi a lényeg, hogy meg értem, meg nem is. Harry, ezt nem tudom máshogy elmondani.
- Ezek szerint, te szövetkezel a nővéremmel ellenem?
- Mi? - értetlenkedtem. Ráncaim, a homlokomon hirtelen kisimultak, mikor szívdöglesztő mosollyal elém lépett.
- Imádlak! - nagy, meleg, kissé érdes tenyereit az arcom két oldalára csúsztatta, s közelebb vonva magához vigyorogva megcsókolt.
- Gonosz vagy - motyogtam, s lebiggyesztettem az alsó ajkam.
- Na-na, azért annyira nem! - megpöckölte az orrom hegyét, majd az elkészült palacsinták közül egyet felvett, s mint ahogy a kisgyerekeket szokták etetni, repülőzve közelített az arcom felé - Mondd 'Á'.
- Bééé - ríttig az ellenkezőjét mondtam, s már nem is lepődött meg rajta; szemeit megforgatta, de vigyora nem tűnt el - C, D, E...
- Kussolj már, és zabálj! - röhögött fel, s az arcomba nyomta a nutellás palacsintát.
Fogalmam nincs, mennyi fogyott el abból a tömérdek palacsintából, amit Anne sütött, így mikor tele ettük magunkat, áttelepedtünk a nappaliba. Nem csináltunk semmit, csak elterültünk a hatalmas, bőr kanapén. Fáradtnak éreztem magam, de nem akartam aludni, elvégre nem azért jöttem. Őszinte leszek, én nem is jöttem, Gemma hozott.
- Stell - tekintetem, lustán emeltem Harry-re, aki mosolyogva figyelt.
- Mondd.
- Gemmának lesz nem sokára, a diplomaosztója... arra gondoltam, hogy esetleg... szóval, hogy lenne-e kedved eljönni? Tudom, ezt nem nekem kellene megkérdezni, hanem Gemnek, de mivel mi nem beszélünk egy ideje, igazából nem tudom, miért nem, ezért úgy gondoltam, gondolom, hogy ti sem tartjátok a kapcsolatot és...
- Ha lehet, akkor természetesen elmegyek. Feltéve, ha tényleg nem leszek felesleg nektek.
- Nem. Nekem biztosan nem! - kuncogott.
- Oké, de nem te leszel akkor az, akire figyelni kell, már megbocsáss - megrebegtettem a szempilláim, így hitelesítve, hogy csak hülyéskedem.
- Honnan veszed? Mit gondolsz, a sok egyetemista nem fog megbámulni, és képet kérni?
- Öntelt majom vagy, mondták már? - furcsa hangleejtéssel kérdeztem, nem mellesleg eléggé kurtán - Vegyél vissza. Ne legyél ennyire eltelve magadtól, kérlek!
- Uhm, tessék? - kínosan felnevetett, s feljebb tornázta magát ülő helyzetbe.
- Hát... én... én csak azt szeretném, hogy tudd, hogy előttem nem kell megjátszanod a híres, mindenkinek tökéletes Harry Styles-t, mert nem érdekel. Igazából, engem rohadtul nem érdekel, hogy híres vagy. Ahogy az sem, hogy engem is ilyen útra sodort a sors.
- Kicsim - nevetett - Szeretem hallgatni, mikor szónokolsz, de tedd már félre a fél órás válaszadásaidat! Hidd el, nincs ellenemre, hogy így kifejted amit szeretnél, de én megértem úgyis, ha rövidre fogod. Rendben?
- Szóval, idegesít mikor osztom az észt? - pár percig, csak meredten nézett a szemeimbe, s óvatosan bólintott - Legközelebb szeretném, ha meg mondanád, és nem nekem kellene kihúzni belőled! - elnevettem magam, s felsóhajtva közelebb csúsztam hozzá - Sosem mondják meg mi a jó. Én meg ezt tanultam meg. Mármint... na, érted.
- Látom próbálkozol. De ha nem megy, ne erőltesd. Miattam, ne változz meg.
- Nem beszélhetnénk másról? - könyörgően pillantottam rá, mire beleegyezően bólintott.

.:: Niall szemszöge ::.

Ennyire, még nem voltam mérges, mint jelenleg. Hihetetlen, hogy egyes embereknek nem jut el a tudatukig egy pár dolog. 
#SorryNiallForStupidFans
#WeAreSorryNiall 
#WeAreSorryHoranFamily 
Pár óra elteltével, ilyen trendek fogadtak twitteren. Ez természetesen abból kifolyólag történt, hogy a - most már - keresztfiam, azaz Theo, keresztelőjén megrohamoztak az itt lévő directionerek, és - megint - teljesen elszűkítették az amúgy is kevés szférámat. Ezzel nem lenne gond, tényleg, mert imádom a rajongónkat, de mikor kiírom, vagyis megkérem Őket, hogy legyenek tisztelettel rám, és arra, hogy a családommal szeretnék lenni,  szinte semmibe veszik, és ez fáj a legjobban. Pont tőlük nem várnám el, hogy ilyenek legyenek, hiszen... furcsa kimondani, de nagyon sok mindent kaptak tőlünk, s mi is tőlük. 
- Niall, ne ostromold magad! - mosolygott kedvesen Denise. Rajta, az idegesség legkisebb jele sem látszódott - Fiatalok, s ez volt talán az első, talán az utolsó esélyük arra, hogy találkozhassanak veled. 
- Istenem, annyiszor láthatnak még itthon! Miért kellett egy ilyen eseményen is megrohamozniuk?! 
- Mikor oda jöttek, igazán lelkes voltál, Niall. Remélem, tudod, hogy az a fontos, hogy őszinte légy velük... ez nekik nagyon sokat jelent. 
- Ezt még is honnan veszed? - megforgattam a szemeim, miközben elkezdtem kibontani a nyakkendőm. Nem terveztem megkérdezni, ugyanis annyira nem vagyok hülye, de mivel nem voltam éppen a toppon, így minden ügyetlen kérdés kicsúszott a számon. 
- Nekem is volt egy olyan banda az életemben, aki nagyon sokat jelentett, jelent. A lényeg az, hogy én is mindent megtettem volna értük, és meg is tettem. Mindent tudtam róluk. Aztán... egyszer, az egyik tag, eltitkolta, mármint... nem el titkolta, hanem nem szerette volna, ha rosszul éreznénk magunkat. Szóval, nem kürtölte világgá, hogy beteg. Mikor ez kiderült - természetes úgy, hogy véletlenül kikotyogta, pedig nem akarta -, szomorú voltam, magamba fordultam, de nem mellesleg csalódtam. Ne kérdezd miért, mára már igen is értem, hogy miért nem mondta el, de azóta is elég mélyen él bennem az a pár év
- É-Év? - tekintetem ráemeltem a tükörben, mire óvatosan biccentett - Nem értem, ezzel mit szeretnél mondani, sajnálom. 
- Niall, én csak azt szeretném, ha egy kicsit belegondolnál abba, hogy milyen helyzetben vagy. Természetesen, gondolkodhattak volna érettebben is, s nem kellett volna odajönniük, de már megtörtént, és nem lehet mit tenni. Kérlek, ne rendezz nagy jelenetet ebből.
- Olyannak ismersz? - nevetettem el magam halkan - Sosem voltam az a veszekedős fajta, és szerintem nem is leszek. Maximum, egy kicsit kiborulok, de annyi kell. 
- Rendben. Bízom benned, szöszke - mellém sétált, s összetúrta a hajam - Nem neked való a hajzselé. 
- Különleges alkalom... lett volna. 
- Na, már! Így is nagyon jó volt! Az, hogy kint ,,megtámadtak" nem azt jelenti, hogy az egész esemény kárba ment. Ne mindent rosszul ítélj meg, oké? 
- Jó - mormogtam. 
- Na, öltözz át, aztán gyere egyél, szerintem anya meg Maura is jelen vannak már a konyhában. 
- Sietek - azzal eltűntem a fürdőajtó mögött. 
Miután letusoltam, felvettem egy egyszerű, kényelmes szerelést, s már nappaliban is voltam. 
- Anya! - mosolyom hirtelen a fülemig ért, mikor megláttam anyukámat. Oh, de régen is láttam. Még a születésnapomkor sem voltak itthon, így Greggel, Denisevel és a kis Theoval ünnepeltem meg. 
- Kisfiam! De régen láttalak. Oh, gyúrni voltál? - kuncogott. Mikor elhúzódott tőlem, elkezdte nyomogatni a bicepszem, amin nem tudtam nem nevetni. 
- Néha azt is kell, nemde? 
- De még mennyire! Így is odáig vannak érted a lányok, de te még tegyél rá egy lapáttal. Látszik, hogy Horan vér folyik az ereidben.
- Még mindig jobb, mint hogy a postás bácsi vére legyen bennem - azt hiszem, nem kellett volna elsütnöm ezt a borzalmas viccet, ugyanis hirtelen beállt a kínos csend, s most nem volt itt Louis, sem Stella, de még Josh sem, hogy elnevesse magát, nekem meg hirtelen nem ment a nevetés. Aztán, hogy minden oldódjon, meghallottam egy olyan hangot, amit már jó egy éve, de lehet, hogy kettő, nem hallottam. 
- Oh, James, semmit nem változtál! - nevetve lépett be a nappaliba Darragh. Darragh, egy nagyon régi, általános iskolás barátom.
- Daly, milyen régen láttalak már, ember - nevettem fel - Megváltoztál! - vigyorogva jött beljebb, s megöleltük egymást.
- Te sem panaszkodhatsz. És a kis Theo - rámosolyogott a keresztfiamra, kinek szemei azonnal felcsillantak.
- Gyerekek, kész a vacsora! - apa kijelentésére, mindenki megindult a konyhába, s helyet foglalt az asztalnál.
- Na, és Niall - kezdte a beszélgetést Darragh - Mi újság a barátnőddel? Lucy, azt hiszem.
- Nos, huh. Elég nagy hullámvölgy a mi kapcsolatunk; jelenleg, szünet van köztünk. Ő még tanköteles, tudod.
- Értem. De, ugye minden rendben lesz köztetek?!
- Remélem - kissé kínosan elnevettem magam, mire Gregtől kaptam egy biztató mosolyt - Na, és te? Szingli vagy, öreg barátom?
- Mondhatjuk így is - vállat vont, s felsóhajtott - Lehetett volna egy, de amint megtudta, hogy milyen barátságban állunk, más nem volt a téma, mint te, vagy a banda. Nekem meg ez nem kellett. Szóval, megmutattam neki, hogy mi, merre, hány óra.
- Sajnálom...
- Ne sajnáld, én sem sajnálom. Kellett neki valaki, aki közelebb viszi a bandához. Megértem, ügyesen játszanak a mai lányok.
- Ez igaz! - magamban, persze már alig vártam, hogy beszélhessünk rendesen Lucyval mert... mint már akkor említettem Stellának, hiányzik, hogy velem legyen, de egyszerűen nem tudom, még is mit kellene mondanom neki. Elvégre, azt sem tudom, hogy jelenleg milyen a viszonyunk. Lehet, hogy Ő már semmit nem akar tőlem.

.:: Stella szemszöge ::.

Harryvel éppen merültünk bele az iPhone-ok világába - igen, természetesen számára - mikor mellettem megcsörrent a telefonom. Nem sok kedvem volt kimászni barátom öleléséből, de a hívó eléggé kitartó volt. 
- Vedd már fel, szét szakad a fejem! 
- Oké-oké, várj már... ember, ez Perrie - elnevettem magam, miközben fogadtam a hívást - Szia, Perrie. 
- Stella, szia - hangján lehetett hallani, hogy mosolyog - Egy kéréssel fordulnék feléd... 
- Oh, ugye nem kell békítenem senkit? 
- Nem. Nem, dehogyis - nevetett - Érdeklődni szeretnék, hogy esetleg, ha van időd, akkor elvállalnál-e minket?!
- Mármint? 
- Majd' elfelejtettem. Nos, az új albumunkon dolgozunk, és kész van egy dal. A címe, Move. Hétvégén lesz közzétéve maga a dal, csak... nos, kellene hozzá videoklip, abba meg táncosok. Arra gondoltam, hogy megkérünk esetleg téged, hogy segíts nekünk táncügyileg, és ha benne lennél, akkor mikor tudnánk kezdeni?! 
- Wow - nevettem kissé zavartan - Tőlem rendben van, de jelenleg nem vagyok Londonban. Fogalmam nincs, hogy mi van a tánccsoportommal. Azt se tudom, mi van a munkámmal. Már ha amit csinálok, mondható munkának.
- Természetesen, kapsz gondolkodási időt, elvégre, kitudja mennyi időbe fog telni, mire megtaláljátok a közös hangot a táncosainkkal és...
- Várj-várj, várj. A ti táncosaitokat kell betanítanunk... vagyis, betanítanom?
- Nyilvánvalóan.
- Uh, oh, én azt hittem, hogy a csapat is jöhet... mármint, hogy... érted. Szóval, segíteni a koreográfiában...
- Hát, azt nem tudom, hogy az hogy megy, de ha Ők is kellenek, akkor természetesen jöhetnek.
- Rendben - sóhajtottam - Illetve, nem, ez nincs rendben. Úgy értem, hogy elvállalom, elvállaljuk, de semmit nem tudok pontosra mondani. Uh, az úgy jó, ha elküldöm a stúdió címét, és, erm, mondjuk jövőhétvégén eljönnétek?
- Oké, nekem megfelel.
- Biztos? Nem szeretném, ha elvennék az időtökből. Még azt sem tudom nagyon, hogy mi van a csapattal. El vagyok rettenetesen maradva.
- Megértem. Tényleg. A lényeg az, hogy minden rendben legyen veletek, aztán kérlek, hívj, mikor már minden pontosan meg van.
- Hívni foglak. A címet, pedig akkor majd küldöm üzenetben.
- Köszönöm - hálálkodott - Akkor nem is zavarok tovább. Kellemes pihenést, puszi, szia.
- Köszönöm, nektek is, szia-szia - nagy mosollyal az arcomon bontottam a vonalat, s vissza ugrottam az ágyra. Pontosabban, Harry hátára.
- Asszony! Nem szeretnék... idő előtt meghalni.
- Nem vagyok olyan nehéz - incselkedtem vele - Na, találtál már valamit?
- Ja - válaszolt tömören.
- És? Sima iPhone öt, vagy iPhone öt C, esetleg S? Oh, hallod, nekem vehetsz egy iPhone öt C-t. Megköszönném.
- Oké, akkor egy megy van, már csak nekem kell - rákattintott a ,,kosárba helyezem" ikonra, mire szemei elnyíltak.
- Te hülye fasz! Nem mondtam komolyan! Nekem nem kell ájfón!
- Na, most mit vagy úgy oda? Megbírom, nem? Azt veszed neked, amit csak akarok. Ha kell, akkor elkényeztetlek, és hülye picsát faragok belőled. Ez van, baby. Ezt kell szeretni.
- Szarjál sünt! - motyogtam halkan, de ahhoz éppen elég hangosan, hogy meghallja.
- Micsoda szóhasználat - röhögött - Kivel beszéltél?
- Senkivel - vonogattam a vállam.
- Harry vagyok, nem hülye.
- Pedig nem sok betű - gondolkodtam direkt hangosan. Félre lökte a laptopot, s maga alá rántva felém kerekedett.
- Titkolózunk-titkolózunk, édes? - suttogta a fülembe, miközben mutató ujjával végig simított állam vonalán - Igazán elmondhatod, nem fogok megharagudni.
- Igaz-Igazán nem kell tud-tudnod róla - dadogtam, s élveztem, amint teljesen elveszek egy pár pillanat alatt érintéseire.
- Stella! - Gemma hangja szakított félbe minket, mire Harry felmorrant.
- Tess-Tessék? - ekkor benyitott, s gonoszan elvigyorodott.
- Oh, látom megszakítottam valamit - kuncogott - Mindegy is, csak azt szerettem volna kérdezni, hogy eljössz-e majd holnap velem reggel futni?! - láttam rajta, hogy akkor találta ki, hogy mit mondjon, amin akarva akaratlanul is elmosolyodtam.
- Majd még meglátjuk - biccentettem, mire megengedett magának egy féloldalas mosolyt, s távozott.
- Ez gonosz volt! - motyogta Harry, miközben átfordult a hátára, s kezébe vette a telefonját - Nem igaz, hogy milyen szar!
- Styles, most vetted nem rég a telefont, mi a szar baja van?
- Kiesett a kezemből, és valami megkácosodott benne - röhögött - Liamnek meg akkor véletlenül ki löktem a kezéből, de az övének semmi baja. Lehet azért, mert az övé a kanapéra esett, az enyém meg a földre.
- Most erre mit mondjak? Béna vagy, ezt eddig is tudtuk - vállat vonogatva rötyögtem el magam.
- Kösz, kedves vagy - hunyorgott rám, s ráncait eltüntetve a homlokáról hosszú puszit nyomott a combomra.
- Kajak megvetted a telefont amúgy?
- Aha. Nem láttad? - értetlenkedett - Tudom, hogy láttad, meg hogy nem akartad, de eddig nem kaptál semmi ajándékot, szóval, valamit muszáj volt.
- Harry, itt a nyaklánc - húztam ki a pólóm alól a már oly' régóta őrzött ékszert - Elég ez nekem. Nem kell más, mivel ez is egy vagyonba kerülhetett.
- De mivel világhírű szupersztár vagyok, ezért megbírom. És ha megbírom, akkor azt veszek, amit csak akarok. Őszintén, tizenkilenc éves fejjel, mi a faszt kezdjek huszonötmillió fonttal? Az esetek többségében, havonta? Anyunak nem kell. Nem fogadja el, persze mindig utalok a számlájára, Gemma meg általában kunyizik. Mindegy, az testvériség, s nem sajnálom tőle. Sőt, még apunak is van, hogy küldök. És akkor Robint még nem említettem.
- Jól van, na. Bocs, nem akartam - vigyorogva forgattam meg a szemeim, s mellé hasaltam - Harry...
- Hm?
- Nézz hülyének, de meg kell tanítanod majd, hogy hogy kezeljem az új telót - kuncogtam - Sosem voltam nagy iPhone mester, az iPodot is csak azért tudom, mert vagy hatvankilencezer féleképpen elmagyarázta anno Alex. Picsába. Alex. Mi lehet vele? - szemem sarkából rápillantottam, s láttam, amint megvonja a vállát.
- Hívd fel - vont vállat - Fogalmam nincs, milyen a viszonyotok.
- Lehet azt kellene - sóhajtottam - De nem most. Majd ha haza mentünk. És akkor már anyuékkal is beszélek. Vagyis, velük is kellene. Meg majd még Perrievel is, Kristenvel is, a csapattal is. Istenem.
- Nyugalom, minden meglesz a maga idejében - nyugtatgatott. Mellém araszolgatott, s magához ölelt.
- Anyuddal amúgy ezen szerint megbékéltetek?
- Természetesen igen, már az nap, mikor megérkeztem, örömmel fogadott, s mindent megbeszéltünk.
- Örülök neki, hogy legalább veled minden okés...

Kérdés: Van olyan, aki hallotta már a Midnight Memoriest?:) Mit gondoltok róla, az albumról magáról?:) 

2013. november 10., vasárnap

74. "Nem tudom, hogy ki vagy, de még egy ilyen embert mint te..."

Hi, babes:) 


Sziasztok drágáim! Köszönöm a sok kedves szót, amit chatben kaptam, valamint kommentben, s csak hogy ne felejtsem el megemlíteni, nagyon szépen köszönöm, az 56+ feliratkozót!
Nem tudom, mit mondhatnék, így nem is húzom az időt, jó olvasást, a véleményeiteket most is várom:) 


Have a nice day,
ß♥ x

Már az első pillanattól kezdve, mikor találkoztunk a repülőn, tudtam, hogy egy fantasztikus lány Stella. Ki ne tudná, gondolná? Egyszerűen rá kell nézni. Eleinte, eléggé nagy képű, flegma, és mindent magának akaró, de nem minden a külső. Belül, egy gyönyörű személy! ~ Gemma Styles

.:: Két hónap távlatából, Október ::.
.:: Stella szemszöge ::.

Mióta eljöttünk Olaszországból, Liam kezdett visszaállni a régi énjéhez. Sophia valami oknál fogva, azt mondta, neki még ott kell maradni; mintha valami megbeszélést emlegetett volna. Azóta, azt hiszem, négyszer beszéltem Liam-vel. Ebből kétszer kezdett a témánk komolyra fordulni, kétszer pedig csak semleges dolgok jöttek fel.
Niall a születésnapján úgy döntött, hogy hazalátogat, és senki nem tartotta vissza, mondván, hogy ráfér már egy kis szabadság. Előtte természetesen velünk is megünnepelte, hogy betöltötte a huszadik életévét, egy hatalmas partival. Nem sokkal azután, hogy Niall haza utazott - történetesen két nappal utána - Lucy jelent meg újra az életünkben. Mivel nem szólt, hogy mikor jön, így mindenkit meglepetéskén ért a dolog. Niallnek nem mertünk szólni, mert különben hazajött volna, s lőttek volna annak, amit otthonra terveztek.
E közben Perrie-nek, és Zayn-nek volt egy kisebb afférja, ami végül akkorába ment át, hogy jelenleg szünet van köztük. Csak a szokásos vita volt. Igazából már nem egyszer mondtam meg Malik-nak, hogy ha nem bírja a kapcsolatuk ezt a sok nézeteltérést, akkor addig váljanak el, amíg nem fáj egyiküknek sem, mert a végén csak rosszabb lesz. De nem, hajthatatlan mindkettő.
Aztán végül Eleanor és Louis... nos, azt hiszem ők az egyetlen olyan páros, akiknek eddig nem volt semmilyen szinten vitájuk. Eleanor elfogadja - igazából látom rajta, hogy nem, de nem mer róla beszélni - hogy elmondják minden lotyónak, de Louis koránt sem nyughatott. Emlékszem, mikor hazaérkeztünk, Eleanor várt minket a repülőtéren, s a híres-nevezet directionerek, rendesen rákattantak szegény lányra. Sosem láttam Louis-t annyira dühösnek, mint akkor. Wow. Azért az arcért, már megérte elrángatni a fanoktól.
Legvégül, pedig itt vagyunk mi Harryvel... nem igazán tudom, hogy a mi kapcsolatunkat mivel lehetne leírni. Szerintem lehetetlen. Mármint... biztosan le lehet, csak nekem nem megy. Sok mindent megéltünk együtt, és azt hiszem, még egyik barátommal sem voltam így. Hű, mintha annyi rendes barátom lett volna. Harry jelenleg Holmes Chapelben van, s most egyedül ment, úgy gondoltam, én nem kellek oda, a nyakukra koloncként. Meg eleve nem lett volna szívem itt hagyni Lucy-t Zayn-nek, aki mostanában eléggé gyorsan robban. Így hát hárman maradtunk a közös rezidencián, mivel Eleanor és Louis párosunk ellátogatott Doncasterbe, s mivel Liam sincs a legjobb formában, így Ő is haza ment, Wolverhamptonba.
- Reggelt! - mostanra kicsit mintha megkönnyebbült volna Zayn, egy halovány mosollyal köszöntött minket a konyhába érve.
- Minden oké veled? - kezdtem beszélgetésbe, s úgy tűnt nem akarja firtatni, még is válaszolt.
- Fogjuk rá - vont vállat - Igazából nincs kedvem semmihez. Csak sodródom az árral.
- Igen, azt észre vettük - sóhajtott fel Lucy, s a mellette csörgő telefonért nyúlt - Egy pillanat - távozott mosolyogva köreinkből.
- És most elmondod, hogy mi a fene bajod van!
- Nincsen semmi - nevetett, s vállat vont, miközben kiöntötte magának a kévét(?) - Csak mint mondtam, sodródom az árral.
- Aha, persze - horkantam fel - Ezért iszol kávét, aminek amúgy már az illata elől is szabadulsz. Jól figyelj Zayn, ha egyszer valakinek azt ajánlom, hogy mesélje el, mi a baj, akkor az kivételes eset...
- Oh, hát hogyne! - kuncogott gúnyosan - Akkor mindenkivel kivételezel? Jól figyelj, Stella, ha egyszer valakinek azt mondom, hogy nincs semmi bajom, akkor az úgy is van, oké?
- Igazából rád sem ismerek. Nem terveztem veletek veszekedni, semmit sem. Csak élni, békességben, mert elegem van. Belefáradtam. Most, arra kértelek, hogy nyílj meg, erre elkezdesz velem flegmáskodni. Tudod mit?! Ha valami bajod van, engem ne keress!
- Most sem kerestelek. Te jöttél ide, és mint aki mindent tud, vagyis mindent tudni akar, kezdett el faggatni. Azért abba is belegondolhatnál, hogy nem mindig a saját szemszögedből kell nézni a dolgokat! - halványan elmosolyodott, mikor látta, hogy milyen hatást ért el nálam, s kikerülve engem, a kávés bögrével a kezében elsétált mellettem - Oh - szólalt meg újra - Igazad van, utálom a kávét, nem is értem, hogy bírtam kiönteni! - nevetve tette le a pultra a forró italt, s távozott. Most már végleg. Felmorrantam, s a nappaliba igyekezve ledobtam magam a kanapéra. Bekapcsoltam a TV-t, s már álltam volna neki befészkelődni, mikor megcsörrent az asztalon heverő telefon. Azt hiszem, az enyém. Mikor Gemma neve, s képe villant fel a kijelzőn, mosolyogva fogadtam a hívást.
- Szia, Gemma.
- Stella! Jézusom, végre valakit elérek! - egyeletlen levegővételéből azt következtettem le, hogy futott. Nem is keveset - Legurult a lépcsőn Harry, és... nem tudom... csak egyik pillanatról a másikra, nem tudom, legurult. Ebédeltünk volna, és csak valami nagy durranás volt, aztán puff! És anya szaladt ki, de Rob megelőzte, és megint puff, Harry kétszer lefordult a lépcsőről. Stella, annyira félek! - hangja folyamatosan remegett, össze-vissza beszélt, alig tudtam követni. Már majd' felrobbantam, mikor hallottam amint kiesik Gemma kezéből a telefon, s homlok ráncolva vártam a folytatást.
- Drága Stellam, elnézésedet kérem Gemma miatt, feleslegesen borult ki - Anne nyugodt hangja hallatán, kiengedtem az eddig bent tartott levegőmet - Semmi baja Harrynek, Gemma túldilemmázza, eléggé védi az Ő kis öccsét - kuncogott - De mesélj, mi újság veled?
- Jaj, Anne - akarva-akaratlanul is elmosolyodtam, s beszélgetésbe kezdtünk - Köszönöm, jól vagyok, csak kicsit kezd hiányozni a göndör srác. Veletek minden rendben van?
- Harry kisebb sérülései leszámítva, igen, teljesen oké minden. Jaj, képzeld drágám, beszéltem Édesanyáddal... - kezdte hevesen, s nem szándékosan, de kicsúszott egy sóhaj a számon - Rosszat mondtam?
- Nem. Nem, dehogy, csak egyszerűen meglepett.
- Már azt hittem, valami rossz csúszott ki a számon - kuncogott - Gemma, ne tárogasd a hűtőajtót, mert megint lefog fagyni a hátulja!
- Látom megy az élet.
- Oh, de még mennyire - értett egyet, s egy sóhajjal kísérve kezdett elköszönni - Ha most megbocsájtasz, megyek megnézem a kis betegünket, és visszaadom a tulajdonosának a telefont. Vigyázz magadra, remélem, nem sokára találkozunk. Szia, csillagom.
- Én is bízom benne. Szia, Anne - elmosolyodtam, s nem telt bele pár percbe, már az idősebbik Styles csacsogását hallhattam.
- Huh, Stell, nem szeretnél eljönni hozzánk?
- Uhm... szerintem, én most nem kellek oda. Élvezzétek ki az időt, amit Harry-vel tölthettek.
- Winter, szedelőzködj - most hívott először a vezetéknevemen, s szinte azonnal eszembe jutott Zayn - Robnak dolga van Londonban, nem sokára indul, ami azt jelenti, hogy vele tartok, és haha, eljössz velem, muhaha, és itt leszel te is, és ahw, annyi mindent fogunk csinálni. Mesélsz nekem arról, hogy milyen volt Justin Bieber-vel, hogy kerültél oda, elmeséled, hogy miket csináltatok Kanadában, sőt, még a tetoválásaidat is megszeretném nézni. És uh, ah, mindenről be kell számolnod!
- Jaj, Gemma!

***

- Le is feküdtetek? 
Két órája annak, hogy Gemma megérkezett ide, s mivel nem gondoltam komolyan, hogy ide jön, így ne pakoltam semmit össze. Lucy-nak találkozója volt, amit nem értettem, de nem szóltam bele, így nem volt mire fognom, hogy nem érek rá. Természetesen, előtte értesítettem a lányt, hogy lehet, nem leszek már itt, mire hazaér, s elégé jól fogadta. 
Nos, mint azt a telefonban mondta Gemma, mindenről kifaggatott, s most jutottunk el egy olyan témához, amire számítottam, s nem történt semmi, még is kicsit kínosnak éreztem. Talán azért, mert a barátom nővérének kellett beszélnem az exemről, aki - legyünk őszinték - soha nem is volt a barátom. Ez komplikált, igazából. 
- Nem - válaszoltam kissé megkésve - Gemma, együtt sem voltunk! 
- De olyanok voltatok! Együtt jártatok mindenhova, ölelkeztetek, csókolóztatok satöbbi, satöbbi. Amit a rendes párok szoktak. Ne mondd, hogy egy pillanatra sem érezted azt, hogy több lenne egy barátnál, avagy egy példaképnél. 
- Ez komplikált. Erről nem beszélek. 
- A nagy francokat komplikált! - nevetett - Oké, tereljünk... 
- Ez egy jó ötlet. 
- Na, de egyszer csak felizgult! - nógatott tovább. 
- GEMMA! - szóltam rá, s emeltem a hangerőmön - Komolyan, kész vagyok tőled! 
- Jól van, na! - megforgatta a szemeit, s folytatta - Igaz, hogy van egy ,,H" betű a csuklódon? 
- Hogy mim van hol? 
- Ne tedd a hülyét, Harrynek már eljárt a szája korábban. 
- Oh, a tetkóra érted. Nos, igen, van. 
- Meg is mutatod, vagy csavarjam ki a kezed? - elnevettem magam, s felfedve a tetoválást, vártam a reakcióját.
- Na, ennyire nem lett rossz! - morrantam fel játékosan, mikor már egy ideje szemezett vele.
- Te komolyan magadra varrattad? - hökkent meg pár pillanatra - Nem vagy normális ! Mi van, ha a jövendőbeli férjednek nem H-val fog kezdődni a keresztneve? Hogy magyarázod ki magad?
- Megfogja érteni, hogy sokat jelent nekem ez a tetkó, ha meg nem, akkor így jártunk. Jaj, nem igaz, hogy mindennek a rossz oldalát látod.
- Ah, sajnálom, de komolyan... és ha majd a gyereked fogja megkérdezni?
- Akkor elmesélem neki, hogy mit miért tettem. Mit gondolsz, nekem ezek a képek nem jelennek meg mindennap? Vajon nem parázok attól, ami következni fog? Mióta Harryvel újra együtt vagyunk, szerinted mennyit stresszelek?
- Mi-Miért stresszelsz?
- Mintha azt nem tudnád - nevettem fel kissé gúnyosan - Szerinted valóban megváltozott Harry? Kibírná mit tudom én, még két hónapig szex nélkül? Sőt, kitudja, hogy az elmúlt napokban, míg Chesire-ben volt, mit csinált, és mit nem. Híres ember, nagyon híres. Egy csettintés, és a lába előtt hevernek a lányok. Az pedig, csak még nagyobb előny neki, hogy őt emelik jobban ki a bandából.
Felemeltem a hangom, pedig nem akartam. Ordibáltam, pedig nem volt szándékomban. Megint egy olyan embernek mentem neki, aki nem érdemelte meg volna.
- Sajnálom, nem kellett volna veled veszekednem! - sóhajtottam fel, s szinte suttogva beszéltem - Túl sokat gondolkodom egy ideje, és eléggé szarul is vagyok.
- Ok-Oké - biccentett - Azt hiszem, most egy kicsit magadra hagylak. Leviszem addig ezt a táskát a kocsiba.
Bólintottam, s már kezébe is kapta a táskát, majd távozott. Elterültem az ágyon, s csak bámultam a plafont. Minek kellett ilyeneket szegény lány fejéhez vágnom? Nem mellesleg az öccséről? Jézus isten, mekkora tusló vagyok! Jó, oké, mit is vártam magamtól?! Én vagyok az, aki nem változott meg, s nem Harry.

"Ha minden oké veled, gyere, várlak a kocsiban.:) Gem.x"

Miután elolvastam az üzenetet, még egy öt percig csak néztem ki a fejemből, majd becsukva az ablakot a szobában, felkaptam a telefonom, s minden esetre a fülhallgatóm, majd leszáguldva az emeletről felrántottam magamra a sportcipőm, s elköszönve Zayn-től, már a bejárati ajtó másik oldalán is voltam.
- Nos, akkor merre menjünk? - érdeklődött, s éreztem, hogy feszültebb a levegő.
- Úgy volt, hogy hozzátok megyünk... nem?
- Oh, nos gondoltam beugrunk enni valamit... meg, őszinte leszek, anyunak azt mondtam, hogy Robin csak a boltba dob el kocsival, mert nem akarok gyalogolni, buszhoz meg nincs kedvem - kuncogott.
- És már több mint két órája boltban vagy? - nevettem el magam - Jaj, ennél jobbat te sem találhattál volna ki, komolyan!
- Hát most na... kajak nem volt kedvem Harry nyavalygását hallgatni.
- Nyavalygott? - döbbentem le - Még is min nyavalygott ő kegyelme?
- Csak a szokásos... nincs kedve semmihez, hiányzol neki, koncertezne... amúgy semmi baja nincs.
- Most már muszáj megkérdeznem... mit szívtál?
- Semmit. Egyszerűen csak jót érzek - vállat vont, s az útra szegezte a tekintetét. Ja, hogy elindultunk... oké - Akkor, egy meki mondjuk?
- Ah, nem, nincs kedvem hozzá. De ha szeretnél, akkor bemehetünk.
- Oké, akkor bizony meglátogatjuk. Kell egy almás pite - nevetett - Meg mondjuk egy jegeskávé.
- Na, az egy jó ötlet. Nekem is jöhet - egyeztem bele, s arcára egy tipikus Styles vigyor húzódott.
Talán mentünk két órát, mikor is egy dugóba keveredtünk. A hangulatunk, már meg volt; teljesen hülyeségeket mondogattunk egymásnak, minden, ami eszünkbe jutott, csak kicsúszott a szánkon, s egyikünk sem bánta. Ha kínos volt, ha nem. Ha túl perverz, ha nem. Mikor már jó egy órája állhattunk egy helyben, Gemma telefonja hangos zenélésbe kezdett.
- Francba, tuti anya az!
- Ez miért baj?
- Úgy kezel, mint egy óvodást! - morgott fel, s ekkor a sor megindult. Kivette a telefont a tartóból, s lenémította - Elegem van. Harrynek mindent lehet, pedig fiatalabb.
- Mesélj csak nekem - fordultam felé, s magam alá húzva az egyik lábam rámeredtem.
- Nincs mit mesélnem - fintorgott.
- Ne akard, hogy elhiggyem!
- Pedig muszáj lesz - vont vállat. Öt percig bírta, azt, hogy folyamatosan bámulom, s véletlenül még a rossz sávba is átment a kocsival - Hagyd már abba, basszus, nem tudok figyelni!
- Akkor mondd el mi a szar van veled!
- SEMMI! - felcsattant, s mélyen a hajába túrva felsóhajtott. Tipikus Harry - Jó, oké, minden bajom van! Volt egy barátom, nem tudom, tudsz-e róla. Mikor hozzánk tévedtél, és a srácok is megjöttek másnap, akkor Zayn bele-bele olvasott a beszélgetésünkbe. Mindegy. Eléggé jó kapcsolatunk volt. Abban az időszakban, anya s Rob kicsit összekaptak, de azóta már minden oké köztük. Lényegtelen. Illetve nem, mert akkor anya eléggé labilis volt mindenre. Én meg természetesen jó időpontot választottam ki annak, hogy elmondjam; batárom van. Annyira ironikus vagyok. Felkapta rajta a vizet, csak nem tudta, hogy elhoztam magammal, ott volt, mindent hallott! - felém pillantott egy pár percre, mikor pirosat kaptunk, s könnyes tekintete lyukat égetett belém - Elhordta mindennek, pedig nem ismerte. Semmit nem tudott róla, az istenit is! Azt sem tudta, hogy hívják. Elmondta minden kurafi alaknak. Hogy majd biztos nem akar tőlem többet, mint jól megdugni. Eltört bennem valami. Tudtam, hogy csak azért ilyen, mert rosszban vannak apuval de annyira, hogy nekem úgymondd betegyen, nem hittem. Ezek után, ügyesen elkergette. Nem is volt időm utána menni. Beült a kocsiba, s elhajtott. Másnap kaptam a telefont, hogy találkozzunk. Gondolhatod mi volt... kidobott. Pedig... akkor már egy fél éve együtt voltunk! Érted ezt? Fél évet csak így eldobott! Istenem, még mindig nem hiszem el! Tudom, ez nem nagy dolog, és Harrynek ehhez semmi köze, de basszus, nem bírom. Nálunk, ez úgy mondd hagyománnyá vált, hogy elhozzuk bemutatni a barátnőnket, barátunkat. Mikor Harry haza vitt egy csajt, akkor sem volt formában, de az Ő kicsi fiának mindent megtesz. Annyira nem szeretem, hogy kivételezik vele! Olyan... idegesítő. Harry egyáltalán nem jobb nálam! Nem, nem és nem! Nem lehet jobb! A kurva életbe is! Rohadt féltékeny vagyok arra a kis csökött faszra!
Halványan elmosolyodtam Gemma szóhasználatára, de azonnal lehervadt a mosoly az arcomról, mikor eszembe jutott, hogy jelenleg a reakciómra vár.
- Biztos vagyok benne, hogy Anne, azóta már vagy ezerszer, ha nem többször megbánta, amit tett veled akkor. Te is tudod, hogy nem haragudhatsz örökké az édesanyádra, de abban igazat adok, hogy Harry nem jobb nálad. Mármint... vannak olyan dolgok, amikben biztosan jobb nálad, viszont gondolj bele abba, hogy van olyan is, amiben te vagy jobb, s nem ő. Lehet, hogy Anne azért tartja többre Harryt, mert már nem veletek él, hanem messzebb, sokkal messzebb. Ő már önállósodott. Ezt még Anne nem tudta feldolgozni. Az Ő kicsi fia, éli a milliomos életét, Londonban. Mit gondolsz, milyen lehet neki, mikor egy kemény év után hazatér a fia, s újra látja?! Gemma, megértelek, nem is tudod mennyire, de egy kicsit gondolj bele mások szemszögébe. Nem állok senki oldalán, csak arra kérlek, hogy... hogy próbálj meg ezen túllépni, s új, tiszta lappal indítani!
Nem szólt semmit, de nem is vártam. Tudtam, hogy jelenleg el van veszve a gondolatai sokaságában.
Egy olyan plusz két - talán három - óra után, megláttam, a már ismerős házat, s mély levegőt véve néztem Gemmára. Mikor megálltunk, siettem az Ő oldalára, s mikor kiszállt, szorosan megöleltem. Még halkan szipogott, s ha úgy lett volna, hogy Anne nem ront ki az ajtón, talán még egy jó fél óráig ölelgettem volna a lányt.
- Kislányom! - szólt rá Anne, de mikor meglátta, hogy ott vagyok én is, s nem mellesleg ölelem, kissé meglepődött - Stella?
- Umm, szia, Anne - halvány mosolyt engedtem meg magamnak, majd kicsit eltoltam magamtól Gemmát - Minden rendben van, igaz?
- Uhhum - biccentett egyet, s még mindig szipogva indult el a csomagtartóhoz.
- Hagyd csak, majd én kiveszem - siettem mellé. Megvárta, míg kiveszem a táskát, majd nem kímélve az autót, lecsapta a csomagtartót.
- Nem kellett volna szólnod, hogy hova mész, kisasszony? - vonta kérdőre Anne a lányát, aki csak megvonta a vállát.
- Ne rendezz a vendég előtt jelenetet - motyogta kellemetlenül - Inkább menj, és szólj a fiadnak, hogy van itt valaki számára - azzal berontott a házba.
- Ezt meg mi lelte? - fordult felém az elképedt anya.
- Uhhm, huh, ezt nektek kell megbeszélnetek. Nem mondok inkább semmit.
- Jaj, drágám, menjünk be, ne itt álldogáljunk!
Mikor beléptünk a házba, megütött a szokásos Harry illat. De komolyan, Harry szobájában is ilyen illat van. Feltéve, mikor nem keveredik a parfümjével, aminek amúgy egyszerűen csodálatos illata van.
- Anne - szólítottam meg az előttem sétáló nőt - Nagyon megharagudnál, ha most megnézném, hogy mit csinál Gemma?
- Nem. Nem, dehogy. Igazából nagyon örülök neki, hogy ilyen jóban vagytok. Sőt, köszönöm, hogy így mellette vagy.
- Igazán semmiség - biccentett egyet, s már száguldottam is fel az emeletre. Gondoltam, hogy előbb bemegyek Harryhez, de nem. Most, Gemma a fontos. Nem is kopogtam. Egyszerűen csak benyitottam - Gemma?
Nem kellett kétszer mondanom, megláttam amint az erkélyen áll és... és cigizik?! Hogy mi van?
- Tessék? - felém fordult, s ekkor már nem volt a kezében a szál.
- Csak érdeklődni szerettem volna, hogy minden oké-e veled.
- Igen. Azt hiszem, igen. Csak kicsit frusztrál vagyok az elmúlt pár napban. De biztosan elmúlik majd.
- Ha bármi van, csak szólj, rendben?
- Köszönöm. Meg azt is, amit a kocsiban mondtál, tényleg! - őszintén elmosolyodott, s kitárva karjait, megöleltük egymást - Nem tudom, hogy ki vagy, de még egy ilyen embert mint te... hihetetlen vagy!
- Oh, ne mondj ilyeneket, mert a végén még elérzékenyülök! - kuncogtam, s a jókedvünket, a gyomrunk korgása zavarta meg.
- Anya tuti csinált palacsintát, mert Harryke azt kívánt - megforgatta a szemeit, s felsóhajtott - Menjünk, együnk.
- Na, azért ennél több lelkesedést szeretnék tőled látni! - oldalba böktem, mire újra egy szemforgatást kaptam.
Leérve a konyhába, Anne valóban a tűzhely előtt állt, s a palacsintákat készítette. Mosolyogva fogadott minket, de nem tudta elkerülni a figyelmemet, mikor egy sunyi, szúrós pillantást vetett Gemmára.
- És... jól elvoltatok?
- Igen - nevettem - Nagyon jól éreztük magunkat.
- Ennek örülök! Gemma, veled még beszélni szeretnék.
- De én nem - mormogta a lány unottan, s az anyja elképedve nézett rá.
- Tessék?
- Anya, hagyjál. Nem érdekel a hegyi beszéded. Mindig, mindenért én vagyok a hibás, és már egyáltalán nem érdekel. Felnőtt vagyok, azt hiszem, nem kell beszámolnom minden egyes dologról, amit teszek. Elmentem Londonba, hogy elhozzam ide a leendő sógornőmet, valamint a menyedet. Na, meg Harrynek a feleségét. Bár, én kétszer meggondolnám, hogy hozzá megyek-e az öcsémhez.
- Gemma, nem gondolkodsz egy kicsit előre? - nevettem el magam - Honnan veszed, hogy Anne lesz az anyósom, te pedig a sógornőm?
- Talán nem lenne ínyedre a dolog?
- Gemma, elég legyen. Ne keverd kellemetlen helyzetbe a vendéget - használta fel Anne, a lánya által korábban használt szavait.
- Hát persze, megint én - újabb szemforgatást kaptunk, s ezek után, tömte magába a palacsintát.
- Anya... nem láttad, hogy hova tettem a telefonomat? - Harry már rég, rekedtes hangjára libabőr futott végig testemen, s mikor belépett a konyhába, természetesen nem láthatott, mivel az anyja takarásában álltam.
- Nem. Nem láttam. A szobádban kell lennie, nem?
- Fogalmam nincs. Uh, palacsinta, egy istennő vagy, anya! - kurjantott, s mikor arcon akarta csókolni nővérét az elhúzódott - Mi van ma veled?
- Semmi - vont vállat mit sem törődöm stílusban Gemma - Látom, már nem is tudod üdvözölni a vendégünket.
- Oh, kit is kellene? - ekkor Anne arrébb állt, s Harry szemei kétszeresükre nőttek. Ah, még így is olyan gyönyörű íriszei voltak, hogy majd' elolvadtam.