2013. február 27., szerda

45." Te ezt hogy képzelted, hogy nélkülem eszel? "

Helló babys! :) Köszönöm szépen a +20 rendszeres olvasót, a mai napon össze szedett 7. díjat, és a sok komit! Nem tudok mit mondani, de tényleg! n_n Azt hiszem ennek a résznek nagyon fogtok örülni, bááár, nem tudom, majd eldöntitek! Gondolkodtam, nem is keveset, de azt hiszem épp' eljött az ideje ennek a dolognak is, szóval most érvénybe lépett! ;) No, nem is húzom az idegeitek, olvassatok, valamint hagyjatok komit! 
U.I.: Sajnálom, hogy késtem :c Remélem, a fejezet lényege kárpótol benneteket, bár, én nem igen vagyok vele megelégedve :// 

Jó olvasást,
Pusszantás, B♥ xx

* Nem tudok betelni ezzel a giffel *p* Egy isten :')♥ *

.:: Stella szemszöge ::.

     Teljesen lesokkolódva hallgattam, ahogy megkérdezte. Hogy lehet - e még köztünk valami? Igazán megfogott. Eddig sem volt semmi köztünk, sőt, még barátok sem voltunk. Már kismilliószor megfordult a fejemben, hogy mi lenne HA mi együtt lennénk? Az egyszer biztos, a halálom már meg lenne rendezve, persze, ha még nincs. Harrynek ez persze nem lenne nagy cucc, mivel havonta voltak csajai, ( mondjuk engem sem kellett félteni de az már a múlt ) és gondolom Én is csak egy lennék a sok közül de... ez így nehéz. Valami... valami mágnes szerűség még is csak van, hogy ennyire kötődöm hozzá. Na de várjunk csak, Én kötődöm hozzá? Ez a sok megválaszolatlan kérdés néha már az idegeimre megy, pedig, jelenleg nekem nem szabadna idegeskednem. 
- Harry... - kezdtem bele - Most remélem tudod, hogy nagyon megfogtál a kérdéseddel. Eddig sem voltunk többek, mint barátok, sőt, még azok sem voltunk. Gondolom emlékszel, mikor ott, nálunk, a fürdőben megkérdezted hogy maradhatna-e titokban ez az egész. Belementem, mert egy játékként tekintettem az egészre. De mikor már a második, viszont nyilvánosan csak első csókunk történt meg a kertben... Megmozgattál bennem valamit. Valami olyat, amit eddig talán még senki. Ezután a nap után, ez a valami csak egyre erősebb lett bennem, de még máig nem vagyok magamban biztos. Az érzéseimben. Egyik napról, a másikra megváltoznak. Egyik pillanatban, azonnal a karjaidba ugranék, míg a másikban úgy felpofoználak hogy lehet fel repedne az arcod! - itt mind ketten felnevettünk majd folytattam - Amit mondtam nálatok, a szobádban, hogy nem Én vagyok neked a megfelelő lány... Nos lehet, de ha már ezeket az érzéseket elindítottad bennem, nem hagyom veszni őket. Idővel remélem hogy elmúlnak, mert egyszerűen érzem, hogy ez nekünk nem menne. Együtt. Mennyi, de mennyi mindent megkapnék napi szinten, te jó ég. Emlékszem, Dani és El mennyit sírt a sok "rajongó" miatt. Nekem ez nem kellene. Az már túl sok lenne. Elég nekem az, hogy így is napi szinten vagyok még pasi faló. Nem tudom hogy benned milyen érzések lakoznak, mert tényleg nem tudom. Viszont az, amit mondtál nekem ma, fent a szobádban. Remélem el jutott a tudatod, hogy komolyan vettem. Ilyennel nem szokásom viccelődni, és remélem neked sem. Vagy várjunk csak. Feleslegesen mondtam el neked ezt mind, úgy sem érted, mert neked csak egy éjszakára kellenék. Csak az a bibi, hogy ha talán lenne is valami, nekem annyi nem lenne elég! - fejeztem be a kis beszédem. Van egy olyan érzésem, hogy túlságosan is őszinte voltam, és túl sok mindent elmondtam, de legalább szívig hatoló választ kapott, és nagyon remélem, hogy ezt nem felejti el.
- Én.. - kezdett bele, de megjelent az orvos.
- Sajnálom, de mára lejárt a látogatási idő. Holnap már haza mehet, tehát akkor újra együtt lehetnek. Köszönöm a megértését, Harry! - szemeim kissé kikerekedtek, majd Harryre pillantottam. Mosolya, csak még szélesebb lett, amint észre vette hogy nézem.
- MENJ! De a válasz adást nem úszod meg! - szúrós pillantásokkal néztem, ahogy feláll a székről majd elém lép.
- Előbb választ kapsz, mint azt hinnéd! - kacsintott rám, majd lejjebb hajolt. Azt hittem, csak arca ad egy puszit, de hinni a templomba kell, s mivel ez egy kórház így a szám sarkába sikeredett - Legközelebb máshova kapsz - felnevettem, majd megráztam a fejem.
- Próbálkozni nem rossz dolog. De ideje menned. Holnapra elég, ha csak a kocsimat ide hozzátok, vezetni még tudok! - jelentettem ki, de ahogy észre vettem nem igen hatotta meg.
- Majd bejövök érted, nincs vita. És akkor legalább választ is kaphatsz... - fájdalmas arccal bólintottam, majd még egy lég puszi elküldése után elment. Szépen vagyunk. Elkezdek neki túlságosan is őszintén beszélni, erre benyit a doki. Hát köszönöm. Na mindegy, így legalább biztos tiszta a lelkiismeretem afelől, hogy kielégítő választ kapott a kérdésére. Gondolkodásomból a telefonom hangos zenélése zökkentett ki. Meg sem nézve a hívom nevét, rá nyomtam a zöld gombra, majd a fülemhez emeltem.
- Haló?
- Szia Stella... - szólt bele egy igen ismerősen csengő hang. Ezer közül felismerném.
- Hát Te? Hogy - hogy feltudtál hívni? - vettem elő a kissé flegma stílusom.
- Sokat gondolkodtam, és azt hiszem nem voltam veled igazságos. Feleslegesen borultam ki, és semmi köszönés nélkül jöttem el. Holnap Én már indulok haza, mert van egy dolog amit anyuéknak itthon kellene elintézni, de Ők most nem jöhetnek el, így rám hárul a feladat. Ha lenne kedved elkísérhetnél! - tisztán ki tudtam venni a hangjából, hogy nem biztos a saját kérésében. De vajon miért nem?!
- Figyelj, ha van valami baj, remélem tudod, hogy elmondhatod! - hívtam fel a figyelmét a biztonság kedvéért.
- Tudom, de... ezt nem hiszem hogy telefonon kéne elmondanom. Holnapra már otthon leszek, most a reptéren vagyok. Gyere ki ha gondolod, és akkor... valahogy a tudtodra adom. Persze ez nem nagy dolog, csak tudom, hogy felhúznád magad rajta - sóhajtott fel. Igazság szerint, már most felhúztam magam a dolgon, de ezt próbálom nem kimutatni.
- Értem, jelenleg kórházban vagyok, majd holnap engednek, ki de akkor Harryvel elvitetem magam a reptérre - Jézusom mit mondtam?!
- Hogy kivel? - nevetett fel - Te meg Hazza együtt vagytok?
- Te idióta! Dehogyis! Csak mivel kórházba vagyok, nincs nálam a kocsim, de mondtam neki hogy elég ha elhozzák vezetni még tudok. És akkor mondta, hogy majd Ő haza visz! Na jó, figyelj, mindegy. Akkor majd holnap beszélünk. Most leteszlek, mert álmos vagyok. Na csöves Alex! - nevettem el a végét. Elköszöntünk egymástól, és a lehető leggyorsabban el is aludtam...

***

     Reggel, simogatásra keltem. Jobban mondva arra, hogy "ég" a bőröm. Kellemesen ég a bőröm. Nem olyan, mint amikor megégetem, hanem annál sokkal finomabb. Lassan kinyitva a szemem tudatosul bennem, hogy Ő a bőröm forrósodásának oka. 
- Hát Te? - mosolyodtam el. Azonnal rám kapta tekintetét, majd Ő is elmosolyodott.
- Hívott Alex, hogy tegnap este beszéltetek, így megkért hogy Én is menjek veled. De hát így is úgy is mentem volna veled na mindegy - nevette el magát, ezzel elő hívva kis gödröcskéit. " Milyen szép mosolya van... " Jesszusom, ez már sok(k)! Miket beszélek, te jó ég.
- Hülye! Hülye! Hülye! - kezdtem el mormogni az orrom alatt.
- Nem szeretnélek zavarni, de egy óra múlva már a reptéren kéne lenni! - pillantott a telefonjára majd felnézett. Égett az arcom mint a szén.
- Mondd csak ki nyugodtan mekkora ciki amit véghez viszek mert nem merem ki mondani azt hogy milyen szép a mo... - és ekkor jöttem rá, hogy mit is mondtam volna el megint.
- Hogy mim szép? - nevetett fel, egy perverz mosoly kíséretében - Nyugi, megszoktam hogy ilyeneket mondanak, egy kis dicséret mindig jól jön.
- Igazán?! Pont Te mondod? - heves bólogatásba kezdett, mire megforgattam a szemeim - Nincs semmi ruhám!
- Tessék! - dobott elém egy Nike táskát, ami történetesen az enyém volt.
- Hát ez?
- Elég egy egyszerű köszönöm - húzta ki magát, mint aki olyan nagy dolgot tett.
- Már csak azért sem! - makacsoltam meg magam, majd felkeltem és bele néztem a tükörbe - Azt a ló pikuláját! Milyen ronda vagyok! Hupsz, hisz' ez minden napos. Mi a szart kezdjek a hajammal? Biztos vagyok benne, hogy egy csomó fotós lesz a reptéren no meg a kórház előtt, és akkor másnap már az újság címlapján fogok... - ekkor hirtelen megéreztem két kezet a derekamon, valamint egy állat a jobb vállamon.
- Nem kell ennyit aggódnod. Gyönyörű vagy így is úgy is, akkor nem mindegy? - pillantgatott rám hol a tükörből hol oldalról. Megszólalni nem tudtam. Szemeim automatikusan csukódtak le elképesztően mély hangjára, és kezdtem el szaporábban venni a levegőt. - Csak nem félsz? - kacagott fel rajtam - Nem is tudom ki kérdezte ezt nem is olyan régen... - sóhajtott fel. Mentolos lehelete utat tört  magának, majd befurakodott az orromba. Mit ki nem vált belőlem.
- Te... Te csak ne fikázz ki engem - nevettem el magam. Késztetést éreztem arra, hogy megforduljak és megöleljem. Ne kérdezzétek ez mind honnan jött, csak egy megérzés. Kissé meginogtam, de amint szembe találtam magam vele, egy hatalmas mosolyra húzódott, majd magamhoz húzva öleltem szorosan. Biztos vagyok benne, hogy minden egyes tettem meglepi, de nem sokáig gondolkodik azonnal cselekszik - Ne merd megkérdezni miért! - jelentettem ki, mire össze rándult, és láttam magam előtt ahogy elmosolyodik.
- Nem is mertem volna. Viszont ha nem sietsz elkésünk - nagy nehezen elváltam tőle, majd a táskám felé igyekeztem.
- Mondd hogy közel parkoltál - pillantottam fel rá.
- Igen, közel, csak is azért hogy le ne fogyjon a kis csülköd - nevetett fel harsányan.
- Paraszt! - vetettem oda, majd tovább keresgéltem. Szóval csülköm van?! Akkor most nézze meg. Igen, pont ahogy sejtettem. Minden egyes mozdulatom figyelemmel követte. Szinte égetett a tekintete - Na mi van, tetszik a csülköm? - ijedten kapta fel a fejét. Vigyorogva figyeltem, ahogy egy kisebb pír borítja el az arcát. Gyorsan magamra kaptam  a felsőm majd elé álltam, megfogtam az állát és felemeltem - Csak nem hoztam zavarba az urat? - kuncogtam fel. Szinte minden pillantásomat kerülte amin felettébb jól szórakoztam - Ugyan már, ez nem szégyen!
- De az! - vette komolyra.
- Ez miért lenne szégyen? Édes istenem. Harry, ezt Te sem gondolhatod komolyan. Ez csak... mindenkivel előfordul.
- Jó de velem nem - bevágta a durcát, majd szem forgatva indultam vissza hogy össze pakolhassak.
- Remélem tudod, hogy nagyon gyerekes amit véghez viszel - nevettem fel, immáron a kocsiban. Nem válaszolt csak vezetett, és előre fele bámult. Jól van akkor. Ha csend hát felőlem. Bedugtam a fülesem, maxra tekertem a zenét, és bámultam ki az ablakon - Csodálom hogy ide értünk! - pillantottam rá mérgesen, kiszálltam és egy kicsit erősebben becsaptam az ajtót.


- Nem értem miért kell sietni, ha csak 14:50-kor száll le a gép, de Te tudod - jelent meg mögöttem Alex. Alex?!
- Te hogy kerülsz ide? Hisz'... Te jó madár, két órával előbb jöttél? Kapd be! - böktem meg a mellkasát, majd szorosan megöleltem.
- Hiányoztál ám! - motyogta a hajamba.
- Te is, megnyugodhatsz - nevettem fel. - De még mindig nem értem mi értelme volt két órával előbb jönni.
- Előbb kiért mint gondoltam így az első járattal jöttem - vont vállat egyszerűen. - De egyedül jöttél? Nem megmondtam Harrynek hogy...
- Nyugi, velem jött - komorodtam el.
- És... miért ilyen gúnnyal mondod a nevét? Mert azt tudom, hogy nem szereted, de eddig nem úgy tűnt.
- Hagyjuk. Mindent túl komolyan vesz - legyintettem le. - Amúgy meg ott van!
- Akkor... induljunk - megforgattam a szemeim, majd Alex után indultam. - Helló, haver - pacsiztak le.
- Milyen volt az út? - érdeklődött a Göndörke.
- Alex, létszíves a telefonod - nyújtottam ki a kezem, mire egy egyszerű mozdulattal a kezembe nyomta. Előkerestem a fülesem majd elkalandoztam a zene világába.
- Stell, a srácokhoz megyünk.
- Csak Te, Én nem! Engem ott nem szeretnek, engem lehetőleg haza dobjatok - vetettem oda, majd elterültem a hátsó ülésen, elvégre elöl ült Harry és a bátyám. Nicki Minaj - Va va woom. Hm... Mióta szereti ez Nickit?! Megvontam a vállam, majd már majdnem maximumra tekertem és hallgattam sorra a zenéket.
- Stella, megjöttünk gyere! - szólt hátra Alex. Megvontam a vállam, majd tovább dalolva mentem befele.
- Baby what you doing? where you at? where you at? Why you acting so shy? holding back, holding back. We're not the only ones doing it like that, it like that. So DJ bring that, bring that, bring that, bring that back. 
- Már megint Justin Bieber - sóhajtott fel Lucy.
- Once again, the dynamic duo's back at it JB, Luda! I love everything about you. You're imperfectly perfect. Everyone is itching for beauty. But just scratching the surface. Lost time is never found. Can the DJ please reverse it? In life we pay for change. Let's make every second worth it. Any day can work if you're working with people saying you don't deserve it then don't give in. Cause hate may win some battles but love wins in the end. You shine just like the sun while the moon and the stars reflect your light. Beauty revolves around you. So you like that? - kezdtem el Ludacris részét. Zayn szeme nem kicsit tágult ki, amit nem kicsit vigyorogtam meg.
- Mi van?! Ez nem volt semmi, mellesleg ha nem tetszik nem kell hallgatni - vontam vállat majd ( immáron ) elterültem a kanapén. 
- Mit tudsz még? - ült le mellém.
- Mit akarsz hallani? - vetettem rá egy fél pillantást majd vissza csuktam a szemeim. 
- Mondjuk... Will-i.am és Nicki Minajtól a Check It Out-ból Nicki részét - adta ki a "feladatot".
- De készülj fel, hogy nagyon fos lesz! - nevettem fel. Megrázta a fejét, hogy nem igen érdekli így belekezdtem. - Nekem ez nem fog menni!
- Segítsek? - pillantott rám.
- Ha tudsz, de akkor végig! - emeltem fel a mutató ujjam, mire elvigyorodott. 

-Stepped up int he party like my name was ”that b***h. All these haters mad because I’m so established. They know I’m a beast, yeah I’m a f**king savage. Haters you can kill yourself. In my space shuttle and I’m not coming down. I’m a stereo ans she’s just so monotone. Sometime it’s just me and all my bottles all alone. I ain’t coming back this time. 

- Ej ha - füttyentett egyet Louis. - Te mióta tudsz így... nem tudom mit csinálni? 
- Nem régóta. De... nem úgy volt, hogy mi rosszba vagyunk? - vontam fel a szemöldököm.
- Öö - kezdett bele.
- Hogy mi van veletek? - jött oda Alex. - Én úgy tudtam ti nagy testvériségben vagytok.
- Voltunk. Nem tudom mit ártottam neki, ezért is érdekel, hogy most miért érdeklődik felőlem - feleltem teljesen egyszerűen.
- Stella, beszélhetnénk akkor már? - pillantott rám.
- Megjött az esze - játszottam meg magam.
- Lehetőleg ne öljétek meg egymást - nézett ránk Eleanor.
- Csak ha nagyon szükséges! - vigyorodtam el, majd megindultam a Tomlinson után. - Szóval? Mivel érdemeltem ki azt, hogy ennyire utálj?
- Semmivel. Egyszerűen... nem tudom. Nem tudom megmagyarázni ezt az egészet. Olyan furcsa hogy... hogy alig ismertél és megosztottad velem a már majdnem egész életed. Ezt nekem kicsit nehezebb volt feldolgozni, hogy a fiúkon kívül van más olyan ember aki megosztja velem azt, ami igazából nem is rám tartozik, de még is tudok róla! - kezdett el beszélni, de mielőtt még tovább mehetett volna, közbe szóltam.
- Én ezt már most nem értem, úgy hogy kérlek szépen érthetőbben - nevettem fel.
- Tehát - mosolyodott el. - Az egész minden úgy kezdődött, mikor elmondtad nekem a Danielle-s dolgot. Tudod, a nővéred. Ott a parkban nem igen fogtam fel amit mondtál. Nem tudtam elhinni, hogy ezt pont Te, pont nekem mondod el. Furcsálltam hogy ilyen nagyon hamar megbíztál bennem, és egy ilyen nagy dolgot elmondtál. Őszintén mondom, két nap kellett ahhoz, hogy fel tudjam fogni azt, hogy a bizalmasod vagyok. Viszont, mikor nem kicsit vesztünk össze... Éreztem, hogy megutáltál, így hát Én is felvettem egy ilyen bunkó stílust veled szemben. Nagyon nem is tudom miért, mert nem utáltalak, egyszer sem. Olyan vagy nekem még máig is, mint a húgom. Nem tudom hogy jött ez az egész, de tegnap Harry felhívott és rávilágított pár dologra. Túl könnyen kaptam fel a vizet, és mikor kellett volna nem segítettem, inkább elrohantam. Sajnálom! - nagy szemekkel vizslattam az előttem álló fút. Most tényleg bocsánatot kért? Ezt még mindig alig hiszem el.
- Én.. erre nem tudok mit mondani, sajnálom. Teljesen váratlanul ért az egész - fejeztem be szinte alig hallhatóan - Persze nagyra értékelem hogy bocsánatot kértél, de erre tényleg nincs megfelelő válasz. Viszont bocsánat kérés elfogadva! - pillantottam rá. Arcán egy hatalmas mosoly terült szét, majd ölelésre tárt karjait amit most szívesen fogadtam.
- Furcsa vagy, de remélem idővel megszokom - nevetett fel halkan. - Mellesleg, ideje lenne döntened Harry felől. Teljesen elcsavartad a fejét.
- Már elmondtam neki mindent, csak az orvos bejött így nem tudott választ adni - vontam vállat. - De gyere, a végén még elkezdenek kombinálni. Ja nem, azt Te szoktad csinálni.
- Látom  ismersz már - aprót bólintottam majd hátára ugrottam.
- Elvégre Te vagy az Én bátyusom, akit muszáj volt kiismernem! - egy mosolyt elengedve indultunk meg kifele.
- Nem ölték meg egymást! - szólalt fel egyszerre Danielle, Eleanor és az Én drága testvérem, Alex.
- MÉG! - tettük hozzá egyszerre, majd kitört belőlünk a nevetés.
- Harry, mikor szándékozol válaszolni?! - pillantottam a kanapén heverő fiúra.
- Mikor szeretnéd hallani? - nevetett fel. Alex szeme közte s köztem cikázott. Gondolom nem tudja hogy mi a szitu.
- Nekem most is tökéletes! - bólintott, majd az emelet fel vette az irányt. - Kussolj Tomlinson! - szemeim szikrákat szórtak felé. Tudtam, hogy amint kilépünk el kezd beszélni, és a főtéma mi leszünk... mint mostanában mindig. A szobába felérve, előre engedett, majd egy mosoly kíséretében leültem az ágyra, és vártam hogy belekezdjen.
- Nem is tudom hol kezdjem... - nevetett fel zavartan.
- Mondjuk az elején - ajánlottam fel, nem mint ha nem tudná. Vetettem rá, egy 'én-is-tudtam-te-balfasz' pillantást majd elmosolyodott.
- Amit a kórházban mondtál... hát az mind megérintett. Eddig, senki nem beszélt nekem ilyen őszintén, és nem tudom hogy Te ezt miért tetted, de örülök neki. És... ezt nehéz elmondani, konkrétan szavakba önteni nem tudom amit szeretnék neked mondani! - fejét ide - oda ingatva magyarázott. Néha fel-fel pillantott, akkor eltudtam kapni a tekintetét, de amint észre vette, hogy Őt nézem, elfordult. Talán megint zavarba jött? Nem bírtam elviselni ezt a tátongó ürességet közöttünk, így hirtelen ötlettől vezérelve fogtam meg kezeit. Szinte azonnal felpillantott, majd egy édes mosolyt elengedve kulcsolta össze kezeinket. Épp' hogy elvesztek kezeim az Övében. Érintésen villámcsapásként ért, még is melegség öntött el. Egyszer csak az tűnt fel, hogy kezeim remegnek, miközben arca egyre jobban vizslat valamint közeledik felém. És megtörtént. És érzem az ajkait az enyém ellen. Kezeimet szépen ( na jó durván ) kihúztam övéi közül, felvezettem tarkójáig, majd közelebb húztam magamhoz. Derekamnál fogva tartott magához közel. Teljesen elvesztettem  fejem. Nem tudtam magamon uralkodni, de ahogy észre vettem Ő sem. Bejutásért könyörgött, amit nem is olyan sokára meg kapott. Zihálva döntötte homlokát az enyémnek. Valamilyen úton - módon, az ölébe kötöttem ki, így kezeit a derekamon pihentetve nézett.
- Ezzel most elmondtad amit szerettél volna? - nevettem fel. Csak bólintott. - Aha, és akkor most?
- Az Én részemről... már mikor elsőnek beszéltünk több volt, mint barátság... - nem lepődtem meg egy kicsit sem a mondani valóján, mivel ezt már elmondta, még is furcsa.
- Sosem értettem a férfi logikát - ráztam meg a fejem. - A tied meg végképp.
- Idővel majd megszokod - vont vállat. - Már régóta érdekel a válaszod. Stella, lennél a barátnőm? - megfagyasztott. A mai napon másodjára. Biztos vagyok benne hogy látja rajtam a tehetetlenséget, még is reménykedő szemekkel néz. Nem tudom mit mondjak. Ha azt mondom nem, Őt is becsapom és magamat is. De ha azt mondom, hogy igen akkor már látom előre a címlapokat. Viszont nem tehetem ezt sem magammal, sem vele. Ideje lenne dönteni... de nem tudok. Nagy erőt véve magamon kinyögtem.
- Igen! Igen! Igen! - magam sem értem ezt az egészet, de egyszerűen ezt érzem helyesnek. Nyakát szorosan átölelve döntöttem el az ágyon.
- Köszönöm - suttogta a fülembe. A hideg azonnal kirázott. Hirtelen kicsapódott az ajtó, és nyolc emberrel több lett a szobában.
- ÉN MEGMONDTAM! - ordította el magát Louis, Alexel az oldalán.
- Ne hogy kimondjam amit gondolok! - pillantottam rájuk.
- Hallani akarom! - nevetett fel Alex.
- Akkor faszok vagytok hogy mindig mindent meg kell zavarnotok, és ezt még vissza kapjátok mert vissza kapjátok! - kezdtem el össze vissza beszélni.
- Szóval mik vagyunk? - közelített meg Louis.
- Hallottad Te azt, ne kelledjen újra elmondanom. Meg amúgy sem vagyunk jóban szóval ezen nincs mit megbeszélni! - azt hittem itt már abba maradt minden, de nem. Louis megfogta magát felkapott, majd elkezdett velem futni. - Állj már meg Te barom! - hát... csak nem állt meg. Mikor megláttam a medencét megértettem. Volt már egy párszor részem ilyenben, tehát Ő sem ússza meg. Épp' hogy beledobott volna, erősen szorítottam magamhoz, így velem együtt esett bele a vízbe.
- Te kis.. - kezdett bele mikor fel jött a víz alól, de nem hagytam hogy befejezze, azonnal vissza nyomtam majd a medence másik felébe úsztam.
- Csak nem lenyomott egy lány? - kezdtem el cukkolni.
- Most nem bántalak! Először ki kell szednem belőled egy pár dolgot! - kezdett el közelebb lépkedni. Mikor teljesen mellém ért kifújta az eddig bent tartott levegőt, és neki állt kérdezgetni. - Akkor most együtt vagytok?
- Mondhatni... Igen - mosolyodtam el.
- Szereted is?
- Nem tudom. Ilyen hamar nem tudok belé szeretni. Kell egy kis idő. Ha nem bolygatjátok akkor majd kialakul ezt köztünk. Idővel - akarva, akaratlanul is újabb mosoly szökött az arcomra, ami szerintem Louis-nak feltűnhetett.
- Most nem azért, de köztetek előtte is volt már valami kis tervecske? - vonogatta perverzül szemöldökeit. - Csak mert nagyon egybe voltatok már hogy is mondjam... forrva. Igen, azt hiszem ez a megfelelő szór rá!
- Mi lett volna köztünk? Jó oké, talán annyi hogy megbeszéltük hogy titokban megpróbáljuk, de nem ment, így hagytuk és hát ma meg már... illetve holnapra meg már a halálos ágyam készítésén fognak dolgozni a Directionerek de semmi probléma... - nevettem fel kínomban. Igazándiból nagyon leszarom mások véleményt, de az, mikor mind két barátnőd sírva borul a nyakadba és azt hangoztatják hogy holnapra már nem élnek... hát eléggé szar nézni, nem hogy át élni.
- Nyugi, nem ilyenek... - kezdett bele, de hogy hozzam a formám, megint belepofáztam.
- Á, tényleg nem ilyenek, tényleg. Csak mikor El jött oda hozzám bőgve, hogy mekkora ribancnak esetleg szajhának hordták el akkor Te hol voltál? Ó, bocsáss meg, ott szívtad a vérüket hogy milyen aranyosak, kedvesek és mit tudjam még mik, miközben a barátnőddel szívóznak. De semmi probléma, ugorjunk témát, nincs kedvem ezen vitázni, majd akkor mikor szuka leszek! Vagy az már voltam, nem is tudom ki mondta. De tényleg hagyjuk ezt a témát! - sóhajtottam fel idegesen. Még Louis meghökkent arca sem tudott megnevettetni, ami pedig elég nagy dolog. Tényleg semmi, de semmi kedvem nem volt ezt a dolgot felhozni, még is kényszerültem rá.
- Eleanor-t bántották? - kerekedtek el a szemei.
- Te felfogtál abból valamit is amit most mondtam? Nem, nem bántották, csupán elnevezték minden szajhának és még mit tudjam én minek. De ha most megengeded akkor kimegyek, mielőtt megfázom. Csöves! - intettem egyet elé, kimásztam a medencéből és befele vettem az irányt.
- Hát a Tomlinson? - jött le nevetve Lucy.
- Medence. Tudod, aki engem felvesz, ugrik velem - nevettem fel.
- Amúgy gratulálok! - ölelt meg Lucy, annak ellenére is hogy vizes vagyok.
- Nos... miért is? - kérdeztem zavartan.
- Hát mert.. - ekkor esett le a tantusz.
- Jahm, igen, kösziii - mosolyodtam el angyalian.
- Gratulálok Mrs. Styles - kacagott fel Niall, miközben leért.
- Köszöntem - küldtem felé egy légpuszit majd megindultam felfele.
- Csak nem tudsz meg lenni a lovagod nélkül? - sandított felém nevetve Zayn. - Amúgy nagy gratula kis lány!
- Köszi Malik - nevettem el magam. Megforgatta a szemét, majd össze borzolta a már vizes hajam.
- Sokáig csajszii - jött velem szembe El, Dani oldalán nem kis erővel.
- Ti vadállatok!  - nyöszörögtem két levegő vétel között.
- Nálad nem nagyobbak - nevetett fel Alex. - Mostantól meg kell védjelek Haroldtól.
- Ugyan már. Ha rossz lesz megnevelem - legyintettem le egyszerűen.
- Akkor oké, de ha kell valami csak kiálts - bólintottam majd kikecmeregtem a lányok kezei közül.
- De már Én se maradjak ki - jött oda nevetve Liam. - Sokáig aztán Stellus - fejet rázva zárt karjai közé.
- Mi ez a Stellus? Mi vagyok Én, már nem azért - nevettem fel, majd vissza öleltem.
- Mától pedig az vagy... legalább is nekem igen - megadóan bólintottam egyet majd El szobája felé vettem az irányt.
- Jane, veszek tőled kölcsönbe ruhát! - kiáltottam el magam.
- Lea, mondtam hogy nem szeretem a második nevem, de rendben van! - hallottam meg, mielőtt becsaphattam volna az ajtót. A gardróbjában kutatva vettem tudomásul, hogy nincs egy rendes ruhája sem legalábbis ami nekem megfelel. Danielle cuccai ( már ha vannak itt neki ) Liam szobájában vannak, gondolom oda meg nem nyitok be csak úgy. Hát rendben van Calder kisasszony. Csalódottan, és persze csurom vizesen caplattam le a nappaliba.
- Valakinek nincs egy rendes cucca? - nevettem fel. - Elnél szinte csak szoknya valamint hülye aljú nadrágok és magassarkúk sorakoznak. Csak mondom, kedvesem, hogy mi még megyünk együtt vásárolni. Szóval, vissza térve az eredeti problémára. Melyik hím nemű ember lesz oly nagyon nagy lelkű, hogy ad nekem valami rendes göncöt? - pillantottam körbe. - Azért ne legyetek ilyen nagyon kedvesek, kérlek! De ha nem, akkor keresek Én magamnak. Csak mikor titkos dolgokba ütöm az orrom, ne kapjatok frászt! - szinte egyszerre rántottak vállat. Megfordultam majd elindultam felfele. A szobák között volt egy kanapé féleség ahol megpillantottam pár ruhát így megközelítettem azt. "Találtam" rajta egy szürke melegítő alsót így azt be is zsebeltem. Szemeim azonnal kiszúrták a nekem megfelelő fehér, Supra cipőt és afelé vettem az irányt. Lehet, hogy meleg van, de nem hagyom ki az alkalmat hogy egy ilyen legyen rajtam. Bár tudom, nekem is van, ez még is csak jobb, mondjuk nem tudom mivel na lényegtelen. Jack Wills pulcsi, nem mellesleg lila... Valaki nagyon szerethet! Akkor már csak egy póló kell. Hogy Én mekkora raj vagyok, NIRVANA póló. Ez nagyon nagy. Egy ilyen nekem is kell már mióta. Ez nagyon asd. Száraz fehérneműim vannak, Eleanor jó voltából így azzal nincs gondom, a fürdőt meg csak meg találom.
Immáron férfi illattal magamon léptem ki teljes szerelésben egy törölközővel a fejemen a fürdőből. Komótosan elindultam lefele, míg nem egy hangos ajtó csapódása lettem figyelmes. Amint leértem, minden szem rám szegeződött.
- Hát itt meg mi történt? – meredtem rájuk.
- Lucyval összekaptunk. De semmiség – legyintette le Niall.
- Nem hiszem, hogy semmiség, ha ilyen nagy erővel távozott! – meredtem előre, egyenesen a szemeibe.
- Stella, majd Ők megoldják. Ne avatkozz bele! – nézett rám Alex, majd megrázta a fejét.
- Persze, szerinted majd Ő meg tudja oldani? – mutattam Niallre.
- Igen, mivel jobban ismeri!
- Az lehet, de még most is itt áll és nem tesz semmit! – csattantam fel. Niall azon nyomban fogta magát, felvette a cipőjét (már ha a sajátját vette fel… ) és már kint is volt. – Így csinálja ezt egy profi!
- Ó Te nagyságos, férfi illatú, férfiruhás nőszemély! – forgatta meg a szemeit Danielle.
- Igen? Szóval férfi illatú lennék? Nem is tudom miért! – nevettem el magam. – Mellesleg valakiknek ki kúrt jó ízlésük van! Szóval nem tudom kiknek, de köszönöm a ruhát, illetve ruhákat!
- A póló Én vagyok! – jelentkezett Malik.
- A naci meg Én lennék! – folytatta Liam.
- Niall-é a cipő – pillantott rám Louis.
- És az enyém a felső, nem de? – fonta kezeit a derekamra Harry. Az illata mindig elárulja.
- Én azt nem tudom – nevettem el magam, sokadjára. – Annyira féltem Lucyt. És igen, lehet, hogy nem ismerem, de barátnőm és ahhj.
- Ne aggódj nem lesz semmi baja, meg Nialler is utána ment – eresztett el egy mosolyt Liam.
- Remélem – sóhajtottam fel, majd fejem hátra engedtem Harry vállára. – Éhes vagyok.
- Igen, nincs itt Niall, akkor Te kezded – nyögött fel Zayn. – Keress valamit a konyhába… csak van, illetve kell lennie.
- Kösz, igazán kedves vagy Malik – kacsintottam rá.
- Tudom, de ha már ilyen jó a kedved, csinálhatnál valamit! – hozta fel az ötletet, amit egy percig sem támogattam.
- Én ugyan nem csinálok semmit! Illetve, magamnak igen, de hogy Ti mit esztek az még kérdéses, de rendben van. Csinálok valamit… magamnak! – nevettem fel harsányan. Kibújtam Harry karjai közül, majd a konyhába igyekeztem. Mit egyek, mit egyek, mit egyek… Jártak a fejemben a gondolatok. Semmi jó nem jutott eszembe, így bekukkantottam a hűtőbe, és lássanak csodát, tele volt kajával. A spagettitől kezdve a levesig minden volt. – Ez most komoly, hogy tele van a hűtő, de Ti rendeltek?!
- Netán nem tetszik? – vonta fel a szemöldökét Zayn.
- Nem is az, hogy nem tetszik csak hát ez így furcsa meg minden, de Ti tudjátok. Viszont akkor majd Én eltüntetem! – jelentettem ki maga biztosan, majd a konyhaajtót becsapva ”temetkeztem” bele a kajákba.

     A hűtő fele már tátong az ürességtől, ami szerintem egy jó jel. Ha nem képesek meg enni ezt a sok kaját, akkor muszáj lesz segítenem. Oké, azért hogy ne hazudjunk akkorát, a felső három polcról már elpusztítottam mindent, amit megkívántam. Csodálom, hogy nem nyitottak rám vagy valami ehhez hasonló dolog. Bár, van egy olyan érzésem, hogy a lányok beavatták a többieket arról, hogy nálam az étkezés egy szent dolog, így, abban nem szabad megzavarni. Kilépve a konyhából vettem észre, hogy megérkezett a "Luni" párosunk.
- Te ezt hogy képzelted, hogy nélkülem eszel? – támadt nekem Niall.
- Elmentél. Éhes voltam. Megettem majdnem mindent. Tele vagyok. De még férne belém. Egyéb kérdés? – nevettem el magam.
- Igen, elmentem, de most itt vagyok! Na jó, a vacsoránál együtt eszünk! – jelentette ki. Bólintottam, majd kikerülve letelepedtem a kanapéra.
- Lucy, mi volt a baj? – pillantottam a velem szemben ülő lányra.
- Miért érdekel? – vetett rám egy gúnyos pillantást.
- Hogy miért érdekel? Hm... Nem is tudom – vágtam gondolkodós fejet.
- Szólj, ha eszedbe jutott – vont vállat, majd újra elmerült a telefonozásba.
- Hogy mit tettem még mindig nem világos, de rendben van, szólok, ha eszembe jutott! – sóhajtottam fel, és a Tv-re szegeztem a tekintetem.
- Nincs kedvetek bulizni? – kezdte el terelni a témát Louis.
- De!
- Nem! – vágtam rá a nemet, míg a többiek repestek az örömtől.
- Mi az hogy nem? – meredt rám Eleanor. – Úgy tudtam Te vagy a bulik királynője.
- Voltam. Lényegtelen. Menjetek! Cső! – vontam vállat. Alex, egy egyszerű mozdulattal megfogta a kezem, felállított a kanapéról majd felfele kezdett húzni. – Hova viszel? – kérdeztem unottan. Választ nem kaptam, így hagytam rá az egészet.
- Tudom, hogy legszívesebben elmennél még sem teszed. Miért? Ismerlek már, húgi. Nem kell a sárgaföldig lerészegedni, csak egy kicsit engedd el magad. Úgy, mint anno. Mikor szinte minden hétvégén bulikból bulikba jártunk. Nem hiszem el, hogy nem emlékszel a jó kis testvér-bulikra! – nevetett fel. Így vissza gondolván tényleg nagyon jók voltak azok az idők – És ez itt már London, nem mellesleg itt vagyok, szóvaaaaaaaal... – nyújtotta el a végét.
- Rendben van James, de ha valami kis gubanc lesz, a Te lelkeden szárad... na jó nem, mert a tesóm vagy, de ez sem akadályoz meg abban hogy előbb kész leszek mint Te! – nyújtottam rá ki a nyelvem.
- Szívem, nekem van ruhám, neked meg nem. Ennyit erről, pancser! – röhögött fel, majd lefutott.
- Addig menekülj amíg tudsz, Te kis senki házi paraszt! Egyszer még úgy is elkaplak, és akkor nem szabadulsz! – futottam utána.
- Ácsi, ácsi – kapott el hátulról valaki – Sajnálom drágám, de Én a bátyáddal vagyok! – nevetett fel, majd a nyak hajlatomba csókolt.
- Bunkó! – szűkítettem össze a szemeim – Ne hogy azt hidd, hogy szeretlek!
- Eszem ágában sem volt – tetette a kis szent bárányt – Akkor megyünk bulájozni? – vonogatta a szemöldökét.
- Nincs is ruhám – kezdtem el érveket keresni.
- Adok Én neked. Feltéve ha a nadrág jó – még mindig össze szűkített szemekkel vizslattam, majd megadandóan bólintottam.
- Jó, de ha másnap már tényleg férfiként leszek beállítva rajtad szárad! – megforgatta a szemeit, majd maga után húzva, vezetett el a szobájába – Utálom hogy ha vonszolnak! – jegyeztem meg. Csak megrántotta a vállát, majd elkezdett kutakodni a szekrényben...

Kérdés: Gyorsnak találjátok azt, hogy össze jött Stella és Harry? :) 

2013. február 22., péntek

44." Mint ha álmodtam volna... "

 Hát sziasztok! Újabb késéssel ugyan, de meghoztam a 44. fejezetet! Nem tudom mi történt velem, de mostanában nagyon lassan íródnak a fejezetek, pedig, ihletben nincs hiány. Ha tehetném, már rég együtt lennének a főszereplők, viszont nem szeretném össze csapni, így még várni kell, de nem sokat :') Szinte már az egész blog meg van fejben, csak írásban kéne megfogalmaznom! No de nem is csacsogok itt össze - vissza mondom a lényeget. Nagyon szépen köszönöm a +19 rendszeres olvasót, és a komikat valamint az oldal megtekintéseket! :) A következő részről semmit nem tudok mondani, mert konkrétan bele sem kezdtem, és ezt a fejezetet is 4 esetleg 5 napon keresztül írtam! :| Tényleg nem tudom mi van velem, egyszerűen... nem tudom megmagyarázni a lassúságom okát. Pedig ideje lenne belehúznom, mert elfogom "veszíteni" azt a pár komizót, és rendszeres olvasót ami van! Ez a rész, rövidebb lett, de nem volt szívem tovább húzni, és váratni titeket, de remélem kárpótol titeket egy darabig! :') Nem is húznám tovább az időt, olvassatok valamint hagyjatok megjegyzést hogy milyen lett!! ^^ Előre is köszönöm! 

Pusszantás, B♥ xx

* Nagyon proudocska vagyok :') * 

.:: Stella szemszöge ::.

     Mindenki teljesen lefagyva bámult rám. Megráztam a fejem, majd mint aki nem hallott semmit elindultam a konyhába.  Minden egyes mozdulatomat követték, ami egy idő után kissé feszült helyzetet von ki. Hát... Hozzá vagyok szokva ahhoz hogy néznek, de hogy szinte azt is megnézik milyen színű alsó nemű van rajtam. Szóljanak és akkor leveszem a nadrágot! 
- Ilyen szép vagyok? - szólaltam fel, mikor már a kezembe vettem a kakaóm és megindultam a kanapé felé.
- Mennyit hallottál? - kérdezte lehajtott fejjel Eleanor.
- Amennyi nekem szükséges volt – rántottam vállat, majd leültem.
-  Az az? - pillantott rám Liam.
- Nem mindegy az? Annyit hallottam amennyi nekem szükséges volt ahhoz, hogy ne maradjak a mai napnál tovább! – csattantam fel, majd lecsaptam az asztalra a kakaós bögrét és felszáguldottam. Elvettem a telefonom a kis szekrényről, és már mentem is le. A kocsi kulcsom a többi között volt a kis tálban, így az is könnyen megvolt. Miközben a cipőmet rángattam magamra hallottam, amint megint rólam folyik a duma.
- Látod! Kellett ez neked!
- Ugyan mit tehetek Én arról, hogy a lehető legrosszabbkor jött le? –  épp hogy végeztem a cipőmmel, úgy döntöttem bemegyek és elmondom akkor már Én is a véleményem.
- Szóval - álltam meg az ajtóban. - Eleanor, ne veszekedjetek, mert nem  Ti hibátok az, hogy hallottam azt amit nem kellett volna. Az meg már megint egy másik téma, hogy haza megyek, és hogy ne keressetek. Azzal csak is nekem tesztek jót. Persze.. Tudom, hogy úgy is el fog jönni valaki, akkor majd beengedem meghallgatom a szokásos dumát, azt mondom majd hogy jó oké, majd még átgondolom, de nem. Azt hiszem nincs ezen már mit átgondolni. Felforgattam Én már eléggé a Ti életeteket, azt hiszem nem kell ennél jobban is. Akkor majd nem sokára találkozok valakivel, szóval sziasztok! – azzal kiléptem az ajtón.

.:: Harry szemszöge ::.

- Gratulálok! - kezdett el tapsolni Eleanor.
- Igazán köszönöm - bólintottam egyet, majd hanyatt feküdtem a kanapén. 
- Nem is csinálsz semmit? - kérdezte flegma stílusban.
- Ugyan mit csináljak? Kerek perec megmondta, hogy nem kellek neki, és hogy bármelyikünk is megy el hozzá, nem változtat semmin! 
- Túl könnyen feladod! És még Te mondtad, hogy túlságosan is tepersz, de nem ér semmit. Na látod, ebben igazad volt! Kell neked egy csaj, de aki azonnal nem ugrik az ágyadba azt már hagyod is elmenni. Szánalmas vagy! - ekkor Louis ment oda helyettem is Elhez, és húzta el. - Most ne nyúlkáljál hozzám, inkább pofázd el a haverodnak, hogy hogy kell csajozni, nem pedig hülyíteni!
- Eleanor! Elég! Azért Én sem tudom megérteni Stellát, és azt hiszem hogy akkor Harrynek sem kötelessége! Lehet, hogy ti már mit tom' én mióta ismeritek egymást, de mi alig egy hónapja. Az idő alatt nem lehet teljesen kiismerni egy olyas valakit, aki utál minket! – jelenleg jól esett, hogy Louis kiáll mellettem, de ne hogy már emiatt legyenek rosszban.
- Hagyjátok abba ti is. Majd elintézem valahogy, de jelenleg semmi kedvem ahhoz, hogy még ti is szarban legyetek! Elég lesz nekem az, ha Danielle, Alex vagy akár a szüleik megtudják hogy mekkora balfasz vagyok! - sóhajtottam fel, és abban a pillanatban lépett be Danielle.
- Szóval, miért is lesz elég neked az ha Én meg tudok valamit? - ráncolta össze a homlokát.
- Mert elküldte Stellát, illetve elüldözte - mártott be tövig El.
- Kösz szépen! - azzal ott hagytam mindent és mindenkit. Most már kibaszottul elegem van. Ha egyszer túl rá hajtok az a baj, ha nem teszek semmit az a baj, egyszóval az a baj, hogy élek. Ó hogy mi lenne ha nem lennék.

"Jól kicsesztél velem! ;)"

Hogy én mekkora egy idióta vagyok! Ezek után tuti, hogy még rám nézni sem fog!

"Akkor örülök neki! Tudod, nem szeretem mikor olyan dolgokról beszélnek, amihez nekem is közöm van! ;DD"

"Nem kellett volna vissza utasítanod!"

"Ugyan mit?!"

"Az ajánlatom!"

"És még is milyen ajánlatot?!"

"Reménytelen vagy!"

"Én vagyok a reménytelen? Igen? Rendben van. El lehet felejteni! Szia!" 

Imádom ezeket a veszekedéseket! De komolyan! A faszom mindenbe! Legszívesebben levetném magam egy hegyről, de az semmit nem oldana meg. Egy tök jó napból, egyszer csak lett egy ilyen...egy ilyen fos!
- Engedj be! - kezdtek el dörömbölni az ajtómon. Jelenleg senki, de tényleg senki nem tud érdekelni. - Nem hallod, Harry?
- Hagyjatok már élni! - dörmögtem a párnámba.
- Ha kell betöröm az ajtót! - emelte fel a hangját.
- Gyorsan daráld le, mert elegem van! - tártam ki magam előtt az ajtót, mire majdnem hogy beesett Louis.
- Csak az érdekelt hogy minden rendben van-e veled. Úgy döntöttünk, hogy Zayn megy el Stellához - megforgattam a szemem, majd karba tettem a kezeim és vártam a folytatást. - Aztán végül is mindenki elszeretett volna menni, így hát Zayn után megyünk mi is. Jössz?
- Nem hiszem hogy kíváncsi rám. De azért kösz - küldtem felé egy halvány mosolyt és beszerettem volna csukni az ajtót, csak hát ott volt a lába.
- Jönnöd kell mindenféleképpen, legalábbis ha megszeretnéd szerezni magadnak!
- Mostanra már nem igen tudom. Lényegtelen. Menjetek, majd lehet hogy Én is átnézek nem vagyok benne biztos - bólintott egyet, majd lement. Az ajtót vissza zárva beültem a gép elé, majd felléptem Twitterre.

Stella Winter @Stell_Winter De jó nekem :') Reménytelen vagyok. #édes #jótudni xx

Természetes módon mindig az Ő tweetjein akadnak meg a szemeim. Megint rengetegen követtek be, írtak üzenetet, de nem igen van időm meg is nézni őket... Azt hiszem most neki is állok, legalább terelődnek a gondolataim.

@Mrs_Styles: Annyira nagyon szépen köszönöm, hogy vissza követtél hogy asdfghjkl *o* Még mindig alig hiszem el, hogy TE vagy az :') Köszönöm♥ xx

@POTATOOO: Tudnál szólni Niallernek is hogy kövessen be? Már csak Ő nem követett vissza :((( xx

@Cup_Cake: Mi van közted, és Stella Winter között? Nem azért mondom, mert nem örülök neki, de nagyon szép lány, és nagyon örülnék neki, ha Őt választanád! :')♥ xx

@Harry_Styles: Nem minden úgy alakult, ahogy azt terveztem. Majd talán egyszer... Még semmi nem biztos :) xx

@Louis_ Tomlinson: Jó lenne, ha nem a Twitteren lógnál! x

@Harry_Styles: Valóban ó lenne! xx

Mindenbe teljesen belefeledkezve folytattam amit elkezdtem. Ha vissza is tudok írni valamelyik rajongónak, az csak az ilyen esetekben fordul elő, mert alapjáraton semmi időm, még hogy ha próbálnék sem tudnék mindegyiknek válaszolni, ami azért eléggé nehéz is lenne... Persze, addig örülök míg üzenetben kapom az ilyen dolgokat, és nem tweet formájában.

Harry Styles @Harry_Styles: Az élet szép, de nehéz... xx

Nem tudom miért írtam ki, talán egy jelként Stellának, vagy nem is tudom... Csak így hirtelenjében. Viszont ez az egész dolog rettentően igaz. Úgy döntöttem csinálok egy TwitCam-ot, ha már egyedül vagyok itthon, legalább a rajongóknak is lesz egy szép estéjük. Miután megvolt a nagy értesítés, elővettem a legboldogabb formámat és elindult a beszélgetés...


.:: Stella szemszöge ::.

     A kis bölcs formáját! Ilyenkor tud így fogalmazni alapjáraton meg egy baszott nagy seggfej! Ha nem lenne ekkora büszkesége... akkor nem is tudom mi lenne. Értelmes vagyok, tudom. 
Ó, szóval TwitCam-ot csinál a drága. Hát legyen. Most már rettentően furdal a kíváncsiság, tehát megnézem. Több, mint ötezer néző... Hm, szép kis szám ahhoz képest hogy egyedül csinálja! 

@brook_lyn: Akkor most mi van közted meg a Winter csaj között? 
- Alapjában véve semmi. Mi lenne? Barátoknak gondolom mondhatjuk magunkat, de azt hiszem semmi több - mosolygott a kamerába "édesen". 

@GemmaAnneStyles: Mi van Öcskös, csajozunk, csajozunk?! :DDD
- Vicces vagy Gemma, nagyon vicces. Mellesleg nem, nem tudom hogy jön ez a képbe - vigyorgott pont a kamerába. -  Amúgy mi újság otthon?

@Stell_Winter: Csak nem a rajongóidhoz menekülsz? :| 
- Hát szia, kedves Stella! Te meg hogy kerülsz ide? Úgy tudtam nagyon be vagy sértődve! -  kapott hirtelen a szája elé a kezeivel, majd elmosolyodott és megrázta a haját. A pumpa automatikusan felment bennem, de mivel alig lehet egy kérdésben feltenni azt amit Én szeretnék üzenetet kapott  a drága.

@Stell_Winter: @Harry_Styles Bántja a csőröd hogy megalázlak a kedves Directionerek előtt? Tudod... Nem szégyen az igazság! Mellesleg, mi barátok sem vagyunk... azt hiszem. Na mindegy is! :'D xx

@Harry_Styles: @Stell_Winter Nem, nem bántja a csőröm. Nekem más bántja a csőröm... xx

@Stell_Winter: @Harry_Styles Akkor mi? Vagy arról beszélned sem szabad? xx

@Harry_Styles: @Stell_Winter Azt hiszem ezt nem üzenetben fogom elmondani! Lehet hogy ez neked sok lenne. xx

Megforgattam a szemem, majd kikapcsoltam minden elektromos eszközt és bebújtam az ágyamba. Most így vissza gondolva lehet, hogy túl keményen elmondtam mindennek, de abban a percben kijött rajtam amiről nem tehetek. Sírni, konkrétan bömbölni lenne kedvem de nem tehetem, mert engem mindig meg kell minden tettemben zavarni. Jelen esetben a bejárati ajtón kell ezerrel dörömbölni. - Megyek már, csak álljon le! - kiáltottam el magam a lépcső tetejéről. - Hogy tudtam - nevettem fel, mikor megláttam a négy srácot plusz a három lányt. - Minek köszönhetem a látogatásotokat? Hisz' nem rég találkoztunk!
- Az lényegtelen dolog. Mi volt ez az egész? Ne hogy azt hidd, hogy nem láttam amit írtál TwitCamba Harrynek! - kezdett el keményen beszélni Louis.
- Ezért jöttetek el ide? Ennyien? Hogy ezt elmondjátok? Gratulálok! Azt hittem, hogy amint vissza jöttem TALÁN kibékülhetünk, és TALÁN jóban lehetünk. Nos, ez egészen a sulis cuccig ment is, aztán kezdődtek a bakik. Az egésznek Harry volt a felbujtója, mert hogy ha ép észben tudja tartani, azt amit beszéltünk akkor nem hozná fel sorra a dolgokat. Azt hiszem nekem ebbe már semmi bele szólásom! - csattantam fel, de folytattam. - És igen! Lehet, hogy már nem egy csók csattant el köztünk, de az mind hirtelen felindulásból volt! Ha most azért vagytok itt, hogy elmondjátok semmit nem gondolt komolyan el is lehet menni, mert semmi szükségem arra, hogy még jobban szembesítsetek azzal, hogy mekkora balfasz vagyok! Egyéb dolog amit nem mondtam még el? - megszólalni nem tudtak, nem hogy pislogni. Azt hiszem kicsit túl szárnyaltam mindent, de már nagyon elegem van. - Zsong a fejem a saját hangomtól, és attól a sok szartól ami a fejemben van! ELÉG! Nekem ez sok! Még mindig nem bírom felfogni, hogy egy kis nyikhajacsa banda felforgatta az életemet! Mert oké, hogy Én is az övükét, de nekem ez nem volt szándékomban. Én egyszerűen... - és itt muszáj volt abba hagynom. Nem tudtam folytatni. Az idegesség olyan szinten eluralkodott rajtam mint eddig még egyszer sem. Szabály szerűen estem össze, és kezdtem el sírni.  A könnyeim csak folytak. Semmi ellenállást nem mutatva rázkódtam a földön, míg az ajtóban lévő személyek csak néztek.
- Mire vártok még? - ordította el magát Lucy, majd azonnal mellém térdelt. - Stella - felpillantani is alig tudtam rá, de láttam a szemében a megbánást és minden félelmet. - Segítsetek már, nem igaz! - csattant fel. Liam ösztönösen indult meg felénk, ha jól láttam, majd emelt fel. Tovább nem igen bírtam. A szemeimen mint ha mázsás súlyok helyezkedtek volna csukódtak le...

.:: Louis szemszöge ::.

- Úr isten! - kapott a szája elé Eleanor, s már - már könnyeket véltem felfedezni szemeiben.
- Ez... - kezdett bele Niall.
- Ne csak álljatok! Hívja már valaki a mentőt! - abban a pillanatban tárcsázta Danielle a számot. Liam, mint mindig most is hősiesen tette a dolgait, míg a maradék két fiú plusz én nagyra nyílt szemekkel vizslatta a történteket.
- Ez az Én hibám lenne? - kérdeztem suttogva, mire Eleanor szúrós szemekkel méregetett. - Azt hiszem Én most... Azt hiszem Én most haza megyek.
- Még mit nem! Ki hozod a sodrából most meg itt hagyod? Normális vagy? - tört ki zokogásban El.
- Miért? Szerinted az ész szerű dolog, hogy ha fel kel, s engem lát meg először? - szűkítettem össze a szemeimet.
- Még mindig jobb az, hogy meglát, és nem tudatosítja magában még biztosabbra azt, hogy mekkora köcsög vagy! - jelentette ki komoran Zayn.
- Ugyan már, Zayn - nevettem fel.
- Nem, ez nem ugyan már Zayn, ez egy olyan eset ahol ha valamit elcseszel ott kell lenned mikor felébred az illető. De... - hallgatott el egy pillanatra Dani. - Jobban járnánk, hogy ha szépen elmennél, és nem rontanád itt a levegőt! 
- Azt mondod? Rendben van, viszont, ha valami nem tetszik ne Én legyek a rossz! - azzal otthagytam mindent és mindenkit. Gyorsan szedve a lábaimat, indultam vissza gyalog a Direction házba. Most, hogy konkrétan senki, de tényleg senki nem szeretne látni, elviselni meg végképp nem, bezárkózom a szobámba, és ott élem le remete életem.
- Hát Te? - cammogott le immáron a lépcsőn Harry.
- Hát Én - fújtattam nagyot, majd levágódtam a kanapéra.
- Hogy - hogy nem vagy a többiekkel?  - foglalt mellettem helyet.
- Hosszú. Kissé kiborítottam Stellát... Illetve, nem is Én, csak szimplán kérdőre vontam mire hozta a formáját - vontam vállat hanyagul. Szemei igen csak tágra nyíltak, és úgy meredt a távolba.
- Mi az, hogy kicsit kiborítottad? - kuncogott fel alig hallhatóan.
- Megkérdeztem tőle, hogy minek írta neked azt TwitCam-ba, amit, erre elkezdte felhozni sorra a dolgokat csak az volt a baj, hogy mind igaz - hangom a szokásostól eltérően most halk volt, még is mély.
- Az az? Akkor most mi van? A többiek hol vannak?
- Hogy hol vannak a többiek? Nos, kérlek szépen a kórház felé tartanak gondolom Én - jelentettem ki, kicsit halkabban.
- HOGY MI VAN? - csattant fel, majd felugrott a kanapéról.
- Nyugi Harry.
- Hogy a szarba nyugodjak meg, mikor ekkora balhét csináltál? Azonnal oda kell mennem!  - már meg sem próbáltam megállítani, mert úgy is felesleges lenne. Fel - felsóhajtva néztem, ahogy össze - vissza kapkod, és öltözik fel. - Nem jössz? - megráztam a fejem, és már az ajtó másik oldalán is volt. Miért aggódik mindenki ennyire Stelláért? Eddig, mindenki haragudott rá, lenézte, nem szerette csak eltűrte. Annyi mindent össze zavart már, szimplán a jelen létével hogy azt nem tudom össze foglalni.

"Te most tényleg haza mentél? El xx" 

 "Probléma? Eddig, az volt a baj, hogy ott vagyok... Louis xoxo"

A telefonom eldobva a kanapé másik oldalába, elfeküdtem majd behunytam a szemeim. Furcsa, hogy Én voltam az az elején, aki felhozta, hogy Ő a húga mostanra meg ennyire megutáltam?! De most jön a kérdés. Utálom én egyáltalán? Hisz' eddig semmi olyat nem tett, amivel nekem árthatna. Igaz, hogy sok mindent nem tudok még róla, és előbb meg kéne ismerni, de azt hiszem már késő...


.:: Harry szemszöge ::.
   
     Idegesen ültem be az autóba, léptem a pedálra majd kezdtem el száguldozni egészen a kórházig. Mi az, hogy Louis ennyire kikészítette? Azt nem hiszem, mert eddig még senkit sem idegesített fel, és nem úgy ismertem meg Stellát, hogy pont Lou miatt bukjon ki.
- Jó napot! Merre találom Stella Wintert? - támaszkodtam neki a pultnak. 
- Jó nap... ot - kezdett bele a recepciós csaj, majd amint felemelte a fejét elakadt a lélegzete.
- Még ma mondd meg, ha lehet! - vetettem oda kissé flegmán.
- Elnézést kérünk a kellemetlenségért, Mr. Styles. mit is kérdezett? - lépett a már - már félig halott lány helyére, egy sokkal idősebb nő. Mondtam már hogy utálom mikor Mr. Styles-nak szólítanak? Nem? Oké, akkor most mondom. Utálom, mikor Mr. Styles-nak szólítanak.
- Hogy merre találom Stella Wintert - ismételtem meg magam.
- Jelenleg orvos van bent nála, nem rég ébredt fel, viszont a negyedik emeleten a 325. ajtó - emelte rám a tekintetét a nő. Megmosolyogtam, és már mentem is a lifthez.
- Harry? - emelte rám a tekintetét Danielle. - Te, hogy hogy itt vagy?
- Szerinted engem egy kicsit sem izgat hogy mi van vele? De ha már itt tartunk, mi történt, hogy van, mikor mehetünk be hozzá és igaz hogy Lou miatt történt? 
- Mindent idővel, Mr. Styles! - jelent meg az orvos.
- Engem csak ne Mr. Styles-ozzon le, nem vagyok annak híve hogy Mr. -ezzenek! - szólaltam fel, kicsit sem halkan. - Elegem van abból, hogy semmit nem tudok, és mindent harapófogóval kell mindenkiből kihúzni!
- Harry... - kezdett bele Liam. - Nyugodj meg, a Doktor úr most szerette volna elmondani hogy mi van.
- Értem... Sajnálom.
- Semmi gond, Harry - mosolyodott el. - Tehát. Miss. Winter állapota stabil, nem történt olyan nagy dolog, mint azt hittem. Sok stressz érte az elmúlt időben, és ez ilyen formában jött ki rajta, így el kell kerülni hogy bármi veszekedésnek is részese legyen, vagy megint előfordul.  Be lehet menni hozzá, de ne nagyon zargassák fel - mosolygott egyet, majd elment. Danielle, Eleanor valamint Lucy azonnal fogta magát és már ment is be, őket követte Niall és Zayn.
- Louval mi van?! Nincs kiakadva? - ült le mellém Liam.
- Dehogynem - nevettem fel. - Teljesen ki van fordulva magából. Mikor mondtam, hogy eljövök teljesen hülyének nézett, de nem tehetek róla, hogy érdekel mi van Stellával.
- Ez teljesen értető. Louis meg majd megbékél. El kellene fogadnia, hogy neked jelenleg (megint) bejön egy csaj , és afelől érdeklődsz.
- Miért vagy mitől lett ilyen ellenséges Stellával szemben?!
- Nem tudom. Hisz' az elején még milyen testvéri szeretet volt köztük. Ez... Nem tudom hogy mi történhetett.
- Nem szeretnél be menni Stellához? Nekem még kell egy kis idő hogy bátorságot szedjek hozzá - nevettem fel.
- Rendben van, ha gondolod gyere be - bólintottam, majd megvártam míg bemegy. Amint megtörtént már hívtam is Lout.
- Igen? - szólt bele kissé nyúzottan.
- Bocsi hogy megzavarlak, de már nagyon furdal a kíváncsiság. Mi változott meg abban, hogy nem bírod Stellát?
- Semmi - adott egyszerű választ. - Nem változott meg semmi, csupán elegem van a kirohanásaiból.
- Persze - nevettem fel - Figyelj, ha valami nem tetszik, szerintem beszéld meg vele, mert ez semmire nem jó amit véghez viszel. Tudom, egyszerűen érzem, hogy Te tudsz egy olyan dologról, amiről Én nem, és ez Vele kapcsolatos. Azt viszont nem tudom, hogy hogy tudott benned ennyire megbízni, de jobb lenne, ha nem vesztenéd el a bizalmát. Most mennem kell, majd beszélünk. Gondold át a dolgokat. Szia Louis! - ej ha! Hát mikor lettem Én ennyire bölcs?
- Hazz, Stella beszélni szeretne vele! - jelent meg előttem Danielle.
- V-Velem?
- Igen, csak is veled! - mosolygott rám biztatóan. Miután mindenki kijött, Dani szépen belökött és ránk zárta azt ajtót. Fejem lehajtva kezdtem el fixírozni a kissé piszkos Conversem. Csend. De nem az a kínos csend. Vele eddig egyszer sem éltem át kínos csendet... inkább megnyugtató, különleges.
- Harry... - szólított meg halkan. Felemeltem a tekintetem. Engem nézett, de még hogy. Látszott rajta, hogy keresi a megfelelő szavakat amikkel tudtomra adhatja amit szeretne. Szinte már - már hallottam ahogy kattognak a fogaskerekek a fejében. 

.:: Stella szemszöge ::.

     Nem tudtam mit mondhatnék. Ha most azt mondom, hogy jöjjön ide és öleljen addig, amíg csak tud felfedem minden eddig eltitkolt érzésem, viszont, ha azt mondom, hogy felejtsük el egymást egy időre ( talán örökre )... nem tudom mi lenne, és ezt nem szeretném. Talán... Talán még is csak az első megérzésemre kéne hallgatnom?! Talán. 
- M-Megkérhetlek rá hogy... – kezdtem bele. Hangom szinte minden egyes kiejtett szó után megremegett – Szóval hogy... Megölelsz?! – komolyan olyan vagyok mint egy kislány, aki elesett és nem tud felkelni. Hogy lehetek ekkora idióta? Csak így benyögöm hogy megölelsz?! Hülye! Hülye! Hülye!
- P-Persze – kuncogott fel, majd közelebb lépdelt. Biztos vagyok benne, hogy Őt is teljesen meglepte a kérésem / kérdésem, de azt hiszem most erre van szükségem – Minden rendben van? – hirtelen ért a kérdés, de miután észleltem, hogy már karjaiban tart megértettem. 
- Igen – mondtam egy sóhaj kíséretében, majd közelebb húztam magamhoz. A lehető legjobb érzés volt az, hogy megölelhetem valamint hogy érezhetem az illatát egyszerűen... teljesen elkábított. Mint ha álmodtam volna. Délelőtt teljesen más véleménnyel voltam róla. Akkor legszívesebben a föld alá temettem volna élve, de most... most legszívesebben el sem engedném – Ami a mai napot illeti... Én.... sajnálom.
- Ugyan mit?! – mosolyodott el – Nekem kéne... nem tudom mi ütött belém, egyszerűen... csak egy hirtelen fellángolás volt.
- Felejtsük el – mosolyodtam el. Ezen már meg sem lepődöm. A közelében egyszerűen elveszek. Egy teljesen más világba kerülök, mikor vele vagyok egy légtérben. A szívem ritmusa is teljesen átváltozik, mintha kiszeretne szakadni a mellkasomból.
- Rendben van...  – mosolyodott el – Hogy vagy?
- Köszönöm, jobban. De ez nem változtat semmin – vontam vállat – Semmit nem mondtak az orvosok hogy mikor mehetek haza?
- Én nem hallottam. Egy kérdésem lenne viszont feléd – felpillantottam rá. Eléggé furdalt a kíváncsiság így bólintottam hogy mehet, kérdezheti – Szóval... Tudom hogy már kérdeztem de, van még remény abban, hogy érted... hogy lehet köztünk valami?!

Kérdés: Mit vártok Stellától? Vajon hogy fog reagálni erre az egészre? :P 

2013. február 11., hétfő

43. " Talán ez lenne a szerelem? "

Hi Babys! :/ Nos, mint azt észre lehet venni, nem igen jönnek a komik, amiket nem tudok mire vélni. Persze azt tudom, hogy a suli és a tanulás sok időt elvesz, viszont a hétvégén annyira nem... Nem? Mondjuk, lehet hogy csak nekem van ennyi szabad időm, mert itt, Angliában nem adnak annyi házit... Nem tudom, de eléggé elkeserítenek ezek a dolgok... Köszönöm And-nek, aki folyamatosan komizik!♥ Ahogy a +19 rendszeres olvasót is, és a sok - sok oldal megjelenítést. Igen, ezek is sokat jelentenek! :')  Ugyan vannak rendszereseim, még is aligha kapok valamilyen  vissza jelzést :'C De! Még mindig türelmesen várom, hogy nőjenek az arányok! :') Nem is húznám tovább az időt, olvassatok, és hagyjatok megjegyzést! Köszönöm ^^ 
Pusszantás :$ xx


.:: Stella szemszöge ::.

    Megsemmisülve álltam, és hallgattam minden egyes szavát. Még mindig nem fért a fejembe az, amit mondott.
- Stella... Én... Én nem úgy értettem, csak... – kezdett bele a hadoválásba, kissé remegő hanggal.
- Nem – ráztam meg a fejem. – Semmi gond, legalább elmondtad az igazat. Köszönöm.
- Ugyan már, nem mondtam el semmilyen igazat. Kérlek... – mosolyogva megráztam a fejem, majd közelebb léptem hozzá és megöleltem. Feltehetőleg meglepte, de azonnal vissza ölelt. A pillangók (már ha nekem vannak olyanjaim) a hasamban esze - veszetten kezdtek röpködni, szinte már majdnem hogy átszúrták a hasam. Mélyen beszívtam mámorító illatát, és hallgattam szíve kicsit sem egyenletes dobogását.
- Ne félj – nevettem el magam.
- Nem félek Én – mondta egyszerűen.
- Akkor, miért ver ilyen gyorsan a szíved? – vágtam egy olyan szokásos Stella arcot, mire felnevetett.
- Mert... Mert ez a Te közeledben jön ki belőlem. Ezt váltod ki belőlem, egy sima öleléssel! – nézett mélyen a szemembe.
- Igen? – csak haloványan bólintott egyet. – És, akkor ezzel mit váltok ki belőled? – kérdeztem sejtelmes mosollyal az arcomon, majd finoman bele pusziltam a nyakába. Kirázta a hideg, amin csak felnevettem, majd újra megtettem.
- Oké, azt hiszem elég, mert a végén még ide élvezek! – nevetett fel, amit egy kéjes nyögés váltott fel.
- Akkor abba hagyom – sóhajtottam fel, és elléptem tőle.
- Azt nem mondtam hogy nem tetszik – kezdett el incselkedni.
- Na, szerintem menjünk vissza, mert nem sokára bejelentik, hogy kik mennek tovább a közép döntőbe – ugrottam meg hirtelen. Harry csak megforgatta a szemeit, majd hatalmas kezét az enyémbe csúsztatta és úgy mentünk vissza az öltözőbe.
- Kérünk minden fellépő versenyzőt, hogy sorakozzanak fel a bejárat mellett! – jelentette be újonnan a nő.
- Azt hiszem nem is kell vissza mennünk! – mosolyogva bólintottam és megindultunk immáron kifele.

***

     A versenyen kiemelkedő eredménnyel jutottunk tovább, a középdöntőbe, ami szerencsére most Liverpoolban lesz. Liverpool mindenféleképpen jó, mert imádom a helyet, és mert ott laknak a nagyszüleim ami annyit tesz, hogy el tudok menni hozzájuk végre látogatóba. 
- Itt vagy köztünk, Stell? - veregetett vállba Nikki, miközben majd' megfulladt a nevetésben. 
- Igen persze, csak gondolkodtam - mosolyodtam el, majd megráztam a fejem. 
- És még is min, ha szabad kérdeznem? - suttogta a fülembe egy igen csak mély hang.
- Ezt nem kéne - léptem el előle, és próbáltam minél jobban takarni, a már így is piros pozsgás arcomat.
- Elvileg a verseny majd csak két hónap múlva lesz, ami annyit tesz, hogy Januárban! - sápadt el Alys.
- Ez most komoly? - vágott egy fa pofát Kaylin, miközben lecsapta a kávés poharát.
- Nyugi csajok, megoldjuk. Még nem tudom hogy hogyan, de megoldjuk - mosolyogtam rájuk biztatóan, mire Marco csak szélesen elmosolyodva bólogatott.
- Asszem' ideje lenne mennünk, még haza is kell érnem, meg a Göndört haza kell dobnom. Akkor majd találkozunk még nem tudom mikor edzésen. Sziasztok! - köszöntem el, majd magam utána húzva Harryt elindultunk kifele. Természetesnek nem mondható módon megfogta a kezem, majd össze kulcsolta a sajátjával. Eleinte megremegtem, majd kirázott a hideg és a meleg egyaránt legvégül de nem utolsó sorban pedig megindultak a lepkéim a hasamban. Talán ez lenne a szerelem?
- Ugye nem gondoltad komolyan hogy haza mész?! - nevetett fel, már a volán mögött ülve.
- De, nagyon is komolyan gondoltam. Nem kellek Én még a nyakatokra! - sóhajtottam fel.
- Apud is megparancsolta, legalábbis így fogalmazott, hogy velünk kell lenned, amíg vissza nem jönnek! Ez ellen semmi bele szólásod, ez már el van intézve! - megráztam a fejem, majd elmosolyodtam. Az ülésemet hátra engedtem, becsuktam a szemem, és megpróbáltam elaludni, ami egy pár perc múlva "teljesült" is.

.:: Harry szemszöge ::.

      Szuszog. Elaludt. Egy kis ideig sem bánom. Amit ebben a két esetleg három napban túl élt, nekem is sok lenne. Az egész dolog, mikor meg tudtam, hogy megerőszakolták... Csak is Én vagyok benne a hibás. Ha nem vagyok olyan önfejű lehet, hogy ez nem következik be. Az időt vissza fordítani már nem lehet, de innentől sokkal jobban fogok rá figyelni, mint eddig. 
Az út hamar eltelt, ami alatt sokat tudtam gondolkodni, úgy mindenen. Az autót leállítva szálltam ki és indultam meg a másik oldalra, hogy kivegyem a már rég szunyókáló Stellát. Mint a szállodánál felvettem a kezembe, majd bezárva az autót elindultunk befele. A lehető leghalkabban mentem be, de feleslegesen. Amint beértünk a nappaliba őrjöngve indultak meg felém.
- Csss! - intettem le Őket, majd a kezembe lévő csodára pillantottam. - Mindjárt jövök - szinte egyszerre mosolyodtak el. A szobámba felérve halkan csuktam be az ajtót és fektettem le az ágyra. A cipőjétől, kabátjától és a feleslegesebb ruha daraboktól megszabadítva takartam be, majd egy puszit nyomtam homlokára és elhagytam a szobát. Felsóhajtva lépdeltem lefele. Ahogy észre vettek, hatalmasra nyílt szemekkel kezdtek el vizslatni.
- Együtt vagytok? - csapott a közepébe Louis Drága.
- Persze... - hatás szünet. - Hogy nem.
- Pedig már azon voltam, hogy haza jöttök és akkor már mehetek Twitterre trendelni, hogy #WeLoveStella meg #StarryForever ! - kezdett el álmodozni. Most így bele gondolván tényleg jó lenne ilyeneket olvasni, de nem. Most MÉG nem, majd idővel...remélem.
- Történt valami? Olyan letört vagy - szólalt fel a legértelmesebb, az az Liam. 
- Sok minden - sóhajtottam fel. - Nem tudom hogy elmondhatom-e tehát nem mondok semmit! Majd ha Stella úgy érzi képes elmondani, akkor megtudjátok. Nem szeretnék még ennél is rosszabb kapcsolatot ápolni vele.
- De hisz... - kezdett bele Danielle.
- Nem, nem tudom mik ezek a hirtelen felindulásai, és nem is szeretnék találgatni, mert lehet, hogy még ezzel is rontok a helyzeten. Sok minden történt ma, és remélem, hogy holnap ezeket mind megtudjuk beszélni, mert szerintem lenne mit. Na mindegy, nem is fárasztalak tiket, megyek lefürdök, aztán alszok. Jó éjszakát! - köszöntem el, egy ásítás kíséretében majd elindultam felfele.
A fürdőből kiérve ( természetesen alsónadrágban ) vetettem egy pillantást a telefonomra, ami kereken 23:50-et mutatott. Hm... ilyenkor még nagyban filmezünk lent a srácokkal, de jelenleg semmi erőm nincs. Óvatosan befeküdtem az ágyba, majd közelebb bújtam Stellához, és úgy aludtam el...

.:: Reggel ::.

      Amint felébredtem valami meleget éreztem az egész mellkasomon. Nagyobbra nyitva a szemeimet, tudatosult bennem, hogy az az valami nem más, mint Stella haja. Édes istenem, de imádom ezeket a reggeleket. Vissza térve a valóságba észre sem vettem, hogy szint már - már leesünk az ágyról, de addig nem zavar, míg tudom és érzem hogy teljesen össze gubancolódva fekszünk egymás mellett.
Még fél óra elteltével is, élvezem ezt a helyzetet. Fél óra alatt nem tudtam kikecmeregni az ágyból, pedig, ideje lenne.
- Stella - kezdtem el ébresztgetni halkan, hát ha reagál. - Ideje lenne felkelni, Drága - semmi, még csak egy fújtatás sem. Akkor más dologhoz kell folyamodnom. Apró puszikat adva arca szinte minden szegletére próbáltam meg felkelteni.
- Mi van?! - kérdezte nyűgös hangon, majd felém fordulva szorosan hozzám bújt. Nem mondom, hogy nem tetszik a helyzet, mert nagyon is be jön...
- Reggel, azon felül mindjárt leesünk az ágyról - amint ezt kimondtam a földön találtuk magunkat. - Én mondtam! - nevettem el magam. Szerencséére rám esett, így nem fájlalhatja semmiét.
- Kényelmes ez - hajtottá fejét a mellkasomra, majd nagyokat szuszogott.
- Már akinek, nemde? - nem válaszolt semmit, csak megrántotta vállát. Mivel nem szándékozott rólam leszállni, így elkezdtem bökdösni az oldalát, ami nagy valószínűséggel a legcsikisebb helye. - Szóval? Meddig maradsz még rajtam? Bár... Nem mintha nem tetszene ez a póz.
- Hagyjál már Te perverz állat! -  ütötte meg finoman az arcom és leszállt rólam, sajnos.
- Végre. Na Én most lemegyek enni mert már mióta nem ettem, jössz? - pillantottam a már ágyban henyélő lányra. Csak megrázta a fejét majd teljesen bebújt a takaró alá. Megvontam a vállam, majd elindultam lefele.

.:: Stella szemszöge ::.

      Boldog vagyok. Vagy is csak merem remélni hogy boldog vagyok. Vele tényleg minden sokkal színesebb. Még akkor is, ha nem vagyunk együtt, de szerintem nekünk nem is kell. Mi nem illenénk egymáshoz. Tökéletes így ez ahogy van. Nem kell a szerelemnek elcsesznie a már - már kialakuló barátságunkat. Igen, azt hiszem kezd bimbózni egy újabb barátság. De nem, ez nem lehet barátság, mert a barátok nem így viselkednek ahogy azt mi tesszük. Hát igen, ez a baj velem. Semmiből nem találom meg a kiutat, pedig itt lenne a ideje. Sosem voltam ilyen, mint most. Eddig, mindig céltudatosan mentem minden hova, végeztem el a munkámat és csak magamra figyeltem. Na és persze a barátaimra. Te jó ég. Lucyval is csak jól össze ismerkedtem azóta meg kitudja mi van vele. És Danielle? Jézus úr isten! Vele még ki sem békültem. Szerencsém van, hogy Eleanorral nem volt semmilyen össze tűzésem... remélem.A lehető leggyorsabban kikeltem az ágyból, leszáguldottam a nappaliba, majd Lucyt és Daniellet egyszerre öleltem magamhoz.
- Ne haragudjatok! – suttogtam alig hallhatóan.
- Ugyan már, Stell - nevetett fel Dani.
- Mi eddig sem haragudtunk rád - nevetett fel immáron Lucy.
- De, igen. Tudom ,hogy haragudtatok rám, mert Dani veled szépen kicsesztem, Lucy hát veled meg mióta nem beszéltem rendesen - komorodtam el, majd levágódtam a kanapéra, Eleanor mellé. - Te se haragudj Titi.
- Jaj, te csaj. Hát hogy haragudnánk már rád?! - mosolyodott el El.
- Simán - fújtattam nagyot. - És Liam.
- Igen?
- Köszönöm.
- Ugyan mit? - fonta össze maga előtt a karjait.
- Hát... Hogy vigyáztál Danire, meg Luxra... - hallgattam ez egy pillanatra. - Úr isten. Hol van Lux?
- Nyugi, már reggel jött érte Tom, mert Lou teljesen ki van - nevetett fel Niall.
- Ahh - könnyebbültem meg, majd Eleanor vállára hajtottam a fejem. - Olyan álmos vagyok.
- Pedig az egész kocsi utat végig aludtad, és már egy óra van - pillantott a telefonjára Harry.
- Az kúl, de mindjárt bealszok - ásítottam egy nagyot, majd becsuktam a szemeim. - Louis, ne merj hozzám érni, és egyikőtök sem, mert szarul jártok! - nevettem el magam. Valahogy éreztem, hogy ha nem szólok a végén még a medencében kötök ki.
- Honnan tudtad? - nevetett fel Liam.
- Ne akard hogy elmeséljem. De röviden, tapasztalatból mondom - megvontam a vállam, miközben álmos szemekkel vizslattam a többieket. - Meddig kell a nyakatokon lennem? Mikor mehetek haza az ágyikómba?
- Sokáig, és majd akkor, ha a szüleid megjöttek! - jelentette ki szigorúan Danielle.
- Ne már. Nekem itt nem fog menni az élet. Éhes vagyok, minden cuccom otthon, éhes vagyok, álmos vagyok, éhes vagyok, szomjas vagyok, álmos vagyok vagy ezt már mondtam?!, hiányzik a plüss macim és éhes vagyok! - erre mind felnevettek, majd El nyomott egy puszit a fejemre, egy megjegyzés kíséretében.
- Akkor már jó életed lesz, mert olyan vagy mint Niall - felkaptam a fejem, majd a szememmel a szőke srácot kezdtem el keresni.
- Na figyu haver, nincs kedved bemenni valami boltba? Mondjuk egy Kínai, esetleg egy Nando's? - vonogattam a szemöldököm.
- Ő az Én emberem! - nevetett fel. - Király ötlet, mehetünk - azzal megfogta a kezem, felhúztuk a cipőinket és már ültünk is be az autóba.  

- Ahh azt hiszem tele vagyok - nevettem fel, a hatodik hamburgerem után.
- Még várj, most jön a java, az az a csokis fagyi - felcsillant a szemem, csak úgy, mint az övé.
- Azt még megeszem, de többet már tényleg nem mert kipukkadok - bólintott egyet, majd neki estünk a fagyinak.
- Olyan jól laktam. A srácokkal nem lehet csak így ellógni - nevetett fel, mire Én is elmosolyodtam.
- De azt azért valljuk be, hogy Ők jobb társaság mint Én, nem?! - össze ráncolta a homlokát, majd megrázta a fejét.
- Nem is vagy olyan szörnyű, mint amilyennek elmondta Dani és El - a szám egy hatalmas 'o' alakot formált, mire elröhögte magát.
- Ez nem vicces. Miért mondták hogy szörnyű vagyok? Mert oké, hogy az vagyok de... Ahj, csak az igazat mondták - nevettem a szőkeséggel együtt.
- Na menjünk, mert a végén még azt hiszik, hogy meghaltunk - bólintottam, majd felkelve az asztaltól megindultunk a kocsi felé. Amint beültünk a járgányba, meg szólalt Justin Biebertől a Boyfriend. Össze néztünk Niallel, majd egyszerre kezdtünk el énekelni.
- Na na na, na na na, na na na Yeah girl Na na na, na na na, na na na ey If I was your boyfriend Na na na, na na na, na na na ey Na na na, na na na, na na na ey If I was your boyfriend - fejeztük be a dalt, amint megérkeztünk a ház elé.
- Ilyet többször is kéne csinálnunk - nevettem fel, amire csak hevesen bólogatni kezdett.
- Meg van az egész "Believe" album. Ha van kedved énekelhetünk még - a szemeim kitágultak, majd kezénél fogva húztam magam után az emeletre.
- Sziasztok - köszöntem be a nappaliba, majd csörtettünk fel az emeletre, Niall szobájába. - Szóval azt mondod hogy JB fan vagy, ami annyit tesz hogy Belieber vagy?
- Mondhatni. De miért? - terült el az ágyon.
- Csak mert... Én is - erre csak felkapta a fejét, majd örömében elkezdett futkorászni össze - vissza. A kezembe vettem az albumot majd megnéztem milyen sorban jönnek egymás után a számok.
  1. All Around The World
  2. Boyfriend
  3. As Long As You Love Me
  4. Take You
  5. Right Here
  6. Catching Feelings 
  7. Fall
  8. Die In Your Arms
  9. Thought Of You
  10. Beauty And A Beat
  11. One Love
  12. Be Alright
  13. Believe
  14. Out Of A Town Girl
  15. She Don't Like The Lights
  16. Maria
  17. Hey Girl
  18. Just Like Them
  19. Love Me Like You Do
  20. Fairytale
- Most komolyan meghallgatjuk őket? - vonta fel a szemöldökét Niall, miközben betettem a gépbe a CD-t.
- Igen, ha zavar akkor elmegyek, és meghallgatom máshol - nevettem fel.
- Nem, nem azért mondtam, csak nem szokta más hallgatni rajtam kívül. Talán Eleanor az, aki néha napján kölcsön kéri, de más, még nem jelentette ki ilyen határozottan hogy JB-t akar hallgatni - mosolyodott el.
- Elvégre azért vagyok Belieber mert szeretem, s nem azért mert utálom. Szóval, ha valakinek szeretem a dalait azt hallgatom, s mivel találtam egy olyan embert, akinek meg is  van az album és szereti is, miért halasztanám el? - vontam fel a szemöldököm. Közben elindult az AATW, amit teljes beleéléssel kezdtünk el énekelni. Volt olyan szám, amit csak hallgattunk, volt olyan szám amin elgondolkodtunk s volt olyan szám is amit mint az őrült fanok énekeltünk. Miután a utolsó számnak is vége lett, nevetve öleltük át egymást, amit egy hangos tapsvihar tört meg.
- Ti... Hallottátok? - nevettem el újra magam. 
- Mikor megláttuk, hogy felrohantok Harry elkezdte, hogy tuti azért mentek fel, és nem bírt magával, így elkezdett kémkedni, akit követett Louis, majd Zayn, Lucy, Eleanor így végül nekem és Liamnek is jönnie kellett - sóhajtott fel Danielle, miközben végig nézett a kis társaságon.
- Akkor ...Ezek szerint nem csak Niall fogja nyomatni a Bieber számokat - nyögött fel fájdalmasan Zayn.
- Ugyan már Malik - veregettem vállba. - Addig örülj, míg Biebert hallgatok és nem Austin Mahone-t.
- Ne már - kapott a fejéhez, majd leszaladt.
- Ennek meg mi baja? 
- Semmi, egyszerűen utálja Austint. Mikor Perrie megkérdezte tőle, hogy nincs-e kedve elmenni vele, betegnek mondta magát -  ezen csak harsányan felnevettem. Már vannak ötleteim hogy mivel lehet majd kicseszni velük...
- Jaj ne, ezt a nézést ismerem - rökönyödött meg El.
- Ó igen? És ez még is milyen nézés? - vonogattam a szemöldököm.
- Ez olyan "mártudommileszakövetkezőtettem" nézés!
- Briliáns. Ülj le, egyes! - nevettem el magam. - Kedves gyerekek, fáradjatok be az osztály terembe, nem sokára kezdődik az óra!
- HOGY MI?! - rikkantottak fel egyszerre.
- Nyomás, különben beírok mindenkinek egy osztályfőnökit, vagy mit! Szóval indulás, és Mr. Malikot is előkeríteni!
- Már is tanárnő! - katonáskodott Louis, majd Niallel az oldalán elindultak lefele.
- Maguk meg mire várnak? Nyomás! - kiáltottam rájuk. Danielle, Lucy és Eleanor szabályosan megremegett a  hangom hallatán, mire gonoszul elmosolyodtam. - Miss. Peazer, Miss.Calder és Miss. Grimes, nem hallották amit mondtam?
- De, megyünk is tanárnő! - nevették el magukat és Ők is megindultak lefele.
- És maguk? - pillantottam Harryre aztán Liamre. - Takarodjanak, vagy kicsapom önöket!
- Ó, milyen harcias ma a tanárnő! Ezt szeretem! - jegyezte meg sunyin a Göndörke, mire vállba csaptam.
- Ne húzza ki a gyufát Mr. Styles! Ami magát illeti, Mr. Payne. Ugyan ez vár magára, ha nem indulnak meg!
- Azonnal Miss. Winter - jelentette ki majd elindult előre, de vissza húztam.
- Nem vagyok Miss. Winter! Én kérlek szépen Mrs. Vincent vagyok! - húztam fel az orrom.
- Mert? - nevette el magát.
- Azért, mert! - hagytam annyiban. - Most pedig nyomás le vagy beírok mindkettejüknek! - felröhögtek majd elindultak lefele.
- Köszöntök minden kedves tanulót az első osztályban! A mai naptól kezdve minden egyes nap lesz egy ilyen óra, ahol mindenkin felülkerekedhetek! - itt elröhögtem magam, majd komolyra váltva folytattam. - Az ülés rend a következőképpen lesz. Miss. Peazer, kérem üljön ide, maga mellé jön Mr. Tomlinson. A második sorba kérem Mr. Styles üljön le Miss. Peazer mögé, Miss. Grimes pedig Mr. Tomlinson mögé. A harmadik és egyben utolsó sorba pedig foglaljon helyet Mr. Malik, mellette Mr. Horan mellé kérem Miss. Caldert és legvégül Mr. Payne foglaljon helyet. Semmi beszédet nem szeretnék hallani, csak hogy ha kérdezek! - csaptam az asztalra, mire mindenki megugrott. - Az első anyag amit veszünk, az a tisztelet. Itt Én vagyok a legidősebb, semmi belebeszélés az órámba, mert bajok lesznek! Mindenki Mrs. Vincentnek szólítson, mert a férjemmel így egyeztünk meg. Először is ennyi, aztán a többi majd alakul.
- Elnézést tanárnő! - szólalt fel Louis.
- Mondd - emeltem rá a tekintetem.
- Miért hívják Önt úgy, hogy Mrs. Vincent? Mármint azt értem, hogy mert Vincent a férje neve, de kiről is beszélünk pontosan? - kérdezte meg komolyan.
- Nos, ügyes kérdés, Mr. Tomlinson. A válaszom pedig; Mert az Én férjem ( aki még nem tud róla ! ) Vin Diesel, ezáltal az Én vezeték nevem is Vincent lett! - dobtam hátra a hajam.
- És... Miért pont Ő lett a férje? - kérdezte megszeppenve Lucy.
- Még egy fantasztikus kérdés amire a válaszom az hogy; Nyalni való teste van! - erre mind egyszerre felnevettek. - Nem nevet, vagy beírok! - kiáltottam el magam, miközben lecsaptam az asztalra, megint.
- De... Mrs. Vincent, nem gondolja hogy ez nem való az első osztályos gyerekeknek? - kérdezte meg nagy szemekkel Niall.
- Nos, éppen ezért vagytok itt. Kérek szépen mindenkit hogy jöjjön ide, mutatok egy képet! - azzal mind oda jöttek, majd elő kerestem a telefonom.
- Tehát. Aki erre azt mondja, hogy nincs nyalni való teste, feltehetőleg vak. Most pedig, mindenki üljön vissza a helyére kezdődik az óra! - hessegettem el Őket.
- Ez azt jelenti hogy Önnek az ilyen férfiak jönnek be? - sóhajtott fel Harry.
- Nos, ha tudja a választ, miért teszi fel a kérdést? - szűkítettem össze a szemem, majd leültem. - Mindenki vegyen elő egy tollat és egy papírt, írja fel a nevét, a születési adatait, telefon számokat és minden egyes fontos adatot! - adtam ki a feladatot, majd levágódtam a székbe. Egy pár perc elteltével úgy döntöttem megnézem hol tartanak ezért halkan felálltam majd a sorok között kezdtem el menetelni. Danielle a szokásához hűen mindennel készen volt, és csak maga el bámult esetleg rajzolgatott. Louis keményen dolgozott azon, hogy ki keresse a telefonjából a telefonszámát, és mikor megtalálta egy nagy levegő után elkezdte leírni. Lucy is nagyban dolgozott, csak úgy mint Niall, annyi különbséggel hogy minden egyes leírt szám esetleg szó után felnézett az előtte ülő Lucyra. Még mindig nem hiszem el, hogy együtt vannak, pedig szép páros. Zayn is mindennel készen volt, így megmutatta rajz tudását, ami valami fantasztikus. Mellette Eleanor azzal volt elfoglalva hogy nem tudta szépen leírni a telefonszámát így ezzel ( szépen mondva ) baszakodott. Liam, mint jó kis fiú játszadozott a tollal és néha firkantott egy - egy csíkot a lapra, ezzel is ki mutatva azt, hogy mennyire unja s hogy mindennel készen van. Az utolsó ember Harry volt, akihez átkellette mennem szinte minden padon. Még nagyban írt valamit, de nem igen láttam mert túlságosan rá volt hajolva. Megvontam a vállam, majd vissza mentem előre.
- Rendben van osztály! - szólalt fel hangosan. - Mindenki hozza ki a papírját! - azzal mindenki oda csődült elém. - Egyesével! - elnevettem magam, majd mindenki vissza ment. - Akkor név sor szerint megy minden. Danielle Peazer - tényleg úgy éreztem magam, mint egy iskolában de tetszett a játék. - Köszönöm. Eleanor Calder. Köszönöm. Harry Styles. - vetettem egy pillantást az elém dobott lapra majd felszólaltam. - Jöjjön csak vissza, fiatalember.
- Mi a probléma? - vonta fel a szemöldökét.
- Milyen jogon írogatja oda a... - kezdtem bele, de betapasztotta a kezével a szám.
- Valamilyen jogon. Ha érdekli, akkor iskola után megvár és elmondom - jelentette ki határozottan, s vissza ment a helyére.
- Ezt a szemtelenséget! - sóhajtottam fel. - Következő, Liam Payne. Köszönöm - mosolyogtam rá kedvesen. - Louis Tomlinson, megkérem magát hogy a maradék lapokat is szedje össze, és hozza ki - biccentett egyet, majd össze szedte és kihozta mindet. - Köszönöm - mindegyiket szépen átnéztem és Zayn lapján akadt meg a szemem. - Zayn Malik - ahogy kiejtettem a nevét felnézett majd elmosolyodott.
- Igen, tanárnő? - kulcsolta össze maga előtt a kezeit majd úgy kezdett el vizslatni.
- Ezt ma alkotta? - mutattam a rajzra.
- Igen, tán nem tetszik? - csak megráztam a fejem, ezzel tudtára adva hogy de, nagyon is tetszik.
- Nos, nagyon szépen köszönöm eme csodálatos rajzot, ezt a mai naptól kezdve be is zsákmányolom! - jelentettem ki, mire elmosolyodott.
- Csak nem tetszik a tanárnőnek a rajzom? 
- Most már elég a dumából. Nem sokára kicsengetnek, addig tessék csendben meg maradni, telefonotokat kikapcsolni, igaz Mr. Horan és Mr. Tomlinson? - mindketten ijedten néztek fel, majd tették el a telefonjaikat. - Köszönöm szépen.
- Igazán nincs mit, Mrs. Vincent! - húzódott hatalmas mosolyra a szája.
- Még egy ilyen és bajok lesznek! - emeltem fel a mutató ujjam. - Most pedig, mindenki mehet a maga útjára, viszont Mr. Styles-val beszélni valóm van, kérem fáradjon az irodámba!
- Szóval? - ráncoltam össze a homlokom.
- Kérdezted, hogy miért írom oda a neved, igaz? - csak bólintottam egyet. - Nos, ezért - halkult el, majd megfogta a kezem és rátette a szívére. - Érzed? Nem tehetek róla, hogy a közeledben így dobog - elmosolyodtam, majd megöleltem.
- Mondtad már, de szerinted akkor velem mi a helyzet? - nevettem fel. - Arról nem is beszélve, mikor megölelsz vagy csak megszólalsz. A hangod... Teljesen megfagyaszt - suttogtam mellkasába. Csak öleltük egymást. Senki nem volt rajtunk kívül a szobában. Az ablak résnyire volt csak nyitva, így a nyári kicsit hűvös kicsit meleg levegő befújt rajta.
- És akkor most? Most mi lesz? - húzódott el, így a szemembe tudott nézni.
- Nem tudom. Annyira nem illünk egymáshoz. Olyan... Neked nem Én vagyok a megfelelő lány. Azt hiszem... Nekem nem lenne elég egy éjszaka. De mindegy is, ez így sem úgy sem jönne össze. Hanyagolhatjuk a témát?  – hangom kérlelő volt, és mindent megtettem volna azért, hogy ne lássam ezt a bánatot és csalódottságot a szemeiben.
- Értem  – ennyi volt az össz mondani valója, amit nem csodálok. Egy ilyen "kiosztás" után Én sem reagálnék máshogyan.
- Megmutatnád nekem a vendég szobát? - pillantottam rá félve.
- Persze, gyere csak  – mosolyodott el, majd elindultam utána. - Nos, nem a legotthonosabb, de ez az egyik vendégszoba de hogy ha nem tetszik szólj nyugodtan.
- Nem, köszönöm. Ez tökéletes lesz - mosolyogtam rá biztatóan.
- Rendben van, most lemegyek hogy körül tudj nézni. Ha kell valami esetleg, akkor csak szólj! - bólintottam egyet, majd amint kiért elfeküdtem az ágyon. Még mindig látom a szemem előtt, ahogy rám néz, mikor kimondtam hogy ez nekünk nem menne. Hogy nekem miért kell ekkora barmot csinálnom mindenkiből...
Egy (!) óra szenvedés után, elhatároztam hogy lemegyek és eszek valamit, mert mióta elmentünk Niallel nem ettem konkrétan semmit. A magam módján, most, kivételesen halkan indultam meg. Már a lépcső tetejéről hallottam, amint beszélgetnek.
- A szemembe mondta, hogy nem akar tőlem semmit! - emelte fel a hangját Harry. Tisztán ki lehetett belőle venni a gúnyt és a csalódottságot.
- Mert nem ismered! Nem mindent mondd ám komolyan. És még is honnan veszed, hogy a szemedbe mondta? Nekem hányszor beszélt félre szerinted? - folytatta az eszme cserét Eleanor. Apropó, hova tűnt Danielle?!
- Oké, tegyük fel hogy "hazudott", akkor holnap már a karjaimba fog esni? - nevetett fel kínjában.
- Lehet. Viszont, ha bármivel is megbántod, az volt az utolsó tetted! - köpte ki a szavakat flegmán. Elegem lett. A fejem szabályosan zsongott, így megindultam lefele.
- Helló - köszöntem félénken. Minden szem rám szegeződött, de mint a filmekben, Harry volt az utolsó aki felém pillantott...

Kérdés: Mit gondoltok, mi lehet majd a következő részben?? :$