2013. március 28., csütörtök

49. " Tudod Malik, álmodozni nem rossz dolog! "

Hi babes!:)


Hűű. Először is, nagyon szépen köszönöm, a sok-sok kommentet, nagyon örültem nekik! Nem hittem, hogy tetszeni fog valakinek is, ez a kesze-kusza első történetem... de kellemeset csalódtam. Ugyan, kicsivel több komit várnék el, elvégre van +22 rendszeres olvasóm, DE ezeknek is nagyon örülök, amiket kapok! Ugyan tegnapra ígértem a részt, még is csak ma hoztam meg, ezt viszont sajnálom. Úgy gondolom, a tartalma, és a hosszassága pótol titeket... már amennyire. Öröm hírt lehet számotokra az, hogy szünet van -nekem több mint két hét^^- így, több résszel tudok jönni, akár három naponta viszont,  ehhez kellenek a komik! Mint mindig, most is várom őket, mert nagyon szívesen olvasom. Lehet hosszú, rövid, a lényeg, hogy írjátok le, milyen lett az adott rész! Na, nem is fecsegek tovább, olvassatok, iratkozzatok fel, valamint komizzatok! ^^

Jó olvasást,
Sok-sok ölelés, B♥ xx

.:: Pár hónap elteltével, London ::.

.:: Stella szemszöge ::. 

     Reggel, meglehetősen korán keltem... egyedül. Igen, jól olvassátok, egyedül. Az egész  házban egyes-egyedül. De kezdjünk mindent az elején.
Az a dolog, amit Harry elhallgatott előlem, csupán annyi volt, hogy egy két hónapos kisebb kitérőt tesznek a bandával, magyarán kis turnéra mennek. Kissé váratlanul ért a dolog, ez nem kétség, ahogy az sem, hogy mielőtt elment illetve elmentek, össze vesztem Harryvel, és így is váltunk el. Azóta folyamatosan üzenget, hívogat de nem igen veszem tudomásul, sok dolog miatt.
Lucyval a kapcsolatom sokkal erősebb lett, mint volt, aminek rettentően örülök. Sok, szinte mindent átbeszéltünk, megbeszéltünk valamint kibeszéltünk, így, már minden rendben van.
Eleanorral is szint úgy mindent megbeszéltünk, semmilyen szinten nincs közöttünk konfliktus, aminek szint úgy nagyon örülök.
Daniellenek tovább kellett utaznia, így, nem jött haza. Vele is beszéltem, és tényleg nem tudott semmit erről az egészről. Értem én itt a turnéra, valamint a pénzes cuccra.
A srácokkal minden szinten kibékültem, velük is mindent megbeszéltem, és maradtunk abban, hogy ha megjönnek elmegyünk egyet bowlingozni és Ők vernek le engem. Nos, ez kétségeket von maga után, de ha ekkora bizalommal indulnak, semmi ellenvetésem!
Alex-el minden rendben van, volt, és remélem lesz is, mert nem kell még egy tesó-harc.
Anyuékról, valamint a rablóikról semmit nem lehet tudni, csak is annyit, hogy elkapták a csávót, így, semmi félni valónk nincs a rendőrök szerint, anyuék már máshogy állnak ehhez a dologhoz.
Vissza térvén Harryhez, nem valami szépen váltunk el, mondhatni egy kisebb-nagyobb csete-paté lett abból, hogy reggel tudtam meg, és már időm sem lett volna elköszönni tőlük. Akkor nézzünk mindent szép sorjában...
***

- Elmondtad már Stellának? - hallottam meg Alex erélyes hangját Harry szobájából, így, arra következtettem hogy vele beszél.
- Nem, még nem szerettem volna, de most meg már késő. Egyszerűbb, ha nem tud róla - motyogta el, még sem olyan halkan, így meghallottam. Szóval titkolózni szeretne... aha, értem.
- Ezt nem hallottam meg. Ember, a barátnőd! Légy már észnél, és tudasd vele a dolgaidat! - akadt ki bátyám. Szinte magam előtt láttam, ahogy kissé elönti a düh, ökölbe szorul a keze és össze húzza a szemöldökeit. 
- Jó, oké, megyek és megbeszélem vele. De... lehetőleg senki ne szóljon neki előttem. Most úgy is veszekedés lesz. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan el jön az idő, és már megyünk is. Lényegtelen, megyek - a lehető leggyorsabban léptem el az ajtótól, indultam meg le a nappaliba és vágódtam le a kanapéra. Furcsa, senki nincs itt. Meglepődtem, nem is kicsit. 
- Stella - felé pillantottam, majd mint aki semmit nem sejt, elmosolyodtam.
- Úgy hívnak, téged meg Harry - kacsintottam rá, miközben kinyújtottam a nyelvem. 
- Vicces vagy - szűkítette össze a szemeit, majd elnevette magát - Komolyra fordítva a szót... gyere, nincs más sok időm, mindjárt megyünk - fújta ki a levegőt, amit eddig bent tartott. Megemeltem a hátsóm, majd elindultam utána.
- Tehát? - vágtam bele a szavába, amin meg sem lepődött. 
- Ma egy kisebb turnéra megyünk - nyögte ki végül. Szemeim kitágultak, szám egy hatalmas 'o' alakot formált míg belül elöntött a düh, a félelem és egyéb érzések. Lesütötte fejét, szemeit a padlóra szegezte, miközben szüntelenül Őt bámultam. Szavak nem jöttek a torkomra, viszont amint észbe kaptam, csak úgy dőltek belőlem.
- Ezt te sem gondolhattad komolyan! Tényleg ilyenkor kell szólni? Ilyenkor? Normális vagy? Ha ezt tudom, nem áldozom a szabad időmet edzésre, hanem veled vagyok, de te? Édes istenem! Még te mondtad, hogy mindent megbeszélünk, BÁRMIRŐL is legyen szó. A bármibe, szerintem bele tartozik az is, hogy turnéra mentek. De rendben van, menj, nem tartalak vissza, elvégre ez az életed, és semmi bele szólásom nincsen - emeltem fel a kezem a levegőbe, majd vissza "dobtam" magam mellé. Szemei őszinte megbánást tükröztek, még sem tudott foglalkoztatni. A düh, ami akkor bennem volt, mindent felül múlt. Megráztam a fejem, majd kikerülve Harryt, elindultam felfele.


***

Épp haraptam volna bele a szendvicsembe, mikor is hangosan megszólalt a telefonom. Megforgattam a szemeim, majd rápillantottam. Lucy. Hmmm, vajon mit szeretne?
- Helló-belló, mi járatban?
- Olvasd el a mai újságot! - kérte komolyan.
- Egy pillanat, leteszem, és miután megvoltam vele, vissza hívlak! Szia - kissé elkomorodtam hangja hallatán, és, mert egy újabb cikkről van szó. Hát nézzük csak...

"Niall Horan és egy szerelmi háromszög?"


"Napjaink legfelkapottabb fiúbandája, a One Direction, szőke fiúja, Niall Horan (19) újabb barátnőt talált? Alig egy hónapra vált el kedvesétől, Lucy Grimes-től (18) már is más lányokkal randizgat? 

A tegnapi nap folyamán, lencse végre kaptuk, amint egy csinos hölggyel, név szerint Amy Green-vel(20) távoznak egy szórakozó helyről. Állítások szerint, ez több volt, mint egy egyszerű party, míg mások azt mondják csak barátok. Niall, valamint Amy sem nyilatkozott erről az ügyről, így, pontos információval nem tudunk szolgálni még. Lucy, mint barátnő (avagy áll barátnő) sem nyilatkozott, valamint élet jelet sem mutatott. Minden esetre, kíváncsian várjuk a fejleményeket!"




"Harry Styles új 'szerelme'?"

"A tegnapi nap folyamán, Harry Styles (19), a One Direction front embere, egy igen csak csinos lánnyal távozott legjobb barátjuk, az az Ed Sheeran(22) bulijáról. A buli, zárt körű volt, ám, a képen látható szépség, Harryvel jutott be. Eléggé jól érezték magukat, több fotó is készült az éjszakáról. Menedzsmentjük, Paul Higgins (44) által kiszabott 'parancsolat' azt mondja, ezeket a képeket nem tehetjük közzé sem újságban, sem interneten! A kép, annyit elárul, Sylest eléggé szórakoztatta a lány, valamint nem éppen józanon távozott az oldalán a szépséggel. Vajon a szívtipró megtalálta a szerelmet? Vagy csak egy újabb szívtörést okoz? Nyugodjatok meg kedves Directionerek, ennek az ügynek is a végére járunk!"


Idegesen dobtam le az újságot az asztalra, majd nyúltam a telefonom után. Lucy, szinte azonnal felvette.

- Merre vagy, Luc?
- Starbucks. Kellett a kávé, miért? - sóhajtott fel.
- Indulok, maradj ott - azzal kinyomtam a mobilom. Gyorsan össze kaptam  magam, bezártam a lakást, és már indultam is meg a sarkon lévő kávézóba. Tíz percbe sem telt bele, már ott voltam. Lucy nagyban bámult a semmibe, mit sem foglalkozva, az Őt bámuló rajongókkal, vásárlókkal.
- Szia csajszi, minden rendben? - ültem le hirtelen vele szemben.
- Hali Stella. Nem, épp ez az, hogy semmi nincs rendben. A reptéren, még azt mondta, hogy szeret, erre meg már egy luvnyával sétálgat? Ahhgrr - rázta meg idegesen a fejét - Arról nem is beszélve, hogy mióta kijött a cikk, hívogat, írogat és ki tudja mennyi tweettel árasztott el Twitteren.
- Ugyan ez. Bár, nem tudom mi igaz ebből, de ha valamit is meg tudok ezzel kapcsolatban, hogy igaz, megölöm azt a ribancot! Mi az, hogy szórakoztatja a barátom? Úgy megszórakoztatom, hogy nem éli túl! - kissé felnevettet, aminek azért örültem. Nem kicsit veséztük ki a dolgot, ami alatt az idő is kissé elment, így annyiban maradtunk, hanyagoljuk a cikket, és majd ha haza jönnek, mindent megbeszélünk. Ugyan nem tudja senki, hogy együtt vagyunk (voltunk, nem tudom...) de ez akkor is eléggé kiábrándító. Már nagyon várom a kis tervét, ahogy kimagyarázza magát, ebből a helyzetből!  

     A mai napot, a lehető legjobb dologgal töltöttem; film nézéssel.  Egyiket követte a másik, így ment ez egészen este körülbelül fél tizenegyig. Alex, időközben megdobott egy üzenettel, hogy anyuékkal minden renden van, mindent elintéztek, és hogy most már nem sok van hátra a munkából, csupán egy és fél év. Hm... tényleg nem sok! 
A most már szokásossá vált egyedül alvás könnyen ment, szinte azonnal az álmok szigetén találtam magam. 


***

    El sem hiszem, hogy végre Március harmadika van, ami annyival egyenlő, hogy haza érkeznek a fiúk. Már várom az eseményeket, ez nem is kétség. Nekem sincs annyi eszem (bár sosem volt), hogy felvegyek egy pulcsit, így egy szál pólóban, valamint farmerban, a kezemben a cikkel fagyoskodva várom az oldalamon Eleanorral, valamint Lucyval a srácokat. 
- Nem sokára itt vannak - szólalt fel hirtelen El - Ott! Nézd, ott van a gép! - ugrott meg egy kicsit, mutatva a az égre ahol valóban látszott egy kis repülő valami. Szó mi szó, nagyon várom már a srácokat, egyet vagy is kettőt kivétel. Az, amit Harry valamint Niall véghez vitt, nem tudom mennyire igaz, de mint említettem már egy jó párszor; nagyon várom a kivágásaikat. Elsőként, Zayn nyakába ugrottam, mint bátyókám, mivel Lou le volt foglalva, csak úgy, mint Liam akihez Lucy ment, Danielle helyett. A sorban Liam következett, akit szint úgy megszeretgettem, mint Zaynt. Már majdnem végig értem mindenkin, mikor hatalmas erővel rontott nekem Louis, és majdnem hogy elestünk.
- Jól van Tomlinson - nevettem el magam - Te is hiányoztál, ne hogy azt hidd hogy nem - szinte már-már kiszorította belőlem a szuszt, de jelenleg jól esett. Ugyan Niallel nincs semmi bajom, így Őt is megközelítettem, majd szorosan magamhoz öleltem - Mi ez az egésze? Beszélj Luc-val! - bólintott, majd arrébb állt. Akkor most vagy soha - Nesze, olvass - dobtam oda Harrynek az újságot. Kissé elkomorodott, szinte mindenki aki körülöttünk volt, és minket figyelt - Szóval?
- Mi ez az egész? - pillantott rám - Vajon megtalálta az új szerelmet? - kezdte hangosan, majd magában folytatta - És te ezt elhiszed? 
- Azon a képen nagy úgy fest, hogy elvoltatok. Mellesleg, mi össze vagyunk veszve, így, gondolom ezzel is vissza élhetsz vagy is élhettél. Az már csak részlet kérdés, hogy igaz-e és hogy elhiszem-e - vontam vállat a dolog felett. 
- Nem lehet igaz, hogy ennyire nem bízol bennem. Nem történt semmi. Együtt jöttünk ki, és ennyi. Az egy dolog, hogy a firkászok mindent össze írnak, neked nem kell mindent elhinni! - dobta el az újságot, jobban mondva dobta ki az újságot a kukába.
- Pont ez az! Nem hiszek el semmit, csak épp tőled akarom tudni, hogy mit csinált az a lotyó az oldaladon! - emeltem feljebb a hangom. Megfeszülten figyeltek a többiek, mint ha valami harc folyna, ami nagyjából igaz is. 
- Féltékeny vagy - jelentette ki nemes egyszerűséggel.
- S ebben tudod mi a legjobb? Hogy beismerem. Beismerem, hogy féltékeny vagyok arra a luvnyára, ami miatt veled jött onnan ki, olyan közelről. Igen, beismerem, hogy féltékeny vagyok, mert nem én vagyok ott melletted. Esetleg még valami? - emeltem feljebb a hangom. Teljesen őszintén (mint mindig), és erőteljesen beszéltem hozzá, szinte mindenki, aki látott minket, megfagyott. Hosszas szemkontaktusunkat, csörgő mobilja zavarta meg. Rápillantottam, és akkor azt kívántam, bár ne tettem volna meg... Lívia... Tudhattam volna. Miután elolvastam a nevet, és persze megnéztem a képet, tudatosult bennem, hogy a cikkben szereplő lány az - Mi az? Nem veszed fel? - lettem még flegmább, és bunkóbb - Nem haragszom meg érte... annyira nagyon! - bólintott, majd a füléhez emelte a készüléket.
- Szia. Igen, emlékszem rád... azt hiszem. Persze, mikor? Oké, akkor holnap, szia - ahogy kinyomta, kezem automatikusan indult meg arca felé, majd egy piros foltot hagyva, könnyes szemekkel elsétáltam. A legkevésbé sem érdekelt a többiek szólítgatása, legfőképp Harry-é nem.

" Mikor azt hiszed, ennél jobb már nem lehet, jön egy sugallat, mely elront mindent... " 

Kész vagyok, az ilyen és ehhez hasonló idézetes szaroktól. Sosem olvastam ilyeneket, mikor egy fiúról volt szó, és most sem szándékozom, egyszerűen... egyszerűen csak elém kerülnek az idézetek. Most, így jobban belegondolva, nem értem magam... Miért is kaptam fel a vizet? Én, aki nem hisz a pletykáknak, most szépen benyelt egyet. Egy olyat, ami a legnagyobb baromság.
Nagy léptekkel indultam meg lefele az emeletről, felvettem a cipőm, majd indultam is a házukhoz.
Nagy levegőt vettem, majd becsöngettem.
- Megyek - hallatszott ki Louis erős hangja. Egy-két trappolás, és már ki is tárta az ajtót - Stell - húzódott még nagyobb mosolyra a szája, majd szorosan megölelt. Mint mindig, udvariasan bevezetett, ami körülbelül annyiból állt, hogy elengedett, megfordult majd előttem be ment, és elterpeszkedett a kanapén.
- A szobájában van, nem? - pillantottam rá. Bólintott, így elindultam felfele. Halkan fellépdeltem, majd bekopogtam.
-  Nem, Louis nem kell semmilyen gyógyír, semmilyen beszélgetés, és semmi. Csak nyugalom - szélesen elmosolyodtam, mint az ajtóban Louis, miközben fejemet rázva, újra bekopogtam. Amint kitárta az ajtót, mint ha megfagyott volna. Talán, nem rám számított?
- Beszélhetnénk? - kérdeztem rá egy kisebb szünet után. Nagyot nyelve bólintott, majd beengedett.
- Szóval? - becsukta maga mögött az ajtót, majd leült mellém az ágyra. Zöld szemeivel, szinte lyukat vésett az arcomba. Próbáltam össze szedni minden gondolatom de nem igen voltam formában. Igazság szerint, mikor Vele kell beszélnem, sosem vagyok formában. Egy teljesen másik világba csöppenek, ahonnan eléggé nehéz kimászni.
- Szóval... én sajnálom. Nem kellett volna felkapnom a vizet, mert nem igaz, igaz? - pillantottam fel rá - Mindegy, lényeg, hogy sajnálom, tényleg nem kellett volna elhinnem... csak a pillanat heve volt... - körmeimet fixírozva vártam, hogy kiosszon, esetleg elküldjön.
- Nem, nem igaz. Már hogy csaltalak volna meg? Mert van egy olyan érzésem, hogy te erre gondoltál, igaz?
- Igen, de...
- Jó, oké, nem baj, meg értem, hisz' én mint a nagy nőcsábász mindenkivel kikezdek. Na mindegy, a lényeg, hogy nem csaltalak meg, mert mi értelme lett volna? Lívia nem a legszebb lány a világon de... - most én szakítottam félbe, egyszerűen éreztem, hogy meg kell tennem.
- De nálam sokkal szebb. Igen, tudom - sóhajtottam fel.
- Muszáj mindenbe bele szólnod? - nevetett fel - Egyáltalán nem szebb nálad. Nem is értem, hogy hogy fordulhatott meg ez a fejedben.
- Oké, ne kertelj, mondd meg amit akarsz, és elhúzok - fújtattam nagyot. Beszéd helyett, inkább az ölébe húzott, eldőlt velem az ágyon majd megcsókolt. Azt hiszem ennél több nem is kellett - Mindig így engeszteled ki a barátnőidet?
- Kivételes eset vagy - kacsintott rám - De nem, komolyra fordítva a szót...
- Amit te nem tudsz - figyelmen kívül hagyta a megjegyzésem, majd folytatta.
- Tényleg nem igaz az, amit a cikkben írtak - szívesen elnéztem még volna, ahogy próbálja kivágni magát a dologból, de nem húztam az agyát, megadtam magam.
- Jól van már, na. Elhiszem, csak ne dumálj annyit. Tudod, néha az idegeimre mész a sok beszéddel...
- Én? Sokat beszélek? Én? És te? - akadt ki kissé, így eléggé magas hangon beszélt.
- Nyugi Barbie, minden rendben van, de ne beszélj  - nevettem el magam - Mindenki itthon van?
- Aham, miért?
- Akkor gyere - segítettem fel az ágyról, majd magam mögött  húzva közelítettük meg a nappalit - Halihó! Kinek van kedve bowlingozni? - egy emberként tették fel a kezüket, és már rohantak is öltözni.
- Milyen erő rejlik benned, hogy ilyen gyorsan tudod Őket manipulálni? - nevetett Liam, majd elsétált mellőlem.
- Tudják, hogy ha nekem nemet mondanak, rosszul járnak - mosolyodtam el. Mivel mindenki az öltözködéssel volt elfoglalva, nem tehettem mást, mint hogy leültem és vártam. Ugyan Liam itt hagyta a laptopját, nem fogok benne kutakodni, mert nem illik.
- Mehetünk - csendült fel Louis hangja - Siessetek már, nem igaz - rázta a fejét rosszallóan, amin csak nevetni tudtam.
- Nyugi Tommo, oda érünk - veregettem meg a vállát.
- De akkor is, most szeretnék indulni! - lábaival dobbantott egyet, s már száguldott is kifele. Amint kiért, beült a kocsiba, majd hosszasan rátámaszkodott a dudára, és úgy sürgette a többieket.
- Már megint túl van pörögve - rázta a fejét Liam - Nem tudom felfogni, még mindig, hogy hogy lehet valaki ennyire hiperaktív - nevette el magát. Erre tényleg nem tudtam mit mondani, hisz igaza van. Louis-ra a legmegfelelőbb szó, a hiperaktív. Ilyenkor döbbenek rá pár dologra. Nem értem néha még magam sem. Miért voltam velük olyan nagyon ellenséges az elején, mikor csak megismerni szerettek volna? Bárcsak vissza forgathatnám az időt, de ez sajnos lehetetlen.
- Min gondolkodsz? - bökött oldalba Zayn. Megráztam a fejem, tudatva vele, hogy semmi érdekes - Na, mondjad csak, hallgatlak.
- Mondom, hogy semmi különös csak...
- Túl tökéletes vagyok? - kérdezett rá nevetve.
- Hülye. Amúgy csak annyin, hogy nem értem magam. Olyan bunkó voltam veletek, pedig, nem ezt érdemeltétek volna. Ti csak megismerni szerettetek volna, én pedig állítottam a nagymenő, flegma köcsög csajt, így a legnagyobb port kavartam, egyes egyedül. De mondom, már lényegtelen, mert beloptátok magatokat a szívembe. Persze, ez nem azt jelenti, hogy ha össze veszünk kegyes leszek veletek szemben. Na, mindegy. Hanyagoljuk ezt a témát, nem szeretnék erről beszélni.
- Nagy nehezen ugyan, de elbírtuk, a lényeg, hogy mostanra minden megváltozott - mosolyodott el őszintén - Na, de most elég a nyálas dumából, induljunk! Le kell, hogy verjelek a pályáról aranyom!
- Tudod Malik, álmodozni nem rossz dolog - sóhajtottam fel.
- Tudod Winter, az álmok egyszer valóra válnak - követte a példámat, majd miután színpadiasan felsóhajtott, rácsapott a seggére, és kivonult Louis-hoz. Mosolyogva néztem végig, ahogy Zayn próbál beszállni a kocsiba, de Louis csak kicseszik vele, és bezárja az összes ajtót. Kész idióta ez a gyerek, persze, jó értelemben.
- Te is ugyan ilyen vagy - jelent meg hirtelen a semmiből Eleanor.
- Nem, dehogy - legyintettem le - Amúgy, eddig hol voltál, és miért nem szóltál hogy hol vagy?
- Értelem értelme. Amúgy, egész végig fent voltam. Kidőltem, mint a rohadt nád. Tegnap egész este fotózásom volt, és ugye reggel kipattantam az ágyból, és most bepótoltam az alvást. De menjünk, mert ezek szét szedik a kocsit, és ha ezt megtudja Harry, már mint azt hogy játszanak a kocsijában...
- MI A SZAR FOLYIK ABBAN A KOCSIBAN? - jelent meg az előbb említett személy.
- Ez történik - fejezte be nevetve a kisebb monológját El.
- Styles, nyugodj meg, nem lesz semmi baja a kocsidnak! - lépdeltem elé. Feje igen csak piros árnyalatot vett fel, miközben hajába túrt.
- Akkor most azt nézd meg! Louis.. Zayn baszd meg! - csapkodott össze vissza kezeivel, amin muszáj volt elnevetnem magam.
- Nyugi már, papi - röhögtem fel - Hagyd rájuk. Most az jobb lenne ha a hangodtól zengene az egész utca?
- Nem, de most.. úristen mi a szar?! Most véged van Tomlinson - lépett el előlem, majd ki rontott az ajtón, egyenesen a kocsiig.
- Ez nem normális - nevettem még mindig.
- Sosem volt az - sóhajtott fel Liam - De menjünk, mert tényleg nem lesz semmi ebből a bowlingból.

- Let's go crazy crazy crazy till we see the sun, i know we only met but let's pretend it's love, and never, never, never stop for anyone, tonight let's get some; and Live While We're Young... 

- Jól van már! Azt hiszem elég lesz, a végén, még megszeretem! - szólaltam fel, a számnak a végén.
- Srácok, akkor ideje még egyszer elénekelni mert..
- Most fogd be a szádat Tomlinson! - szűkítettem össze a szemeim - Inkább siessünk. Soha nem érünk ilyen tempóval oda!
- Oké, oké, csak nagy a sor! - fújtatott nagyot Liam.
- Mikor érünk oda?
- Idővel kicsi lány, idővel - pillantott rám Niall.
- Oh, előbb oda jutok gyalog - oké, ezt én sem gondoltam komolyan, csak úgy kicsúszott.

     Egy és fél óra elteltével megérkeztünk Southportba. Leparkoltunk, majd amint Niall észre vette a Nando's-t levágott egy hisztit, hogy amíg Ő nem ehet itt, addig Ő nem fog bemenni. Plusz egy fél óra elteltével, kitaláltuk azt, hogy miután kijátszottuk magunkat, beülünk és megebédvacsorázunk.
Negyedik kör, és újra tarol a csapatom. Naiv módon, a banda egy csapatban, El valamint Lucy pedig velem. Igen, ez teljesen igazságtalan hogy három az öt ellen, de fiúkkal nem ér veszekedni. Most az az egy ember ide vagy oda, nem tesz semmit.
- Hogy is mondtad, Malik? Ja, igen. Le kell verned a pályáról. No, ahogy elnézem, ez nem fog össze jönni!
- Ne legyél te ebben olyan biztos! - kezdett el mutogatni az ujjával. Kiválasztotta a neki megfelelő golyót, majd elhelyezkedett és profi módon elgurította a labdát. A tizenhárom bábúból, összesen kilencet sikerült leborítania. Nem rossz, de nem is a legjobb...
- Ez most mi akart lenni, hö'?? - húztam gúnyos mosolyra a számat. A soron, újra én voltam. Nem meglepő, a profi bowling mester. Megvártam, míg feljön a golyó (ugyan is Zayn, becsórta, hát ha szerencséje lesz alapon), majd a kezembe vettem. Felemeltem, s abban a pillanatban, hátulról átkarolt valaki. Az a bizonyos valaki, Harry volt - Mit szeretnél?
- Csak... csak guríts - dörmögte a fülembe. Aha, szóval megakar vesztegetni. Hát legyen. Vegyük elő a színjátékot. Első felvonás: Mint aki azon nyomban el olvad a szerelme karjaiban. És csapó. Hagytam, had ölelje át a derekam, így tudatva vele hogy nyert... vagy még sem?! A golyót, magam mellett leengedtem, így esélye volt rákulcsolni kezeit az enyémeimre. Hagytam, had reménykedjenek abban, hogy megfogott. Folyamatosan előre lépdeltem, Ő pedig utánam. Már nem kellett sok, hogy elengedjem a golyót, mikor vettem magamon egy kisebb erőt, majd átvéve az uralmat gurítottam el, ahogyan azt kérte is. A meglepődöttség olyan szinten látszott mindenki arcán, hogy az valami hihetetlen.
- Nem erre számítottál, igaz? - húztam széles mosolyra ajkaim.
- De.. az előbb még... - kezdte Zayn.
- Csaltál - játszotta meg magát Louis.
- Ugyan, Harry szeretett volna betenni nekem, csakhogy én ezt nem engedtem meg! Ha versenyről van szó, a toppon vagyok! - kacsintottam rájuk. Az asztalhoz sétáltam, majd elvettem a kólám.
- Akkor... mikor megyünk enni? Kijátszottátok már magatokat, nem? - tette fel a kérdést Niall, és biztos vagyok benne, hogy nem költői volt... az Ő részéről biztos nem. Egyszerre mordultunk rá, majd folytattuk a játékot...

Kérdés: Mit gondoltok Stella hirtelen megváltozásáról? Egyáltalán hirtelen változott meg? :]

2013. március 20., szerda

48. " Makacs vagy... olyan, mint én! "

Hi babes!:)


Hűűű! Köszönöm szépen a sok komit, nagyon örültem nekik! :) Azt hiszem ilyenkor van értelme annak, hogy írok. Természetesen többre számítottam, de nagyon örültem annak a kevésnek (ami jelen esetben soknak számít ;])  is ami érkezett! ^^ Nem igen tudok mit fűzni ehhez a részhez, talán annyit, hogy egy kicsit másabb lesz mint a többi, de ezt majd eldöntitek Ti! 
Azon gondolkodtam, hogy ha ehhez a fejezethez jön sok-sok komi (több, mint az előzőhöz) akkor hétvégén is kaptok egy plusz részt! :) Szerintem eléggé csábító ajánlat, na de kinek mi, nem de :$? Minden esetre várom a véleményeiteket! Jöhet negatív és pozitív egyaránt! 

Jó olvasást,
Csóközön, B♥ xx



.:: Stella szemszöge ::.

     Nagyban ehettem már a második doboz fagyim, mikor egy hang szólalt fel mögülem.
- Ha még azt is megeszed, meghajolok előtted! - nem igen foglalkoztam vele. Tegnap, Ő kapta fel a vizet, akkor most ne várja azt, hogy majd azonnal be is dőlök neki. Felsóhajtottam, majd tovább ettem - Hát jól van, csak gondoltam szólok, hogy elmegyek. Mellesleg, kösz a takarót, cuki! - megvontam a vállam, majd tovább ettem - Tudom, hogy köcsög vagyok, de hogy ennyire az legyek kétségtelen. Mi bajod van? - foglalt helyet szembe velem.
- Nem úgy volt, hogy sietsz? - emeltem rá egy gyors pillantásra a figyelmem. Nem igen érdekel, hogy milyen mesét talál ki az esti incidenst illetően, de már várom.
- De! - jelentette ki, majd felállt, és kifele indult.
- Nyápic - mormogtam magamnak, ám, nem hittem, hogy meg is hallja.
- Nem tehetek róla, hogy mindig mindenki elítél amiatt, amit az újság írók össze hoznak. Nem vagyok akkora tapló, hogy a lányokkal játsszak, csak mondom. De lényegtelen, mindig is bunkónak voltam beállítva, és ez nem is fog változni. Senki nem tudja milyen is vagyok igazából, a fiúkon, és a családomon kívül. Te sem tudod, még is mindig ítélkezel! - hadarta el egy szuszra.
- Na ácsi, én is ki tudtam neked bökni azt, hogy elvesztettem a testvéremet, neked is adott volt a lehetőég, már nem egyszer még sem használtad ki. Arról meg nem tehetek. A lehetőség még mindig adott, csak úgy megsúgom, de sajnáltatásból nekem ne hogy elkezd mondani, mert úgy nem érdekel! - sóhajtottam fel, majd megettem a megmaradt csokis fagylaltot - Mellesleg, úgy tudtam, híres vagy. Akkor tudnál az ellen is tenni, hogy ne állítsanak rólad piszkos dolgokat. Élő példa vagyok erre az egészre Én. Szinte az egész világ tudja, hogy ki vagyok, még sem foglalkoznak velem, csak vagyok, és tudják hogy ismert ember. És hogy mit tettem ez ellen? Kinyitottam a számat, és elmondtam, hogy rohadtul elegem van abból, hogy egy büdös ribancnak vagyok beállítva. Azóta nem igen olvashattál rólam cikkeket! - nem szerettem volna magam felhúzni már korán reggel, így próbáltam minél higgadtabban kiadni magamból sorra a dolgokat.
- De neked nem volt egy olyan menedzsmented, aki az életed minden egyes percét, óráját, napját, hetét, hónapját sőt, még éveit is beszervezi ilyen-olyan dolgokkal, emellett még meg is mondja mit tehetsz és mit nem. Szerinted, mikor kérdeztem, hogy játszanád-e a barátnőmet, ki ötlete volt? Elhiheted, hogy nem az enyém. És mikor már úgy rendesen eléd álltam, és igent mondtál arra a kérdésre, hogy lennél-e a barátnőm, a lehető legnagyobb kő, avagy szikla esett le a szívemről. Nem is tudod milyen régóta szerettelek volna magam mellett tudni, hogy csak is az enyém legyél. Remélem hozzád is eljutott az a hír, hogy nem egyszer vesztem emiatt a dolog miatt össze Louis-val. De nem érdekelt, csak egy dolog hajtott előre, az pedig Te voltál, vagy és azt hiszem leszel is. Valami olyan dolog köt hozzád, amit eddig még senkinél nem tapasztaltam. Eleinte úgy voltam vele, hogy Te sem leszel több, csak egy futó kapcsolat, de ahogy egyre jobban 'ismertelek' meg, annál inkább halványodott el ez a dolog. Ha azt vesszük, életemben (talán) most vagyok először úgy igazán olyan helyzetben, hogy szerelmes vagyok. De tudom, egyszerűen érzem, hogy ez csak egy oldalú. Okot nem tudok rá mondani, egyszerűen látni rajtad, hogy kényszerből csinálod. De ha nem hát nem. Elfogadom, bár nehéz lesz. Tudod, nem egyszer játszottam el a gondolattal, hogy mi lenne HA együtt lennénk, s mindenhova együtt járnánk. Veled büszkélkedhetnék, sőt, még azt is elterveztem, hogy hogyan mutatnálak be anyunak, mert Gemmát ismered már. Konkrétan már a fél életem előre átgondoltam, feleslegesen! - rázta meg a fejét. Idő közben, helyet foglalt az előbbi helyén, így megint előttem ült. Csak bambán néztem magam elé, egy szót nem tudtam szólni. Teljesen össze kavart. Amit eddig össze szedtem pár gondolatot teljesen össze keverte, és most nem találok ki a sok gondolat közül. Kissé felemeltem a fejem hogy megnézzem mit csinál. Próbáltam, de minden erőmmel az ellen lenni, hogy ne keljek fel, de ez mind kudarcba fulladt. Végtagjaim automatikusan indultak útnak, míg meg nem érkeztek a megfelelő helyre. "Mint valami robot!" - járt a fejemben a gondolat, mert tényleg úgy viselkedtem mint egy irányítható ember. Mivel a konyhában bár székek vannak, így még magasabb volt mint átlagosan. Óvatosan beférkőztem lábai közé, a sajátjaimmal, majd közelebb húztam magamhoz, s átöleltem. Mint ha hirtelen megnyugodott volna. Igaz, légzése ugyan olyan gyors maradt, még is mint ha biztonságban lenne.(?)
- Sajnálom - szólaltam fel alig hallhatóan. Bólintott, majd még közelebb húzott magához. Illata, már reggel elvette az eszem, de mostanra, már azt sem tudom hogy hova tűnt.

***

     Miután Harry nagy nehezen elment, nem tudtam mit kezdeni magammal. Edzésre még nem kell mennem, sétálni nincs kedvem, maximum meg dögölhetek a melegben. Igen, ez lesz velem. Vagy nem is! Kimegyek a hátsó medencébe! Bingó. Igen, ezt teszem. Hosszas válogatás után, maradtam a kedvenc fekete, külön részes bikinimnél. Felkapva egy törölközőt megindultam lefele, mikor kopogtak. "Ez nem lehet igaz!" - és ehhez hasonló gondolatokkal közelítettem meg a nagy barna bejárati ajtót.
- Jó napot, maga lenne Mr. és Mrs. Winter lánya? - állt meg velem szemben egy közép korú nő.
- Jó napot, igen, Én lennék az. Miben segíthetek? - vontam össze idegesen a szemöldököm. Már rosszul kezdődik a dolog.
- Tulajdonképpen nem is magát kerestem, hanem a szüleit, ház ügyben. Ha egy telefon számot kaphatok, nem is zaklatom tovább - mosolyodott el bájosan, ám annál indegesítőbbé vált.
- Sajnálom, de nem adhatok ki senkinek semmilyen információt! Keressen utána, vagy kérdezze meg a szüleimtől. Ebben nem segíthetek.  A viszont nem látásra! - villantottam egy vigyort, majd becsaptam előtte az ajtót. Nekem ne mondja meg, hogy mit adjak ki neki és mit nem. Természetesen, mielőtt még elindulhattam volna, megcsörrent a telefonom. Hát hogyne, ne hogy oda érjek ahova szeretnék! Meg sem nézve ki keres felvettem.
- Hali, bárki is vagy!
- Szia Stell, Danielle vagyok, nem mintha nem tudnád na mindegy. Mi újság otthon? Minden rendben van? Harryvel hogy vagytok? Liam ugye figyel azokra az eszementekre, s magára is? - kérdések tömkelegét zúdította rám. Akkor kezdjünk bele a válasz adásba.
- Remélem van időd! - sóhajtottam fel.
- Már rosszul kezdődik, de mivel ma szabad napos vagyok, és az ágyban fekszem, ráérek, szóval mesélj! - akkor azt hiszem annyi ennek a fürdőzésnek, no mindegy. Majd máskor talán össze jön. Minden esetre hátra mentem a medencéhez, majd elfeküdtem az egyik napágyon, és minden elkezdtem neki ecsetelni.

- Tehát, ha most azt vesszük, akkor mindenkivel haragban vagy, és azt sem tudod hogy akkor Harry haragszik-e vagy sem? - hangjából sütött a meglepődöttség, amin egy percig sem csodálkoztam. (Szerintem) Minden ép eszű ember, ki lenne akadva,  kivétel engem, mert ez nekem szinte minden napos. Mármint a veszekedések.
- Nem tudom hogy sikerült ennyire kiismerned, de igen. Ez a szitu! És nehogy elkezdj nekem szervezkedni, mert úgy megszervezkedem a kis hátsód ha haza jössz, hogy Liam sem tud majd rajtad segíteni! - vettem elő a perverzebbik oldalam.
- Oké, most nem akarom tudni milyen gondolatok járkálnak a fejedben, de egyszer úgy is elmondod. A lényeg, hogy ezt meg kell velük beszélned. Csak nem szeretnél Alex-el, El-el és a többekkel haragban lenni.
- Tudod, Én kicsit sem érzem magam oda illőnek. Mármint hogy Ők híresek, meg minden, én meg még csak a közelükbe sem érek. Ahj, kellett nekem megismerni Őket. Jobb lett volna...
- Na ezt most hagyd abba. Ha nem ismerted meg volna Őket, Harry nem lenne felhőtlenül boldog, még úgy is, hogy a többiek szomorkodnak. Most beszéltem nem rég Liammel, azt mondta próbán vannak, és hogy Harry majd megőrül. A vigyort nem lehet letörölni a képéről, sőt, még Alexet is jó kedvre bírta, pedig, Őt ilyenkor nehéz, tudod Te is nagyon jól! - annyira szeretem Danielle-ben hogy mindig minden dolog felől határozott, és tudja is mit csinál. Na igen, Én ilyen soha nem leszek. Ahogy olyan ember sem, hogy elkerüljem a konfliktusokat.
- Az lehet, hogy Ő felhőlenül boldog, de Én azzal mi kezdjek?! Nekem ez így egyszerre sok. És bár, nem szándékoztam össze veszi senkivel, még is megtörtént, mert miért ne történne?!
- Oké, figyelj. Értem a gondod, szimplán lelki ismeret furdalásod van az egész dolog miatt. Értethető, hisz van miért, és ezt egy percig sem titkolom. Ha szeretnél ezen változtatni, akkor holnap este gyere ki Te is a reptérre (bár, miért ne jönnél ki!) és ott beszéljétek meg. Vagy nem is, eljössz majd a Direction házba, mert tudom, hogy most otthon gubbasztasz, és megbeszélitek. Van egy olyan nagyon erős megérzésem, hogy nem csak Te érzed magad szarul, hanem a többiek is, de a büszkeség mindig győz. Nem csak neked van ám olyan nagy, mint azt hiszed, és ezt ne értsd félre, mert tudom hogy úgy is félre érted, na mindegy - nevetett fel - A lényeg viszont az, hogy ezt a napot átvészeld, aztán holnapra meg minden erőd össze szedd, és mint mindig állj ki magad mellett, s bocsáss meg nekik! Most viszont mennem kell, mert itt a főnök! - magam előtt láttam, ahogy megforgatja a szemeit, majd elmosolyodik.
- Rendben van Te nyanya, akkor majd beszélünk még. Szia drága!
- Puszi! - miután bontotta a vonalat, az órára pillantottam, ami nagyban ütötte a délután négyet, ami azzal volt egyenlő, hogy szépen lekéstem az edzést, de ha sietek még egy fél óráig bent lehetek, illetve bent tarthatom Őket.
Hosszas keresés után, egy eléggé össze passzoló szettet vettem fel, és már rontottam is ki a kocsimhoz.  A gázra taposva, indultam neki, a nem is hosszú, de nem is rövid útnak, ami a stúdióig vezetett.
- És egy-két-há'-négy! - hallottam meg egy erőteljes hangot, ami annyit jelenthetett, Lily átvette az irányítást, mint ahogy azt kérni szoktam - Alys! Ne fordulj még be, majd a második ütem felénél! - üvöltötte túl a zenét. Most már értem, miért van elegük néha az ordításomból. Eltátogtam egy "Halit", majd mentem átöltözni. Nos, nem hiszem hogy ma sokáig maradok, mert meleg is van, meg későn is értem be, de ha már itt vagyok, átöltözöm.

- Oké, nagyon jó volt! - nevettem fel - Igaz, csak két órás volt a mai edzés, viszont akkor a szombati négy lesz! Persze, ha mindenkinek megfelel!
- Legyen, de akkor majd csak szerdán jövünk be, mert a suliba is kell tanulni, Legalábbis nekem! - emelte a magasba kezeit Alys.
- Rendben van, akkor majd szombaton, aztán szerdán, Akinek lesz kedve az bejöhet majd hétfőn, avagy kedden. Nem tudom még én sem, hogy mikor jövök be - vontam vállat - Viszont most menjetek, kidolgoztátok a beletek - egy emberként rontottak be az öltözőbe a cuccaikért, majd kezdtek vissza öltözni, és már itt sem voltak. Miután kiürült a tánc terem, eldöntöttem, hogy maradok még, és kitáncolom magam.
Csak véletlen szerűen kezdtem el mozogni a zenére. Hagytam, had süljön ki belőle valami. Miután már eléggé kezdtem érezni, hogy fáradok, abba hagytam. Túl nagy volt a csábítás, így, még egyszer utoljára eltáncoltam, majd elindultam végre valahára öltözni. A telefonom, vad csörgésbe kezdett, így felvettem.
- Hol vagy? - támadott nekem Alex.
- A stúdióban. Miért? - sóhajtottam fel.
- Mert már mindenhol kerestünk, s Dani is mondta, hogy beszéltetek!
- Miattatok nem fogok otthon megposhadni, de ha azt szeretted volna, nem kellett volna elmenned vagy is elmennetek! - próbáltam nem felhergelni magam, ami nagyjából össze is jött, és remélem, észlelte is a hangomban.
- Tehát még mindig a stúdióban vagy? - kérdezte sejtelmesen.
- Ja, de ha nem tartasz fel akkor nem sokára otthon. Szóval szia - azzal kinyomtam a telefont. Ilyenkor bezzeg tud érdeklődni.
A autóban ülve, azon jártak a gondolataim, hogy miért is vagyunk mi haragban. Én úgy tudtam, hogy most minden rendben van, de akkor még sem. Igen, ezt pont én mondom. Az utóbbi napokban, kissé megkeveredtem. Sok minden történt, és sok féleképpen, ami azt hiszem nem a legjobb.
A házhoz érve, vettem tudomásul, hogy itt vannak. Jó kérdés, hogy miért, nem tudom, bár, van egy olyan érzésem, hogy ezért kérdezte Alex a honlétem. Nagy sóhajok közepette parkoltam le, majd indultam meg a bejárati ajtó fele. Gondolom, nem tűnhetett fel nekik, hogy megérkeztem, mert ugyan olyan nagy hévvel beszélgettek.
- Rendben, de a Twittert ne lássa! - komorodott el azonnal Alex.
- De... hát jó, oké... - adta meg magát El - De ugye... minden rendben van Veráékkal? - Alex arca eltorzult, mikor Eleanor rákérdezett a dologra, majd egy mély levegővétel után kibökte a mondani valóját.
- Eddig még nem. De nem tudom, meddig lesz elég a csávóknak a pénz. Igazából ezt Stella cseszte el, de nem is. Szóval, Ő is hibás benne meg mi is. Ha akkor nem fogjuk vissza, és engedjük annak a csávónak, hogy ágyba vigye, nem szállt volna rá anyuékra, tehát ha így nézzük, akkor a mi hibánk. De ha úgy vesszük, akkor Stell hibája, mivel Ő ment bele ebbe az egész játékba. Ebben az esetben, senkit nem hibáztathatunk, mert mindenki hibás - teljesen össze zavarodtam. Most akkor mi van? Anyuék bajban vannak, java részt miattam? Az nem lehet! De, ez lehetséges, mert egy hülye liba vagyok, aki nem tud megülni a valagán, és kussolni. Szépen elbasztam mindent.Csak gratulálni tudok magamnak!
- És... nem mondták hogy kell még nekik pénz? - szólalt fel egy hosszas csend után Louis.
- Nem, erről semmit nem mondtak. Vagy pénz, vagy anyuék és a legrosszabb esetben Stella - hallgatott el egy pillanatra - De meg van a csávó száma, a pénzes dolog miatt.
- Akkor hívjuk fel, és kérdezzük meg tőle, hogy kell-e neki még, s hogy mennyi! - erősködött Zayn - Ezt nem lehet csak így hagyni!
- Igazad van, de ez ellen már semmit nem lehet tenni. Már tövestül benne van a család az ügyben! - még is csak én miattam van ez az egész. Ha nem pénzt adok, hanem magamat, most nem lenne ez. Hogy miért nem gondolkodtam - Csak ne legyen annál több bajuk anyuéknak, mint most... - halkult el teljesen. Mintha megérezte volna, hogy figyelem, és hogy itt vagyok.
- Mi? - kerekedett el El szeme - Mit csináltak velük?
- Eddig még semmit, csupán meg lettek fenyítve, azt nem tudom mivel, nem mondta el a csávó, és bezárták őket. Reggelente elengedik őket dolgozni, de azt is csak kísérőkkel tehetik meg " ne szökjenek meg" alapon. Én pont úgy voltam vele, hogy sikerült eltűnnöm a szemük elől. A lényeg, hogy mi vagyunk a tét, illetve én meg Stella, a másik pedig a pénz - itt ott elcsuklott a hangja, nem szeretett sírni mások előtt. Teljesen az ellentétem Alex.
Elmondhatom még századjára is, hogy én vagyok a hibás, ez nem fog változtatni semmin, maximum azon, hogy még jobban el törik a mécses. Annyit sírtam mostanában, hogy már meg sem lepődök ezen az egészen. Mármint azon, hogy újra és újra szabadjára engedem az érzelmeim.
- Stell - hallottam meg egy mély, rekedtes hangot mögülem. Ahogy megfordultam karjaiba zárt. Egy percig sem tiltakoztam. Csak ölelt, és hagyta, hogy mindent kiadjak magamból. Félre értés ne essék, utálok sírni, nálam ez a gyengeséget is jelenti, de most tényleg kedvem volt kiadni magamból a dolgok egy részét. Mind azt, hogy nem sokára itt van az a nap, mikor meghalt Danielle, és a szüleim miatt is. Nem tudom, hogy mikor került mögém, és azt sem tudom, hogy Ő miért nem bent van a többiek között, de nem is nagyon érdekel. Mikor azon a szinten vagyok, hogy sírok, szinte mindig értelmetlen dolgokon agyalok, erre példa a mostani eset is.
- Harry csak hogy... megjöttél. Stella? - csusszant feljebb Alex hangja - M-mennyit hallottál? - nem mondtam semmit. Elváltam Harry ölelésétől, egy puszit nyomtam arcára, majd az emelet felé vettem az irányt. A szobámba érve, hangos ajtó csapódással jeleztem a lentieknek, hogy engem bizony nem kell most zavarni. Az ágyra vetettem magam, majd a mobilom előre keresve dobtam meg Danit egy üzenettel.

Tudtál róla...? S. xx 


Azt hiszem neki ennyi is elég ahhoz, hogy megértse. Ha valamit tud, akkor az az hogy megértse a nyelvem, a Stella féle nyelvet.


Nem tudtam semmiről, miről kellene? Ugye nincs semmi baj? D. xoxo


Nem válaszoltam neki. Ilyenkor általában át jön, vagy én megyek hozzá, és megbeszéljük. Most, ugyan nem tudom hogy ez hogy lesz, de mindjárt kitalál valamit... csak idő kérdése.


Gyere skype-ra! Most! D. xoxo

Hogy tudtam, hogy ez lesz, de legalább próbál segíteni.

Stella: Nem szeretnék kamerázni, ahhoz túl megviselt fejem van!
Danielle: Akkor mesélj, mi a baj?
S: Azt nem tudom, hogy lehetne-e bajnak mondani, de...
D: Bökd már ki, és lehetőleg még mag! 
S: Jól van. Tehát. Jöttem haza edzésről, és épp egy beszélgetésbe botlottam. Anyuról valamint apuról volt szó. Gondolom, emlékszel arra az alakra, aki betört. Nos, Ő mindennek a felbujtója. Ha Ő nincs, anyuék nincsenek bajban, de ha én sem pénzt adok neki, hanem magam nem lenne ez a helyzet. Ha azt vesszük, én vagyok a hibás! :| 
D: Oké, ez most felejtsd el! Nem lehetsz a hibás, ahogy senki sem! Ezt még majd megbeszélem Alex-el, viszont addig se csinálj SEMMIT! Érted? Nem kell, hogy ennél is nagyobb bajba keveredj, s keverd anyudékat is! Nyugodj meg, és próbáld feldolgozni a hallottakat, majd ahogy változott az állapotod, kérdezz rá. Ilyenkor senkit nem szabad magad ellen fordítani, s fogadni mernék rá, hogy a srácok segíteni fognak, ha szeretnéd ha nem. Már csak azért is mert ott van Harry, meg a szüleid miatt is. Lényeg a lényeg, hogy nyugodj meg. Ugyan nem tudom mi történt, de mint mondtam, beszélek Alex-el. Most menj, vegyél egy fürdőt, és lehetőleg ne fojtsd bele magad a vízbe!♥ 
S: Rendben van. Remélem sikerrel jársz, és minden rendben lesz! Oké, igyekszem nem megfulladni a vízben. Bár... nem lenne olyan rossz ötlet :p
D: Ezt most elfelejted, vagy haza megyek, és én magam teszem meg! Komolyan beszélek!
S: Jól van na! Akkor majd beszélünk! puszi♥ xx
D: Aztán nem rosszalkodni! Na sziaa♥ xx


Kisebb mosollyal az arcomon csuktam le a laptopom, és feküdtem el az ágyon - Nehéz az élet! - sóhajtottam fel. Most így jobban belegondolva, nekem sosem volt könnyű életem. Születésem óta ismernek. Örülhetek, hogy ha a kis (de annál személyesebb) titkaim meg maradtak még nekem... bár, lehet, hogy már mindenki mindent tud rólam, és én vagyok a legrosszabb, pasi faló, pénzes csitrinek beállítva a elérhetetlen kis álmaimmal.

- Rendbe vagy? - kopogott már sokadjára (gondolom én...) az illető.
- Nem mondanám - mormogtam el - Miért? Mi van?
- Bemehetek? - Alex... ugyan mit szeretne.
- Egyszer úgy is bejössz, szóval, essünk rajta gyorsan túl - sóhajtottam fel. Benyitott, majd beljebb lépvén, leült a forgós székembe - Tehát?
- Nem tudom mennyit hallottál, de nehogy azt hidd, ez a te hibád. Tény, és való, hogy nem kellett volna manipulálnod a csávót, de már megtörtént. A lényeg, hogy nem adunk ki senkit neki, maximum pénzt, de azt is okosan.
- Hát... nekem mindegy, csak anyuéknak ne legyen baja, legalábbis ennél nagyobb ne! De... - kezdtem bele, de megrökönyödtem - Ugye... n-nem lesz senkinek baja?
- Nem, legalábbis merem remélni. Apropó, akkor most minden rendben van mindenkivel mindenki között? - zavarodott meg hirtelen. Elmosolyodtam, majd megráztam a fejem.
- Hirtelen felindulásból szerintem minden rendben lenne, de ami köztünk megy... illetve köztem és a lent emberek között... megoldástalan. Ilyen kapcsolatba, még senkivel nem kerültem. Oké, persze, ez a banda a leghíresebb meg minden, és most nagyon szerencsésnek kéne mondanom magam, mert az egyik szívét még meg is hódítottam, de mit kezdjek ezzel az egész helyzettel, ha nem tudom, hogy számíthatok-e rájuk. Mert ha olyan nagyon szar helyzetben lennék, vajon jönnének segíteni? Érted? Nekem a bizalom a legfontosabb. Ahogy egy párkapcsolatban is. És igen, eddig nem volt egy rendes kapcsolatom sem, szinte csak futó, de megváltoztam. Vagy is merem mondani azt hogy megváltoztam. Ez nem tudom, hogy csak elméletben van így vagy gyakorlatban is, de minden erőmmel azon vagyok, hogy minden rendben legyen. Legszívesebben most sem azon agyalnék, hogy fulladjak-e bele a fürdő vízbe, vagy gyorsan frissüljek fel és menjek le hozzátok és hülyéskedjünk. De máson nem tudok. Elegem van. Szeretnék, egyetlen egy olyan napot, amikor minden rendben van, és mindenki jóban van a másikkal. De ez sosem jön össze. Az haladás, hogy Harrynek engedtem hogy közelebb kerüljön hozzám... - hadartam el egy szuszra. Ilyenkor milyen jól jön a tánc...
- Értem, de ehhez te is kellesz, nem csak Ők, lent. Gyere le, és próbáld meg túl tenni magad ezen. Túl nagy a büszkeséged, az egódról nem is beszélve - nevetett fel - De komolyra fordítva a szót, tényleg gyere le, és beszéld meg velük a dolgokat. Ez neked, és nekik sem jó, rólam nem is beszélve - itt megint felkuncogott majd folytatta - Nem is tudod, hogy milyen szar az, hogy nem tudok dönteni. Most vagy melletted vagyok, vagy mellettük. Igazság szerint mellettük lennék, de te a húgom vagy. Neked is, és nekik is igazuk van egyes dolgokban.
- Jó, oké. Megyek, csak felejtsük el a veszekedést! - elismerően bólintott, majd felhúzott az ágyról, és elindultunk lefele.
- Khm... srácok - köszörülte meg a torkát bátyám, mire mindenki ránk kapta a tekintetét - Hajrá húgi! - mosolyodott el, majd leült a kanapéra, engem teljesen egyedül hagyva.
- Szóval - nevettem fel zavaromban - Oké, először had szedjem össze a gondolataimat - gondolkodós fejet vágtam, és próbáltam mindent össze szedni - Huh, most a legnehezebb a beszéd... azt hiszem. Eddig sem ápoltunk olyan kapcsolatot, hogy nagyon jóban voltunk, még is kezd elegem lenni, a folytonos veszekedésekből. Amire szeretnék kilyukadni, az nagyjából az, hogy vagy szakítsuk meg ezt a barátságnak, sőt, semminek nem mondható valamit, vagy üljünk le és beszéljük meg! Alex szerint ez nem csak rajtatok múlik, és lássuk be, igaza van. Ahogy abban is, hogy túl nagy a büszkeségem. De mit kezdhetnék én a büszkeségem nélkül? - nevettem el magam - A lényeg a lényeg, hogy nem szeretnék több konfliktust... egy ideig! Bár, magamat ismervén, a jövő héten, de még annyi sem kell, már veszekedni fogunk, de lényegtelen. Szóval... - húztam el az utolsó szót - Oké, nem vagyok a békülések embere, csak a veszekedéseké, de ahjj, ne nehezítsétek meg! Persze, nem azt mondom, hogy azonnal ugorjatok a nyakamba, csak úgy mondom. Akkor ennyi lettem volna én, csöves - villantottam egy vigyort, majd a konyhába léptem. Töltöttem egy pohár vizet, majd azonnal lehúztam - Ez is letudva! - gondolkodtam hangosan.
- Egy ideig igen - nevetett fel mély hangján Harry, majd kezeit hasamra kulcsolta - Mi volt ez a hirtelen kiindulás, még a szoba felmenetele előtt?
- Nem hiszem el, hogy nem tudod! - helyeztem kezeim az övéire.
- De ha egyszer nem tudom, a boltból jöttem haza fele, és akkor nyitottam be, mikor hát éppen gyenge pillanatodban voltál - mosolyodott el - Persze, nem baj, hogy így kimutatod amit érzel. Addig jó!
- Mire szeretnél kilyukadni? - fordultam meg az ölelésében - Bocsi, göndörke, de nem értem.
- Semmire, csak mondtam. Aranyos vagy mikor kissé elérzékenyülsz - nevetett fel, majd orron puszilt.
- Hogy lennék már aranyos? - nevettem fel - Hagyjuk már ezt a süket dumát!
- Makacs vagy... olyan, mint én. Annyi kivétellel, hogy én sexy, macsó, elképesztő, csodálatos, fantasztikus, tökéletes és nem utolsó sorban szerelmes vagyok - nevetve ráztam meg a fejem. Hogy lehet valakinek ekkora önbizalma.
- Rendben van. De azt ne felejtsd el, hogy én vagyok a legjobb - bevágta a műdurcát, amin muszáj volt elnevetnem magam.
- Ne nevess ki - húzta fel az orrát, mint egy kisfiú - Ez nem vicces!
- De, Harry ez nagyon vicces! - már dőltem a nevetéstől- Jól van már na, csak hogy jobb kedven legyen, abba hagyom - egy kis időre valóban abba hagytam, majd újra feltört belőlem.
- Stella... Stella...Te kedves kis Stella Artois! - nevetett velem.
- Mondja' uram, hallgatom! Tán, nem felelte meg önnek a sör? - vonogattam a szemöldököm. Hirtelen minden gondom elszállt. Nyoma sem volt, az előbbi kis sírásomnak.
- De, nekem nagyon is megfelelt! - mély hangja töltötte be a konyhát, mire bele-bele rezzentem. Az egész minden olyan nagyon gyorsan ért, hogy alig tudtam figyelni. Egyik pillanatban, már karjaiba zárt, és úgy nevetett velem - Sokkal jobban szeretem, mikor hallom a nevetésed! - nem tudtam mit válaszolni... erre nem lehet, vagy csak én nem tudok. Szorosabban húztam magamhoz, ami elérte a kellő hatást... azt hiszem, vagy is remélem - Tudod, még nagyon nincs itt az ideje, de el kell hogy mondjam...
- Stella... - találta meg a legjobb időzítést Eleanor - Izé.. uhm azt hiszem most megyek! - megforgattam a szemeim, majd Harryre néztem újra.
- Szóval?
- Lényegtelen, menjünk vissza, és tudakold meg hogy mi van köztetek - mosolyodott el, míg én komoran figyeltem - Ne nézz már így - nevette el magát.
- Mit szerettél volna? - maradtam az adott témánál.
- Nem fontos! - próbálta lezártnak tekinteni én még sem engedtem.
- Akkor miért kezdtél bele? - addig húzom ezt a témát, míg ki nem szedem belőle, nem érdekel, hogy ha veszekedésbe megy át, ha belekezdett, mondja végig.
- Mert... csak.
- Ugyan, ne próbálj meg átverni. Mondd csak, mit szerettél volna? - fontam karba kezeim magam előtt.
- Hagyjuk oké? Majd ha alkalmas lesz elmondom - szem forgatva mentem bele az ajánlatba, ám tudtam, ezt úgy sem ússza meg!
- Kis köcsög - nevettem el magam - Oké, de ezt nem úszod meg szárazon.
- Hát... úszni víz nélkül nem lehet, szóval, ez érhető - próbálta magát kivágni ugyan nem sok sikerrel.
- Te sem az eszedről vagy híres, de azt hiszem, ezt már mondtam! - újra, és újra szükségem volt az ölelésére, amit azonnal teljesítettem is. Ugyan nem kicsit lepte meg a tettem, amit egy halk kuncogással tisztázott, viszont mielőtt szólhatott volna, a konyhába termett Louis.
- Izé.. én csak szólni akartam, hogy izé.. - vakarta idegesen a tarkóját - Oké, csak fagyiért jöttem.
- Ott van, egyél - nevettem el magam. Oh, mi történt velem - Nem, nem én voltam!
- Ne hogy azt hidd nem hallottam! - emelte fel a mutató ujját Louis, majd egy kanál kíséretében kiindult.
- Na, menjünk, mert Louis szeret kombinálni - felnevetett miközben össze kulcsolta ujjainkat, és ki sétáltunk. Nagyban nézték, a versenyeket, és szerencsémre azokat, amiken folyamatosan nyertünk. Mosollyal az arcomon ültem le közéjük, majd büszkén vizslattam a tévét, hogy milyen fantasztikus csapatom van. Idő közben, Harry leült mögém (vagy is merem remélni, hogy Ő), állát a vállamra hajtotta, míg kezeit a derekamra kulcsolta, és úgy néztük tovább...

Kérdés: Hogy ha ennél is jobban bonyolítanám a dolgokat, tényleg a sztori rovására menne? o.O

2013. március 16., szombat

47." Nem félsz, hogy kihűl a gyomrod?! "

Hi babes! :)

Huh, hát nagyon szépen köszönöm, a +22 rendszeres olvasót, a több, mint 17.000 oldal megtekintést, valamint a véleményeket, nagyon örülök neki, de tényleg!♥ Sok időbe tellett, mire eldöntöttem, hogy akkor majd MOST kaptok egy fejezetet, és mint azt látjátok, most el is érkezett a várva-várt fejezet! Remélem, hogy ehhez a részhez kicsivel több komit kapok, és nem csak 3mat! :) Persze, nekik nagyon köszönöm! Sokat jelent!♥ 
Nem tudok sok mindent ehhez a részhez fűzni, talán annyit, hogy kissé furcsára sikeredett :D Ezt majd döntsétek el Ti! ^^ Már várom a véleményeteket, szóval, ne kíméljetek! 
U.I.: Ússzatok boldogságban, és, mire haza érek, legyen sok-sok komi a fejezet alatt!☺ Ha jók vagytok, lehet, hogy kaptok a mai konciról pár képet, feltéve ha sikerül lekapnom Őket! Félre értés ne essék, nem felvágni szeretnék vele, csak majd' kiugrok a bőrömből, és valahogy le kell vezetnem :$$$♥ 

Jó olvasást,
Pussz, B♥ xx

*Ez egy Big Heart Attack *o*♥ *

.:: Stella szemszöge ::.

- Hát Én komolyan mindjárt megfagyok! - mondtam ki korán reggel az első olyan mondatot, ami a fejemben kavargott s meglehetősen igaz is volt. Egyedül, egy szobában. Nem meglepő. Konkrétan arra sem emlékszem, hogy hogy kerültem ide fel, mert ahogy emlékszem a nappaliban aludtam el.
A tükörben nem mutatok valami szép látványt, bár amúgy sem, na lényegtelen. Megvontam a vállam, majd még egyszer kifésülve a hajam, sóhajtottam fel, és indultam el lefele. Sejtésem beigazolódott, és amint betettem a lábam a nappaliba, minden szem rám szegeződött. Kifújtam a bent tartott levegőt, majd semmi köszönés nélkül felvettem a cipőm, és az ajtó felé igyekeztem. Hirtelen megszédültem, és már nem sok kellett ahhoz, hogy elessek, hála a kilincsnek. Minden mozdulatom követték, és, ahogy észre vettem, nem igen szerettek volna megzavarni benne, így, ráérős mozdulatokkal szedtem össze magam. Kaptak még egy pillantást tőlem, majd mielőtt becsaphattam volna az ajtót, meg hallottam Alex ordítását.
- Stell - ennyi volt ami hallottam. Többet azt hiszem nem is szerettem volna, és nem is fogok. Ez volt életem eddigi legrosszabb döntése. Mármint az, hogy hozzájuk jövök lakni. Szépen megleszek Én egy magam is otthon.
Ahogy azt sejtettem, a telefonom megállás nélkül rezeg, de ha egyszer ez a dolga, nem akadályozom meg benne!
Csodálom, hogy Alex nem jött még haza! Bár... nagyon jól tudja, hogy ilyenkor békén kell hagyni, mert úgy sem fogok senkivel sem szóba állni.

" Stella, kérlek, adj magadról már valami nyamvadt jelet! Nem igaz hogy nem tudod felvenni azt a hülye telefont! Az én kedvemért! Kérlek! H. xx " 


Olvastam fel magamban az utolsó üzenetet. Hm... ezek szerint most aggódnak? Elértem a célom. Hagyjanak most békén, nem kell senkinek sem a sajnálata! Azt hiszem nem vagyunk mi még annyira nagyon szerelmesek egymásba, hogy mindenről tudnia kelledjen! De tényleg. Miért is jöttünk mi össze?! Azért, mert többek vagyunk mint barátok, de kevesebbek, mint szerelmesek? Furcsa egy dolog, az egyszer biztos. Mélázásomból, a csengő hangos zaja rázott vissza a valóságba. Már éppen tartottam az ajtó fele, mikor kinyitódott.

- Az isten szerelmére! Már azt hittem valami bajod esett! - rontott be az ajtómon Eleanor.
- Eddig sem volt semmi bajom - ráztam a fejem makacsul.
- Aha - krákogott - Azért tűntél el csak úgy, reggel!
- Az több okból is volt, és most nem fogok kis elő adást tartani!- sóhajtottam fel - Különben ha annyira érdekel, akkor elmondom röviden és tömören, mert addig úgy sem hagysz békén.
- Jól tudod, és számíts arra, hogy a többiek is betoppanhatnak! - megforgattam a szemem, majd belekezdtem.
- Tehát, mint azt Te tudod, nincs az ínyemre hogy ha valaminek a közepén esetleg végén tartok, és közbe beszélnek. Nos, ezt tegnap Louis meg is tette. A estéből arra emlékszem, hogy a kanapén fekszem, és elalszok, majd reggel a vendégszobában kelek. Úgy döntöttem nekem semmi keresni valóm nincs ott, így minden cuccom (már ami volt) össze szedtem, s eljöttem. Ha haragszanak, nem fogok még elköszönni sem! - jobb vagyok mint gondoltam. Igazából röviden, és hosszan is ez az egész szitu!
- Ez nem igaz! Senki nem haragszik rád! Tommo is csak azért állított le mert nem szerette volna végig hallgatni ahogy szerinte kioktatásod. Amúgy tényleg tudja a Danielle-s dolgot? - kerekedett ki a szeme.
- Igen, megbíztam benne annyira, hogy tudjon róla. Hát... nem kellett volna megosztanom vele, mert azóta lett minden ilyen szar közöttünk. Akkor, ott a parkban megfelelő és kiváló ötletnek tartottam azt, hogy megosszam vele, mert már nem bírtam, és ez lett a vége. Azt hittem, hogy megbízhatok benne, de látod megint mi lett belőle! - fejeztem be eléggé higgadtan.
- De... értem, Én hogy mit mondasz, de ez akkor sem Louisra utal!
- Figyel El, ha azért vagy itt, hogy védd megértem, hisz a barátod, akit szeretsz, és akiben megbízol. Elfogadom, semmi ellenvetésem nincs ez ügyben, de ha azt szeretnéd nekem elmondani, hogy milyen jó fej, kedves, barátságos akkor ne most. Nem érdekel. Tudom, Én is lennék vele jóban szívesen, de nem megy. Ha valamit teszek, az már útban van nekik. Túl sokat akarnak, túl nagy a hírnevük ahhoz, hogy egy magam fajta kis senkivel leálljanak. Mert persze, Te, Dani és Lucy még oké, de Én? Én hogy kerülök a képbe?! Sehogy! - fújtattam nagyot - És most elfogadom, hogy ha ezen megsértődsz, és elrohansz, de nem tehetek mást, ez az Én véleményem! - ahogy sejtettem (megint) szinte ránk törtek a nappaliban, így halkan elköszönve Eleanortól felfelé vettem az irányt.
- Nem mész sehova! - jelentette ki komoran Zayn - Maradj! - szinte parancsolta. Elengedtem a fülem mellett, megráztam a fejem és tovább sétáltam fel a szobámba.

     Hangos beszélgetések ütötték meg a fülemet, de nem foglalkoztam vele. Több, mint három órája rohadok a szobámban, míg Ők lent veszekednek... konkrétan miattam. Mondjuk, lehet, hogy nem ismerem őket, de azért annyit csak jelent nekem a barátságuk hogy ne ugrasszam őket össze, így hát nagy erőt véve elindultam kifele.
- És akkor most nem mész fel, Te szerelmetes lovag? - ordított teli torokból (na jó, még nem, de nem sok kellett hozzá) Louis.
- KUSSOLJÁL MÁR! - emeltem fel a hangom, mikor elérkeztem az utolsó lépcső fokra - Fogd be azt a lepcses pofádat, fordulj meg és takarodj el a házamból, a másik néggyel karöltve. Felettébb nem érdekel az, ahogy szapuljátok egymást! Van annál jobb dolgom is, mint hogy azt hallgassam ahogy ti azon veszekedtek hogy melyikőtök hibája az, hogy létezem. Igen, tudom, hogy ez a baj. Tudom, hogy Én vagyok mindennek a felbujtója. Tudom, hogy ribanc vagyok, na és? Legalább nem titkolom. Egy kétszínű alak vagyok, aki csak kihasznált titeket. Ennyi. Nem fogok meghatódni az őszinte véleményektől, nem vagyok nyápic. Nem félek mások véleménytől, a tietekétől meg végképp nem! - nevettem fel gúnyosan - Most megint csak fel merül bennetek a kérdés, hogy miért keltem ki magamból. Nos, a válasz egyszerű; kibaszottul elegem van abból, hogy oda "kellett" költöznöm hozzátok, de nem volt egy olyan nap, mikor valaki nem pofázott volna be a másiknak, álá nekem! És hogy miért magamat hozom fel? Mert tapasztaltam. Mind végig, én voltam a hibás, a bűnbak, a rossza akaró és már sorolhatnám hogy mi voltam.
- Stella... - kezdett bele Alex.
- Pofád lapos, én pofázok! Tehát. Lehet, sőt, biztos hogy voltak olyan megjegyzések, amik rettentően mélyen érintettek, és nem tudtam feldolgozni. Jól hallottad! Nem tudtam feldolgozni azt, amivel illettek. És hogy miért mondom ezt, mikor az előbb még az ellentettjét mondtam? Mert megbíztam benned, és elhittem, hogy tényleg igaz barátként tekinthetek rád. De mikor a repülőtéren voltunk... akkor... nem is tudom kifejezni milyen rosszul estek a szavaid. Amiket a fejemhez vágtál, hogy mi vagyok! Szerintem tudod nagyon jól, hogy nem voltak igazak. Bár kitudja, lehet hogy te annak tituláltál nem tudom. Konkrétan már fogalmazni nem tudok, annyi mindent szeretnék még a fejedhez vágni, de egyszerűen nem megy. Nem megy, nem tudok mit mondani. Nem szerettem volna megint kitálalni nektek az életemről, de nem bírom. Fáj a tudtad hogy nincs kivel megosztanom ezeket. Mert oké, itt van El és Dani, na meg Alex. És mondanám még Lucyt is, de nem merem. Nem mondhatom a barátomnak. Ti nem is tudjátok elképzelni azt, hogy milyen nehéz IGAZ barátok nélkül az élet. Mert persze, Ti számíthattok egymásra, de Én kire? Elhiszem, és érzem is, hogy egyeseknek már irtó sok vagyok, de mit tehetnék ha nincs kivel megosztanom azt, ami történik velem? Tudjátok... - vettem egy mély levegőt majd folytattam - Tudjátok, egy reggel, egy tetves reggel volt, amit Harry mellett tölthettem, de az volt a legszebb és a legemlékezetesebb. Akkor, és ott úgy éreztem, hogy biztonságban vagyok, és hogy nem kell félnem semmitől. Mert van, és lenne mitől. Ahogy tudom, úgy próbálom leplezni de már nem tudom tovább tartani. Bőgni akarok, tombolni és még nem tudom mit csinálni. Egyszerűen adni azt, aki a legszabadabb ember a világon, de hogyan, ha egyedül nem megy? Jó oké, befejeztem. Nem sajnáltatom magam, igen, tudom, most is azt csináltam, de nem bírom. Most... kérlek, menjetek el. Ne keressetek, csak felejtsetek el, és többet tényleg ne keressetek! - jelentettem ki komolyan. Észre sem vettem, de vizes volt az arcom. Hát tényleg nem bírtam, és kiadtam magamból. Aj, ne. Ezt nem akartam, mindent, csak ezt nem. Sírni. Utáltam. Utoljára... most mondanám hogy akkor sírtam, de nem mert tegnap és azelőtt is megtörtént. Túl sokszor törsz meg! ordította egy belső hang. És igaza volt. Teljes mértékben.
- Akkor... vége m-mindennek? - kérdezte egészen mély, rekedtes hangon Harry.
- Semmi nem is volt köztünk! - ráztam meg a fejem. Arca hirtelen elsápadt, és hó fehér lett.
- Ezt te sem gondolhattad komolyan! - nézett rám komolyan Louis.
- Én nem vettem olyan nagyon komolyan. Nem voltunk szerelmesek egymásba, csak többet éreztünk egymás iránt, mint barátok... Én legalábbis így vagyok vele.
- Cöhh - rántotta meg a vállát. Még egyszer végig nézett, majd megrázta a fejét, és elindult előre. Őt követte Niall, Zayn, Liam, Lucy, Eleanor majd Alex és ahogy sejtettem, Ő maradt.
- Mondd csak ki nyugodtan amit gondolsz! - fújtattam nagyot. Arcomat törölgetve ültem le a kanapéra. Hangosan csapódott a bejárati ajtó, miszerint ketten maradtunk.
- Tényleg nem vetted komolyan? - lépett hirtelen elém. Megráztam a fejem. Szólásra nyitottam a számat, de azonnal vissza is csuktam - Azt hittem, más vagy. Azt hittem, hogy ez közöttünk jó lesz, és minden jól fog alakulni. Hát... rájöttem, hogy nem. Pedig azt hittem, hogy Te tényleg olyan vagy, amilyennek képzeltelek. Kemény de vicces, nos, ez még igaz is, de a többi már kevésbé! - nem nézett a szemembe, ami egyenlő azzal, hogy nem gondolta komolyan.
- Hazudsz! - jelentettem ki nemes egyszerűséggel.
- Nem! - folytatta az eszme cserét.
- Nem megyek bele, tudom, hogy hazudsz, és nem firtatom. Mondd a szemembe, hogy csalódtál bennem, és kész. Nem nagy kunszt! - emeltem rá a tekintetem. Megint kerülte - Beszari! - nevettem fel. Ekkora rám pillantott.
- Igen? - bólintottam. Arcával közeledett, és sejtettem mi következik. Semmi érzelmet kimutatva ültem, és vártam.
- Azt hitted naiv vagyok, tévedtél - kuncogtam fel, meglehetősen gúnyosan - Nem kell engem a többi lány közé sorolni. Nem ismersz, ne ítélkezz.
- Te is ezt tetted!
- Az egy dolog, de sztárok vagytok, igaz, ugyan olyan emberek mint Én, vagy a szomszéd, de el vagytok szállva magatoktól. Te különösen - mélyedtem el tekintetében. Ugyan nem ezt gondoltam, de ez jött ki a torkomon. Hosszas ideig csak fürkésztük egymás tekintetét, majd a csörgő telefonom zavarta meg ezt az egész szituációt. Még mindig szemeibe nézve, vettem fel, és emeltem a fülemhez.
- Helló! Igen... talán, de nem hiszem. Januárban. Gondolom együtt megyünk. Holnap elég bejönni. Igen tudom, mert dolgom van. Idióta. Annyira perverz mint, Te nem vagy, már ne is haragudj. Oké, de igaz. Ennyi lenne? Persze, oké, cső! - azzal kinyomtam, még mindig szemeibe nézve.
- Meddig szeretnél még bámulni? - megvontam a vállam.
- Életem végéig kibírnám a szemeidbe nézve... csak mondom! - hangom határozott volt, ami meglepte - Ne nézz így, nem fogok elválni a tekintetedétől, és tudom, hogy Te sem, szóval ez így van rendjén! - vontam vállat újra.
- Hát oké - fújtatott nagyot - Akkor szemezzünk, drágám! - nevetett fel. Arcán előbújtak a gödröcskék, fürtjei ide-oda mozogtak miközben rázta fejét.
- Ne lopd a szövegem, papi - vigyorodtam el gúnyosan.
- Cseles, de nem olyan cseles mint Én az ágyban este Te veled! - kezdett el rímekben beszélni. Hangjából sütött a huncutság, a szórakozás, a makacsság.
- Te velem ágyba nem jutsz egy hamar, és a választ is tudod Te kis punnyadt narancs! - folytattam amit elkezdtünk. Az igazat megvallva, még csak most esett le, mit is mondtam.
- Én lennék a punnyadt narancs, akkor Te mi vagy? Egy édes, kicsi galamb? - nevetett fel. A szemkontaktus továbbra is maradt, ahogy a komor még is vicces hangulat.
- Ugyan, kérlek nézz már rám, Én nem vagyok galamb, csak egy királylány!
- Hogy lennél már királylány, azt hittem erről már lemondtál! - meglepett ez a szituáció, még is élveztem, így hát folytattam.
- Én nem mondtam le semmiről, nem vagyok Én lábtörlő! - igazán elüt az adott dologtól, még is vicces és rímel így nem zavar, ez az egész így olyan, mint a kőkorszakban.
- Bírom a rímed, csak kár hogy nem rímel! - rázott le egyszerűen.
- Nem futja már többre, csupán csak egy rímre? - vonogattam kihívásul szemöldökeim, miközben már szétröhögtem az agyam.
- Nem Én kezdtem, kicsi kincsem, jött az úgy mint a mesékben!
- Ne meséljed kis királyom, több vagy Te mint három nádor! - itt már nem bírtam, felnyerítettem! De olyan szinten, hogy aki látta volna az előző állapotom totálisan dilisnek néz, és ez az egész egyenlő Harry személyével. Nem sokáig nézett bambán, gyorsan észbe kapott (vagy nem, kitudja) és már együtt szakadtunk a nevetéstől. Csak, hogy fokozzam az "élvezeteket", hoztam a formám, és már a földön fekve röhögtem. Természetesen, akkorát zakóztam, hogy örülhettem a fejemnek, hogy nem törött el a seggcsontom.
- J-jól v-vagy? - röhögött tovább, mély hangján Harry. Bólintottam, már ha látszott, és folytattam a sírva röhögést.
Kerek fél órát röhögtem, de azt már csak egyedül. Addig, míg "kikúráltam" magam, Harry feltalálta magát a konyhában, evett, ivott, majd letelepedett a kanapéra, és nézte, ahogy konkrétan szenvedem.
- Azt hiszem már eléggé későre jár, szóval haza megyek! - jelentette ki, mikor látta, hogy kissé lenyugodtam.
- Nem kötelező, van itt elég szoba, meg gondolom Alex szívesen kölcsön ad neked pizsamát, már ha hordasz! - mosolyodtam el - És szakadó esőben nem tehetlek ki, meg haza vinni sincs kedvem, mert az még plusz felöltözés, mindent bezárni, leoltani a villanyokat és aghhhr. Nem, ma itt alszol, ezt csak kibírod, és reggel meg tiplizel  Ennyi! Már, ha van ellenvetésed mondhatod nem zavar! - fújtam ki az eddig bent tartott levegőt.
- Hát... rendben van, semmi ellenvetésem nincs - villantott egy 1000 wattos mosolyt, majd vissza ült a kanapéra. Követtem példáját, és helyet foglaltam mellette. Ugyan ment a Tv egyikünk sem nézte. Mint ha mindketten azon törtük volna a fejünket; most hogyan tovább?
- Haragszol? - emeltem rá tekintetem. Szinte alig lehetett hallani a kérdésem, Ő még is meghallotta.
- Nem tudom, kéne, de nem tudok. Ezen felesleges lenne megharagudnom. Tény és való, hogy több volt mint barátság, de ezek szerint kevesebb mint egy tartós szerelem! - utolsó szaván kissé felkuncogott, amit nem értettem. Mi ezen olyan vicces? És akkor leesett. Neki sem volt még tartós kapcsolata, ahogy nekem sem. Mind futó volt, körülbelül két-három hetes, az meg mire jó?! Hát igen, semmire. Vissza rázódva a valóságba, ölelésre tártaim karjaim. Valami olyan érzés keringett bennem, hogy muszáj közel tudnom magamhoz. Nem bírtam kontrollálni magam, muszáj volt éreznem kezeit a testemen. Egyszerűen kellett az ölelése. Azonnal reagált, és elfogadta. Ahogy beletemette fejét a vállamba, mint ha egy másik világba csöppentem volna. Meleg lehelete, fürtjeivel karöltve  csiklandozta nyakamat. Nagy kezei óvóan ölelték derekam. Egyáltalán nem volt kedvem elválni tőle.
Ha nem is maradtunk így sokáig, de akkor is felettébb jó érzés volt az, hogy velem van. És bár, rettentően elleneztem, még is jobban éreztem magam mikor vele voltam.
- Gyere - nyújtottam felé a kezem. Elkapta, majd miután felállt össze kulcsolta azokat. Lepillantottam, majd széles mosolya húztam a számat. Mikor tekintetünk össze akadt, szinte csak a boldogság áradt szemeiből. Szerelmes. Járt az első ilyen gondolat a fejemben. Igen, beléd, Te idióta, de ellököd magadtól! Kapj már észbe, és NE engedd el! figyelmeztetett a belső hangom. Csodás, már magamban beszélek. Lehet, tényleg igaza van a belsőmnek, és nem szabad elengednem?
- Min gondolkozol? - törte meg a felettébb nyugtató csendet. Megvontam a vállam, majd elindultunk felfele, mert ahogy észre vettem, még mindig szemeibe bámultam és álltunk egy helyben.
- Figyelj, nem lenne kedved engem este boldogítani? Mármint ne értsd félre, nem arra gondoltam, hanem hogy velem aludni? - néztem el gyorsan másik irányba. Eléggé halkan felkuncogott, még is meghallottam.
- De, ha már így felhoztad, akkor igen, megyek boldogítani Téged! -  jelentette ki hatalmas mosollyal az arcán. Viszonoztam a gesztust, majd megindultunk a szobámba. Idővel, megérkezett az új ágyam is, tehát így is úgy is elférünk rajta, ketten. Ahogy észleltem, már befoglalta a fürdőmet, és mivel nem fogok rá várni, így átmentem a másikba.
Mivel a lenti fürdőt használtam, így gondoltam magamban, ha már itt vagyok eszek valamit. Úgy döntöttem, maradok a palacsinta mellett, gyors, egyszerű még is isteni!
Nem hiszem hogy a göndörke éhes, így csak magamnak csinálok, aztán majd eszik reggel! Halkan felnevettem magamon, majd amint elkészültem a palacsintákkal megtettem a szokásos tenni valókat. "Feldíszítettem, majd miután lefotóztam feltöltöttem most kivételesen a Twitterre.

Stella Winter @Stell_Winter Hát akkor együnk! :') #alone #pancake #dinner xx


Miután megvoltam a posztolással, neki láttam enni. Szinte se perc alatt eltűnt a tányéromról a két csoda, így gyorsan betettem a mosogatóba a tányért, majd ellenőrizve, hogy bezártam a bejárati ajtót, elindultam felfele.
- Your life, your voice, your reason to be, my love, my heart is breathing for this, moments in time, I'll find to words to say, before you leave me today... - kezdtem bele, egy igen ismerősen csengő dalba. Már egy párszor hallottam, viszont megunhatatlan - Cloes the door, throw the key, don't wanna be remeinded, don't wanna be seen, don't wanna be without you, my judgment's clouded, like tonight's sky... - nem mondom, hogy hű de jó hangom van, de imádom ezt a számot énekelni - Hands a silent, voice is numb, try to scream ot my lungs, it makes this harder, and the tears stream down my face... - ekkor egy hang velem együtt kezdte el énekelni - if we could only have this life, for one more day, if we could only turn back time... - mikor megfordultam, szembe találtam magam a göndörrel.
- Te ismered ezt a dalt? - kuncogtam fel. Mély, egészen rekedtes hangjával felnevetett, mire beleborzongtam.
- Ez a mi dalunk, Moments! Gondolom, nem esett le a dolog - nevetett még mindig magában.
- Igazándiból tényleg nem tudtam, hogy ez a Ti dalotok, de meg kell jegyezzem, imádom és gyönyörű szám. Először akkor hallottam... már nem is tudom mikor. De megkönnyeztem - nevettem fel - Nem hittem, hogy ilyet vagytok képesek össze hozni!
- Nem hitted, hogy vannak érzelmeink. Tudtam Én - nevetett fel, ami azzal volt egyenlő  hogy nem gondolja komolyan. Részben örültem is neki, és nem is.
- Azért azt nem mondanám, hogy nincsenek érzéseitek, mert biztos vannak, csak hát na... érted! - mosolyodtam el. Megrázta a fejét, majd leintettem - Hagyjuk, menjünk aludni. Holnap még edzésre is kell mennem - sóhajtottam fel. Bólintott (milyen bő beszédű), majd végelegesen is elindultunk felfele.
- Ez... múltkor még nem ilyen volt - mutatott körbe a szobában.
- Igen, az múltkor volt ez meg most van. Varázslatos, nem gondolod? - kérdeztem komolyan. Hülye fejet vágott, amin muszáj volt elröhögnöm magam - Este van már, nagyon késő!
- Valóban, ez az azt hiszem, amiben mindketten egyet értünk! - helyeslően bólintottam, majd miután bevonultam a fürdőbe, neki láttam fogat mosni - Most komolyan, hányszor mosol még fogat?!
- Paacsint eetm! - adtam ki Stella nyelvű szavakat.
- Mi a fasz?! - csusszant feljebb a hangja, miközben elröhögte magát.
- Palacsintát ettem, te idióta, süket, értetlen göndör! - pillantottam rá a flegma nézésemmel.
- Hát jó, de az utóbb szavakat vissza vonnám! - mosolyodott el sejtelmesen.
- Én nem, és ne is próbálj meg semmit tervezni, mert erősebb vagyok. Oké, ez most hazugság volt, mert nem hiszem, de lényeg a lényeg ami lényegben lényegtelen, hogy ne tervezz semmit! Elegem van mára, aludni szeretnék, akarok, fogok! - mondtam el egy szuszra.
- Te mindig ennyit beszélsz?! - csak bólintottam - Nem félsz, hogy kihűl a gyomrod?!
- Nem, talán kéne? - nevettem fel. Megrántotta a vállát, majd egy hajrázás után, befeküdt az ágyba. Nos, ezt most képzeljétek el úgy, hogy van egy srác, aki befekszik egy kibaszott nagy ágy közepére semmi helyet nem hagyva. Igen, azt hiszem most ez történt - Khm... az egy dolog, hogy mellettem alhatsz, de az ÉN ágyam, az ÉN szobámban és úgy gondolom hogy még mindig az ÉN ágyneműmön fekszel! - ördögien elvigyorodott, mire felvontam a szemöldökeim - Tudod, van nappali, ahol található egy baszott nagy kanapé, esetleg tudok még mutatni vendég szobákat is, ami annyit tesz, hogy még válogathatsz is! - mosolyodtam el bájosan.
- Mikor érem meg azt, hogy ne beszélj rondán, és egyszer rendesen aludjunk el együtt - sóhajtott fel.
- Amikor úgy viselkedsz ahogy azt kellene. Tudod, és most készülj, megint kapsz egy beszámolót! - azonnal felnevetett, majd mikor már nem volt olyan "hangos" folytattam - Szóval. Ez igazából nem is ide tartozik, de ha már felhoztad az együtt szavacskát, had mondjak valamit erről. Lehetnénk mi együtt, semmi akadálya, de ez azt hiszem nem menne kettőnknek. És most jön a "Miért?" kérdésedre a válasz; turnéztok, folyamatosan koncerteztek, ez így nem lenne összhatásban azzal ahogy az edzéseim vannak. Hagyjuk, nem szeretnék ebbe bele menni még sem! - nevettem fel - Maradjunk annyiban... maradjon úgy minden ahogy volt!
- De én azt nem szeretném! - emelte feljebb a hangját - Elegem van abból, hogy nem tudod mit akarsz. Egyszer ilyen érzéseket táplálsz felém, máskor olyanokat. Nem tudok ki igazodni rajtad. Döntsd el, hogy mit akarsz. El mondom neked, hogy csak Te döntesz mindenről. Ha nem lennél ilyen makacs, és nem lenne ekkora büszkeséged, már rég együtt lehetnénk, és talán, még a többiekkel is rendes kapcsolatot ápolnál. De te? Mindig minden alól csak a kiutat keresed. Ha már tudod mit akarsz, megkereshetsz, addig meg ahogy mondtad, marad minden úgy ahogy volt! - csattant fel idegesen, majd letrappolt az emeletről. Ahogy leért (szinte hallottam, ahogy becsapja a nappali ajtót) lekapcsolta a villanyt, és kész. Nem tudom mi folyik oda lent. De azt sem tudom, hogy bennem mi folyik jelenleg. Az összevisszaság az biztos pont. Akkor kezdjünk mindent az elején.
Az életemet egy egyszerű, mindennaposnak nem mondható kicsi lány kezdeményezte, név szerint Lux Atkin. Egy olyan kislány, akinek  olyan kapcsolatai vannak, nem mellesleg olyan személyekkel akik az Én életem is fenekestül felforgatták.
Aztán hirtelen jött egy cikk, amit követett egy interjú még Párizsban. Igen, azt hiszem minden ott romlott el. Akkor lettem szembesítve azzal a dologgal, hogy Katie nem is olyan hű de jó barát, mint azt hittem kiskorom óta.
Aztán elköltöztünk ide, Londonba. De előtte találkoztam El-el a repülőn, ami jó volt, mert már régen futottunk össze.
Majd kiderült, hogy apám a One Direction menedzsmentje, anyám pedig a "segédje". Mondhatom, csodálatos. Emellett, Alex is belekezdett a közös munkába velük.
Egy váratlan pillanatban felbukkant Paul, és mint kiderült, a fiúk testőre. Ennél jobb már nem is lehetett volna.
A suliban, megismerkedtem egy lánnyal, aki először Becky néven mutatkozott be, majd náluk, a bátyjai név szerint a Grimes testvérek lebuktatták, így derült ki, hogy Ő is egy Grimes család tag. Most jut eszembe, velük sem beszéltem már mióta.
Teltek múltak a napok, kezdtek az idegeimre menni ezek a fiúk (1D), de ha nem lett volna elég, még Lucy is Directioner.
Minden kezdett szépen sorjában csendesedni, mikor is Kyle felbukkant, a suli legmenőbb sráca, nem mellesleg Londonból, még is eljött Párizsba, mert kirándul az osztály. Frappáns kis terv mit ne mondjak.
"Együtt" voltunk egy kis ideig, majd ennek a "kapcsolatnak" is gyorsan vége lett, Harry segítségével.
Lemondtam a modellkedésről, bár, azt még sem mondanám lemondásnak, egyszerűen úgy fejezném ki magam, hogy befejeztem azt a korszakomat.
És akkor elfelejtettem mondani az "elrablásom", valamint Danielle kórházas ügyét.
Rengeteg mindent átéltünk mi már együtt, pedig nem az, hogy nem szabadott volna, hanem... ez így olyan értelmetlen. Nem is értem, hogy hogy tudtunk ennyi mindenen keresztül menni, mi. A banda, Alex, a lányok na meg Én.
Persze, az sem maradhat ki, mikor kicsit jobb volt a szitu, és még élveztük is, erre tessék. Igaza van a Göndörnek. Mindent elcsesztem. Ha tudnék dönteni, talán nem állna fenn ez a helyzet. De nem tudok, és ezért most mindenkivel, beleértve a bátyámat s a három lányt is, össze tűzésbe keveredtem. Azt hiszem lesz mit átgondolom.
A szívem rettentően lefelé húz. Mintha azt akarná a tudtomra adni, hogy nekem le kell mennem Hozzá. De az agyam mást diktál. Imádom, mikor magamban beszélek, és még dűlőre sem jutok!

***

     Este, végül csak nem mentem le, hanem maradta fent és "aludtam". Chö, aludtam mi?! Az kissé túlzás. 
Gyorsan magamra kaptam pár ruhát majd még eléggé kómás fejjel, elindultam lefele. A nappali, úgy ahogy volt maradt is, bár, egy személlyel többen voltak.


Harry, még nagyban aludt a kanapén, semmi fűtés, és takaró nélkül. Ez mekkora idióta! Szem forgatva indultam meg, és kerestem elő a régi, Barbie-s plédemet. Nem tehetek róla, ez van, ami itt lent van, fel menni meg nincs kedvem. 
Miután szépen betakargattam, eltudtam volna viselni a látványát. Ahogy halkan kifújta a levegőt, homlokára tapadt tincsei megemelkedtek, majd vissza estek eredeti helyükre. Kezei néha-néha megrándultak, arca teljes nyugodtságot tükrözött. Abban a pillanatban, olyan sebezhetőnek tűnt, mint még eddig nem láttam. Öntudatlan állapotba keveredvén, kezeim megindultak puha arca felé, és meg sem álltak addig, míg meg nem érinthettem. Az a mágnes, amit magával hordoz, mindig megtalál engem, s nem enged el. Ez most is így volt, és most sem ellenkeztem. 
- Mm - morgott fel, miután elvettem a kezem. Nagy mosollyal az arcomon néztem, ahogy nyújtózkodik, majd átfordul a másik oldalára, és tovább alszik. És még nekem mondják, hogy jó alvókám van. Oké, ez tény és való dolog, de ebben a pillanatban ez nem rám vonatkozik. Felsóhajtottam, majd miután vetettem rá még egy pillantást, kimentem a konyhába és neki láttam enni. Jobb ez, mint azon töprengeni, mi a szarral lehetne kibékíteni...

Kérdés: Gondoltatok rá, hogy így megkeverednek a dolgok? :P