2013. április 22., hétfő

54. " Mára meg már csodálkozik, hogy milyen élénk a fantáziám... "

Hi babes!:)


Úristen! Igen, körülbelül ez volt az első szó, amit eltudtam mondani, mikor is felnéztem a blogra. Nagyon szépen köszönöm, a plusz feliratkozókat, a kommenteket, valamint a tetszikeket!(apropó tetszikek! tessék őket használni!!)
Nem igen tudok most mondani semmit, talán annyit, hogy örülök annak, hogy érdeklődnek a sztori felőle, és köszönöm is egyben!:)
Na, akkor itt is lenne a folytatás, várom a komikat, tetszikeket, és az újabb feliratkozókat!:)

Jó olvasást, 
Csók, B♥ xx

.:: Thank u so much, Harold:')♥ ::. 

.:: Stella szemszöge ::.

     Meguntam, hogy csak áll, és a válaszomra vár, így mindkettőnket meglepvén felálltam, s elé léptem. 
- Azt hitted haragszom rád? - lassan vezettem fel kezeimet felkarjain, vállain egészen nyakáig, ahol össze kulcsoltam azokat. Aprót bólintott, megszólalnia nem hiszem, hogy értelmes lett volna - Olyan kis buta vagy - ráztam meg a fejem, egy mosoly kíséretében. Arcon pusziltam, majd magamhoz öleltem. Magamban nevettem; mennyire kis félős kisfiú énje van, de nem számít, ilyennek is kell lennie. 
- A frászt hoztad rám, mikor kinyomtál, vagy csak nem vetted fel, esetleg foglaltat jelzett a telefonod. Többet ne szökj meg, mert tényleg magamhoz láncollak - beszélt rekedtesen a fülembe, míg kezeit derekam köré fonta, s viszont ölelt.
- Nem bánnám meg - vigyorodtam el.
- Valahogy éreztem - végig simított a hajamon, majd belecsókolt - Nem megyünk le?
- Csak ha szeretnél. De már úgy is mindegy, kombinált Louis... biztos vagyok benne.
- Nem, őszintén szólva megfogsz lepődni - figyelmesen elhúzódtam tőle, s az ágyhoz vezetve vártam, hogy elkezdjen nekem regélni  - Ugye miután eljöttél, jobban mondva szöktél, oda jött hozzám, és megfogadta nekem (persze nem úgy igazából, csak hülyült, gondolom) hogy többet nem fog kombinálni mikor ketten elmegyünk csak úgy beszélgetni, mert nem szeretne kikapni tőled. Szóval van egy olyan érzésem, hogy ha lemegyünk nem kapod szembe, hogy milyen volt a gyors menet.
- Ugyan már, Ő Louis Tomlinson, hagyjuk már a süket dumát! - legyintettem le - Lemerem fogadni, hogy itt volt az ajtó előtt, és most ment le - igen, eltaláltam. Amint felnevettem, hangos lábdobogás ütött meg az eddig csendben lapuló szobát. Mint a mágnes, felhúztam az ágyról Harryt, majd mint egy szeretet hiányos kislány magamhoz húztam és öleltem - Olyan jó mikor megölelhetlek. Annyi minden érzés kevereg bennem, de nem tudom elmondani, és.. ááá, egyszer még megőrülök - kezdtem el össze-vissza beszélni mindenről, ami csak eszembe jutott. Csak öleltük egymást, ide-oda dülöngéltünk, nem zavart minket senkit és ha úgy adódott volna, letepertem volna simán. Sőt...
- Stella - nevetett fel érdes, mély hangján, mire beleremegtem - Megértem én, hogy szeretet hiányban szenvedsz, de ha megfojtasz, nem tudok segíteni.
- Bocsi, de nem bírom már - sóhajtottam fel, kissé komorabban.
- Szeretnél róla beszélni? Azt hallottam úgy lehet egy kicsit enyhíteni ha kiadod magadból.
- Hát tudod... csak Danielle-ről lenne szó - hajtottam le a fejem, nem igen szerettem mással Róla beszélni.
- Nem ismertem a nővéredet, de bármikor szívesen meghallgatlak ha csak beszélgetni szeretnél - biztatott egy széles mosoly kíséretében.

- Harry... - sütöttem le újra szemeimet - Nekem... nekem annyira hiányzik - gördült le végül egy könnycsepp az arcomon - Annyi mindent terveztünk mi még együtt, hogy majd megvalósítjuk, hogy együtt megyünk majd el Hawaii-ra, hogy kikészítjük Alex barátnőit, és tessék - egyre több, és több csepp folyt végig az arcomon, amiket Harry készségesen törölgetett lefele. Teljesen normális módon hagyta, hogy kisírjam magam, s a végén, mikor már azon voltam, hogy kiszakad a tüdőm, magához vont, s szorosan ölelt.


     *~*~*

Csak zuhanok... mást már nem érzek, csak hogy lebegek. A lábaim, kezeim egyaránt elernyedtek, mozdulni nem tudok, de azt hiszem jelen esetben ez a legjobb dolog. Látom a fényt, de még mindig nagyon messze van; nem tudom mikor fogok ennek a végére érni.
- Hidd el, minden rendben lesz - mosolygott mellettem egy szőke, hosszú hajú lány - Csak bízz magadban, és minden rendbe jön egy szempillantás alatt - végig simított a hajamon, s hirtelen eltűnt. Immáron egy alagút végén járhattam, mikor megpillantottam az engem néző srácot. Zöld szemei gyémántként csillogtak, karjait ölelésre tárva, hatalmas mosollyal az arcán várt. Minden erőm össze szedtem, s próbáltam elrugaszkodni a földtől, de egyszerűen nem ment. Könnyek szöktek a szememben, ahogy a mellettem elhaladó, éden fekete hajú lány fut a göndör srác felé. Mikor elé ért, szorosan ölelték egymást, majd jóízűen, hangosan kacagni kezdtek. Ujjaikat össze kulcsolták, s csókot váltva eltűntek a semmiségbe. A könnyeim elő törtek, és csak potyogtak. A földre estem, és csak zokogtam. Fájt a tudat, hogy most nem velem örül, hanem mással. 
A nap vakítóan sütött, szinte kiégette a szemem. Alig tudtam kinyitni, és mikor ez meg is történt, hirtelen egy sötét helyre kerültem. Hideg van, és alig érzem hogy élek. Aztán hirtelen kicsapódott az ajtó, s belökött rajta egy hozzám hasonló tinit, és Ő is be jött rajta. Göndör haja csapzottan tapadt homlokára, míg maga előtt tolta az újabb áldozatot. 
- Most pedig végig nézitek, ahogy véget vetek ennek a szemét árulónak - vigyorodott el, a srácot leültette mellém, pontosan mellém, alig volt köztünk két méter - Ha csak egy szisszenést is hallok, megy veled ez is - bökött felém a fejével. Automatikusan szorítottam össze a szemem, s még így is kibuggyantak a könnyeim. Éreztem, ahogy megszorítja a kezem az áldozat, aztán egy nagy ordítás, s a fogása elernyedt. Csak pihentette a kezét a kezemen, és ennyi. A göndör hajúból egy elégedett kacaj tört fel, majd a kést vissza tette a tokba, s kisétált. Félve, szinte rettegve nyitottam ki a szemeim, és néztem rá a mellettem ülő, inkább már halott srácra. Amint rátévedt a tekintetem, torkom szakadtából kezdtem el ordítani, sírni, aztán zokogni. 
- Miért? - ez volt az egyetlen szó, s kérdésem, amit kitudtam nyögni - Miért Ő? Miért Zayn? 


*~*~*
.:: Zayn szemszöge ::.

- Hagyjuk már - legyintett le Rob - Ha szereted, akkor utána mész.
- Hát épp ez az - sóhajtottam fel - Nem tudom mit érzek iránta. Egyik pillanatban, mindent megtennék érte, míg a másikban szinte semmit.
- És Ő? Ő érez még valamit irántad? 
- Passzolom... Perrie mondta, hogy nem szeretne egy ideig találkozni velem, azt hiszem ezen én nem tudok változtatni. Becsületben tartom a kívánságát, már ha lehet annak mondani. 
- Srácok, nem vagytok éhesek? - lépett ki a kertbe Liam.
- De, mindjárt megyünk - biccentett fel Rob.
- Oksa - bólintott, s vissza ment.
- Na, menjünk mert Anne mérges lesz - nevetett fel. Elnyomtam a csikket, feljebb húztam a nadrágom, s beindultunk.
- Stella meg Hazz még fent vannak, és beszélgetnek... vagy nem - röhögött fel Louis.
- Azt mondtad Harrynek, hogy többet nem kombinálsz - pillantott rá Niall.
- Az egy dolog - vont vállat - Apropó, várjatok egy percet, majd megmondom én, hogy milyen műsor megy - kacsintott, s eltűnt. 
Tíz perc elteltével, megjelent Louis, kinek arcán egy kisebb mosoly bujkált, de inkább parázott.. 
- Na, mi volt, haver? - löktem oldalba nevetve. 
- Harry elmondta Stella-nak, hogy többet nem kombinálok, erre Stella elkezdte, hogy idézem: " Ugyan már, Ő Louis Tomlinson, hagyjuk már a süket dumát! Lemerem fogadni, hogy itt volt az ajtó előtt, és most ment le. " Igen, és mikor ezt kimondta, én hülye megindultam lefele, mert azt hittem, hogy kijön - mi már szakadtunk a nevetéstől, de nem is attól, amit Stella mondott, hanem ahogy Louis elő adta. Niall kiköpte a szájában lévő kaját, majd hasát fogva fulladozott a nevetéstől. Egyszerűen elképesztő ez a gyerek.
- Gyerekek - nevetett Anne is - Akármilyen vicces is ez, egyetek - mosolygott tovább, s eltűnt a konyhába.  

Szépen besötétedett, így már haza menni sem volt kedvünk, ezért Anne felajánlotta, hogy aludjunk itt. De hát mit tehettünk, fáradtak nem voltunk, így neki láttunk filmet nézni. Niall és Louis a földön ültek, és résnyire nyitott szájjal tapadtak a képernyőre, Liam rendesen, ember módjára nézte Anne és Rob mellett a filmet, míg Gemma gépezett, és valaminek nagyon megörült, mikor pittyegett a gépe. 
- Shh! - szólt rá egyszerre a Nouis páros, s folytatták. Mivel a film nem kötött, le így oda léptem Gemma mellé, s rápillantottam, mit csinál.
- Basszus Zayn - kapott a szívéhez majd elnevette magát.
- Mi jót csinálsz?
- Semmi, semmi csak Twitter - aha, ahhoz képest, hogy valami társalgó oldal volt megnyitva, tényleg twitter.
- Madárnak ne nézz - ráztam meg a fejem - Pasi van az ügyben? 

- Teli találat - sóhajtott fel - Igaz, nem ismerem, de nagyon régóta beszélgetünk már, és nagyon jóba lettünk. Jelenleg nem tartózkodik az országban, így nem mindig van fent, és idő eltolódás van a két ország között, így ott most reggel van - kezdett el magyarázni.
- Képet találtál róla legalább? - nevettem el magam.
- Egy van fent, és az is csak a profilképe, de mutatom - bezárt egy csomó oldalt, s végre rákattintott a képre - No, hát ez lenne az. 
- Mondjuk.. eléggé ismerős, de nem tudom, nem hiszem. Miért nem kérsz tőle egy képet? Hogy küldjön? 
- Mert akkor nekem is kell, és én nem fogok, mert ronda vagyok, ennyi.  - sóhajtott fel, s kilépett. 
- Miket beszélsz ugyan te? - meredtem rá - Tele van az instagramod jobbnál jobb képekkel...
- Töröltem már azt a szart - szakított félbe.
- Nem tudom mit vagy úgy oda. 
- Persze Zayn, te könnyen beszélsz, te tökéletes vagy mindenki számára. De azt ne felejtsd el, hogy neked azonnal mindenki az ágyadba ugrik, nekem nem, szóval... - mosolyogva ráztam meg a fejem, hisz ez nem igaz.
- Oké, az lehet, csak nekem nem kell mindenki... de ha már itt tartunk, válaszolhatnál is a titkos szerelmed üzenetére.
- Olyan... olyan bunkó vagy néha, de komolyan - kuncogott fel.
-Mondja az, aki egész nap lassítja a netet, mert minden szar oldalba belemegy, és úgy hagyja.
- De az más.
- Nem, nem más. Kibaszás velünk szemben, már megbocsáss - bólogattam miszerint igazam van, és igazam is van. 
- Inkább menj, és filmezz. Ha lesz valami fejlemény, majd szólok - beadtam a derekam, elvégre nem az én ügyem, s vissza kászálódtam a többiekhez. 
Újabb film, újabb nevetések, újabb Nouis moment. Komolyan, ezek rosszabbak, mint mikor a nőjükkel vannak. Aztán, hogy valami érdekes dolog is történjen, hatalmasat csattant az emeleten egy ajtó, hangos lábdobogás, és egy kisírt szemű Stella lépett elénk. Végig pásztázta a tömeget, majd felém indult meg. Sírva borult a nyakamba, míg én tehetetlenül álltam, és próbáltam rájönni, mi lehet a baja. Végül miután észbe kaptam, szorosan vissza öleltem, s próbáltam megnyugtatni. 
- Stella, mi történt? - kérdeztem immáron az ölemben sírdogáló lánytól. Leültem vele a kanapéra, míg a többiek körénk ültek. Harry értetlen tekintettel lépdelt közelebb.
- Mit csináltál vele? - néztem fel rá.
- Én ugyan semmit - rázta meg göndör fürtjeit - Kicsim, mi a baj? 
- N-N-Ne, menj innen! - szipogott, s fejét a mellkasomba fúrta - Me-egölt-ted, menj i-innen! 
- De hát.. - hitetlenkedett.
- Harry, szerintem jobb lesz, ha egy kicsit békén hagyod - húzta hátra Gemma az öccsét.
- Stellus, rosszat álmodtál? - térdelt le elénk Liam, s nyugtatólag végigsimított a lány lábán.
- Megölte! - folyamatosan ezt az egy szót hajtogatta, több mindent nem is lehetett volna kihúzni belőle.
- Harry, most menj innen! - szólt ár Anne is - Nem lenne jó, ha magadra haragítanád, igaz?
- Miért kell elmennem? Miért nem lehetek itt? Mellette?! - emelte feljebb a hangját, mire Stella csak még jobban húzott, szorított magához. Miután mindenki egy lenéző pillantást küldött felé, megfordult, s felindult az emeletre.
- Zayn, gyere hozd fel a vendég szobába - biccentett felém Harry anyuja, én pedig készségesen teljesítettem.
Felérve a szobába, Anne megágyazott neki, behúzta a függönyöket, s leült mellé az ágyra.
- Mit álmodtál, Stella? - simított végig barna, hosszú haján.
- Megölte Zayn-t! - pillantott rám rémült arccal.
- De Stell, nincs semmi bajom, nyugodj meg. Itt vagyok, élek, nem történt semmi, csak rosszat álmodtál! - próbáltam rá hatni, de még mennyire hogy próbáltam, csak a baj az volt, hogy ez nem jött össze.
- Anne, mondd meg neki, hogy nem ölt meg senki senkit, csak álmodott! - adtam fel mindent, majd segítségkérően fordultam Anne fele.
- Rendben - sóhajtott fel - Stella, behívjam Harryt?
- Mi? - tágult ki a szeme - És... hát rendben, hívd, de maradjon bent valaki!
- Zayn kérlek, hívd ide, a szobájában lesz - bólintottam, s magukra hagytam. Rendes tempóban közelítettem meg, göndör hajú barátom szobáját, s nagy meglepetésemre, ott feküdt az ágyon.A résnyire nyitott ajtón bekopogtam, s mikor elmorgott egy "kivagy?" -ot, benyitottam.
- Stella, hát hogy mondjam... gyere át - vontam vállat.
- Hogy megint elküldjön, mikor közeledni próbálok felé? Kösz, inkább meg várom, míg Ő jön át - rázta a fejét makacsul.
- Akkor szólok neki, hogy nem vagy képes átjönni, nekem végül is mindegy - legyintettem le, s kifaroltam a szobából.
- Na, jön? - pillantott rám Anne.
- Nem, azt hiszi, hogy Stella megint elküldi, így azt várja, hogy majd te át mész - pillantottam Stella-ra.
- Akkor... most vár egy ideig - rántott vállat, s vissza feküdt az ágyba - Néha nem tudom meg különböztetni, hogy most álmodok-e vagy sem. Nem ez az első eset, hogy így kiborulok egy álom miatt. Főleg, hogy ebben meg is öltek egy embert. És nem is egy akármilyen ember ölte meg a nem is akármilyen embert. De előtte még megcsalt.
- Hát.. nem tudom, hogy mik járnak a gondolataidban, de van képzelő erőd, az tuti. Nem gondolkodtál még azon, hogy neki állj, és írj egy könyvet? - mosolyodtam el.
- Nem, dehogy - legyintett le - Mostanában, illetve Harry miatt, elhanyagoltam a táncot is. Nem mintha bánnám, vagy valami ilyesmi, csak hát na. A tánc, az tánc. És hogy ha a táncról beszélünk, akkor az életem kerül szóba, és hogyha az életem kerül szóba akkor... akkor nem tudom mi van. Pedig olyan jól hangzott magamban - vigyorodott el.
- Kérsz enni valamit, vagy inni esetleg? - készült lemenni Anne.
- Igen, egy kakaó most jól jönne, de inkább lemegyek - bólintott Stella.
- Akkor menjünk - lépett előre Anne, után Stella majd végül én. Amint leértünk, Niall a képembe nyomta a telefonom, miszerint keresett Perrie, de amint megtudta, hogy nem én vettem fel, kinyomta. Hm... érdekes beszélgetésnek nézünk elébe.

.:: Stella szemszöge ::.

     Az az álom, egyszerűen felemésztett. Nem szerettem volna ellökni magamtól Harryt, de abban a pillanatban, az volt az egyetlen dolog, amit tehettem. Ahogy kárt tenni sem szerettem volna senkiben. Az, hogyha valóban megölték volna Zayn-t... hát nem is tudom mi lett volna, de ilyenre most még gondolnom sem kéne! 
- Akkor megcsinálod magad? - mosolygott rám Anne.
- Igen, nyugodtan menj lefeküdni, elég az nekem, hogy már második napja lógok rajtatok!
- Istenem Stella Winter! Értsd már meg, hogy szívesen látunk - nevetett fel, s ölelésre tárta karjait.
- De akkor is, sokkal tartozom nektek - hallottam, ahogy felsóhajt, amin muszáj volt nevetnem - Most viszont menj, feküdj le, látom elfáradtál.
- Ebben igazad van. Tudod mit, hol találsz. Jó éjszakát, Stella - mosolygott rám, majd egy puszi után távozott.
- Jó éjszakát - intettem felé, s neki láttam elkészíteni a kakaómat - Let's go crazy, crazy, crazy till we see the sun, i know we only met but let's pretend it's love, and never, never, never stop for anyone, tonight let's get some; and Live While We're Young. Mit nem éneklek... te jó ég - sóhajtottam fel. Már épp' készültem volna a kezembe venni a bögrét, mikor két kissé hideg kéz fonódott a derekamra. Hirtelen megijedtem, ezáltal kissé megugrottam; még szerencse, hogy nem volt a kezembe semmi.
- Nem szerettelek volna megijeszteni - kezdett el halkan suttogni a fülembe - Sajnálom, ha túl reagáltam, de nem bírtam nézni, ahogy miattam sírsz. Remélem, nem haragszol rám, kicsim - melegség járta át a testem, ahogy beszélt, ahogy formázta a szavakat. Egyszerűen elvarázsolt. Megfordultam ölelésében, kezeim felvezettem tarkójára, ahol össze kulcsoltam őket.
- Mondd még egyszer, hogy kicsim - kértem meg mosolyogva, majd minden tekintetem ajkaira szegeztem.
- Kicsim... - olyan édesen mondta, hogy azt hittem itt helyben elolvadok. Csókot nyomtam puha ajkaira, s elnevettem magam.
- Mondd még egyszer - villantottam egy vigyort.
- Nem kicsim, nem mondom azt, hogy kicsim, de ha azt mondom még egyszer, hogy kicsim, akkor kapok még annyi csókot, ahányszor kimondtam azt hogy kicsim. Szóval... megéri azt mondani hogy kicsim. Így kérek hat csókot, kicsim - kacsintott rám egy kaján vigyor kíséretében.
- Egy... kettő... három... négy... öt... hat... - minden szám között megjutalmaztam egy szájra puszival, amit Ő persze végig vigyorgott.
- Mától többször mondom azt hogy, kicsim - döntötte hátra a fejét, s úgy nevetett fel.
- Tedd azt - sóhajtottam fel, s elengedtem. Gyorsan megittam a kakaómat (amit most hidegen hagytam.) betettem a mosogatóba a bögrét, mindent vissza tettem a helyére, s a konyhában hagyva a nevető göndört helyet foglaltam a kanapén. Ugyan senkivel semmi bajom, de az az álom, még mindig aggaszt. Eddig minden álmomnak volt hátul ütője. Ha nem is olyan nagy, de volt. Mint, mikor anno azt álmodtam, hogy megfog halni a hörcsögöm, pedig nem is volt, Alex eltörte a kezét. Vagy, mikor azt álmodtam, hogy kaptam egy lovat, és apu egyik reggel nem vette észre, hogy cukor helyett sót tesz a kávéba. De volt olyan is, mikor azt álmodtam, hogy a szomszéd nénit átszúrta egy unikornis szarva, és a bátyám másnap óvszer nélkül szeretkezett a barátnőjével, és három hónapon keresztül parázott, hogy nem lesz-e gyereke. Hogy honnan tudom? Megosztotta velem! Igen, már anno terrorizált a szexuális életével, és mára meg csodálkozik, hogy milyen élénk a fantáziám...
De vissza térve az álomra, hogy ebben megöltek valakit, és az a bizonyos valaki Zayn volt, akkor vagy vele fog valami történni, esetleg az Őt körülvevőkkel.
- Min gondolkodsz? - guggolt le elém Harry, kezeit felvezette a combomon, aztán vissza le,  és megpihentette a térdemen.
- Az álmomon - sóhajtottam fel - Eddig mindegyiknek volt hátul ütője, ennek is lesz.
- És... miért vagy ebben olyan biztos?
- Mert ebben megöltek egy embert. Jobban mondva te voltál az, aki megölte, sőt, még meg is fenyegetted, hogy ha felszólal, akkor én is megyek vele, de előtte, még egy fekete hajú csajjal sétafikáltál, meg csókolóztál és rengeteget sírtam abban a szar kis álomban. Aztán végül Zayn felordított, mikor gondolom belé mártottad a kést, de nem láttam pontosan. Utána felröhögtél, mint aki jól végezte dolgát, és végül nem öltél meg engem, csak el raktad a kést, én meg össze görnyedve bőgtem ott Malik mellett, és ordibáltam, aztán valahogy felkeltem, s már csak arra emlékszem, hogy az ölében ülök, és kérdezget, hogy mi a bajom, és hogy mit álmodtam - hadartam el, s észre sem vettem, hogy kibuggyant néhány könnycsepp. Gyorsan letörölte őket, majd karjai közé zárt.
- Ugye.. - nyelt egy nagyot - Ugye nem félsz tőlem? Vagy... esetleg valami ilyesmi?
- Nem - húztam halvány mosolyra a szám - Annyira nem félek, hogy veled legyek.
- Nem Stella! Én komolyan kérdeztem. Félsz tőlem? - emelte rám aggódó tekintetét.
- Harry... miért félnék? Vagy mitől?
- Tőlem. Hogy bántanálak? Mert.. ez nem igaz, téged soha nem bántanálak - döntötte homlokát az enyémnek - Csak ezt szerettem volna tudni, hogy biztonságban érzed-e magad velem.
- Már hogyne érezném? - mosolyodtam el - Most tényleg attól félsz, hogy én félek-e tőled?
- Igen - sütötte le szemeit - Mert hát... egyszer Gemma-nál is volt ilyen, és akkor is én voltam a gonosz - forgatta meg a szemeit -, aztán két napig hozzám sem szólt, de még rám nézni sem nézett.
- Hát.. azt nem tudom elkerülni, hogy ne nézzek rád, hozzád szólni... hm, azt talán még meg tudom valósítani - gondolkodtam el.
- Úgy sem tennéd - szűkítette össze a szemeit.
- Lehet - hümmögtem tovább, majd elnevettem magam - Ugyan már papikám!
- Nem vagyok én olyan öreg, ezt kikérem magamnak! - húzta fel az orrát, mint egy kismacska.
- Majd leszel... - sóhajtottam fel - Nem vagyok álmos, egész nap aludtam...
- Mit csináljunk?! - méregetett nagy, mélyzöld szemeivel.
- Lenne egy pár ötletem, és tudom, hogy benne lennél, de az még korai szóval... marad a film vagy valami más - vontam vállat már mosolyogva. Igen, itt az előbb említett élénk fantáziámnak egy részéből egy kis darabja. Oké, nem firtatom.
- Jó csajt fogtam ki, ezt már most tudom - nevetett fel. Kérdőn néztem rá, nem igen esett le a dolog, hogy ezt most hogy érti.
- Kérlek, most mondd el rendesen, mert késő van, és igaz, nem vagyok álmos, de gondolkodni lusta vagyok, és meglehet, hogy amúgy sem érteném.
- Perverzebb vagy, mint hittem.
- És? Ezzel az a baj hogy...? - vigyorodtam el szélesen.
- Kapósabb vagy - kacsintott egyet.
- Az nem jelenti feltétlenül azt. Tudod, senki nem látta még nagyon a sztárvilágból a perverzebbik énem. Ha azt vesszük, ti lesztek az elsők.
- Én már várom.
- Hát még én - vetettem be egy kacér mosolyt.
- Mihez lenne kedved?
- Sétálni.. ühüm - hümmögtem egyet,kettőt aztán vártam, hogy beleegyezzen.
- Kell egy pulcsi?
- Ha adsz, és van, akkor tőlem - vontam vállat.
- Egy pillanat - kacsintott, s felszaladt. Elfeküdtem a kanapén, mikor megcsörrent alattam a telefonom. Nagyot sóhajtva keltem fel, és pillantottam a kijelzőre, ahol Alex arca villogott.
- Egy elveszett bárány keres... - sóhajtottam fel - Miújág?
- Ezt kérdezhetném én is - nevetett fel - Jobban van Hazz?
- Hát téged meg ki informált el?
- És azóta mi van Paul-val? - láttam magam előtt, ahogy felhúzza a szemöldökét, miközben kérdőre von.
- Alex! - nevettem fel - Honnan tudsz te ennyi mindent, öregem? - igen, szokásom mindenkit le öregezni, Harry esetében pedig papizni.
- Jól van na, túl vagyok informálva! Már az is baj? Ha a saját húgom nem értesít semmiről, nem tehetek róla, hogy mástól kell infót szednem.
- Bocsi, de mint tudhatod, alig van időm valamire is.
- Miért, akkor most mit csinálsz? - kezdett érdeklődni.
- Veled telefonálok?! - mosolyodtam el.
- Oké, rosszul fogalmaztam, merre vagy? Kivel?
- Holmes Chapel-be, a többiekkel - össze zártam a szemeim, s ajak harapva vártam, hogy feldolgozza a hallottakat.
- Tehát - vett egy mély levegőt - Te, illetve ti, most Harry szüleinél vagytok? Velük?
- Ühüm - bólogattam, bár úgy sem látja.
- ÉS TI MIT KERESTEK OTT?  - ilyenkor vajon mit érez?
- Csiga vér, haver - röhögtem fel, az előbbi megnyilvánulásán.
- Hogy mondhatsz ilyet? És... egyáltalán hogy kerültetek oda?
- Ez hosszú - nyögtem ki végül - Miután Harryvel kicsit össze kaptunk (bár nem mondanám annak sem.) beültem a kocsiba, és csak autókáztam. Aztán Gemma keresett. Ezért vissza hívtam, és kérdezte, hogy merre vagyok. Hát én elmeséltem neki, de még mindig nem tudtam hol vagyok. Azt kérte, hogy körülbelül mondjam el hol vagyok, de nem tudtam, mert még GPS sem volt nálam - itt felröhögtem, elvégre lehet, hogy a kesztyűtartóban volt -, így amit láttam mondtam el neki. Aztán közölte velem, hogy egy városban vagyunk, azaz náluk. És akkor végül is, valahogy eljöttek, aztán teljes képszakadás. Aztán reggel feltételezem Harry szobájában keltem fel, és a mai napot a Styles család két lány tagjával töltöttem Manchesterben. Miután haza értünk eljöttek a srácok is, aztán most itt vagyunk még mindig - foglaltam össze röviden, és tömören. Végül is, minden szóba jött, s már csak azon kaptam magam, hogy kint állok a kertben, s nagyban beszélgetek Alex-vel.

.:: Harry szemszöge ::.

     Elmosolyodtam Stella ötletén, miközben a pulcsit kerestem a szekrényben. Eleve imádok este sétálni, és hogy most vele teszem ezt meg, csak még jobban dob az egész ötleten. Sokat gondolkodtam már azon, hogy ideje lenne elhívni egy randira, elvégre már mióta együtt vagyunk, és még egy hivatalos randevún sem vettünk részt, és igazság szerint, ha már a hivatalosságnál tartunk, meg sem kérdeztem rendesen, hogy lenn-e a barátnőm.
Na, amint visszatérünk Londonba, ez lesz az első. Megszervezni az első közös randinkat.
Furcsa lesz egy olyan lánnyal megtenni, mint Stella, hisz eléggé kiszámíthatatlan. Az internetben sem bízom, mert nem hiszem hogy igazat mondd, Alextől nem kérdezem meg, mert ha Stella esetleg gyanút fogna tuti kiszedné a bátyából. Zayn-vel is olyan a kapcsolatuk, hogy simán elő csalogatja belőle, Liam... Ő nem, nem hiszem hogy elkotyogná. Niall amilyen kis feledékeny, tuti hogy kifecsegné. A lányokkal még tárgyalhatok ez esetben. Ezt elkönyvelem magamban. Louis... nem is tudom. Talán Ő is segíthetne.
Miután ráleltem, az egyik barnás színű pulcsimra a szekrény ajtót becsaptam, ami egy kicsivel nagyobb hangot adott, mint általában. Felkaptam a telefonom, s elindultam lefele. Hangos nevetés töltötte be a nappalit, ám mikor leértem, senki nem volt a helyszínen. Stella kint telefonált, s a nyitva hagyott ajtón szűrődött be eszméletlenül édes, csilingelő nevetése.
- Alex... - sóhajtott fel, ezzel megszakítva a nevetést. Érdeklődő tekintettel hallgattam, amint beszélgetnek, s az asztalon hagyott kólámból kortyolgattam - Az eléggé erős kifejezés, hogy szeretem, mert még nem tudom. Nem volt olyan sráchoz szerencsém eddig, mint Ő. Nem tudom, hogy úgy igazából mit érez, már ha érez irántam valamit is. Aztán lehet, hogy csak azt várja, hogy ágyba megyek vele, s majd eldob magától, de... - túrt egészen színpadiasan a hajába - Azt hiszem az sem zavarna. Amit felé táplálok érzéseket szerintem  erősebbek, mint eddig egy fiú iránt érzett cuccos. Hát na, érted, hogy értem - nevetett fel a végére - Sosem voltam jó az ilyenekben, de azt hiszem Harry mellett megtudnék változni. Látod, most is hogy beteg volt, sokkal inkább kitartottam mellette, és... nem tudom miért. Mert mint mondtam, azt még nem mondhatom el, hogy szeretem, mert nem vagyok biztos magamban, és túl erős az a megjegyzés. Figyelj, hagyjuk ezt az egészet, most nem izgat. És... érzem, ahogy lyukat váj a tekintetével a hátamba - itt újból felnevetett, s megfordult. Túlságosan hirtelen történt minden, hisz még időm sem volt elmenni - Szóval, majd beszélünk. Szia, Alexis - kihallatszott a telefonból Alex káromkodás, majd mély nevetése is. Vigyorogva nyomta ki a telefont, s közelített felém.
- Sajnálom, én csak... - kezdtem el szabadkozni.
- Ugyan - intett le - Nem számít. Legalább tudsz róla - mosolyodott el - Te már tizenkilenc vagy, nem?
- Ühüm, miért? - hümmögtem, s magamhoz öleltem.
- '94-ben születtél, nem?
- Mi ez, valami kihallgatás? Amúgy igen, és mielőtt megkérdeznéd, hogy melyik hónapban, akkor Február, és elsején - vigyorodtam el.
- Utólag is boldog szülinapot, drágám - villantott egy gonosz vigyort, s édesen megcsókolt. Éreztem, ahogy a szívverésem duplájára nő, s kiakar szakadni a helyéről. Gyorsan vette a levegőt, így meleg lehelete csiklandozta az orrom és a szám közti kis helyet. Elvigyorodtam az érzésre, mire Ő is belemosolygott a csókba.
- Köszönöm, kicsim - nevetve döntöttem a homlokom az övének; végül is... nincs el késve. Egy hónap ide vagy oda... - Hallod, lehet, hogy most lemészárolsz, de...
- Most Március van, nem? - nevetett fel, csak bólintottam - Akkor még... hát majd Október 26.-án lesz a szülinapom, tehát nem vagy elkésve. Még itt van ez a nyár is, szóval... üü, el kéne menni nyaralni - csillantak fel a szemei - Régen voltam már.
- Elmegyünk, a többiekkel is, és kettesben is. Megígérem - kacsintottam rá.
- Miért?
- Mi miért? - nevettem el, hisz tényleg nem értettem.
- Hát.. miért megyünk el ketten? Nem mintha nem örülnék neki, csak kérdezem. Ja, meg akkor elindulhatnánk sétálni - rábólintottam, majd átadtam neki a felsőt, amit szorgosan magára vett. Nem tudta nem elkerülni a tekintetemet, ahogy látványosan bele szippant a pulcsiba, és egy hatalmas mosoly kíséretében pillant rám - Imádom az illatod - kuncogta el magát, és némi pírt véltem felfedezni gyönyörű arcán, amit próbált eltakarni, barna hajával. Nevetve nyúltam álla alá, s emeltem fel a fejét, hogy a szemeibe tudjak nézni.
- Imádom, mikor rózsaszín, szinte már piros az arcod - nevettem el magam, mire még jobban elpirult.
- Ne már, Harry - kuncogta el magát, fejét elhúzta, s mellkasomba fúrta.
- Mehetünk akkor? - simítottam végig a hátán, s belecsókoltam az eper illatú hajába.
- Igen - bólintott mosolyogva. Elrendezte magán a ruhákat, kezét az enyémbe csúsztatta, felém fordult, s arcon puszilt - Most már mehetünk.

Kérdés: Mit gondoltok Stella-ról? Miben, és hogyan változott meg? :)

2013. április 19., péntek

53. " Ezt most kérdezed, vagy mondod?! Nem mindegy... "

Hi babes!:)


Köszönöm szépen, a +27 feliratkozót, a komikat, valamint a tetszikeket.
Csodálatomra, csak megérkeztek a vélemények az előző fejezetet nézve, így most nagy mosollyal az arcomon osztom meg a következőt!:)
Érkezett egy negatívnak -vagy nem is tudom igazán annak mondani- neveztehő komment. Nem szeretnék ebből nagy ügyet keríteni, így annyit kérek, hogy legalább egy monogramot, esetleg nevet írjon oda, a végéra, ha már nincsen fiókja!:) Köszönöm a megértéseteket!


Jó Olvasást,
Csók, B♥ xx



.:: Gemma szemszöge ::.

- Stella igazán szimpatikus lány - hallgattam anya, és Rob mesélését haza fele. Több, mint egy órája hogy ezen a témán csámcsognak, s nem tudnak bele unni. 
- Igen - bólintott erőteljesen Rob - Örülök neki, hogy Harry végre megfelelő lányt tudhat maga mellett. Talán végre túl lépett a csajozós életmódon.
- De hát fiatal, had élvezze ki - sóhajtottam fel - Amúgy... Stellával nagyon jól járt. Ugye meséltem, hogy mi a repülőn ismerkedtünk meg, mikor jöttem vissza, haza Párizsból. Na, Ő akkor ment Londonba, és azonnal megtaláltuk a közös hangot. Igaz, hogy nagyon flegma tud lenni, de akit szeret, ismer azért rendesen kiáll. Eléggé utána jártam, miután haza jöttem, mert ugye még mondtam is. Ugyan olyan, mint Hazza. Csak Stella pasifalóként van beállítva, Hazz meg csajfalóként. Ennyi a különbség, meg ugye hogy fiú-lány. 
- Nagyon jól elbeszélgettünk, ez tény és való! - kezdődött el anya szónoklása - És amit Harryvel tesz, illetve amit érte tesz... olyan, mint ha egy anyuka gondoskodna a fiával. Ebből a szempontból is örülök neki, hogy mellette döntött Harry.

     Már vagy három napja, hogy voltunk a kórházban apunál, és már kezd jobban lenni, sőt, már ki is engedték, aminek felettébb örülök. Egész nap unatkozom, minden barátnőm a pasijával lóg én meg.. még ha itt lenne tegyük fel Harry, de hát még Ő sincs itt..
- Gemma, nincs kedved lemenni a kisboltba? - pattant ki anya fejéből eme remek ötlet.
- Semmi dolgom szóval.. mi kéne?
- Nem sok minden, csak kenyér, vaj, zöldség, gyümölcs, tej, egy karton víz bár ezt majd inkább Rob, valami müzli, meg ha neked kell valami akkor az.
- Oké, Rob jöhet velem? - vetettem be a kölyök kutya szemet.
- Menjen - bólintott rá a dologra.
- Szuper! - ugrottam meg egy kicsit. Imádok Rob-val vásárolni menni, mert akkor sosem azt vesszük, amit kell, hanem teljesen mást, na meg el hülyüljük  az egészet.
- Na, akkor viszont sipirc a kocsiba - lépett ki az ajtón. Anyunak dobtam egy levegőpuszit, s a nagy ember után siettem.
- Ugye nem a kisboltba megyünk?
- Mentem én valaha is a kisboltba? - röhögött fel, amin muszáj volt elmosolyodom. Mivel tudom, hogy költői kérdésnek szánta, nem válaszoltam rá, csak hagytam, hogy menjünk. Hamar megérkeztünk a más törzshelyünkké vált szupermarkethez, így kerestünk egy parkoló helyet, kipattantam a kocsiból, fogtam egy bevásárló kocsit majd Rob után sétálgatva.
- Minden felesleges dolog meg van? - össze szűkített szemekkel vizsgálta a bevásárlólistát, s mikor megbizonyosodott róla, hogy minden felesleges, és nem felesleges dolog meg van, bólintott, s megindultunk a kassza felé. Miután kifizettünk mindent, megindultunk a kocsi felé, amit mostanában mindig, ellepnek a fanok. Nem értem miért, elvégre nincs velünk az öcsém, sem egyik tag, avagy barátnő, szóval teljesen felesleges.. Directioner logika, ami számomra néha megoldhatatlan.
Épp, hogy léptünk be a házba, mikor megcsörrent a telefonom.
- Aj - sóhajtottam fel. Gyorsan becipekedtem a konyhába, kitapogattam, hogy még is melyik zsebembe tettem a készüléket, s rápillantva a képernyőre, az én drága öcsikém képe engedte láttatni magát.
- Na, mondja uram - nevettem bele a telefonba, ám a vonal túlsó felén lévő személy, nem épp volt hasonló helyzetben.
- Mi a helyzet otthon? - vett mély levegőt; próbálta nyugtatni magát, mint általában.
- Mi a baj?
- Ugyan, semmi - próbált kitérni a válasz adás alól, csak hogy nem ment neki.
- Na, akkor most tegyük félre a nagy fiút, s vegyük elő az őszinteséget! - jelentettem ki határozottan, miközben helyet foglaltam a kanapén - Tehát?
- Összevesztünk. Jobban mondva kiakasztottam, illetve kiakadt eléggé rendesen.
- Ki? Csak nem Stella?
- Talál-süllyedt.
- Mi történt? - kérdeztem rá végleg.
- Hát.. minden akkor kezdődött, mikor is elmentünk Warringtonba, apuhoz. Akkor ugye, mi kézen fogva mentünk be, és jöttünk is ki. Erről természetesen cikk is készült nem régiben. Stella ápolgatott meg minden, egyik reggel megbeszéltük, hogy én fent maradok, (szinte semmi erőm nem volt) míg Ő lemegy enni, meg nekem hoz gyógyszert. Ott nem tudom mi történt, csak hangosabb beszédet hallottam, miszerint én lefeküdtem Stellával, ami közel sem igaz, sőt.. Paul persze azonnal azt hitte, mivel már régebb óta ismeri Stellát, és tudja, én is milyen vagyok. Ez így ment, egész estig. Persze, Stella feljött, és velem volt. Nem tudom, lehetett vagy este nyolc ma, mikor Eleanor-val találtam szembe magam, és Ő mondtam, hogy itt van Paul. Nem telt bele tíz-tizenöt percbe, El kirontott, majd Stellával váltottak néhány szót. Aztán ugye bejött a szobába, hozzám, és elkezdtünk beszélgetni. Előjött az is, hogy én mindenkinek tökéletes vagyok, s hogy nekem mindent elnéznek de neki nem.
- Nos, ez lényegében igaz - tettem hozzá; ezzel Őt félbe szakítva.
- Kösz, hogy bele szólsz - köszörülte meg a torkát - Tehát. Eztán elege lett, és elviharzott, több, mint egy félórája hívogatom, de foglalt, vagy kinyom. Ilyenkor mit csináljak? Egyik lányt sem hívogattam ennyiszer, mint Őt! - sóhajtott fel lemondóan. Erősen kattogott az agyam, és csak is ezen a témán.
- Figyelj öcskös. Megpróbálok vele beszélni - jelentettem ki határozottan, ám, még én sem voltam benne biztos, mit is cselekszem most - Ha lesz valami fejlemény, hívlak. Addig meg ne aggódj. Betegeskedj, beszélj anyuval, Rob-val, apuval, srácokkal. Mindegy, de ne ezen törd a göndör buksid. Ne aggódj, minden tőlem telhetőt megteszek.
- Köszönöm, Gem - sóhajtott fel megkönnyebbülten - Akkor hagylak is, szeretlek, szia.
- Én is, szia fürtös - nevetettem el magam.
- Ilyenkor megtalál, mi? - nevetett velem anya.
- Nem csak ilyenkor. De tudod.. nagyon megváltozott, alig két hónap alatt, sőt..
- Igen, ez nekem is feltűnt. Stella nagyon jó hatással van rá - bólintott egyetértően.
- Pedig - mosolyodtam el - Mint mondtam, Stella is olyan, mint Harry. Falta a pasikat. Egyiket követte a másik. Persze, nem ítélek úgy el senkit, csak hát na. A cikk az cikk, és van, amikor igaz. Na, meg Stellát elnézve, idomilag is megadatott neki két gömbölyű kebel, így már duplán nem hiszem, hogy nem kellett a fiúknak.
- Igen, ez is egy tény, ahogy az is, Harry fiamnak bejönnek az ilyen lányok. De konkrétan miért is hívott, vagy mi történt?
- Össze kaptak, és most jelenleg én vagyok az össze kötő kapocs - túrtam a hajamba.
- Akkor hajrá kislányom - kacsintott rám, majd vissza ment a konyhába, feltehetőleg elpakolni, mivel egyikünk sem híres arról, hogy amit vettünk, elpakoljuk, így általában anyura marad.
- Akkor akció indul - huppantam vissza a kanapéra, kezemben a telefonommal. Mivel Stella necces eset, rendesen megkaptam a feladatot. Híres arról, hogy nem veszi fel a telefont. Igen, míg tartott a srácoknak, ez a turné féleség, elég sokat beszélgettünk, és eléggé össze kovácsolódtunk, mér ha lehet így mondani. Tehát, vissza térvén a tervre, már vagy harmadjára hívom, de mindig foglalt. Valakivel nagyon el van. No, nem szeretnék én itt rosszra gondolni, de nagyon másra nem tudok.
Kissé csalódottan dobtam le a mobilom magam mellé, s szegeztem a tekintetem a tv-re. Nem volt benne semmi érdemes, csupán annyi, hogy megjelent Nicki Minaj új száma, ami hát őszintén szólva, nem az én stílusom.
- Gemma! - szólt rám erőteljesen Rob - Mikor szeretnéd már felvenni a telefonod?
- Ó, hát bocsi - villantottam egy édes mosolyt, majd a fülemhez emeltem a készüléket.
- Helló Gemma, miért kerestél? - fújtatott a telefonba Stella.
- Végre - könnyebbültem meg - Merre császkálsz drágaságom?
- Csak kocsikáztam, és végül kilyukadtam egy kis városban. Este nem igen tudok kiigazodni - nevetett fel - De tudom, hogy nem ez érdekel... szóval?
- Valóban nem ez érdekel, de azért elmondhatnád, hogy még is merre vagy - sóhajtottam fel - Legalább próbálj meg keresni valamit, s elmondani, hogy mit látsz, merre, hány óra.. esetleg valami. Használd az agyacskádat.
- Oké, megpróbálom - kifújta a levegőt, s belekezdett - Tehát, van itt egy templom talán?! - nevetett fel újra.-
- Ezt most mondod, vagy kérdezed? - nevettem vele együtt.
- Magam sem tudom.
- Merre mentél? Autópályán esetleg?
- Ja, de azóta már rég bent vagyok a városba... azt hiszem. Tele van házakkal az egyik oldal, a másik oldalon is van, de ott inkább a fák érvényesülnek. Van egy kisebb tó is, amibe remélem nem esek bele. Aztán most mentem el egy pékség mellett...
- Várj! - szólaltam fel hirtelen, mikor már kezdett világossá válni, hogy merre van - Menj vissza, és nézd meg milyen pékség mellett mentél el!
- Rendben van - egyezett bele - W. Menderwille's Bakery. Ja, ez a neve.
- Drága, ugye tudod, hogy egy városban vagyunk jelenleg?! - nevettem el magam.
- Még mindig Warringtonban vagytok?!
- Most nem nézlek hülyének, mert nem idevalósi vagy, de nem, nem Warringtonban vagyunk. Kérlek szépen, elvezettél egészen Holmes Chapel-ig.
- Na ne, na ne... na ne... na ne... - hallottam, amint rátapos a fékre, kiszáll és becsapja a kocsi ajtót.
- Három utcányira vagyunk tőled. Elmenjek?
- Megtennéd?
- Maradj ott - sóhajtottam fel.
- Rendben, akkor várlak, szia - s kinyomta.
- Anya! - szóltam be a konyhába - Elmegyek Stelláért.
- Londonba?!
- Nem, dehogy - ráztam meg a fejem - Elindult kocsikázni, és itt kötött ki. Jobban mondva Hazz régi munkahelyénél, a pékségnél.
- Ne menjen veled Rob?
- Nem kell, nincs még olyan nagyon sötét - vontam vállat.
- Gemma, már sötét van! - pirított rám. Megforgattam a szemeim, s belementem az ötletbe.
- Rob, siess már - kiabáltam fel az emeletre.
- Mehetünk - biccentettem, s neki láttunk sétálni - Hogy került ide?
- Mint már mondtam, vagy százszor, csak úgy elindult kocsikázni.
- Egyedül?! 
- Okos lány, tudja mit csinál - legyintettem le. 
Lesétáltunk egészen a pékségig, ahol ott állt egy fehér Porsche. Akiknek jól megy.. mondjuk, mi sem panaszkodhatunk, de hát na. Ahogy oda értünk, Stella azonnal nyitotta az ajtókat, s várta, hogy beszálljunk.
- Izé, én nem hittem, hogy idáig eljövök.
- Ugyan, tudtam, hogy a szíved ide húz majd - nevetett fel Rob.
- De.. én semmiféleképpen nem szeretnék zavarni, tehát, ha az úgy jó, hogy haza doblak titeket, és utána vagy én is haza megyek, vagy keresek egy szállodát addig, de tényleg nem szeretnék a terhetekre lenni - kezdett el szabadkozni.
- Egy éjszakáról van szó, amit nálunk kell töltened. Azért annyira nem vagyunk szörnyűek - mosolyogtam rá.
- Nem, nem mondtam, hogy szörnyűek lennétek, csak tényleg nem szeretek úgy bekéredzkedni másokhoz, és ez a szituáció is, miszerint a barátom családjához jöttem, mivel össze zördültünk?! Milyen abszurd... -  gondolkodott el.
- Na, fogd magad, ülj hátra, majd én vezetek - csapta össze a tenyereit Rob. helyeslően bólintottam, és vártam, hogy Stella hátra üljön mellém.
Rövid volt az út hazáig, de Stellának pont annyira elég, hogy kifeküdjön. Vajon mióta nem aludhatott, hogy ilyen gyorsan kidőlt?! Rob, mint ha a gondolataimba látott volna, megválaszolta a kérdésem.
- Megértem amiért ilyen gyorsan bealudt, hisz' mikor Harry beteg, Anne sem alszik, illetve aludt sokat.
- Nekem ez még olyan szokatlan... - meredtem magam elé.
- Az, hogy így viselkedik az öcséddel?! - bólintottam, s folytatta - Először azt hittem, hogy pénzes liba lesz, mivel.. hát a szülei miatt. De a kórházban, kellemeset csalódtam benne. Nem sok olyan híres ember ismerek, aki nem száll el magától.
- Hát igen.. Harryvel is voltak ilyen gondok az elején. Akkor szinte még semmit nem tudott, de ha jobban bele gondolunk, néha napján, még most is előfordul vele, hogy kicsit túl tesz mindenen...
- Fiatal még, és nincs hozzá szokva ahhoz, hogy sok pénze van, így amint hozzá jut, nem igazán tudja mit kezdhetne vele. Megértem, én is voltam ilyen helyzetben anno, mikor csak úgy csörgedezett a pénz a kis kasszámban - nevetett fel. Leparkoltunk a házunk előtt, Rob ölbe vette Stellát, bezártam a kocsit, majd előre sétálva nyitottam ki a bejárati ajtót.
- Vidd fel a szobámba, vagy Harryébe - vontam vállat. Van egy olyan érzésem, hogy Hazz szobájába viszi, na se baj..
- Rendben van - biccentett, majd elindultak felfele.
- Anya, nem baj, ha ma itt alszik Stella?!
- Nem, dehogy - mosolyodott el - De merre van? - pillantgatott mögém.
- Hát az úgy volt.. - és elkezdtem neki mesélni az elmúlt egy, talán két óra történéseit...

.:: Stella szemszöge ::.


     Reggel, egy egészen kellemes illat fogadott.. egy egészen ismerősen kellemes illat. Igen, azt hiszem így teljes a mondatom. Az ablakon beszűrődő fény, finoman melengette az arcom minden szegletét, ami most kivételesen nem zavart. Szemeimet óvatosan, lassan nyitottam ki, s tudatosult bennem; nem otthon vagyok. A szoba kék színben pompázott, egy kis fehérrel megtoldva; szinte azonnal beleszerettem. A jobb oldalamra fordultam, s egyből egy másik ajtóval szemezhettem, ami feltehetőleg a fürdőajtaja volt. Hosszú szekrény sor sorakozott a falmentén, majd megszakítva a sort egy íróasztal következett, amin eléggé eluralkodott a rendetlenség. Több mindent már nem igen láttam, így nagyot sóhajtva felültem az ágyon, s kinyújtóztam. Rég aludtam már ilyen jót. Kicsit meginogva indultam el az ablak felé, hogy széthúzhassam a függönyt, s kitárjam az ablakot. A
friss levegő csak úgy tódult befele. Mélyet szippantottam a friss oxigénből, megdörzsöltem a szemeim s egy kicsit elegyengettem a hajam. Miután végeztem a gyors szépítkezéssel, körbetérképeztem a szobát. Sok kép volt a falon, köztük a legtöbben Gemma, Anne, Rob s Harry szerepelt, valamint egy másik férfi, aki feltehetőleg az apukája. Nos, akkor én most hol is vagyok pontosan?! Az illathoz azonnal társult a név, és a kép is. Már csak egy kérdés. Hogy kerültem én ide?
Miközben ezen gondolkodtam, elsétálgattam a fürdőbe, ahol mindenhova ki volt téve számomra szükséges dolog. Fogkefe, fésű, alapozó, szempillaspirál, ajakfény, csak szokásos lányos dolgok, amiről gondolom Gemma és Anne gondoskodott. Volt oda készítve, még egy melegítő szett, egy rövid ujjú, fehér pólóval, mellette fehérnemű egy pár cipővel. Hm... mire fel ez a kedvesség, még mindig nem értem.
A utolsó simításokat végeztem magamon, majd mikor megállapítottam, hogy elfogadható vagyok kiléptem. Egyenesen az ágyhoz mentem, amit gyorsan bevetettem, felkaptam a telefonom, majd az összehajtogatott ruháimmal együtt elindultam lefele.
- Most komolyan idejönnek? - hitetlenkedett Gemma, a hangjából ítélve eléggé sokkolta a hír.
- Gemma, mintha nem ismernéd őket, úgy beszélsz - rivallt rá Anne, miközben beléptem a nappaliba.
- Jó reggelt - intettem egyet szokásosan.
- Jó délutánt kedvesem - mosolygott rám Gemma, miközben felém igyekezett - Látom feltaláltad magad.
- Igen, és... köszönöm - mosolyodtam el félénken, s lesütöttem a szemeim.
- Mi a baj, kedvesem? - igyekezett felém Anne is - Valami rossz történt?
- Jaj, nem dehogy is csak... - kezdtem el szabadkozni; tényleg nem történt semmi - Csak azt sem tudom hogy kerültem ide, és ez a helyzet így tényleg eléggé abszurd.
- Ugyan, dehogy - legyintett le - Helyén van ez így. A lányom és a fiam barátnője vagy, találkoztunk már, ismerjük egymást... szerintem egyáltalán nem abszurd ez a helyzet.
- Uhm... köszönöm a reggeli cuccokat, elkellettek - mosolyodtam el szélesen - Egy telefon töltője van valakinek?! - Anne felnevetett, s bólintott - Ez is letudva. Még egy kérdés: autóval kerültem ide legalább?
- Igen!
- Na, gyere reggelizz meg - sóhajtott fel Anne - Mondjuk ez már nem reggeli lesz, hanem ebéd lassan, de lényegtelen, enned kell, és ahogy hallom, a hasad sem ellenkezik.
- Ez egy remek ötlet, de azt hiszem előbb egy töltőre lenne szükségem ehhez a vacakhoz - lóbáltam meg magam előtt a telefonom.
- Miért lenne vacak egy iphone 4?! - vágott faképet Gemma.
- Öt éves a kicsike - vontam vállat - Eléggé sok helyet megjárt már, és azt hiszem ezt már eladni sem tudnám, feltéve, ha nem mondom meg a helyeket amiket látott - nevettem fel.
- Azt hiszem nem akarom tudni - rökönyödött meg.
- Helyes - bólintottam elismerősen - De sietek is, mert lefele menet meghallottam, hogy vendégeket vártok, és nem szeretnék zavarni, elég volt ez is hogy estére valahogy bejöttem.
- Nem emlékszel semmire?! - meredt rám Gemma.
- Nem, csak arra, hogy átfordulok a másik oldalamra, és tovább alszom.. vagy még ennyire sem.
- Ez furcsa... - simogatta az állát fontoskodó tekintettel - Ne nevess - emelte rám hirtelen tekintetét.
- De ez vicces - folytattam, s végül elindultam Anne után - Nézd... én nagyon sajnálom, hogy be kellett fogadnod egy estére, de még most sem tudom hol áll a fejem. Köszönöm azt is, hogy itt aludhattam, tényleg nem szeretnék sokáig maradni, és a vendégeket sem szeretném zavarni, úgy hogy szerintem megyek is. A ruhát, pedig majd vissza küldöm, de kimosva  ha úgy megfelel.
- Drága Stella - fordult felém - Elég legyen a dumából, ülj le, és egyél.
- De...
- Nem kell "de"-zni, csak enni. Ha Niall itt lenne, már rég megette volna, szóval hajrá - kacsintott rám.
Végül belementem az ötletbe és neki láttam enni. Valami fantasztikus palacsintát tud készíteni Anne, és ezt szóvá is tettem előtte. Mint az kiderült, Rob dolgozni ment, így női uralom van a házban. Valahogy éreztem, hogy ha bekerülök a Styles családba, mindenbe bele leszek vonva, így jött az az ötlet is, miszerint menjünk el vásárolni, nincs még olyan késő. Igen, persze, nincs még késő, ahhoz képest, hogy délután kettőkor keltem.. jó alvókám van, mondták már...
- Készen vagytok?
- De hát még pénz sincs nálam - sóhajtottam fel lemondóan.
- Nálam van, és az a lényeg. Ne törd ilyen sokat a fejed - intett le Gemma, míg Anne "szigorú" tekintettel adta a lánya alá a lovat.
- Ha kárba mentek ne az én hibám legyen - emeltem magam elé a kezeim védekezésképpen.
- Induljunk, mert még vissza is kell érnünk - az immáron feltöltött telefonom kézbe vettem, beültünk a kocsimba (ragaszkodtam hozzá, hogy az enyémmel menjünk!) majd egészen Manchesterig vezettem.
- Biztos jó ötlet lesz a Trafford Centre?! Itt sok a rajongó - emlékeztettem őket egy pár dolora.

.:: Személy szerint, én már voltam itt, és nagyon jó hely! Imádom♥ ::.
- Tőlünk csak nem kérnek autogramot! Maximum egy képet, a jövendőbeli anyósukkal, és  a sógornőjükkel - nevetett fel Anne.
- Ilyen komolyan gondolják már a rajongók ezeket? - vágtam egy 'ezt-most-nem-mondod-komolyan-ember' fejet.
- De-de, szóval, ha kitudódik, hogy te meg Harry... szóval érted.. kapsz egy pár levelet, és Harry totál kész lesz. Amúgy nem, mert az eddigi barátnőinél nem érdekelte, annyira ez az egész, de ahogy rád néz... szinte elengedni sem akar - villantott egy vigyort Gem.
- Hát oké - rendeztem le ennyivel - Akkor viszont most menjünk, mert sosem érünk a végére, és bazi nagy bevásárlóközpont!

     Két és fél órája járjuk az egész épületet, de még nem voltunk minden boltban. Eddig, szinte minden boltban amiben voltunk, feltúrtunk mindent, és úgy kerestük amit... igazából mi sem tudtuk mit keresünk, csak beszélgettünk, nevettünk és keresgéltünk. Értelem értelme vagyok... nem újdonság.
- Na, nekem kell ez a ruha - komolyodott el Gemma, miközben a lila csodát nézegette.
- Akkor menj, és próbáld fel - mutatott a próbafülke fele Anne, amit Gemmának egyszer sem kellett mondani. A szemem, csak is egy gyönyörű, kék ruhán tapadt meg; őszintén szólva, mióta bejöttünk ezen legeltetem a szemem - Mire vársz, menj próbáld fel - biztatott Anne.
- Nem, nem az én stílusom - ráztam meg a fejem.
- Mindenkinek kell a változás, kedvesem. Na, nyomás - biccentett a fejével. Nem láttam értelmét ellent mondani, így az öltözők felé vettem az irányt.
- Hááát - nyújtottam el az 'á' hangot; nem igen voltam magammal megelégedve.
- Gyönyörű vagy! - képedt el - Ezt nem hagyhatod itt!
- Azt a kurva! - káromkodta el magát Gemma, amin muszáj volt nevetnem - Illetve.. nagyon jól nézel ki benne, ezt muszáj lesz megvenned!
- Még ha lenne nálam pénz - morgolódtam magamban.
- Majd én megveszem neked, ne aggódj! - intett le ugyan csak Anne - Ezen ne gondolkodj. Ami megtetszik, csak szólj! - kacsintott rám - De ezt tényleg nem hagyhatod itt!
- Értettem - nevettem el magam, s vissza vonultam átöltözni - Nagy kérés lenne az, hogy bemenjünk egy cipő boltba!? - kezdtem el harapdálni a szám.
- Dehogy, menjünk. Csak előbb fizessük ki ezeket - emelte meg a kosarat Anne. Bólintottam, s ki vártuk a sort. Már amikor közelítettük meg a Foot Locker-t, elakadt a szavam, pedig, voltam már itt.
- Úristen! Mondd hogy ez nem egy álom! - nyíltak tágra a szemeim egy piros, magas szárú Supra cipő láttán - Ezek megakarna ölni engem! - léptem egyet arrébb, hogy szemügyre vehessem a másik cipőt, ami jelen esetben, egy fehér Supra volt - Ide muszáj lesz elrángatnom Niall-t! - volt Adidas-tól kezdve, a Nike-on át a Converse-ig mindenféle, márkájú, méretű cipő.
- Nem hiszem hogy ma szabadulunk innen, szóval, ha választottál Stella, akkor szólj, én leültem - nevetett fel Gemma, s helyet foglalt a padon. Megvontam a vállam, s egyik cipőt a másik után kezdtem el felpróbálni.
- Oké, nem tudok dönteni - sóhajtottam fel, miután eldöntöttem, hogy Adidas-t keresek - Tehát, vagy a fekete, vagy barna vagy a fehér. De nem tudom.
- Nézd - mutatott Anne egy kislány felé - Ha Ő barnát vesz, a nővére meg fehéret, te vegyél feketét.
- És ebben mi a logika?! - néztem felé tehetetlenül.
- Na, kell vagy sem?! - kezdett vissza pakolni Gemma.
- Jó, oké, akkor a fekete - egyeztem bele - De ezt is ti fizetitek, és ez így nem jó - ráztam meg a fejem.
- De a te kocsiddal jöttünk, szóval ez nagyon is jól van! - ellenkezett újra Anne.
- Ezt még úgy is vissza adom valahogy - adtam ki a végszót, s mentünk fizetni.
- Beülünk valahova enni?! - vetette fel Gemma az ötletet.
- Kislányom..
- Nem vagyok kicsi - szólt közbe gúnyosan elmosolyodva.
- Megmondtam, hogy ha hazaértünk neki állok főzni, ezen nincs vita. Úgy is indulnunk kéne, nem sokára jönnek a fiúk - köszörülte meg a torkát, majd erőteljesen rám nézett.
- Azok a fiúk? - félve tettem fel a kérdést, bár tudtam rá a választ.
- Igen - bólintott egyszerűen Gemma, s vágtam egy fintort.

*~*~*

- Na, Stella - kérlelt továbbra is Gemma az ágyon ülve - Gyere le, egyszer úgy is találkoztok! 
- Igen, majd egyszer! - emeltem ki az utolsó két szót. 
- Ne mondd nekem, hogy félsz. Anyuékkal is ugyan ez volt, aztán nem lett semmi következménye! 
- Már sokszor hangoztattam, nem szeretem, ha kényszerítenek! 
- De én nem kényszerítelek, csak megmondom mit kéne tenned.
- Komolyan mondom, még egy ilyen, vagy csak ehhez hasonló megjegyzés, és belelöklek a szennyesbe, de ha az nem lenne elég, akkor a medencébe! - néztem rá egy gúnyos mosoly kíséretében.
- Nem félek tőled! - jelentette ki, majd elkezdett futni.
- Ezt még megkeserülöd! - szóltam vissza neki, s utána eredtem. Amint leértünk a nappaliba, minden szem ránk szegeződött, de mi mit sem törődve ezekkel folytattuk tovább. Megkerültük, vagy háromszor a kertet, voltunk az emeleten is minden kis helyiségben, az elő kertet is megjártuk, a nappaliról nem is beszélve. Végül, mikor ugyan csak kiértünk a kertbe, Gemma minden tervemnek a pontos oldalát találta meg. Miközben Ő hátrált, nem vette észre, hogy mögötte van a medence. Gonoszan elvigyorodtam, s még öt-tíz lépés után, nagyot csobbant a vízben a lány. Belőlem feltört a nevetés, míg Ő a víz alól jött fel, s kezdte el köpködni a szájába került klóros vizet. 
- Stella... Le...Lea Winter! - kiáltotta el magát, de hangjában hallottam, ahogy mosolyog.
- Mondja kedves... áhh - legyintettem le, s tovább röhögtem, inkább nyerítettem. Már elfeküdtem a füvön, s a hasam fogtam, mikor teljesen kimászott a vízből, és ahogy felém közeledett szinte már-már fulladoztam.
- Mi olyan vicces drágaszágom? - vigyorodott el gonoszan.
- T...Te - mutogattam össze vissza, vihogtam mint egy kisgyerek, de azért a pillanatért ölni lehetett volna. Amit akkor átéltem, ahogy láttam Gemmát... mindent felülmúlt. Észre sem vettem, de a többiek is kijöttek, s minket néztek. Aztán, egy váratlan pillanatban, csak egy erős rántást éreztem a karomon, ám, hogy kissé taszítsam az esést, rántottam magammal az illetőt, aki minden bizonnyal Gemma volt. Fulladozva jöttem a felszínre; nem tudom, hogy a nevetéstől, vagy attól, hogy nyeltem a vízből.
- Kis mocsok - méregetett szúrós szemekkel, s elröhögte magát.
- Hát... én mindj-j-j-járt meg h-halo-ok! - nyöszörögtem össze vissza, mint aki nem normális.
- Istenem... mit csináltak ezek, míg mi nem jöttünk meg... - sóhajtott fel drámaian Zayn.
- Ugyan már Malik, tudom, hogy élvezed a látványt - jelentettem ki szemrebbenés nélkül, s míg ezt elmondtam próbáltam magam fékezni, s nem nevetve mondani. Bár, ha jobban bele gondolok, ez Gemma hibája, mivel Ő adta a fehér felsőt, és nem tehetek róla, hogy a melltartóm ennyire -nagyon- pink.
- Na, nem stírölni! - csapta össze a kezeit Harry. Kérdőn néztem rá, mire össze húzta fülét-farkát, mint aki rosszat mondott.
- Inkább menjünk be, mert megfázik ez a két csaj - rázta a fejét nevetve Anne. Mikor elmentem a srácok mellett, kinyújtottam rájuk a nyelvem, és mielőtt Harry rácsaphatott volna a seggemre, elkaptam a csuklóját.
- Ne merd! - húztam közelebb magamhoz, szinte már ajkaira suttogtam a szavakat, még is szúrósan közöltem vele a tényeket. Láttam, ahogy erőt vesz magán, nagyot nyel, s bólint egy kicsit - Okos Styles! - kacsintottam rá, elengedtem a kezét (amit feltehetőleg kissé megszorítottam...) és befele indultam.
- Lányok, öltözzetek át, hideg van, és nem lenne jó, ha megfáznátok - méregetett minket Rob, aki nem tudom hogy került  ide.
- A kocsi kulcsom merre van?! Talán, van benne ruha - húztam el a szám; közel sem biztos, hogy benne maradt az edzőtáskám.
- Kapd el - dobta felém Rob az említett tárgyat. Kacsintottam egyet, s elindultam a kocsihoz. Kezdett sötétedni, és volt pár fiú akik elmentek a ház előtt, elkezdtek fütyülni.
- Tudtam, hogy sexy vagyok - intettem nekik, és biztos voltam benne, hogy elszégyellték magukat, avagy csak elpirultak. Nevetve vettem ki a táskámat a csomagtartóból, zártam be és mentem vissza a házba.
- Rajongó táborod akadt? - mosolyodott el Liam, miközben szabályosan végigmért.
- Azt hittem, szereted Danielle-t - hagyta el egy kisebb ebszólás a számat - Ahogy abban is reménykedtem, Eleanor-val rendesen megvagytok Lou - sóhajtottam fel - Aztán Lucy nehogy tudomást szerezzen erről az egészről - mosolyodtam el bájosan. Zayn már megpukkadt a nevetéstől, így inkább távozott a helyiségből - Látjátok? Malik már beijedt, hogy beárulom Perrie-nél.
- Na, szerintem menj öltözni, mert ha vissza jön és ezt valaki elmondja neki, véged.
- Ugyan, nem félek a Malik-tól - nevettem fel Liam kiindulásán.
- Te csak ne nézegess! Te szent bárány - borzoltam össze a haját, mire morgolódott egy sort. Azokat az arcokat érdemes lett volna lefotózni, de hát mobilom a kocsiban maradt, így ez nem jött össze...
A szobába érve, gyorsan magamra kaptam az edzőruhám, s amint végeztem, kopogtak.
- Egyszer úgy is bejössz, felesleges kopogni - nevettem el magam a kicsit sem vicces kijelentésemen.
- Ráérsz?
- Lehet, miről lenne szó? - huppantam le az ágyra, s rápillantottam.
- Rólunk?!
- Ezt most kérdezed, vagy mondod?! Nem mindegy... - ráztam meg a fejem - De, mondd, miről szeretnél rólunk beszélni? - értelmiségi szintem magasan üti a nullát, tudom!
- Hát.. nagyon merem remélni, hogy nem miattam mentél el otthonról. És azt is remélem, hogy vissza kapom az ápolónőmet, mert szükségem lenne rá - mosolyodott el, megvillantva gödröcskéit. Gondolkodó fejet vágtam, mélyeket lélegeztem, ezzel is húzva az agyát. Lábaimat feltettem az ágyra, míg kezeimmel hátul tartottam magam, s fejem ide-oda döntögettem. Hangosan hümmögtem, és igazándiból csak azon gondolkodtam, hogy mikor fogom magam elnevetni, és megmondani neki, hogy semmi az ég egy adta világon  nem volt, és nincs is bajom vele...

Kérdés: Gondoltatok arra, hogy pont Holmes Chapel-be köt ki Stella? :)

2013. április 13., szombat

52. " Majd eljön anya, azt csinál velem valamit... "

Hi babes!:)

Itt is van a várva várt rész, remélem elnyeri mindenki tetszését, s érkeznek a vissza jelzések! Köszönöm a komikat, a tetszikeket valamint az oldal megjelenítéseket! Örülök neki, hogy vannak érdeklődők a sztori felől, mert így legalább valamilyen szinten tudom, hogy van értelme folytatni!:)
Nem is tudok nagyon sok mindent ehhez a részhez fűzni, talán annyit, hogy vissza tért a régi Stella, és egy kicsit megkevertem a végén a szálakat!;)
Várom a komikat, és az újabb olvasókat, valamint a pipákat a fejezet végén! ;)

Jó olvasást,
Csók, B♥ xx



.:: Stella szemszöge ::.

     Már egy ideje kint ülhettem, és már a cigimet is elszívhattam, mikor nyitódott az ajtó, kilépett a személy, s bezárta azt maga mögött. Hirtelen kerített hatalmába egy már megtörtént esemény. Szorosan mellém ült, magához húzott, s halkan dúdolgatva ide-oda dülöngéltünk. Nem kellettek szavak ahhoz, hogy  megértsük egymást. És bár kissé(...) beteg volt, nem érdekelt. Az már annál inkább, hogy kijött, egy szál pólóban, és melegítőben.
- Menjünk be - emeltem rá a tekintetem. Mosolyogva bólintott, majd felsegített és bementünk.  Paul, azóta is lent tartózkodott; nagyban beszélgetett a többiekkel. Kissé színpadiasan felsóhajtottam, mire mindenki rám kapta a tekintetét. Nincs feltűnési viszketegségem, de szó mi szó, jelenleg nem tűrtem el Pault ebben a házban. És bár nem is az én tulajdonom ez a palota, akkor sem szívleltem a jelenlegi helyzetet. Őszintén kijelenthetem, sosem kerültem össze tűzésbe Paul-val, és nem is terveztem, de úgy látszik, ennek is eljött az ideje.
Harry óvatosan, ám annál céltudatosabban kulcsolta össze ujjainkat, s húzott maga után az emeletre. Kissé vonakodva ugyan, de megadtam magam. 
A szobába érve magam előtt vezettem be Harryt majd újult erővel befeküdt az ágyba s betakargattam.
- Ugye nem szándékozol lemenni?
- Nem - kuncogtam el magam - De neked aludnod kéne, hogy ki izzadj.
- Jelenleg nem vagyok álmos - ahogy ezt kijelentette egy nagyot ásított - Oké, de akkor maradj mellettem - sóhajtva ugyan, de belementem. Befeküdtem mellé, Ő pedig, mint egy kisbaba húzódott mellém, s ölelt szorosan.

.:: Eleanor szemszöge ::.

- De Paul! - szólalt fel már igen csak sokadjára Liam - Miért feküdtek volna le? Miért vagy ebben olyan biztos?
- Mert - adott egyszerű választ - Ismerem Stellát is, és Harryt is. Nekem ne próbáljátok meg be bizonyítani, hogy nem értek még egymáshoz!
- De az isten szerelmére is már Paul! HA le is feküdtek, neked ahhoz mi közöd van? Őszintén? - emelte ki a 'ha' szócskát Louis. 
- Na, látod. Ennyi. Körülbelül semmi. És Hazza jelenleg betegeskedik, akinek Stella viseli a gondját. Reggel is beszéltem vele, azt mondta egyszer este meg reggel jött ki minden Harryből Tényleg ne reagáld túl - próbálta csitítani Zayn is.
- Oké, Paul, higgy azt, amit akarsz. Ők is, és mi is tudjuk mi az igazság, ha ez neked nem tetszik, sajnállak. Ti nektek pedig fiúk, ideje lenne előkészülni a twitcam-hez - adtam ki a végszót mindenhez, és mindenkinek. 
- Oh, tényleg, az twitcam! - kapott a fejéhez Liam, majd felszaladt. Na, ilyet sem pipáltam még. 

@bogi_i: Harry merre van? o.O xx
- Ó - nevetett fel Louis - Hát Ő jelenleg betegeskedik - legyintett egyet a kezével. 
Már két órája, hogy megy a twitcam, és eddig most kérdeztek először Harry honlétéről bármit is.

@Mrs.Stypayhorlikson♥: Ugye a koncerteken feltud majd lépni :c? xxxx
- Persze, miért ne tudna? - röhögött fel Niall - Amúgy, tetszik a neved. Cuki - kacsintott a kamerába. 

@Harrys_Stylesis: Tényleg van valami az én Hazza babám, s a Winter csaj között?xx
@Potato_feeling: Mikor lesz újra Írországban dedikálás? :')xxxxx
@Lilla_1D: Mi a legfontosabb nektek, srácok? A család, vagy a rajongók? ^^ 
@XDXD: Szeretlek titeket! Ti vagytok az életem! A példaképeim! Köszönöm, hogy vagytok!♥♥♥♥♥♥xxx

Néhány tweet-en úgy gondolom érdemes lenne elgondolkodni. Például amit XDXD írt. Nekem személy szerint, könnyek gyűltek a szemembe. 
- No, srácok! - köszörülte meg a torkát Liam - Köszönjük szépen a sok-sok kérdést, valamint dicséretet, és próbáljuk teljesíteni amit kértetek, most viszont mi mennénk is. Még egyszer köszönjük, hogy vagytok, és hogy mindig mellettünk vagytok! Ti vagytok a legeslegjobb fandom! Szeretünk benneteket! - küldött egy pár légpuszit, amit a többiek testvériesen követtek. Egy plusz tíz perc elteltével elköszöntek a Directionerektől, és nagyokat sóhajtva dőltek el ki a földön, ki a kanapén. 
- Ez jó volt - vigyorgott már egy ideje Zayn.
- Persze, mivel vagy húszan megdicsérték, az amúgy mindig ugyan úgy álló hajad, mi? - röhögte ki Louis - Na, de most komolyan.
- Aha, komolyan mondom. Sokkal jobban érzem magam. Néha úgy vagyok vele, hogy amit kapunk rajongóktól szeretet mindennél jobb, és többet ér. Ilyenkor teljesen elfeledkezem a problémákról, az utálkozókról és úgy mindenről. Akkor csak Ők és én, jobban mondva mi vagyunk. Csak ebben az a rossz, hogy mostanában elhanyagoltam őket... lehet, hogy Perrie miatt, de igyekszem több saját, kis forever alone-os twitcam-eket is tartani - kúszott egy elégedett mosoly arcára. 
Úgy döntöttem, megnézem Stelláékat, mivel már egy ideje fent vannak. Félre értés ne essék, nem kémkedek utánuk, szimplán megnézem minden rendben van-e.
A szobába érve, egy aranyosan szunyókáló párosra tévedt a tekintetem, amint kissé fura pózban ugyan, de édesen alszanak. Muszáj volt megörökítenem, ezt nem lehetett ki hagyni.


Óvatosan simítottam tenyerem Hazza homlokára, ami szerencsére most nem volt forró, sem olyan nagyon meleg. Behúztam a függönyöket, majd egy-egy puszit nyomtam arcukra, s magukra hagytam, had aludjanak, hisz mindkettőre rá fér a pihenés.
Alig csuktam be az ajtót, két kéz fonódott a derekam köré, s fordított meg ölelésében.
- Alszanak? - nevetett fel.
- Mint két kis gyerek - bólogattam mosollyal az arcomon - Annyira édesek.. - kezdtem el áradozni, mire megforgatta szemeit - Mint ha Stellát látnám.
- Azért, azt valljuk be, Ő jobban csinálja - elismerősen bólintottam újra, s egy apró csókot leheltem ajkaira.
- És.. akkor mikor is megyünk Melbourne-be, hogy ha Hazz lebetegedett?
- Amint kigyógyult, és lemerem fogadni, hogy Stella-Bella mellett gyorsabban fog neki menni.
- Mi ez az új becenév? Hallod, ha ezt megtudja, két lábbal lök bele a medencébe. Elég neki az, hogy Liam Stelluskának hívja - nevettem el magam.
- Az már nem az én gondom - vont vállat - Eljössz velem a boltba? - szemeim össze szűkítettem, majd egy pár perc elteltével bólintottam, s hagytam had húzzon maga után.

Nem hittem, hogy ilyen nagy bevásárlásra gondol... konkrétan két nagy bevásárló kocsit megtöltöttünk, úgy, hogy Niall nem volt velünk.. aha, gyakorlatilag nem, de elméletben annál inkább. Ha azt mondom, az egyik kocsi szinte csak chips-ből, piából, kekszből, gumicukorból és egyéb ilyenekből állt, nem hazudok nagyot. A másikba, annál inkább látszott, hogy nem csak fiúk lakják a házat, hanem nőstény nemű emberek is.
- Oké, akkor még meg kell nézni a pop-corn-t, de nem az előre kipattogtatottat hanem amit neked kell otthon a mikróba. Abból kell tíz sajtos, tíz sós, tíz csokis (?), és a legújabból is tíz - olvasta fel vigyorogva a kis listáját Louis. Fejet rázva követtem, nem láttam értelmét szembe szállni vele, hisz úgy is Ő nyerné a menetet.
Idő közben, ránk találtak a Directionerek, akikkel Louis szívesen készített fotót. Voltak olyanok is, akik addig nem álltak arrébb, míg velem nem készült kép. Louis nem igen repesett az örömtől, de a lányt elnézve, nem lehetett az a fanatikus, és valljuk be, miért kéne félnem a rajongóktól? Igazából lenne mitől, de amíg sokan vannak körülöttem, és látom Louis-t úgy gondolom, nincs értelme "félnem".
- Jól vagy? - méregetett aggódó tekintettel egy szőke hajú lány.
- Igen, persze - bólogattam. Hirtelen észre sem vettem, hogy elbambultam. Azt hittem, valami keményet fog a fejemhez vágni, és elmondani, a halálom idő pontját... no, tévednem kellett, s azt hiszem nem is baj, hogy tévedtem.
Eme eszme futás után, kattogtak még a fényképezők, majd utunkra engedtek bennünket.
- Látod, nem haltam bele egy-két fotóba - nevettem fel, miközben beálltunk a sorba. A kasszás nő, eléggé furcsán vizslatott minket, amit nem is csodálok, elvégre két nagy bevásárló kocsival ki ne nézne meg minket?

.:: Stella szemszöge ::.

A tőlem telhető leggyorsabb mozdulattal keltem fel, segítettem Harrynek s céloztuk meg a fürdőt. Haját hátra húztam kezeimmel, miközben kiadta magából aminek jönnie kellett. Ugyan nem tudom mi van még a gyomrában, de kaja biztos nem. Egész nap nem evett, maximum egy teát ivott meg, és ennyi.
- Ez így nem lesz jó - ráztam meg a fejem - Nem kellene elmenni orvoshoz?
- A-a, ezt már kibírom. Majd eljön anya, azt csinál velem valamit - rántott vállat.
- Harry, ez így nem maradhat - erősködtem - El kell menni, vagy ha mi nem is, az orvos jöjjön el!
- Jaj, Stella! - sóhajtott fel - Nyugi, nincs semmi bajo... - rosszallóan ráztam a fejem, miközben újra a vécé fölé hajolt.
- Tényleg nincs semmi bajod! Én ezt nem fogom hagyni, a végén, még kiszáradsz, és kórházban kötsz ki! - idegesen rontottam ki a fürdőből, egészen a telefonomig. Igen ám, csak hogy eltört, jobban mondva eltörtem. Nem maradt más, mint lemenni, s szólni a többieknek, hogy hívják az orvosukat.
- Liam! - lihegve léptem ki a kertbe, ahol az asztalnál ült - Kellene a telefonod, vagy is inkább hívd fel az orvost!
- Már hívtam, nem sokára itt van - immáron, kissé nyugodtabban fújtam ki a levegőt, s ültem le mellé - Minden rendben van?
- Hazudjak? - megrázta a fejét - Nem, semmi nincs rendben.
- Sosem volt még ennyire beteg. Vagy ha volt is, én nem tudtam róla - rázta hitetlenkedve a fejét - Most is segít magán?
- Igen - fújtattam nagyot - S elmondása szerint, nincs semmi baja, csak hogy én ezt nem hiszem el!
- Nem szokott még hozzá, hogy egy lány így törődik vele... ennyi az egész - mosolyodott el.
- Legyen igazad - viszonoztam a gesztust, elköszöntem tőle, majd vissza mentem a beteg göndörhöz.
- Azt hittem, már elnyelt a föld - mosolyodott el.
- Nem, csak szerettem volna felhívni az orvost, de Liam már megelőzött - vontam vállat. Az ágy szélén ült, míg én vele szemben álltam. Óvatosan a kezem után nyúlt, össze kulcsolta az övéivel, majd az ölébe ültetett. Felsóhajtott, majd szorosan magához ölelt. Mélyeket lélegzett, de elengedni vagy csak lazítani az ölelésén nem szeretett volna.
- Úgy hiányzott már ez az egész. A közelséged, az öleléseid mindened - kuncogta el magát. Beletúrtam göndör fürtjeibe s nagy mosollyal az aramon néztem; megint megtaláltam a gyenge pontját.
- Mindjárt itt az orvos, nem megyünk le?
- Minek? Majd feljön - rántott vállat. Hirtelen rá tört a köhögés, így fintorogva húzódott el tőlem, s próbált nem megfulladni.
- Csak gyógyulnál már meg végre.
- Nem sokára, kicsim... nem sokára - köhögött még egy sort, s kifeküdt az ágyon - Éhes vagyok.
- Gyere, keresünk valamit - nevettem fel - Vagy maradsz?
- Nem, szerintem lemegyek. Lent is van mosdó, ha k kívánkozna belőlem - vont vállat. Felkelt, újra megfogta a kezem (komolyan, már meg sem lepődnék, ha össze ragasztaná..) s így mentünk le.
- Csoda - forgattam meg a szemeim - Hova ment Paul?
- Passz - vont vállat Zayn - Még mindig abban a hitben van, hogy ti... lefeküdtetek.
- Van ilyen - nem igazán tudott érdekleni a dolog, főleg, hogy nem igaz az állítás.
- Nem is izgat?
- Hát most miért? Kellene? Sosem kerültem össze tűzésbe Paul-val, nem értem mire fel találta ki azt, amit, de ha neki így jön le, és ez tetszik, hát áldásom rája. Na, gyere Harry, keresünk valami olyat, amit feltehetőleg nem hánysz ki.
- Okés - villantott egy vigyort, s utánam cammogott.
- Na, mit szeretnél termelni?
- Először a fagyi jutott eszembe, aztán a spagetti, és legvégül a taco, de... most már nem tudom.
- Srácok, megérkezett az orvos - sétált be Niall, megcélozva a hűtőt.
- Lehetőleg maradjon is valami kaja - pillantottam rá, s már kint is voltunk - Dr. Smith?
- Oh, sziasztok - köszönt fülig érő mosollyal az orvos, aki ezek szerint nem csak engem, illetve a családom házi orvosa - Mutasd magad, Harry.
- Ugyan, kutya baj...
- Tegnap este, és előtte lázas volt, első este egyszer olyan hajnal tájt valamint reggel kétszer jött ki belőle minden, ahogy most is, amint felkelt. Azon felül rázza a hideg, az orra el van dugulva, tüsszög... egyéb információ kell? - válaszoltam Harry helyett, aki egyszerűen csak leintett, s leült a kanapéra.
- Nem, köszönöm, ennyi elég. Harry - fordult a fiú fele - A torkod nem fáj? Esetleg kapar, vagy csak ég?
- Ami azt illeti viszket - nevetett fel - Meg a fülem is.
- Szívod az orrod? - Louis hatalmas nevető görcsben feküdt a padlón, míg Niall a konyhában fulladozott a szájában lévő kajától és a nevetéstől.
- Csak este... gondolom, akkor nem figyelek magamra - vont vállat egyszerűen.
- Vigyázz, ne hogy rá menjen a füledre. Írok fel orrcseppet, lázcsillapítót, kalciumot, torok fertőtlenítőt, antibiotikumot valamint a torkodra még ilyen szopogatós gyógyszert, és ha ezeket rendszeresen szeded, illetve használod, kevesebb, mint egy hét alatt újra fitt, és egészséges leszel... vagy nem - viccelődte el a végét.
- És akkor majd ilyen zöld trutyiban fog lebegni az agyad, és így könnyebben megtudják enni az ufók, mert azok ezen élnek - folytatta halál komolyan Niall Louis-val felváltva. Harry résnyire nyitott szájjal hallgatta, a róla szóló dolgokat, amin muszáj volt felnevetnem.
 - Nehogy bevedd ezeket a sületlenségeket, göndörkém - nevettem továbbra is - Dr. Smith - szólítottam meg az orvost.
- Maradjunk a James-nél - megvontam a vállam, s folytattam.
- Akkor az, tehát, ezeket a gyógyszereket nekünk kell kiváltani, vagy jön, illetve kihozzák?
- Nos... mivel azért ismerlek titeket, így kihozatom, de akkor mindenképpen legyen itthon valaki - nézett végig mindenkin.
- Rendben - bólintott Liam - És.. ez az egész betegség fertőző?
- Harry esetében nem, de lehet rá esély, hogy már bennetek is lappang. Idő előtt észre lett véve, kapott rá gyógyszereket, és Stellát ismervén, már ellátotta Harryt.
- Höh, az tuti. Nincs bennem semmi más, csak gyógyszer, az én drágaságom által - mosolyodott el a végre, s lopva homlokon csókolt.
- Öhm... igen, tehát nagyon ne is közeledj senkihez. Mint mondtam, benned már lehet, hogy kezd elmúlni ez az egész, de jelen esetben az is előfordulhat, hogy Stella kapta vagy fogja elkapni.
- Most ez az egy puszi már nem oszt nem szoroz az állapotomon. A nap nagy részében Harryvel vagyok, tehát akkor már réges-régen elkaptam tőle - intettem le az orvost. Lehet, hogy bennem is lappang már ez az egész, de akkor már régen mindegy.
- Rendben gyerekek, nekem most mennem kell - állt fel, s kezdett el öltözködni - Ha bármi van, hívjatok. Sziasztok! - Liam kíséretében megindultak az ajtó fele, s miután mi is elköszöntünk, Harryt magam előtt tolva, vissza vezettem a szobába.
- Mától pedig, addig ki nem jössz  szobából, míg rendben nem leszel! - hangom inkább parancsoló volt, mint kérlelő, de azt hiszem így jobb is volt.
- Értettem asszonyom - hajolt meg előttem.
- Ezt ne erőltessük, több szempontból is... - halványan bólintott, s újra befeküdt az ágyba - Nem vagy álmos?
- Kicsit. Mindenem fáj - innentől kezdődött el az, ami szinte minden nap. Elmondta mije fáj, mennyire, s hogy mióta, míg ezt szépen meghallgattam, már mellette feküdtem, miközben hajával játszadoztam. Kisebb szüneteket tartva folytatta a mesélést, amit mindig szívesen hallgatok tőle, s várom, hogy lehunyja gyönyörű szemeit, majd egy két esetleg három óra múlva frissen, valamint a lehető leggyorsabban célozzuk meg a fürdőt.

     Lassan tíz órája, hogy nem alszom, de már kezdem úgy ahogy megszokni. Liam, Louis és Zayn már több, mint ötször volt fent, s kérdeztek rá hogy minden rendben van-e, nem vagyok-e éhes esetleg nem szeretnék-e aludni, mert addig Ők figyelnének Harryre. Mindegyiket kedvesen elutasítottam; nem lenne ész szerű Őket is befertőzni, elég ha bennem lappang már.
Az órára pillantva jutott tudomásomra, este fél hét van.. eléggé szépen elaludt, ez nem vitás, bár addig örülök neki, míg nem kel fel. Kezemmel lassan fésültem át izzadt fürtjeit, majd halk kopogás jelezte; valaki megint szeretne valamit.
- Gyere.
- Stella - jelent meg Eleanor - Itt van Paul és.. beszélni szeretne veled.
- Én is sok mindent szeretnék - sóhajtottam fel, miközben Harry puha, baba arcát simogattam.
- Menj le, beszéld meg vele. Addig fent maradok - kezdődött el a biztatás.
- Minek? Ha azt hiszi, hogy lefeküdtem Harryvel, hát higgye. Nem sok minden változtat az, hogy újra, s újra a szájába rágom az igazságot.
- Makacsságod határtalan, de megtehetnéd igazán.. már csak miatta - mutatott a mellettem szuszogó fiúra.
- Utálom, mikor kényszerítenek valamire - mormogtam mérgesen. Sóhajtva keltem fel, majd mikor elhaladtam Eleanor mellett, kicsit neki mentem a vállammal.
- Ezzel nem nekem segítesz - kuncogott fel halkan.
- Hah, ugyan már - ráztam meg a fejem, s megközelítettem a nappalit. Kicsaptam az ajtót, össze fontam mellkasom előtt a kezem, és vártam, hogy valaki megossza velem a dolgait.
- Azt hittem már le sem jössz - villantott egy vigyort Louis. Megforgattam a szemem, ám továbbra sem szólaltam meg. Gondoltam, várok még egy tíz-tizenöt percet, és ha addig nem változik valami felmegyek. Tudják nagyon jól, hogy miért vagyok itt, hisz' ők küldték fel El-t, de ezek szerint csak hülyülni volt kedvük. Mikor azon voltam már, hogy akkor most megyek, mint derült égből villámcsapás, felszólalt a bűnbak, becses nevén Paul Higgins.
- Nézd Stella, én sajnálom. Nem tudom mi ütött belém, talán egy régi emlék, még abból az életedből, és ezért hittem amit. Tényleg... nem is tudom mit mondhatnék. Bocsáss meg, és majd Harryvel is szeretnék beszélni! - kicsit meglepődtem ezen a hirtelen megalázkodáson de ha ennyire, komolyan gondolja, akkor oké.
- Ennyi lenne? - aprót bólintott, felsóhajtottam, megfordultam és otthagytam őket. Nem, egyáltalán nem ilyen vagyok, de jelenleg, nem tud érdekelni a dolog.
- Ácsi kislány! - állt meg előttem hirtelen Eleanor - Mi ez az egész, hogy csak így feljössz?
- Eleanor ezt te nem értheted! - sóhajtottam fel; tényleg nem értheti ezt az egészet.
- Akkor kérlek mondd el, és talán megértem.
-  Igaz, hogy bocsánatot kért, de azzal én mihez kezdjek?! Valótlan dolgokat állított rólam, rólunk, ezek után nem hiszem, hogy máshogy tekintene rám. Meg is mondta. Ismer már, és a régi énemet látta bennem. Én legalábbis ezt szedtem ki a mondani valójából. Sajnálom, hogy ekkora ribancnak nézek ki, erről már nem tehetek. Mint látod te is, Danielle-től örököltem az idomaimat, valamint anyutól. Ezen már nem tudok, és nem is akarok változtatni - vontam vállat, s bíztam benne, hogy megértette.
- De Stella...
- De Eleanor, nincsen 'De Stella...' mert nem érdekel. Kicsit sem. Meghallgattam, elfogadtam, még ha ki sem mondtam, a bocsánat kérését. Ennél többet nem tudok, s nem is fogok tenni. Most pedig, ha megbocsájtanál... - mutattam mögé, a szoba ajtóra. Nagyot fújtatott, elállt az utamból majd megközelítettem a szobát.
Halkan nyitottam be;úgy hittem Harry alszik. Hát.. nem éppen.
- Hát te?
- Kialudtam magam - mosolyodott el - Viszont te koránt sem vagy kipihent állapotban.
- Az lényegtelen, annak viszont örülök, hogy nem vagy fáradt - bólintottam határozottan, s leültem mellé - Megint eljött Paul...
- Tudom, mondta Eleanor nem rég.
- Beszélni szeretne veled is - sóhajtottam fel - Azt hiszi még mindig a régi vagyok, pedig meg sem közelítem azt az énem.
- Ugyan nem tudok rólad mindent, csak amit megosztottál velem, de nekem teljesen normális az, amin keresztül mentél. Mármint velünk kapcsolatban. Látszott, hogy mennyire ellenünk vagy, de mára meg már nézd meg hova jutottunk. Itt vagy mellettem, figyelsz rám, érezteted, hogy rád számíthatok. A srácokkal úgy bánsz, mint ha a családod tagjai lennének.. úgy gondolom nagy változáson mentél keresztül.
- Igen, ezt te így látod. De Paul, aki xy éve ismer miért egy konkrét ribit lát bennem?! Mi ez? Valami kandi kamerás műsor? - nevettem fel.
- De ez nem így van - rázta meg göndör fürtjeit - Mindenben csak a rosszat látod! Az egy dolog, hogy teltebb vagy felül, és megbámulnak -köztük én is-, de nem kell azonnal mindennek a rossz oldalát látni!
- Te könnyen beszélsz - emeltem feljebb a hangom, akaratom ellenérem is - Te, aki tökéletes mindenki számára, akinek minden egyes tettét elnézik! De én? Höh, "Stella Winter és újabb barátja?" vagy "Újabb kapcsolat a láthatáron a táncos életében?" esetleg "Az örök pasi faló újabb prédát talált?" és ezek után ne lássam mindenben a rosszat? Könnyű azt mondani - nevettem fel kínomban.
- Nem értelek. Most ezen minek felkapni a vizet?
- Ki beszélt itt arról, hogy felkaptam a vizet? - üvöltöttem le szegény srác fejét. Nos, tényleg felment bennem a pumpa, és én sem értem miért rajta vezetem le a feszültséget de hát na. Ilyen is kell...
- Most is ordibálsz - felelt ugyan olyan, semleges hangon.
- Mert nekem nem szabad? Ez is meg van tiltva? A faszomat is már mindenbe! - túrtam idegesen a hajamba. Levágtattam a lépcsőn, át a nappalin, egészen ki a kocsimig. Beültem, beindítottam a motort, rátapostam a gázra, és megindultam előre, minden gondot magam mögött hagyva...

Kérdés: Ennyire rossz a történet, hogy nem jönnek a vissza jelzések? :c