2013. május 22., szerda

.:: Közérdekű!! ::.


Hi babes!:)

Nem, most nem a résszel jöttem, hanem egy kisebb információ rohammal!:) 
Jövőhéten, 23.-tól, azaz csütörtöktől nem leszek, így a részek sem jönnek majd úgy, ahogy eddig.
A következő okok miatt:
23-án indulunk haza, Magyarországra, mivel el kell intézni egy pár dolgot, és mert hazalátogatunk. Internetem lesz, viszont arra időm, hogy írjak, nem, maximum posztolok Facebookra, és tartom az itteniekkel a kapcsolatot. 
Kérem minden olvasómat, nézze el ezt nekem, de nem írhatok folyamatosan. Otthon vannak a barátok, család, így akkor szeretnék velük foglalkozni!:):) 

Amíg távol leszek, szeretném kérni a kommenteket, olvasókat, ezzel is arra ösztönözve, hogy írjak! :3 
Oldalt, chat-ben majd mondom hogy mi, merre, hány óra, mikor jön a következő, vagy csak egyszerűen megleplek titeket egy fejezettel!:D 

Összefoglalva, Május 23.-tól maximum Júniusig nem lesz rész egyik blogom sem, de remélem, hogy addig sem pártoltok el tőlem, inkább szaporodtok!☺ 
Furcsa lesz nem írni egy héten keresztül, de biztos vagyok benne, hogy gyorsan el fog menni azaz egy hét -vagy kitudja mennyi-, és után teljes gőzerővel minden blogomon érkeznek a részek! Persze miután megírtam őket ;D 

Köszönöm a megértéseteket, legyetek rosszak, nem sokára találkozunk! :) 

Love ya,
ß♥ xoxo

2013. május 19., vasárnap

57." Hogy mondjam el neked, hogy meg is értsd a női gondokat... "

Hi Babes!:)

Na, itt is lenne a folytatás, aminek remélem örültök, és van/volt aki várja/várta.!:) Úgy gondolom, ez egy másfajta rész lett, mint a többi, valamilyen szinten érzékenyebb, de ezt majd ti eldöntitek, valamint megválaszoljátok a kérdésem!:P
Számtalanszor hangoztattam, hogy oldalt megtalálható a chat, így ott is lehet érdeklődni, valamint komit írni, és mint felfedezhettétek, már "cserék" modult is bevezettem, így nyugodtan írjatok, akinek kedve van hozzá.!:)
Akik benne vannak a Facebook-os csoportban (nem a blog csoportja, mert olyan nincs, és nem hiszem, vagy is még nem tudom, hogy lesz-e...) az olvashatta, hogy minden blogomon egy ugyan azon időben lesz rész! Nos... ezt majd elmagyarázom röviden, tömören és érthetően egy újabb bejegyzésben, e miatt ne aggódjatok!:) 
Most viszont, itt van a folytatás, várom a komikat, "tetszik"-eket, "nem teszik"-eket, esetleg az "elmegyek"-et, valamint az újabb feliratkozókat!:) 
U.I.: Sajnálom, hogy késett, de remélem tetszeni fog!:)
Jó Olvasást,
Csók, ß♥ xoxo

.:: Édeseim :3 ::.


.:: Stella szemszöge ::. 

- Jó, oké, sajnálom Kristen - sóhajtottam fel fáradtan, az öltözőben. 
- Nem! - emelte feljebb a hangját - Értsd meg! A táncot már nem lehet hanyagolni, lemondani meg semmiféleképpen nem lehet, nem szabd! A modellkedéssel is az volt a baj, hogy nem álltál, nem mertél kamera elé lépni. Azt még elnéztem neked, és segítettem benne, hogy ne kelledjen modellkedned, de az edzéseket nem hagyhatod ki! - szedte le a fejem eléggé keményen. Meg sem várta a válaszom, idegesen kapta fel a cuccait, s rontott ki. Fel-felsóhajtva vettem elő a pittyegő telefonom, megnyitottam az üzenetet, s olvasni kezdtem. 


"Merre vagy? És mi baja van Kristennek? Csináltál valamit? Mellesleg itt vagyunk a portán lent, mert Paulra várunk, és mikor láttam, hogy Kristen ront lefele éreztem, hogy tőled jött. Mit csináltál angyal bögyöröm? Gyere le ha van időd!;)  H xx" 



Király. Összeszedtem magam, bezártam az öltözőket valamint a termet, majd a lifthez érve, nyomtam meg a hívás gombot. 

Unott, inkább fáradt fejjel léptem ki a liftből, ahonnan ráláttam a többiekre a várakozóban. 
- Helló - intettem nem a legboldogabban feléjük, és még véletlenül sem a kanapéra ültem, hanem egyenesen, szó szerint, levágódtam Harry ölébe, majd fejemet nyakhajlatába fúrtam s belélegeztem a számomra drogként ható illatát. 
- Mit mondott Kristen? - szólalt fel a legbátrabb, ez esetben Niall. 
- Leszedte a fejem, de ez nem is lenne gond, csak szerencsésen meg vannak a saját, női gondjaim - mormogtam alig hallatóan Harry nyakába. 
- Akkor nem mostanában fogunk kiruccanni - kezdte Liam - Feltéve, ha nem tudod elállítani. 
- Ennyire még te sem lehetsz balfasz, Liam - néztem fel, s a hirtelen ért fénytől összeszűkített szemekkel vizslattam. 
- Bocs - forgatta meg a szemeit.
- Még te vagy fenn akadva? - csusszant feljebb a hangom a kelleténél jobban.
- Stella, ne veszekedj - húzott vissza magához a göndör - Mondott valami rosszat Kristen fent? - suttogta alig hallhatóan a fülembe, a hajamat simogatta, miközben ölelt. 
- Hát... legelőször, mikor feljött, azt mondta, hogy beszélni szeretne velem. Én meg belementem, mert hát miért ne? Elvégre a főnököm. Aztán szépen-sorban elkezdett elhordani mindennek, mert gondolom családi bajai vannak, de hát az isten szerelmére, ne rajtam töltse ki, és akkor így inkább elküldtem haza a többieket, hogy őket ne vonja bele ebbe a szarságba. Aztán most sírhatnékom van, mert hiányzik nagyon, és Alex-vel sem beszéltem mostanában, és csak téged terhellek az ilyenekkel. Sajnálom - sóhajtottam végül fel, egy nagy levegő kíséretében. Kezeimet köré fontam, szorosabban öleltem magamhoz, szinte Harrybe kapaszkodtam. 
- Jól van, nyugodj meg, kicsim, nincs semmi baj - feljebb kúszott a fotelben és az ölébe húzott, így teljesen hozzá simultam. Fejem búbját csókokkal hintette be, kezei fel-le jártak karomon. Tényleg segített lenyugodni.
- Köszönöm - hosszú, cuppanós puszit nyomtam puha arcára - Maradnotok kell próbálni? 
- Igen, és nem tudom,hogy meddig - tűrte el a szemembe lógó hajszálakat - Nem mondom, hogy maradj, mert tiszta karikásak a szemeid, de haza küldeni sem szeretnélek egyedül.
- Majd akkor bealszok a próbátokon - vontam vállat.
- Nem fogsz tudni, Josh üti a dobokat, ami kiszakítja a dobhártyád... 
- Szerinted, mikor táncolok, mit hallok, ha nem a bömbölő zenét a fülemben? Emiatt ne aggódj, ha alvásról van szó, ne kételkedj a tetteimben - kacsintottam rá, majd elásítottam magam - Azt hiszem itt is eltudnék aludni - dőltem vissza a mellkasára, majd dereka köré fontam kezeim, ismételten. 
- Akkor ölben viszlek be, és hallgathatjuk Josh-t - nevetve állt fel velem a kezében, s hagytam magam. Semmi erőm nem volt, fogalmam sincs, hogy miért. 
- Nagy ívben szarom le jelen pillanatban - már mosolyodtam el volna, mikor élesen görcsölni kezdett a hasam, de nem adtam neki nagyobb feneket. Elnyeltem a hangomat, összeszorítottam a szemeim, s tovább kapaszkodtam Harry-be. 


.:: Harry szemszöge ::.

     Egész próba alatt, Stella tegnapi kis mondandója kattogott a fejemben. Most még is mire célzott ezzel az egésszel? Nem értem, így hát elkezdtem vissza idézni a szavait. 
Beszélgessünk, veszekedjünk, találkozzunk - beszélgetni beszélgetünk, veszekedni is veszekedtünk egy párszor, a találkozás, pedig mindennapos. 
Írjunk egymásnak jó reggelt és jó éjszakát üzeneteket. Sétáljunk együtt, varázsolj el. Aggódjunk egymásért, szívassuk egymást, ellenőrizhetjük is egymást. Adjunk egymásnak beceneveket, emlékeket - itt már teljesen elvesztettem a fonalat, de valahogy vissza találtam. Írni egymásnak minek ugyan? Mindennap találkozunk, így nem értem. Sétálni, sétálunk ezzel nincs is probléma. Varázsoljam el. Azt hiszem ez kicsit nehezebb, mint az eddigiek, de megoldom... valahogy biztosan, de megoldom. Stella nehéz eset; kiismerhetetlen. Számomra, még nagyon az. Szívassuk egymást, aggódjunk egymásért... nem is tudom, mint ha egész eddig ezt csináltuk volna. Érzem, hogy vannak hátsó szándékai, de hogy ennyi... 
Meséld el a titkaidat, bízz bennem falak nélkül. Beszéljük át az egész éjszakát. Tegyük féltékennyé a másikat, csókolózzunk és ölelkezzünk, mintha többről szólna - nem igazán fogtam fel a mondandóját, csak a végéből egy kicsit, mivel a mi kapcsolatunk, már régen többől szól. 
- STYLES!- kiáltott a fülembe erőteljesen Paul, mire összerezzentem, s egy kisebb halláskárosodást szenvedtem. 
- Jól van, bocsáss meg - forgattam meg a szemeim - És különben is, csendesebben - mutattam a már alvó lányra. 
- Vidd haza! - hangja inkább volt parancsoló mint kérő. 
- Hát rendben van - adtam fel a szemkontaktust Paul-val szemben. 
Nem a legszebben tettem le a mikrofonom, leugrottam a színpadról, s Stella felé igyekeztem. Az ölembe kaptam -persze úgy, hogy ne keljen fel-, a többiekre vetettem egy pillantást, akik csak bólintottak, így felsóhajtva indultam meg kifele. Illetve csak szerettem volna. Szép is lett volna, ha nincsenek a stúdió előtt rajongók. Ez így most furán hangzik, de néha kicsit elegem van belőlük. Mindenhol ott vannak; egy szabad percem sincs. Az addig még oké, hogy megkérdezik, hogy nincs-e kedvem fotót készíteni, és ha egyszer netalántán nemet mondok -ami eddig még egyszer sem fordult elő-, még rámenősebbek lesznek, és szinte már-már attól félek, hogy agyon taposnak. Imádom őket, erről szó sincs, de amit egyes fanatikusabb rajongók véghez visznek... 
Első ötlet, ami az eszembe jutott, hogy szólok az egyik biztonsági őrnek, hogy segítsen, de mivel a próba elvileg este tizenegyig tart, csak tíz órakor érkeznek meg. A másik, az az a 'B' terv, hogy felébresztem, és valahogy kifurakodunk. 
- Stella - helyet foglaltam a bőr fotelben, ami az előtérben volt található, s óvatosan simogatva, valamint a halántékát ellepve puszikkal próbáltam felkelteni - Kicsim, nekem mennem kell nem sokára vissza, és még el sem indultunk haza - magam sem értem, miért suttogva próbáltam felkelteni, már ha felszeretném kelteni. 
- Harry - végül is, elértem azt, amit szerettem volna, s felkelt. Halkan nyöszörögve nyitotta ki zöldes-barnás, de inkább zöldes szemeit. Furcsa, múltkor, még barna szemei voltak, most meg már-már zöldek.. 
- Vicces lesz, de mi történt a szemeiddel? 
- Változó - vont vállat - Most gondolom azt hiszed, hogy valami lény vagyok, aki tudja változtatni a szeme színeit, de ez nem így van. Magától csinálja. Már egy csomó színű szemem volt. Apuval még anno, elmentünk szemészetre, és azt mondták, hogy nem baj, mert még nem állt be a rendes színére. Hülyeség, tudom, mert ez csak a kisbabáknál van, de úgy látszik nálam is. Meg... hát mivel Apunak, meg Alex-nek zöld szeme van, anyunak kék, s Danielle-nek is kék volt, elvileg nekem a kettő között lesz, nem értem, hogy lehettem barna szemű. 
- Most... nem tudok mit mondani, bocsánat - hitetlenkedve ráztam meg a fejem. Egyáltalán van ilyen, hogy átváltozik a szemünk színe? Mert oké, hallottam már róla, hogy a kisbabáknak változik, de... nekünk? Uhf, nem kicsit sokkolt a helyzet, és ezt gondolom észre is vehette. 
- Vetessek kontaktlencsét? - nevette el magát, s egy nagyot ásított. 
- Nem, de hogy - intettem le - Csak még mindig nem hiszem el, hogy hogy tud változni a szem színűnk. Elképesztő - nevettem együtt vele, ami igazából szerintem csak kényszerített nevetés volt... az én részemről. 
- Nem hittem, hogy ennyire letudlak sokkolni egy ilyen apró dologgal. 
- Sajnálom csak... 
- Ne, hagyd. Nem érdekes. Viszont... miért kellett felkelnem? 
- Mert Paul kijelentette, hogy vigyelek haza - forgattam meg a szemeim.
- Ezt még mindig nem értem. Mármint azt, hogy akkor miért keltettél fel?! 
- Kint várnak a Directionerek, ne kérdezd, hogy mióta, és hogy meddig szeretnének maradni, mert nem tudom. Viszont ha nem szeretnél... rosszul járni, jó lenne, ha azért ébren lennél, mikor kimegyünk meg minden. Szóval ja, érted.. nem? 
- De, oké-oké. És... neked vissza kell jönnöd mi? - gúnyos hangnembe váltott, de annyi erőm sem volt, hogy ezen fenn akadjak, vagy bármit is tegyek ellene. 
- Igen, vissza kell jönnöm, mert már elmúlt a nyár, újra itt a munka időszak. Aztán ki tudja mikor, jön az újabb, most már rendes turné - úgy látszik, eléggé lesokkolt az előbb elmondott információ(k) hallatára, és lehet, hogy nem kellett volna most ezt így kibököm, nem mellesleg egyszerre. 
- Hát rendben van, végül is... ez a munkád, amit csinálnod kell - ajkai halvány mosolyra húzódtak, s felkelt az ölemből. 
- Igen, ezt kell csinálnom - ismételtem el halkan az utolsó szavait. 
Kiérve az épületből, szinte egyszerre, mint egy csorda -nem a legszebb hasonlat a rajongóinkra, de más most nem jutott eszembe!-, kezdtek el sikoltozni. Máig nem tudom felfogni, hogy még is hogy érdemeltük ki Őket, a lányainkat. Ami szeretet árad belőlük mindennél többet ér; még a legrosszabb napjaimon is sikerül felvidítaniuk, egy-egy perverzebb tweettel, esetleg képpel. Elképesztő, amit véghez visznek. 
Integettem nekik, egy hatalmas mosoly kíséretében, és a szerencsésebb rajongóknak képet esetleg egy aláírást tudtam adni. Stella eléggé lemaradt, amin nem is csodálkozom, s mikor már készült volna a kép, megakadt a tekintetem az egyik rajongón, és Stella-n. 
- Egy pillanatot tudsz várni, drága? - pillantottam a lányra, aki mint feltételezem fülig pirult, s bólintott. 
- Nem is értem, Harry mit akar tőled. Azt hittem ennél jobb ízlése van. Veszem észre, hogy még nem látott engem - pökhendi módon hátrébb lökte Stella-t, mire automatikusan felment bennem a pumpa. 
- Ide figyelj aranyom. Azt sem tudod kivagyok, és ez fordítva is igaz. Jobban tennéd, ha fognád a sátorfád, és arrébb állnál, mert itt az igazi rajongóknak van hely, nem pedig holmi hozzád hasonlónak. Remélem felfogta, az a csöppnyi agyad - mit sem törődve az újságírókkal, riporterekkel, Stella simán kiosztotta az egyik fant. Elképedve bámultam; már látom előre a holnapi újságok címlapján a képünket... 
- Stella, menjünk - karjánál fogva húztam hátra, majd az előbb 'cserben' hagyott lányhoz fordultam - Gyorsan akkor megcsináljuk a képet? - szemei azonnal felcsillantak, hallhatóan gyorsabban vette a levegőt, s hevesen bólintott. Elengedtem egy szerény kacsintást, kijjebb vezettem a korlátnak bizonyuló "lánc" mögül, átadtam a lány telefonját Stella-nak, aki egy erőltetett mosoly kíséretében elkészítette a fotót. 
- Köszönöm szépen, Harry - vigyorodott el, szemeit könnyfátyol borította - Stella... - szólított meg halkan a mellettem álló lányt - Lehetne hogy... egy képet? 
- Persze - biccentett a lány felé, s beállt melléje. Felmutattam a hüvelykujjam, kacsintottam -mint ha rólam készülne a kép- mindketten felvették a mosolyt, s elkészült a kép. Mikor átölelte Stella-t, valamit suttogott a fülébe, mindketten rám néztek, s elmosolyodtak. 
- Na, gyerünk - előrébb lökte a barátnőm, aki láthatóan megforgatta a szemeit - Nem haltok bele egy képbe - sóhajtott fel. Stella mellém állt, kezeimet átfontam dereka körül, s Ő is így tett. Épp' hogy egy fejjel vagyok magasabb nála, így ajkaimat halántékra tapasztottam, s hallottam, amint elkuncogja magát - Tökéletes - mosolyodott el lány, akinek még mindig nem tudom a nevét - Ha nagyon szépen nézek, vissza követtek Twitteren? 
- Amint haza értem - villantott egy 32-es mosolyt Stella. 
- El ne felejtsd - biccentett felé, s előre indult. Még egyszer intettem a tömegnek, s utána indultam. 
- Gondoltam, hogy nem bírod magad vissza fogni - nevettem el magam, mikor beszálltunk az autóba.
- Sajnálom, de nekem ne papoljon egy olyan kis senki, mint az a... az a... nem is tudom micsoda. Nem szerettem volna leszólni a rajongódat, de bökte a csőrömet.
- Értem. Csak aztán holnap ne rimánkodj ha meglátod magad az újság címlapján - vontam vállat.
- Mert úgy ismersz te engem? 
- Nem, épp ez az. Még mindig nem ismerlek rendesen - ráztam meg a fejem - És ez baj. 
- Sajnálom, ha ennyire nem vagyok kiismerhető. Pedig aztán nincs egy nehéz életem.
- Neked könnyű, mert tudod, hogy mi történt veled. De én nem ismerlek. Tudom, hogy ez szégyen, mert már egy ideje a barátnőm vagy, de azért azt is lássuk be, hogy a kapcsolatunk nagy részét eddig külön töltöttük, mivel turnén voltam. - merültem bele jobban a témába.
- Ha már az utazásnál tartunk... nekem is lesz majd turném ám. De ne úgy képzeld mint a tied. Napi huszonnégy óra edzés, kivételes napokon tíz óra. Aztán ez egy hét. Mikor befejeztük, jön az adott híresség, és össze próbáljuk az egészet. Eddig még nem kaptuk meg az alanyt, de valahogy azt érzem, hogy necces eset lesz - hadarta el egy szuszra, miközben az utat bámulta. 
- Az úgy korrekt - válaszoltam egyhangúan; erre mást nem tudtam mondani. 
- Az - bólintott egyetértően, s az ablak felé fordult. 
Az út további része csendben telt el. Egyikünk sem szerette volna megtörni a csendet, és akármilyen furcsa, nem kínosan telt a haza felé út. 
- Várjalak meg titeket, vagy ne? - sóhajtott fel, mikor leparkoltam a ház előtt. 
- Nem hiszem, hogy időben érnénk haza, de elismerem a lelkesedésed.
- Még jó, hogy elismered - szemet forgatva szállt ki a kocsiból. Se puszi, se pá. Meg vártam, míg az autó másik oldalára ér, majd letekertem az ablakot. 
- Ennyi? - bal kezem feltettem a letekert ablak helyre, s megtámasztottam a fejem. 
- Miért? Mit szeretnél? Nem csak haza dobni jöttél? - gúnyos hangleejtéssel jutalmazott, ami most nagyon nem esett jól. Eddig nem vettem ennyire nagyon komolyan az ilyen dolgokat, de most már szíven szúrt. 
Mikor lebetegedtem, boldogabb voltam mindenkinél. Törődést, szeretet, figyelmet kaptam egy olyan személytől, aki már csak egy pillantásával jobb kedvre tud deríteni. Védelmezett, óvott szinte mindentől. Minden egyes mozdulatom aggódó pillantásokkal figyelte. Jobb volt, mint anno, mikor anya gondoskodott rólam. Több mindent kaptam eddig Tőle, mint bármelyik másik barátnőmtől. 
De most?! Most nem tudom milyen érzések vannak bennem. Egyáltalán nem tudom, miért idegesítettem fel magam ezen, ha lehet így fogalmazni. 
Egy hangos ajtócsapódás jelezte, hogy nem kíváncsi rám senki, legalábbis Ő biztosan nem. 

*~*~*

     Az egész próbát lemondtuk, mert amint visszaértem, tehetetlennek éreztem magam. A többiek sem voltak igazán jó formában, de azt hiszem én voltam az, akit ha fejbe vágnának se emlékezne a reggel történtekre. 
Most van az, hogy fekszem a szobámban, a kislámpa ég az éjjeli szekrényen, az ablakom tárva nyitva, a függöny elhúzva, így tódul befelé a hideg levegő, s a plafont bámulom. A próbán majdnem bealudtam, most viszont semmi erőm ahhoz hogy lecsukjam a szemeim, s elaludjak. Stella a vendégszobában van, legalábbis merem remélni, hogy ott van. 
Kattog az agyam, de még mennyire hogy kattog. Hogy min? Körülbelül mindenen. Sokat terveztem az elmúlt időben, talán túl sokat is. Mindig csak is egy vágy hajtott előre. Még pedig az, hogy boldognak lássam Őt. Aki annyi mindent élt át, gyerek kora sem volt. Szeretném neki vissza adni mind azt, amit elvesztett. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, mert a nővérét vissza hozni nem tudom. Pedig ha lenne olyan képességem, becsület szavamra mondom, újra az élők közé segíteném. De nem tudom. Márpedig ezzel az egy dologgal tehetném a legboldogabbá. Tudom. Látom rajta, hogy nincs kire támaszkodjon. 
Elmélkedésemből, egy halk kopogás zökkentett ki. 
- Itt vagy, Hazz? - reménykedtem benne, de még hogyan, hogy talán Stella az, de nem. 
- Mi az? - fordultam az ajtó felé, ahol teljes egészében megpillantottam Danielle-t. 
- Hogy mondjam el neked, hogy meg is értsd a női gondokat... - gondolkodott el hangosan, s egyből tudtam, hogy Stella van az ügyben.
- Csak térj a lényegre - adtam egyszerű választ. 
- Nem tudod mi baja lehet? Azon kívül, hogy megjött neki a havi baja, mást nem tudok. 
- Nem, nem tudok semmiről. Kéne? Miután haza hoztam elment lefeküdni - hazudtam egy icipicit. Nem kellett volna, de már megtörtént.
- É-értem - bólintott - Akkor azt hiszem most megyek is vissza hozzá. Ha gondolod gyere át majd te is - biccentettem felé, megfordult, s már kint is volt. 
Még hogy nem tudok semmiről. Igazából én magam sem értem a dolgokat. Csak úgy, egyik pillanatról, a másikra megváltozott. Nem tapasztaltam még ilyet. Legalábbis akkor nem, mikor hát eleve nyűgös volt. Lényegtelen, ezt már nem tudom rendbe hozni. Ma biztosan nem. 


Éjfél óta forgolódom az ágyban, nem tudok aludni. Folyton-folyvást jár az agyam, de annyit, amennyit eddig még tuti nem gondolkodtam egy nap alatt. 

Megszoktam, hogy alszanak mellettem. Hogy Ő alszik mellettem éjjelente. De most senki nincs itt, maximum a párna, és takaró. 
Halkan lépkedtem a sötétben; nem szerettem volna senkit felkelteni. A vendégszoba ajtaja nyitva volt, gondolom a lányok hagyták így. Körbenéztem, már amennyire tudtam a sötétben, majd bementem. Az ablak tárva nyitva volt, a levegő itt sem lehetett másabb, mint nálam. Az ágy közepén feküdt, körülötte papírzsebkendők hevertek hol csomagolásban, hol már félig használtan. Egy macit ölelgetve, jobban mondva szorított magához, miközben dünnyögött. 
Óvatosan feküdtem be mellé, a takaró alatt közelebb vontam magamhoz, haja édes illatát beszívtam, s már jobban éreztem magam. Ott volt mellettem, és ez megnyugtatott. 
Az idő már járhatott hajnal körül, még sem tudtam aludni. Ha lehunytam a szemeim, valami borzalmas álom kerített hatalmába, így többször nem is próbálkoztam vele. A legjobb tevékenység, amit tehettem, az az volt, hogy bámulom Őt. De tényleg bámultam. Mint aki még nem látott fehér embert. Csodálatosan festett. Rózsaszín, telt ajkai ívesen érintkeztek, dús szempillái néha meg-megremegtem, barnás-szőkés haja nagy ívben terült el a párnán, és kezeimen. Levegővételei néhol szaporák, néhol egyenletesek voltak. Karjaival, még mindig a plüssmackót ölelte, de nem bántam. Nyugodtan, és épségben feküdt mellettem. Mondhatni, hogy őriztem az álmát. Több minden eszembe jutott perpillanat. Például az, hogy mi van, ha nem azon az interjún találkozunk először?! Azóta is nevetve gondolok vissza az egészre... 

- Csak nem szabadulna szeretnél??- kérdezte Niall. 
- És mi van ha igen? Tudod nem mindenkinek jön ám be az, amit csináltok! - majd felé is kacsintott, egy olyan ’na-mi-van-nem-tetszik’ féleséget.
- Niall, hagyd. Nem éri meg, én legalábbis nem szeretném hogy felrobbanjon -röhögte el magát Louis. 
- Hahaha, de vicces vagy. De most komolyan, azt hiszitek, hogy mindenki szeret titeket? - néztett komolyan Stella, mire az egész stúdióban csend lett.
- Igen, tán nem így van?- kérdeztem rá szemtelenül. 
- Neked illetve nektek hogy lehet ekkora egótok? Már nem azért… - majd poharát felemelte, s beleivott. 
- Hát, ezt nem tudhatjuk! De jó dolog, hisz neked is van. Különben, nem lenne ilyen nagy szád! - mondta flegmán Louis. 
- Na Na Na, vegyünk visszább az agarakkal! - csitított le miket Amy.

Mintha tegnap történt volna minden. És már akkor, ott.. olyan elragadó egy személyiség. Minden egyes mozdulata, cselekedete. Tényleg mindene. Eddig, egy lányt sem fényeztem ennyire, mint Őt. De Ő más. Már csak a megjelenése. Az illata. Az alkata. A neve. Mindene. 
- Úristen, mi van velem?! - hajamhoz kaptam, s csak akkor vettem észre, hogy verejték cseppek borítják a homlokom. Felkeltem az ágyból, a nyitott ablakhoz sétáltam, és csak bámultam kifele. 
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de teljesen belefeledkeztem a világba, ahova két két húzott vissza. 
- Nem akartam ezt, Harry - kezeit derekam köré kulcsolta, fejét hátamba fúrta, s halkan morgolódott. 
- Én sem szerettem volna sok mindent... ami megtörtént, már nem lehet vissza fordítani. És ez így van rendjén - nem szerettem volna ilyen komoran válaszolni, mivel nem volt semmi értelme, fogalmazzunk inkább úgy, nem így kellett volna elmondanom. 
- Nézd, és sajnálom, nem szerettem volna az idegeidre menni, de mikor bajaim vannak, nem vagyok a legelfogadhatóbb állapotban. Nyafogós vagyok, igen, ezt elismerem, nem egyszer mondták már a szemembe... - azt hiszem órákig tudott volna még papolni, és személy szerint, élvezettel hallgattam volna, ahogy csak jártatja a száját, mert addig is hallom, az elbűvölő hangját. Most viszont nem szerettem volna, hogy ha felkelnek a többiek, így egy egyszerű mozdulattal megfordultam. 
- Shh - kuncogva tapasztottam mutatóujjam ajkaira, mire egy kisebb mosolyt véltem felfedezni arcán - Nem érdekel a mondani valód, ebben a témában különösen nem. El kellett volna viseljem, ahogy viselkedsz,de minden túl gyorsan jött. Nézd el nekem. Ígérem figyelmesebb leszek,csak hagyj időt. 
- Nem, ennél nem kell, hogy figyelmesebb legyél. Nekem ez így tökéletes. Annyit viszont megtehetnénk, hogy leülünk? Csak mert szétszakad a hasam - szisszent fel halkan, mire combjai alá kaptam, s elsétáltam vele az ágyig.
- Kérése számomra parancs, hölgyem! 

.:: Stella szemszöge ::.

Egy pimasz mosoly kíséretében befeküdt mellém, s a plafont kezdte el szuggerálni. Régóta foglalkoztat a kérdés; vajon tényleg ennyire eltudnom lazítani, akárcsak egy érintésemmel is? 

Lassan fordultam felé, hajoltam közel nyakához, ahova kisebb puszikat adtam. Teljesen kirázta a hideg; mély hangján nevetve fordult meg, s felém kerekedett. Jobb lábát áttette a csípőm másik oldalára, kezeivel fejem mellett támaszkodott meg, homlokát enyémhez érintette, így göndör tincsei csikiztek ami halk kuncogásra bírt. 


- Nem szerettem volna neked rosszat, ugye tudod? - suttogtam alig hallhatóan fülébe. Játékosan felmorgott, ami annyit jelentett, jelenleg nem veszi komolyan a dolgokat - Harry, ez komoly. Figyelj rám.
- Nem is tettél semmi rosszat, Stell - ölelt magához szorosan. 
- Pedig úgy voltam vele, mikor bejöttem, hogy ez most neked tök szarul esett, és megint elcsesztem valamit. Aztán... majdnem elsírtam magam, de hívott David. Nagyon jól elbeszélgettünk, mint mindig, de most valami mást véltem felfedezni a hangjában. Mikor rákérdeztem, hogy mi a baja, nem mondott semmit, csak kinyomta a telefont. 
Csak meséltem, és meséltem, és meséltem. Harry egész végig érdeklődéssel hallgatta, ahogy elmondom, ami bánt, nyomaszt. Őszintén bíztam benne. Talán Harry volt a legelső akiben feltétel nélkül bíztam. És hogy akkor mi van/volt Louis-val? Nem mondhatnám, hogy neki is így kimertem volna önteni a szívem... sőt. Az, hogy elmondtam neki a Danielle-s sztorit, egy más téma, akkor és ott nem bírtam, ki kellett adnom magamból. Akkor nem hittem, hogy majd ellenem fordul. De még is így lett. Azóta nem tudom mi van velünk... 
- Szívem, hajnali kettő van. Nem vagy álmos? - kézfejével megdörzsölte szemeit, és valóban látszott rajta, hogy már valóban aludna, s nem engem hallgatna. 
- De, álmosnak álmos vagyok, de aludni nem tudok - hosszas gondolkodás után eldöntöttem, hogy kibököm - Rémálmom van, már két napja.

-Eddig miért nem mondtad? - rémült meg hirtelen.
- Nem tartottam lényegesnek - intettem le. 

- De, ez igen is lényeges. Emiatt nem tudod magad rendesen kipihenni! - kontrázott rá - Kérlek... mondd el. 
- Biztos akarod hallani? 
- Igen, biztos - bele egyezést, egy bólintással erősítette meg, így megadtam magam. 
- Ugyan azt álmodom, már két napja. Nem hagy nyugodni a dolog, teljesen felemészt belülről.  

*~*~*

1. hét:
Anyu,még csak 8 mm-es vagyok,de megvan az összes fontos szervem. Imádom hallgatni a bársonyos hangodat. Mindig amikor hallom, megmozdul az összes kicsi csontom a picinke testemben. A szíved dobogása számomra a leggyönyörűbb melódia.


2. hét:

Anyu, ma megtanultam, hogyan kell szopni a hüvelyk ujjacskámat, ha most látnál biztosan azt mondanád, hogy teljesen úgy nézek ki, mint egy kisbaba. Olyan jó meleg van idebenn.


3. hét:

Tudod mi Anyu? Kislány vagyok. Remélem örülsz neki. A te kislányod vagyok. Én is mindig veled sírok, csak te nem hallasz engem.


4. hét:

Anyu, már a hajam is elkezdett nőni, csak kár hogy még olyan kicsi szálak, de azt hiszem hasonlít a tiédre. És már tudom mozgatni a kicsi fejecskémet, az
ujjacskáimat is, de a lábacskáimat és a kezeimet is csak egy kicsit tudom mozgatni, de erre még bőven van időm, nem gondolod?


5. hét:

Anyu,te ma orvosnál voltál? Ő csak hazudott neked mikor azt mondta, hogy még nem vagyok baba. Anyu hiszen én a te babád vagyok,és nagyon szeretlek. És...Anyu??? Mit jelent az hogy elvetetés?


6. hét:

Anyu, én megint hallom az orvost, miért olyan gonosz hozzád? Miért merészkedett be a házacskámba? Anyu, ő azt mondta hogy tű...mi az a tű? Anyuuuuu! Ez nagyon éget, és nagyon fáj, mondd már meg neki, hogy hagyja abba. Anyu én nem akarok elmenni, nem akarok tőled elmenni, mégis miért csinálja ezt?! Kérlek Anyu, segíts, ez nagyon fáj! Anyuuuu neee!!!


7. hét:

Anyu, jól vagyok...már az égben vagyok, a Jézuska a karjaiban tart, nagyon hiányzol nekem, vissza akarok hozzád menni, még ha tudom is, hogy ez lehetetlen. Már elmagyarázták nekem mit jelent az, hogy elvetetés. Anyu, mondd miért nem akartál engem? Hiszen én téged mindennél jobban szeretlek. De te miért nem szeretsz engem? Még ha ez is történt, én akkor is a te kis angyalkád maradok örökre, kérlek Anyu, már soha ne akarj elveszíteni egy Angyalkát... 


*~*~*

Könnyek hada pergett le az arcomon, a szívem szakadt meg, azt éreztem, ha nem ihatok valamit mentem szétszakad a fejem. Minden ugyan úgy történt, mintha újra álmodtam volna, pedig csak részletről-részletre mondtam el mindent Harry-nek, mert megkért rá. Sírtam. Nem is, bömböltem. Rettentően fájt, az egész álom, pedig nem is történt meg. De fáj. Érzem, ahogy marcangol belülről. Kiszerettem volna menni inni, de Harry erősen húzott, tartott magához. Éreztette velem, hogy itt van, és megvéd. 
Végül megadtam magam. Dereka köré fontam karjaim, bele simultam ölelésébe. Fejem nyakába fúrtam, s ő is így tett a sajátjával. Éreztem, ahogy elérzékenyült Ő is, miközben simogatott. Sosem gondoltam volna, hogy majd a barátommal azon fogunk sírni, ami meg sem történt, szimplán egy álom volt... de még is rettentően valósághű. 
Tudta, hogy ha szabadjára engedi az érzelmeit, nem nevetem ki. Mindenkinek vannak olyan pillanatai, mikor elkapja a sírás, és nem tudja vissza tartani. Neki most jött el az a pillanat. Tényleg nagyon sírtunk, és volt egy olyan érzésem, hogy már rég nem az álmom miatt...

Kérdés: Szerintetek Harry túl érzékeny lett ebben a fejezetben, vagy pont jó? :)

2013. május 11., szombat

56. " És... ki veszít? "

Hi Babes!:) 


Legyünk őszinték, megint elég gyatrán érkezett meg az a kevés -szám szerint kettő darab- komi. Az eddigiekhez, ha nem is csordultak a vélemények, de jöttek azért, hogy tetszett, s hogy folytassam, esetleg már várjátok a következőt! Most viszont... mint ha megapadt volna minden. Nem tudom, hogy ez most a suli miatt van-e, vagy csak szimplán nem tetszik a történet, ezért inkább nem is olvassátok... de akkor kérlek titeket, mondjátok meg, hogy mi rossz benne! - feltéve, ha a második opció van érvényben! Akár oldalt, a chat-ben is írhattok, mert eddig úgy vettem észre, hogy nem használtátok! 
Köszönöm a +32 feliratkozót, örülök neki, hogy azért vannak még olyanok, akiket érdekel egy kicsit is, amit ide firkantok!:') 
Nos, akkor nem is húznám az időt, olvassatok, hagyjatok magatok után nyomot, valamilyen formában!:)

Jó Olvasást,
Csók, ß♥ xoxo

.:: Nem mostani gif, de nagyon vicces :D♥ ::.

.:: Stella szemszöge ::.

     A srácok, már reggel nyolckor elmentek, és azóta is csak az jár a fejemben, hogy mik játszódhatnak most le Harry-ben. 
Tegnap óta ugyan nem történt semmi extra kettőnk között, sőt, este is úgy aludtunk, hogy Ő az ágy egyik, én pedig a másik végében... Ha én nem veszem annyira nagyon komolyan, akkor Ő az, aki megteszi helyettem.Viszont erre a szituációra jelenleg, egyik sem illik.  
Mikor el is mentek, csak egy arca puszit kaptam, de hát nem is értem, miért vagyok ezen fenn akadva. Azt mondták, hogy délig tart a próba, így már vagy százszor átgondoltam, és abban maradtam, hogy elmegyek. Elmegyek, és megbeszélem ezt az egészet, s hogy pontosan most mi van, mert őszintén szólva, én nem tudom. A legegyszerűbb ruha darabjaimat kerestem elő, majd vettem fel. Öltözködés közben, eszembe jutott, hogy azt sem tudom, hova kell mennem, így a legegyszerűbb az lesz, ha jön velem valamelyik lány. Danielle nem hiszem, hogy ráér, Eleanor a szüleinél van, így maradt Lucy. Szerencsére, miután rávettem, hogy jöjjön el velem, megbeszéltük, hogy ide jön, és innen megyünk együtt kocsival. 
- Remélem, nyomós okod van arra, hogy miért kell veled mennem - mosolyodott el.
- Ó, ha te azt tudnád hogy milyen nyomós - legyintettem le. Megvonta a vállát, s megindultunk a stúdióhoz. 
Nem volt hosszú az út, mint kiderült, ugyanabban az épületben van a zenestúdió, mint a tánc, így legalább betudok nézni a srácokhoz is.


"Can we fall, one more time? 

Stop the tape and rewind 
Oh and if you walk away I know I’ll fade 
‘Cause there is nobody else"


Tisztán hallottam, Harry kissé rekedtes, még is erőteljes hangját. 

- Csak nem tetszik?! 
- Nem hittem, hogy így tud énekelni - képedtem el.
- És ez még csak Harry - sóhajtott fel - Mikor együtt énekelnek... na, az az, amit nem lehet elmondani milyen. De, ha csak itt, az előtérben állunk, nem tudjuk meg, legalábbis te biztosan.
- Jól van, na. Nekem ezt még szoknom kell - ráztam meg a fejem, s elmosolyodtam. Belém karolt, s mint a kislányok, egymás mellett, össze font karokkal lépdeltünk befele. 
- Rendben fiúk, fél óra szünet! - intette le őket Paul, aki felém közeledett  - Neveld meg, mert már nagyon elegem van abból, hogy nem figyel semmire! Amúgy meg szia - kezdte idegesen, s a végére elmosolyodott, majd megölelt.
- Ha megnevelném... hát nem tudom, nem itt, és nem úgy tenném, ahogy te azt szeretnéd - nevettem el magam, miközben beindult a fantáziám.
- Ó, kérlek, ezt ne - forgatta meg a szemeit - Elég nekem az, mikor a srácok vetik be a perverz énjüket.
- Paul, elmentünk enni - intett felénk Zayn az oldalán Liam-vel.
- Várjatok már, hát na! - dramatizált Louis - Ne tégy vele semmit rosszat! - parancsolt rám, s gyorsan arcon puszilt.

- Persze, soha - kacsintottam vissza rá. Paul rejtélyesen eltűnt, ahogy Lucy is, Niall-vel együtt.
A tekintetem Rá tévedt. A színpadon ült, és bámult maga elé, mint aki valami nagyon rosszat tett. Lassan közelítettem felé, majd mikor oda értem, szorosan mellé ültem. Bal kezét átdobtam a vállamon, míg én, az enyéimmel körbe fontam derekát, s magamhoz öleltem. 

- Ne haragudj, kérlek - néztem fel rá, bár még mindig előre meredt - Hallod?! Légyszíves, figyelj rám - csak nem mozdult. Komolyan mondom, rosszabb, mint néha Louis. Felsóhajtottam, s inkább hagytam, nem is szóltam hozzá. Hallgattam szapora szívverését, mikor hirtelen megéreztem, ahogy magához ölel, kissé összerezzentem. 
- Nyugi - kuncogott fel - Nem haragszom, csak... sajnálom, hogy felemeltem a hangom, meg minden.
- Semmi gond - húzódtam még közelebb hozzá - Akkor... mikor megyünk Melbourne-be?! 
- Istenem... azt hittem, már letudtuk ezt az egészet.
- Nem, dehogy. Csak azért kérdeztem, mert akkor úgy szólnék a srácoknak, és mondanám nekik, hogy meddig kéne egyedül gyakorolniuk meg minden egyéb szarság.
- Ne káromkodj már, kicsim - csókolt homlokon, majd teljes testével felém fordult, az ölébe húzott, és összeolvadva öleltük egymást,  a színpad kellős közepén. 
- Nem is káromkodtam - tátottam el a számat.
- Na, ne itt szerelmeskedjetek! - csattant fel játékosan, egy egészen mély hangú srác - Van olyan is, akinek a barátnője messze van, és nem tudja ezt csinálni, kérlek Harry, vidd odébb.
- Istenem, Josh - nyögött fel mellettem Harry - Ne légy ilyen... gyökér - forgatta meg szemeit.
- És még én káromkodom - jegyeztem meg halkan - Mellesleg, Stella Winter, ha egyesek már be sem mutatnak.
- Josh Devine - biccentett felém, majd megöleltük egymást. Hát... oké, ha náluk így megy ez. 
- Ja, igen, Ő itt Josh, Ő pedig az én Gyönyörűm, Stella - pillantott rám, majd közelebb húzott magához, s megpuszilt. 
- Oh, nem megmondtam, hogy ne itt, Styles? 
- Jól van na - forgatta meg a szemeit - Amúgy, te hogy-hogy nem mentél a többiekkel? 
- Nem volt kedvem, meg anyuval beszéltem. 
- Aha, anyuval mi? - húzódott gúnyos mosolyra szája.
- Ne piszkáld, mert te sem vagy különb - löktem oldalba.
- Mellett állsz ki? - folytatta játékosan a veszekedést.
- Tudod, hogy úgy is igazam van, tehát ne próbálj meg velem elkezdni veszekedni, mert te iszod meg a levét - röhögtem el magam.  
- Hallod, még nem is ismerlek, de már bírlak. Szabad szájú csaj vagy?
- Josh, meg se próbáld elcsábítani! - figyelmeztette Harry a barátját.
- Fogjuk rá - válaszoltam az előbb feltett kérdésére.
- Mióta ismered a srácokat? 
- Passz - nevettem el magam.
- NEM TUDOD? - fakadt ki.
- Kéne, de nem, nem tudom. 
- Eleanor? Danielle? Perrie? Mondanak valamit a nevek? 
- És Lucy hol marad, drága?! 
- Milyen Lucy? 
- Lucy Grimes, te seggarc - forgattam meg a szemeim.
- Hát ki a tököm az a Lucy Grimes?! - vágott értetlen fejet.
- Na, most húzzál oda vissza, ahonnan jöttél - ráztam a fejem nevetve - Niall barátnője.
- NIALLNEK VAN BARÁTNŐJE? - istenem... mit vétettem?! 
- Te olyan suta vagy - temettem a kezeimbe az arcom. 
- Tehetek én róla, hogy most jöttem meg Spanyolból, és nem beszéltem egyik sráccal sem?
- Spanyolban voltál? Miért? 
- Nagyszüleim ott laknak - vont vállat - És a barátnőm is ott volt, mert oda kapott munkát. 
- Van barátnőd? - esett le a dolog, aminek már az elején le kellett volna.
- És még én vagyok a suta... igen, van.
- Mióta? 
- Mi ez, valami kvíz show? 
- Te kezdted, én csak folytattam - mosolyodtam el. 

*~*~*

- Tehát, akkor Április 10.-én indulunk? - kérdezett rá a próba végén Paul. A próbáról annyit, hogy elhúzódott az egész, délután kettőig, mert a srácok hozták a formájukat, és hülyéskedtek, amin én természetesen végig röhögtem. 
- Ha azt mondtam, hogy 10.-én akkor 10.-én megyünk - sóhajtottam fel.
- Na-na! Csak nem olyan hevesen! - állított be hirtelen Kristen. Kristen? 
- Hát te?
- Ezt én is kérdezhetném tőled - ingatta a fejét jobbra-balra - Azt is az újságból kell megtudnom, hogy együtt vagy Harry-vel. Szép, mondhatom.
- Hogy honnan?! 
- Tessék, olvasd el, ha érdekel - dobott elém egy cikket. 

" A rajongók már most shippelik a párost? " 

"Nem rég jelent meg egy olyan cikkünk, ahol a warringtoni kórházból távozik, és érkezik meg Harry Styles (19) a One Direction front embere, valamint, Stella Winter (18) kézen fogva. A rajongók, ismertebb nevükön, a Directionereknek már előre rossz érzetük van, mivel tudják, hogy a lánynak eléggé sok barátja, vagy csak álbarátja volt, s e szempontból, nem szeretnék, ha esetlegesen összetörné szeretett pop sztárjuk szívét. De, ha már a barátok és barátnők című résznél tartunk, a göndör hajú szívtiprót sem kell féltenünk semmitől.
Több minden került elő a két fiatalról, többek között, Harry csiripelte az egyik közösségi portálon, nem régiben a következőket:


@Harry_Styles: @Stell_Winter végre együtt!:) xx



Nem tudni, hogy milyen eseményből kifolyólag, vagy csak úgy szimplán a lány hiánya miatt írta ki a fiatal ember, egy biztos, többről van szó, mint barátság!"


Bejegyezte: Norma Wesfield
Kelt: London, March 11th 2013

Furcsa fintorral az arcomon dobtam el az újságot; nem értettem semmit. Ez egy ezer éves cikk, azt sem tudom, hogy Harry mikor írt nekem ilyet. 
- Ez nem tudom, hogy micsoda! - adtam fel, majd Kris-re pillantottam - Azt sem tudom, hogy Harry mikor írt nekem ilyen tweetet. 
- Na, jó. Akkor most őszintén beszéljünk! - parancsolt rám mérgesen.
- Nem igaz, hogy nem lehet megérteni, hogy áh, minek is magyarázkodom. Együtt vagyunk Harry-vel, kész, pont, felkiáltójel! - zártam le, egy szemforgatás kíséretében. 
- Ezt akartam csak hallani - nevette el magát - Mellesleg gratulálok, és ajánlom, hogy legyen hosszú életű ez a románc, mert azt hiszem, most mind a kettőtöknek kellene egy kis lapulás. Igen-igen, tudom, hogy ahhoz nem kellene együtt lennetek, de legalább nem kezdenének el pletykálkodni. Na, akkor mint hallottam 10.-től nem leszel, így most szépen búcsút veszel a többiektől, és mész be edzeni! - hatalmas szemekkel vizslattam az előttem álló menedzsmentem; nem akartam elhinni, amit az imént darált le. 
- Uhff, hát oké - fejtettem ki rövid véleményem meghökkenve - Azért majd valaki jöjjön értem, nem szeretnék haza sétálni. Apropó, nektek nem kell a... ja, már lezajlott a kisebb turnétok, tehát a táncra már nincs szükségetek, igaz?! 
- Nem, már nincs. Látom informálva vagy - röhögött fel Louis - Nem is csodálkozom azon, hogy Alex-nek is nekünk kellett beszámolni. 
- Jól van, na, bocsássatok meg, hogy nem beszéltem a bátyám-val, egy ideje - forgattam meg újból a szemeim.
- Nyomás öltözni! - méregetett összeszűkített szemekkel Kristen. 
- Oké-oké-oké, csak ne ölj meg a szemeiddel! - tettem magam elé védekezés képen a kezeimet. 
- Akkor majd jövünk - biccentett felém Zayn, aki már túlon-túl kint járt. 
- Rendben, csak ne késsetek. 
- Soha - csapta össze a kezeit Niall - Mehetnénk már?! Éhes vagyok! - kezdett el nyafogni. 
- Nyugalom, haver. Én is éhes vagyok, erre nézd meg, itt kell maradnom EDZENI a melegben. Szerintem jobban jársz, ha vársz - kacsintottam rá. 
- Igaz - sóhajtott fel, s Zayn után indult. 
- Ez így nem jó - vetette hátra a fejét Harry, miközben felsóhajtott - Azt hittem tudunk beszélni, na mindegy. Majd edzés után, rendben? 
- Ahogy gondolod - vontam vállat - De ha szeretnél bent is maradhatnál. Már az egész földkergeség tudja, hogy együtt vagyunk. 
- Ne akarj itt tartani - ölelte körbe karjaival a derekam.
- De, itt szeretnélek - mosolyodtam el negédesen. 
- Ha így mosolyogsz, sikerülni is fog - közelített ajkaival felém egy féloldalas, szívdöglesztő mosollyal. 
- Akkor mit kell még tennem, hogy biztosan itt maradj? - túrtam göndör fürjei közé, mire kissé kábultan hunyta le gyönyörű szemeit. 
- Hmm... nem sok mindent - hümmögve taszította el a köztünk lévő kis helyet, s csókolt meg. Édes, finom, puha, vad, szeretetteljes, törődő... nem tudom mit mondhatnék még el Róla, és erről a csókról. Egy kisebb kattanás szakította félbe eme meghitt pillanatot, de mielőtt elhúzódott volna, még egy kisebb puszit lehelt alsó, majd felső ajkaimra. 
- Én mondtam, hogy ne - sóhajtott fel Paul. Mindenki azonnal Louis-ra nézett, és nem véletlenül. Pár perc sem telt bele, már rezgett a telefonom. Maradjunk annyiban, hogy a Twitter miatt. 


Louis Tomlinson @Louis_Tomlinson @Harry_Styles nem hiszem, hogy így valaha haza is jutunk... @Stell_Winter azt mondtuk neveld meg, és ne kényeztesd... ;) #Starry #HEISMINE #dontforget xx




Hangosan felnevettem már azon, ahogy megláttam hogy megjelölt egy tweetben. Az még rátett egy lapáttal, mikor olvastam a szöveget.

- Ugyan már, Tomlinson - nevetve csúsztattam a telefonom a zsebembe, s közelítettem felé. Biztos vagyok benne, hogy azt hitte lecseszem, de pont ellenkezőleg. A füléhez hajoltam, s halkan, szinte suttogva beszéltem neki - Többet ilyet ne, kérlek. Nem szeretnék még meghalni.
- Bocsi csak hát na... - mosolyodott el - De remélem tetszik, mert ezen még plusz effekt is ám! Igen, megszerkesztettem! Olyat is tudok! 
- Nagyon büszke vagyok rád, fiam! - arcon csókoltam, összeborzoltam a haját majd elengedtem. 
- Nem sokára vissza térek! Én Superman! - röhögte el magát Louis, majd "lerepült". 
- Na, én is repülök, kicsim - fordult felém a göndör - Majd valaki haza hoz, remélem.
- Nagyon vicces vagy, remélem tudod - néztem rá gúnyosan. 
- Tudod, hogy nem mondtam komolyan.
- Ja, sajnos tudom - mosolyodtam el.
- Hozzak valamit? Kaja, pia? 
- Mindkettőt hozhatsz - gondolkodtam el - Igen, mindkettőt. 
- Rendben, akkor majd egyszer betoppanok - vont vállat szemtelenül. 
- Várni fogok ám rád - boxoltam vállba.
- Tudom - villantott sexy vigyort. 
- Ego.
- Röp-röp.
- Pontosan - kacsintottam rá - Na, most menj, és hozz enni meg inni. 
- Másra nem is kellek?! - sipított fel, mire egy pillanatra megijedtem.
- Idióta - forgattam meg a szemeim - De másra is pontosan kellesz, illetve kelleni fogsz - jegyeztem meg sejtelmesen, de amint rápillantottam, rájött mit szerettem volna vele közölni. 
- Tudtam én - kacagott fel magán - Na, most már tényleg megyek. Légy jó, és táncolj sokat. Na meg ne lássak egy fiút sem a közeledben! 
- Persze, csak hogy tudd, ez elkerülhetetlen - sóhajtottam fel.
- Tudom, de el kellett mondanom - vont vállat. 
- Jesszusom - forgattam meg a szemeim. Megragadtam a felsője nyakát, s magamhoz rántottam. Éreznem kellett a csókját, muszáj volt. Édesen simogatta ajkaival az enyémeket, majd egy most már utolsó, nedves csókot hagyott az ajkaimon magához ölelt, és elkuncogta magát. 
- Nem szeretnék elmenni.
- Én sem szeretném, hogy elmenj... - sóhajtottam fel - Viszont már éhes vagyok.
- Persze, cseszd el a meghitt pillanatot! - bökött oldalba.
- Jól van na - utoljára belélegezte kábító illatát, s elengedtem - Hiányozni fogsz hallod-e.
- Örülök neki - ült ki egy diadalittas mosoly ajkaira. 
- És még én rontom el a meghitt pillanatot. 
- Igen, te. 
- Menj már, éhes vagyok! 
- Na, most majdnem mondtam valamit - röhögött fel.
- Mondjad! 
- Nem.
- De.
- Nem.
- De.
- Nem.
- Menj oda vissza ahonnan jöttél! - nyújtottam rá ki a nyelvem.
- Leharapom.
- Nem engedem - vágtam vissza. 
- Csókolj meg! 
- Soha - ráztam meg a fejem.
- Harry gyere már, az isten szerelmére! - toppant be Liam.
- Hallod, menned kell! - mutattam a fiúra - De a kaját ne felejtsd el! 
- Persze - nyögött fel - Az soha nem fogom elfelejteni! 
- Szeretlek - kacsintottam rá.
- Tudom - küldött légpuszit, olyan tipikus pláza cicás módon. 
- Ne, bármi mást, csak ezt ne, kérlek - tettem magam elé a kezeim. 
- Ha azt mondod bármit, akkor tőlem rendben van - vigyorodott el, és egy sejtelmes mosoly kíséretében, újabb csókban részesültem. 
- Oké, ne most nyeljétek le egymást, kérlek titeket! - hallatszott Liam siránkozó hangja. 
- Sietek vissza - suttogta ajkaimra, s elhúzódott. 
- Ajánlom is  - kacsintottam rá, s hagytam, hogy elmenjenek. 

*~*~*

- Stella, akkor most mondjuk jöhetne a Hot Thing - Usher-től?! Csak mert az olyan gyötrelmesen megy - húzta a száját Lily.
- Persze, de előbb Britney és Will. I . Am Scream & Shout-ját kéne, és azt is két részletben... - sóhajtottam fel. 
- Akkor előbb azt, mivel azt nem sokára befejezzük... nem?! 
- De, nagyon remélem - bólogattam szavába vágva. 
- Na, akkor előbb azt, utána meg a Hot Thing-et - rábólintottam, majd vissza fordultam a zenéhez. Nyitódott az ajtó, és bíztam benne, hogy David ért vissza a mosdóból. 
- Csodálom, hogy nem húztad le magad a vécécsészében - nevettem el magam, még mindig háttal állva mindenkinek. Teljes csend volt, pedig mindenki ott maradt, ahol eddig is volt. Furcsálltam, hogy nem válaszol, s mikor újra beszélni kezdtem volna két hűvös kéz érintkezett a derekammal, és egy forró csókot éreztem a nyakam jobb oldalán. 
- Én siettem vissza, úgy ahogy ígértem - dörmögte a fülembe, majd finoman beleharapott. 
- Kaját hoztál? - bújtam közelebb hozzá. Mindenkiből egyszerre tört ki a hangos nevetés, gondolom én, hogy meghallották. 
- Neked mindent - nevetett a többiekkel. 
- Ó jaj, ezt a nagy lelkűséget - sóhajtozott David, amint belépett a terembe, vagy is merem feltételezni hogy megérkezett köreinkbe. 
- Ő legalább szeret, és nem császkál el úgy, mint te szóval... - nyújtottam rá ki a nyelvem. 
- Mit mondtam én neked ma?! - célzott a "vigyázz-mert-leharapom" kis beszólására.
- Jó lenne, ha tudnám, mi? - kezdtem el incselkedni vele.
- Nem, az fantasztikus lenne - fordított meg ölelésében. Úgy gondoltam játszok vele, had ne kapjon már meg mindent olyan nagyon gyorsan. Ajkaival rohamosan közelítette az enyémeket, és mikor már csak alig egy pár centi volt köztünk, felszólaltam.
- Éhes vagyok - gúnyos mosollyal az arcomon húzódtam el tőle, s amint megfordultam, rácsapott a seggemre. 
- Ez jár annak, aki játszik velem! 
- Igen? - bólintott - Akkor... ez meg annak jár, aki nem hozott nekem kaját! - mordultam fel, s vissza léptem elé. Arra számított, hogy megcsókolom, esetleg megpuszilom, de nem. Ennél kicsit tovább mentem. Ráérősen, két kézzel markoltam bele kerek, feszes hátsó felébe, mire egy halk, még is férfias nyögés hagyta el torkát. 
- Nem szeretnék tapintatlan lenni, de azért ne hogy már itt szeretkezzetek! - röhögött fel Ash.
- Miért? Tán nem tetszene? - húzogattam perverzül a szemöldökeim. 
- Amíg itt van a lovagod, nem mondok semmit - mutatott Harry felé két ujjal. 
- Ugyan, tőle ne félj, majd megvédelek - vontam vállat.
- Ez esetben... nem tudom, hogy nála, vagy nálam kötnél ki ha izé... nem lenne rajtad ruha.
- És még hogy nem tetszene, beszarás - röhögtem el magam - Apropó - világosodtam meg hirtelen - Srácok, Ő itt Harry, Harry ők itt, Alys, Lily, Ash, Nikki na meg David - az utolsónál megforgattam a szemeim, s folytattam - A többiek nem tudom merre fele vannak. 
- Én pedig... 
- Tudjuk, Harry 'szerelmetes' Styles - felelték teljesen egyszerre. 
- Ha nem tudnám, hogy ismeritek Stella-t, hülyének néznélek titeket - nevetett fel az említett.
- Oké, akkor most tegyük félre a dumát, és lássunk neki az edzésnek. Mész, maradsz?! - pillantottam Harry-re.
- Második - bólintott határozottan. 
- Akkor ülj le, és lehetőleg ne császkálj! - fordultam véglegesen vissza a zenegéphez. 


Két óra elteltével minden olyan számmal végeztünk, ami esetleg nem ment, vagy csak átnéztük. Ahhoz képest, hogy délután három óra fele kezdtünk el teljes erőbedobással edzeni, ötkor már kifulladva ültünk. 

- Fain - bólogatott elismerően Niall. Ja, hát igen. A banda többi tagja is betévedt az edzésre. Nos, nem kell mondanom, eléggé égette a tekintetük szinte minden testrészem, de próbáltam nem foglalkozni vele, s ez a végére sikerült is. 
- Tudom - villantottam egy ezer wattos mosolyt, s elterültem a földön. 
- Lehet egy kérdésem feléd? - kérdezte nagyokat sóhajtva Louis. 
- Nem szeretnék több órás marhaságokat hallgatni, de mondjad, mi van? 
- Hát izé... eléggé intim kérdés, és nem is engem, hanem a többieket érdekli, oké részben engem is na de, szóval...hát tudod, mikor ilyen ugrálós rész van a táncban, akkor hát... érted mire célzok?! - tekintete az enyém és a... igen,a melleim között cikáztak. Valahogy sejtettem. 
- Értem - nevettem el magam - Nos, ezt már eléggé régen kifejlesztettem, ha lehet így mondani. Ugye eleve rajtam van egy melltartó, és arra még húzok egy sport melltartót, arra meg egy feszesebb trikót és egy így valamennyire össze tartja - nevetve mondtam el, nem lehet igaz, hogy mi érdekli őket - Apropó, miért nem mertétek megkérdezni? 
- Ez eléggé... - kezdte Liam.
- Necces - bökte ki végül Niall.
- Uhf... hát ilyen kérdést sem kaptam még, de ezt is megéltem. Na, én megyek öltözök, aztán menjünk haza mert kidöglöttem a mai napon, és még MINDIG éhes vagyok! - emeltem ki a 'mindig' szót, ezzel célozva Harry-re mivel nem hozott kaját. Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem a ruhámat, fújtam a csuklómra, a fülem mögé és a nyakam elejére egy kis parfümöt, bezártam az öltözőket, összeszedtem minden cuccom, s indultam vissza a többiekhez. 
- Mi történt odabent? - vonogatta a szemöldökét Louis.
- Egyedül nagyon nem tudtam semmit csinálni - vontam vállat.
- De, lényegében tudtál volna valamit tenni magaddal, de basszus, ennyire én sem lehetek perverz - rázta a fejét rosszallóan Zayn.
- De Malik, te rohadt perverz vagy, mert szerintem egyre gondolunk - bólogattam nevetve - És tudod, van, amikor nem bírom meg állni, hogy ne perverzkedjek egész nap, szóval... fogalmazzunk szépen, szoptátok, hogy velem kell laknotok.
- Se baj, majd letudod csillapítani Harry-t, mikor kanos - bökte oldalba Louis a haverját.
- Még jó hogy - kúszott egy önelégült mosoly az arcomra.
- Na, ne itt perverzkedjünk, hanem otthon - forgatta meg a szemeit Liam.
- Igaza van, ott tud rajtad segíteni Danielle - jegyeztem meg csípősen.
- Biztosan. 
- Tudtam én - kacsintottam rá. Elnevette magát, majd intett, s mindenki utána eredt. Már én is mentem volna a többiek után, mikor Harry -merem felételezni, hogy Ő- vissza rántott magához.
- Ez ma elmaradt - villantott egy elragadó mosolyt, s ajkait az enyémekre tapasztotta. 
- Elégszer, nemde? - motyogtam ajkaira. Egy utolsó kis puszi után elváltak ajkaink egymásétól, kezem után nyúlt, össze kulcsolta ujjainkat s végleg elindultunk a többiek után. 

*~*~*

- Harry - suttogva szólítottam meg, magam sem tudom miért. Valahogy jobbnak éreztem, ha így szólítom meg.
Edzés után, még szerencse, hogy lefürödtem, mert egy étterembe indultunk vacsorázni, majd Louis, és Niall kedvéért beültünk egy cukrászdába. 
- Mondd.
- Haragszol amiatt, hogy nem tudtál rendesen bemutatni anyukádéknak? - csendben feküdtünk a szobában, én a mellkasára hajtottam a fejem, míg Ő a párnán feküdt. Az ablak résnyire nyitva volt, az éjjeli szekrényen semlegesen világított a kislámpa, mondhatni romantikus hangulatot keltett ez az egész. A hajammal játszadozott, néha-néha megpróbálta össze fonni, míg én kidolgozott, kockás hasán írtam köröket az ujjammal.
- Nem, de hogy haragszom érte - nevette el magát halkan - Ezt már megbeszéltük, de ennek ellenére is szeretnélek elvinni magunkhoz.
- Nincs ellenemre - mosolyodtam el. 
- Ezt valahogy gondoltam. El kéne menni lefürdeni, mit gondolsz?
- Hogy először mész te, addig én hozok át ruhát, aztán én megyek - vontam vállat.
- És... mi lenne, ha spórolnánk a vízzel, és együtt mennénk, ennek fejébe, még ruhát is adnék?! 
- Még meggondolom, ugyan is csábító ajánlat - kacsintottam rá, s kiléptem a szobából. 
Mosolyogva lépdeltem át a szobámba -igen, nekem már olyan is lett kialakítva egy ideje- s szedtem össze a pizsamám. 
- Itt vagy még? - lengette meg előttem valaki nagy kezeit. 
- Aha - bólogattam még mindig nagy mosollyal az arcomon. 
- Akkor mit kérdeztem?
- Itt vagy még? 
- Igen, de... oh ne - nevetett fel. 
- De-de.
- Na, akkor. Mi ez a nagy mosoly az arcodon? Harry kielégített? 
- Zayn, nem volt elég mára? - sóhajtottam fel lemondóan.
- Jé, a nevemen hívtál! Ezt fel kell írnom - képedt el, majd előrántotta a telefonját, s bepötyögte. 
- Na, én most akkor mennék is - mutattam mögé. Bólintott, majd tovább állt, s elment. 
Immáron ruhával a kezemben kopogtam be a szoba ajtón... feleslegesen. Nagyban csobogott a víz a fürdőben, tisztán hallottam az ajtóból. Lenyomtam a kilincset, s bementem. Az ágyon világított a laptop, így azonnal megcéloztam. A cuccaim letettem magam mellé, az ölembe vettem a gépet, kijelentkeztem tőle, s beléptem magamhoz. 
Mint mindig, most is nőtt a követőim, valamint a nekem szánt tweetek száma. Ami szinte azonnal szemet szúrt, a nekem szánt tweetek közül, egy kedves személytől: Zayn Malik-tól érkezett. 


zaynmalik1D @zaynmalik @Stell_Winter te túlságosan szerelmes vagy... néha komolyan mondom, megijedek tőled! Jobb lesz, a vissza veszel ;DD Oh, majd elfelejtettem, ma a NEVEMEN hívtál :') x 



Nevetve olvastam el, s válaszoltam vissza. 



Stella Winter @Stell_Winter @zaynmalik Örülj neki, kivételes eset volt a mai :'D! Oké-oké, bocsáss meg, hogy nem vettelek észre. Mellesleg, ne szólogass be, Malik. Inkább rendezd az ügyeid! :)) xoxo



zaynmalik1D @zaynmalik @Stell_Winter shhh ez nem publikus. Amúgy, mit csinálsz? x 



Stella Winter @Stell_Winter @zaynmalik Veled beszélek :3:3 És te? xoxo



zaynmalik1D @zaynmalik @Stell_Winter Várom, hogy Liam leüsse a pókot Niall szobájában, mert bent hagytam a ruhámat... x



Stella Winter @Stell_Winter @zaynmalik Jesszusom o.O Mit keresett ott a te ruhád? Úristen! Nem akarom megtudni :'D xoxo



zaynmalik1D @zaynmalik @Stell_Winter Na, végeztek is, majd még beszélünk. Szia, Drága :* x



Stella Winter @Stell_Winter @zaynmalik Azt a k*r*@ életbe XD Ezt ha lehet akkor többször ne :DDD Na csövii :3 xoxo



Nevetve dőltem el az ágyon, mikor megpillantottam a fürdőajtónak dőlve Harry-t. Egy fekete, Calvin Klein boxer díszelgett rajta, a víztől nedves tincsei a homlokára tapadtak, kezeit karba fonta, s hatalmas vigyorral az arcán bámult. Szó szoros értelmében bámult. Az a kaján vigyor, ami ajkaira húzódott... elmondhatatlanul helyesen állt neki. Mint ha neki lett volna kitalálva.

Nevetve keltem fel az ágyról, lépdeltem elé,  vezettem fel kezeimet tarkójára, majd füléhez hajoltam.
- Túl sexy vagy - ajkaim súrolták puha arcát, mikor elhúzódtam tőle, s most, ebben a pillanatban képes lettem volna leteperni. Furcsa, és erős megjegyzés egy lánytól, nemde? Bár, ha azt vesszük, hogy egy báty mellet nőtt fel, már nem olyan vészes a szituáció. Kezeit levezette a derekamra, magához vont, majd a szájam sarkából egészen addig puszilgatott, míg nem forró csókot nem lehetelt ajkaimra. 
- Imádom, mikor nevetsz - mosolyodott el kacéran, combjaim alá nyúlt, felemelt az ölébe, s az ágyig cipelt. 
Óvatosan ráfektetett, s fölém mászott. Hatalmas kezeit végighúzta a bokámtól, egészen a nyakamig, s megjutalmazott egy puszival. 
- Most mit fogsz tenni? - húztam perverz mosolyra ajkaim.
- Az attól függ - kacsintott rám kisfiúsan, még is kacéran. 
- Mitől? - kezemet nyaka köré fontam, közelebb húztam magamhoz, alsó ajkam beszívtam, s éreztem, ahogy fel-le süllyed meztelen mellkasa. 
- Attól, hogy mennyire tudsz elcsábítani - vigyorodott el gonoszan. 
- Ugyan kérlek... - intettem le - Nem éled te túl azt, ha el kell csábítsalak.
- Próba cseresznye - vont vállat pimaszul. A már egy ideje eléggé megfontolt kis mondandóm újra átpörgettem az agyamban, s mikor biztos voltam magamban, belekezdtem. 
- Úgy hallottam, hogy te játékos vagy.. Szóval játsszunk! - érdeklő tekintettel méregetett, elejtett egy mosolyt, így folytattam - Beszélgessünk, veszekedjünk, találkozzunk. Írjunk egymásnak jó reggelt és jó éjszakát üzeneteket. Sétáljunk együtt, varázsolj el. Aggódjunk egymásért, szívassuk egymást, ellenőrizhetjük is egymást. Adjunk egymásnak beceneveket, emlékeket - halkan hümmögve pillantgatott egyik szememből a másikba, biztos vagyok benne, hogy felcsigáztam!- Meséld el a titkaidat, bízz bennem falak nélkül. Beszéljük át az egész éjszakát. Tegyük féltékennyé a másikat, csókolózzunk és ölelkezzünk, mintha többről szólna - szinte csak suttogtam, de hallotta... vagy is nagyon remélem. Szemei gyönyörűen csillogtak, rózsaszín, húsos ajkai szét váltak miközben benedvesítette nyelvével. Nagyot sóhajtott, s felszólalt. 
- És... ki veszít? - reménykedtem benne, hogy erre rákérdez, így egy csalafinta mosollyal az arcomon válaszoltam. 
- Aki először szerelmes lesz! - ejtettem ki jól artikuláltan a szavakat, s mint ha megállt volna az idő, elfelejtett levegőt venni is felettem... 


Kérdés: Számítottak egy ilyenre Stella-tól? Másrészt pedig, így jobban tetszik a történet? Mármint, hogy több Starry rész van benne :3?