2013. június 30., vasárnap

60. " Akkor nincs semmi elveszve, te szerelmetes barna herceg! "

Hai Babes!:)


Haha, itt is volnék :3! Nos, nagyon szépen köszönöm, az újabb feliratkozókat, bár, jobban örülnék neki, ha mától Bloglovinon követnétek a blogot, mivel hétfőtől (holnaptól) csak ott értesültök a friss részekről:) Emellett, nagyon szépen köszönöm, a komikat. Rettentően örültem neki, hogy ennyire elnyerte a tetszéseteket, viszont, mikor legalulra értem, és láttam a véleményeknél, hogy van egy "nem tetszik"-em, furcsa fintort vágtam. Akinek valamiért nem tetszik az adott rész, kérem szépen, írja le, mi volt benne az, ami nem tetszett neki, mert érdekel! 
Nem tudom ki hogy fog ehhez a részhez viszonyulni. Nem lett valami hosszú, még is nagyjából lényegre törő! Remélem, azért lesz olyan, akiknek tetszeni fog, és akinek pedig nem, írja le nekem mi nem volt benne jó, mert csak akkor tudok fejlődni azon a téren!:) Jó Olvasást!:)
U.I.: Sajnálom, de újra ugrottunk egyet a részben, mivel szükséges:s☺

Love ya,
ß♥ xoxo
.:: ezen még mindig nagyon nevetek :D ::.

.:: Stella szemszöge ::.

     Csak álltam, Őt ölelve, míg Ő viszont tartott engem. A remegésem, ami pár órával ezelőtt is kijött rajtam, most újra felszínre tört. Nem tudott érdekelni, hogy Taylor valószínűleg Harry erkélyéről néz minket, nem zavartattam magam a fúk ordibálása esetleg a telefonom zenélése miatt. Éltem a pillanatnak. Éltem a pillanatnak, amit egy ideije nem tehettem, tettem meg. 
Azt mondják, az élet csalódások nélkül nem ér semmit. De kérdem én! Miért nem lehet csalódás mentes egy egyszerű, tizenéves lány, esetleg fiú élete? Miért kell túl bonyolítani mindent? Mert azokból tanulunk? Ugyan már... én azt hallottam, hogy a hibákból tanulunk. Eléggé elgondolkodtam a kérdésen, talán túlságosan is. 
- Harry, a csalódásokból tanulunk? - tettem fel neki a nem éppen ide vágó kérdésem... vagy is... lényegében ide is illik, meg nem is, szóval... 
- Igen, azokból is - tűrt el egy vizes hajtincset az arcomból - De kicsim... akarom mondani Stella. Ez most hogy jön ide? 
- Csak kérdeztem, mert... azt hiszem most csalódtam - a végét, már csak suttogtam, hisz' nem volt bennem annyi, hogy hangosabban említsem meg neki. 
- Sajnálom - sóhajtott fel remegő ajkakkal. Szemeit ellepték a könnyek, de még így is gyönyörűen csillogtak, sőt, most még jobban, mint általában. 
- Miben nem voltam elég jó neked? 
- Én... én nem tudtam... nem t-tudtam mag-magam megfékezni, m-mikor... - kezdett bele, néhol el-elakadva, de befejezni nem bírta. Mondhatni hisztérikus sírásban tört ki. Sosem láttam még fiút, ennyire... szenvedni... igen, Harry kifejezetten szenvedett. 
- Jó, engem n-nem ez é-érdekel - pihegve ráztam meg a fejem, s újabb könnycseppek hagyták el a szemem - Miben nem voltam neked elég jó? Hm? 
- Stella én... - elfordult tőlem, s leült a medence széléhez. Olyan megsebzettnek tűnt. Mert... az is volt. Belekezdett egy mondatba, de befejezni, már nem tudta, láttam rajta, hogy nem volt ereje. 
Fáradtan sóhajtottam fel, s már indultam volna be, de úgy gondoltam, egy magyarázatot megérdemel. 
- Harry... - hosszan fújtam ki a levegőt, majd újra belekezdtem, immáron folyamatos tempóban - Elmegyek. Nem lenne értelme itt maradnom, Taylor a barátnőd akár mennyire fáj is ez nekem, avagy talán még neked is. A srácokkal már bepakoltattam a cuccom, és jelenleg is rám várnak. Sajnálom, de akkor ennek itt, és most vége. Barátok lehetünk, ha gondolod, de ha nem... nekem az is mindegy. Szóval... kívánom, hogy legyetek boldogok Taylorral, csak ne jusson olyan sorsa mint én. Vagy ha még is, vele beszéld meg. Nem jó egy lány érzéseivel játszadozni, higgy nekem, kérlek - mély levegőt vettem, s mielőtt még végleg elhagytam volna a kertet, ő állított meg. 
- Komolyan el tudnál menni... csak így?
- Csak hogy, Harry? Hm? - meredtem rá kérdő tekintettel. 
- Elköszönés nélkül - suttogott maga elé.
- Nos... lényegében igen, eltudnék menni, mivel te is minden ok nélkül megcsaltál.Ez úgy gondolom fair lenne veled szemben, de nem vagyok akkor tuskó, mint egyesek hiszik azt. 
- Értem. De tudd, amit az imént, mondtam, ténylegesen komolyan gondoltam. Én szeretlek, és... nagy dolog, mert még sosem voltam ilyen helyzetben. Ezt ne felejtsd el. A nyaklánc pedig... még Gemma-val vettem neked, akkor még nem volt a képben Taylor. Rá ne haragudj! - ekkor felállt, majd minden nélkül megfogta magát, s szorosan átölelt - Hiányozni fogsz! 
- Ezt örömmel hallom - mormogtam kissé csalódottan, még is örömmel telítve. Lehet, hogy bunkón fogalmaztam, de ami a szívemen, az a számon... általában. Halkan felnevetett, ami szinte azonnal átment szipogásba - Miért bánt ennyire a dolog? 
- Apád miatt - éllel a hangjában mormogta ezt a két szót, mire elnyíltak a szemeim.
- Mit beszéltél vele? - rémültem meg azonnal.
- Csak neked akartam jót, mindenben. És... lényegtelen, most már igazán mindegy. A fontos, hogy légy boldog. Nem hiszem, hogy mostanában találkozunk majd, de ezt ne felejtsd tényleg el amit ma mondtam neked. Minden egyes szavam igaz volt, érted? Szeretlek. Nagyon-nagyon.
- De megcsaltál, Harry! - újra a sírás határán voltam, és már nem kellett sok, hogy újra elbőgjem magam - Legalább mondanál egy olyan nyomós okot, amivel kimagyaráznád ebből magad!  - ezután csendben maradt, ahogy én is. Legbelül tudtam, hogy miért csalt meg, még is az Ő szájából akartam hallani. De nem mondta. Nem válaszolta meg a kérdésem. Magam mellé ejtettem a kezeim, s meredve néztem, s Ő ugyan így tett. Még egyszer végig mértem, szinte felfaltam a szemeimmel. Mindketten csendben sírtunk, csak a könnyeink folytak végig az arcunkon. Tudta, hogy most jött el az a pillanat, hogy elmegyek. Hogy többet már nem fog látni, ahogy én sem őt. Egyszer mindennek vége, és úgy tűnik, ennek már elérkezett. Alsó ajkam harapdálva bólintottam felé, miszerint vége. 
Mintha egy filmben lettünk volna. Mikor megszólal az a bizonyos harang, avagy egy sorozatban, mikor egy igen csak szaftos résznél hagyják abba a részt, beindították a főcímdalt, eredt el hirtelen az eső. Kicsit megmosolyogtam a pillanatot; mindig is szerettem volna esőben csókolózni, bár, még sosem jött össze. Vagy ha még is, akkor olyan személlyel volt, akit nem szerettem. 
Láttam, ahogy szinte a gondolataimban olvas, mert egyre közelebb lépkedett. Az agyam, teljesen kikapcsolt, a testem megfeszült, még is átjárt a melegség. Az a melegség, amit csak is az Ő közelében érzek. 

- Zár-zárjuk le szépen ezt a gy-gyönyörű kapcsolatot - bólintott megerősítve mondani valóját. Időm nem volt a gondolkodásra, pont, mint az első csókunknál. Éhesen falta az ajkaimat, s egy pár percig tétlenül álltam, s hagytam magam. Nem tudtam, most a könnyei, vagy az eső cseppjei folynak le az arcunk mondhatni között, ám, annyiban biztos voltam, én sírtam. 

Kezeimet felvezettem tarkójára, s beletúrtam már szétázott, barna tincseibe. Remegő kezeit, derekamon pihentette, miközben magához szorított. Azt hiszem, ennyire szenvedélyesen még nem csókolt meg, mint most. Talán, Ő is csak most jött rá arra, hogy ezennel mindennek vége. 
- Szeretlek! - akarva akaratlanul is, de kicsúszott a számon, mikor elváltak ajkaink. 
- Én is szeretlek, Stella - mikre nem képes ez a fiú... mára már igen csak sokadjára törik össze előttem, s veti magát a karjaimba, talán még egy esélyért. Egy ilyen incidens elkerülése képpen. De kitudja... lehet, hogy többet, már nem is lesz ilyenre lehetősége... 

.:: Egy hónap távlatából, Május 23. ::.
.:: Harry szemszöge ::.

- Nos, Harry... - nevetett fel a műsorvezetőnő - Úgy látszik, a lányok csak úgy menekülnek előled. 
- Fogalmazzunk akkor így - hagytam rá a dolgot, és egy mosolyt erőltettem magamra. 
- Taylorral mi volt a gond? 
- Tulajdonképpen... - gondolkodtam el - Semmi - látszik, hogy mennyire nincs kedvem a "magánéletem" kiforgatásához, vagy csak én reagálom túl, mint a srácok szerint, mostanában mindent?! 
Senki nem ért meg. De tényleg... Louis-val is eltávolodtunk egymástól, a "Larry Stylinson" história miatt, Niall le sem szarja a fejem, Liam a Danielle-vel való kapcsolatát próbálja rendben szedni, Zayn pedig... nos... Ő is magába van fordulva. Nem tudom, hogy Perrie, vagy Stella, esetleg a családja miatt, de furcsa. Hasonló helyzetben van, mint én. Itt lenne négy olyan srác, akikkel szinte együtt éltük, éljük meg a tinikorunkat, mindent tudunk egymásról, erre, mikor szükségem lenen rájuk, elfeledkeznek rólam. Habár... ki tudja... lehet, hogy részben az én hibám is?!
Nem ez az első interjú, hogy csak rólam szól minden, mondhatni a többiek csak biztatásképp vannak velem, meg persze hogy ne találgassanak ki mindenfélét.
- Stella mindegyikőtöknek sokat jelentett, ezt láthattuk egyes képeken, valamint a rajongók is eléggé tájékozottak ezzel kapcsolatosan. Azóta tartjátok a kapcsolatot, vagy már ez is megszűnt azzal, hogy Harryvel ketté mentek? - intézte felénk a következő kérdést, s mint általában, Liam darálta le a lényeget, vagy épp ellenkezőleg. 
- Igen, valóban sokat jelentett, jelent nekünk, Ő lett az új testvérünk, a húgunk. Harry eléggé óvta tőlünk, nélküle szabadulni sem tudott a lány - nevetett fel, mire a közönség hangos ujjongásba kezdett - Ugyan nem ment minden zökkenő mentesen, sőt... egy olyan lányt tudhatunk, tudhattunk magunk mellett, aki teljes szívéből utált minket. 
- Sokkal nehezebb volt megtalálni vele a közös hangot - vette át a szót Zayn, ami eléggé meglepett - Többek között, Ő volt az első, aki segített nekem. Érteni kell itt a barátnős ügyet. Louis volt az első azt hiszem, akivel húgi-bátyó kapcsolatot vettek fel. Furcsa volt, mert eléggé utálták egymást; már a legelső közös interjún is megölték a másikat, persze képletesen - mosolyodott el, így következett Louis, aki tűkön ülve várta, hogy beszélhessen. Tipikus Tomlinson. 
- Végre én - húzta ki magát büszkén - Nem tudom, hogy nézi-e a műsort, de ha igen, akkor szia Stella-bella, ezt a becenevet, még akkor találtam ki neked mikor... - gondolkodott el - Mikor... már nem tudom, de lényegtelen. Ha nézed, és látsz, akkor integess vissza nekem - kacsintott a kamerába - Hiányzik a sok hülyülés, valamikor össze kéne röffenni... nem gondolod? - teljesen felszabadultam beszélgetett egymagába, jobban mondva a kamerának, miközben rosszabbnál-rosszabb, még is vicces, idióta fejeket vágott. Normál esetben szétröhögtem volna a fejem, most még is csak egy halvány mosolyra futotta. Hirtelen megrezzent a telefonom a zsebemben, és míg nem rajtam volt mindenki tekintete, suttyomban megnéztem. Belül, már annyira megörültem, hogy talán Stella az, hogy majdnem kiugrottam a bőrömből, de mikor a nővérem, mosolygós képe villant fel, kissé elkomorodtam, nem mintha nem szeretném, csak nem rá számítottam. 
- A szünet után megtudjuk, Taylor Swift hogy állt ezekhez a dolgokhoz, valamint egy meglepetés vendégünk is lesz. Mindenkit várunk vissza sok szeretettel! - ezzel beindult a reklám, én pedig kiviharoztam a teremből. Éreztem, hogy most jön az a rész, mikor Gemma elküld a a béka segge alá, de tudtam, hogy megérdemlem. 
- HARRY EDWARD STYLES! AKKOR EGY SEGGFEJ VAGY, HOGY AZT ELMONDANI NEM TUDOM! - igen-igen, az én szeretetteljes, őszinte nővérkém. Csak is a szeretetét mutatja felém.

- Neked is szia, igen, te is hiányzol, mi újság veled? - mentettem a menthetőt... persze, ha lett volna mit. 
- Ne kezdj el velem szemtelenkedni, Edward! - szidott meg. Nem is Ő lenne. Komolyan... néha rosszabb, mint anya. Pedig aztán... 
- Jól van, na! - adtam meg magam - Mi lehet olyan über fontos, hogy egy interjú közben zavarsz meg?
- Tudtommal reklám van, az öcsém vagy, aki nem velünk lakik, szóval bármikor zavarhatlak, egy parányit sem érdekel, hogy híres vagy! 
- Jé, tudsz rendesen is beszélni - játszottam meg a meglepődöttet. 
- Oké, ezt most hagyjuk - sóhajtott fel - Miért szakítottál vele? 
- Ezt nem telefonon fogom elmagyarázni, elég nekem, hogy most is erről beszélünk. Majd haza megyek, talán ma, talán holnap, és ha megfelel, elmondom. Már ha tudom. Lényegtelen, most viszont vissza kell mennem, folytatódik ez a rühes műsor - eléggé kezdett az agyamra menni ez az egész interjúzás, de a rajongók, a banda, és természetesen Paul miatt muszáj. Pedig ha nem lenne az, már rég egy másik helyen lennék.
- Rendben, menj, de ezt úgy sem úszod meg. Vagy tőled, vagy tőle, esetleg a fiúktól, de megtudom - fenyített meg. 
- Harry, kezdünk - lépett mellém Paul. 
- Rendben - ahogy ezt kimondtam, Gemma, mint jó kislány, kinyomta a telefont. 

A műsor további részében, nem igazán kerültem a fénypontba, ami igazán az elvemre volt, és eléggé örültem is neki. Míg a többiek válaszolgattak, én teljesen kiültem a szélére, és a tömeget néztem meg magamnak alaposabban. Feltűnt egy pár ismerős directioner, akikkel már többször volt szerencsém találkozni, emellett voltak híresebb emberek is. Ebbe a kategóriába sorolható Austin Mahone - ne is mondjátok, nem szeretem a srácot, valamiért... valamiért nagyon furcsa érzést kelt bennem a gyerek -, Usher, sőt, még a Little Mix tagjai is részt vettek a köreinkben. 

- Igaz, Harry? - bökött oldalba figyelmeztető pillantással Liam.
- Igen, biztosan - nevettem el magam, eléggé kínosnak éreztem a helyzetet. A közönség hangos ujjongásba kezdett, mire biztos vagyok benne, hogy vágtam egy furcsa fintort - Most meg mi van? 
- Semmi-semmi - intett le a műsorvezető - Most pedig következzék a vendégünk - csak hogy húzza az időt, a kis kártyái között kutakodott, majd talán egy öt perc elteltével, benyögte a nevét az adott vendégnek - Köszöntsünk köreinkben Ed Sheeran-t! - nem rá számítottam, még is örömmel töltött el, hisz nagyon rég nem láttam már vörös barátunk. 
- Sziasztok! - intett nagy vigyorral az arcán, s leült közénk. 
- Minek köszönhetjük a jelenléted? - pillantottam fel rá. 
- Meghívtak - rántott vállat egyszerűen. Oké, jól kezdődik. 
- Térjünk a lényegre - szólt közbe Amanda, mint azt időközben megtudtam. Felemeltem a vizes poharam, s nagyot kortyolva figyeltem az eseményeket - Ed, igaz, hogy nem sokára turnéra indulsz Taylor Swift-vel? - a víz, ami a számban volt, előttem, a földön végezte. 
- Hogy mi van? - hangom a megszokottnál magasabban csendült fel, mire mindenkiből kitört a nevetés. 
- Igen Hazza, jól hallottad - nevetett fel a mellettem ülő srác - De ez téged ne tántorítson vissza semmitől! 
- Nem azért, csak eléggé meglepett - nevettem fel zavartan. Innentől én már meg sem szólaltam, mivel nem lett volna értelme, és újra csak mondhatni beégtem volna. 

     Miután hazaértünk erről a felettébb idegesítő műsorból, Gemma szinte azonnal hívott, és kikötötte, hogy haza ne merjek menni, mert Ő addig nem vár. Most mondjam el neki az okot, avagy okokat, ha több van, mert ő akkor is megtudja. Végül, rábeszéltem, hogy akkor skype-on elmondom, mert úgy talán könnyebb, ha már nem mehetek haza... 
- Szóval, hallgatlak öcsi - ült le a gép elé, minden figyelmét nekem szentelve. 
- Mit akarsz hallani? - sóhajtottam fel, és már láttam előre a végét mindennek. 
- Mi volt az az uralkodó jel benned, hogy megtedd? Vagy nem is! Miért tetted meg? Hogy csaltad meg? - bombázott el a kérdésekkel, s én, mint jó öcskös megválaszoltam neki mindet. 
- Uralkodó jel? Nem volt, nem hiszem, nem éreztem semmi olyat, szerelmet Taylor felé, pedig pláne nem. Azért csaltam meg mert... az istenit is, Gemma! Férfi vagyok, nehéz magamon uralkodni, s gondolom innentől már tudod, hogyan csaltam meg. 
- Miért nem vártál még rá? - kérdőn emelte magasba szemöldökeit, miközben egy igazán frappáns kérdést tett fel nekem - Egyáltalán... köztetek felmerült a kérdés, hogy mikor ejtitek meg? 
- Gemma, megerőszakolták Stella-t - suttogtam a kamerába. Hirtelen lesápadt, és szerintem még levegőt is elfelejtett venni. 
- Még is mikor? 
- Még... régebben. Nem voltunk még együtt. Ő vigyázott Luxra, de valami okból kifolyólag áthozta hozzánk, és Liam nyitott ajtót. Oké, nem volt vele semmi gond, elvoltunk mi a kicsi lánnyal. Aztán felkaptam a vizet, az most lényegtelen, hogy min. Aztán kiderült, hogy Liam beszélt Stella-val, és elmondása szerint Manchesterbe ment, aztán Danielle felhívta Liam-et, hogy nem oda ment, hanem Warringtonba. Aztán ebből lett egy nagy keveredés. Zayn, meg Lou Liverpoolba indultak, Liam volt Manchesterben, így én meg Niall mentünk Warringtonba. Mindegy. Aztán Niall-vel úgy egyeztünk meg, hogy ketté válunk, és úgy keressük meg. Nos, akkora szerencsém volt, mivel én találtam meg egy sikátorban - itt egy nagyot kellett nyelnem. A képek eső szerűen peregtek le előttem - Eléggé rossz passzban volt, sőt... most még finoman fogalmaztam. Mindegy, lényegtelen. Végül egy hotelben kötöttünk ki, miközben teljesen megfeledkeztem Niall-ről. Felhívtam, megmondtam neki, hogy megtaláltam meg minden rendben van vele, erre ilyet mondd, akkor reméli nem gond, hogy haza ment. Akármilyen rossz volt a helyzet, el kellett mosolyodnom rajta. Aztán lényegében, mire Stella-t meggyőztem, hogy nem kell félnie tőlem, szinte elaludt. De legalább biztonságban tudtam. Mert akkor még velem volt, ölelhettem... - szemeimet automatikusan lepték el a könnyek, s nem érdekelt. Ha elengedtem, megcsaltam bírnom kell. Akkor bírtam, most nem törhetek meg... már megtettem, és akkor a seggfej voltam, hogy mindig csak előtte mutattam meg az érzéseim. Közben észre sem vettem, hogy teljesen értelmetlenül beszéltem, szinte minden egyes szót vagy hatszor megismételve. 
- Jézusom! - hitetlenkedve kapott a kezével szája elé - És te képes voltál megcsalni... tudod... 
- Nem akartam megcsalni, nem akartam soha elveszíteni, mert kurva fontos nekem ez a lány! Fontosabb, mint bármi más! Megszerettem, belé szerettem, már az első pillanattól kezdve! Tudtam, hogy ha elveszítem a bizalmát, többet nem kapom vissza. Tessék. Kellett nekem, mert nem tudtam magamra parancsolni, és ez lett a vége. És nem, nem tudom! Nem tudom mit akarsz, nem tudom Ő mit akar, mit érez! Semmit nem tudok! - fakadtam ki, és Gemma fülig érő mosolya még jobban felcseszte az agyam - Ne vigyorogj már, mert kilépek! 
- De legalább beismerted, hogy valóban szereted, és nem csak úgy mondogatod. Na, így kellene vissza szerezned. A bizalmát. Nem mindjárt a szerelmét. Nem vagyok olyan biztos benne, de elfogadta a nyakláncot? - csak egy bólintásra futotta - Akkor nincs semmi elveszve, te szerelmetes barna herceg! - láttam rajta, hogy... talán büszke lenne rám? Ugyan, kit szédítek, tuti nem. Nem az a fajta tesó, aki ennyire elérzékenyül - Nincs kedved haza látogatni? 
- Az előbb mondtad, hogy ne menjek haza... 
- Oké, most már tudom nagyjából hogy mi a szitu, de anya is tudni akarja, én meg nem mondom el neki - kezdett incselkedni - Szóval, gyere haza, mielőtt mi megyünk el. 
- Nem is olyan rossz ötlet - gondolkodtam el - Nincs kedvetek eljönni? 
- Anya, Harold kérdezi, hogy nincs-e kedvünk felmenni Londonba, mit mondjak?! - tipikus. Nem áll fel, inkább ordibál... innen is látszik, hogy kitől örököltem. 
- Kislányom, nem tudom - sétált a gép felé anya - Harry, szia.
- Hali, na, akkor jöttök? - mosolyodtam el, egy idő után, most először - Most... azt hiszem az egész hetünk szabad. 
- Rendben, akkor lehet, hogy holnap elnézünk felétek. Most viszont mennem kell, mert Rob mindjárt haza ér a munkából, és még nem főztem. Gemma, neked meg el kéne menni a boltba, nem azt beszéltük? 
- De, de jelenleg fontosabb volt szót váltanom az én drága, aranyos kis öcsikémmel - vigyorgott felém. 
- Na ja, ilyenkor szeretsz, mi? - horkantam fel. 
- Én? Én mindig szeretlek. 
- Kisfiam, holnap találkozunk, és... szeretnék veled beszélni. Gondolom már sejted miről. 
- Persze - rántottam vállat - Tudom. 
- Na, szia fürtös! - integettek a kamerába. 
- Sziasztok - levegő puszit küldtem nekik, amin Gemma felnevetett. Miután anya elment, és Gem még látott, szépen beintettem neki, és leléptem. 
Leállítottam a gépet, mivel felforrósodott, majd az erkélyhez léptem. Nem is tudom mióta nem voltam itt kint. Megközelítettem a kint elhelyezett kis fotelt. Emlékszem, Stella reggelente ide jött ki rágyújtani, sőt, néha még Zayn is ide jön. Biztos voltam benne, hogy nem Zayn tulajdona ez a fajta cigaretta, és lám-lám, igazam is lett. Alig emeltem fel a kis dobozt, észre vettem a kis asztal másik felén egy borítékot. Minden következmény nélkül, félre tettem az előbb kézbe vett tárgyat, és a boríték után nyúltam. 


„Harry”

Már az, hogy nekem volt címezve, valamilyen szinten meglepett, és nem is. Aztán az, hogy felismertem az írást... 

„Nem is tudom, mit mondjak, vagy, hogy hogyan kezdjek bele. Sosem gondoltam, hogy ha összejövünk, és szakítunk, nekem egy levelet kell írnom, számodra. Szerettem volna mindent elmondani személyesen, de nem ment. Látni, ahogy összetörlek azzal, hogy én mondom ki azt a bizonyos szót: vége. Vége mindennek, ami elkezdődött. Azt mi most befejeztük. Sosem hittem, hogy beléd szeretek. Sosem hittem, hogy valaha is leállok veled, veletek. Elnyerted a bizalmam, a szeretetem. Megnyíltam neked, elmondtam azt a titkot, amit nem mindenkinek sikerül. Louis tud róla, de Ő más téma. 

Nem tudtam neked elégszer bebizonyítani, amit érzek irántad. Az első randevúnkig sem jutottunk el. Tudod miért? Mert ezek szerint, minket nem egymás teremtettek. De várjunk csak! Kit érdekel, ha egyszer jobban szeretlek, mint eddig bárki mást? Veled olyan korszakot éltem át, mint eddig még senki mással. Nem számít, hogy milyen kevés időnk volt együtt, nem számít ki mit gondolt, gondol rólunk, mi szerettük egymást. Én biztosan. Tudom, hogy a sztárvilágban – amibe én egyáltalán nem tartozom bele – mindenki egy pasi falónak ismer, de rosszul hiszik. Ha szeretek valakit, akkor azért mindent megteszek. És érted nem tettem meg mindent, ez igaz. Viszont az, hogy nem szeretlek… ez hülyeség. 
Te voltál, vagy, és egy ideig leszel is az én göndör fürtös barna hercegem, aki a nagy, fekete Range Roverével hódította meg a szívem! Ezt ne felejtsd el. 
Mikor ezeket a sorokat olvasod, nem hiszem, hogy Angliai levegőt szívok, de ezért ne magadat hibáztasd! Mert nem te vagy benne a rossz ember. Most… kérlek, egy ideig ne keress. Csak egy hónapot adj, hogy gondolkodjak. Aztán utána, annyiszor kereshetsz fel telefonon, akár twitteren, amennyiszer csak szeretnél, nem számít. 
A többieknek is üzenem, kérlek, add át nekik, hogy nem hibáztak abban, hogy „elengedtek”, csak nekem segítettek! 
Lépj túl rajtam, tudom, hogy menni fog, és találj magadnak egy olyan lányt, akit majd jobban, de sokkal jobban szeretsz nálam! Ígérd meg, ha ezt megtetted, bemutatod nekem. Szeretnék vele beszélni!:) 
Noha nem ilyen hosszúra terveztem ezt a levelet, még is így sikeredett.”

Szeretlek titeket, és hiányozni fogtok, akármilyen furcsa is!:)
Stella Winter xoxo



Kérdés: Szerintetek a közel jövőben Stell és Hazza találkozni fognak? Ha igen, akkor hol?:)

2013. június 23., vasárnap

59. " De... el kell engedjelek! "

Hi Babes!:)


Először is, Bloglovin-on tessék követni a blogot, mivel mint mondtam, Július 1.-től nem látjátok majd itt, bloggeren, de ezt elmondtam!(:
Köszönöm az új olvasókat, nagyon örültem nekik, de mint tudhatjátok, el vesznek azok is, többek között, csak azok fognak elveszni, ezért kell követni a blogot! 
A komikra azért nem válaszolok mostanában, mert érdekel, hogy mennyien írtok egy-egy részhez. Ne hogy azt higgyétek, nem olvasom el őket, mert ez nem igaz! Mindegyikről tudok, és nagyon szépen köszönöm őket! 
A történet, egy olyan fordulathoz ért el, amire nem számítottam. Mármint tartalmilag. Nem ilyenre terveztem, de így jött össze, így az egésze történet máshogy fog alakulni, mint terveztem. Vicces, de valamennyire örülök is neki!(: Remélem, nektek sem lesz ellenetekre. Lehet, hogy most egy páran, majd elpártoltok mellőlem, de... kellett egy ilyen is!(: Na, nem is mondok többet erről a részről, olvassátok el, komizzatok, valamit kövessetek Bloglovin-on, oldalt megtaláljátok a linket!(:
U.I.: Holnap jött volna a rész, de túl hívogatónak éreztem, hogy ma tegyem közzé:3

Jó Olvasást,
Love ya, ß♥ xoxo



.:: Stella szemszöge ::.

     A tegnapi elválásunk Zayn-vel... nem sikeredett valami fényesre, sőt... szinte semmilyenre. Többször próbált szóra bírni, miszerint Ő nem szeretett volna kihozni a sodromból, nem engedtem, hogy kimagyarázza magát, elvégre mindent okkal teszünk. Igazából nagy hülyeséget csináltam, de mára már mindegy. 
Eldöntöttem magamban mindent. 
Amit eddig nem tisztáztam az életemben, most megteszem. Eléggé maximalista vagyok, és biztos vagyok benne, hogy egy nap alatt szeretném megváltani a világot, és bár tudom, hogy nem fog sikerülni, mindent megteszek annak érdekében,hogy a lehető legkevesebb időt pazaroljam el a régi emlékeknek. Nem szeretném felszakítani a régi sebeimet, még is meg teszem, mert rendeznem kell az életemet. Muszáj. 
Kezdhetem is a legelején. Fel kell keresnem azt a két személyt, akikben anno megbíztam, és át kell rágnunk az egész témát. Máshogy nem lesz tiszta, rendezett életem. 
- Akkor lássunk neki a munkának! - halkan suttogtam magam elé, majd felsóhajtottam. 
Először is, fel kell vennem a kapcsolatot velük, különben nem találok rájuk. Facebook kilőve, nem használják, vagy is én nem tudok róla. Egy, ami mindig biztos, az a Twitter, így hát leültem a gépem elé, majd bejelentkeztem a fiókomba. 


.:: Alex szemszöge ::.

     Mikor azt érzed, hogy az életed egyenesbe került, még korán sincs így. Mikor úgy gondolod, minden tökéletes, mert mindened meg van, az lehet, hogy nem is így van, csak egy kósza gondolat.  
Mert ismert vagy, a szüleid milliárdosok, mondhatni arany életed van, nem azt jelenti, hogy innentől te mindent megtehetsz, amit csak szeretnél. Vagy még is? Sosem tudom mi lenne a helyes, a jó, a példamutató. Van egy húgom, és bár volt egy nővérem is, még is egykének érzem magam. Többet is tudnék tenni azért, hogy ne érezzem ezt itt belül, de nem sikerül. 
Három évvel vagyok idősebb a húgomnál, még is háttérbe szorulok, mondhatni miatta bár elmondása szerint, anyu és apu még is engem tart többre. Na, de az még is mit jelentse hogy engem többre tartanak? A szülőknek nem az a dolguk, hogy az összes gyereküket -már amennyi van nekik- biztassák, és úgy neveljék, hogy jó életük legyen?! 
Én ezt a fajta neveltetést kaptam, és Stella, valamint Danielle is... a nagyszüleinktől. 
Mikor a rendes, vér szerint szüleimről van szó, sosem érzem azt a szeretet, mint mikor nagyiékról beszélünk. Apu a munkában segít, meghallgatni nem szokott, talán szökő évente egyszer. Anyu... nos, róla ne is beszéljünk, annyira belemerül a divatcégébe, hogy szinte már-már apuról sem vesz tudomást, nem hogy rólam, rólunk, a gyerekeiről. 
Danielle sincs már velünk, hogy tartsa bennünk a lelket, így rám hárul a feladat, miszerint rendbe kell szednem, a húgomat. Nem kis feladat, tudom, mivel eléggé makacs, és akkor most nem magamból indultam ki. 
Azért döntöttem amellett, hogy elköltözöm Londonból, mert... ez eléggé nehéz, és mivel nagy a becsületem, nem mondtam el Stella-nak az okot. Tehát... az okom egésze egyszerű volt, még is gyerekes. Kiszerettem volna lépni a húgom árnyékából! 
Viccesen hangzik, mert az is, ezen nincs mit tagadni, viszont... elnézvén Stella-t, furcsa érzés kerít hatalmába. Elbizonytalanít, maga a tudta, hogy több mindent ért el, mint én. Pedig az isten szerelmére is! A húgomról van szó! Stella Winter-ről! 
- Alex, itt vagy? - anya elnevette magát, miután kissé oldalba bökött. 
Igen-igen, anyuról van szó, én magam is furcsállom, hogy itt van, bár, ő kért meg erre az egészre. Rendben, nem titkolózom, az új kollekcióját kell fotóznom. Illetve, nem is a kollekciót magát, hanem a lányokat, akik anyu által tervezett ruhákban pózolnak nekem. 
- Ja, mehet a következő menet? - hangomból sütött az utálat, furcsa módon, nem az amit anya iránt éreztem. Sokkal inkább dühített fel az a tudat, hogy nem tudom mi történik otthon, Londonban, ahol egyes-egyedül hagytam Stella-t. Oké, nem is olyan egyedül, mert ott van Danielle, Eleanor, Lucy na meg a fiúk, és Paul is, de hát na... 
- Igen, csak a lányok átöltöznek. Szeretnék veled beszélni - biccentett komolyan a folyosó felé. Egyik pillanatról a másikra bent rekedt a levegőm, semmi nem jutott eszembe, mondhatni hirtelen sokkot kaptam, anyám két mondatától. 
- Izé... persze - megrázván a fejem, kissé idegesen tettem le magam mellé a fényképezőgépet, ezáltal kis híján levertem mindent, ami azon az asztalon volt. Anya furcsa szemekkel méregetett, s mikor észre vette, hogy látom, hamis mosolyt erőltetett magára. Kiérve a teremből, a kezembe nyomott egy újságot, amin Harry villogott, mellette a húgommal. Mint az előbb anya engem, most én is olyan arckifejezéssel méregettem a címlapot - Ez... ez még is mi akar lenni? 
- Harry, és a húgod - lemondóan, kissé bunkó stílusban sóhajtott fel, majd hozzátette - Olvasd csak el... tudtam, hogy nem fog jól járni ezzel a Harry gyerekkel. 
Ezzel a mondattal ott is hagyott, az újsággal a kezemben. Leültem egy székre, a cikkhez lapoztam,  s szemeimmel gyorsan futottam át a sorokat. 


„Nem régiben értesültünk arról, hogy Harry Styles (19) és Stella Winter (18) egy párt alkotnak. Ugyan titkosítva volt a románc, ám, a Directionerek mindent kiderítettek, csak úgy, mint általában. 

Egyik cikkünkben írtuk; többször is láttuk Harry-t más lányok kíséretében, sőt, nem is olyan régen, a Hyde-parkban is összefutott pár lánnyal, feltehetőleg rajongókkal. Azon a napon, vele tartott két bandatársa Niall Horan (19) valamint Zayn Malik (20) is, emellett, a lány is részt vett a kiruccanásban. Az utána történtekről, annyit tudunk, Stella minden beszéd nélkül, a fiúkhoz lépett – akiket közben körbe álltak a rajongók – s végig nézte, ahogy beszélgetnek a lányokkal.

- Láttuk, ahogy beszélgetnek, aztán Stella is odament. Én szerettem volna képet a lánnyal, mert akármilyen furcsa, a példaképem. De, mikor megláttam, hogy mit csinál az egyik csaj, mikor Harryhez ért…

Számolt be az egyik lány, aki feltehetőleg jelen volt az esetnél, s barátnője így folytatta.

- Nem is azzal volt gond, hogy a lány Harryhez oda ment. Hanem, olyat tett, amit lehet, hogy nem Stella előtt kellett volna. Ezért nem mentünk oda végül hozzá, mert ilyenkor jobb nem ott lenni!

Nem sok mindent tudtunk meg ebből, viszont annyi biztos, nem hagyjuk annyiban a dolgokat!”


Bejegyezte: Arnold Chester
Kelt: Melbourne, 11:30

Gyorsan megfordítottam az újságot, s tekintetem azonnal a dátumra esett. 
- Tegnapi újság! - fáradt sóhaj szökött ki ajkaimon, mikor tudtomra jutott a dolog: Harry nem csalta meg Stella-t. Idegesen trappoltam be a helyiségbe, ahol anya telefonon beszélgetett, s mikor észre vett letette. 
- Elolvastad? 
- Igen, de az nem arról szólt, hogy Hazz meg csalta Stella-t! 
- Igaz is! - nevette el magát halkan - Parancsolj. De! - szólt utánam, mikor már ültem volna le, hogy nekilássak elolvasni - Nem kell hinni minden cikknek. Nem hiszem, hogy megcsalta volna, mivel... apátoknak elég nagy fogadalmat tett... 
- Azt hiszem inkább nem akarom megtudni, hogy mit - nevettem fel zavartan. 
- Kisfiam... nem is mondanám el! Ez igazából csak apádra, és Harry-re tartozik. Személy szerint, nem igen rajongok azért, hogy ők együtt vannak... egyikük sem tudja, hogy mit is éreznek valójában! - volt valami a mondani valójában, még sem hittem el, egyetlen-egy szavát sem. Legalábbis, próbáltam nem elhinni... 


.:: Egy hónap távlatából, Április 22. ::.
.:: Stella szemszöge ::.

     Egy hónap telt el azóta, hogy próbálkoztam felvenni a kapcsolatot két olyan személlyel, akiket tudom, hogy nagyon megbántottam, de ők is ugyan így tettek velem. Visszakövetni, ugyan vissza követtek, de egyik levelemre sem válaszoltak. 
Mióta elterveztem ezt a kis célomat, eléggé eltávolodtam a többiektől.
Lucy-val eddig sem beszéltem valami nagyon sokat, és mostanában nem is fogok,  mert a bátyjai indulnak haza látogatni Írországba, így -ő is velük tart. Niall is menne velük nagyon szívesen, de nem teheti meg, a munkája miatt. Ahhoz képest, hogy Niall-vel milyen jó kapcsolatot ápoltam, vele sem beszélek mostanában...  
Danielle megint elutazott, róla csak ennyit tudok, nem beszéltem vele sem. Azt mondják, túl elfoglalt személyiség lett mostanában, így nem lenne érdemes most zavarnom. 
Eleanor... Ő éli mindennapjait, elvileg most haza ment a szüleihez, úgy érzi túl sok rajta a nyomás. Nem értem miért... 
Louis-val néha-néha hülyéskedünk, ez alatt azt kell érteni, hogy reggelinél benyögünk egy-egy vicces avagy vicctelen (ez már értelem...szerk.megjegy.) poént, és azon nevetünk vagy fél órát, valamint az ebédnél, már ha együtt ebédelünk, valamint a vacsora az, ahol "együtt vagyunk". 
Zayn-vel sem vagyunk valami túlságosan szoros kapcsolatban, egyszer azt hiszem, egyik este beszéltünk nagyon sokat, azóta semmit. 
Liam az, aki tudósít mindenről, így azért képben vagyok mindenkivel. 
Harry... nos... Ő már egy komolyabb személyiség. Már, ha fogalmazhatok így. Talán, Ő volt az a személy, aki a leginkább felkapta a vizet, mikor megtudta, mit is tervezek véghezvinni... Elmondása szerint, csak hogy az ő szavaival éljek, elmentek nekem otthonról. Ebből persze, kialakult egy kisebb vita, amin mára már csak nevetek, de őszintén! Ki gondolta volna akkor, hogy milyen gyerekesen viselkedünk? Ja, igen, persze.. a többiek, mivel Ők nem kerültek abba a helyzetbe amibe mi.. szinte minden nap, minden órájában. Az előző előtti hetünk sem állt másból, mint hogy mindenbe belekötött, miszerint ez nem tetszik neki. Hogy még is mi nem tetszett Harry-nek? Az ok, annyi volt, hogy fiúkat néztem az interneten, amit igazából Kristen ajánlott, mivel Ő küldte a linket, mivelhogy válogatnom kell majd közülük, és egy újabb csapatot kell összehozni, elmondása szerint azért, mert jól jönne még egy tánccsoport, másrészt kéne még pár tánctanár. Belementem az ötletbe, mer t miért ne? A munka, az munka... viszont az már más kérdés, hogy ez Harry-nek miért nem tetszett! Tudtommal nem szeretnék vele szakítani, hogy aztán majd másik, nála nem hiszem, hogy helyesebb sráccal összejöjjek, Ő még is ebben a hitben van. 
Lényegben, senkivel nem tartom a kapcsolatot, Liamen kívül... vicces, mert először róla tituláltam azt, hogy unalmas személyiség, aki mindig jó fej, jó kis fiú, de ennek ellenére, nagyon jó emberismerő, és mindig mindenben segít. 
- Kopp-kopp - hosszas gondolkodásomból, az ajtó másik felén lévő személy zökkentett ki két koppantással az ajtómon. Igen-igen, most is azon vagyok, hogy rendbe hozzak mindent amit eddig elcsesztem, eddig persze, nem sok eséllyel... 
- Gyere csak - mikor belépett az ajtón, egy mosoly terült szét ajkaimon, de mikor az újságot tette le elém, fancsali képet vágtam - Mi...? - a cikk címe láttán a szám elé kaptam a kezem, s hitetlenkedve pillantottam fel Liam-re - Mondd, hogy ez csak vicc! - kötöttem ki, ellentmondást el nem tűrő hangnemben. 
- Sajnos nem - halkan suttogott maga elé, szerintem még ő sem fogta fel, bár, rossz ötlet benyelni a legelső pletykát - Tudom, hogy nem szabadna elhinnünk, de nem ez az első újság, ami ezt írja. Sőt.. Anne kifejezetten megkért, hogy eléd ne kerüljön a cikk, még is úgy gondolom, hogy illendő tudnod. 
- Akkor... ezért nem volt itthon egy ideje, igaz? - látásom kezdett ködösödni, a könnyek már útban voltak lefele az arcomon - Akkor annyi igaz, hogy Holmes Chapel-be utazott két hete... de nem egyedül.
- De nem egyedül - az utolsó szavakat együtt ejtettük ki Liam-vel, ami igazán meglepett - Gemma is találkozott már vele, elvileg a közelükben vett egy házat is, hogy közelebb legyen Harry-hez, bár, nem tudom miért, ha Hazza velünk lakik, itt Londonban... de olvasd el, és megtudod. 
- Rendben, ennél rosszabb, már nem lehet úgy sem - nevettem fel erőltetetten, majd neki láttam elolvasni. 


„Harry Styles mellé költözik Taylor Swift?”

A countryénekesnő annyira beleszeretett Angliába, hogy Harry Styles szomszédságában keres lakást.




„A 23 éves énekesnő és barátja, Harry Styles közt nagyon gyorsan folynak a dolgok: Taylor már Harry édesanyjával találkozott! A hírek szerint a látogatás alkalmával annyira beleszeretett Cheshire-be (északnyugati megye Angliában), hogy a környéken keres otthont magának.

A lakáskeresésről a RadarOnline-nak nyilatkozott egy forrás: „Harry és Taylor egyszerűen megőrülnek egymásért. Nem régiben jöttek össze, de már dúl köztük az a bizonyos „love”. Taylor többek között egy nagyon régi villát szeretne, amelyben kandalló is van.”
A 18 éves énekes családja pedig odavan a countrycsillagért: az anya és Harry nővére állítólag azt is megígérték neki, hogy segítenek megtalálni a tökéletes házat.



Bejegyezte: Courtney Edwards
Kelt: London 20th April June 16:78

Nem hazudok, megkönnyeztem a cikket... sőt.. az nem kifejezés. 
- Na, Stellus! - Liam halkan felkuncogott rajtam, majd eldobta az újságot - Hinni kell az ilyen szenny lapoknak? - megráztam a fejem, ezzel nemlegest választ adva - Akkor te miért teszed? Miért nem kérdezed meg Harry-től, hogy igaz-e? 
- Te nem látod, hogy milyen a kapcsolatunk? - hangom most rekedtesen csendült fel, amin már meg sem lepődtem - Nem is beszélünk szinte.. tudod - elnevettem magam, mire az ő szája is felfelé kunkorodott - nyálas lesz meg minden, de... annyira régen érintettem már meg, csókoltam esetleg csak pusziltam meg, hogy az hihetetlen.. de ha ez nem lenne elég, beszélni sem beszélünk, arról nem is beszélve, hogy mióta nem láttam. 
- Nézd... 
- Tudom, hogy én tehetek róla, de.. ennek így kellett most történnie. Nekem fontos az, hogy az életem rendben legyen, és ha máshogy nem megy, akkor sajnos, muszáj lesz egyes emberektől megválnom! - kicsit feljebb emeltem a hangom, így Liam pár percig csak semlegesen meredt maga elé. 
- Most próbáld meg magad kontrollálni, és nem közbe szólni - köhintett egyet, s belekezdett - Nem kötelező megválnod számodra fontos emberektől, ha nem szeretnél. Viszont ahhoz, hogy rendes életed legyen, el kell őket engedned. Tudom, hogy nehéz - sóhajtva rázta meg a fejét - Danielle szünetet szeretne tartani - már majdnem felszólaltam, mikor csendre intett - Megértem a kérését. A helyében, én is ezt tenném. Szeretem, de el kell fogadjam a döntését. Ha netalántán, te is úgy döntesz, hogy kell a szünet, Harry-nek meg kell értenie, de fordított esetben neked is ezt kell tenned. Fájni fog, mert bennem is egy hatalmas űr tátong, de ahhoz, hogy minden rendben legyen veled, veletek, néha kell egy kis távolság. Főleg úgy, hogy a nap huszonnégy órájában találkoztok, akármennyire is elfoglalt személyek vagyunk! 
- Liam... - szólítottam meg egészen halkan, mikor befejezte. 
- Igen? 
- Vajon Gemma tényleg ilyen véleménnyel van Taylorról? És Anne? A fúk?
- Nem tudom - itt már ténylegesen elbizonytalanodtam - Beszélned kell vele ahhoz, hogy megtudd! 
- Nem menne - kínomban felnevettem, s újra felszólaltam - Tettem valami rosszat Harry-nek amiatt, hogy elhagyott? 
- Én sem értem, Stella - rázta meg a fejét - Velünk sem kommunikált, csak a próbákon, de akkor is csak a munka miatt. Mikor rá tértünk arra, hogy mi van vele, mindig szépen kerülte a témát, ki kéretőzött  vagy úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. 
- Én tehetek róla, nem? 
- Lehetséges. Mondom, hogy nem beszél velünk! - ekkor lehetett hallani, ahogy lent csapódott az ajtó. Az órára pillantottam, ami pontosan délután hármat mutatott. 
- Lemegyek - mit sem foglalkoztam Liam-vel, rohamos tempóban indultam meg lefelé. Mivel a lépcsőnél volt egy kis elágazás, így a jobb oldali a konyhába, míg ha egyenesen mentünk akkor a nappaliba vezetett. Én, mint rossz kislány, a konyha felé igyekeztem, s meglapulva a pult előtt lévő ablaknál pillantgattam ki, de úgy, hogy ne lássanak. 
- Hát te? - Niall hangja meglepetten csendült fel, ekkor már tudtam, hogy Ő érkezett meg. 
- Nos - rekedtes hangja, zene volt füleimnek. Olyan régen hallottam már ezt a mélységet - Hazajöttem, mint látjátok nem egyedül. Ez az én döntésem, senki nem befolyásolhat ebben. Még Stella sem. Vele megfogom beszélni, még ma, és szakítok vele. Nem így szerettem volna veletek sem közölni, de minden hirtelen jött... két hét alatt, rájöttem valamire, és... hát mindegy. Merre van? - itt biztos vagyok benne, hogy rám utalt. Nem vagyok egy érzékeny típus, de ami fáj, azt általában kimutatom, még ha nem is akarom. 
Zokogva csúsztam le a szekrény sor mentén, és egyáltalán nem érdekelt, ha bárki is meghallja hogy itt vagyok. Mint ha egy kést szúrtak volna a szívembe, és még háromszor megforgatták volna bennem. Egy lyuk tátongott bennem, úgy, ahogy most Liam-ben is. Én igazán, őszinte szerelemmel szerettem, és még mindig szeretem Harry-t, fogalmam sincs, hogy akkor Ő mit érezhetett, mikor elvileg szerelmet vallott nekem. Úgy, ahogy számítottam rá,  mindkét oldalról csapódott a konyha ajtó. 
- Beszélhetünk? - tette fel Harry a kérdést, hangjából sütött a meglepettség.
- Hagyd már békén, nem látod hogy van? - ekkor már két erős kéz tartott meg, s illatáról felismerve, mellkasába fúrtam a fejem, s tovább zokogtam - Stella.. shh.. - Zayn egészen mély hangja megnyugtatott, egy időre. Szaggatottan vettem a levegőt, s mikor újra a tudtomra jutottak a dolgok, ismételten sírásban törtem ki. 
- Nem-nem b-bírom - két szót tudtam kiejteni a számon, azt is nagy nehezemre. A könnyek, belém fojtották a szavakat. Vagy hat ijedt tekintet szegeződött rám, mikor már remegve kuporodtam össze. Kiakartam törni magamból, egyszerűen csak verekedni akartam! Megrémisztettem még saját magam is, pedig tudtam, hogy magamnál vagyok... már amennyire.  Arrébb löktem magam, mikor valamelyik személy is közeledni mert. Ahogy meglöktem a pultot, leesett egy kis kés, s azonnal beugrott egy ötlet, hogy minél előbb szabaduljak innen. 
Liam már előre is lépett volna, mikor a kezem közé vettem a tárgyat. 
- Ha valaki... ha valaki i-is közeledni mer, mindegy... hogy hogyan... vagy magamon... v-vagy máson, d-de- egy vágást e-ejtek! - hangom remegve töltötte be az egészet házat, néha pedig el-elcsuklott. Erőt szedtem magamon, s feltápászkodtam - Még.. mindig tartom m-magam az elvhez... - görcsösen fogtam a kést a kezemben, szinte már elfehéredtek az ujjaim a tárgy körül. 
A hasamhoz tettem a kezeim, a kés hegye a többiekre mutatott. Könnyeim folyton-folyvást csordogáltak az arcomon, de nem érdekelt. Óvatosan lépdeltem el előttük, s mikor már majdnem kiértem, megfordultam. 
- Senki ne jöjjön fel, hagyjatok magamra, nem vagyok kíváncsi az együtt érző dumátokra. Hogy miért nem? Mert ezt, amit az a köcsög, álszent, barom okozott, nem mostanában fog eltűnni belőlem! - minden egyes szót, jól artikulálva ejtettem ki, s mikor ócsároltam, azt a szemébe mondtam az illetőnek, hogy tudja, mit okozott ezzel az egésszel. 

*~*~*

Csak fekszem, és bámulom a plafont. Könnyek, már nem jönnek, kisírtam magam. Már javában lehetett hajnal is, de nem érdekelt. Ezer, meg ezer kérdés járt a fejemben, és egyikre sem kaptam választ. Magamtól, meg aztán várhatom egy ideig. A remegésem csillapodott, de az érzésem belül, miszerint verekednék, egyáltalán nem, inkább csak fokozódott. 
Többször is próbáltak már bejutni a többiek, sőt, még Taylor is bepróbálkozott nálam, miszerint beszélni szeretne velem. Ugyan már, még is miről? Ismerni, nem ismerjük egymást, és azt hiszem, addig jó. Harryről meg nem fogok neki beszélni, ismerje meg. Mondhatják, akárcsak gondolhatják is, hogy sajnáltatom magam, nem érdekel. Ha igaz is lenne, sem állnék ki magam mellett, mivel... ez a dolog, olyan szinten kiütött, mint eddig még soha semmi. Na, jó, de... mikor meghalt Danielle. Akkor is ilyen állapotban voltam, sőt, rosszabban. 
- Stella! Ideje lenne kijönnöd, nem gondolod? - feltételezéseim szerint, megint Zayn volt az, aki dörömbölt az ajtómon. Ahelyett, hogy bármit is mondhattam volna, fogtam magam, felvettem az i-podom, s előkerestem a fülesem. Beillesztettem a fülembe, feloldottam a zárat, s a már elkezdett zenét folytattam. Nem kell mondani, természetes az ilyen, mikor pont egy olyan zene megy, ami ehhez a helyzethez illik. Rejtett tulajdonságom, hogy szeretem, a The Script-et, erről, még Alex sem tud. Hát persze... hogy is tudhatna, ha ő most is Ausztráliában van, anyuék társaságába. Innen is látszik, hogy nem illek a családba. 
Mindenesetre, amíg az ajtómon dörömböltek, a fülemben üvöltött a Nothing című számuk. Tudom, hogy hülyeség ilyenkor direkt szerelmes, lassú számokat hallgatni, de mit tehetek az ellen, ha szinte csak ilyenekkel van tele a lejátszási listám? Igen, nagyon semmit. A következőszám, ami a soron következett, természetes módon, egy Simple Plan volt. Mert miért is ne, igaz?! Épp' hogy befejeződött a dal, kicsapódott a szoba ajtóm, s a banda négy ötöde robbant be rajta. Mint ha valami tervet eszeltek volna ki, Niall kirántotta a kezemből az i-podom a fülessel együtt, Liam bezárta az ajtót, Louis a kezében egy telefont tartott, míg Zayn, egy csomag zsebkendővel, csokikkal ült le mellém. Érdeklődve figyeltem minden egyes tettüket, és csodálkoztam rajta, hogy feljöttek annak ellenére is, hogy megmondtam, hagyjanak magamra. 
Nem szólaltam meg, megvártam, amíg ők bele nem kezdenek valamibe. 
- Ugye nem tettél magadban kárt? - Niall aggódó pillantásokkal méregetett, miközben közelebb lépett. Megráztam a fejem, ezzel is nemleges választ adva; nem voltam hajlandó beszélni. Most még nem. 
- Mikor olvastad el a cikket? - megvontam a vállam válaszul, hisz' igen és nem válaszon kívül mást nem tudok elmutogatni. Vagy csak én nem tudok róla. 
- Szólalj már meg, nem igaz! Stella, mi mit vétettünk neked? Őszintén! - sosem láttam idegesnek Niall-t, most még is megmutatkozott a kissé ingerült énje.
- Semmit - egy szó, még több kérdést indíthat el bennük, de nem foglalkoztat nagyon a dolog.
- Na, jó, nekem ebből már most elegem van! - csattant fel Louis - Megértem, hogy szarul esett, és egy világ tört most össze benned. De istenem! Meg sem próbálod vele megbeszélni a dolgokat! Ismerem Harryt! Sosem volt még szerelmes, nem hiszem, hogy te többet jelentettél volna neki. Nézd meg! Most sem veled van, nincs is veled! Már másik csaja van, téged megcsalt. Fogd fel, neki a lányok nem kellenek többre, mint szimpla szeretkezés. Harry-nek elege volt abból, hogy nem kapott meg téged, nem feküdtél le vele, így nem kellettél neki. Taylor gondolom már az első este engedte, hogy Harry megfektesse. Vajon... - kezdett bele, de Liam közbe szólt. 

- Louis! Menj ki innen, most! Nem érdekel senkit a mondókád! - mi van ma? Mindenki ki kel magából? 
- Bocsáss meg, hogy meg merem mondani a tényeket, amik történetesen igazak! 
- Igazak! - az utolsó szót Louis-val együtt ejtettem ki. Tudtam, hogy igaza van. Hisz' melyik az a srác, aki tovább marad fél évnél együtt a barátnőjével, ha még egyszer sem feküdtek le? Nos, véleményem szerint, egyik fiú sem - Louis, köszönöm szépen! - felálltam az ágyról, s magamhoz öleltem a meglepődött fiút.
- Most akkor mi van? - lepődött meg végtére Zayn is. 
- Fiúk, Lounak igaza van! - sóhajtottam fel - Akármennyire is szeretem Harry-t, el kell engednem. Hisz'... több, mint fél éve együtt vagyunk, ebből azért elég sok időt mindketten a munkánknak áldoztunk, és még nem feküdtem le vele. Gondoljatok bele, milyen lehetett Harry-nek. Mert oké, én meg vagyok a sex nélkül. De egy fiú, aki jelen esetben Ő? Azért én sem vagyok hülye - nevettem fel kínomban. 
- Megleptél - csúszott ki Liam száján - Mennyi meglepetésed van még számunkra?
- Lenne még egy pár, de már nincs itt keresni valóm, szóval össze cuccolok, és haza költözöm. Régen voltam úgy is otthon.
- Mi? - Louis. 
- Na azt már nem! - Zayn.
- Nem mered! - Niall. 
- Ha ezt látod jónak, nem szabad vissza fognunk. Rossz lesz nélküled, ezt már most meg mondom, de ha ezt érzed, hogy ezt kell tenned, nem akadályozunk meg benne, igaz fiúk? - Liam az egyetlen, aki mindig mindenben a pozitívumot látja, és inkább támogatja a többieket, mint sem vissza fogja. Ezért is szerettem meg ennyire. 
- Nem! 
- Igen! - egyszerre érkezett válasz a fiúktól, ki igen, ki nemmel válaszolt. 
- Már most hiányozni fogtok, látom előre! - szipogva elnevettem magam, mire Louis egy nagy lendülettel kezei közé fogott, s megölelgetett. 
- Sajnálom, sajnálom, sajnálom, sajnálom, sajnálom! - kezdett el szabadkozni - Nem akartam, kérlek, sajnálom. Stellaaaa.
- Utálom, ha valaki ennyire rámenős, remélem tudod, Tomlinson! 
- Nem érdekel, de tudd, hogy sajnálom! Nem akartam kikelni magamból, és nem is igaz, amit Harry-ről mondtam, de... csak hirtelen jött minden.
- Oké-oké, értem én - vigyorogtam rá - Segítetek pakolni, vagy félre álltok? 
- MI? MÁR MOST ELMÉSZ? HOGY KÉPZELTED? - Niall, Louis-val felváltva őrjöngött.
- Azt hiszem ennél nagyobb feneket már nem is adhattatok volna ennek az egésznek fiúk! 
- Saj...
- KUSS! - keményen oda szólva figyelmeztettem a két srácot, miszerint nem érdekel a "sajnáljuk" szövegük, így inkább befogták, és segítettek össze pakolni. 
- Furcsa lesz hogy elmész. Ki fog ránk főzni? 
- Hát még nekem milyen furcsa lesz, ezek nélkül a kérdések nélkül, Nialler - életemben először becéztem a srácot, amin elvigyorodott. 
- Kell neked elmenni, most már bezzeg becézgetsz! 
- Ki kellette érdemelned! - sóhajtottam fel - Amúgy... még mindig nem szeretlek titeket! 
- Na, most miért? - Louis sértődött arcot vágott, s így vont kérdőre. 
- Nem tudom. Sosem bírtam a búrátokat! Sőt! - emeltem magasba az ujjam - Nem mentünk el kiruccanni sem, pedig, most is ott lehetnénk! 
- Ez... igaz! De nem számít, bepótoljuk! - mosolygott rám biztatólag Liam. 
- Mikor? Többet úgy sem jönnétek felém, én meg felétek megint nem, habár ki tudja. A kapcsolatot meg hogy tartanánk, ha nincs is meg a számotok, Twitteren nem követlek titeket?! Ez mind elég ok arra, hogy ez a kapcsolat csak eltűnjön, mint kámfor a levegőben. 
- Ezt szeretnéd? - pár perc után Louis semmit mondó hangja csendült fel. 
- Nem tudom. Egy időre nem szeretnék hallani rólatok, kellene egy kis szabadság. Azt az időt csak is a táncnak szeretném, fogom szentelni. Remélem, megértitek. 
- Nem.
- Persze! 
- Jaj, istenem, fiúk! - nevetve álltam fel, s tártam ölelésre a karjaim.
- Azt mondtad nem fogunk hiányozni, és, hogy nem bírsz minket! - motyogta halkan Zayn. 
- És mindent el kell hinni nekem? - kérdőn vontam fel a szemöldököm, s elkuncogtam magam - Na, átöltözöm, és itt sem vagyok. 
- Haza viszünk! - szinte egyszerre mondták ki, s már mentek is kifele. Gondolom öltözni. Nevetve ráztam a fejem, s a megmaradt ruhákból felvettem egy farmert, egy pulcsit és felvettem az egyik ék cipőmet. Mikor kész voltam, utoljára körbe néztem a szobában, hisz lehet, hogy többet ide nem teszem be a lábam. 
Miután "elbúcsúztam" a szobámtól, nagy nehezen lecipeltem a bőröndjeimet, és akkor, azt kívántam, bár ne tettem volna. Harry, és Taylor ott nyáladztak  Nem mondom... szép látvány. Köcsög vagyok, vagy nem, nem érdekelt a kép, elordítottam magam. 
- Fiúk! Mehetünk? - magamban nevettem, de mikor rám tévedt a tekintetük, szinte megöltek - Ops, bocsi fiúk, asszem' megzavartam valamit, de attól még siessetek! - akármilyen rossz helyzetben voltam, majdnem elnevettem magam. 
- Stella azt hittük hogy... - elhallgatott egy pillanatra, s láttam, hogy Niall is mindjárt elneveti magát - fent vársz meg minket. 
- Igen, először én is azt hittem, de megszomjaztam, és lejöttem! - hazudni jó, pipa! 
- Értem, a fiúk is mindjárt itt vannak, és mehetünk, gyere, addig tegyük be a cuccod a kocsiba! - biccentettem felé, s elkezdtünk pakolni. Harry mindent szó nélkül végig nézett, amin egy percig sem csodálkoztam. Mit is vártam, hogy majd megállít? 

((Nos, én az egész részt zenével írtam, és itt jött az a szám, ami szerintem tökéletesen ideillett. Ha van kedvetek, ezzel hallgassátok, nekem.. betett EZ A ZENE!:s szerk.megyj.))

- Mi? - suttogott maga elé az előbb említett személy - Hova mentek? - felpattant Taylor mellől, s hozzánk sietett. 
- Tőled a lehető legmesszebb! - szemeimben a könnyek gyűlni kezdte, ahogy szinte már megölelt miközben halvány éllel a hangomban válaszoltam neki. 
- Beszélni szeretnék veled, amíg lehet - suttogta, hogy csak én halljam. Niall közben pakolászott, s a többiek is leértek. 
- Furcsa, én nem szeretnék veled beszélni... 
- Rendeznünk kell a dolgokat, így nem lehet vége! 
- Hogy? Hogy nem lehet vége, Styles? - próbáltam megvetni, de nem ment. Ahoz túlságosan is... beleszerettem. 
- Így, tudnod kell mindenről. Szakítanunk kell, mert most... csak megcsaltalak. 
- Na, nem mondod? Csak nem rájöttél? Gratulálok. Mennyi idő kellett ehhez, hogy rájöjj, megcsaltál? Tudod... ezt nem most fogom veled megbeszélni.
- Akkor? Mikor leszel hajlandó megállni, és nem futni a problémák elől? 
- Mikor úgy gondolom, hogy már nem érzek irántad semmit! 
Eztán hosszas csend következett, amit Taylor tört meg. 
- Harry, addig felmegyek, rendben édes? 
- Menj nyugodtan, mindjárt megyek - motyogta a szemembe nézve. Azt hittem itt helyben esek össze. Az a gyilkos mosoly, amit közben felém lövellt Harry... elásta magát. Talán örökre. 
- Azt hittem legalább akkor nem hazudtál nekem, mikor a szüleidnél voltunk - hoztam fel az alig egy, talán két hónapja történt eseményt. 
- Akkor? - gondolkodott el - Csak hogy tudd, én mindent komolyan gondoltam, tényleg. Sokat gondolkodtam a kettőn jövőjéről, de... Taylor felnyitotta a szemem. Lényegtelen. Hagyjuk, hisz' úgy sem érdekel. 
- Legalább egy valamiben egyet értünk - motyogtam magam elé. Eddig észre sem vettem, de eléggé hangosan beszélgettünk, s végtére egy-két könnycseppet is ejtettem. 
- Stella, gyere - szólt közbe Niall. 
- Ne, várjatok egy kicsit még - enyhült meg hirtelen Harry - Adhatok valamit? - pillantott rám, s már majdnem megsajnáltam. 
- Gyorsan - szedtem össze magam, s kifújtam az eddig bent tartott levegőt. 
- Gyere velem, kérlek! - biccentettem a fiúknak, s megindultam Harry után a kertbe. Megálltunk a medencénél, amiben most furcsa módon gyertyák úszkáltak meggyújtva, kifejezetten romantikus volt... 
- Mit szeretnél? - utaltam a kinézetre. 
- Nem neked lesz - hallgatott el - Mindegy. Szeretném, ha tudnád, hogy mindent komolyan gondoltam. Minden egyes szavamat, amit neked szántam. A rossztól, a jóig, tényleg mindegyiket. 
- És akkor mi van Taylorral? Miben nyitott fel a szemed? 
- Abban, hogy... - nyelt egyet s folytatta - Stella, én... nagyon Szeretlek téged. Más vagy, mint a többi lány. Minden egyes porcikámmal szeretlek, mondhatni te vagy a mindenem. Tudom, hogy egész életem végéig kérhetném, hogy gyere vissza hozzám, nem tennéd, és megértem. De ezt tudnod kellett. Szeretlek, kincsem. Nagyon. Nem is tudod, hogy mennyire. De... el kell engedjelek, mert eljátszottam az esélyem, és téged ismervén, többet nem kap az ember. Szeretném, ha elfogadnád ezt a kis apróságot.  Az sem érdekel, ha nem hordod. Csak legyen nálad, kérlek. 
- Harry... én... - nem tudtam mit is mondhatnék. Sírtam, nem is, zokogtam. Végleg megforgatták bennem azt a bizonyos kést. Azt hittem, ott helyben esek össze, de nem. Megtartott. Utánam kapott. Olyan szorosan ölelt magához, mint még soha. Magamhoz öleltem, én is úgy, mintha ez lenne az utolsó. És... valóban ez volt az utolsó, hogy érezhettem az illatát, azt, hogy dobog a szíve, hogy tart, hogy velem van. Mert... Szeret. 
Mert Harry Styles kimondta, hogy szeret!

Kérdés: Számítottak egy ilyen fordulatra? :)

2013. június 22., szombat

.:: Boglovin ::.

Hi Babes!:)

Nem tudom, hogy ki hallott már róla, de elvileg, itt, a Blogspoton Július 1.-től, nem értesültök az új részekről! Ezért kérek mindenkit, aki olvassa a blogot, hogy a jobb oldalt kitett modulnál, megtalálja a linket, arra kattintson rá, és kövesse be a blogot, ha szeretne értesítést kapni a közeljövőben! 

Nos, aki ezt megtette, azt arra szeretném kérni, hogy jelezze nekem komment formájában, akár egy "kész" szöveggel, hogy bekövette a blogot, fontos lenne!:) Bővebb infóért, nézzetek be Nσяιιcι. ★ -hez, Ő képekkel is elmagyarázza, mi a teendő!:)

Azt hiszem ennyi lenne így hirtelenjében!(: A rész, már készülőben van, és úgy gondoltam, nyitok nektek egy kis belátást a következő részbe, remélem, nem öltök meg emiatt!;) 

- Nem-nem b-bírom - két szót tudtam kiejteni a számon, azt is nagy nehezemre. A könnyek, belém fojtották a szavakat. Vagy hat ijedt tekintet szegeződött rám, mikor már remegve kuporodtam össze. Kiakartam törni magamból, egyszerűen csak verekedni akartam! Megrémisztettem még saját magam is, pedig tudtam, hogy magamnál vagyok... már amennyire.  Arrébb löktem magam, mikor valamelyik személy is közeledni mert. Ahogy meglöktem a pultot, leesett egy kis kés, s azonnal beugrott egy ötlet, hogy minél előbb szabaduljak innen. 
Liam már előre is lépett volna, mikor a kezem közé vettem a tárgyat. 
- Ha valaki... ha valaki i-is közeledni mer, mindegy... hogy hogyan... vagy magamon... v-vagy máson, d-de- egy vágást e-ejtek! - hangom remegve töltötte be az egészet házat, néha pedig el-elcsuklott. Erőt szedtem magamon, s feltápászkodtam - Még.. mindig tartom m-magam az elvhez... - görcsösen fogtam a kést a kezemben, szinte már elfehéredtek az ujjaim a tárgy körül. 
A hasamhoz tettem a kezeim, a kés hegye a többiekre mutatott. Könnyeim folyton-folyvást csordogáltak az arcomon, de nem érdekelt. Óvatosan lépdeltem el előttük, s mikor már majdnem kiértem, megfordultam. "

Ennyi lettem volna mára, holnap remélem, ide is tudom hozni a folytatást!(: 



Love ya,
ß♥ xoxo

2013. június 10., hétfő

58. " Miért akarnak belőlem egy barbie-t csinálni? "

Hai Babes!:)


Tüttütüt, itt is volnék!:3 Sokat kellett várnotok rám:O? Nagyon sajnálom, nem állt szándékomban! Ezt a részt is úgy írtam meg, hogy 1 héten keresztül mindennap írtam egy-egy kisebb részletet, így bocsánat az összevisszaságért, de remélem, így is tetszeni fog, valamint a lényeget leveszitek belőle.:P
Több okból is csak ma hoztam a részt, az pedig nem más, mint Danielle Szülinapja, valamint, ennyi idő elteltével tudtam egy kicsit összeszedni magam, s egy kicsit előre írni a fejezeteket!
Elnézéseteket kérem hogyha mostanában majd lassabban jönnek a részek, próbálom feltornázni magam arra a szintre, mint amilyenen voltam!:)
Apropó!:) Gondolom, már mindenki hallotta a nagy hírt, miszerint a srácoknak elkészült  a parfümjük. A kérdésem csak annyi felétek, hogy lesz olyan, aki megveszi majd(:?! 
U.I.: Tweetelni Daninek! :'3 

Jó Olvasást,
Csók, ß♥ xoxo


.:: Stella szemszöge ::.

     A sötét szoba, és a nyitott ablakon bejutó friss levegő is rá tett még arra a hangulatra, amit összehoztunk. Azt hiszem, nem mostanában sírtam ennyit, de szerintem ezzel Harry is így van. Többször is szólásra nyitottam a számat, ám mindig vissza csuktam: biztos vagyok benne, hogy nem jött volna hang ki a számon, maximum suttogás. 
Mintha össze lettünk volna ragasztva öleltük egymást, sőt, kitudja, lehet hogy ettől a sok könnytől összeolvadtunk. Nem bántam volna egyáltalán. 


Reggel sírástól piros, és duzzadt szemekkel ébredtem. A tegnap nyitva hagyott ablakon tökéletesen betódult a naperős sugara, szinte kiégette az amúgy fájó szemeim. Furcsa hangokat adtam ki magamból, miközben Harry-hez bújtam, ezzel is taszítva a fényt magamtól. 

Gyorsan peregtek le előttem a tegnap történtek, szemeim újra megteltek könnyel, de muszáj volt visszafognom magam. 
- Kop-kop!  - jött a hang az ajtó túlsó oldaláról. Felsóhajtottam, s merem feltételezni, hogy e szempontból vette az illető a bátorságot, s benyitott - Jó reggelt, Stellus. Jobban vagy? 
- Liam - mosolyodtam el - Jobbat. Nem tudom, sőt... szerintem a kinézetem árulkodik erről, nemde? 
- Már meg sem kérdezem. Harry hogy-hogy itt van? 
- Átjött - vontam vállat - Nem tudom miért, és hogy mikor, de jól esett. Nem megyünk le? Nem kéne felébreszteni... 
- De, persze menjünk nyugodtan - mosolyodott el, bár láttam szemeiben az őszinte aggódást. Minden lépésem figyelte, mintha egyetlen-egy mozdulattól bajom eshetne. Lassan lépkedett mögöttem, mikor kicsit meginogtam, szinte azonnal értem nyúlt, ne hogy elessek. 
- Már azt hittem sosem kelsz fel... minden rendben van? - lepődött meg Zayn. 
- Fogjuk rá - eresztettem el egy szerény mosolyt - Mi az?
- Semmi csak... tudod, volt itt az egyik edzőtársad - bökte ki végül - Azt mondta, ezt adjam át neked - nyújtott felém egy levelet - Nem olvastam bele, nem tudom miről szól, nem rég távozott. 
- Ki volt az? - sóhajtva vettem át a levelet, de nem válaszolt - Malik, ki volt itt? - erőteljesebb hangon kérdeztem rá, láttam, ahogy egy percre megremeg, de még mindig tartotta magát - Rendben van - hagytam rá a dolgot. Megráztam a fejem, a levelet ketté téptem, ami a kukában landolt. A kávégéphez léptem, és neki láttam elkészíteni. Furcsa, nem szoktam reggel kávézni, most még is késztetést érzek rá. Miután elkészült az ital megfogtam a bögrét, egy lenéző pillantást vetettem Zayn-re, majd tovább mentem, egészen ki a kertbe. Az asztalon hagyott cigarettás dobozból kivettem egyet, a számba tettem, s meggyújtottam. Mélyeket szippantottam belőle, ezzel is nyugtatva magam. 
- David vagy ki volt itt reggel, csak azt mondta, hogy ne mondjam el, mert akkor tuti ezt fogod csinálni... 
- Honnan tudta? Nem is vagyunk rosszba! Mikor haza küldtem őket, sem azért volt, mert haragudtam rájuk. Egyszerűen nem szerettem volna őket belekeverni ebbe az egészbe, amit Kristen-vel folytattunk. 
- Oké-oké, csak ne ilyen gyorsan, mert nem értem - nevetett fel. 
- Bocsi - mosolyodtam el - Amúgy már mindegy. Nem tudom meg mi volt a levélben és nem is szeretném.
- Miért nem?
- Ha eddig volt valami baja, eltudott jönni hozzám, esetleg felhívott, hogy találkozzunk valahol. Most meg? Már a telefont sem ismeri? 
- És... mi van ha esetleg valami meghívó volt, vagy nem tudom mi? - harapott alsó ajkába, amit istenemre szóljon, de megbámultam. Valami irtó helyesen csinálta. 
- Nem hiszem. Így járt, nem kellett volna ilyen formátumban üzennie. Meg amúgy is. Miért nem várta meg, amíg fel kelek? Vagy miért nem jött fel és keltett ki az ágyból. Figyelj, rengeteg lehetősége lehetett volna rá, egyikkel sem élt. Erről már nem tehetek. 
- Nem tudom milyen barátságban vagytok, de nem szólok bele. Ahogy érzed - vont vállat mosolyogva - Aludtál valamit az este? 
- Ennyire látszik? 
- Eléggé - kezét zavartan kapta a tarkójához.
- Ugyan, nevess csak - nevettem el magam 'már-mindegy' alapon. 
- Sétálós kedvemben vagyok - gondolkodott el - Nincs kedved velem jönni? 
- Azt mondod, hogy egy ilyen ronccsal - mutattam végig magamon - kiszeretnél mozdulni? 
- Ronccsal? - bólintottam - Igen.
- Na ne.
- De. És nem vagy roncs, nem értem mire érted. A karikáidat eltudod tüntetni, nemde? Csaj vagy, s azok képesek mindenre. Na, sipirc készülődni! - felállt, mögém sétált, a hónom alá nyúlt, majd felhúzott. 
- Nem is mentem bele az ötletbe - szegültem ellen nevetve.
- Az idő megy... - azzal megfordult, s be ment.  Kifújtam az eddig bent tartott levegőt, a csikket elnyomtam, majd az érintetlen kávéscsészével a kezemben vissza sétáltam. 
- Sosem fogom megérteni, miért jó a cigaretta - csóválta a fejét elmondóan Liam.
- Nekem sokszor volt már a segítségemre. Ki tudja... lehet, majd neked is javadra válik egyszer - vontam vállat - Amúgy Malik.
- Yepp? 
- Hova akarsz menni? 
- Hyde-park? 
- Talán - hümmögtem - Nem tudom, ha van a közelben fagylaltos kocsi, nekem végül is mindegy.
- Akkor ez lebeszélve. Liam? Nem jössz? - fordult az említett srác felé.
- Nem. Dani-vel megyünk el - motyogta, miközben a telefonját nyomkodta. 
- Okidoki. Akkor szedelőzködj, megkérdezem Horan-t, s talán a hős szerelmes lovagod is - kacsintott rám Zayn, majd előttem felfutva, kezdett el dörömbölni a vendégszoba ajtaján, ahol történetesen Harry aludt. 
- Szerintem menj, és keltsd fel Niall-t, a göndört, meg bízd rám - biccentettem a másik ajtó felé. Megvonta a vállát, majd ellépett az ajtó elől.Egy fáradt sóhaj kíséretben nyitottam be a szobába, ahol Harry az ágy közepén feküdt, a takarót ölelve, miközben halkan horkolt. Abban a pillanatban, el tudtam volna magam nevetni, olyan édesen festett, de tartottam magam, s nem tettem semmit. Mellé lépdeltem, majd helyet foglalva az ágyon simítottam végig arcán. Éreztem, ahogy tenyerembe simítja arcát, ezzel is kimutatva, mennyire tetszik neki a helyzet. Cseles, mit ne mondjak.
- Tudom, hogy fent vagy - kuncogtam el magam - Légy jó kisfiú, és nyisd ki a szemeid.
- Miért tenném?
- Mert arra kértelek - válaszoltam egyszerűen - Nincs kedved eljönni velem meg a Malik-val a parkba?
- Most? - pillantott fel. 
- Nem, majd karácsonykor - ráztam meg a fejem - Még szép, hogy most. Nem kötelező, elmegyek én vele kettesben is. 
- Na, azt már nem! Mindjárt kész vagyok, és mehetünk - pattant ki az ágyból hirtelen - Ne hogy elmerészelj menni! - nézett rám összeszűkített szemekkel, majd arcon puszilt. 
- Nem állt szándékomban, de ha nem sietsz, elmegyek - ahogy ejtettem ki a szavakat, már el is tűnt az ajtó mögött - Jobb vagyok, mint hittem - gondolkodtam hangosan, és elnevettem magam. 


*~*~*

- Héj, ez nem ér! - lihegve támaszkodtam meg a térdemen. Hajam teljesen rátapadt az arcomra, nyakamra, homlokomra, a víz folyt rólam, és ez nem hagyott nyugodni. Már vagy tízszer levertem egy hisztit emiatt, de még ez sem hatotta meg egyik fiút sem. Niall előre rontott a hotdog-os kocsihoz, már jóval előttünk, azóta ki tudja, lehet, hogy ellepték a rajongók. Zayn pökhendi módon karon ragadta Harry-t, így ők együttes erővel előre futottak. Igen ám, de a szőke agyammal, utánuk mentem, és futottam, fogalmazzunk inkább úgy, rohantam. Végtére, eldöntöttem, hogy nem megyek utánuk, maximum sétálva, így meg aztán soha nem érek oda. 'Most-már-igazán-mindegy' alapon átváltottam a leglassabb tempómba, így sétálva kezdtem el megközelíteni őket. 
A parkból már rendesen kiértem, mikor megpillantottam őket -mindhármukat- egy körben, amit a rajongók alakítottak. Az eredetinél is lassabbra vettem a tempómat, majd nem messze tőlük, leálltam, ugyan is megcsörrent a telefonom. A kijelzőre pillantva kicsit meglepődtem, ámbár felvettem. 
- Szia - köszöntöttem nem a legboldogabban.
- Húgi - fújta ki levegőjét, mintha megkönnyebbült volna - Ugye nincs semmi bajod?
- Azon kívül, hogy kifutottam a lelkem, és most kezd visszaállni a rendes légzésem, minden rendben van velem. Miért? 
- Miért? - hökkent meg - Nagyon régóta nem beszéltünk, azt sem tudom, hogy mi van veled. 
- Mielőtt még belekezdenél egy újabb, hosszadalmas témába, csak szólok, hogy nem vagyok otthon, és nem tudok elterülni az ágyon, így ezt még tartogasd egy kicsit, kérlek Alex - sóhajtottam fel, miközben félszemmel a fiúkat néztem. És még milyen jó, hogy őket néztem. Minden egyik pillanatról, a másikra történt. Egy szőke hajú csaj, Niall-t ölelgette, s mikor közelebb hajolt hozzá, látni lehetett, ahogy súg valamit a fülébe, természetesen Niall szemei azonnal felcsillantak. Nem tudom mit mondhatott a csaj, de érdekesnek tűnt. Hosszas szemkontaktus után, Niall elnézett -gondolom valami eszébe juthatott-, leszedte a filc kupakját, s gyorsan aláfirkantotta amit kért a lány. Zayn-nél is történt egy ilyen, és ahogy láttam, Malik még el is gyengült. "Úristen, mi a szent szart hablatyol ez itt össze-vissza?" cikázott a gondolat a fejemben sokadjára. Kezdett az agyamra menni a csaj nyomulása, és mivel már csak Ő és a kis barátnői voltak ott, teljes rálátást nyertem mindenre. 
- Figyelj, én most megyek. Van egy kis  elintézni valóm, majd még hívlak oké? 
- Imádom, mikor lerázol, komolyan! - dühös volt, megbántottam. Meg sem várta, hogy reagáljak, lecsapta a telefont. Nagyon ritkán van ilyen, hogy ennyire az agyára megyek. 
Elindultam előre, bár a telefonom nyomkodtam, magam sem tudom miért, de valahogy vonzott a Twitter. 


Eleanor Calder @EleanorJCalder Ez a kép, még mindig rettentően édes rólad, @Louis_Tomlinson ☺♥ xxx



Nevetve jelöltem kedvencnek, és nem hagyhattam kommentálás nélkül. 


Stella Winter @Stell_Winter @EleanorJCalder hahaha, nem szép kinevetni a másikat, de ez nagyon vicces kép lett @Louis_Tomlinson :'D xoxo



Elküldtem a Tweetet, s amint felpillantottam, már meg is érkeztem a fiúkhoz. A lányt, illetve lányokat jobban megnézve, nincs is olyan sima, egyenletesen barna arcbőrük, színűk meg semmi nem lenne, ha nem lenne rajtuk vagy négy kiló vakolat. 

Tehát. Épp' akkor néztem fel, mikor a szőke -merem feltételezni, hogy festett hajú, de ha nem is, parókás- hajú lány készült puszit adni Harrynek. Igen ám, de ezt sem szokványos módon. Nem úgy tette, mint a rendes rajongók, sokkalta inkább, mint azok a szokványos tinipicsák -elnézéseteket kérem a kifejezésért, nem mintha nem szoktátok volna meg- a filmekben, mikor azt érik el, hogy a csávónak a csaja lássa mikor "megcsalja", pedig nem csinál semmit. Szóval értitek... nem?! Mindegy is. 
Bíztam benne, hogy észre veszi magát a kis csaj -mert nem lehetett több tizenhárom-tizennégy évesnél- de erre nem került sor. Az már csak rátett még egy lapáttal, mikor már-már majdnem szájon csókolta Harryt. És hogy őszinte legyek, már nem kellett sok hozzá. Tökéletesen ráláttam mindenre, talán túl tökéletesen is. Miután a telefonon lezártam meg álltam Harry mögött, pont úgy, hogy a csaj rám látott, én pedig rá, de a fő személy, semmiről nem tudott. Niall már félő tekintettel bökte oldalba Zayn-t akiknek kétszeresre nőttek a szemei miután megláttak Harry mögött. Egyedül Ő nem látott. 
Karba fontam  a kezeim, és  vártam a lány lépését. Nem is telt sok időbe, egy váratlan pillanatban, mikor a göndör kiszámíthatatlan állapotba került, a szőke lány kezeit átfonta a nyaka körül, és megpróbálta közelebb húzni magához, merem feltételezni egy csókra. Harry sokkalta magasabb volt a lánynál, így nehezebb feladatot is kapott. Végül, a lány megelégedett azzal, hogy megtudta érinteni ajkaival Harry-ét. Persze, nem úgy értem, hogy megcsókolta, inkább csak a szája sarkába nyomott egy apró puszit. Harry hümmögött egyet-kettőt, s aláírta mindenkinek amit szeretett volna. 
Még mindig karba font kezekkel néztem a műsort; eléggé szórakoztató volt. Remélem, érzitek benne az iróniát. Nem? Nem baj, akkor csak képzeljétek oda. Szánalmas pillantásokkal illettem a mellettem elhaladó lányokat, s mikor tekintetem elszakítottam tőlük, egy zöld szempárba ütköztem.  Egy ideig szemeztünk, meg kell jegyezzem, eléggé rendesen. Látszott rajta, hogy nem számított arra, hogy mögötte leszek. Őszintének kell lennem, én sem számítottam arra, hogy egy ilyen esetbe csöppenek bele. Mert ha még nem láttam volna... de láttam, úgy hogy mindegy. 
Egyikünk sem tudta, mit kéne mondani, már ha ezek után kéne valamit mondani. Felsóhajtottam, majd kikerülvén őt, elindultam egyenesen. Egy szó sem jött a torkomra. Üveges, semmitmondó tekintettel, karba font kezekkel mentem, rugdostam mindent, ami a lábam elé került. Nem tudom. Most emiatt ki kéne rá akadnom? Le kéne szednem a fejét? Pofán kéne csapnom? Vagy mi? Nem tudom. Azt hiszem mindenki sokkal jobban járt úgy, hogy csak szépen elsétáltam. Egy ideig nem hallottam magam mögött lépteket, de amint befordultam rájuk láttam, amint közelednek. Megráztam a fejem, majd mit sem törődve velük tovább sétálgattam. Mit kéne most hinnem? Egyáltalán tekintsem meg nem történtnek, vagy adjam alá a lovat, és legyen belőle címlap? 
- Harry nem akarta - zökkentem vissza a valóságba, ahogy mellém érve Niall megszólított. Hümmögve megvontam a vállam, nem voltam hajlandó beszélni, és nem is tudtam volna mit mondani. Katonás léptekben sétált mellettem, mint akinek csal úgy van kedve, ám éreztem hogy mondani szeretne valamit. 
- Megszólalni megszólalhatsz. Attól, mert én nem teszem, neked még lehet - fordultam felé, majd vissza előre. Valamit motyogott maga elé, majd levált tőlem, s merem feltételezni, hogy vissza ment a fiúkhoz. Igazából nem is vártam mást, de jól is jött, hogy elment. Le kell egy kicsit nyugodnom, a hirtelen ért sokktól, és majd ha ez megtörtént, közeledhetnek. Legalábbis, ha nem szeretnék, hogy nekik menjek. Képletesen. 


Mióta haza értünk, legjobb elfoglaltságom a számítógépezés. Unatkozom. Ennyi. Nem szoktam ilyen ritkán unatkozni, most még is elő jött. 

- Aghhr - hirtelen jött "idegességemben" lecsaptam a laptopom tetejét, az ágyhoz léptem, és elterültem rajta. Hol a hasamat, hol a fejemet fogtam, sosem jöttem rá, melyik fáj jobban. Az asztalon hagyott telefonom zenélésbe kezdett, de amint felszerettem volna ülni, élesen begörcsölt a hasam. Összegörnyedve feküdtem vissza az ágyra, jobban mondva borultam, a kezeimmel a lábaimat öleltem és próbáltam nem elengedni a könnyeim. Valami eszméletlen módon kezdett görcsölni a hasam, hirtelen azt hittem belehalok annyira kavargott a belsőm. Egyik oldalról a másikra forgolódtam, már amennyire tudtam, és még mindig szorosan öleltem a lábaim. Egy váratlan pillanatban, abba maradt a zene, és amint ez megtörtént, a hasam újabb fordulatokat vett. Ha megmozdultam már fájt, beszúrt az oldalam.  Többször megfordult a fejemben, hogy akkor majd most halok meg, de nem jött a várt hatás, nem múlt el a fájdalom, csak nőtt. Akarva-akaratlanul is kifolytak a könnyeim. 
- Stella, miért nem vetted fel a telefont? - nyitott be nagy hévvel valaki a szobába - Úristen! Minden rendben van? - beszélni nem tudtam, de ki az, aki ilyen helyzetbe tud? Igen, szerintem senki - Stella! - Zayn kétségbeesett hangja töltötte be a szobát, miközben felém igyekezett. 
- J-Jól vagyok - reagáltam le, mikor egy újabb fordulatot éreztem a hasamban - Még élek - halkan, szinte nyüszítve beszéltem, de legalább beszéltem. 
- Persze, jól vagy, mi? Most azonnal megyünk az orvoshoz, nem érdekel, hogy fél tíz van, akkor az ügyeletre, de így nem maradsz! 
- Nem kell! 
- Csönd! Az lesz, amit én mondok! - innentől, már tényleg feleslegesnek tartottam, ha bármint is mondok. 


.:: Zayn szemszöge ::.

Idegességemben azt sem tudtam mit csináljak. A legegyszerűbb dolog, ami akkor abban a pillanatban az eszembe jutott, hogy én magam viszem le, onnan pedig majd szólok valamelyik srácnak, hogy legyen a segítségemre. 
Stella-val az ölemben rohantam le a lépcsőn, és nem kevés kellett, hogy orra essek egy cipőben, amit biztos vagyok benne, hogy Nialler hagyott itt. Senki nem volt a nappaliban, ami mostanában egyre többször fordul elő, így a nem régiben felfedezett új törzshely felé indultam, azaz a hátsókert felé. Szerencsémre, mindenki ott ült, iszogattak, nevetgéltek, mit sem törődve azzal, hogy éppen kicsaptam az ajtót. 
- Örülök neki, hogy ilyen kibaszott jól szórakoztok, ahelyett, hogy segítenétek! - ezzel a mondattal vissza is mentem. Míg összekészülődtem Stella-t letettem a kanapéra, s amint kész lettem, szinte egy emberként robbantak be a többiek.
- Mi történt? 
- Stella? Jézusom, mi van? 
- Honnan tudjam, még jó, hogy felmentem! - tényleg baromi ideges voltam, azt sem tudtam hol áll a fejem. Tétlenül álltak az ajtóban, miközben már azon voltam, hogy keresem elő a kocsi kulcsot - Jöttök vagy nem? - válaszolni sem volt idejük, felkaptam a kanapén szenvedő lányt az ölembe, s már rontottam is ki a kocsiba. Beültettem, s miután biztos voltam benne, hogy be öveltem, én is beszálltam a másik oldalon. Rátapostam a pedálra, majd a megadottnál sokkal többel száguldottunk a kórházba - Minden rendben Stella? - halkan nyöszörögve biccentett, könnyei újra megindultak az arcán, így még gyorsabbra váltottam. 

Egy órája érkeztünk meg az orvoshoz, és ebből az egy órából, vagy fél órája vitték be Stella-t, az egyik kórterembe. Fogalmam sincs, hogy mi az isten történt, azt sem tudom, a többiek hol vannak, miért nem jönnek, azt pedig végképp nem tudom, hogy mikor szeretnének már valami biztató, vagy éppen elbizonytalanító dolgot közölni velem. Ujjaimat ropogtatva, lábaimmal egy teljesen ismeretlen ritmust ütöttem, mikor megzörrent a zsebemben a telefonom. Meg sem nézve ki az, felvettem. 
- Igen?
- Merre vagytok? Mi történt? Jól van? Mondj már valamit az istenért is, Zayn! - Harry nyugtalan hangja engem is felidegesített, ahogy beleszólt a telefonba. 
- Kórházban, nem tudom, nem tudom, mit mondjak? 
- Melyik kórházban? 
- Mint ha olyan sok lenne a közelben, igaz? Na, abban vagyunk! - nem így szerettem volna neki válaszolni, elvégre a barátnőjéről van szó, de én is ugyan úgy aggódom érte, mint Ő. 
Visszatettem a zsebembe a telefont, kivettem pár penny-t a zsebemből, majd megcéloztam a kávégépet. 
- Sajnálom, hogy megzavarom, Mr. Malik, de Stella-val kapcsolatban szeretnék néhány szót szólni - a mély dörmögésre felkaptam a fejem, mint az kiderült  az orvos állt mögöttem. 
- Semmi gond - vontam vállat - Hallgatom.
- Nos, semmi különösebb baja nem volt, a havi menstruáción kívül, viszont igaz, hogy ez más téma, de a cigarettáról le kell szoknia. Ha nem is véglegesen, de ne ilyen sűrűn használja. Elmondtam már bent neki is, de nem hiszem, hogy betartaná. Rátértünk arra a témára is, hogy miért kezdte el szívni, és így mindjárt másabb volt minden, viszont ez akkor sem normális. Mondja csak, egy nap mennyit szív el? 
- Nézze... - sóhajtottam fel, s kiemeltem a gépből az elkészült kávém - Én nem tudom, hogy miért szokott rá, hogy miért kellett neki, hogy segítette-e az életben , szinte semmit nem tudok. Megpróbálok vele erről beszélni, bár még semmi nem biztos. Ezen felül nincs semmi baja?
- Nem, ezen felül semmi. Írtam fel neki egy erősebb fájdalomcsillapítót, az ilyen esetekre, és mikor ilyet észlelnek nála, ezt kell beadni neki, ettől csillapodni fog a fájdalom. 
- Értem, köszönöm. Bemenni be lehet, nem? 
- Igen, persze. Ma már haza is mehet, csak meg kell várni a gyógyszert - biccentetten felé, s tovább lépett. Megittam a kávét, majd megindultam a kórterem felé. 
- Akkor be sem kell jönnöd! Nem vagyok rád kíváncsi, egy kicsit sem! - Stella hangos, erőteljes hangja töltötte be a termet, kicsit sem türtőztetve magát - Nagyon leszarom, hogy sört ittál, ki a faszom mondta, hogy igyál?! Lehívni sem hívtatok le, az egy dolog, hogy a parkban nem szóltam hozzád, de még arra sem méltattál, hogy megmagyarázd ami történt! Ne hívj a kicsidnek, mert már kurvára leszarom, ahogy téged is! És akkor? Én is beszéltem anyámmal, na jó, anyámmal nem is, de a bátyámmal igen. Jaj, hagyjál már ezzel az így sajnállak, úgy sajnállak-kal, mert már nagyon felbassza az agyam. Nem, én nem haragszom rád! Eddig sem haragudtam én rád, baszd meg! Most is arra fogod, hogy alkoholt ittál, mikor simán betudnál gyalogolni, vagy hívni valakit hogy hozzon be, esetleg be ülnél abba a geci kocsiba, és ide fuvaroznád magad. De tudod mit? Ne gyere, nem vagyok rád kíváncsi. Menj, és iszogassál még! Ahhoz úgy is értesz! 
- Na, Stella! - egy gyors mozdulattal kerültem elé, kikaptam a kezéből a telefont, mielőtt eldobhatta volna, és magamhoz öleltem - Mi történt? 
- Semmi - az előbbi dühnek, semmi nyoma nem volt, ehelyett inkább hűvös, és fagyott állapot váltotta fel a helyzetet.
- Ezt nem mondanám semminek, Winter! 
- Mondom, hogy semmi, csak megint én vagyok a rossz, amiért nem szóltam neki semmiről, holott, nem is történt semmi, csak begörcsölt a hasam, és most ő van kiakadva, de nem hogy idejönne, inkább arra fogja, hogy söröcskét ivott, és nem tud ide jönni. Én meg megmondtam neki, hogy nem is vagyok rá kíváncsi. De felhozta az anyját, ami már végképp nem tudom hogy jött a képbe - szorosan ölelt magához, halkan mormogott, még is idegesen, de tökéletesen hallottam. Tudtam, hogy túl szép a kapcsolatuk ahhoz, hogy sokáig ilyen is legyen.
- Nyugodj meg, csak mérges vagy rá a délelőtt történései miatt. Tudom, hogy nem haragszol rá annyira, mint mondtad neki, csak nem kaptad meg a kellő figyelmet, értem én. Most engedd el magad, és aludj. Rendben? - hátát simogattam, előre-hátra dülöngéltünk, és már nem volt olyan hangzavar, mint mikor bejöttem. 

.:: Stella szemszöge ::.


Sokak szerint, mikor így kiakadok, akkor feleslegesen teszem. Nos, ha azt vesszük, ez részben igaz, és részben nem. Hogy miért nem felesleges, nem tudom, egyszerűen azt érzem, hogy jogosan fakadok ki. Igazat, pedig azért adok, mert biztos, hogy nehéz lehet engem kibírni, és bár mindig azt mondom, el kell úgy fogadni ahogy vagyok, egyesek mindig megszeretnének változtatni, tegyük fel példának a szüleimet. De tényleg. Ők, a legegyszerűbb példa. Minta gyereknek neveltek, még úgy is, hogy tudtak rólam mindent, egy dolog kivételével. A drogtól kezdve, a napi szintű bulizásig mindent, kivéve arról a bizonyos dologról, ami máig kísért, ha egyedül kell mászkálnom, a sötétben. 
Hirtelen szakadtam el a gondolataimtól, kezeim az arcomhoz kaptam, s mielőtt még Zayn észrevehette volna, hogy elérzékenyültem, elkezdtem törölgetni.

- Felesleges - eleresztett egy mosolyt, átnyújtotta a zsebkendőt, és újra mellkasára vont - Nem szeretnéd felhívni? - hümmögve rántottam meg a vállam, mire elnevette magát - Tuti megint ostromolja magát. Ne akard szarabb helyzetbe keverni - lehunytam a szemeim; kicsit sem voltam kíváncsi jelenleg arra, amit beszél, csak is egy kiadós alvásra.
- Késő van, majd holnap... talán - halkan motyogtam, szinte már félálomban voltam. 


- Ne aludj el, Winter! - oldalba bökött, mire bőröm libabőrbe burkolózott - Hallod? Ma még ki engednek, csak meg kell várni a gyógyszered.
- Ami itt is van - nevetve nyitott be az orvos, mire felkaptam a fejem - Ha újra ilyen fordulna elő, ebből a gyógyszerből kell bevenni. Egy szemet, kizárólag. Nagyon erős fajta, több bogyó bevétele után, eszméletét veszti az ember, nem telik bele, öt-tíz percbe. Sokan használják drogként, s mint ismerjük, Stella, magácskának volt egy igen szép kis múltja ezzel kapcsolatban... 


- Dr. Smith... - egy fáradt sóhaj szökött ki ajkaim közül, mire felvonta szemöldökét - Folytassa.
- Szóval... nem szeretnénk viszont látni, miután hazament. Remélem érti, mire célzok!

- Doktor Úr, nem vagyok már függő. Leszoktam róla. Különben is, ha nem bízik meg bennem, minek ilyen erős gyógyszert írt fel? - póker arcot vágtam, egyenesen a szemeibe néztem, miközben kérődre vontam az orvost. 
Kiskorom óta ismerem, szinte mindent tud rólam, és a családomról, de az, hogy már az orvos is kételkedik abban, hogy leszoktam-e valóban a drogról... 
- Rendben van, csak elővigyázatos voltam! - mosolyodott el - Akkor itt is lenne a gyógyszer, ha elfogyott, akkor csak egy telefonhívás, és megy is a második doboz. Feltéve, ha kell, és reménykedjünk benne, hogy nem kell majd. 
- Mehetek már ma haza? 

- Csak a szeretnél - nevette el magát, s biccentett.
- Köszönök mindent - kacsintottam az orvosra, aki értette a szitut, s az asztalra letéve a gyógyszert, elköszönt, majd távozott. 

- Történt már veled régebben is ilyen? - törte meg a fennálló csendet Zayn. Nem tudtam mit válaszolni. Őszinte leszek, nem rémlik, hogy történt volna-e velem ilyesmi... 
- Nem hiszem - vontam vállat egyszerűen.
- Nem hiszed?! - kérdőn vont fel szemöldökét, feltehetőleg nem értett. 
- Nem tudok róla, na - erőteljesebben válaszoltam, pedig nem állt szándékomban.
- Milyen sok nem... - saját hülyeségén felnevetett, majd arca újra komor lett - Komolyan nem tudod, hogy történt-e már veled ilyen? - nem szerettem volna erre sort keríteni. Rossz memóriám van, sőt... 
- Kérlek, ne feszegessük ezt a témát. Egyikünk sem járna jól - szelíd mosolyra húztam ajkaim, és bár hosszas hezitálás után de belement. 
- Mindened meg van? Az igazat megvallva, már nagyon álmos vagyok, szóval siessünk.
- Oké-oké, megvagyok, mehetünk - nevetve forgattam meg a szemeim, amin Ő is elmosolyodott. Ekkor hirtelen beugrott egy személy. Egy személy, aki jelenleg nem hagy nyugodni. De szerintem, Zayn-t sem. Vajon, mi lehet vele? Velük?

- Azonnal haza menjünk? - az autóban ülve, kérdezett rá, Zayn, miközben engem kémlelt.  Bólintottam, de nem néztem rá, nem volt sem erőm, sem kedvem - Nézd, ott egy nyuszi - mutogatott előttem, de ez sem kötötte le nagyon az érdeklődésem - Most meg mi bajod van, hm? 

- Semmi - egyszerű, lényegre törő, tömör választ adtam, amin halkan felkuncogott.
- Nekem elmondhatod - pillantott rám, s újra az útra - Te csak azt hiszed, hogy olyan könnyű megtartani magadnak az érzéseket. Nekem nem kell bemutatni az ilyeneket. Mintha magamat látnám, csak lányban. Inkább elnyomod az érzéseid, mintsem kiadnád magadból... akár beszélgetés, akár tánc formájában...
- Zayn, elég. Nem vagyok rá kíváncsi, oké? Leszarom. Betűzzem, vagy megértetted?! Másrészt, most nem magamon gondolkodtam, de elegem van abból is, hogy mindenki megszeretne változtatni. Hogy senki nem fogad el úgy, amilyen vagyok. Mindenki azt szeretné, ha más milyen lennék. Miért nem jó az embereknek az, aki vagyok? Miért akarnak belőlem egy barbie-t csinálni? Hm? Jobb lenne, ha mindenem mű lenne, ha szórnám a pénzt, pasiznék ezerrel, emellett... áh, minek is mondom neked. Azt sem tudod miről beszélek, elvégre te egy tökéletes sztár gyerek vagy! Inkább... hagyjuk. Csak vezess, hogy minél előbb otthon legyek - újabb kitörésemben részesíthettem egy újabb személyt, kinek becses neve Zayn Malik. Gratulálok Stella, nagyon ügyes  vagy. 


Kérdés: Vajon Zayn és Stella között alakul ki egy szorosabb baráti kapcsolat, esetleg a banda másik tagja részesül ebben?:)