2013. augusztus 31., szombat

68. "Jól van már, most ne szeresd annyira!"

Hai Sweeties;* 

Köszönöm szépen a 47+ feliratkozót, fantasztikusak vagytok! Köszönöm szépen a komikat, a 21. díjat, az oldallátogatásokat - amik elérték az 52, 245-öt! -, valamint a 'Tetszik'-et. Sokat jelentenek, így várom most is a véleményeiteket:)
Úgy gondoltam, hogy az idei nyarat, a 68. résszel szeretném lezárni, és őszintének kell lennem, kezdetekben úgy voltam vele, hogy még nekem is bejött, szóval, nagyon remélem, hogy a ti tetszéseteket is elnyeri majd:) Sajnálom, hogy rövid és borzalmas lett, de igyekszem a következőt hosszabbra írni:)
Nem is húznám az időt, itt is van a folytatás:)
P.S.: Ti mit gondoltok Sophiam-ről?:)
P.S.2.: A képek alatt vannak zenék linkelve, csak nem látszik:D 

Csók, ß♥ xoxo


Bökte a csőröm a tudat, hogy Harry még mindig érez valamit az iránt a liba iránt. Tudatni akartam mindenkivel, hogy nekem csak Ő kell, és tudni akartam, hogy én csak neki. De bizony ám... volt, és lesz is egy zavaró tényező... mindig! ~ Jade Thirlwall

.:: Stella szemszöge ::. 

Fogalmam nincs, hogy mennyit aludhattam, és hogy kerültem fel a gépre, de egy dologban biztos vagyok, most tartunk Olaszország felé.
Két nap telt el azóta, hogy Perrie-vel beszélgettem, és Ő is velünk tartott a kis kiruccanásra. Lucy nem jött velünk, mert időközben rokonok mentek hozzájuk, valamint Danielle sem csatlakozott - ezt egyből levágtam, hogy Liam miatt. Pedig... én szívesen beszélgettem volna vele, mert már régen ejtettünk meg közös találkozót. Mint lány, még Perrie és Eleanor van itt, de hozzájuk jelenleg nincs kedvem. Ha Alex nem ragaszkodik ahhoz, hogy eljöjjek, valószínűleg most is otthon lennék, és talán szívesebben.
Louis bealudt Eleanor ölében, aki szint úgy az igazak álmát aludta. Velem szemben Niall foglalt helyet, fogalmam nincs, hogy miért, de addig jó, míg nem Harry. Apropó Harry, Ő megint a repülő hátsó részében találta meg a maga kis kuckóját, amit most nem sajnálok. Minél messzebb van tőlem, nekem annál jobb. Liam valakivel nagyon beszélget a laptopon, innen hallom ahogyan nyomkodja a billentyűztet, talán ez cseszett fel az álmomból. Zayn is rendesen kiütött magát, Perrienek dőlve aludt, aki nagyon belemerült a gondolataiba. Alex is húzza a lóbőrt, egyedül Niall az, aki a tekintetével lyukat váj belém, ki tudja mióta.
- Jól aludtál? - törte meg a feszültséget Niall, szinte alig hallhatóan. Megvontam a vállam, s inkább kibámultam az ablakon - Akkor most ki nem vesz tudomást a másikról? - újra váll rándítással válaszoltam neki, mire haragosan felsóhajtott. Még mindig engem méregetett, szüntelenül.
- Nézd, nekem ehhez semmi kedvem nincs, szóval nyugtasd le magad, és tartsd magadban a mondataidat, amiket nekem szánnál! - talán túlságosan is megemeltem a hangom, ugyan is Liam hirtelen nézett fel, és Eleanor is kis híján felriadt az álmából.
- Csak egyszer gondolnál másra is... - jegyezte meg szemtelenül, majd folytatta - Mindig csak a saját boldogságod a lényeg, nem igaz? Az már mit számít, ha nem is egy ember boldogtalan miattad. Ugyan, miket papolok itt neked. Ember számba sem veszel, azt hiszed, mert te vagy Stella Winter, mindent megtehetsz. Ocsmányul beszélsz, lenézel mindenkit, és mikor valakinek valamiben igaza van, az mindegy, hogy milyen úton-módon, de megcáfolod. Nem hogy elfogadod, dehogyis! Te olyat nem tudsz... neked az a jó, ha másnak fájdalmat okozol.
- Nyilvánvalóan - nevettem fel. Teljesen figyelmen kívül hagytam a mondani valóját, egy cseppet sem érdekelt. Ötletem sincs, hogy mi baja van Niall-nek velem, de biztosan nagy dolgot vétettem, ha ennyire pikkel rám. Még egy ideig bámult, azt hihette, hogy jobban ki kelek magamból, de nem adtam meg neki azt az örömöt. Valahogy sejtettem, hogy kapok még ez alatt a kiruccanás alatt a többiektől valamit...
Mikor éreztem, hogy a természet hívogat, és már Niall sem ölt meg a tekintetével, feltápászkodtam, és elindultam a mosódba. Mikor Harry ülése mellett haladtam, nem találtam ott, ezért reménykedtem benne, hogy nem foglalta be a mellékhelységet.
Régen jártam már ezen a repülőgépen, így nem csodálom, hogy nem tudtam, hogy a nagy ajtó mögött külön van választva a női, és a férfi részleg. Kiváló hallásomnak köszönhetően, egy telefonbeszélgetésben csöppentem, ami természetesen a férfi mosdóból jött. Nem szokásom hallgatózni; szerintem ez a legundorítóbb dolog, de most az egyszer -vagy talán kétszer, esetleg háromszor, ki tudja mennyiszer-, én is ehhez folyamodok.
- Neked volt már olyan barátnőd, akiért mindent megtettél volna? - fogalmam nincs, kivel beszélhetett, de biztosan nem az anyukájával, mert Anne-nek nem lehet barátnője. Mármint olyan-olyan barátnője. Vagy igen? Oké, kezdek becsavarodni! - Istenem! Legközelebb nem téged hívlak fel, Matty! - felkacagott, amit felemelő érzés volt hallani - Oké, figyelj, fogalmam nincs, mikor leszek arra képes, hogy a szemébe nézzek, és elmondjam neki az érzéseimet. Tudod, hogy milyen vagyok. 
Nem volt erőm tovább hallgatni ezt a beszélgetést. Beléptem a női részlegre, és talán a kelleténél egy kicsit hangosabban csaptam be magam mögött az ajtót. Vegyes érzésekkel lépdeltem a tükör felé, ahol csak bámultam magam. Komolyan mondom, tiszta idegroncs leszek, ha már nem vagyok az. Megnyitottam a hideg vizet, és a kezemet alá téve vártam, hogy megteljen egy kicsit, majd leöblítettem az arcom. Mindenképpen meg kell beszélnünk ezt az egészet, mert nekem ez már nem megy tovább. Sokáig húztuk, és ez meg is látszik mindenkin.
Kilépve az ajtón, Harry-be ütköztem. Őkegyelme, a földön gubbasztott, lehajtott fejjel, egészen addig, amíg ki nem léptem teljesen a mosdóból.
- Khm... - köhintettem, mire feltápászkodott az ajtóból.
- Beszélhetnénk? - sandított felém. Gyorsan átpörgettem a dolgokat fejben, és arra jutottam, hogy nincs mit vesztenem.
- Itt?
- Hol máshol? - mosolyodott el, ezzel megvillantva édes gödreit arcán. Felsóhajtva körbe néztem, majd karba fonva kezeim ránéztem - Oké, akkor ezek szerint rajtam a sor - biccentettem felé, jelet adva, hogy kezdheti - Igazából nagyon azt sem tudom, mit kéne mondanom. Nem kerültem még ilyen helyzetbe, szóval csak annyi hozzáfűzni valóm van ehhez az egészhez, hogy mindent őszintén sajnálok. Nem szerettem volna félrelépni, veszekedni sem veled, de ez mind megtörtént. Nem vagyok biztos abban, hogy te ezek után látni szeretnél, de én még mindig szeretlek, bármilyen furcsa is. Taylorral nem voltak boldog pillanataim, veled ellentétben. Nem tudom, mit kéne mondanom, tényleg, így remélem, egyszer meg tudsz nekem bocsájtani! - felsóhajtott, majd egy halovány mosolyt engedett felém. Reményteli szemekkel nézett, folyamatosan.
Nem így terveztem ezt a nagy ,,megbeszélést", így ez most egy kicsit le lombozott. Mármint az, hogy ilyen körülmények között, és ilyen szó fosztottan adta elő az érzéseit. De mit is vártam? Igen, ennél azért többet.
- Figyelj... én, sokat gondolkodtam. Bárhogyan is döntök, rosszul járok - kezdtem az elején - Ha maradunk ilyen szar helyzetben, mint amiben most vagyunk, csak őrlődünk, és az nagyon kellemetlen, plusz-mínusz te sem úgy teljesítesz a színpadon. Aztán, ha meg is bocsájtanék, ki tudja mennyi idővel, de ugyan ide kötnénk ki, az meg senkinek nem jó megint. Azt javaslom... - felsóhajtottam, és nem tudtam, nem elkerülni pillantását, ami ugyan már könnyek mögé zárkózva, de ugyan olyan reménytelien csillogott - Azt javaslom, hogy ne legyen egymáshoz mától kezdve több közünk. Csak ártunk egymásnak, emellett, Tom is elmondta - illetve te mondtad, hogy ezt mondta -, hogy mi nem lehetünk együtt. Akkor megadjuk a módját. Én sajnálom, nem is tudod, hogy mennyire, mert még mindig érzek irántad valamit, de már másnak is helye van a szívemben, és úgy tartja a mondás, ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba. Őszintén sajnálom, Harry. Nem szeretnék neked rosszat, ahogy magamnak sem, de nekünk már nincs közös jövőnk. Maximum, barátokként, de ha ez neked nem elég, akkor... el kell fogadd ezt a helyzetet.
- Szóval van már más, akit szeretsz... - hangja kissé megcsuklott, és fogadni mernék rá, hogy ha most ezt megerősítem, összetöröm. A legegyszerűbb dolgot választottam, és nem válaszoltam - H-Hallgatás beleegyezés.
Szipogott egyet-kettőt, végig nézett rajtam, majd egy nagy lendülettel megfordult, kicsapta az ajtót, és már ott sem volt. Jól kezdődik ez a nyaralás is!

Fogalmam nem volt arról, mennyi időre is jöttünk, de amint letelt öt nap ebből a felettébb izgalmas nyaralásból, rákérdeztem. Liam elmondása szerint ezt a hónapot - Augusztus - már itt töltjük, és a szülinapját is itt ünnepeljük meg, Olaszországban. Mondanom sem kell, repestem az örömtől, főleg, hogy még semmit nem vettem neki ajándékba.
Péntek van, és valószínűleg ez a nap is úgy fog telni, mint az eddigiek. Felkelek, reggelizek, megkeresem Luxot, és elmegyünk játszani, ebéd időben mi is beülünk enni, aztán Ő megy aludni, addig én megposhadok a szobában, esetleg le megyek a partra, vagy Danielle-vel beszélgetek telefonon, esetleg facebookon. Miután felkel Lux, újra meglátogatjuk a játszó teret, esetleg elmegyünk sétálgatni - Lux esetében motorozni -, vásárolgatunk, és mire visszaérünk már vacsora idő van. Eztán lepasszolom a kiscsajt a szüleinek, és van, hogy Perrie be néz hozzám, és beszélgetünk egy kicsit, netalántán Josh, a dobos. Valóban nagyon jó fej srác, és igazán sok mindenben egy húron pendülünk, aminek azért nagyon örülök. A fiúkkal nem beszélek, vagy én kerülöm őket, vagy ők engem. Miután Harryvel beszélgettünk a mosdóban, Niall csak még jobban ellenem szegült, Liam teljesen el van magától szállva, már nem az a magabiztos fiú, akit megismertem. Louis már nem hülyül annyit, mint mikor elindultunk, minden idejét Eleanornak szenteli, így a lánnyal semmiféleképpen nem is beszélek. Zayn, akivel a kapcsolatom elkezdett virágozni, most olyan gyorsan hervadt is el, Perrie az, aki mondhatni ,,tartja" köztünk a kapcsolatot. Harry azóta levegőként kezel, köszönni köszön, ezen felül semmi más nincs. Lux által viszont nagyon jóba lettem Louval, és Tom-val, aminek azért már jobban örülök, valamint Sandy, Jon, és Dan is elkezdett felém nyitni, így néha-néha besegítenek Lux-nál. Mondanom sem kell, Harry még így is féltékenységi rohamban szenved, akárhányszor megölelem valamelyik másik srácot, esetleg Josh-ba karolok.
- Gyerekek, ma csatlakozik hozzánk Andy - köszörülte meg a torkát Liam, és már megkérdezni sem mertem, hogy ki az az Andy, és, hogy lány, vagy fiú-e, mert a végén még emiatt is elküldenek majd jó messzire - Ezért szeretném azt kérni, hogy mindenki viselkedjen rendesen -  utolsó szavait nekem intézte, s ahogy tekintetét rám emelte, úgy nézett mindenki felém. Szólásra nyitottam volna a számat, de inkább vissza fogtam magam, és mindenkin szépen sorba néztem. Hihetetlen, hogy hogy megváltoztak.
Villámlás szerűen peregtek le előttem a múltban történt dolgok. Most, kivételesen azok az emlékek, amik ezekhez a fiúkhoz kötnek.
Mikor őszinte mosollyal gratuláltak ahhoz, hogy Harry barátnője vagyok, aztán mikor iskolásat játszottunk egy-két óra erejéig, és ők is eléggé beleélték magukat. Az összes veszekedés, tényleg minden. Pár perc alatt annyi emlék rohamozott meg, mint amikor meghalt Danielle.

Ebéd óta eltelhetett vagy egy óra, mikor Josh állított be a szobába hozzám.
- Stell, nincs kedved lejönni velem a Karaoke részre?
- Nincs más, aki elmenne veled? - tekintetem rá emeltem, és őszinte leszek, nem kicsit mértem végig.
- Nem tudom, hogy hol vannak a többiek. Lou meg Tom, Luxval alszik, a banda nem tudom hol van, Perrie, és Eleanor meg gondolom velük vannak.
- Miért érzem, hogy terveztek valamit? - erőltetetten felnevettem.
- Ilyenről szó sincs... illetve én nem tudok róla.
- Oké, elmegyek veled - sóhajtottam fel, miközben feltápászkodtam az ágyról - Apropó, mit akarsz te egy karaoke klubban?
- Énekelni nem hiszem, mert az gyötrelmesen megy, viszont hallgatni más embereket, néha-néha nevetgélni, jó lenne, és téged is összekéne egy kicsit kaparni...
- Ha már itt tartunk, ki azaz Andy?
- Liam legjobb barátja, a bandán kívül.
- Oh - ennyire futotta tőlem, mire elmosolyodott, s karját lazán átdobva a vállamon araszolgattunk. Az oda felé idő, lassabban telt, mint amúgy megtettük volna, de nem zavart, mert újabb vicces történeteket kezdett el Josh mesélni, és jó volt hallgatni őket.
Megérkezve a helyszínhez, eléggé tömve volt a terem, csodáltam, hogy levegőt lehetett kapni.
- Nézd, ott van Perrie, menjünk oda - rábólintottam, majd utat tört magunknak, s a lány felé igyekeztünk.
- Sziasztok - fülig érő vigyorral fogadott minket, s mikor a mellettem álló srácra nézett, azt vettem észre, mintha éppen kommunikálnának - Várnak rád Josh.
- Ugyan ki?
- A dobok, na, meg a srácok is - nevetett fel - Várjunk... te nem is tudtad?
- Kellett volna?
- Igen, azt hiszem. De most menj, várnak már rád mint mondtam - kérdőn pillantott rám a srác, mire megvontam a vállam. Rábólintott, s megfordulva távozott köreinkből.
- Úgy volt, hogy csak iszogatni jövünk le, erre megfeledkezik a hivatásáról? - nevetve foglaltam helyet Perrie mellett, aki nagy szemekkel nézett rám.
- Josh az a fiú, akit szeretsz?
- Te nem emlékszel mit mondtam neked még otthon? Igen, elismerem, Josh helyes pasi, de úgy tudom, hogy barátnője van, nemde? És nem is szeretem, maximum mint legjobb fiúbarát...
- Szóval akkor Devine vette át Tomlinson helyét? És Zayn? Niall? Liam? Harry?
- Louis-val nem beszélek, Zayn kerül, Niall pipa rám, Liam elszállt magától, Harry úgy szint pipa rám. Asszem' ennyi.
- Honnan veszd, hogy Zayn kerül? - hangjából sütött a meglepődöttség.
- Csak rá kell nézni, ahogy a többiekre is. Fogalmam nincs, hogy megint mit csináltam, de jól elszúrtam valamit, az száz százalék. Aztán itt van Ő is... Megszeretném vele beszélni a dolgokat, mert nekem nagyon sokat jelent, és fáj nézni, ahogy ilyen szomorú. Lehet, hogy nem érdeklem már, de szeretném vele újra kezdeni. Reggel óta dolgozik bennem valami, ami nem hagy nyugodni. Ami azt sugallja, hogy nekem kell megtennem az első lépést, mivel én csesztem el. De félek. Félek, hogy mi van, ha újra csalódni fogok?

" She's not afraid of all the attention, she's not afraid of running wild, how come she's so afraid of falling in love? She's not afraid of scary movies, she likes the way we kiss in the dark, but she's so afraid of f-f-falling in love, love"

Ismerősen csendült fel a dal, s amint megfordultam, szembesültem a ténnyel, hogy ezt bizony a srácok éneklik. Emlékszem, mikor mindig Harry mellett aludtam, vagy keltem, esetleg csak egymás mellett ültünk a kocsiba, mindig ezt az egy számot énekelte, jobban mondva dúdolta. Sosem kérdeztem rá, hogy ezzel célozni akar-e, vagy csak szimplán jön neki mindig ez a szám, de megfordulva muszáj volt tudatosulnia bennem annak, hogy ez a szám most nekem szól, és még tévedni sem tévedhettem, mivel engem bámult, a szó szoros értelmében.
Ezek után, már csak arra eszméletem fel, hogy Perrie karon ragad, és elkezd húzni.
- Most még is mi van? - hirtelen emeltem rá a tekintetem, és ekkor elmosolyodott.
- Elvetted a figyelmét. Ha nem vetted volna észre, nem énekelt, már pedig itt vannak olyanok, akik azért vannak itt, hogy hallják.
- Jó... erről nem tehetek. A többiek énekeltek, szóval ennyit erről.
- Most pedig, rendelünk inni valót, addigra a többiek is megjönnek.
- Többiek?
- Andy, Eleanor, Lou és Tom, Ed Sheeran, meg a Little Mix-es lányok, tudod... illetve nem tudtad.
- Nem éppen voltam felkészülve ennyi emberre, de oké. Várjunk csak... Ed Sheeran? - kicsit elképedtem a hír hallatán.
- Na, ne nézz már ki a fejedből, induljunk - válaszomra sem méltatva maga után húzott a pulthoz. Amíg Perrie leadta a rendelést, a fiúkra néztem. Nem éppen voltak a toppon, de ezt még az is megmondaná, aki csak egy pillantást vet rájuk.
Don't Let Me Go
- Nos... - kezdte rekedtesen Harry - Nem olyan régen, véget ért egy kapcsolatom. És nem a legszebb befejés volt. Közbe lépett egy harmadik személy, aki fele annyira sem ért fel azzal a lánnyal, akibe bele szerettem. Vicces kapcsolatunk volt. Eleinte titokban tartottuk az egészet... még a fiúk előtt is. Nehéz utat jártunk meg mind a ketten, mivel egyikünk sem a hosszú távú kapcsolatairól híres. Ez mindkettőnknek egy újabb lehetőség volt. Egymáson ,,gyakoroltunk". Így vissza gondolva, eléggé nevetségesen viselkedtem, főleg, a vége felé. Nem bírtam magammal, nem tudtam kordában tartani azt, amiről mi amúgy beszélgettünk. Mondjuk csak ki nyugodtan, félre léptem. Azóta is átkozom magam... mindegy is, ez már megtörtént, és azóta is emészt a dolog. Olyan személyt vesztettem el magam mellől, akit soha nem akartam, még is bekövetkezett. Sok titkot tartogat még mindig számomra, és remélem, hogy egyszer megbocsájt nekem, de ha nem is, akkor elfogad olyannak amilyen vagyok, és barátokként bele avat élete minden egyes percébe. Így a szónoklatom végére, szóljon ez a dal Neki! - halványan elmosolyodtam, de könnyfátylas tekintetem mögött láttam, ahogy ő is elenged egy halovány, kissé magabiztos mosolyt.
Csak Ő énekelt. Hangja néha elcsuklott, de tartotta magát. Egészen a dal végéig észre sem vettem, hogy mindenki tekintete köztünk cikázik, és, hogy két reflektor fénycsóva - fogalmam nincs, hogy minek hívják azt - csak minket világít. Amint a dal végéhez ért, - mit el kell mondanom, végig a szemembe énekelt, ezzel megtalálva, az egyik leggyengébb pontomat - a lámpák lassan kapcsolódtak vissza, s mindenki fülsüketítő tapsban, s ujjongásban tört ki. Harry maga mellé hívta Louis-t, - aki amúgy végig zongorázta az egész dalt - s együttesen meghajoltak. Eztán a maradék három fiú is fel sasszézott a színpadra, és így is tiszteletüket mutatva meghajoltak. Idő közben megérkezett Andy - legalábbis felételezem, mert tudom, hogy Tom hogy néz ki, és azt is, hogy Ed, a lányokra meg csak nem hiszem, hogy fiúk lennének -, aki semleges tekintettel mélyedt el az egész teremben, tapsra sem méltatva a srácokat. Oké... lehet, hogy ez csak nekem új, na, mindegy.
- Sziasztok! - hirtelen ugrott elénk három lány, teljesen egyszerre.
- Öhm, helló - intettem zavartan, s tekintetem rájuk emeltem.
- Örvendek a szerencsének, Leigh-Anne Pinnock - nyújtott kezet a barna hajú lány, s elmosolyodott.
- S-Stella Winter! Szint úgy - viszonozva a gesztust kezet ráztunk, s egy hirtelen mozdulattal átölelt. Kicsit meglepett ez a fajta üdvözlés, de visszaöleltem.
- Jade Thirlwall - semleges tekintettel nyújtott kezet, mire elmormogtam újra a nevem.
- Na, mi ez a hangulat, csajok? - nevetve szólalt fel számomra kicsit hangosan, a harmadik lány, majd késve ugyan de megtudtam a nevét - Jesy Nelson - egy pillanatra lesápadtam. Nelson. Ez a név, sok mindent, s mindenkit terel egy kaptafa alá.
- Minden oké?
- Persze- persze, csak van egy pár régi ismerősöm, akiket Nelson-nak hívnak, és nem éppen kellemes emlékek fűznek hozzájuk - nevettem zavartan, s tekintetemmel mindegyik lányét próbáltam kerülni.
- Ez érthető, de kérlek, próbálj meg eltekinteni ettől, és ne mindjárt a rosszra gondolni, ha meglátsz.
- Ez természetes, te más vagy - azt hiszem... adtam hozzá magamban, hisz' a hasonlóság közte, és Katie között megvolt.
- Nos, nekünk azt hiszem most menni kéne a színpad felé, így kérlek Stella, ha a pincér mindent oda adott, vidd az asztalunkhoz. Vagy tudod mit? Hagyd nála, és mondd neki, hogy kövessen - adta ki az utasításokat Perrie, mire féloldalasan elmosolyodtam, s biccentettem.
- Izé... - kerestem az ilyenkor megfelelő szavakat - Sok szerencsét.
- Köszönjük - felelték egyszerre mind a négyen, bár Jade - azt hiszem, ez a neve - eléggé lekezelően pillantott végig rajtam. Komolyan... az ilyeneket szánnám fejbe vágni. Alig pár perce ismerjük egymást, és már látszik rajta, hogy milyen ellenszenves. Pedig aztán rá kell nézni, és látszik, hogy fél vér a csaj.
Miután elmentek, rá egy pár percre megjelent mellettem a pincér csávó, és bár először nem ismertem meg, de mikor rákérdezett, hogy merre van az asztalunk, enyhén meglepődtem.
- Kyle?
- Igen, az a nevem. Szóval... merre van az asztaluk? - biztos vagyok benne, hogy nem ismert meg.
- Uhm... oké, akkor, gyere utánam - magamban vigyorogva indultam meg, s mikor elkezdte lepakolni a poharakat, hirtelen felnézett. Pár percig tartottuk a szemkontaktust, de amint Harry megköszörülte a torkát, elpillantott.
- Köszönjük az italokat, most már elmehetsz! - monoton hangon közölte a sráccal, aki erre az egészre csak szélesen elmosolyodott.
- Remélem, később látlak, Stella - és bingó! Tudja, hogy ki vagyok. Azt hiszem haladunk... de várjunk csak? Ez miért is érdekel engem annyira?
- Biztosan, Kyle - szint úgy mosolyogva bólintottam, amit egy kacér kacsintás követett, majd ujján megforgatva a tálcát megfordult, s elment.
- Neked még azok után van képed egy pincérrel flörtölni, hogy Harry konkrétan szerelmet vallott neked... újra? Nem sül le a pofádról a bőr? - meglepett Liam kijelentése, mert nem vártam tőle. Sosem beszélt így velem, sőt, Ő az a tipikus jó kisfiú, csupán ezért lepett meg.
- Úgy látszik nem - vontam vállat mosolyogva. Már épp szólalt volna meg, mikor egy lány sétált az asztalunkhoz.
- Sziasztok - köszönt bárgyú - szerintem - mű mosollyal.
- Helló - együttesen köszöntötték a lányt, kivéve engem. Egy ideig még zavartan mosolygott rám, de mikor látta, hogy nem fogok neki köszönni, helyet foglalt... Liam ölében. Aha, szóval, Ő így játszik. Kérdőn húztam fel bal szemöldököm, mire egy kacsintást kaptam a csajtól. Oké, ez nekem kezd egyre furcsább lenni.
- Rendben - nyögtem kissé kínosan; feszült volt a helyzet - Mi folyik itt? - célozgattam a lányra.
- Ivászat - Zayn felnevetett, ezzel is tudtomra adva, hogy Ő már bizony kissé beállt, ugyan is nem vagyunk valami jó viszonyban, és hozzám szólt.
Szó nélkül felálltam, mikor Perrie beszélni kezdett a mikrofonba, s a színpadhoz közel sétálva hallgattam.
- Tehát... ezt a számot, az egyik legjobb embernek szeretnénk énekelni! - itt rám kacsintott halványan, s felcsendültek az leső akkordok. Mivel nem voltak sokan a színpad előtt, így megkíséreltem, hogy leülök a földre, s onnan hallgatom őket.

„We'll always be together, don't you worry, don't you worry, i'll always be by your side, don't you worry, don't you worry, the circle will never end, it'll never ends, just know that we'll meet again, we'll meet again, and we'll always be together, forever always, oh, i am here”

Always Be Together
Ennél részénél egy kicsit megkönnyeztem a dalt, ugyan is alig ismerem Perrie-t, de már most egymás kegyeiben járunk, és ez úgy gondolom sokat jelent. Mielőtt, még jobban elengedhettem volna magam, csak arra kaptam fel a fejem, hogy Harry előttem áll, s felém nyújtja a kezét. Perrie-re pillantottam, aki halványan bólintott egyet. Mosolyt erőltettem magamra, s kezébe helyezem az enyémet, majd segített felállni. Alig néztem fel rá, Ő már szorosan tartott karjaiban. Szipogva fúrtam fejem mellkasába, s kezeim háta mögött összekulcsolva teljesen magamhoz szorítottam. 
Lassan, ide-oda dülöngéltünk, és abban a pillanatban, az összes negatív megjegyzést leszartam. Liam még káromkodott is, hogy hogy lehetek ilyen kétszínű. Igaz, szívemig hatolt, hogy ezt mondta, és meg is ríkatott,de nem engedtem el magam mellől Harry-t. Igen, bevallom, eléggé hülyén viselkedtem, de én nem vagyok, és nem is voltam felkészülve semmire. Spontán élek. Ugyan van, amikor átgondolom a dolgokat, és kiszűröm, hogy mi lesz a következménye, de ez az utóbbi időben, nem volt rám jellemző. Elvégre... tetkóim lettek, amiket eleinte nem is akartam, úgy voltam vele, elég nekem a piercing. De nem. Léptem. Megváltoztam... azt hiszem. Az biztos, hogy amíg Justin-val voltam, Kanadában át lett mosva az agyam. Ott, és akkor bizonyosult meg bennem az, hogy nem szabad az életből egy percet sem pazarolni. 
- Jól van már, most ne szeresd annyira! - Liam hangja egyre közelebbről hallatszott, s a végén, már teljesen mellettünk volt - Gyere, Hazza, ne most sajnáltassa magát! - elhúzta tőlem, s az asztal felé kezdte ráncigálni. Kétségbeesetten néztem rá, úgy, ahogy Ő is. Könnyeim újra folyni kezdtek, s ha akkor nem jön oda valaki, akkor a földre zuhanok. Még az én legnagyobb meglepetésemre is Niall sietett oda, s kapott utánam. Zokogva húztam közel magamhoz, és azt nem engedtem, hogy Liam elvigye. Nem, nem, és nem! Fogalmam nincs, hogy ki az új Liam James Payne!

Kérdés: Kinek hogy telt a nyári szünet?:)

2013. augusztus 17., szombat

67."Te mentetted meg a kapcsolatomat Zayn-vel!"

Holá Sweeties:3 

Nem vagytok semmik!:O Összehoztatok alig egy nap alatt 9-10 komit, a tetszikekről nem is beszélve, emellett, a blog megkapta a 15. díját!*-* Nagyon szépen köszönök nektek mindent! Ha ti nem lennétek, nem hiszem, hogy írnám ezt a történetet, ugyan is szerintem nagyon zavaros az eleje:S No, most nem is erről szeretnék beszélni, hanem arról, hogy itt a következő rész:3 Haha, remélem, vannak olyanok, akik várták, ugyan is lehet, hogy a dolgok kezdenek jóra fordulni, de ki tudja mi lesz még itt, nemde?:) 
Nem is húzom az időt, ugyan úgy várom a visszajelzéseket, mert imádom olvasni őket -főleg a regényeket-, az újabb olvasókat, valamint a 'Tetszik' 'Nem tetszik' 'Elmegy' gombokat is használjátok!:)
U.I.: Ha valakinek nem tetszik valami, azt mondja meg nekem, mert anélkül nem jutunk semmire:) 
Love ya,
ß♥ xoxo

Fájt nézni, ahogy szenvednek. Bevallom, tényleg nem szerettem az elején Stella stílusát, de ez az idő múlásával kezdett a jobb irányba fordulni, és most érzem azt, hogy rajtam van a sor, hogy segítsek nekik! Megérdemlik a boldogságot ~ Louis Tomlinson

.:: Stella szemszöge ::. 

- Na, tehát - köszörülte meg a torkát Liam - Abban egyeztünk meg, illetve azt hoztuk fel, hogy elmehetnénk egyet közösen nyaralni, még így a turné előtt. Lou és Tom intézné a szállást, mivel van ismerősük, így olcsóbban is kijövünk. Csak még nem tudjuk hova mennénk.
- Milyen lehetőségek vannak? - kérdezett rá Josh.
- Spanyol vagy Olaszország.
- Spanyol.
- Olasz! - vágtunk egymás szavába Josh-val teljesen komolyan.
- Mondom Spanyol.
- Mondom Olasz! - szúrós szemekkel néztem rá, úgy, ahogy Ő is tette.
- Rendben, akkor ez majd köztünk dől el - nevetett fel Liam, s folytatta - Úgy egyeztünk meg, hogy amelyik több szavazatot kap, oda megyünk. De mivel nem egy ország mellett döntöttetek, így Lux kezében van a döntés.
- És ezt még is hogy gondoltad? - vontam fel a szemöldököm.
- Egyszerűen. Lux, Olasz vagy Spanyolország? - térdelt le elé Niall, nagy vigyorral az arcán.
- Olasz azs mi? - kicsiny ujjaival Niall arcát kezdte bökdösni, és már egyértelmű volt a végeredmény.
- HÁ! - ugrott fel Josh, mire csak a szemeim forgattam.
- Akkor Olaszba megyünk, Lou - mosolyodott el Niall - Most pedig kaja szünet!
- Várj, ha már ennyi rossz dolog ért egy nap, megyek veled. Csak, hogy valami jó is történjen.
- Tőlem - vont vállat egyhangúan. Még mindig morcos... Beérve a konyhába, magunkra csuktam az ajtót, s elkezdtem faggatni.
- Meddig szeretnél még rossz szemmel nézni rám?
- Eddig sem tettem azt.
- Oh, dehogy! Egy kérdés, miért érdekel annyira, hogy mi van köztünk Harry-vel?
- Engem ugyan nem érdekel.
- Akkor miért állítottál le minket, és miért vagy ilyen lekezelő velem még mindig?
- Lux miatt volt minden, és részben a szomszédok sem hiányoznak ide. Másrészről pedig nem vagyok lekezelő veled - folytatta monoton hangon, majd a szemeimbe nézett, a szendvicset felvette a tányérról, és kikerülve indult vissza a nappaliba - Látod, csináltam neked szendvicset - rám kacsintott, és már ki is lépett.
- Ja, kösz szépen! - szóltam utána, feleslegesen. Kissé felhúzott Niall viselkedése, és fogalmam nincs, hogy miért olyan, amilyen velem. Nagy levegővételekkel nyugtatgattam magam, s mikor úgy éreztem képes vagyok kimenni, mosolyt erőltetve magamra belibbentem a nappaliba.
- Nem eszel? - pillantott rám, szinte azonnal a szőke gyerek. Megvontam a vállam, majd lehuppantam a kanapéra.
Felhúztam a lábaim, és csak hallgattam, amint beszélgetnek. Mikor kérdeztek valamit hümmögtem, vállat vonogattam, esetleg meg ráztam a fejem, de nem erőltettem meg magam amiatt, hogy bármibe is közbe szóljak. Zayn és Niall is pikkel rám, Harry-ről nem is beszélve, Louis fogalmam nincs, hogy miért nem a középpontban van, míg Liam, az egyetlen, aki eltűr még sem velem foglalkozik. Ez most úgy hangzott, mint ha azt várnám, hogy rám szánja az idejét, pedig nem így szeretném.
- Akkor este indulunk! - szögezte le vigyorogva Zayn.
- Tessék? - visszarázódva a valóságba emeltem a srácra a tekintetem, aki gyorsan megforgatta a szemeit, s úgy gondolta, hogy nem láttam, így mosolyt erőltetett magára.
- Semmi-semmi - intett le vigyorogva.
- Este indulunk, menj, pakolj össze - kedvesen mosolyogva simított végig a karomon Tom, ami először meglepett, de melegséggel töltött el a tudat, hogy alig ismer egy pár órája, és már rendesen viszonyul hozzám.
- Rendben - bólintottam, és az utam a szobám felé vettem... volna - Uhm... nincs nálam semmilyen ruha, amit vihetnék.
- Mert hogy? - lepődött meg Lou - Nem itt laksz a srácokkal?
- Mondjuk így akkor... - nevettem fel zavartan - De egy ideig Kanadában voltam, és szinte mindenem elvittem magammal.
- Oh, értem. És... nincs esetleg valaki, aki eltudná neked küldeni?
- Fogalmam nincs, de azonnal megkérdezem - elcsoszogtam az előszobáig, ugyan is ott hagytam a telefonom, majd felkapva azt kikerestem Justin számát. Nem tudom, hogy alszik-e, vagy stúdióznak, de muszáj lesz felvennie...
- Stella, de jó, hogy hívsz - nevetett fel Alfredo.
- Szia, Alf - halovány mosoly jelent meg az arcomon, s felsóhajtottam - Justin merre van?
- Énekelget-énekelget.
- Milyen bő szavú vagy, hallod-e.
- Mióta eljöttünk, alig lehet bírni Justin-val.
- Miért?
- Passz. Nem mondd el senkinek semmit. Az anyjával jóba van újra, és szinte minden szabad idejét otthon tölti. Már nem járunk el úgy, ahogy azelőtt.
- Sajnálom...
- Még is mit? - értetlenkedett.
- Hogy belefurakodtam az életetekbe. Meg azt is sajnálom, hogy egyáltalán meg kellett születnem. Tököm tele van már mindennel.
- Na, mesélj csak nekem, drágaságom.
- Alf, ez hosszú, és nem telefontéma. Szívesen lennék veletek, de jelenleg itt is a feszültséget váltottam ki az emberekből. A banda fele pipa rám.
- Göndörrel sem beszéltél meg semmit?
- Szerinted lehet bármit is beszélni?
- Valahogy sejtettem. De figyu, fel a fejjel, és ne tántorítsanak vissza. Miért hívtál amúgy?
- Hiányoztok ez minden... illetve, a cuccaim felől érdeklődnék csak...
- Scooter nem mondta?
- Ugyan mit?
- Hát hogy úton vannak a dolgaid Londonba?
- Nekem erről egy szót sem ejtett senki - nevettem fel keservesen - No, ennyit szerettem csak volna, nem is zavarlak titeket tovább..
- Mi van? Ennyi? Csak úgy rám csapod a telefont?
- Ember, tudod mennyi lesz a telefonszámlám?
- Az igaz akkor minden... - kezdte, de egy hirtelen pillanatban, már csak azt hallottam, hogy futnak a telefonnal.
- Wow, Alf, hova futsz?
- Stella, úristen, minden rendben van veled? Jól vagy? Ugye nem bántott az a paraszt?
- Justin, mi van? Miért futsz?
- Alfredo új szokása, hogy becsórja a telefonom, és mikor bejövő hívásom jön, felveszi, mondván, hogy lekoptatja a fanokat, és az általa kitalált kurváimat...
- Akkor nem változott sokat, mióta elmentetek.
- Nem, bizony nem... de ritka szar nélküled minden. Hiányzik a sok baromkodás, közös reggelik, ebédek, meg minden. Kibékültetek?
- Dehogyis! Azt hitted már, mi? Jó lenne, de nem. Menthetetlen már ez a kapcsolat. Mindenkinek csak púp vagyok... - hangom szinte suttogásként csendült fel, és örültem, hogy ha Justin meghallotta.
- Normális vagy? Hallod miket beszélsz? Mi az, hogy púp vagy? Mindenki imád, odáig vannak érted! Miért beszélsz ilyen marhaságokat be magadnak? Mikor lettél ilyen kis punnyadék? Hova tűnt az a Stella Winter, akiért én rajongtam mindig?!
- Te... te rajongtál értem? - hiába, Justin Bieber mindig is a példaképem volt, és meghatódtam ettől a mondatától.
- Ahogy mondod.! Mindenkinek van példaképe, nem igaz?
- De, igaz. Viszont Justin... én nem tettem le semmit az asztalra annak érdekében, hogy példaképe legyek embereknek.
- Elég ismerniük egy bizonyos ideje... - elhallgatott egy pár percre, s folytatta - No de, ne szipogj, mint egy kis gyerek, kapd össze magad, és mutasd meg nekik milyen is vagy. Rendben? De úgy, mint nekem.
- Köszönöm Justin.
- Még is mit? - nevetett - Nem tettem semmit.
- Pedig még is... egy jó ideje, te vagy az egyetlen, aki életerőt tuszkolt belém.
- Erre valók a barátok, nem?
- Igen, azt hiszem. Most megyek, ha nem bánod, mivel így is eleget kell majd fizetnem.
- Oh, sajnálom, nem tudtam. Azt hittem, Alf hívott. Remélem, még beszélünk, no meg találkozunk. Légy jó, vigyázz magadra, és kérek majd helyzet jelentést, hogy mi van veled.
- Oksi, megbeszélve. Még egyszer köszönöm szépen. Aztán vigyázz magadra. Szeretlek, Justin. Szia, te csöves.
- Ezt még vissza kapod, meglásd - láttam magam előtt az arcát, így felnevettem rajta - Én is szeretlek, szia bébibogyóm.
Nevetve, kissé könnyes szemekkel nyomtam ki a telefont, és észre sem vettem, hogy körbe álltak a többiek.
- Nos, a cuccaim el vannak intézve! - felpattantam, majd össze ütve magam előtt a két tenyerem kikerültem őket... illetve csak szerettem volna, de Harry idegesen rántott maga elé.
- Jót enyelegtetek? - vágott fapofát, még is szinte megölt a szemeivel. Nem válaszoltam neki, hisz' nem rá tartozik - Kérdeztem valamit.
- Milyen jogon vonsz kérdőre? - idegesen méregettem, míg Louis próbálta elhúzni tőlem. Szemei szikrákat szórtak, és ha csak ketten lettünk volna, elképzelhető, hogy felpofoz - Engedj el, és inkább arra törekedj, hogy megfogalmazd a mondani valód. Annyi azért leeshetett volna, hogy miattad maradtam itt, és nem azért aludtam melletted, mert rá voltam kényszerülve. Nem veszed észre, hogy elszállt veled a ló? - emberi módon vezettem le neki; a fejemben folyton-folyvást Justin szavai járkáltak.
Az időt, amit Kanadában töltöttem, valóban egy kicsit kimosta az agyam, és ráláttatott egy pár dologra. Azzal ténylegesen nem érek el semmit, ha ordibálok, kikelek magamból, nem mellesleg káromkodom. Azt hiszem az nem egy nőhöz, lányhoz illendő. Miért tagadjam, hogy megváltoztam, ha ez igaz, és nem mellesleg örülök is neki? Viszont az, ahogy Harry változott meg... szerintem nem a legjobb.
- Chö... - szánalmas pillantásokkal ajándékozott meg, miközben feszülten cücörgött. Végig néztem rajta, majd úgy mentem el mellette, hogy érezhetően a vállának csapódott az enyém. Épp' hogy beléptem a nappaliba, újra csuklón ragadtak, és nem éppen kellemesen jutott a tudtomra, hogy egy bizonyos személy volt a tettes. Szorosan magához ölelt, annak ellenére, hogy mellkasára téve a kezem eltoltam magamtól. Illetve csak próbálkoztam.
- Nem megmondtam, hogy ne érj hozzám? - idegesen, fátyolos tekintettel mormogtam a vállába. Kezeim magam mellett lógtak, és arra várt, hogy magamhoz öleljem. Felsóhajtottam, majd minden erőmet össze szedve próbálkoztam kitépni magam szorításából. Sajnos erősebbnek bizonyult.

Az egész szoba csendbe burkolózva várta, hogy megteljen életkedvvel. Nyugodtan, talán túlságosan is nyugodtan pillantgattunk egymásra, de ezen felül nem történt semmi más. Mikor elszerettem volna kezdeni egy témát, nem voltam abban biztos, hogy felhozzam-e, így inkább maradtam csendben.
- Ha megbocsájtasz - köszörültem meg a torkom - Leülnék a géphez, hisz' úgy sem beszélgetünk, nekem meg nincs kedvem pazarolni az időmet, elég, hogy Louis bezárt minket ide.
- Csak tessék - fáradt sóhaj szökött ki ajkai közül, mire bólintottam egyet.
Helyet foglaltam a gépemnél, feltettem a fejemre a fülhallgatót, majd bele merültem a gépembe. Zene hallgatáson kívül mást nem csináltam, mint bámultam a képernyőt. Nem tudtam mivel lefoglalni magam, és ez idegesített a legjobban. Éreztem, hogy bármelyik percben kitörhetek, és akkor aztán mindenki meneküljön előlem. Szinte ordított a belsőm, hogy minél előbb lépjek le innen, mert ha megelégelem akkor bizony kiborulok. Lefejtettem magamról a fülhallgatót, és minden elő jel nélkül próbáltam eltűnni a szobából. Igen ám, ez addig ment, amíg le nem értem a lépcsőn, de ott Louis-ba botlottam, kinek arcán kaján vigyor ékeskedett.
- Hova-hova, aranyom?
- Engem csak ne becézgess! - csattantam fel. Kész, kezdődik a kiborulásom.
- Megbeszéltetek mindent?
- Oh, hagyjál már basszus! - lekevertem neki egy kisebb pofont, de nem olyan erőset, hogy az fájjon neki. Épp' hogy megérintettem, majd kivágva a kert ajtót bíztam abban, hogy az asztalon van kint cigaretta, esetleg Zayn kint ül. Szerencsémre, mindkét dolog ott volt, amire ebben az esetben szükségem volt. Ajak harapva mutattam a kezemet Zayn felé, aki ugyan értette mit szeretnék, nem cselekedett.
- Ez számodra tiltott! Az orvos is megmondta, nem emlékszel? - háta mögé rejtette a dobozkát, ezzel is húzva az agyam.
- Zayn... - idegesen mormogtam a nevét, majd egy nekem megfelelő pillanatban kezei után kaptam s futásnak indultam. Nem tétovázott, utánam eredt, így menet közben kivettem egy szálat a dobozból, a többit eldobtam a fűbe. Azt hittem, ennyi elég neki, ám nem így történt. Már nagyon közel járt, a hely, amerre futhatok pedig fogyott, s tudtam, ha elkap akkor elveszi tőlem ezt az egy szálat is. Villám gyorsan cikáztak a gondolatok a fejemben, hogy mivel tántoríthatnám vissza attól, hogy elvegye tőlem ezt a rudat, és mikor megoldásra leltem, gyorsan nyaltam végig minden oldalát a ciginek. Tudom-tudom, gusztustalan, undorító vagyok, de ez az egyetlen esélye annak, hogy ne vegye el tőlem.
- Fújj már - fintorodott el. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy kimerítette a futás; nem lihegett. Úgy gondoltam, hogy mivel már rajta van a DNS-em, nem kell neki ez az egy szál, így megálltam, és vártam, hátha ezek után vissza fordul, s elmegy. Sajnos rossz feltételezés volt. Egy váratlan pillanatban kikapta a kezemből, és félbehajlította.
- ZAYN! - rivalltam rá eléggé hangosan, mert a bokron ülő madarak gyors ütemben elrepültek, a kert ajtó pedig kicsapódott - TE NEM VAGY NORMÁLIS, EMBER! - folytattam, míg nem megunta ahogy magyarázok neki, és egy egyszerű mozdulattal megfordult, és elment.
Megnyugtatta a többieket, hogy nincs semmi bajom, csak kicsit elborultam az agyam, szóval nem kell aggódniuk, azonban nekem sokkal nagyobb bajom volt. Nem kívülről, hanem belülről. Lezuhantam a fűbe, és mit sem törődve azzal, hogy innen érzem, ahogy Zayn belém vájja a tekintetét elengedtem magam. Feltört belőlem a zokogás, és csak rázkódtam. Sokkalta egyszerűbb lett volna, hogyha elszívhatom azt az egy szálat, mert így megkíméltem volna magam ettől a kiadós sírástól de nem. Nem, mert Zayn Malik úgy gondolta, hogy kicseszik velem, és elveszi azt, amit képes bárhol, bármikor megnyugtatni. Pont ő azaz ember, aki a legtöbbet használja, és tudja -szerintem legalábbis-, hogy mekkora szükségem van erre a dologra, még is megfoszt tőle. Fogalma nincs, hogy mit miért tesz, csak cselekszik, mert az orvos ezt mondta, azt mondta. Mindenki mindig az orvosoknak hisz. Engem emberszámba sem véve. Komolyan mondom elegem van. Igen, talán túl sokszor hangoztatom ezt a mondatot, de az istenit is! Kinek ne lenne elege ha az én életemet kellene élnie?
A hátamra fordulva, kezeimet oldalra csaptam, majd erősen, idegesen markoltam bele a fűbe, s téptem ki a helyéről. Nem érdekelt! Törni, zúzni, rombolni akartam!
Fogalmam nincs, hogy mennyi ideje feküdhettem a nedves fűben, de abban biztos voltam, a két oldalamon található részen a füvet kiirtottam. Addig-addig tépkedtem, míg nem lenyugodtam. És bár ez eltartott egy ideig, megkönnyebbültem. Sajgó fejjel ültem fel, és azt hittem, hogy abban a pillanatban vissza is zuhanok de szerencsére ki tudtam támasztani magam. A kezem szabályosan remegett, igaz alig láthatóan, de én észleltem. Ennek oka, csupán annyi volt, hogy folyamatosan ropogtatom az ujjaimat, és már lazulnak kis a csontjaim vagy mi a szösz.
El-elbotorkáltam az ajtóig, közben meglestem, hogy Zayn nem-e hagyta kint a cigit, de csalódottan nyugtáztam, hogy sajnos túl figyelmes volt, és eltette előlem. Bebicegtem a nappaliba, miközben a hajamba túrtam, s ledobtam magam a kanapéra. Fogalmam nincs, hogy a többiek merre vannak, de jelenleg nem is érdekel. Addig jó, míg nem látom őket, és nem kérdezgetnek.
Lehunytam a szemeim, és próbáltam egy kicsit össze szedni a gondolataimat, de ezt szépen megzavarta a csengő. Felmorrantam, mikor észleltem, hogy senki nem fog helyettem ajtót nyitni, így lassan elsétáltam a nagy, fa ajtóig, majd kitártam.
- Helló, Zayn-t keresem! - mosolyodott el. Először nem tudtam, hogy ki ez a lány, aztán kicsit alaposabban végig mérve, rá kellett jöjjek. Ő bizony csak is Zayn barátnője lehet.
- Gondolom itthon van - vontam vállat, majd megfordulva vissza csoszogtam a nappaliba.
- Ömm... oké, és nem tudod, hogy merre találom esetleg?
- Honnan a francból tudjam, he? - kicsit morcosan, azt hiszem a kelleténél hangosabban morrantam fel, ami látszólag megrémisztette.
- A nevem Perrie Edwards.

- Az király, jó neked! - mű vigyor kíséretében felmutattam a hüvelyk ujjaim, majd ezek után újra elernyedve a halántékom masszírozva lehunytam a szemeim, hátra döntöttem a fejem, és reméltem, hogy elhúz.

- Minden rendben veled? - furcsa hangleejtéssel faggatózott, amin gúnyosan elvigyorodtam.
- Úgy látszik? - fél szemmel sandítottam rá, de ez nem tartott sokáig, ugyan is mint derült égből villámcsapás rájöttem, ki is ez a lány - Ez nem lehet igaz! Te mit keresel itt? Veled beszéltem egy jó ideje! Tudod, telefonon, mikor Malik-val össze kaptatok, és próbáltalak megkérni arra, hogy beszélj vele!
- Oh, hát te lennél az? - mosolya fintorrá alakult rövid időn belül.
- Miért vagy itt?
- Az téged miért érdekel?
- Kérdésre, nem illik kérdéssel válaszolni. Látszik, az illemet nem tanították a te idődben!
- A tiedben sem kicsi szívem.
- Akkor leszek én a te kicsi szíved, mikor megfordulsz és kitakarodsz ebből a házból! - éreztem, hogy nem sok kell ahhoz, hogy ezt a padlizsán hajú lányt is elküldjem anyám tyúkjába, de próbálkoztam vissza fogni magam - Oké, nézd, sajnálom - kezeit össze fonta maga előtt, s felvonva az egyik szemöldökét várta, hogy folytassam - Kurva szar részén vagyok túl az életemnek, újra. Lesüllyedtem, nem is kicsit. Ugyan ez kívülről nem annyira súlyos, de belülről azt hiszem már menthetetlen. Nem veled fogom megosztani ezt az egészet, a lényeg, ha annyit tudsz, hogy egyes pillanataimban eléggé harapós vagyok, és te ezen mos rajta kaptál.
- Rendben, nekem aztán nagyon mindegy, csak furcsa volt, hogy egyedül, vörös szemekkel itt ülsz. Izé... nem vagyok jó az ilyenekben... - kezdte.
- Umm, miben is?
- Hát... látszik, hogy nem kicsit vagy ki, és hát... én meg itt bunkóskodom veled. Szóval bocsánat.
- Gondolom semmi gond - mosolyodtam el kissé feszülten.
- Öhm... azt hiszem megvárom itt Zayn-t, ha nem baj - szint úgy feszülten közelítette meg a kanapét, és helyet foglalt rajta. Kezdett már egy kicsit felbosszantani ezt a feszült helyzet, így egy nagy, és mély sóhaj következtében, felvettem egy mű vigyort, és beszélgetést kezdeményeztem.
- Szóval... te a Little... izé, nem tudom milyen nevű lánybanda énekese vagy?
- Igen, a Little Mix banda énekese - komolyan néztem rá a szóhasználata miatt, és nem kellett sokat várni, egyszerre nevettük el magunkat - Ugye most te is azon nevetsz, ahogy kimondtam hogy Little Mix banda? - kérdezte, mire csak bólogatni tudtam.
- Akkor Little Mix... nem nagyon hallottam még róla. Ciki, meg minden, de ti hogy lettetek híresek? Mennyien vagytok egy bandában? Igaz, hogy csak azért vagy együtt a Malik gyerekkel, hogy nagyobb hírnevetek legyen? Vannak rajongóitok? Hogy viszonyulnak Zayn-hez? - kérdésekkel bombáztam el, és ez nem volt minden.
- Wow... - nevetett fel - Oké, akkor most lassabban, ugyan is igyekszem megválaszolni minden kérdést. Tehát... az x-factor által lendültünk bele a show bizniszbe, ahol sikeresen nyertünk is. Rajtam kívül, még három lány van, Jade, Jesy és Leigh-Anne. Uhm... Micsoda? Ezt még is hol hallottad? Nem, egyáltalán nem csak azért vagyok együtt Zayn-vel, hogy híresebbek legyünk... vagy is... először igen, így volt, de mindegy, ez lényegtelen. Azóta minden megváltozott. És igen, vannak rajongóink, a Mixerek.
- Most csak viccelsz, igaz? - tekintetem újra komollyá változott, de mikor nemlegesen rázta a fejét, feltört belőlem a nevetés - Basszus ne már! Oké - visszatartva a nevetésem próbáltam magam kontrollálni, több- kevesebb sikerrel - És az utolsó kérdésem?
- Ja, igen... mi is volt az?
- Hogy viszonyulnak a kapcsolatotokhoz a rajongóitok?
- Oh, hogy az - mosolyodott el - Imádják Zayn-t. Eleinte nagyon ellenezték a kapcsolatunkat, mert hogy Zayn így szeretne hírnevet szerezni a saját bandájának, valamint egyes Mixerek szerint Zayn-nek én másra nem kellenék, csak arra. Aztán mikor belátták, hogy milyen is valójában a srác, kezdték megkedvelni, és elkerülhetetlen volt az, hogy a banda többi tagját is szemügyre vehessék. Azóta, mondhatni két család majdnem hogy eggyé alakult. Természetesen nekem ehhez semmi közöm, de rettentően örülök neki, hogy a két rajongó tábor közös megegyezés alapján jóban van.
- Ez édes - jegyeztem meg mosolyogva - Igazából azt hittem, hogy egy nyávogós picsa vagy, aki pink hajjal akarja meghódítani a világot, mert akkor még rózsaszín hajkoronával tartottad rettegésben a világot.
- Öhm...
- Bocsi, túl szabad szájú vagyok - vontam vállat vigyorogva - Tudod, először a srácokat is le melegeztem, meg elhordtam őket mindennek, és nagyon most sem változott a véleményem, de jó fejek. Ahhoz képest, amit gondoltam róluk anno, kezd feledésbe merülni, ami számukra nagy megkönnyebbülés, viszont nekem nem tudom jelenleg hogy jön le, na mindegy.
- Semmi baj, örülök neki, hogy nem kertelsz, meg te amúgy is a ,,Nagy szájú Winter" jelzővel vagy feltüntetve ország-világ előtt.
- Ez igaz... sosem értettem hogy miért...
- Ez vicces, mert élőben néztük a legelső közös interjúdat a fiúkkal, és a lányok meg is jegyezték, hogy milyen nagyképűen, mit sem törődve osztottad nekik az észt. Őszinte leszek veled, engem akkor nagyon megfogtál, még is irritált, hogy csak így kimondod a véleményed. Mármint nem úgy értem, csak azért élő show-ban szájalni olyan emberekkel, akik nem tettek ellened semmit, szerintem egy kicsit túlzás.
- Így vissza gondolva rá, lehet, hogy nem kellett volna ennyire az emberek tudtára adnom a dolgokat, de a pillanat heve ezt váltotta ki belőlem. Tűzről pattant lány vagyok, bármikor, bármin, bárkin kiakadok, és meg mondom a véleményem. Az előtt az interjú előtt, csak olyan barátaim voltak, akik ezeket a srácokat fényezték, nekem meg már rohadtul elegem volt. Nap, mint nap azt hallgatni, hogy Harry így rázza a haját, Niall jelenleg a Nando's-ban van, Liam éppen Danielle-vel nyalakodik, esetleg Louis most tette magáévá Eleanor-t, vagy honnan tudjam, Zayn most ment haza és a testvérei már töltöttek fel képet twitterre szerintem eléggé idegesítő. Először, még tűrtem, nem is tudod mennyire kellett magamat kordában tartani, legszívesebben már akkor kilőttem volna a csajt az űrbe, de nem, én végig hallgattam.
- Szar lehetett neked - húzta a száját - Megértem, hogy egy idő után már nem lehet kibírni.
Teljesen megfeledkeztünk az időérzékünktől, és csak beszélgettünk. Semleges témák voltak, még is felszabadult voltam. Mikor a Harry-vel való kapcsolatomról kérdezett, akadozva ugyan, de válaszoltam a kérdéseire, mert ő is így tett.
- Szereted még? - őszinte érdeklődéssel kérdezte. Alig ismerem pár órája, és már ilyen témát nyaggatunk. Kék szemeivel az enyémeket kereste, és mikor megtalálta, nem engedte, hogy elpillantsak. Türelmesen várt a válaszomra, és az igazság szerint nem tudtam kiigazodni magamon.
- Én... - kezdtem bele, de azonnal meg akadtam. Fogalmam nincs mit mondhatnék.
- Akkor úgy kérdezem, mit érzel iránta? Mikor meglátod, milyen érzések vannak benned?
- Miért érdekel?
- Míg együtt voltatok, Harry valahogy felszabadultabb volt. Nem az, hogy boldog, mert Ő alapjában véve egy boldog ember; nem tud olyan lenni, hogy egy nap nem mosolyog. Legalábbis, én így ismertem meg. De míg veled volt, felhőtlenül élte mindennapjait. Nem érdekelték a pletykák, nem piált -nem mintha most azt tenné, de míg nem voltál itt volt olyan, hogy azt sem tudta fiú-e vagy lány-, és... egyszerűen mindennek a jó oldalát látta. Szeretnélek titeket újra együtt látni. Olyan aranyos pár voltatok, miért kellett így tenni-venni a dolgokat?
- Most ha engem akarsz hibáztatni, akkor elmondom, nem én voltam a felbujtója a kapcsolatunk végének.
- Egy szóval sem utaltam erre, vagy ha még is így jött le neked, nem így szántam. Egyszerűen csak gondold át mit, mikor cselekszel, és hogyan. Én is pórul jártam, de te voltál az a személy, aki belém öntötte akkor a lelket. Te mentetted meg a kapcsolatom Zayn-vel! - erre nem tudtam mit reagálni. Akkor úgy gondoltam, hogy miattam nem kapja vissza majd Zayn ezt a lányt, erre kiderül, hogy én öntöttem belé lelket? Nagyon félre ismertem a lila hajú csajt.
Nagy levegőt vettem, és ráemeltem a tekintetem, mire kissé zavarodottan nézett.
- Még mindig szeretem Harryt... 

Kérdés: Vajon Perrie-nek vannak hátsó szándékai Stella-t illetően?:) 

2013. augusztus 11., vasárnap

66. "Mesélj, mi jót csináltál odakint azokkal a rossz emberekkel?! "

Hai Babes:)

Nem sok mindent mondanék, talán annyit, hogy rettentően szépen köszönöm a +46 feliratkozót, a 7 kommentet(kissé meg is könnyeztem őket:3), a tetszikeket, és a 1+ díjat!♥ Tényleg! Nélkületek nem tudom, hogy merre lenne ez a történet! Köszöntöm az új olvasóimat is körünkben, remélem, elnyeri a továbbiakban is a tetszéseteket a történet!:)
Most is ugyan úgy várom a komikat, mint az előző résznél:):$
Kezdődjék is a történet:3 

Love ya,
ß♥  xoxo


Nem értem a kapcsolatukat. Számomra ez már sok lenne, és túlságosan kusza. Nem hiszem el, hogy Harry egy ilyen lányba szeretett bele, és most ezt az érzés viszonzott. A kérdésem, már csak annyi; miért féltékeny rám, és más fiúkra? ~ Josh Devine

.:: Stella szemszöge ::.

Hosszú napon voltunk túl. Oké, ez még tőlem is furcsán hangzott. 
Miután nagyjából mindent lerendeztünk Harry-vel, nem mentünk le a többiekhez, hanem a kettőnk jövőjén kezdtünk el agyalni.
- Szóval, azt mondod, hogy Tom nem engedi hogy együtt legyünk - bólintott - Rendben, és miért nem?! 
- Elmondása szerint, mikor együtt voltunk, sok rossz pletyka jelent meg rólunk, és ez nem tetszett neki.
- Még egyet is értenék vele, ha igaza lenne - megráztam a fejem, és folytattam - Milyen jogon szól bele amúgy a magánéletedbe? 
- Ő a menedzsment. 
- Na, és szerinted én azt nem szarom le magasról? Engem kifejezetten nem érdekel, amit össze hadovál. Ha szeretlek, akkor nem tehet ellene semmit. Azért, mert egy-két rossz pletyka megjelent rólunk, nem kerget a halálba. Azért Ő sem lehet ennyire balfasz! Nézzen már magába az ilyen, kérem szépen - Harold az ágyon elhasalva és az ölemben feküdve hallgatta, ahogy magyarázok, és szerintem belül, már majd' megszakadt a nevetéstől, legalábbis a szemei sarkában azok az apró nevető ráncok, erre engedtek következtetni - Oké, nevess, nem érdekel! 
- Annyira túlreagálod, hogy nagyon - kiengedte mély hangját, és tőle zengett az egész szoba. Nem mondom, fantasztikus volt hallgatni, ahogy nevet, és jól érzi magát. Nem tudom miért, de mikor Justin-val voltam, Harry-t kerestem benne. Meg úgy mindenkiben. 
- Örülök neki, hogy jól szórakozol, Styles... 
- Régen hívtak már így - sóhajtott fel, majd folytatta a nevetést. 
- Akkor kezdj ráhangolódni, mert így foglak hívni egy ideig. 
- Nekem megfelel, csak beszélgessünk - erre, már nem tudtam mit felelni - Mikor csináltattál magadnak tetoválásokat, hm? 
- Kanadában még - mosolyodtam el. 
- Jelentésük van? Apropó, nekem is van keresztem - sejtelmes mosollyal mutatta meg a bal kezén elhelyezkedő kereszt tetoválását. 
- Ez most meglepett, de igen, van mindegyiknek jelentése - krákogtam - A kereszt, az Danielle miatt van, a Believe meg... hát csak...
- Bieber-t jellemzi, mi? - nevetett fel kínjában, mikor kezével megsimította a feliratot.
- Haha, vicces vagy! Még a májam is röhög - vettem fel egy művigyort - Nem miatta van, ha érdekel. 
- Engem, a ,,H" érdekel, a jobb csuklódon - bent rekedt a levegőm, mikor ajak harapva felpillantott rám - Az mit jelent? - oh, ha te azt tudnád Styles... ha te azt tudnád. 
- Hát... tudod... - kezdtem zavartan. Nagy, zöld íriszeivel lyukat vájt a szemeimbe, s közben pimaszul elvigyorodott. Tudta, hogy miről van szó, még is egy halovány félelmet láttam a szemeiben - Nos, ez... hosszú történet...
- Jöttök enni? - rontott be a szobába Niall.
- Igen, egy perc, haver - intett neki a göndör, még mindig a tekintetem állva. Niall kisorolt a szobából, s mikor én is felszerettem volna állni, visszaestem az ágyra - Szóval? 
- Tudod, miért kérdezed?! - rivalltam rá - Most pedig menjünk, nem is reggeliztem... asszem'. 
- Nem fogod megbánni? - sóhajtott fel, szemeiben újra aggódást véltem felfedezni. 
- Nem hiszem - vontam vállat egyszerűen - Akkor meg sem csináltattam volna. 
Alex megmutatta tehetségét, ugyan is lasagne-t készített ,,ebédre" amit mindenki lelkesedve fogadott, és tömte tele magát. Niall-vel az élen három tányérral bevágtunk, de lehet, ha maradt volna még, nem maradt volna. Értelmiségi szintem alacsonyan üti a nullát, de ezt el kell fogadni. 
- Hallom lettek tetkóid - törte meg a csendet Zayn - Kanadában csináltattad? 
- Túl vagy informálva - böktem ki egyszerűen. 
- Hiányzott már, hogy valaki ilyen kurtán beszéljen velünk - kacagott fel Niall - Nekem még nincs tetkóm. 
- Oh, ne is legyen, Horan - szólaltam fel azonnal - Te úgy vagy tökéletes. Ne hogy elmerd csúnyítani magad! - lehet, hogy ez a többek szemében sértésnek tűnt, de meg kell kímélnem a rajongóit attól, hogy tetkója legyen, meg Őt magát is. 
- Hogy mi? Azt mondod, hogy csúnya vagyok a tetkóimmal? - sipította Louis, eléggé magas hangon. 
- Nem pont ezt mondtam... 
- Csak erre akartál kilyukadni - fejezte be helyettem Liam. 
- Az majdnem ugyan az! - folytatta a sértődöttet Louis.
- Mondd csak, mennyi van a jobb kezeden, kedvesem? 
- A jobb karom belső felén van egy gördeszkázó fiú, ami majd a fülesemen is lesz a turnén, egy 'Oops' felirat, egy iránytű, két ilyen... tudod ezek - mutatta meg a két jelent a kezén.
- Idézőjelek? - nevettem el magam.
- Igen, na, abból kettő, egy kis kamera, papír repülő, patkó, egy kávéscsésze meg itt kívül egy madár, hivatalosabbik nevén, Kevin. 
- Wow, és ezt mind az alatt a két-három hónap alatt csináltattad? 
- Aha, Eleanor-val voltunk egy pár helyen, nem igaz, hogy nem olvastad - nevetett fel - Meg még szeretnék. A mellkasomra is, meg a jobb vállamra, esetleg a sípcsontomra. Még nem tudom. 
- Teljesen elrondítod magad, Tomlinson... minek ennyi tetkó? Meg neked is Zayn, rólad Harold nem is beszélve, aztán drága Liam, te is meggágyultál? 
- Most miért? Neked is van! - szabadkozott Liam - Nem is egy! 
- Oké, de nem olyan nagyok, mint nektek! 
- Mennyi, milyen és hol van neked? - vonta fel a szemöldökét Malik. 
- Bal, és jobb csukló, a jobb kezem oldala, és a nyakamon, meg még szerettem volna, csak Justin mondta, hogy álljak le, mert túl sok lesz egyszerre. 
- Kezdésnek elég ennyi - nevetett fel - Meglátod, alig telik el egy hónap, már a legközelebbi tetkószalonba kötsz ki. 
- Nem számít. Nekem már nem, legalábbis - csak én nevettem fel, mindenki más, komolyan nézett rám - Mi van? - pillantottam rájuk. Mikor nem válaszoltak, felálltam az asztaltól, a tányérom a mosogatóba tettem, majd helyet foglaltam a kanapén. Magam elé húztam az ott található laptopot, megnyitottam egy új oldalt, majd nagy bőszen belemerültem a netezésbe. 
Este olyan, tíz-tizenegy óra felé hagytam abba a gépezést, de akkor is már csak azért, mert majd kiestek a szemeim. Közben kidőltek mellettem a többiek. Alex, Liam és Harry elpárologtak. Niall még igen csak éber volt; tömte magába a chipset felváltva a kukoricával és a kólával, Zayn elfolyt mellette, míg Louis a fotelben kapott helyet. Lecsuktam a gépet, mire Niall hirtelen fordult felém. 
- Megijesztettél, basszus - kuncogta el magát. 
- Sajnálom, nem akartam - villantottam vigyort - Szerintem felmegyek, és lefekszem, mert kiesnek a szemeim. 
- Tőlem, én még maradok Zouis társaságában. 
- Ahogy gondolod - vontam vállat, amit egy ásítás kísért - Jó éjt, Horan - a kanapé mögött mentem el, így össze tudtam borzolni az amúgy igen csak megnőtt szőke haját. Intett egyet, majd újra belemerült a filmbe. 
Felérve az emeletre, már megszokásból jobbra fordultam, de mikor már benyitottam volna a szobába, hirtelen fordultam balra. ,,Nem mehetek be! Már nincs miért!" - emlékeztettem magam, majd alighogy beértem a saját szobámba, egy jól ismert, nagy tenyér csúszott a derekamra.
- Oda is bejöhetsz - suttogta - Sejtettem, hogy te jössz fel, Niall szeret hajnalok-hajnalán filmezni. 
- Nem, megyek, lefekszem - nagyot nyeltem, mikor mindkét kezét elcsúsztatta a hasamig, majd összekulcsolta őket előttem. 
- Aludj velem... - könyörgött - Kérlek... 
- Miért lenne az jó nekem? 
- Mert egy jó ideje csak a macid van nekem. Azt szeretném, ha végre velem lennél, vagy csak mellettem. Hiányzol Stella, értsd meg! - szó fosztottan álltam előtte, még szerencse, hogy háttal - Csak egy este, alvásról van szó, sem több, sem kevesebb.
Így történt az, hogy az Harry Styles megvezetett, és mellette töltöttem az éjszakát.

Nincs is szebb reggel annál, mikor a szeretett fiú karjaiban ébredsz. Teljesen a hátamnak simult, meleg lehelete csiklandozott, míg a hasamat simogatta. Megmosolyogtam a tettét, ugyan is nem volt még olyan reggel, mikor egy ilyen dologra keltem volna. Édes gesztus volt tőle, azt meg kell hagyni. Igazából, fogalmam nincs, hogy mi van köztünk, és mi nincs, mert hogy még mindig nem békültem meg a tudattal, és szerintem Ő sem. Ő féltékeny Justin-ra, míg én mondhatni Taylorra, és azt hiszem ez így van rendjén. Engem, még mindig úgy emlegetnek, hogy Justin Bieber barátnője, és mivel Justin visszament már Kanadába, fogalmam nincs, hogy fogjuk megbeszélni a dolgokat. Nem említettem volna? Tegnap este még kaptam egy üzenetet, miszerint Justin-nak jelenése van a stúdióban, így ők már vissza is mentek. Mondhatom, faszántos kis együtt működés volt az Ő részükről, de rendben, ám legyen, fejet hajtottam előttük, elvégre Ő még is csak JB.
Édes puszik a nyakamon rángattak ki a gondolataim sokaságából, és nem bántam. Közelebb bújtam a sráchoz, amit halkan nevetve fogadott. Fogalmam nincs, hogy miért közeledtem hozzá, mikor még közel sem békültünk ki, de azt hiszem ezt csak a helyzet hozta ki mindkettőnkből.
- Jó... reggelt... - a két szót közt ejtett egy-egy puszit, amin el-elmosolyodtam - Megmondtam, hogy aludj itt - nem válaszoltam, csak hagytam magam. Rég keltem már ilyen szépen, és őszinte leszek furcsállom hogy a többiek még nem rontottak be.
- Haragszom még rád... - megtörtem a csendet, mikor már csak azt hallottam, hogy halkan veszi a levegőt, és minden bizonnyal ő is gondolkodik.
- Sejtettem - nagy lendületet vettem, és átfordultam a másik oldalamra. Hirtelen dobtam le magam az ágyra, és azt sem figyeltem, hogy hova, így ráestem Harry bal oldalára, illetve kezére, mire feljajdult.
- Ennyire nem vagyok dagadt - mormogtam vigyorogva, majd leszálltam róla - Szóval...
- Szóval?!
- Miért vágsz közbe?
- Te is mindig ezt csinálod. Bármit mondunk, ami szerintünk igaz, de közbe vágsz, és...
- Ez nem igaz!
- De, igaz, most is azt csináltad! - nevetett fel rekedten - Szóval, mi szóval?
- Nem beszélek veled! - duzzogtam.
- Tudom, hogy szeretsz - direkt mondta. De nem érdekel, nem fogok válaszolni - Mindenkinél jobban. Nem tudod letagadni, mert egy azt mondtad nem beszélsz velem, kettő... - halkult el - kettő pedig mert mikor szakítottunk azt mondtad... - ezt az utolsót, csak suttogta, de éppen annyira mondta hangosan, hogy meghallottam.
- Hát még emlékszel rá?!
- Szerintem senki nem tudná elfelejteni, mikor lepattintják, de előtte közlik vele, hogy szeretik.
- Nem pattintottak le senkit. El kellett volna fogadnia az illetőnek, hogy várni kell.
- És még is meddig? Férfiból volt, a csaj gondolhatott volna a srácra is.
- Igen? Neki hogy esne, ha szét basznák? És nem először? Mert oké, vigyázhatna jobban is a csaj, de akkor nem kellett volna olyan ügyekbe keverednie.
- Ügyekbe? És miért nem beszélt ezekről az ügyekről a barátjának?
- Mert nem kellett a barátjának minden mocskos dologról tudnia!
- Éppen azért volt a barátja, hogy segítsen neki, mindenben! Vagy talán félt elmondani? Félt, hogy utána a srác megutálja? Esetleg elítéli?
- Benne volt a pakliban!
- Héj, srácok, mi folyik itt?! - rontott be Niall. Mit sem foglalkozva vele, folytattuk.
- Előbb meg kellett volna ismernie a srácot, és nem elsőre elítélni!
- Megismerte a srácot, megbízott benne, elmondta neki az élete legnagyobb hibáit! Egyet ki mert hagyni, és már azt kell állítani, hogy nem bízott meg a fiúban?
- Srácok... - mormogta Niall, de meg sem hallotta szerintem Harry. Csoda, hogy én oda figyeltem...
- Talán nem kéne mindenen felkapnia a vizet a csajnak, és nem kellene mindenhova elmennie, elszabadulni hanem rendesen meg kellene beszélnie a dolgokat a pasival! Talán akkor nem lennének feszültségek! Talán!
- Oh Harry kussolj már, az életbe is! - csattant fel Niall, majd beljebb lépett a szobába - Miért hangoskodtok? Itt vannak Louék! Lux amúgy titeket keres. Örülnénk neki, ha csillapodnátok, ha már nem jöttök le! Kora reggel van, kuss legyen. Laknak a szomszédban is! Szerintem rohadtul leszarja mindenki körülöttetek, hogy mi van köztetek jelenleg! - miután befejezte a kioktatásunkat -ami amúgy Nialltől nem megszokott- csendben méregetett minket, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy kussban maradunk, mint azt kérte, elment. Megvető pillantásokkal lövelltük egymást, de nem zavart. Ki akartam vele békülni, de nem jött össze. Kezdek kételkedni abban, hogy nem is Tom miatt nem szabad együtt lennünk, hanem Harry nem visel el. Rendeztem a vonásaim, majd ahogy voltam, szinte kirobbantam a szobából. Jól kezdődik a napom! Átslattyogtam a saját birodalmamba, azon belül a fürdőbe, ahol elvégeztem a reggeli teendőimet, majd a szekrény előtt megállva kezdtem el gazdálkodni, az itt maradt ruháim közül. Könnyű volt, hogy mit veszek fel, mert pár fehérneműn, valamint két nadrágon, és egy felsőn kívül nem volt más a szekrényben. Kiválasztottam egy ülepes melegítőt, egy szürkés felsővel, és mivel hűvösre fordult az idő, felhúztam az egyetlen itt lévő ugyan csak szürke pulóverem. Egyszerű, laza kontyba fogtam a hajam, eztán hangot adva az érkezésemnek becsaptam a szoba ajtóm, és lefele indultam. Lux kacaja töltötte be a nappalit, így akarva-akaratlanul is, de elmosolyodtam. Míg a srácok körben ültek a földön, Lou ha jól láttam rúzsozta ki a kislányt, aki már nem is olyan kicsi.
- Hellóka - intettem, ezzel magamra vonva a figyelmet.
- Csak nem ki veszekedtétek magatokat? - kezdte Liam, mire megforgattam a szemeim, s a konyhába léptem - Már meg sem ismered a vendégeinket?
- Oh, Liam, pofa be - mormogtam rájuk sem nézve. Igen, lehet, hogy be kellett volna mutatkoznom a kanapén henyélő srácoknak, de nem volt erőm hozzá.
- Lux is itt van - krákogott Niall. Hangjából ítélve, megint felhúzta magát.

- Mi van Ír manó - nevettem fel - Nem volt elég a reggeli? Esetleg nem találtál kincset? - csak én nevettem, ez biztos. Talán, mintha Louis mosolyodott volna el, de egy pár perc alatt egyenes vonalat formált ajkaival - Oké-oké, már itt sem vagyok - kézbe vettem az elkészült kakaómat, majd sprinteltem is ki a konyhából - Milyen nagyot nőttél kis csaj - megmosolyogtam, míg Lou próbálta kifesteni, és már ott sem voltam.
- Stella? - már majdnem hangosan szólaltam fel, hogy "Mi a fasz van?" míg nem eljutott a tudatomig, hogy Lux szólított meg.
- Tessék?
- Gyere - integetett maga felé. Tekintetem a többiek között cikázott, majd felsóhajtottam - Lécci' - kért aranyosan. Letettem a bögrét, mikor láttam, hogy felém közeledik, majd karjaim közé kaptam.
- Jól áll a rózsaszín - nevettem fel, majd apró puszit leheltem arcára.
- Khm... - Liam újra magára vont a figyelmet, mire egy nagy mosollyal az arcomon ráfigyeltem, mint aki nem is sejti, hogy mit szeretne.
- Tessék, kedves, Liam James Payne? - furcsa fintorral az arcomon kezdtem el a kanapé felé sétálni, mire a kezemben elhelyezkedő kicsi lány felnevetett.
- Oké, ne húzzátok már ennyire a dolgot - pattant fel az egyik srác a kanapéról - Tom Atkin vagyok, Lux apja - nyújtotta a  kezét.
- Örvendek, és gratulálok ehhez a gyönyörűséghez - mosolyodtam el - Stella Winter.
- Nos...  a szépségét az anyjától örökölte, de köszönöm. Megszenvedtünk vele... - sandított fél szemmel Loura.
- Jól van, látom, nálatok is megy az élet rendesen.
- Sandy Beales - biccentett a másik.
- Jon Shone.
- Dan Richrads.
- És én, a legjobb, a legszexibb, a legtökéletesebb, Josh Devine.
- Kedves Joshua, örvendek a szerencsének - nevettem fel, miután mindenki bemutatkozott - Annyi kérdésem lenne, hogy mit kerestek itt mindannyian?
- Istenem... - sóhajtott fel Zayn - Te mást nem tudsz kérdezni, mint hogy minek van itt mindenki, és, hogy mit akarnak tőled! Mert még ha tőled akarnának valamit, de az istenit is! Ők a banda tagjai, ugyan úgy járhatnak át hozzánk, mint bárki más.
Csend keletkezett a szobában, míg Zayn-vel megöltük egymást szemmel. Már épp' nyitottam volna a számat, hogy leszóljam, mikor megzavarták az addigi idillt.
- Harry bácsiiii - Lux nagyot kuncogott, s mikor megfordultam Harryvel találtam szembe magam. Természetesen, mint mindig, most is eszméletlen helyes volt, talán túlságosan is, pedig, csak egy farmerben, és egy szürke pólóban virított.
- Drágám - nyújtotta a kezét a kis lány felé, aki furcsa módon inkább hozzám bujt, mint sem ment a göndörke kezei közé.
- Haha, engem jobban szeret! - öltöttem rá ki a nyelvem, mire ő is így tett. Sunyin mosolyogva foglaltam helyet végül a kanapén, és elegyedtem játékba Lux-val.

Teljesen megfeledkeztem a többiekről, és Josh-t sem érdekelte nagyon a bent folyó téma, így hármasban kimentünk a kertbe, és játszottunk a kislánnyal, miközben beszélgettünk. Sok közös téma feljött, így nem szenvedtünk hiányt semmiben. Néhány megnyilvánulásánál szó szerint sírtam a nevetéstől, sőt, Lux majdnem bele esett a medencébe, így duplán rám jött a nevethetnék, pedig egyáltalán nem lett volna vicces ha belebukfencezik a vízbe. Zayn, és Harry, többször is feltűnően kikukkantottak az üvegajtón, min muszáj volt nevetnem. Olyan féltékeny Harry, hogy az nem igaz. Pedig, nem kezdenék ki a dobosukkal.
- Figyelsz rám? - egy adag víz került az arcomba, mire összerezzentem, és Joshra emeltem a tekintetem.
- Bazdmeg! - a víztől besötétült a szürke felsőm, sőt, a nadrágomra is ment, de nem zavartattam magam. Ha Ő így, akkor én is így. Vártam, hogy egy olyan pillanatra, mikor kissé elbambul, ami nem sokkal ezután meg is történt majd a mellettem elhelyezkedő vizes palackot felvettem, s úgy ahogy volt, az egészet rányomtam. Lux nagyot nevetett, miközben hátradőlt a pokrócon, így én is elnevettem magam. Nevettem? Fuldokoltam! Josh olyan fejet vágott, mint amilyet még életemben nem láttam. Grimaszolt össze vissza, köpködött, közben elküldött egy melegebb éghajlatra szép szavakkal, ügyelve a kislányra. Mikor látszódott már, hogy direkt csinálja, jobbnak láttam spurizni. Felpattantam, és már szaladtam is a kert másik végébe. Lassan, komótosan kezdett utánam jönni, mire Lux is felállt, majd megelőzve a dobos gyereket futott felém. Mikor az ölembe kaptam a kislányt, Josh gyorsítani kezdett, majd amint elénk ért, felsóhajtott.
- Harry ideges - mormogta.
- Nem meglepő - vonogattam a vállam - Nem izgat. Magának csinálta.
- Azt hiszi akarok tőled valamit - folytatta, mire felnevettem.
- Higgye - bólintottam egyet megerősítésül, majd folytattam - Én vajon mit hittem, mikor Taylorkával az oldalán sétált be a házba?
- Furcsa kapcsolatotok van, ez biztos, de inkább nem szólok bele...
- Jól teszed, és ne is figyelj arra, amit mondd. Mindent össze kutyul, azt hiszi, minden kézenfekvő csávóval összefekszem. Hülye ez, csak nem forog.
- Ha kiküldeném, beszélnétek? - tett ajánlatot.
- Ideg bónás - utaltam a göndörre - Nem hiszem, hogy az ordításon kívül, mást is tenne.
- Ha így állsz  hozzá, mást nem is fog tenni.
- Őszintén, te most ki pártját fogod?
- Egyikőtökét sem. Harry mellett kellene kiállnom, de szegény volt annyira hülye, hogy eljátszotta magát nálam.
- Ti gondolom nagyon szoros barátságban vagytok, nemde?
- Igazából Niall-vel vagyok úgy, hogy nagyon-nagyon szoros barátság. A többiekkel is közel állunk egymáshoz, de olyan, mint ha Niall a testvérem lenne, és sok mindent éltünk mi meg együtt.
- Imádni való gyerek, az biztos. És különleges is. Olyan szerencsésnek mondhatja magát Lucy...
- Te is - mosolyodott el - Gondolj bele most mennyi lány lenne a helyedben, Stella... Harry ott aggódik, látom magam előtt az arcát, ahogy jelenleg is méreget minket. Lyukat váj a hátamba a szeme.
- Tudom milyen - húztam a számat - De majd ha akar erről az egészről beszélni, akkor ide jön. Vagy megkeres. Én nem fogok lépni. Most rajta a sor.
- Ahogy gondolod, de azt jegyezd meg, hogy ha egyszer vissza is kapjátok egymást, próbáld meg nem elveszíteni. Még a utálkozók is abban bíznak, hogy Harry újra boldog lehet melletted, még ha meg is vetnek, és leribancoznak - furcsa volt hallgatni, ahogy szinte mindenről tudott, és el is mondta - Nem te vagy az egyetlen lány, akivel tartom a kapcsolatot - nevetett - Szerinted Eleanor mennyiszer jött hozzám oda egy-egy koncert közben, hogy ez neki nem megy, nem bírja, vagy csak úgy, hogy segítsek neki, mert ez túl sok?
- De hisz' ott voltam vele végig...
- Igen, kivéve, mikor Ő itt volt Londonban...
- Jó, oké, figyelj... nekem is sok. Azt mondtam, hogy nem érdekelnek az ilyen levelek, meg megszólítások, de legbelül igen is égetnek azok a szavak. Miért lennék ribanc? Saját akaratomból, eddig három emberrel feküdtem le. Kétszer pedig hát... - sóhajtottam fel - megerőszakoltak, de ez mindegy is - hessegettem el gyorsan-gyorsan a dolgot.
- Oké, nem kell erről beszélned, ha nem megy - mosolyodott el kedvesen - De most már menjünk be... - bólintottam, majd elindultunk a többiek felé. Karját átdobta a vállamon, és így andalogtunk befelé.
- Anya - szinte kiugrott a karjaim közül a kis szőkeség.
- Mesélj, mi jót csináltál odakint azokkal a rossz emberekkel?! - nevetett fel Lou.
- Na, a végén, még eltaszít magától az a gyerek! - morrantam fel játékosan, mire Josh velem egyetértően bólogatott.
- Dehogy! Lux nem olyan, igaz, kicsim?
- Bazdmeg! - ordította a kis csaj, mire Lou belém vájta a tekintetét.
- Oops... kaptam a szám elé a kezem, mire mindenkiből feltört a nevetés, még Luxból is. Ezt jól megcsináltad, Winter!

Kérdés: Mit gondoltok, Harry túlreagálja ezt a dolgot? Mármint, hogy mindenkire féltékenykedik, vagy ez teljesen normális ebben az esetben?:)