2013. szeptember 25., szerda

70. "Nem úgy kellett volna megtörténnie, hogy segg részeg vagyok!"

Hii, Darlings:)


Nagyon-nagyon szépen köszönöm, az 51+ feliratkozót, a 7 kommentet, a több, mint 15+ 'Tetszik'-et! Ezek mind nagyon sokat jelentenek nekem:') Most is... alig hiszem el, hogy már a 7O. fejezetet teszem közzé:') Köszönöm, hogy olvassátok, hogy velem vagytok:$ Nélkületek, sehol nem lenne ez a történet:) Így nagyon szépen köszönöm, sokadjára is! Nem is rizsáznék tovább, jó olvasást mindenkinek, és most is várom a véleményeiteket:)

Love ya, ß♥ xoxo



Néha, mikor lusta vagyok valamihez, csak hagyom, hogy sodródjak az árral. A probléma, csak annyi, hogy nagyon sűrűn vagyok ebben a helyzetben, de ez van. Ez mind-mind velem jár, és a velem élőknek, ezt el kell fogadniuk. Olykor én is hozok meggondolatlan döntéseket ~ Stella Winter

.:: Stella szemszöge ::.

Nem sokkal azután, hogy elment Niall, felébredt Lux, és Lou is pont akkor érkezett meg a szobába. Folyamatos hálálkodással távozott tőlünk, immáron a kis Luxszal, így ketten maradtunk. Igazából először furcsa volt. Csak ültem az ölében, és néztünk egymás szemeibe. Nem beszéltünk, még is néha el-el mosolyodtunk, a semmin. Nyugodt volt körülöttünk minden és ez még inkább érdekelt. Nem volt megszokott, hogy Louis nem baromkodik, vagy éppen nem szakítja ki az ajtót azzal, hogy dörömböl. Nyugodt körülmények között voltunk egymás társaságában, és jó volt.

- Most nem szeretnék titkolózni - mély hangja csengett az ,,üres" szobában - Mármint, a rajongóink előtt. Tudniuk kell. Épp' elég volt az, hogy nem tudtak arról, hogy voltam már veled együtt...
- Jó, de... - félbeszakított.
- Kicsim, imádni fognak, ezen ne is agyalj - elmosolyodott, s én is e ként tettem.
- Nem erről van szó, Harry. Az előző kapcsolatunkról, is tudtak, nem? - elgondolkodott, s miután nem lelt válaszra megforgattam a szemeim - Mindegy, nem lényeges. Anyukáddal miújság?
- Semmi! - röviden, tömören mondta el, és nem lepődtem meg rajta. Igaz, azt sem tudom, mi történt.
- Miattam vesztetek össze, igaz? - halkan felsóhajtottam, s megrázta a fejét, ezzel kimutatva nemleges válaszát - Ne, csak ezt ne... most kezdtük újra a kapcsolatunkat, és azt szeretném, ha ez a bizalmon alakulna... ha már az első nem sikeredett ilyenre.
- Este eljönnél velem vacsorázni? - hirtelen váltott témát, amin mosolyognom kellett.
- Első hivatalos randevú, Mr. Styles?
- Akár, Miss. Winter - együtt nevettünk fel a kis ,,játékon" s tovább folytattuk az eszmecserénket, a konkrétan semmiről. Jelentéktelen dolgokról beszélgettünk, megfeledkezve az idő érzékünkről, s arról, hogy pontosan hol vagyunk, és miért.
Mivel még Harry sem tudta - igen, Ő maga vallotta be, hogy nem tudja, hogy hova megyünk el este - hogy merre szeretne elmenni, és nem is olyan jártas Olaszországban, így annál a tervnél maradtunk, hogy mint két ,,barát" megyünk el enni, így senki nem köthet bele, hogy netalántán együtt vagyunk-e. Az idő eléggé kedvezett nekünk, így egy rövid nadrágot vettem fel, egy mickey egeres felsővel. Alap sminkem után, én késznek nyilvánítottam magam, ám Harry még sehol nem volt. Gondoltam egyet, s magam elé húzva a gépet - ami nem tudom hogyan került ide, nem mellesleg bekapcsolt állapotban - meglátogattam a már oly' rég használt közösségi oldalakat. Tömérdek üzenetem érkezett most is, és a követőim száma is meghaladta a tíz milliót, ami úgy gondolom eléggé jó, ahhoz képest, hogy egy senki vagyok... na, igen, de ismerek egy csomó híres embert, nem mellesleg a szüleim eléggé nagy górénak számítanak, így nem csodálkozom ezen. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, így a keresőbe beírtam, hogy Liam Payne és új kedvese. Rengeteg találat lett, s a frissítések folyamatosan érkeztek. A rajongók többsége nem örült az új lánynak, de voltak olyanok is, akik sokkal szívesebben látták ezt a Sophia-t - azt hiszem, így hívják a lányt - Liam mellett, mintsem Danielle-t. Nem tudom, hogy Liam-nek mióta van ezzel a lánnyal kapcsolata, de hogy megváltozott, az biztos. Nem csak én vettem észre, hanem a rajongók is. Nem volt szívem elolvasni a tweeteket, amiket Liam-nek írtak a barátnőjével kapcsolatban. Először is azért, mert nem az én ügyem, másodszor, mert én megszeretném ismerni ezt a lányt, s végül, de nem utolsó sorban, nem az én rajongóim, szóval nem nekem kell pátyolgatni őket, hanem a hatalmas, és rendíthetetlen Liam James Payne-nek. Azt hiszem James a középső neve...

- Kész vagy, szívem? - cuppanós puszit kaptam a bal arcomra, feltehetőleg Harry-től, s oldalra fordítva a fejem szembe is találtam magam a tökéletesség netovábbjával.
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy így fogsz eljönni velem? - meredtem rá, nagy szemekkel.
- Mi a problémád?
- Az, hogy túlságosan szexi vagy, és... nem szeretnék rád ugrani az egyik adandó percben! - vallottam be őszintén, és lemerném fogadni, hogy talán, egy kicsit el s pirultam.
- Ha ha - megforgatta szemeit, s magával szembe megállított - Ezt én is elmondhatom rólad! - hatalmas vigyor terült szét az arcán, s egy laza mozdulattal hátra söpörte a hajam a vállamról - Nocsak...
- Erm... igen?
- Ezt meg ki csinálta? - képzeletben, jól homlokon csaptam magam, amiért nem alapozóztam le a nyakam. Hát persze, hogy azzal szemezett.
- Öhm... nem lényeges. Azt hiszem, a buliban tegnap... igen, ott történt. Nagyon homályosan emlékszem mindenre. De mindegy is, menjünk! - mű mosolyt erőltettem magamra, s próbáltam előre tuszkolni, csakhogy nem mozdult el - Na, gyerünk, ember!
- Biztos nem tudod, hogy ki lehetett az, aki kiszívta a nyakad?
- Biztos! - szemrebbenés nélkül hazudtam a szemeibe, s talán nem kellett volna. Abban a pillanatban vissza szerettem volna szívni azt az egy szót, amit mondtam, de tudtam, ezt nem lehet nem megtörténté varázsolni. Csalódottság ült ki karakteres arcára, s kezeimet is elengedte, majd maga mellet lógatta le. Továbbá sem szakította meg a szemkontaktust; csak bámult, hosszasan, szakadatlanul.
- Nem azt beszéltük, hogy a kapcsolatunk a bizalmon fog alapulni? - karjait összefonta maga előtt, s bal szemöldökét felvonva vizslatott.
- De, azt beszéltük meg... de ezen ne most vitázzunk!
- Akkor mikor szeretnéd ezt megbeszélni?
- Harry, még huszonnégy órája sem vagyunk együtt, de már veszekedünk? Úristen, hagyjuk már! Mi van, ha ki lett szívva? Tudom, kurvásan néz ki, de már megtörtént. Ott van, nem tudom eltüntetni. Ha nem tetszik, akkor nem kell nézni. Sőt, ha szeretnéd, el sem megyek veled, sehova!
- Jó, oké - sóhajtott fel - Lehet, hogy egy kicsit túl reagáltam...
- Nem kicsit - szakítottam félbe, de mint aki meg sem hallotta, folytatta.
- De az istenit is! A barátnőm vagy, még ha erről senki nem tud...!
- De Niall igen... és asszem' Louis-nak is leesett a dolog. Ha bár az nem százszázalékos.
- Erre még vissza fogunk térni, most pedig menjünk! - morogva fordult meg, s telefonját a zsebébe csúsztatva kilépett előttem az ajtón.
Csendben ültem be a kocsiba, amit kibéreltünk, még akkor, mikor megérkeztünk, s vártam, hogy Harry is elfoglalja a helyét. Miután ez megtörtént, nem mondott semmit; azonnal a pedálra taposott, s száguldottunk. Nem kötötte be magát, s eleve a gyorsaság miatt aggódni kezdtem. Már épp' szólásra nyitottam volna a számat, mikor hirtelen fékezett le, s fejét a kormánynak döntötte. Türtőztettem magam, s nem szóltam hozzá, hagytam, hogy őrlődjön. Mély levegőket vett, s nyugtatgatta magát - legalábbis gondolom én.
- M-Minden oké? - lassan simítottam végig a hátán, miközben felmértem. Nem mutatott magából túl sokat, így nehezebb feladat volt.
- Ja, asszem' - flegmán válaszolt, így kezem elhúztam, s magam elég meredve, összefont karokkal vártam, hogy elinduljunk. De csak álltunk egy helyben a kocsival. Nagyot sóhajtottam, kikötöttem magam, s kitárva a kocsi ajtót kiszálltam. Erre felkapta a fejét, de nem hárított meg ezzel a tettével. Becsaptam a kocsi ajtót, majd elkezdtem sétálni. Fogalmam nincs, hogy merre indultam, csak mentem. Aztán végül is úgy döntöttem, hogy megfordulok, és vissza megyek a szállodához, elvégre egyedül nem fogok most elmenni. nem mellesleg úgy, hogy azt sem tudom hol vagyok. Hirtelen irányt változtattam, s ugyan nem láttam be a kocsi sötétített ablakán, legmélyen tudtam, hogy most úgy gondolja vissza szállok mellé. Elsuhantam a kocsi mellett, ezzel elvéve minden reményét afelől, hogy vissza ülök a kocsiba, s telefonomat elő véve tárcsáztam Niall számát. Egy perc sem telt el, azonnal felvette.
- Hellósziaszevesz, van nálatok terasz? - hangosan kurjantott a telefonba, mire elnevettem magam.
- Szia, nem, jelenleg nincs. Hallod... eltévedtem. Tudnál útba igazítást adni?
- Um, nem vagyok benne biztos, de mondd, merre vagy - nevetett fel.
- Nem tudom, Niall, fogalmam nincs, hogy hol vagyok.
- Izé, nem Harry-vel mentél el? - érdeklődött.
- De... vele, viszont az most mindegy. Most már egyedül vagyok, és nem tudom, hogy hol.
- Hát az ciki - nevetett fel, és én is elmosolyodtam - Akkor kezdj el vissza fele sétálni, és én is elindulok, rendben?
- Jó, remélem nem tévedek el ennél is jobban. Akkor nem sokára látlak... remélem - nevetve köszönt el, s bontotta a vonalat.
,,Hajrá!" - suttogta a belső énem, így feltéve a napszemüveget elindultam.
Nem telt bele egy tíz-tizenöt percbe, egy fekete BMW száguldott el mellettem, s biztos voltam benne, hogy Harry vezette. Könnyek gyűltek a szemembe. Hirtelen történt minden. Tömérdek emlék pergett le előttem, s egy-egy könnycsepp formájában tűntek el belőlem. Megint elcsesztem. Mint mindig, de ezt már megszoktam. Csak elviselni nem tudom, amit ezek után magam mögött hagyok. Biztos vagyok benne, hogy megint magamra haragítottam Harry-t, viszont fogalmam nincs, hogy mivel fogom kiengesztelni. Már ha ezek után látni akar. Most már az is biztos, hogy emlékszik az estére... mondjuk ebben azért még vannak kétségeim.
Nem tudtam, mit cselekszem, csak mentem egy kósza gondolat után. Elővettem újra a telefonom, s kikeresve Harry számát írtam neki egy üzenetet, feltehetőleg az egészet tele hibával, ugyan is könnyeim nem engedtek, folyamatosan peregtek le az arcomon. Igazából nem sok mindent írtam neki, csupán annyit, hogy szeretem, és jöjjön vissza értem. Nem bíztam el magam, hogy megfordul, és lesz benne annyi, hogy miután hazudok neki, eljön értem, de megtette. Mikor láttam felbukkanni a fekete kocsit futásnak eredtem. Nem érdekelt, hogy akik mellett el suhanok megnéznek, s utánam szólnak, csak mellette akartam lenni. Mert elcsesztem, és ezt helyre kellett hoznom.
Mellkasának csapódva, pólójába martam, s magamhoz szorítottam. Vártam, hogy ellökjön, de nem tette. Helyette szorosan vissza ölelt, úgy, mint mikor szakítottunk.
- Remélem, tudod, hogy most le kéne csesszelek?! Nem is kicsit! - morogta a fülembe - De nem teszem, és örülj neki! - puszit nyomott a fejemre, s állát megtámasztotta rajta.
- Sajnálom - motyogtam - De... én...
- Megbántad?
- Nem az, hogy megbántam, csak... nem úgy kellett volna megtörténnie, hogy segg részeg vagyok! Meg te is...
- Viszont mindketten emlékszünk rá... akkor nem lehettünk annyira berúgva - nevetett - Azért örülök neki, mert így legalább biztos lehetek abban, hogy nem mostanában csallak meg!
- Ugye tudod, hogy ha ezt, viccnek szántad, rohadt szarul sült el?!
- Nem vagy éhes? Csak mert én már mennék, kezdenek gyűlni az emberek...
- Szóltam Niall-nek, hogy ,,elvesztem" és nem tudom merre kell visszamenni. Nem gondolod, hogy fel kellene hívnom?
- Csak tessék, de azt már a kocsiban - mosolygott. Bólintottam, s megfordulva beszálltam újra a fekete járműbe.
Fél óra elteltével, már egy olasz pizzázóban ültünk, és vártuk, hogy meghozzák a rendelésünk. Természetesen, Harry levert egy hisztit, miszerint Ő csak Hawaii pizza-t eszik, de mivel arra várni kellene/kellett volna egy órát, így végül beadta a derekát, és egy helyi specialitást kért. Mikor megindult felénk egy pincér, a kezében egy Hawaii pizza-val, a göndör hajú srác szemei felcsillantak, de azon nyomban, amint meglátta, hogy a mellettünk lévő asztal kapja; felmorrant. Én csak nevettem ezen a megjelenésen, s egy pár perc elteltével megérkezett a mi ételünk is.
Bon Appetit!

- Köszönjük! - morrant újra Harry, ezzel gyorsabban elkergetve a pincér csávót - Nem mondod komolyan, hogy olyan vékony pizza-t fogsz enni! - nézett rám tátott szájjal. Szó szerint tátott szájjal.
- Mi bajod van vele? - ráncoltam a homlokom.
- O, igazán semmi, csak hát... nem kevés az neked?
- Ott a tied, majd csórok abból - kacsintottam rá nevetve.
- Ha ha - forgatta meg szemeit - Jó étvágyat!
- Jó étvágyat! - miután neki láttunk enni, éreztem, hogy több szempár szegeződik ránk. Feltehetőleg megismertek minket.
- Ne foglalkozz velük - nézett fel rám hirtelen Harry, s megrázta a fejét.
- Könnyű mondani, mindegy - motyogtam az orrom alatt.
Én már befejeztem az evést - és valamilyen oknál fogva, nem tudtam többet megenni annál, mint amennyit elraktároztam magamba - mikor Harry kért egy újabbat, méghozzá a Hawaii-t. Ha nem láttam volna, hogy ez előtt bevágott egy kerek pizza-t, azt hinném, hogy szorgalmasan várt, de erre egy cseppnyi esélyt sem láttam.
- Erm... biztos vagy benne, hogy azt meg eszed még? Nem félsz, hogy kipukkadsz? - megrázta a fejét; ezt nem tudtam minek venni, mikor kihozták a rendelését.
Nos... mikor elfogyott minden szelet, megértettem, miért várt rá. Öhm... valójában én ettem meg a nagy részét, de az most mindegy. Szóval, miután végelegesen tele tömtem magam, - és azt hittem, hogy amint felállok minden ki is jön belőlem - valamint már Harry sem volt éhes, úgy döntöttünk elhagyjuk az éttermet, ugyanis eléggé sokan gyűltek az épület előtt. Ez valamilyen szinten az étterem javára volt, de nekünk csak hátrányunkra. Szorosan a göndör hajú srác mögött mentem, szinte rá voltam tapadva, amit a kint álló lány tömeg nem nézett éppen szép szemmel, sőt, meg is illettek a szokásos kis jelzőkkel. Próbáltam nem figyelni rájuk, de amint észre vettem, Harry-t kicsit felhúzta a dolog, ugyan is szorítása erősödött a csuklóm körül. Nagy nehezen átverekedtük magunkat a tömegen, majd hihetetlen gyorsasággal szálltunk be a kocsiba, ahol nagy levegőket vettem, s próbáltam nem az előbbi szituációra gondolni.
- Oké, mindened meg van? - nézett rám, s bólintottam - Akkor most visszamegyünk a szállodába, és ki nem jövünk onnan addig, amíg haza nem megyünk! Ez most kicsit rosszul jött ki... - kezdte, s beindította a motort - Ez hirtelen ért. El vagyok szokva a sok embertől.
- Én is, nyugodj meg - nevettem fel - De most már menjünk.

.:: Egy hét távlatából, Augusztus 28. Szerda ::.

- De kell! 
- De nem kell! 
Már vagy egy órája veszekedünk Sophia-val azon, hogy kell-e Liamnek tortát rendelni, vagy elég, ha Ő megsüti. Természetesen, én nem szerettem volna, ha Ő kotyvaszt valamit, és a többiek is, kivéve Niall-t, és Zayn-t mellettem álltak ebben. Hogy Niall miért nem, fogalmam nincs, de amíg Louis és Harry az én pártomat fogta, nem érdekelt.
- Jól van. Ezt most hagyjátok abba! Az lesz a legjobb, ha Liam nem kap tortát! - emelte fel a hangját Louis - Tőletek zeng, az egész emelet. Jó lenne, ha találnánk már valami megoldást, de ha ordibáltok, nem jutunk semmire.
- Akkor mondd meg ennek, hogy álljon le, és ne szóljon bele a dolgaimba! - sipítozott.
- Oké, betelt a pohár! - felálltam, s elé sétáltam - Eddig türelmesen próbáltalak megismerni, elmorzsoltam magamban minden mérget, amit irántad érzek. De most... most már olyan szinten a falhoz préselnélek, és a arcodba mondanám a véleményem, hogy az valami hihetetlen. Azt hiszed, mert Liam felszedett téged, mindent megtehetsz? Úgy gondolod, hogy majd megváltod a világot? Mert akkor el kell szomorítsalak, hogy nem. Nagyon sajnálom Liamet, hogy nem tudja milyen fába vágta a fejszét!
- Te engem ne oktass ki arról, hogy milyen vagyok, és, hogy kivel mit csinálok! Egy senki vagy, aki újra vissza fúrta magát Harry mellé, ugyan is nem tudta magát fegyelmezni, s megtartani magának! A helyedben, és inkább meghúzódnék a háttérben, és nem piszkítanám tovább a levegőt! Liam megutált, felfogtad, angyalom? Liam, aki még a légynek sem tudna ártani, de úgy látszik, te valamit nagyon jól csinálsz - nevetett fel erőltetetten - Nem vagy más, mint egy csődtömeg!
- Addig csücsülsz az idegeimen, amíg fel nem pofozlak, angyalom! - vissza vettem a hangerőből, ugyan is ha esetleg valamilyen nagyobb ,,rangú" ember erre járna, ne velem csesszenek ki - Amúgy meg... nem kötelező eljönni Liam születésnapi partijára... ez csak egy lehetőség számodra.
- Oh, ahogy neked is! Nem tudsz róla semmit! Én, aki alig csöppent az életébe, többet tudok róla, mint te. Sőt, talán mint az egész banda, együtt véve.
- Igazán? - nevetett fel Zayn - Azért ebben nem lennék olyan nagyon biztos.
- Te csak kussolj, Malik!
- Így nem szólíthatsz! Nem vagyunk olyan viszonyban. Nem mindenkinek engedem meg, csak, akik közel állnak hozzám!
- Sziasztok! - jelent meg fülig érő vigyorral Liam, s ezzel teljesen felborította, az amúgy ,,meghitt" beszélgetésünket.
- Édes, szia - elvékonyított hangon nyávogott Sophia, s eléggé durván szájon csókolta a kissé megszeppent srácot - Képzeld, a szülinapodról beszélgettünk.
- Wow, micsoda meglepetés... - nevetett Liam.
- Sophia, kérlek, ezt ne hozd fel Liam előtt. Ez egy meglepetés buli lett volna! - negédesen elmosolyodtam, s a lehető legkedvesebb hangot felvéve adtam a tudtára hogy fogja be a lepcses száját.
- Nos, attól még meglehet tartani a bulit! - tapsolt nevetve. Nevetve? Komolyan? Ő és a nevetés?
- Igazad van... attól még meg lehet... - sóhajtva megforgattam a szemeim, s vissza ülve Harry mellé, a mellkasára hajtottam a fejem. Fogalmam nincs, jelenleg milyen érzéseim vannak ezzel a lánnyal kapcsolatban, ugyanis tud jó fej lenni, de néha - mint most is - kikészít. Nehéz eset, az biztos.

Kérdés: Több Starry részt szeretnétek, avagy belátást a többiek szemszögébe?:) 

2013. szeptember 11., szerda

69. "Vedd már észre, hogy miattad fog megbolondulni!"

Hai Babes:)

Sajnálom, hogy sokat késett a fejezet, de most itt van:) Nem beszélnék feleslegesen, nem mellesleg sokat, csak szeretném meg köszönni, a kommenteket, a tetszikeket, a nem tetszikeket - ezeket kérem, mondjátok el miért pipáljátok ki, mert eddig egyszer sem kaptam rá választ... - az oldalmegjelenítéseket - ami már átlépte a 50, 000-t:O - valamint a 48+ feliratkozót:) Most is ugyan úgy várom a véleményeket, ne kíméljetek.:)
P.S.: Boldogságos 2. születésnapot Lux-nak:3 Wow, pont kapóra jött neki a rész, ugyanis szerepel benne ;)

Jó Olvasást,
Csók, ß♥ xoxo


Nem tudom, hogy miért kerülöm. Nem tudom, hogy haragban vagyunk-e. Semmit nem tudok. Csodálkozom azon, hogy Perrie még velem van. Ha már Perrie, akkor meg kell említenem, nagyon egymásra találtak, aminek részben örülök, részben nem... ~ Zayn Malik

.:: Stella szemszöge ::.

Fogalmam nincs mikor kerültem vissza a szobába, ahogy arról sincs semmi elképzelésem, hogy mi történt, miután a srácok visszamentek az asztalhoz. Addig rémlik valami, hogy Niall utánam kap, aztán homályos minden, és már a bárpultnál vagyok, majd sorra gurítom le az erősebbnél, erősebb italokat. Nem terveztem inni, úgy látszik még is sikerült. Még a gondolatra is sajogni kezdett a fejem, s mikor megkíséreltem, hogy felülök, azt éreztem, hogy a fejem menten szétrobban. Nagy nehezen feltornáztam magam, s amint lecsúszott a mellkasomról a takaró, szembe találtam magam meztelen énemmel. Szemeim duplájukra nőttek, s egy pillanatra, még levegőt is elfelejtettem venni. Gyorsan magamra rántottam az anyagot, s félve fordultam a jobb oldalamra - eddig valamiért nem izgatott a dolog, hogy szuszognak mellettem - és a látvány... mondanám, hogy visszataszító volt, még sem teszem. A látvány egyszerűen gyönyörű volt. De tényleg. Ahhoz képest, hogy szépen, lassan kezdtek visszatérni az emlékeim - persze, nem százszázalékosan - nem éreztem úgy, hogy nem lett volna helyes megtennünk, amit feltehetőleg csináltunk. Valamelyest boldogsággal töltött el a tudat, hogy nem holmi olasz pasival feküdtem össze, hanem Vele. Másrészről meg kicsit zavart is a dolog. Elvégre... nem vagyunk együtt, és biztos vagyok benne, hogy csak az alkohol beszélt belőlünk. No, tehát. A látvány, ami akkor elém tárult, valóban gyönyörű volt. Ahogy fürtjei elterültek a párnán, kedvem lett volna most azonnal beletúrni, de nem tettem. Visszafogtam magam. Dús szempillái meg-megremegtem, s mikor egy nagy levegőt vett, úgy gondoltam felébred, de ehelyett csak átfordult a másik oldalára. Megkönnyebbülve felsóhajtottam, majd magam köré tekertem teljesen a takarót, s megközelítettem a fürdőt. Beérve, a földön szanaszét, ruhák hevertek, s akarva-akaratlanul is, de elmosolyodtam. Be kell vallanom, jó éjszakánk volt, s bár nem emlékszem rá, de a nyakamon lévő foltok, valamint Harry hátán lévő vöröslő csíkok ezt bizonyítják. A kérdés, már csak annyi, vajon Ő mennyire emlékszik az éjszakából!? Fejfájásom ellenére gyorsan rendbe szedtem magam, és azon voltam minden erőmmel, hogy minél előbb elmehessek innen.
Kilépve a fürdőből gyorsan magamra vettem a tegnapi ruháimat, még egyszer rá pillantottam a mélyen szuszogó fiúra, s feltűnés nélkül távoztam. Alig csukódott be mögöttem az ajtó, megremegtek a lábaim, s lecsúszva az ajtó mentén, magam elé meredtem... volna, ha nem lép ki a liftből abban a pillanatban valaki.
- Minden oké? - közömbös hangja hallatán fordult egyet a szívem. Sosem hittem, hogy egyszer majd ezt fogom érezni, ha hozzám szól, de most már legalább tudom, hogy mit érzett akkor, mikor próbált felém nyitni, de nem engedtem neki - Hallottad amit kérdeztem? - lökött meg óvatosan a lábával, mint valami csövest, esetleg egy zsák, punnyadó krumplit. Vonakodva bólintottam, s legnagyobb meglepetésemre letelepedett mellém - Tegnap nagyon be voltál indulva... és Harry is - nevetett fel halkan - Lefeküdtetek végül? - fejem felemeltem a térdemről, s könnyeim mögül néztem rá. Egy ideig csak bámultam szemeibe, s ő is így tett. Tudta, hogy mélyen érint a dolog, így nem erőltette, viszont láttam a tekintetében, hogy érdekli a válaszom, és meg kell mondanom neki. Végül, egy apró bólintásra futotta tőlem, s még megszólalhatott volna, közbe vágtam.
- De nem voltunk magunknál. Nem hiszem, hogy ez többet jelentett volna bármelyikünknek is. Biztos vagyok benne, hogy nem is emlékszik arra, hogy ez megtörtént. Azért is jöttem most el, mert nem szeretném, hogy ha felkelne, maga mellett látna, s azt hinné, minden rendben van, majd újra a kegyeibe ugrok. Igaz, hogy szeretem és minden este, azon agyalok, hogy mi lenne ha itt lenne mellettem, s együtt aludnánk. De nem lehet.
- Miért zavar még mindig a tény, hogy Taylor-val csalt meg? Régen volt, felejtsd már el! Miért vagy ilyen gyerekes? Szerinted Harry nem bánja? Nem alázkodik meg mindig, mielőtt eléd állna? Hirtelen ötlet volt az is, hogy énekeljen neked. Nem gondolkodott, csak cselekedett, ezzel hátha vissza kap téged. Vedd már észre, hogy miattad fog megbolondulni! - a vége felé, már felemelte a hangját, s egymással szemben álltunk. Nem tudtam mit mondani. Már ha erre kellett volna mit mondani. Azt hiszem kellett nekem ez a beszélgetés. Ugyan a fejfájásom csak erősödött, de nem érdekelt. Potyogó könnyekkel, nagy mosollyal az arcomon ugrottam nyakába, s magamhoz szorítottam. Már amennyire tőlem telt.

- Köszönöm, Louis! - hálásan suttogtam a fülébe, s úgy gondoltam, nem ölel vissza, lassan vezette fel kezeit derekamra, s fejét finoman döntötte enyémnek.
- Ez természetes, húgi! - melegséggel töltött el a tudat, hogy újra a közelemben tudhatom a fogadott bátyámat, így elhúzódva tőle hatalmas, cuppanós puszit nyomtam kissé borostás arcára.
- Azt hiszem... én most... - hirtelen nem találtam a megfelelő szavakat, de ő így is megértette. Biztatóan bólintott egyet, kikapta a kezeim közül a ruháimat, majd megvárta, míg felkészülök - ugyan még én sem tudom mire -, majd benyitok.
- Sok sikert! - rám kacsintott, majd megindulva eltűnt a sarkon.
Magamra maradtam, az ágyban fekvő sráccal, aki valószínűleg semmire nem emlékszik a tegnap estéből. Lassan az ágyhoz andalogtam, s Harry nem úgy tűnt, mint aki mostanában felszeretne ébredni, így a konyhának nevezhető helység felé vettem az utamat, valami fejfájás csillapító után kutatva.
A negyedik szekrény kinyitása utána, győzedelmes mosollyal nyugtáztam, hogy megtaláltam a keresett kapszulát, majd kivéve egyet, lehúztam egy pohár vízzel. Gondoltam a göndör srácra is, így egy pohárba töltöttem még innivalót, s a gyógyszerrel a kezemben visszaindultam.
Az idő, rohamosan telt, pedig nem csináltam semmit, csak néztem ahogyan alszik, s olykor-olykor bepillantottam a twitter fiókomba. Louis folyamatos helyzet jelentést kért, amit meg is kapott. Igazából nem értem a srácot. Eddig lekezelő volt velem, most meg újra, tök hirtelen a kegyeibe hordoz... na, nem mintha nem örülnék neki, csak kissé furcsa.
Harry mellettem egyszer csak mocorogni kezdett, így felkészítettem magam arra, hogy vagy elküld a fenébe, vagy csak egyszerűen meglepődik.
Lassan fordult a jobb oldalára, ezzel hátat fordítva a nap beszökő sugarainak, s egy úttal velem szembe került. Komótosan, álmosan nyitotta ki szemeit, s még ugyan hunyorítva, de azonnal rám szegezte tekintetét.
- S-Stella? - suttogta halkan. Kínosan éreztem magam... illetve, nem is az, hogy kínosan, hanem zavarban voltam. Igen, zavarban.
- Umm... jó reggelt, a tegnap este után gondoltam hozok neked gyógyszert mert... um, kicsit bepiáltál... meg én is... és... - nem akartam neki elmondani, hogy lefeküdtünk, de valamiért azt éreztem, hogy tud róla.
- Köszönöm - mosolygott hálásan, s akkor abban a pillanatban nekem is mosolyra húzódott a szám. Finomkodva helyeztem meleg, hatalmas kezébe a gyógyszert, s adtam át neki a poharat. Tekintetemet nem tudta nem elkerülni, ahogy végig mér, s elégedetten elraktározza magában amit látott. Jelen esetben nem érdekelt.

-Nézd, én... amit a repülőgépen mondtam idefele jövet azt nem gondoltam komolyan. Mármint, mikor mondtam, hogy nem szeretlek. Nincs semmilyen harmadik személy az életemben. Nem szeretek senki mást annyira, mint egy valakit. Egy valakit, akit akkor annyira megbántottam, hogy utána a szívem oly' annyira facsarodott össze a látványától, mint eddig talán egyszer. Szeretném, ha tudnád, hogy sokat jelentesz nekem, és fáj, hogy megbántottalak. Tudom, hogy ezek után ez csak egy szánalmas próbálkozás, amit most itt teszek, de ha nem próbálom meg, akkor sosem tudom meg, hogy miként reagálsz. Nem tudom, hogy te hogy reagálsz most erre, de ha még mindig vannak felém érzéseid - az utálaton kívül természetesen - akkor... azt hiszem adok még egy esélyt a kapcsolatunknak.
Az egész mondandóm alatt, tényleg éreztem azt a facsaró érzést a szívemben, s erre még Harry könnyes tekintete is rátett egy lapáttal. Letette a poharat maga mellé, s kezeivel intett, hogy menjek oda mellé. Nem tudtam, hogy mit szeretett volna, de amikor finoman az ölébe húzott, s eldőlt velem az ágyon meglepődtem. Kezeit összefonta derekamon, míg én nyakát öleltem át. Harry-n feküdve, egy újabb, elsőre még nagyon szokatlan érzés köszöntött be nálam. Nem tudtam sokáig azon gondolkodni, hogy mi lehet az, mivel jobban lekötött a tudat, hogy Harry szíve, majd' kiugrik a helyéről, úgy dobog.
- Én is szeretlek - könnyek szöktek a szemembe, a testem libabőrbe burkolózott, s ezek mellett a szívem bukfencezett. Alig pár szó, nekem még is sokat jelent. Talán túl sokat. Erősebben szorítottam magamhoz, s éreztem, amint egy-két könnycsepp szabad útra kél. Nem éreztem még ilyet. Őszinte leszek, még akkor sem, mikor együtt voltam Harry-vel - Nem tudom, hogy mi lesz velünk... - nagy levegőket vett a mondatai után, s így kicsit megkésve beszélt - Ha Tom tudtára jut, nekem végem - felnevetett, s így folytatta - De nem érdekel. Azért, hogy magam mellett tudhassalak, képes lennék elé állni.
- De nem kell. Tudnia sem kell semmiről. Azért, mert Ő a menedzsmented, lehet saját életed! Nekem ez nem menne. Ezért imádom Kristen-t! Nem szól bele a szerelmi életembe, maximum akkor, amikor tanácsot kérek, de akkor sem hallgatok rá mindig.
- Rendben, ez eddig oké, de Kristen nő, Tom meg férfi - akadékoskodott - Ez nem ugyan az, Stella.
- Komolyan mondom, kezdek kételkedni abban, amit mondtál. Most akkor Tom nem engedi, hogy együtt legyünk, vagy te nem szeretnéd. Minél előbb értesíts erről, mert nem szeretnék feleslegesen törekedni.
- Szóval feleslegesen... - hirtelen ült fel, velem az ölében, így egymással szembe kerültünk - Mit gondolsz, Tom ötlete volt, hogy énekeljek? Énekeltem volna, hogy ha nem szeretnélek visszakapni? Kérlek, lépjünk túl ezen a témán, és menjen úgy minden, mint mielőtt Taylor és Justin a képbe lépett. Szeretnék boldog lenni, olyan, mint voltam. Szeretnék a rajongóimmal többet foglalkozni, de így nem megy. Anyuval is ki szeretnék békülni, ahogy veled is. De nem tudok, mert mindig van valami, ami miatt, vagy valamin összekapunk. Úgyhogy arra kérlek, helyezd előnybe az érzéseidet, főleg akkor, mikor velem beszélsz. Én erre a témára többször nem fogok visszatérni, és örülnék neki, ha te sem tennéd. Megtörtént, és kész. Lezártuk már! - nagy lendülettel állt fel, s szemei ugyan csak elkerekedtek, mikor lecsúszott róla a takaró, s ott állt előttem egy szál semmibe - Ne! Ne is mondj semmit! - kezeit feltartotta védekezésképpen, míg magához rántotta a takarót, s elindult a fürdőbe.
Összezavarodva ültem továbbra is az ágyon, s elmélyedtem a gondolataimban. Most akkor mi van? Azt mondta, hogy szeret, de a kis mondandója után, azt következtettem le az egészből, hogy rajtam áll a választás. Ha nekem Ő még kell, akkor változzak meg, de ha nem, akkor maradjak ilyen. Hogy honnan szedtem azt, hogy Ő mondta, hogy változzak meg? Igazán értelmes vagyok, de azt hiszem onnan, ahogy beszélt hozzám... és bár lehet, hogy hülyeség az, amit most gondolok, de szerintem elege van belőlem. Elvégre... kinek nem lenne elege belőlem? Voltaképpen szerintem Liam is azért bukott ki, mivel idegesítő vagyok. Vagy mit tudom én.
Rosszabbnál, rosszabb, régebbinél régebbi gondolatok furakodtak a fejemben, és akárhogy is próbáltam kilyukadni valami használható válaszra, nem sikerült.
- Nos... mire jutottál? - mély gondolataimból, Harry mit sem törődöm hangja zökkentett ki.
- Semmire, gondolom, ez nem lep meg - vontam vállat.
- Hát nem - nevetett fel kínjában - Nézd, nem azért mondtam azt amit, mert rosszat szerettem volna neked, szimplán elmondtam, ami bennem volt, van. Gondolod végig, és ha úgy gondolod, hogy képes vagy elfelejteni a múltat, s újra kezdeni velem mindent, akkor tudd, hogy mindig szívesen várlak, de ne feledd, az én időm is véges - kacsintott mosolyogva - Most pedig, ha megbocsájtasz, lemennék enni, ugyanis itt nincs semmi ehető. Jössz, vagy maradsz? - kezét felém nyújtotta, s egy ideig hezitáltam. "Gyerünk, Stella! Most jól kell cselekedned!"
Féloldalasan elmosolyodva kezem az övébe csúsztattam, s lassan felálltam. Végig a szemeibe néztem, és vártam. Ugyan nem tudom mire, de vártam, s mikor ezt megelégeltem, másik kezemet tarkójára csúsztattam, majd óvatosan végig simítottam rajta. Ajkai elnyíltak, mikor fürtjeibe túrtam, s közelebb vontam magamhoz. Igen, ez lett volna az én lépésem felé. Kezeit derekamra csúsztatta, de végig egymás szemeibe néztünk. Mindkettőnknek kellett a bátorítás, ami jelen esetben normális volt, amúgy meg szerintem igen is furcsa. Egyikünk sem a lassú, romantikus kategóriába sorolandó, de azt hiszem türtőztettük magunkat. Egyszerre hajoltunk előre, s mikor ajkaink kicsit össze értek, a már ismerős bizsergés előtört bennem. Mentolos lehelete utat tört magának, s lassan kúszott fel az orromba. Szemeim lehunytam, s mikor meleg ajkait enyémeknek nyomta, ujjaim hajába csúsztak. Finoman masszíroztam ujjaimmal fejbőrét, mire egy halk sóhaj hagyta el száját. Nyelvével bejutásért esedezett, amit szinte azonnal meg is kapott. Hiányzott már ez. Tudtam, hogy más nem tudna így csókolni, mint Ő, és ez most már mindennél biztosabb bennem. Justin, és az Ő csókja, ég és föld.
Ajkaink lassan váltak el, s mikor rám emelte tekintetét pír kúszott az arcomra. Mosolya csak szélesedett, s mikor már úgy éreztem, hogy eleget látott, magamhoz öleltem. Halkan felkuncogott, s vissza ölelt.
- Van még esélyem magam mellett tudni? - nem válaszoltam, csak szorosabban húztam magamhoz - Stella - noszogatott.
- Igen, van esélyed - mormogtam mellkasába.
- És miért döntöttél így? - kérdezgetett tovább, nem engedve a szorításból.
- Mert... - kezdtem, de nem fejeztem be.
- Mert? - nevetett fel, és biztos voltam benne, hogy tudja, mi a válaszom.
- Mert szeretlek... - dünnyögtem szégyenlősen. Úristen, ilyet sem élek meg mindennap... Egyik kezével állam alá nyúlt, s felemelte a fejem, majd szemeimbe nézett.
- Én is szeretlek. Érted? Mindig is szerettelek! Nem azért csaltalak meg, mert...
- Shh! - mutató ujjam ajkaira nyomtam, így elhallgattattam - Te mondtad, hogy ne húzzuk ezt a témát, még is te hozod fel?
- Igazad van, sajnálom, csak... - felnevettem, s pipiskedve csókot nyomtam puha ajkaira.
- Menjünk, együnk - vontam vállat kislányosan, s kezeimet levezettem az övévihez, majd összekulcsoltuk őket.
- Köszönöm - lopva arcon puszilt, s vigyorogva léptünk ki a szobából.
- Mikor mondjuk el a többieknek? - pillantottam fel rá a liftben.
- Még is mit? - vigyorodott el.
- Tudod te - megforgattam a szemeim, s dereka mögött össze kulcsoltam kezeim - Csak mert én még nem szeretném. Húzzuk őket.
- Rossz vagy, de ezen nem lepődöm meg - felnevetett s szorosan megölelt - Jaj, annyira szeretlek, baby - suttogta, s fejem búbjára egy csókot hintett.
- Én is, nagyon nagyon - fejem mellkasába fúrtam, s belélegeztem bódító illatát.
Mielőtt beértünk volna az étkezőbe elváltunk egymástól, s tisztes távolságot tartva egy kis idő eltéréssel besoroltunk.
- Helló - köszöntem laposan, mit sem törődve a többiekkel, de a mosolyt nem lehetett letörölni a képemről.
- Hallottuk, hogy Lou-val beszéltél egy pár szót... nos, én csak annyit szeretnék mondani, hogy azért, mert Harry neked tegnap énekelt, és Louis megbocsájtott, én nem fogok - makacsolta meg magát Liam, és már meg sem lepődtem rajta.
- Nem kötelező. Nem érdekel. Egy emberrel kevesebb, vagy több, mit sem számít. Ugyan olyan ember vagy, mint a többi. Nagyobb lett a hírneved, már is azt hiszed, mindent megtehetsz, pedig pont hogy nem. Nem csodálom, hogy Danielle is itt hagyott - nevettem fel erőltetetten - De nem szeretnék jelenetet rendezni, szóval jó étvágyat.
- Ja, azt, melletted mindenféle lesz, csak jó nem.
- Liam, most befogod a szádat, és eszel! - Harry könyörtelen hangjába beleremegtem. Csak figyeltem, ahogy mozognak ajkai, ahogy veszekedik a banda társával... miattam. Pont ezt nem akartam.
- Elég! - csattant fel Louis is - Egyetek, mert utána lenézünk a partra.
Mindenki elcsöndesedett, de nem sokáig, mert a tegnapi cica baba, aki a buliban is ott volt, megérkezett a körünkbe.
- Oh, te már megint itt vagy? - vetett rám egy lenéző pillantást.
- Probléma? Ha igen, akkor ellehet fáradni, szerintem senki nem hívott ide.
- De téged sem.
- Lópofájú... - mormogtam halkan, s még a velem srégen ülő Niall is felnevetett, ami annyit jelentett, hogy már nem neheztel rám annyira... remélem - Niall!
- Igen?
- Beszélhetnék veled?
- Ühüm - bólintott. Arrébb mentünk egy kicsit, s azonnal bele kezdtem.
- Nézd, nem tudom, hogy haragszol-e még rám, vagy sem. Azt sem tudom, hogy mi volt a gondod velem. Viszont... tegnap, mikor segítettél... én... köszönöm neked. Tényleg.
- Semmiség volt. A barátok ezt teszik egymással, nem de?
- Oh, Horan! - sóhajtottam fel, s karjaiba vetettem magam - Annyira köszönöm neked! Sajnálom, ha bármivel is megbántottalak, megbántam már én is.
- Jól van, semmi baj, el van felejtve! - imádtam, mikor Niall ölelt. Olyan... meleg, barátságos, szeretetteljes öleléseket adott, hogy az valami hihetetlen. Ilyenkor lép érvénybe az a sok minden, amit a rajongók mondanak - Újra együtt vagytok? - suttogta halkan, mire furcsán néztem fel rá.
- Uhm... tessék?
- Tudod, te meg... Ő.
- Oh, hát... ha lehet így mondani, akkor igen... azt hiszem - szégyelltem el magam, s még egy kis pír is kúszott az arcomra.
- Ulálá - nevetett fel - Megéltem, hogy Stella Winter elszégyellte magát, nem mellesleg zavarban van.
- Jól van, na - böktem oldalba - Rájöttem, hogy nekem Ő kell. Ő jobb, mint Justin.
- Na, azt azért nem mondanám...
- Dehogynem! Sokkal jobban csókol Harry... és oké, hogy Justin Bieber, az JB, de Harry Styles, az meg Harry Styles. És... ah, imádom a göndör hajú, zöld szemű szörnyet! - lehet, hogy Niall-t nem igazán érdekelte, az áradozásom, de mosolyogva hallgatta, és ez sokat jelentett - Amúgy ki ez a barna pipi, aki folyamatosan Liam körül ugrál? Kezd egy kicsit idegesíteni.
- Nos... Ő Sophia, Liam barátnője... elvileg. Gyakorlatilag csak felejteni akar.
- Azt mindjárt gondoltam. A csaj, egyáltalán nem hozzá való, de kinek mi... pasi lennék, tuti nem szedném fel.
- Ezt nem mi döntjük el... ha Liam boldog, és Sophia mellett az, akkor el kell fogadjuk, bármennyire is igaz az, hogy Danielle sokkal jobb ennél a lánynál. Amúgy igazán szexi az a nagy lila folt a nyakadon - nevetett fel.
- Szent szar - nagyot sóhajtottam, majd a jobb oldalra söpörtem a hajamat - Ne akard tudni, mi történt. Majd ha nem lesz a falnak füle, elmondom.
- Nem is kérdeztem, de rendben, már izgatottan várom.

***

Egy jó ideje már lent vagyunk a parton, és valamiért nem megy a szórakozás. Talán azért, mert mindennél jobban csesztet a dolog, miszerint Liam ennyire bunkó lett, vagy talán azért, mert Zayn körülbelül tudomást sem szerez rólam, ha nekem is jön véletlenül, dünnyög az orra alatt, s inkább úszik a tengerben, mint sem ki jönne ide, és megbeszélnénk a dolgot. Mivel nem "publikus", hogy Harryvel újra együtt vagyunk, így Ő is inkább a vízben van, jobban mondva Luxszal, és Niall-vel hódítják a habokat. Perrie alszik, Eleanor rejtélyesen eltűnt, most még Josh is inkább pihenget, ahogy mindenki rajtam kívül. 
Egy fáradt sóhaj után, előkerestem a telefonom, s megnyitottam a nem rég érkezett üzenetemet.

"Felviszem Lux-ot a szüleinek, gyere velem, kérlek-kérlek-kérlek!<3 H.xx"

Felnevettem, mikor látványosan köhintett egyet, s elment előttem. Megforgattam a szemeim, s összekaptam a cuccaim, majd utánuk indultam. Ahogy gondoltam, a liftben megvártak, s Harry mit sem foglalkozott a kis lánnyal az ölében bal kezével átölelte a derekam, s lassan, finomkodva megcsókolt. Belenevettem a csókba, mikor Lux puszit nyomott az arcomra, így elváltam a göndör hajú sráctól, s kiemeltem a kezéből a kislányt. 
- Hát szia, kincsem! - mosolyogva elegyedtünk beszélgetésbe Luxszal, és észre sem vettem, hogy már a szobaajtóban állunk - Nem megyünk be?
- Nos... szerintem Lou-ék alszanak, így a kicsit meg nem kéne bevinni, hogy felkeltse őket. Szóval, Lux jössz velünk?
- Igen - szemei felcsillantak, s majd kiugrott az ölemből, így letettem a földre - Naaaa.
- Vannak szép kis húsos lábaid szívem, azon fogsz eljönni az ajtóig, rendben? - nevettem fel, s megfogtam a kezét.
- Miért?
- Mert nehéz vagy - elmosolyodtam, s folytattam - Nem hiszem el, hogy egy két éves kislányt cipelni kell!
- De, engem igen - kinyújtotta kis nyelvét, mire játékosan összeszűkíttettem a szemeim, s mikor ezt észlelte gyorsan futásnak eredt, én pedig utána.
- Na, megállj csak! Lesz neked ne mulass! - lassan kocogtam mögötte, s mikor elértünk az ajtóhoz felkaptam az ölembe. Hangosan felsikított, majd kacagni kezdett. Számmal játékosan ,,harapdáltam" puha bőrét, mire még nagyobb sikongatások hagyták el száját. 
Fél, talán egy óra elteltével sem unta meg a játékot Lux, így, hogy Harry-t se zavarja a hangoskodás - fogalmam nincs, hogy mit csinált olyan bőszen a laptopon - átmentünk a nappali részére a szobának - igen, olyan is volt - s ott elővettük a számára kitalált mikrofont. A fagyit, ami a kezében volt, továbbra sem tette le, sőt, még egy sapkát is felvett, ami jóval nagyobb volt rá. Nevetve hallgattam, amint énekelget, hívogatja Harry-t, és egyéb dolgokat. Imádni való kislány, ez most már százszázalékos.
- Stejja...
- Mondd, Lux - mosolyogva néztem rá, mire az ölembe mászott.
- Hally?!
- Másik szobában van, miért? - ujjaimmal hátrafésültem szőke tincseit, mire hozzám bújt - Át szeretnél menni?

- Ühüm - bólogatott. Felemeltem, majd átsétáltam vele a mellettünk lévő szobába - Hally - lekezdett kapálózni, így letettem, mire Ő gyorsan oda futott az ágyon fekvő sráchoz.
- Mi újság, babám? - vigyorogva fektette maga mellé a kis szőkeséget, s immáron együtt gépeztek.
- Aaah - szemei láthatóan felcsillantak, amint a képeket nézte, vagyis azt hiszem.
Miután Harry befejezte minden dolgát a gépen, Lux kidőlt mellette, nagyokat szuszogva adta a tudtunkra, hogy bizony elfáradt a mai napon. Ezek után, alig telt el egy fél óra, hangos kopogás zavarta meg az eddig csendben lapuló szobát, s az ölemben elbóbiskolt srác is hirtelen pattant fel.
- Igen? - kelletlenül sóhajtott fel Harry, s visszafeküdt az ölembe.

- Hé, nem jöttök... - kezdte Niall, de amint meglátta, hogy Lux is itt van, és nem mellesleg alszik, elhalkult - Akkor nem jöttök mekibe, mi?
- Most azonnal? - nevettem fel.
- Hát... Zayn meg Perrie még alszik, Liam eltűnt, gondolom Sophia vele van, meg a csajjal amúgy sem mennék sehova. Eleanor Louis-val van, Josh meg a srácok medencéznek, így csak ti maradtatok, de akkor mindegy... - szomorúan felsóhajtott, s mielőtt elmehetett volna, utána szóltam.
- Nialler - fél mosollyal az arcán fordult meg, s mikor teljesen felém fordult, értettem meg vigyorának okát. Becéztem - Nem szeretnél maradni? Beszélgethetnénk...
- Nem szeretnék zavarni - mosolygott továbbra is.
- Szerinted, feltettem volna a kérdést, ha zavarnál? És amúgy is kérdezni szerettem volna valamit...
- Ez esetben hallgatlak - becsukta maga mögött a szoba ajtót, s elhelyezkedett előttünk. Igen, Harry nem volt hajlandó felülni, így onnan figyelte az eseményeket... már amikor ébren volt, s nem "pihengetett".
- Mi van jelenleg közted, és Lucy között? Mert én csak annyit, tudok, hogy amiatt nem jött, mert haza ment, és rokonok is mentek hozzájuk. De... te sem vagy valami feldobott, mikor Ő a téma. Persze, ha nem személyes kérdés...
- Ami azt illeti, szünet van köztünk, mivel elmondása szerint, ... igen, tudom, hogy nem ez a legkézenfekvőbb indok, de nem akartam ebből vitát. Egy ideje, már nem úgy viszonyulunk egymáshoz. mint legelőször. És ez fáj... nem sok barátnőm volt eddig, de akik voltak, azokat mind szerettem. Nem tudom, mi változott. Mindegy is... illetve nem, de ezt majd vele beszélem meg - vállat vont, mire egy nem túlzottan örvendő sóhaj csúszott ki ajkaim közül. Ezek után, egyikünk sem hozta fel ezt a témát, inkább Liam szülinapi bulija került előnybe...

Kérdés: Hogy gondoljátok, elhamarkodottan döntött a Starry páros, hogy újra kezdi, avagy sem?:)