2013. október 26., szombat

73. "Remélem, ezek után, nem tekintesz rám másként."

Hai Babes:)


Köszönöm szépen a kommenteket, a 64.000+ oldalmegjelenítést, valamint a tetszikeket is!:) Sokat jelentenek, mint szoktam mondani! Nem sok mindent tudok ehhez, a részhez kötni. Nem nagyon történik benne semmi, ez amolyan átkötő fejezet lett, s bízom benne, hogy a következő sokkal jobb lesz, na, és hogy ez is tetszeni fog azért:)!
Szomorú, avagy nem szomorú hírként jelentem be, nekem hétfőtől újra kezdődik az iskola, így már kevesebb időm lesz írni, mint eddig volt. Na, ez sem baj, viszont tudom, hogy nektek most jön csak az őszi szünet, azért erre, még emlékszem otthonról!:D Így hát, kérlek titeket, kommenteljetek, mert nekem sokat jelent, de tényleg, és mert szeretném tudni, hogy mit gondoltok az adott részről, esetleg az egész történetről idáig!:) 
Most már nem is húznám az időt, itt a folytatás, jó olvasást hozzá, ha gondoljátok, hallgassátok mellé a Story Of My Life-ot, ami a tegnapi napon jött ki, teljes egészében! Wow, el sem hiszem, gyönyörű szám lett, egyszerűen imádom:$ A klip, pedig nem sokára, azaz Szerdán érkezik... 100%-os halál! *-* 

Have a nice day, 
ß♥ x

Stella, számomra hihetetlen egy lány. Sosem találkoztam hozzá hasonlóval. Nincs még egy ilyen személy, ebben biztos vagyok! S az, amit Harry-vel művel... azt hiszem, kijelenthetem, hogy lenyűgöző. Eddig nem láttam ennyire megbabonázva egy lány miatt sem! ~ Zayn Malik 

.:: Harry szemszöge ::.

Imádtam minden egyes pillanatát annak, amit együtt töltöttünk reggel Stella-val. Nem is kívánhatnék nála jobbat, sőt, meg sem érdemlem. 
Fogalmam nincs, hogy gondoltam, hogy el mondom neki mi van köztünk anyuval, de egyszerűen nem bírtam tovább. Nyomta a lelkem, és majd bele roskadtam, még ha az fel sem tűnt senkinek. 
- Harry, minden rendben? - gondolataim sokaságából Stella hangja húzott vissza, s hajamba túrva felsóhajtottam.
- Persze - válaszoltam kissé megkésve - Gyere be, ha beszeretnél...
Nem telt bele egy percbe sem, már nyitódott az ajtó, s egy halvány mosollyal az arcán be is csukta maga mögött. Felálltam a kád széléről, s elé léptem. Szinte azonnal karjaim közé futott, majd szorosan öleltem magamhoz.
- Sosem fogom tudni megérteni, hogy azok után, hogy megcsaltalak, te vissza fogadtál magad mellé. Normális esetben, a lányok ilyenkor - és talán még a fiúk is - messziről elkerülik a másikat, és semmit nem akarnak a srácról avagy csajról hallani. És tudod... van az a mondás, hogy aki egyszer megcsalt, az megfogja tenni többször is.
- Igen, tudom, és ismerem is, Harry. De... nem hiszem el. Mármint... - elhúzódott tőlem, s helyet foglalt a földön. Még szerencse, hogy volt alatta szőnyeg - Velem még nem fordult az elő, hogy egy sráchoz vissza mentem az után, hogy megcsalt. És bár eléggé morbid, te megkaptad a második esélyed, és talán félnem kellene amiatt, hogy megint megfog történni ez az egész, de nem teszem. Vagyis... de, valamilyen szinten félek, csakhogy én is egy ugyan olyan típus vagyok, mint te. Úgy értem, hogy... szóval, nálam már sok fiú megfordult, de nem mindegyikkel feküdtem le, többek között  ezért nem engedtelek téged is közelebb először magamhoz. Nem szeretnék neked órákig beszélni arról, ami téged szerintem egyáltalán nem érdekel, csak azt szeretném, ha tudnád, mert tudnod kell, hogy lehet, mindketten egy nagy hibát követünk el, de ez így van rendjén. És bár egy pár ember szerint rossz döntés volt újra összejönnünk - többek között szerintem Tom sem fogja támogatni ezt az egészet, sőt, még Kristen sem - én örülök neki. Nekem sokat jelentesz, melletted eddig szerintem több mindent értem el emberileg, mint előtted. Furcsa érzéseket keltettél bennem, s be kell, valljam, amióta veletek vagyok, sokkal kevesebbet cigizek, és mint láthattad tegnap, inni sem iszok már annyit. Nem egy szép múltam van, még is elfogadtál, és ez nekem sokat jelent. Úgy gondolom, megérdemled ezt a második esélyt, még akkor is, ha soha nem fogom tudni megbocsájtani, hogy félreléptél!
Megsemmisülve hallgattam, amint újra beszámol nekem az életéről, és őszinte leszek, mindig többet- és többet tudok meg róla ezek a beszélgetések által. Mérhetetlen örömmel tölt el, hogy így vélekedik rólam, a kapcsolatunkról és a többiekről, még is egy részem el van keseredve, hogy sosem fogja megbocsájtani azt a lépést, ami okozta a szakításunk. De ez azt hiszem, természetes. Senki nem tudná megbocsájtani a másiknak, ha megcsalják. Fogalmam nem volt, mit mondhatnék erre az egészre, hisz' így sem lehetek neki elég hálás amiatt, hogy adott egy második esélyt nekem. A kapcsolatunknak.
- Kicsim tudom, hogy sok mindent megéltél, viszont nem az számít hogy miken mentél keresztül, hanem az, hogy ezek után milyen emberré váltál! - gondolkodás nélkül bukott ki belőlem ez a mondat.
- Harry, én nem tudom nektek elégszer megköszönni azt - és főleg neked nem - hogy segítettetek egy kicsit rajtam, túl lépni azon a szakaszon amin eddig nem ment...
- Baby, shh - mosolyogva tettem mutatóujjam ajkaira, s hallgattattam el - Mi semmit nem tettünk. Te tetted egyedül ezt magaddal, mert mi sosem lehettünk igazán melletted!
 - Mondj amit akarsz, nekem akkor is meg van a véleményem! - vigyorgott, s ajkai olyan hívogatónak tűntek azokban a percekben hogy muszáj volt megcsókolnom.
- Szeretlek - suttogtam, s mélyen szemeibe néztem - Imádlak. Te vagy a mindenem. Kérlek, ne haragudj rám a folyamatos hisztik miatt.
- Oh, Harry! - sóhajtotta, s szorosan hozzám bújt - Miért vagyok ennyire idióta?
- Nem vagy az... aki ebben a szobában elmondhatja magáról ezt, az én vagyok! - arcom hajába temettem, s csak azt hallottam, hogy mélyeket lélegzik, s mutatóujjával köröket rajzol a mellkasomon elterülő tetoválásokra.
- Harry! - Louis fenn hangja törte meg a csendet, ami kettőnk közé állt, s most őszinte leszek, jól esett. Mármint, a csend, nem Tommo fülsüketítő hanggja - Merre vagytok?
- Menj, én is mindjárt megyek - sóhajtott halkan Stella az ölemben, s próbált felkelni, csakhogy nem engedtem - Harry, Louis keres, menj!
- Azt hittem, legalább ezt a napot ketten eltölthetjük - szem forgatva engedtem el a lányt, de csak addig, amíg fel álltunk, s újra magamhoz húztam, hogy megcsókoljam. Azt hiszem, ezt sosem fogom tudni megunni - Megyek, Louis!
- Stella ugye nincs itt? - méregetett komoly arckifejezéssel. Mivel nem tudtam mire számíthatnék, ezért megemelve egy kicsit a hangom, próbáltam a fürdőben lévő lány tudtára adni, hogy nincs itt jelenleg.
- Nem, nincs itt Stella!
- Rendben, haver - nevetett - Hallom. Szóval, csak azért kérdeztem, mert szeretne valaki beszélni veled, és nem lett volna ajánlatos, ha akkor Ő itt van.
- Oh, oké, és... ki lenne az? - érdeklődtem.
- Először is... - folytatta volna, csakhogy az ajtón kopogás nélkül berobbant Tom. Jézusom, ez valóban Tom?
- Nem hiszlek el Harry Edward Styles! Egyszerűen nem megy! Neked nem megmondtam, hogy többet nem akarlak meglátni azzal a lánnyal az oldaladon? - úgy látszik ma csak rajtam fog az ostor csattanni... - Azt már megtanulhattad volna, hogy amit mondok neked, az egy parancs, nem több, nem kevesebb. Nem tetszik, hogy együtt vagytok! Teljesen elveszitek egymás figyelmét! Kimaradsz a próbákról, Stella nem jár be edzeni, a csapata már szétesőben van, a rajongóid pedig fenn vannak akadva, hogy azok után, hogy Justin-val mutatkozott, te vissza mentél hozzá! Két rajongótábor jelenleg is harcol, mert hogy a szeretett példaképük egymással van! Szerinted ez mihez fog vezetni, hm?! Mind a ketten elfogjátok veszíteni a munkátokat, ha továbbra is együtt maradtok! - szerintem ezt még a halláskárosult ember is hallotta, amint leordította, szó szerint a fejemet a menedzsment. Nagyot sóhajtottam, s magam előtt összefonva a karjaim rá emeltem a tekintetem. Talán ezért ordibált eddig... hogy rá figyeljek.
- Figyelj, Tom! Elegem van abból, hogy mindig az én életem van megszabva! Legszívesebben kilépnék ilyenkor a bandából! Elhiszed, hogy kibaszottul nem érdekel, hogy mit mondasz? Elhiszed, hogy nem hatott meg amit mondtál? - kínosan elnevettem magam - Eddig úgy éltem, ahogy azt ti parancsoltátok, de most már nem megy. Ez nem én vagyok. Ha azt mondjátok, hogy legyen álbarátnőm, elvállalom, ha azt mondjátok, hogy ekkor- és ekkor menjek el Luxszal a játszótérre megteszem. Most ti lesztek olyan szívesek, és elfogadjátok, hogy szeretem ezt a lányt, és nem fog érdekelni, ha miatta elveszítünk téged. Mert a banda együtt marad! És őszinte leszek, nem miatta fogunk elveszíteni téged, hanem a te hülyeséged miatt. Nézz magadra! - mutattam végig rajta - Eljöttél ide, Olaszországba, hogy elmondd ezt. Mire volt jó? Szerinted nem voltunk arra felkészülve, hogy ha haza megyünk leszeded a fejünket? Ó, de még mennyire hogy sejtettük hogy ez lesz. Annyira, de annyira kurvára elegem van, hogy azt elmondani nem tudom! Most szépen fogod magad, és elmész innen. Nem akarlak látni, mert a végén olyat mondok, hogy még én is megbánom.
Dühtől fortyogva kirántottam a szoba ajtót, s mutatva az utat Tomnak jeleztem, hogy mehet, nincs rá szükségünk. Nem tudom, hogy mi lesz ennek a következménye, de őszinte leszek, nem is érdekel. Ha a bandának nem lesz menedzsmentje, felhívjuk Stella apját, megkérdezzük, hogy elvállal-e minket, elvégre ő a másod menedzsmentünk... azt hiszem. Meg aztán ott van Paul is. És azt sem hiszem el, hogy nincs más, aki elvállalna minket.
- Még beszélünk, Styles! - mutatott rám, s azzal elviharzott.
- Te olyan fasz vagy, Harry! - nevetett Louis - Most kajak kiosztottad?! Ah, nem hiszlek el! - nevetett továbbra is.
- Felcseszett! - lehunyva a szemeim, orrnyergemet masszírozva próbáltam lenyugodni - Hogy lehet valaki ekkora... ekkora idióta? Istenem, mit vétettem?
- Haver, mi baja Tomnak? - jelent meg nevetve Niall - Kilökte a kezemből a nachos-t! - hangja hirtelen elkomorodott, s lehajtva a fejét szomorkodott.
- Semmiség...
- Lehet a jövőben nem lesz menedzsmentünk! - egészített ki Louis, s hirtelen ötlettől vezérelve a fürdőbe indultam.
- Úgy sajnálom, hogy hallanod kellett!
- Sajnálom, Harry! - alig nyitottam ki az ajtót, egymás szavába vágva, szorosan megöleltük egymást. Tudtam, hogy hülye ötlet volt azt mondani Lounak, nincs itt senki.
- Jól van, ne sírj. Nem a te hibád! - nem szerettem sosem, ha sírt, mert eleve nem így ismertem meg. Ő az a lány, akinek nem szabadna sírnia, csak élvezni az életet. Mert Ő ilyen - Kicsim, hallod?! Én vagyok az idióta! Ha akkor elmondom Tomnak, hogy szeretlek, és elintézzük, hogy együtt maradjunk, akkor most nem csinált volna felhajtást. Ne foglalkozz vele, rendben? Elintézzük majd!
- Nincs itt Stella, igaz? - jelent meg Louis mellettünk - Csajszi, hallod, ne sírj emiatt! Felesleges! - kezdte Ő is vigasztalni a most kicsit összetört lányt - Sosem láttalak még ennyire összetörni, és nem is szeretnélek többször, úgy hogy legyél szíves, és ne itasd az egereket, különben úgy megkergetlek, hogy utána nem tudsz felkelni az ágyból.
- Oké, sajnálom - szipogva engedett az ölelésből - De gondolom ti még nem voltatok olyannak részesei, hogy szétszedjetek egy bandát, és a rajongóit.
- Na, nehogy már egy ilyenen kapjunk össze! - nevetett Niall - Nekem személy szerint, már nagyon elegem van ebből a sok vitából, ami köztünk megy. Nem szeretnék bunkó lenni, és nem is szeretnélek megbántani Stella, de mióta ismerünk, szerintem több konfliktusunk volt, mint nélküled. Ezt nem azért mondtam, hogy neked rosszat tegyek, egyszerűen ezt vettem észre. Én tényleg nagyon tisztellek, mert azért utánad olvastam az interneten, és nagyon szeretlek, bírlak, húgomként tekintek rád, de ezt el kellett most mondanom. Remélem, ezek után nem tekintesz rám másként.
- Oh, Horan - szipogva ölelte meg a szőke hajú srácot - Dehogy haragszom emiatt rád! Mindenkinek lehet véleménye, én csak... nekem ez nehéz. Én mindig is vitában éltem. Sosem volt rendes életem, és még mindig nem tudom megszokni azt, ami körül vesz. Egyszerűen nem lehet. Nekem nem megy. Viszont köszönöm, hogy elmondtad azt, amit gondolsz rólam - kuncogott a végére - Sokat jelent.
- Stella, egyszer majd tartunk egy olyan napot, mikor megismerkedünk? - nevetett Louis - Csak mert még én sem tudok rólad sok mindent...
- Valóban? - pillantott a srácra, aki bólintott - Rendben, legyen. Kijelölünk neki egy napot, és akkor másról nem fog szólni, mint hogy ismerkedünk!

Louis Tomlinson @Louis_Tomlinson Ha nem tudnám, hogy @Stell_Winter és @NiallOfficial csak barátok, még akár shippelném is őket. Ugye, a shippelés, azt jelenti, mikor két embert kombinálnál?:D x


- Köszönjük, hogy megosztottad a világgal, Tomlinson! - Niall hangosan felnevetett, mikor meglátta a telefonja képernyőjét - Azt hiszem, most ezzel a tweettel szebb lesz a napom! - erre mindenki elnevette magát, s mindennél jobb volt látni, hogy Stella is boldogan mosolyog.

.:: Stella szemszöge ::.

A nap további része semlegesen telt, csatlakozott hozzánk Zayn is, s mint kiderült, Perrienek vissza kellett utaznia Londonba a munka miatt, s Eleanor is vele tartott, mondván hogy már így is sokat hiányzott a suliból. Amúgy én úgy tudtam, már elvégezte, ezek szerint mégsem. Liam-ről egész nap semmit nem lehetett hallani, ahogy Sophia-ról sem, ezért valószínű volt, hogy együtt voltak. Időközben lementünk, és megebédeltünk, ugyanis nálunk a reggeli kimaradt, ennek következtében pedig Niall-höz hasonló módon, mi is tele pakoltuk a tányérjainkat. Ebéd után újra együttes erővel hagytuk el az ebédlőt, s Zayn-be karolva indultunk el a többiekkel utánunk a lift felé, mikor megcsörrent a telefonom. Még azt is nehéznek tartottam felvenni, de mivel eléggé kitartó volt a keresőm, muszáj volt felvennem. Meg sem nézve ki az, felvettem. Azt hiszem, ez nálam szokássá vált.
- Haló?
- Szia, Stella... - hangja hallatán hirtelen levegőt is elfelejtettem venni.
- L-Lucy?
- Igen - kuncogott - Nézd, én sajnálom, hogy... - kezdte, de félbeszakítottam.
- Mondd, hogy minden rendben van veled!? És még is... hogy gondoltad, hogy csak úgy minden elköszönés nélkül lelépsz? Úristen, nem is tudod hogy aggódtam miattad! És bár nem kerestelek, bíztam abban, hogy van annyi eszed, hogy vissza jössz.
Hirtelen zúdítottam rá mindent, s mind e közben éreztem, amint mindenki tekintete lyukat éget belém.
- Erről szerettem volna veled beszélni. Ráérsz valamikor?
- Ami azt illeti, mi jelenleg Olaszországban vagyunk, és majd csak holnap indulunk haza, vagy holnap után, fogalmam nincs. Mennyire lenne fontos?
- Oh, értem - felelt kissé komorabban - Ez esetben nem lényeges.
- De, ez igen is lényeges. Nagyon régóta nem beszéltünk, és már igen csak itt lenne az ideje! - lehet, hogy kiakadtam, de ez volt az igazság, s nem mellesleg nem szépen váltunk el. Szinte sehogy.
- Rendben. Akkor hívj fel, ha visszaértél Londonba, és van szabadidőd! - ajánlotta - Remélem, jól vagy. Oh, és mielőtt még elfelejtem, lenne mesélni valód számomra. Justin Bieber, mi? - kacagott - Nem vagy semmi, Stella.
- Jól van, na. Justin pedig... - itt éreztem, ahogy megint mindenki rám néz - Ő már múlt. Egy szép múlt. Na, viszont ha most megbocsájtasz, én megyek, mert a végén még levetkőztetnek a szemükkel a fiúk!
- Menj csak, persze. Vigyázzatok magatokra, nem sokára találkozunk. Add át a fiúknak, hogy puszilom őket!
- Természetesen átadom. Te is vigyázz magadra, puszi! - ezzel bontottuk is a vonalat.
- Oda adhattad volna - felelte semlegesen Niall - Én sem beszélek vele egy jó ideje, és hiányzik.
- Sajnálom, Niall - sóhajtottam - Nem sokára hazamegyünk, és akkor azt csinálsz vele, amit akarsz - mosolyodtam el, s próbáltam nem túl perverz dologra gondolni. De mint mindig, most is elárultam magam, s mindenki "húú"-zni kezdett - Jól van, most mondjátok, hogy nem nézitek ki belőle, ahogy döngetik az ágyat! - nevettem el magam, s mindenki tartott velem - Most viszont hagyjátok szegény gyereket, így is tiszta vörös már! - kuncogva megöleltem a szőke srácot, s ebben a pillanatban meg is érkeztünk az emeltre - Oh, Lucy puszil titeket!
- Holnap már megyünk haza, este. Végre! - sóhajtott fel megkönnyebbülten Zayn - Már kezd elegem lenni ebből a rohadt sós tengerből!
- Malik, ez egyáltalán nem sós! Van ennél rosszabb! És ne mondd azt, hogy nem volt jó ez a kis kiruccanás!
- Ah, én még úgy terveztem, hogy csináltatok tetkót itt! - mosolygott, miközben terelte a témát - Elkísér valaki?
- Én skypeolok Eleanor-val - jelentette ki Louis, s ha Niall nem fogja vissza, talán már el is ment volna.
- Szívesen elkísérlek, de csak akkor, ha valami értelmeset varratsz magadra!
- Na, Stella, én mindig értelmeset varratok magamra!
- Persze. Akkor az a kártya a bal oldaladon mit jelent?
- Ne legyél ilyen! - nógatott - Csak kísérj el! Jó lesz!
- Meghiszem én azt! - kuncogtam - Oké, elmegyek veled!
- Előbb mint Harry-vel? - vonogatta a szemöldökét.
- Bunkó - összeszorított szemekkel suttogtam, s bíztam benne, hogy a többieknek nem esik le a dolog. Oh, hát persze, ha mocskos dologról van szó, mindenki ért, mindent.
- Ez köcsög volt, Zayn! - morgott Harry, s elnevette magát.
- Hát most na! - vont vállat röhögve - Na, tudod, hogy csak basztatlak!
- Igen, tudom. Kiismertem már a mocskos fantáziád - értettem vele egyet.
- Lényegtelen. Negyed óra múlva itt vagyok az ajtó előtt!
- Okcső! - intettem mindenkinek, s a göndört magam után húzva eltűntünk az ajtó mögött.
- Szóval, a mai nap többi részét nem velem töltöd - ajkait lebiggyesztette, amin muszáj volt nevetnem.
- Te szegény - mosolyogtam.
- Igen - bólogatott hevesen - Ezért ki kell engesztelned!
- Még mit nem!
Kezeit derekamra simította, s közelebb húzott magához. Vártam, hogy megcsókoljon, vagy valamit, de ehelyett, csak egészen közelről, csendben vizsgálta az arcom.
- Siettek vissza? - bólintottam - Este egy randevúban benne vagy?
- Legyek benne? - nevettem - Jó, rendben van.
- Már várom - kacsintott rám.
- Stella Winter! Én most indulok! - Zayn hangja töltötte be a teret, így elhúzódva Harrytől, felkaptam a táskámat az ágyról.
- Keresd meg valamelyik srácot, és üsd el az időt.
- Vagy inkább valami szexi lányt, nem? - kérdezte komolyan, s szemöldökét húzogatva próbált idegesíteni.
- Tudom, hogy nem tennéd, mert ez az utolsó esélyed nálam. Ha bármit megtudok, már itt sem vagyok, és nem nekem fog jobban fájni, ezt most meg mondom - keményítettem be. Lehet, nem kellett volna, de tudja meg, hogy egyetlen egy rossz lépés, és nekünk nincs jövőnk.
- Oké, jól van, csak vicc volt! - háttal voltam neki, de láttam, ahogy elvigyorodik - Na, mi van? Semmi búcsúcsók, vagy valami?
Komolyan fordultam meg, s látva, hogy mekkora vigyor van arcán, én is elmosolyodtam.
- Bunkó vagy, remélem, tudod! - megforgattam a szemeim, s két kezemmel körbeölelve nyakát lassan megcsókoltam.
- Aztán nem bepasizni! - szólt utánam, mikor már az ajtóban álltam. Rákacsintottam, s kilépvén az ajtón, Malik-ba ütköztem.
- Mehetünk!

Kérdés: Nagyon nagy baj, hogy Lucy-t próbálom vissza írni a történetbe?:) 

2013. október 19., szombat

72. "Cserébe többet nem hozlak zavarba... egyenlőre. "

Holá, darlings:)


Próbáltam sietni, és azt hiszem, most sikerült is, és ennek nagyon örülök!:) Nem tudom, hogy kik várták a folytatás, de minden esetre; itt is lennék!:) Remélem, ehhez a részhez egy kicsivel több komit kapok, mint az előzőhöz, mert őszinte leszek, egy kicsit elszomorított a dolog.:/ 
Na, nem is beszélnék tovább, itt a 72 - wow, nem hittem, hogy idáig eljutunk! - fejezet!:) Jó Olvasást!:)

Have a nice day,
ß♥ xoxoxox


Általában azok az emberek veszik észre, hogy változtunk, akikkel a mindennapjainkat töltjük, s ez valóban így van. Nekem nem nagyon tűnt fel, hogy elhajoltam egy másik irányba, de miután észhez lettem térítve, mindent másként láttam! ~ Liam Payne 

.:: Stella szemszöge ::.

Az egész termet megtöltötte a hangos zene, a nevetés, a sok részeg fiatal, s úgy gondoltam egy pár percig, ez nem normális. Számomra nem. Én sosem így képzeltem el a születésnapi bulimat, de nem vagyunk egyformák, ez ebből is látszik. Lehet, hogy Liam-nek valóban ez az álombulija, de az enyém meg sem közelíti ezt. Most biztos vagyok benne, hogy mindenki furcsán nézegeti az utóbbi sorokat, de ez így van. Sosem egy házibulit, sőt, semmilyen bulit nem képzeltem el magamnak. Mindig amire vágytam, azaz volt, hogy családias hangulatban töltsük el az én napomat. Mert akkor azaz én napom, bárki mondd bármit. Ezt a napot senkitől nem vehetik el.
Ó, te jó ég! Nem sokára itt van Október! Igaz, előtte még Niall-nek is lesz születésnapja, no sebaj. Na, arra leszek még kíváncsi. Ismerem a srácot, de még sem. Fogalmam nincs, mit vehetnék neki, és azt hiszem, jobban járok, ha már most elkezdek gondolkodni!
- Minden rendben van? - a hangos, dübörgő zene ellenére is tökéletesen hallottam mély, dörmögős hangját, s felnézve rá jutott eszembe, hogy az utóbbi negyed órában teljesen elhanyagoltam, s csak dülöngéltünk egyik oldalról a másikra, még gondolataimba merülve lehet, Ő beszélt hozzám.
- Persze - mosolyogva bólintottam, s kezeim összefonva dereka körül vissza hajtottam a fejem mellkasára.
- Gyere, menjünk igyunk valamit. Szerintem rád fér, nem vagy formában - nevetett fel.
Kezeinket össze kulcsolta, s mosolyogva figyeltem minden mozdulatát. Ez bizonyára feltűnt neki, ugyanis egy ellenállhatatlan mosollyal ajakin, arcon csókolt.
- Nekem nem kell ilyen színes lötty - böktem az ujjammal a pult felé, ahol nagyban sorakoztak a piák. Fúj. Ez nem az én stílusom.
- Mi történt veled? - nevetett - Nem te mesélted, hogy lány létedre megszégyenítetted az összes srácot, úgy húztad le sorra a piákat?
- Oh, ez igaz - bólogattam - De az már a múlt. Változtam, változni szeretnék. Nem iszom már annyit, a cigit is mondhatni letettem. Most nézhetsz, és mondhatod, hogy kifordultam magamból, de ez van. A változás mindenkinek kell. És azt hiszem, rám is fér.
- Mit tett veled Kanada... - sóhajtott fel.
- Nem megbeszéltük, hogy ezt nem hozzuk fel többször? Erre te mit csinálsz? Minden adandó pillanatban Justin a hibás mindenért!
- Nem hoztam fel!
- Igazad van, nem hoztad fel, csupán utaltál rá, eléggé nyomatékosan! - felemeltem a hangom, de amint észbe kaptam, visszafogtam magam - Jó. Sajnálom. Hagyjuk ezt az egészet. Nem kell semmilyen inni való. Igyál, ha szeretnél. Az asztalnál megtalálsz, ha keresnél!
Vissza kóvályogtam az asztalhoz, s kettős érzésekkel foglaltam helyet a már kicsit sem józan Zayn mellett.
- Helló, szépségem - tipikus részeg, csajozós duma.
- Állj le, Malik! - arrébb löktem, s az asztalra könyököltem - Perrie merre van?
- Milyen Perrie? Lol, Perrie a Phinieas és Ferben van! - hangosan felröhögött, s én sem tudtam másként tenni.
- Istenem, hova kerültem...
- Létezik? - tátott szájjal bámult rám, miközben megdörzsölte szemeit. Oké, azt hiszem, ez a gyerek totál K.O.
- Zayn...
- Úgy hívnak?
- Kérlek, ne fárassz le!
- Oh, itt nem is tudlak - perverzül vonogatta szemöldökét, s folytatta - Gyere, megmutatom a szobámat. Biztosítalak róla, hogy tetszeni fog!
- Persze, abban én is biztos vagyok. Ahogy abban is, hogy neked barátnőd van, míg nekem barátom, és nem lenne kellemes érzés másnap azt hallgatni, hogy ki-kit csalt meg, nemde?
- Van barátnőm? - olyan fárasztó ez a gyerek. Oh, istenem, ha holnap ezeket elmesélem neki.
- Te többet nem ihatsz!
- Héj! - háborodott fel - Nem vonhatod meg tőlem a piát!
- Niall, kérek, segíts! - néztem az Ír fiúra, aki abban a pillanatban csüccsent le mellénk a kezében egy sörrel, s egy csomag chips-vel.
- Mi van, nem bírsz Bradford BadBoi-val? - röhögött olyan tipikus hangon ahogy szokott. Na, jó, nekem megártott ez a pár perc Malik társaságában - Hazza merre van? Az előbb, még nagyon szerelmesek voltatok...
- Ó, ne is mondd - kezemet magam elé emeltem, s felsóhajtottam.
- Jó a party, emberek! - nyomta meg az 'e' hangot. Louis fennhangon érkezett meg társaságunkhoz, két itallal a kezében. Mi lesz még itt - Stellus, ez a ruci igazán kiemeli a domborulataid! - bal szemöldökét ugyancsak perverzül vonogatta, mint az előbb Zayn, s bár nem vagyok egy olyan lány, aki mindenki előtt elpirul, most megtörtént.
- Hú - a három srác hangos 'Húú'-zásba kezdett, s vöröslő fejjel elnevettem magam.
- Jól van már! - kacagtam tovább - Akkor inkább igyatok!
- Hozod a következő menetet? - Zayn szemei felcsillantak, s könyörgő tekintettel méregetett.
- Nem.
- Na, nagyon szépen kérünk! - csatlakozott Niall és Louis is.
- Cserébe többet nem hozlak zavarba... egyenlőre. Vagyis próbállak nem zavarba hozni! - Louis olyan volt, mintha azért könyörgött volna, hogy had ne legyen valami áldozat; még térde is borult előttem.
- Jó - adtam meg magam hirtelen - Mit kértek?
- Jack Daniel's - ordította mindhárom srác az arcomba.
- De jöhet egy kis... uh... nem tudom. Jöjjön egy kis Martini is.
- Tőlem aztán - röhögtem el magam. Mivel pont középen ültem, muszáj volt valamelyik srác előtt elmennem, s mivel Zayn totál ki volt bukva, így Niall felé mentem. Alig, hogy elindultam, egy nagy kéz csattant a fenekemen, s számmal egy hatalmas 'O' alakot formálva fordultam vissza a srácok felé.
- Nem én voltam! - védekezett Niall, s Zayn azonnal.
- Ez igaz, mert én voltam! Hahaha - Louis hangosan, hátravetett fejjel nevetett, inkább már röhögött, s nem igazán tudtam, mit léphetnék erre. Már ha kellene is valamit. Tudom, hogy totál részeg, és amúgy nem mozdulna rám, mert neki ott van Eleanor, s tiszteletben tartja, hogy Harry barátnője vagyok.
- Idióta! - nevetve hurrogtam le, s indultam el a pulthoz.
- Látom, jól elvoltatok... - semmit mondóhangja borzongásra késztetett. Most rossz értelemben.
- Igen. Csak hát... megszomjaztak.
- Aha - cinikusan felnevetett, s látván, hogy útban van, arrébb állt.
- Három pohár Jack-et, és ugyanennyi Martinit, ami mindegy, hogy milyen. Nem nekem lesz - vontam vállat, s helyet foglaltam az egyik bárszéken.
- Nagyon haragszol rám? - két kezével megfogta a szék két oldalát, majd magával szembe fordítva, beállt a lábaim közé, s közelebb húzódva hozzám, átölelte a derekam - Tudod, hogy fiúból vagyok, és nekünk mindig mindent nehezebb megbocsájtani, na, már. Én csak... én... szeretni szeretnélek.
- Azt más módon is ellehet érni - közöltem szárazon - Arra is gondolhatnál, hogy a folyamatos veszekedésekkel csak elűzöl, és mivel tudom, hogy ez fordítva is így van, ezért inkább kibújok az ilyen témák alól.
- De akkor ugye nem fogsz egész este kerülni?! - tekintete már-már rimánkodó volt, s halkan elkuncogva magam kezeimmel átöleltem nyakát.
- Dehogyis - vigyorogva ráztam meg a fejem, s lejjebb húztam magamhoz egy csókra - Szeretnél még valamit mondani a többieknek? Esetleg maradni? Mert nekem már szétesnek a lábaim ebben a szarban - utaltam nem túl szépen a magas sarkú cipőre.
- Mehetnéked van?
- Valami olyasmi - hümmögtem, s folytattuk volna a beszélgetést a cipőmről, mikor a pultos közbe szólt, miszerint itt a rendelt pia - Köszi - biccentettem felé, s felkelve a székről megindultam vissza a fiúkhoz.
- Na, de na - Harry elképedt, s még gyorsan megitta a löttyét, majd utánam eredt.
- Többet nem szolgállak ki titeket! - méregettem humorosan az asztalnál ülő, már-már fekvő srácokat.
Meg sem hallották, amit mondtam, s Harrynek ennyi pontosan elég volt ahhoz, hogy megragadva a karom elhúzzon onnan.
- Táncolunk még? - mosolyodtam el negédesen. Felsóhajtott - Kérlek, Harry.
- Nem-nem.
- Oké, én maradok! - elléptem tőle, s vigyorogva vártam, mit lép.
- Ne csináld ezt, Stell - nézett rám, majd felsóhajtott.
- Nem csinálok semmit - vontam vállat, s kibújva a cipőmből odébb tettem, hogy ne legyen az utamban.
- Ugye tudsz róla, hogyha most neki állsz táncolni, nem állok jót magamért?! - nem beszélt hangosan, még sem tompította el a zene a hangját.
- Oké, mutasd meg mit tudsz, Styles! - nevettem el magam önfeledten - Engem senki nem tud lerázni a színpadról!
- Azt majd meglátjuk! - kacagott, s ő is megvált lábbeliétől.
Számunkra pont megfelelő ritmusú zene vette kezdetét, s biztosan kis merem jelenteni; mi uraltuk a táncparkettet.
- A színpadon, Stella Winter és Harry Styles! Köszöntünk mindenkit Liam Payne születésnapi buliján! A mai este további részében, én leszek a zene agya. Hölgyeim és uraim, a nevem DJ Malik! - muszáj volt nevetnem, ahogy Zayn felkonferált minket.
- Mutasd mit tudsz, Edward!
- Vigyázz a szádra, Lea! - rám kacsintott, s azonnal a földre ereszkedett. Szemeim azonnal elnyíltak, mikor breakelni kezdett, s az állam is a padlót súrolta .
- Elmész te a tudod hova, Styles! Mi ez a mozgás, ember? Hát én komolyan mondom, elfenekellek!
- Gyerünk, Stella! Mosd már le innen! - Eleanor kacagva foglalt helyet egy hozzánk közel eső széken, s buzdított. Úgy gondoltam nem mutatok semmi újat, egyszerűen leutánozom a mozdulatait. Csak van annyi esze, hogy leesik neki a játékom lényege - Ey, mi volt ez? - akadt ki a barna hajú barátnőm. Csak megvontam a vállam, s tovább tartottam a szemkontaktust a göndörrel.
- Muszáj ezt? - tátogta felém, nem megszakítva pillantásainkat.
- Igen, muszáj! - számmal nagy 'O' alakot formáltam, s játékosan megsértődtem - Következő lépés? Mindenki rád vár, drágám.!

Nem tudom, hogy végül meddig táncoltunk, de abban biztos vagyok, hogy mindenki élvezte a kis "párbajunkat".
Másnap reggel, furcsa módon, már reggel hétkor kipattantak a szemeim, s egy halvány mosollyal az arcomon fordultam a jobb oldalamra, ahol a szintén kukorékoló Harryvel találtam szembe magam. Nem szóltam semmit, s Ő sem, csak vigyorogva húzódtam hozzá közelebb, s szorosan öleltem magamhoz. Ő is az oldalára fordult, így szinte teljesen egymásba fűződve feküdtünk. Semmi pénzért nem cseréltem volna senkivel.
- Jó volt a tegnap este - mély hangja húzott vissza a jelenbe, s még mindig boldogan felé fordítottam a fejem.
- Több volt, mint jó - bólintottam elégedetten, s mielőtt még fejem vissza helyeztem volna mellkasára, egy csókot hintettem rá. Imádom, ha ennyire közel van hozzám, ha hallom a szíve dobogását, ha érzem az illatát... egyszerűen, imádom, mikor velem van. Akkor tudom, hogy Ő csak az enyém. Senki nem veheti el tőlem, mert csak ketten vagyunk, és senki nem árthat nekünk.
- Ha vissza megyünk Londonba... - kezdte - Akkor... - megakadt. Nem tudta folytatni, s bár engem furdalt a kíváncsiság nem faggattam.
- Harry... még mikor volt a Brit Awards, akkor mondtad, hogy nem lehetünk együtt - hoztam fel most én egy témát - Most ez még is megtörtént. Milyen következményei lesznek ennek? - aggódva támasztottam meg mellkasán az államat, s időközben újra a hátára feküdt.
- Erről szerettem volna veled beszélni... - húzta a száját - De mivel még nem megyünk haza, majd csak két nap múlva, ezért kérlek, ezt ne hozzuk fel többször. Tom meg amúgy már biztos tud róla, hiszen már nem egyszer láttak minket együtt.
- Igen, ez igaz. Csak kissé parázok attól, hogy mit csinál, ha megtudja...
- Sok mindent nem tehet - nevetett - Na, most viszont tereljünk.
- Imádom a hajad! - bukott ki belőlem, mire hangosan felnevetett - Hey, ez komoly!
- Igen, hát hogyne, kicsim! Hát hogyne!
Ilyen értelmetlenül értelmes dolgokról beszélgettünk, s bár volt, mikor megszakítottuk a tárgyalást amiatt, mert mosdóba kellett mennie az egyikünknek, de egészen kettőig az ágyban fekve, élvezve egymás társaságát lazultunk. Nem tudom, hogy mikor voltunk utoljára ennyire felszabadultak, de azt hiszem, most elkezdtük bepótolni az eddig elvesztegetett időt. Nem egy képet csináltunk egymásról, s bár a közös képek sem maradhattak el, annyiban egyeztünk meg; ezek sosem kerülhetnek napvilágra.
- Kérlek, csak ezt az egy képet! Nem írok oda semmi gonoszat! - próbáltam meg puhítani, hogy legalább egy jól sikerült fotót had tegyek róla közzé az interneten, de nem tágított.
- Azt mondtuk, nem látnak napvilágot! - makacskodott.
- Mikor akarod tudatni, hogy együtt vagyunk? - kérdeztem kissé cselesen.
- Ugye tudod, hogy ezért rólad is kerül fel egy friss kép?! - vigyorgott.
- Nem baj - kuncogtam, s közelebb hajolva hozzá, egy apró puszit nyomtam orrára.

Stella Winter @Stell_Winter Szép jó reggelt, mindenkinek:) Kinek hogy telik a mai napja?:) @Harry_Styles egy igazán lusta ember, csak rá kell nézni! :D xoxox


Alig tettem közzé a képet, már rengeteget retweet és kedvencnek jelölés érkezett, valamint sok-sok komment. Sokak örültek a friss képnek a göndör hajú srácról, míg pár lány rendesen kimutatta utálatát felém. Nevetve görgettem át az utálkozó kommenteken, ugyanis nem érdekelt, hogy minek neveznek!

Harry Styles @Harry_Styles De csak mert a fagylalt vissza nyal, igaz @Stell_Winter?:) Nem sokára visszatérünk az esős Londonba, ideje kiélvezni a napsütötte Olaszországot!:) x


- Harry, ez nem ér! - keserű mosollyal az arcomon vizsgálgattam a képet, mert még nem is az, hogy a megjegyzések vették el a kedvem - Ezen a képen nem egy fej van, hanem fúj!
- Hülye vagy, kincsem! - röhögött, majd elkomolyodott - Gyönyörű vagy, és nem tudom, ki beszélte tele a fejed ilyen marhaságokkal!
- Senki. Úgy gondolom, az normális, ha azt gondolom magamról, hogy ronda vagyok. Az csak emelne az egómon, ha alátámasztanám a véleményed.
- Akkor itt az ideje emelni az egódon! - félretette a telefont, s felém kerekedve megcsókolt - Olyan jó, hogy megint itt vagy!
- Most tényleg ennyire kell keverni a szálakat? - homlokát ráncolta, mint aki nem érti miről beszélek, s hatalmas vigyorral az arcán húzott fel a kezemnél fogva, majd fészkelődött az ölembe. Egy percig sem ellenkeztem, szorosan magamhoz öleltem, s nagyot szippantva mámorító illatából csókot hintettem göndör fürtjeire.
- Anyuval összevesztem, és még mindig nem békültem ki... - szemöldök ráncolva hallgattam, amint mesél, ugyanis nem tudtam elképzelni, hogy Ők ketten haragban vannak - Nem is tudom már mikor, de egyszer feljött köztünk a téma, és akkor igaz, nem mondtam el, de azt hittem, kifogunk békülni addigra. De nem így lett. Nem tudom, mit csinálhatnék. Sosem kaptunk össze semmin annyira, hogy utána hónapokig nem beszéltünk.
- Hónapok óta nem beszéltek? - fogtam meg az utolsó mondatát - Jézusom, Harry, mit gondolsz? Anyukádnak kell bocsánatért esedeznie?! Igen, mindenben melletted állok, és segítelek, de most azt kell, mondjam, hogy nincs igazad. Nagyon nincs. Még is min vesztetek össze? - csillapítottam magam.
- Ugye mi ketté mentünk, aztán eléggé magam alatt voltam, szinte teljesen a padlón. Aztán anya, meg Gem eljöttek látogatóba, és anya beszélni szeretett volna velem négyszemközt. Eléggé harapós korszakomban voltam akkor, így mindenkire, és mindenre szinte azonnal ugrottam. Így történt ez akkor is, mikor anya leszedte a fejem, miszerint hogy lehetett akkora bőr a pofámon, hogy ígéretet teszek apádnak, s eztán megcsallak, egy olyan lánnyal akivel nem kéne - sóhajtotta - A lényeg, végül is csak annyi, hogy rákiabáltam anyára, miszerint sosem szerettem volna egy olyan hibát ejteni, amit megtettem, mert hogy szeretlek. Utána anya is befellegzett, és lekevert egy pofont. Ordibált még velem egy negyed órát, aztán mintha mi sem történt volna elköszönt, és elmentek.
Nem beszélt hangosan, így ebből is le tudtam következtetni, hogy rosszul esik neki erről beszélni, de mivel ki kellett adnia, ezért erőt vett magán, s bár remegő hanggal, de elmondta mi nyomta a lelkét.
Szipogott egyet-kettőt, s felkelve az ölemből, a mosdóba indult. Felsóhajtottam, majd elterültem az ágyon. Direkt nem mentem utána, hiszen nem lenne sok értelme dörömbölni az ajtón. Tudom, hogy nem fog hülyeséget csinálni, mert nem buta gyerek, csak szomorú, amit nem mellesleg megértek. Őszinte leszek, irigylem azt a kapcsolatot, ami közte, és az édesanyja között van! Bár nekem lenne ilyen szerető anyám...

Kérdés: Hova tűntek a komizóim?:/ Nem tudom, hogy a suli miatt van-e az, hogy nem írtok, vagy mert rossz amit csinálok, de kérlek, titeket, hagyjatok magatok után valamilyen jelet, mert nekem sokat jelent!:) 

2013. október 12., szombat

71. "Eltűnt, mint kámfor a levegőben..."

Hai Darlings.:) 

Wow. Nagyon szépen köszönöm a tetszikeket, a kommenteket, valamint a 60.000+ oldal megtekintést!:O♥ Fantasztikusak vagytok!:) Nem tudom, mit mondhatnék még, talán azt, hogy sajnálom a késést, de most kárpótoltalak titeket egy igazán hosszú résszel! ^^ Mint látjátok, ez a rész, most Sophia szemszögével kezdődik, s hogy ne mindig rossz személynek legyen beállítva szegény lány úgy gondoltam, meg ér egy esélyt még Ő is, még úgy is, hogy való életben nem szimpatizálok vele!:) 
Nos, nem húznám az időt, olvassatok, hagyjatok véleményt, ugyanis sokat jelent!:) 
P.S.: Ha már nagyon benne vagyok ebben a szerkesztgetésben, mondanátok véleményt a kinézetről?:)

Love ya,
ß♥ xoxo


Mindig is tudtam, hogy Stella sok meglepetést tartogat még számunkra, de abban nem voltam a legbiztosabb, hogy mellettünk meg is változik majd. Úgy látszik történnek még csodák, s ha így folytatja, talán teljesen olyan lesz, mint mi! ~ Louis Tomlinson 

.:: Sophia szemszöge ::.

Ha azt mondták volna nekem, egy olyan két hónappal ezelőtt, hogy Liam Payne, a One Direction énekese lesz a barátom, valószínűleg kinevettem volna. De mára... mára meg kiderül, hogy engem választ? És bár érzem, hogy nem szerelemből van velem, de látszik, hogy szüksége van rám. Lehet, hogy eléggé nagy képűen hangzik, de valóban ezt látom a szemeiben. 
Most már, hogy szinte mindenki tud arról, hogy én és Liam együtt vagyunk, az életem, azt hiszem teljesen megfordult. A hangulatváltozásaim is ennek tudhatóak be. Míg nem volt közöm semmilyen hírességhez, én normálisan életem, a mindennapi életem. 
Mélázásomból, a telefonom csörgése zökkentett ki. 
- Szia, anya - kisebb mosoly húzódott ajkaimra, mikor fülemhez emeltem a készüléket. 
- Sophie, kicsim, minden rendben van veled? - aggódó hangja hallatán, melegség öntött el. 
- Persze. Anya, mi történhetett volna? - elnevettem magam, s tovább hallgattam. 
- Semmiség, csak... egyszerűen tudom, hogy megvisel ez a sok minden, ami hirtelen ért téged. Láttam, egy képet rólad, és Liamről az újságban, ahol a mosolyod nem éppen a legboldogabb. Bármi baj van, nyugodtan mondd el nekem, rendben? Oszd meg Liam-vel is, hogy tudja! Ez egy kapcsolat alapja. 
- Általában, mindent megbeszélünk, amit csak tudunk. De... mostanában olyan... megváltozott. Nem az a Liam, akit megismertem régen. Fogalmam nincs, mi történhetett. Tudod... Harry-nek, meséltem már róla, tudod, Ő a göndör hajú srác a bandában...
- Igen-igen, rémlik valami - kuncogott - Mi van vele? 
- Nos, a barátnője... eléggé szeleburdi, és az első találkozásunkkor, nem éppen szép beszélgetésbe keveredtünk. Igazából, szerintem már volt benne akkor egy kis alkohol. Mindegy is. Azért hoztam fel őt, mert rajta is látszik, hogy megváltozott Liam. Mármint... érted - makogtam. Nem tudtam, miképp mondhatnám el, gondom-bajom, és ez most meglepett. Eddig, szinte mindig mindent őszintén, folyékonyan mondtam el anyámnak, de most?! Egyszerűen nem találtam a szavakat. 
- Kislányom, mire szeretnél kilyukadni? Nem teljesen értelek. Ez a lány, aki Harry barátnője... 
- Stella, a neve - szóltam közbe. 
- Szóval, Stella-nak mi köze van Liam-hez? 
- Igazából... látom rajta, hogy nem tetszik neki ez az ,,új" Liam, és őszinte leszek nekem sem. Nagyon jó fejnek tűnik Stella, csak... nem tudom, hogy miként tudnék tőle segítséget kérni - haboztam a válasszal, nem tudtam miként mondjam el. 
- Kislányom, így, ahogy tőlem. Ha tettél valami rosszat ellene, kérj elnézést, egy újabb esélyt, eztán, pedig kérd a segítségét. Biztos vagyok benne, hogy menni fog! Bízz magadban! 
- Ó, anya! - felsóhajtottam - Olyan nehéz... én egy senki vagyok! Liam ismer talán, aztán ennyi. Senki nem áll szinte mellettem. Holnap lesz Liam születésnapja is. Most, hogy feljöttem volna a szobába, az volt a téma, illetve a vita tárgya, hogy Liamnek rendeljünk-e, vagy én csináljak neki tortát. Nem hiszem el, hogy ezen vitáztunk! Ez... olyan gyerekes. Mostanra már szégyellem, hogy felhoztam! 
- Mindenki követ el hibákat. Láss a többiek szemszögébe is egy kicsit. Mit gondolsz? Nekik először milyen lehetett, mikor Liam beállított eléjük veled az oldalán? Mert nem hiszem, hogy tudtak rólad... vagy igen? 
- Nem. Nem tudtak. Nem szerettem még volna megismerni a többieket, mert még Liam-vel sem ,,szoktam" össze. Anya, olyan nagyon tehetetlen vagyok! 
- Megértelek, kislányom... megértelek - sóhajtotta - Most leteszem a telefont, te pedig elmész egy kicsit relaxálni. Egy kád forró víz most kell neked, ismerlek már. Kitisztult fejjel lépj a többiek elé, s miután léptetek, értesíts, hogy minden oké-e! 
- Rendben van, vigyázz magadra, remélem, nem sokára találkozunk. Szeretlek, add át apunak is. Szia! - megvártam, míg Ő is elköszön, aztán kinyomtam a telefont, s magam mellé téve elterültem az ágyon.
Úgy, ahogy azt anya ajánlotta, vettem egy forró fürdőt, s elmerülve a gondolataimban, valamint a habok közt relaxáltam. 
Felvettem egy pizsamának megfelelő szettet, s már indultam is az ágyba. Azt hiszem, ez a nap után rám fér egy kiadós alvás. 

Reggel, megmosolyogtatott a dolog, hogy Liam mellettem aludt az éjjel, még ha nem is észleltem, hogy feljött, na, meg hogy mikor. Úgy döntöttem, megpróbálok eleget tenni anya kérésének, s beljebb lopni a többiek szívébe magam, így egy lenge szett mellett maradva, felvettem magamra a ruhadarabokat. Elsőnek, a hallba igyekeztem, mondván, hogy hosszú nap áll előttem; meg kell próbálnom beszélni a többiekkel, de ha nem is mindenkivel, Stella-val biztosan, Liam-nek szülinapi ajándékot venni, valamint... nagyjából ennyi, a mai programom. 
Beérve, nagy ember tömeg fogadott, s nem telt sok időbe, míg felfogtam; szinte mindenki Liam partijára készül. Magamban nevettem egy sort, ugyanis ha Liam lejön, mindennek lőttek, de nem szóltam közbe. Biztosan van tervük ez ellen... is. 
- Erm... sziasztok... - nyögtem kissé kellemetlen helyzetbe, mikor megpillantottam Niall-t, s mellette Eleanor-t. 
- Helló! - a barna hajú lány mosolyogva integetett vissza, s ,,láthatatlanul" meglökve Niall-t, ő is egy vicsort erőltetett magára. 
- Sophia - biccentett, s tovább falatozott. Igen, azt hiszem, ezt vártam. 
Sebtében megreggeliztem, ugyanis nem szerettem volna a mai napot a ,,nagy béküléssel" tölteni, így miután elkészültem, felkészítettem magam lelkileg, hogy van elküld most a fenébe, vagy pedig rendesen, mint két ember megtudjuk beszélni a dolgainkat. Bíztam az utolsóban, de valahogy az elsőt helyeztem előnybe. 

Gondolkodási idő után kutatva, a lépcsőzést választottam, s előbb, mint hittem feljutottam a kívánt emeletre. Ajak harapva kopogtam az ajtón, s mikor egy "Gyere" féleséget hallottam, benyitottam. 
Őszinte leszek, abban a pillanatban megértettem, miért csak dünnyögés szökött kis az ajtó résén. 
- Én... én... nem szeretnék zavarni csak... - nem találtam a szavakat, s újra tudatosulnia kellett a dolgoknak; egyre bizonytalanabb vagyok magamban. 
Kérdő tekintetekkel bombáztak, s azt hiszem, még a pír is felkúszott az arcomra.
- Nos... én csak b-beszélni szerettem v-volna veled... - intéztem a szavakat Stella-nak, aki vigyorogva fogadta, de láttam rajta, igen csak meglepte válaszom.
- Már itt sem vagyok! - Harry, még egy utolsó, apró csókban részesítette barátnőjét, s elválva tőle ránk mosolygott, majd elhagyta a szobát.
- Nagyon a-aranyosak vagytok együtt! - kúszott arcomra egy őszinte mosoly.
- Öm... köszönjük?! - nevetett fel zavartan kijelentésén, ami inkább már kérdésnek hangzott - Beszélni szerettél volna velem... miről is?
- Oh, persze - kaptam észbe - Nos. Szeretnék elnézést kérni amiatt, amit tettem az elmúlt napokban. Igazából nem voltam tudatában a dolgoknak; a hirtelen jött rivaldafény kissé bevilágította az életem. Jelenleg nem találom a nagy világban a helyem.
- Mire szeretnél kilyukadni? - homlok ráncolva pillantott rám, majd helyezkedett el az ágyon, s merem feltételezni, hogy az előbbi kis incidens miatt, vöröslő arcát a telefonképernyőjén kezdte kémlelni.
- Elnézést szeretnék kérni, tényleg. Mindenért. Rájöttem, ha eltaszítom magamtól, az olyan embereket, mint mondjuk te, Eleanor, avagy Perrie, csak magamnak ártok. Jelenleg, ti vagytok a legbiztosabb pont ebben az életemben. Mondanám, hogy Liam, de sajnos nem...
- Ennyire komoly? - hirtelen szegezte rám tekintetét, s nyitotta nagyra szemeit.
- Nem az, hogy ennyire komoly csak... ez hosszú, és nem szeretnélek ezzel terhelni, szóval, mindegy. A lényeg, hogy ha, nagyon szépen megkérlek, és megtudsz nekem bocsájtani, esetleg, egy második esélyt adni, beleavatnál egy csöppet ebbe a ,,híres" életbe? - beszívott ajakkal vártam, hogy mit lép. Pár nap alatt, már kitudtam annyira ismerni, hogy nehéz eset, és nem mindenbe adja a derekát egykönnyen.
- Megbocsájtani azt hiszem, semmiképp' - és badum-tss... megmondtam - Viszont egy második esélyt, még kaphatsz, mint ember. Mint lány, mint egy barátnő. Liam oldalán számomra semmit nem jelentesz, szóval, mint nekem barátnő... mondjuk - felsóhajtott, majd folytatta - Viszont előbb bele kellene avatnod ebbe a bizonyos ,,Mondanám, hogy Liam, de sajnos nem..." dologba!
- Köszönöm. Tényleg, nagyon sokat jelent, és ígérem, nem játszom el az esélyed! - elmosolyodtam, s Ő is így tett. Egy már meg van, a többi még vissza van.
- Oké, elég a hálálkodásból, térjünk a lényegre.
- Rendben. Szóval. Mint azt tudhatod, én, és Liam már régóta ismerjük egymást; gyerekkorunk óta. Anno, mindent megbeszéltünk, mindent együtt csináltunk. De tényleg mindent. Eldöntöttük, hogy majd mikor idősek leszünk, összeházasodunk, lesz két gyerekünk, és a többi, és a többi. Amit ilyenkor a kicsik megígérnek egymásnak. Minden így ment, egészen addig, míg Liam nem talált magának, egy olyan lányt az iskolában, aki szebb volt, mint én. Legalábbis, számára sokkal szebb volt. Nagyon sok időbe telt, mire elfogadtam; én, már nem is érdekelem. De még egy telefonhívást sem kaptam tőle, vagy, reggel, mikor meglátott a buszmegállóban, még felém sem nézett. Akkor kijelenthetem, hogy valóban összetörtem. Mindegy is. Így ment ez egészen addig, míg Ő úgy döntött; elindul az X-Factorban. Mindenről tudtam, amit csinált; a szüleink ugyan olyan jóban voltak, így nekünk is úgy kellett tenni, de mikor átjöttek Liam szülei, Ő otthon maradt, mondván, hogy tanulnia kell, vagy, hogy vár valakire. Ezek után, úgy döntöttem, én sem megyek át hozzájuk. Anyunak kezdett feltűnni a dolog, de nem kérdezett rá, még utalni sem utalt semmire. Aztán... Liamet kitették a tehetségkutatóból. Láthatóan összetört, de nem érdekelt. Nagy nehezen túltettem magam rajta. A lány, akivel szorosnak látszó kapcsolatot ápolt, mindaddig mellette volt, míg a bent volt a műsorban, de mikor kiesett, a titokzatos lány, minden elő s utójel nélkül eltűnt. Eltűnt, mint kámfor a levegőben. Elérkezett Augusztus. Liam tizenhatodik születésnapja. Az édesanyjától kaptam meghívót, sőt, még az apukája is küldött aznap reggel egy üzenetet; ugye nem felejtettem el a mai napot?! Nem válaszoltam rá. Igaz, rendesen őrlődtem, de próbáltam nem foglalkozni vele. Eltelt Liam szülinapja. Másnap kaptam a telefont, miszerint senki nem jelent meg a partin. Liam is egészen meggyötörten nézett ki. Talán rosszabbul, mint mikor utoljára láttam anno. Most pedig... fogalmam nincs, hogy találkoztunk. De tényleg. Az addig oké, hogy egyszer, mikor eléggé ki volt bukva, ellátogatott Wolverhamptonba, a családjához, majd Ruth - a nővére, ha nem tudnád - hívott, miszerint, ha látni szeretném most menjek át. Ezek után, az agyam kikapcsolt, s csak működtek a végtagjaim. Konkrétan, mintha nem is én uraltam volna a testem. És aznap este... nos... akkor én nem mentem haza. A Payne házban aludtam, illetve, nem is aludtam. Azt hiszem, nem kell mondanom, érted... - a végére érve, egy nagy levegőt vettem, s hajamba túrva vártam a reakcióját. Fogalmam nincs, mire számíthatok tőle.
- Szóval, Liam konkrétan megfeledkezett rólad, így te is így tettél, mármint próbáltál így tenni. Miután ez nem jött össze, eltűntetek egymás életéből, és most megint egy útra sodort titeket a sors.
- Nagyjából igen.
- És akkor most mi a probléma? - furcsa pillantással nézett rám, s megrázta a fejét - Most újra együtt vagytok, jelenleg is mellette kellene lenned, ugyanis a születésnapja van, és már régóta nem töltöttétek együtt ezt az ünnepet, nemde?
- De, igen, csak... nem igazán tudom, mit is kéne tennem.
- Jó - sóhajtotta - Ilyet nem szoktam mondani, vagy csak úgy felajánlani, de mivel neked egy második esélyed van még nálam, így menj, szedd össze magad, és... azt hiszem bemegyünk a városba! - mélyen túrt hajába, s ezzel biztosította bennem, hogy még ő sem biztos, de próbálkozik.
Hatalmas kő esett le a szívemről, s hálálkodások közepette elhagytam a szobát, majd készülődni indultam.
Akkor lássunk neki az új kezdetnek!

.:: Stella szemszöge ::.

Mondanom sem kell, Sophia is a legjobb időt találta meg arra, hogy beszéljen velem... 
Eleinte, fogalmam sem volt, hogy mit akarhat, de mikor elkezdett mesélni, egy teljesen más lány jelent meg előttem. 
Amint csukódott az ajtó mögötte, már nyílott is, így időm nem volt felkelni az ágyról. Mint egy bomba, úgy robbant be a szobába, s fektetett el a matracon. 
- Idióta! - nevetettem fel hangosan - Ma, nem érek rád. 
- Miért? - ajkait lekonyította, majd arcát nyakamba fúrta - Na, már, baby, ne csessz ki velem! 
- Liam szülinapja van! Vele kéne lenned! 
- Oké, de őt nem tudom kényeztetni! - akadt ki, és ezen nem tudtam nem felnevetni - Nem vagy vicces.
- De te igen - mutogattam rá - Nagyon is. 
- Komolyan, hova mész? 
- Sophiaval megyek, nem egyedül - válaszoltam kicsit higgadtabban - Baj?
- Igen - dünnyögte, s újra hozzám bújt - Nem szeretném hogy itt hagyj - forró lehelete csiklandozta a nyakam, s egész testem libabőrbe burkolózott.
- Biztos vagyok benne, hogy Sophia is szeretne majd Liam-vel lenni, így sietünk, rendben?
- Chajj... - húzta, feszegette a határokat, és tudta nagyon jól, hogy mit csinál. Volt időm kiismerni, és azt hiszem, sikerült is - Nem mehetnék veletek?
- Harry... - hajába túrtam, s fejét feljebb emeltem, így pont szemeibe tudtam nézni - Beszélni szeretnék vele.
- Hogy mi? - nevetett fel - Ugyanmár.
- Nem, én komolyan mondtam. Mikor elmentél, akkor is beszéltünk, nem öltük meg egymást. Őszinte leszek, érdekel, hogy miért ilyen a kapcsolata Liam-vel... oh, ne.
- Haha, ezt már kiszedtem belőled!
- Ha elmered mondani Liam-nek, én magam heréllek ki, Styles!
- Harcias vagy... nem kellene, hogy elengedjelek, inkább velem kéne maradnod, és rajtam ki élni a dühödet... nem? - perverzül húzogatta szemöldökét, s nem tudtam nem elnevetni magam újra.
- Álljál már le, Harry! - mellkason ütöttem, de épp' hogy hozzá értem, megjátszotta, mintha világfájdalma lenne, s rámesett. A szó szoros értelmében rám esett az egész testsúlyával - Olyan hülye vagy, ne már - összenyomta mindenem, így levegőt is alig kaptam - Megakarsz ölni, basszus?
- Soha - vigyorogva támaszkodott meg újra két kezén, s mindent tudó mosollyal csókolt meg. Lassan, húzva az időt, édesen, mint mindig. Hihetetlen módon ragadt magával, akárcsak egy perce is... ha nem többre - Ne menj el, kérlek...
- Harry, megbeszéltem már vele, és veled is.
- Ahjj - morogva szállt le rólam, s a párnákra vetve magát elővette a telefonját a zsebéből, majd nyomkodni kezdte. Briliáns. Ezek szerint megsértődött. Hihetetlen, hogy mindent ennyire gyorsan fel kap.
- Mintha magamat látnám - sutyorogtam az orrom alatt, s elvonulva a szoba másik végébe kerestem valami megfelelő ruhát a mai kis "kiruccanásra".
Pár ruhával a kezemben beléptem a fürdőbe, s magamra zárva az ajtót, neki láttam készülődni. Wow. Sosem adtam nagy feneket annak, ha elmentem valahova; általában maradtam egy farmernál, egy felsőnél, egy cipőnél. Tényleg csak átlagosan. No, de az már a múlté. Gyorsan-gyorsan összeszedtem magam és már rontottam is ki a mosdóból.
- Most megyek, remélem, el leszel addig a többiekkel. Csókollak innen is - nevettem, miközben köszöntem el az ágyon fekvő sráctól, s a cipőmet vettem fel.
- Aha, oké - reagált le, s szinte azonnal elment az életkedvem.
- Komolyan mondom, rosszabb vagy, mint én!
- Eddig siettél, nem?
- Oh, hogy fordulnál fel! - azzal ott hagytam. Nem hiszem el... azt hittem, alább hagyunk a veszekedéseken, de úgy tűnik, ez nem rajtam múlik.

Őszinte leszek, és akár ország-világ előtt kimerném jelenteni, hogy Sophia nem is egy olyan ember, mint amilyennek látszik.
Mármint... mindenki elmondja mindennek, miközben nem is olyan. Velem, teljesen normálisan viselkedett, sőt, mi több, egész úton nevettünk. Természetesen mint mindig, most is megtalált minket egy-két szemfüles rajongó, de szerencsére a normálisabbik fele. Mindkettőnkkel kértek képet, és ugyan nem kérdeztek rá, mit keresek itt Sophia-val, biztattak, hogy beszéljek Harry-vel a kapcsolatunkról, és hagyjam el Justin-t, mert nem illünk egymáshoz. Ezt egy kicsit túl mérték magukban, de mosolyogva bólogattam, s teljesen elengedtem a fülem mellett a mondai valójukat; semmit nem tudnak, mi folyik a kulisszák mögött.
- Sophia... - szólítottam meg a lányt.
- Megbeszéltük, hogy csak Sophie - mosolygott - De mondd, mit szeretnél?!
- Vettél már valamit Liam születésnapjára? Tudod... ma van, és...
- Oh, ne aggódj - kuncogta el magát - Amíg a lányokkal beszélgettél, Harry felhívott, miszerint vegyünk valami ruhát, ugyanis estére kelleni fog. Jó is, hogy mondod ezt az egészet.
- Rendben. Akkor szerintem induljunk, mert mire megtalálom magamnak a megfelelő ruhát, lehet, késő lesz.

.:: A szállodában, Liam születésnapi bulija előtt 1 órával ::. 

Visszaérvén a szállásunkra, Eleanor mosolyogva fogadott minket a Harry-vel közös szobámban. Furcsán méregettem a lányt, aki miután bementünk mindenről beszámolt. Áthozta minden smink- és hajfelszerelését, valamint a ruhát, amiben este lenni fog. Úgy értem, két ruhát, mivel nem tudott választani. 
A szálloda diszkónak mondható része, már készen állt arra, hogy fogadja a vendégeket akik... akik nem igazán tudom, kik is lesznek. Valószínűleg Liam családja - bár, ez nem olyan biztos - és baráti köre. Sorban érkeztek meg a bejáratnál, ahol Sophie mosolyogva fogadta őket, még úgy is, hogy nem ismer senkit szinte. Kék, virág mintás ruhája tökéletesen illeszkedett alkatához, és kicsit kezdtem úgy érezni szebb mint bárki más ebben a teremben. Eleanor, egy egyszerű, még is nagyszerű ruhában virított, s az önbizalmam a lehető leggyorsabban a mínusz egyet verdeste. Louis oldalán tökéletesen mutatott a lány, s szerintem jobban megbámultam őket a kelleténél, ugyan is Tomlinson rendesen belevigyorgott a fejembe. Halvány mosollyal az arcomon, megforgattam szemeim, s mikor Sophia, elnézést, Sophie elkiáltotta magát, hogy nem sokára megérkezik Liam is, mindenki bújjon el, természetesen feléjük indultam.
- Hallom jóba lettél Sophia-val - mormogta halkan Louis, mikor leültünk a fal tövébe. Pont takarásba voltunk.
- Valahogy úgy - válaszoltam alig hallhatóan.
- Nem gondoltam volna, pont rólad - elismerően bólintott, s ezek után, már nem szóltunk semmit.
- Hahó!? Van itt valaki?! - Liam hangjára még az előbbinél is nagyobb csend keletkezett, s mikor kattant a villanykapcsoló, mindenki egyszerre ugrott fel, s kiáltotta; Boldog Születésnapot Liam!
Láthatóan meglepődött, ugyan is arcára minden érzése ki volt ülve, s mikor Sophie megjelent előtte, még a lélegzete is elállt. De komolyan mondom. Szemei kissé kinyíltak, s mintha be is könnyesedtek volna. Merem feltételezni, eszébe jutottak az emlékek, bár ebben nem vagyok száz százalékig biztos.
Liam-et leültette Sophie egy székbe, majd mindenki elé állva a sorba átadta a neki szánt ajándékát. A srácok, Eleanor, Perrie, Sophia és én maradtunk utoljára. Kissé elszontyolodva vettem tudomásul; a szülei nincsenek jelen ezen a napon.
- Liam, öreg haver - kacagott Louis - Húsz lettél, felfogtad?
- Nem, még nem igazán sikerült - mosolygott hihetetlen tekintettel.
- Nem sokára utol érsz - vigyorgott önelégülten a srác - Boldog Szülinapot, Payno! - átnyújtotta neki a csomagot, majd jól megszorongatta.
Tomlinson után jött Malik, aki egy hatalmas dobozzal állt Liam előtt; mint később megtudtuk, Ő és Perrie együtt vettek ajándékot Liam-nek. Niall magához hűen, egy nagy tortát adott a szülinaposnak, mely mellett helyezkedett el a másik ajándék. Niall-t Harry követte, aki úgy gondolta megveszi barátjának az új játékot, a GTA 5-öt. A soron én következtem, és azt hiszem, egyikünk sem gondolta akkor azt komolyan. Illetve... nem az, hogy komolyan gondoltuk-e vagy sem, hanem nem hittük, hogy el jön az a pillanat, mikor feszélyezve kell egymáshoz szólnunk, esetleg néznünk.
- Nem tudom, mit mondhatnék, már ha nekem kellene. De... nos, boldog születésnapot, Liam! - halvány mosollyal arcomon adtam át neki a dobozt, s meg sem várva, amíg válaszol, gyorsan elléptem előle, ami ugyan magas sarkúban kissé nehezen ment, de megbirkóztam vele.
- Ez most komoly? Ilyen lett a kapcsolatunk? - hitetlenkedve fordultam meg, s ekkor már előttem állt - Oké, elfogadom, az utóbbi időben egy kicsit kifordultam magamból, de nem hittem, hogy neked ez ennyire...
- Rosszul fog esni?
- Rosszul esett? - szemöldökét felvonta, s tekintete furcsán homályossá vált.
- Úgy gondolom, az senkinek nem esik jól, ha kicsesznek vele, de nem hibáztatlak, ugyanis megérdemeltem. Azok után, amiket tettem veletek, ez egy nagyon jó példa volt. Na, viszont nem szeretném elrontani az estéd, szóval, még egyszer boldog szülinapot, élvezd ki amíg lehet! - mosolyogva integettem neki, majd megfordulva eltűntem. Illetve csak próbáltam. Amint mentem két lépést, egy kemény mellkasba ütköztem, s már egy szoros ölelésben tudhattam magam.
- Gyönyörű vagy, baby - mély hangjára libabőr futott végig egész testemen, s karjaim nyaka köré fonva szorosan magamhoz öleltem.
- Ez nem igaz, de köszönöm.
Mosolyogva temettem arcom mellkasába, s úgy gondoltam; kezdődhet az este.

Kérdés: Mi a véleményetek Sophia-ról itt, és a való életben?:)