2013. november 21., csütörtök

75. " Különleges alkalom... lett volna."

Hiya, gurls.:) 

Nem rizsáznék sokat, csak megszeretném köszönni a feliratkozókat ((57+)) valamint a kommenteket. Sajnálom, hogy késtem, de már itt is vagyok:) Ne feledjétek, hogy szombaton, 7 órás twitcam!:3 
Nos, akkor jó olvasást, mint mindig, most is várom a véleményeiteket.:) 

Have a nice day,
ß♥ x


Nem tudom, mi lesz. Fogalmam nincs, mikor kellene lépnem. Most, vagy soha... nem igaz? Elég régóta együtt vagyunk, ismerjük egymást, nem mellesleg szeretjük is a másikat. Nagy lépés lenne, s fogalmam nincs, ki, miként fogadná a hírt. Egyszer pedig muszáj lesz megtennem! ~ Louis Tomlinson

.:: Stella szemszöge ::. 

Pár percig, még bámult, s mikor nem szólalt meg, léptem én helyette. 
- Helló - intettem vigyorogva. 
- Stella? - hihetetlenül elmosolyodott - Te mit keresel itt? Nem azt mondtad, hogy nem jössz? 
- Örülnél inkább annak, hogy itt van! - Gemma, mintha egy féltékeny barátnő lenne, közbe szólt - Ne csak állj már ott, mint egy rakás krumpli! Komolyan, te nagyon meg vagy zakkanva. 
- Gemma, szólj, ha beszélni szeretnél róla - elkaptam a pillantását, s addig nem engedtem el, amíg rá nem bólintott. 
- Jó - morrant fel - De előtte beszélgess el vele is - utalt az öccsére - Tudod, hogy hol találsz. 
- Rendben - biccentettem felé mosolyogva. Miután elhagyta a körünket, egy biztató mosolyt küldtem Anne felé, aki fel-felsóhajtva ugyan, de lánya után eredt. 
- Mi újság? - nevettem el magam, ugyanis nem tudtam, mit is kellene mondanom.
- Mit keresel itt? - kérdezte újra, s mosolya egyre csak szélesedett.
- Baj?
- Hogy baj-e? Te jó ég, annyira örülök neked, úristen! - nevette el magát, s szinte rohanva szorosan karjaiba zárt. Oh, hogy ez mennyire hiányzott nekem. Kezeimmel összetúrtam már amúgy is eléggé kócos fürtjeit, s csillogó szemekkel elhúzódott tőlem. Nem tudtam sokáig gyönyörködni tekintetében; ajkait lágyan nyomta az enyémeknek. Nem vagyok egy pehely könnyű lány, de Harrynek ez sem okozott gondot. Ügyesem felemelt a fenekemnél fogva, s felültetett a pultra. Halkan kuncogtam, s kissé furán éreztem magam, elvégre, a szüleinél vagyunk.
- Úgy hiányoztál - elnevettünk magunkat, mikor egyszerre szólaltunk meg, s lábaim közé férkőzve magához ölelt.
- Éhes vagy még?
- Ühüm - hümmögtem, s elmosolyodott. Közelebb hajolt, s orron puszilt, amin nem tudtam nem elkuncogni magam.
- Mindjárt hozok akkor anya féle palacsintát - rám kacsintott, s a mellettem elhelyezett finomságokhoz lépett. - Itt együk meg, vagy fent?
- Mindegy - rántottam vállat, szüntelen mosollyal az arcomon.
- Nutella, lekvár, kakaó? - újra megvontam a vállam - Tejszínhab? - válaszom, még mindig nem változott - Még egyszer megrántod a vállad, komolyan mondom, lekeverek egy pofont! - nevette el magát, s megint megrántottam a vállam - Stella! - szólt rám, még mindig nevetve.
- Rob megint nem lesz itt? - elhúztam a szám, mikor nemlegesen bólintott - Mindig elkerüljük egymást.
- Ez úgy igaz, ahogy mondod, ugyanis, mikor visszajön, akkor már Londonban kell lennünk.
- Miért?
- Nos. Tom és Kristen, azt hiszem most nem említendő ide, de... mindegy. Aztán, a bandának kellene stúdióba mennie, mert nagyon le vagyunk maradva.
- É-é-értem - bólogattam - De nem nagyon érdekel - kuncogtam.
- Mi érdekel a mai napon téged? - játékosan felvonta a szemöldökét, miközben szorgoskodott.
- Hát - felsóhajtottam, s nem tudtam, mit is kellene mondanom - Míg jöttünk idefele, beszélgettem a nővéreddel - felkapta a tekintetét, ezért óvatosan ránéztem, majd újra előre meredtem - Mindegy, és... nos... az érdekel. Mert hát... valamilyen szinten megértem, meg nem is. Na, mindegy, lényegtelen. A palacsinták most jobban izgatnak!
- Ácsi-ácsi-ácsi! - hihetetlenül kezdte rázni a fejét miközben megtörölte a kezét egy konyharuhában - Miről beszélsz most? Mert nem értelek!
- Gemmáról.
- Na, nem mondod? - nevetett - Ez eddig oké, de miért érted meg, és miért nem?
- Mesélt nekem egy-két dolgot, és... hát csak annyi a lényeg, hogy meg értem, meg nem is. Harry, ezt nem tudom máshogy elmondani.
- Ezek szerint, te szövetkezel a nővéremmel ellenem?
- Mi? - értetlenkedtem. Ráncaim, a homlokomon hirtelen kisimultak, mikor szívdöglesztő mosollyal elém lépett.
- Imádlak! - nagy, meleg, kissé érdes tenyereit az arcom két oldalára csúsztatta, s közelebb vonva magához vigyorogva megcsókolt.
- Gonosz vagy - motyogtam, s lebiggyesztettem az alsó ajkam.
- Na-na, azért annyira nem! - megpöckölte az orrom hegyét, majd az elkészült palacsinták közül egyet felvett, s mint ahogy a kisgyerekeket szokták etetni, repülőzve közelített az arcom felé - Mondd 'Á'.
- Bééé - ríttig az ellenkezőjét mondtam, s már nem is lepődött meg rajta; szemeit megforgatta, de vigyora nem tűnt el - C, D, E...
- Kussolj már, és zabálj! - röhögött fel, s az arcomba nyomta a nutellás palacsintát.
Fogalmam nincs, mennyi fogyott el abból a tömérdek palacsintából, amit Anne sütött, így mikor tele ettük magunkat, áttelepedtünk a nappaliba. Nem csináltunk semmit, csak elterültünk a hatalmas, bőr kanapén. Fáradtnak éreztem magam, de nem akartam aludni, elvégre nem azért jöttem. Őszinte leszek, én nem is jöttem, Gemma hozott.
- Stell - tekintetem, lustán emeltem Harry-re, aki mosolyogva figyelt.
- Mondd.
- Gemmának lesz nem sokára, a diplomaosztója... arra gondoltam, hogy esetleg... szóval, hogy lenne-e kedved eljönni? Tudom, ezt nem nekem kellene megkérdezni, hanem Gemnek, de mivel mi nem beszélünk egy ideje, igazából nem tudom, miért nem, ezért úgy gondoltam, gondolom, hogy ti sem tartjátok a kapcsolatot és...
- Ha lehet, akkor természetesen elmegyek. Feltéve, ha tényleg nem leszek felesleg nektek.
- Nem. Nekem biztosan nem! - kuncogott.
- Oké, de nem te leszel akkor az, akire figyelni kell, már megbocsáss - megrebegtettem a szempilláim, így hitelesítve, hogy csak hülyéskedem.
- Honnan veszed? Mit gondolsz, a sok egyetemista nem fog megbámulni, és képet kérni?
- Öntelt majom vagy, mondták már? - furcsa hangleejtéssel kérdeztem, nem mellesleg eléggé kurtán - Vegyél vissza. Ne legyél ennyire eltelve magadtól, kérlek!
- Uhm, tessék? - kínosan felnevetett, s feljebb tornázta magát ülő helyzetbe.
- Hát... én... én csak azt szeretném, hogy tudd, hogy előttem nem kell megjátszanod a híres, mindenkinek tökéletes Harry Styles-t, mert nem érdekel. Igazából, engem rohadtul nem érdekel, hogy híres vagy. Ahogy az sem, hogy engem is ilyen útra sodort a sors.
- Kicsim - nevetett - Szeretem hallgatni, mikor szónokolsz, de tedd már félre a fél órás válaszadásaidat! Hidd el, nincs ellenemre, hogy így kifejted amit szeretnél, de én megértem úgyis, ha rövidre fogod. Rendben?
- Szóval, idegesít mikor osztom az észt? - pár percig, csak meredten nézett a szemeimbe, s óvatosan bólintott - Legközelebb szeretném, ha meg mondanád, és nem nekem kellene kihúzni belőled! - elnevettem magam, s felsóhajtva közelebb csúsztam hozzá - Sosem mondják meg mi a jó. Én meg ezt tanultam meg. Mármint... na, érted.
- Látom próbálkozol. De ha nem megy, ne erőltesd. Miattam, ne változz meg.
- Nem beszélhetnénk másról? - könyörgően pillantottam rá, mire beleegyezően bólintott.

.:: Niall szemszöge ::.

Ennyire, még nem voltam mérges, mint jelenleg. Hihetetlen, hogy egyes embereknek nem jut el a tudatukig egy pár dolog. 
#SorryNiallForStupidFans
#WeAreSorryNiall 
#WeAreSorryHoranFamily 
Pár óra elteltével, ilyen trendek fogadtak twitteren. Ez természetesen abból kifolyólag történt, hogy a - most már - keresztfiam, azaz Theo, keresztelőjén megrohamoztak az itt lévő directionerek, és - megint - teljesen elszűkítették az amúgy is kevés szférámat. Ezzel nem lenne gond, tényleg, mert imádom a rajongónkat, de mikor kiírom, vagyis megkérem Őket, hogy legyenek tisztelettel rám, és arra, hogy a családommal szeretnék lenni,  szinte semmibe veszik, és ez fáj a legjobban. Pont tőlük nem várnám el, hogy ilyenek legyenek, hiszen... furcsa kimondani, de nagyon sok mindent kaptak tőlünk, s mi is tőlük. 
- Niall, ne ostromold magad! - mosolygott kedvesen Denise. Rajta, az idegesség legkisebb jele sem látszódott - Fiatalok, s ez volt talán az első, talán az utolsó esélyük arra, hogy találkozhassanak veled. 
- Istenem, annyiszor láthatnak még itthon! Miért kellett egy ilyen eseményen is megrohamozniuk?! 
- Mikor oda jöttek, igazán lelkes voltál, Niall. Remélem, tudod, hogy az a fontos, hogy őszinte légy velük... ez nekik nagyon sokat jelent. 
- Ezt még is honnan veszed? - megforgattam a szemeim, miközben elkezdtem kibontani a nyakkendőm. Nem terveztem megkérdezni, ugyanis annyira nem vagyok hülye, de mivel nem voltam éppen a toppon, így minden ügyetlen kérdés kicsúszott a számon. 
- Nekem is volt egy olyan banda az életemben, aki nagyon sokat jelentett, jelent. A lényeg az, hogy én is mindent megtettem volna értük, és meg is tettem. Mindent tudtam róluk. Aztán... egyszer, az egyik tag, eltitkolta, mármint... nem el titkolta, hanem nem szerette volna, ha rosszul éreznénk magunkat. Szóval, nem kürtölte világgá, hogy beteg. Mikor ez kiderült - természetes úgy, hogy véletlenül kikotyogta, pedig nem akarta -, szomorú voltam, magamba fordultam, de nem mellesleg csalódtam. Ne kérdezd miért, mára már igen is értem, hogy miért nem mondta el, de azóta is elég mélyen él bennem az a pár év
- É-Év? - tekintetem ráemeltem a tükörben, mire óvatosan biccentett - Nem értem, ezzel mit szeretnél mondani, sajnálom. 
- Niall, én csak azt szeretném, ha egy kicsit belegondolnál abba, hogy milyen helyzetben vagy. Természetesen, gondolkodhattak volna érettebben is, s nem kellett volna odajönniük, de már megtörtént, és nem lehet mit tenni. Kérlek, ne rendezz nagy jelenetet ebből.
- Olyannak ismersz? - nevetettem el magam halkan - Sosem voltam az a veszekedős fajta, és szerintem nem is leszek. Maximum, egy kicsit kiborulok, de annyi kell. 
- Rendben. Bízom benned, szöszke - mellém sétált, s összetúrta a hajam - Nem neked való a hajzselé. 
- Különleges alkalom... lett volna. 
- Na, már! Így is nagyon jó volt! Az, hogy kint ,,megtámadtak" nem azt jelenti, hogy az egész esemény kárba ment. Ne mindent rosszul ítélj meg, oké? 
- Jó - mormogtam. 
- Na, öltözz át, aztán gyere egyél, szerintem anya meg Maura is jelen vannak már a konyhában. 
- Sietek - azzal eltűntem a fürdőajtó mögött. 
Miután letusoltam, felvettem egy egyszerű, kényelmes szerelést, s már nappaliban is voltam. 
- Anya! - mosolyom hirtelen a fülemig ért, mikor megláttam anyukámat. Oh, de régen is láttam. Még a születésnapomkor sem voltak itthon, így Greggel, Denisevel és a kis Theoval ünnepeltem meg. 
- Kisfiam! De régen láttalak. Oh, gyúrni voltál? - kuncogott. Mikor elhúzódott tőlem, elkezdte nyomogatni a bicepszem, amin nem tudtam nem nevetni. 
- Néha azt is kell, nemde? 
- De még mennyire! Így is odáig vannak érted a lányok, de te még tegyél rá egy lapáttal. Látszik, hogy Horan vér folyik az ereidben.
- Még mindig jobb, mint hogy a postás bácsi vére legyen bennem - azt hiszem, nem kellett volna elsütnöm ezt a borzalmas viccet, ugyanis hirtelen beállt a kínos csend, s most nem volt itt Louis, sem Stella, de még Josh sem, hogy elnevesse magát, nekem meg hirtelen nem ment a nevetés. Aztán, hogy minden oldódjon, meghallottam egy olyan hangot, amit már jó egy éve, de lehet, hogy kettő, nem hallottam. 
- Oh, James, semmit nem változtál! - nevetve lépett be a nappaliba Darragh. Darragh, egy nagyon régi, általános iskolás barátom.
- Daly, milyen régen láttalak már, ember - nevettem fel - Megváltoztál! - vigyorogva jött beljebb, s megöleltük egymást.
- Te sem panaszkodhatsz. És a kis Theo - rámosolyogott a keresztfiamra, kinek szemei azonnal felcsillantak.
- Gyerekek, kész a vacsora! - apa kijelentésére, mindenki megindult a konyhába, s helyet foglalt az asztalnál.
- Na, és Niall - kezdte a beszélgetést Darragh - Mi újság a barátnőddel? Lucy, azt hiszem.
- Nos, huh. Elég nagy hullámvölgy a mi kapcsolatunk; jelenleg, szünet van köztünk. Ő még tanköteles, tudod.
- Értem. De, ugye minden rendben lesz köztetek?!
- Remélem - kissé kínosan elnevettem magam, mire Gregtől kaptam egy biztató mosolyt - Na, és te? Szingli vagy, öreg barátom?
- Mondhatjuk így is - vállat vont, s felsóhajtott - Lehetett volna egy, de amint megtudta, hogy milyen barátságban állunk, más nem volt a téma, mint te, vagy a banda. Nekem meg ez nem kellett. Szóval, megmutattam neki, hogy mi, merre, hány óra.
- Sajnálom...
- Ne sajnáld, én sem sajnálom. Kellett neki valaki, aki közelebb viszi a bandához. Megértem, ügyesen játszanak a mai lányok.
- Ez igaz! - magamban, persze már alig vártam, hogy beszélhessünk rendesen Lucyval mert... mint már akkor említettem Stellának, hiányzik, hogy velem legyen, de egyszerűen nem tudom, még is mit kellene mondanom neki. Elvégre, azt sem tudom, hogy jelenleg milyen a viszonyunk. Lehet, hogy Ő már semmit nem akar tőlem.

.:: Stella szemszöge ::.

Harryvel éppen merültünk bele az iPhone-ok világába - igen, természetesen számára - mikor mellettem megcsörrent a telefonom. Nem sok kedvem volt kimászni barátom öleléséből, de a hívó eléggé kitartó volt. 
- Vedd már fel, szét szakad a fejem! 
- Oké-oké, várj már... ember, ez Perrie - elnevettem magam, miközben fogadtam a hívást - Szia, Perrie. 
- Stella, szia - hangján lehetett hallani, hogy mosolyog - Egy kéréssel fordulnék feléd... 
- Oh, ugye nem kell békítenem senkit? 
- Nem. Nem, dehogyis - nevetett - Érdeklődni szeretnék, hogy esetleg, ha van időd, akkor elvállalnál-e minket?!
- Mármint? 
- Majd' elfelejtettem. Nos, az új albumunkon dolgozunk, és kész van egy dal. A címe, Move. Hétvégén lesz közzétéve maga a dal, csak... nos, kellene hozzá videoklip, abba meg táncosok. Arra gondoltam, hogy megkérünk esetleg téged, hogy segíts nekünk táncügyileg, és ha benne lennél, akkor mikor tudnánk kezdeni?! 
- Wow - nevettem kissé zavartan - Tőlem rendben van, de jelenleg nem vagyok Londonban. Fogalmam nincs, hogy mi van a tánccsoportommal. Azt se tudom, mi van a munkámmal. Már ha amit csinálok, mondható munkának.
- Természetesen, kapsz gondolkodási időt, elvégre, kitudja mennyi időbe fog telni, mire megtaláljátok a közös hangot a táncosainkkal és...
- Várj-várj, várj. A ti táncosaitokat kell betanítanunk... vagyis, betanítanom?
- Nyilvánvalóan.
- Uh, oh, én azt hittem, hogy a csapat is jöhet... mármint, hogy... érted. Szóval, segíteni a koreográfiában...
- Hát, azt nem tudom, hogy az hogy megy, de ha Ők is kellenek, akkor természetesen jöhetnek.
- Rendben - sóhajtottam - Illetve, nem, ez nincs rendben. Úgy értem, hogy elvállalom, elvállaljuk, de semmit nem tudok pontosra mondani. Uh, az úgy jó, ha elküldöm a stúdió címét, és, erm, mondjuk jövőhétvégén eljönnétek?
- Oké, nekem megfelel.
- Biztos? Nem szeretném, ha elvennék az időtökből. Még azt sem tudom nagyon, hogy mi van a csapattal. El vagyok rettenetesen maradva.
- Megértem. Tényleg. A lényeg az, hogy minden rendben legyen veletek, aztán kérlek, hívj, mikor már minden pontosan meg van.
- Hívni foglak. A címet, pedig akkor majd küldöm üzenetben.
- Köszönöm - hálálkodott - Akkor nem is zavarok tovább. Kellemes pihenést, puszi, szia.
- Köszönöm, nektek is, szia-szia - nagy mosollyal az arcomon bontottam a vonalat, s vissza ugrottam az ágyra. Pontosabban, Harry hátára.
- Asszony! Nem szeretnék... idő előtt meghalni.
- Nem vagyok olyan nehéz - incselkedtem vele - Na, találtál már valamit?
- Ja - válaszolt tömören.
- És? Sima iPhone öt, vagy iPhone öt C, esetleg S? Oh, hallod, nekem vehetsz egy iPhone öt C-t. Megköszönném.
- Oké, akkor egy megy van, már csak nekem kell - rákattintott a ,,kosárba helyezem" ikonra, mire szemei elnyíltak.
- Te hülye fasz! Nem mondtam komolyan! Nekem nem kell ájfón!
- Na, most mit vagy úgy oda? Megbírom, nem? Azt veszed neked, amit csak akarok. Ha kell, akkor elkényeztetlek, és hülye picsát faragok belőled. Ez van, baby. Ezt kell szeretni.
- Szarjál sünt! - motyogtam halkan, de ahhoz éppen elég hangosan, hogy meghallja.
- Micsoda szóhasználat - röhögött - Kivel beszéltél?
- Senkivel - vonogattam a vállam.
- Harry vagyok, nem hülye.
- Pedig nem sok betű - gondolkodtam direkt hangosan. Félre lökte a laptopot, s maga alá rántva felém kerekedett.
- Titkolózunk-titkolózunk, édes? - suttogta a fülembe, miközben mutató ujjával végig simított állam vonalán - Igazán elmondhatod, nem fogok megharagudni.
- Igaz-Igazán nem kell tud-tudnod róla - dadogtam, s élveztem, amint teljesen elveszek egy pár pillanat alatt érintéseire.
- Stella! - Gemma hangja szakított félbe minket, mire Harry felmorrant.
- Tess-Tessék? - ekkor benyitott, s gonoszan elvigyorodott.
- Oh, látom megszakítottam valamit - kuncogott - Mindegy is, csak azt szerettem volna kérdezni, hogy eljössz-e majd holnap velem reggel futni?! - láttam rajta, hogy akkor találta ki, hogy mit mondjon, amin akarva akaratlanul is elmosolyodtam.
- Majd még meglátjuk - biccentettem, mire megengedett magának egy féloldalas mosolyt, s távozott.
- Ez gonosz volt! - motyogta Harry, miközben átfordult a hátára, s kezébe vette a telefonját - Nem igaz, hogy milyen szar!
- Styles, most vetted nem rég a telefont, mi a szar baja van?
- Kiesett a kezemből, és valami megkácosodott benne - röhögött - Liamnek meg akkor véletlenül ki löktem a kezéből, de az övének semmi baja. Lehet azért, mert az övé a kanapéra esett, az enyém meg a földre.
- Most erre mit mondjak? Béna vagy, ezt eddig is tudtuk - vállat vonogatva rötyögtem el magam.
- Kösz, kedves vagy - hunyorgott rám, s ráncait eltüntetve a homlokáról hosszú puszit nyomott a combomra.
- Kajak megvetted a telefont amúgy?
- Aha. Nem láttad? - értetlenkedett - Tudom, hogy láttad, meg hogy nem akartad, de eddig nem kaptál semmi ajándékot, szóval, valamit muszáj volt.
- Harry, itt a nyaklánc - húztam ki a pólóm alól a már oly' régóta őrzött ékszert - Elég ez nekem. Nem kell más, mivel ez is egy vagyonba kerülhetett.
- De mivel világhírű szupersztár vagyok, ezért megbírom. És ha megbírom, akkor azt veszek, amit csak akarok. Őszintén, tizenkilenc éves fejjel, mi a faszt kezdjek huszonötmillió fonttal? Az esetek többségében, havonta? Anyunak nem kell. Nem fogadja el, persze mindig utalok a számlájára, Gemma meg általában kunyizik. Mindegy, az testvériség, s nem sajnálom tőle. Sőt, még apunak is van, hogy küldök. És akkor Robint még nem említettem.
- Jól van, na. Bocs, nem akartam - vigyorogva forgattam meg a szemeim, s mellé hasaltam - Harry...
- Hm?
- Nézz hülyének, de meg kell tanítanod majd, hogy hogy kezeljem az új telót - kuncogtam - Sosem voltam nagy iPhone mester, az iPodot is csak azért tudom, mert vagy hatvankilencezer féleképpen elmagyarázta anno Alex. Picsába. Alex. Mi lehet vele? - szemem sarkából rápillantottam, s láttam, amint megvonja a vállát.
- Hívd fel - vont vállat - Fogalmam nincs, milyen a viszonyotok.
- Lehet azt kellene - sóhajtottam - De nem most. Majd ha haza mentünk. És akkor már anyuékkal is beszélek. Vagyis, velük is kellene. Meg majd még Perrievel is, Kristenvel is, a csapattal is. Istenem.
- Nyugalom, minden meglesz a maga idejében - nyugtatgatott. Mellém araszolgatott, s magához ölelt.
- Anyuddal amúgy ezen szerint megbékéltetek?
- Természetesen igen, már az nap, mikor megérkeztem, örömmel fogadott, s mindent megbeszéltünk.
- Örülök neki, hogy legalább veled minden okés...

Kérdés: Van olyan, aki hallotta már a Midnight Memoriest?:) Mit gondoltok róla, az albumról magáról?:) 

2013. november 10., vasárnap

74. "Nem tudom, hogy ki vagy, de még egy ilyen embert mint te..."

Hi, babes:) 


Sziasztok drágáim! Köszönöm a sok kedves szót, amit chatben kaptam, valamint kommentben, s csak hogy ne felejtsem el megemlíteni, nagyon szépen köszönöm, az 56+ feliratkozót!
Nem tudom, mit mondhatnék, így nem is húzom az időt, jó olvasást, a véleményeiteket most is várom:) 


Have a nice day,
ß♥ x

Már az első pillanattól kezdve, mikor találkoztunk a repülőn, tudtam, hogy egy fantasztikus lány Stella. Ki ne tudná, gondolná? Egyszerűen rá kell nézni. Eleinte, eléggé nagy képű, flegma, és mindent magának akaró, de nem minden a külső. Belül, egy gyönyörű személy! ~ Gemma Styles

.:: Két hónap távlatából, Október ::.
.:: Stella szemszöge ::.

Mióta eljöttünk Olaszországból, Liam kezdett visszaállni a régi énjéhez. Sophia valami oknál fogva, azt mondta, neki még ott kell maradni; mintha valami megbeszélést emlegetett volna. Azóta, azt hiszem, négyszer beszéltem Liam-vel. Ebből kétszer kezdett a témánk komolyra fordulni, kétszer pedig csak semleges dolgok jöttek fel.
Niall a születésnapján úgy döntött, hogy hazalátogat, és senki nem tartotta vissza, mondván, hogy ráfér már egy kis szabadság. Előtte természetesen velünk is megünnepelte, hogy betöltötte a huszadik életévét, egy hatalmas partival. Nem sokkal azután, hogy Niall haza utazott - történetesen két nappal utána - Lucy jelent meg újra az életünkben. Mivel nem szólt, hogy mikor jön, így mindenkit meglepetéskén ért a dolog. Niallnek nem mertünk szólni, mert különben hazajött volna, s lőttek volna annak, amit otthonra terveztek.
E közben Perrie-nek, és Zayn-nek volt egy kisebb afférja, ami végül akkorába ment át, hogy jelenleg szünet van köztük. Csak a szokásos vita volt. Igazából már nem egyszer mondtam meg Malik-nak, hogy ha nem bírja a kapcsolatuk ezt a sok nézeteltérést, akkor addig váljanak el, amíg nem fáj egyiküknek sem, mert a végén csak rosszabb lesz. De nem, hajthatatlan mindkettő.
Aztán végül Eleanor és Louis... nos, azt hiszem ők az egyetlen olyan páros, akiknek eddig nem volt semmilyen szinten vitájuk. Eleanor elfogadja - igazából látom rajta, hogy nem, de nem mer róla beszélni - hogy elmondják minden lotyónak, de Louis koránt sem nyughatott. Emlékszem, mikor hazaérkeztünk, Eleanor várt minket a repülőtéren, s a híres-nevezet directionerek, rendesen rákattantak szegény lányra. Sosem láttam Louis-t annyira dühösnek, mint akkor. Wow. Azért az arcért, már megérte elrángatni a fanoktól.
Legvégül, pedig itt vagyunk mi Harryvel... nem igazán tudom, hogy a mi kapcsolatunkat mivel lehetne leírni. Szerintem lehetetlen. Mármint... biztosan le lehet, csak nekem nem megy. Sok mindent megéltünk együtt, és azt hiszem, még egyik barátommal sem voltam így. Hű, mintha annyi rendes barátom lett volna. Harry jelenleg Holmes Chapelben van, s most egyedül ment, úgy gondoltam, én nem kellek oda, a nyakukra koloncként. Meg eleve nem lett volna szívem itt hagyni Lucy-t Zayn-nek, aki mostanában eléggé gyorsan robban. Így hát hárman maradtunk a közös rezidencián, mivel Eleanor és Louis párosunk ellátogatott Doncasterbe, s mivel Liam sincs a legjobb formában, így Ő is haza ment, Wolverhamptonba.
- Reggelt! - mostanra kicsit mintha megkönnyebbült volna Zayn, egy halovány mosollyal köszöntött minket a konyhába érve.
- Minden oké veled? - kezdtem beszélgetésbe, s úgy tűnt nem akarja firtatni, még is válaszolt.
- Fogjuk rá - vont vállat - Igazából nincs kedvem semmihez. Csak sodródom az árral.
- Igen, azt észre vettük - sóhajtott fel Lucy, s a mellette csörgő telefonért nyúlt - Egy pillanat - távozott mosolyogva köreinkből.
- És most elmondod, hogy mi a fene bajod van!
- Nincsen semmi - nevetett, s vállat vont, miközben kiöntötte magának a kévét(?) - Csak mint mondtam, sodródom az árral.
- Aha, persze - horkantam fel - Ezért iszol kávét, aminek amúgy már az illata elől is szabadulsz. Jól figyelj Zayn, ha egyszer valakinek azt ajánlom, hogy mesélje el, mi a baj, akkor az kivételes eset...
- Oh, hát hogyne! - kuncogott gúnyosan - Akkor mindenkivel kivételezel? Jól figyelj, Stella, ha egyszer valakinek azt mondom, hogy nincs semmi bajom, akkor az úgy is van, oké?
- Igazából rád sem ismerek. Nem terveztem veletek veszekedni, semmit sem. Csak élni, békességben, mert elegem van. Belefáradtam. Most, arra kértelek, hogy nyílj meg, erre elkezdesz velem flegmáskodni. Tudod mit?! Ha valami bajod van, engem ne keress!
- Most sem kerestelek. Te jöttél ide, és mint aki mindent tud, vagyis mindent tudni akar, kezdett el faggatni. Azért abba is belegondolhatnál, hogy nem mindig a saját szemszögedből kell nézni a dolgokat! - halványan elmosolyodott, mikor látta, hogy milyen hatást ért el nálam, s kikerülve engem, a kávés bögrével a kezében elsétált mellettem - Oh - szólalt meg újra - Igazad van, utálom a kávét, nem is értem, hogy bírtam kiönteni! - nevetve tette le a pultra a forró italt, s távozott. Most már végleg. Felmorrantam, s a nappaliba igyekezve ledobtam magam a kanapéra. Bekapcsoltam a TV-t, s már álltam volna neki befészkelődni, mikor megcsörrent az asztalon heverő telefon. Azt hiszem, az enyém. Mikor Gemma neve, s képe villant fel a kijelzőn, mosolyogva fogadtam a hívást.
- Szia, Gemma.
- Stella! Jézusom, végre valakit elérek! - egyeletlen levegővételéből azt következtettem le, hogy futott. Nem is keveset - Legurult a lépcsőn Harry, és... nem tudom... csak egyik pillanatról a másikra, nem tudom, legurult. Ebédeltünk volna, és csak valami nagy durranás volt, aztán puff! És anya szaladt ki, de Rob megelőzte, és megint puff, Harry kétszer lefordult a lépcsőről. Stella, annyira félek! - hangja folyamatosan remegett, össze-vissza beszélt, alig tudtam követni. Már majd' felrobbantam, mikor hallottam amint kiesik Gemma kezéből a telefon, s homlok ráncolva vártam a folytatást.
- Drága Stellam, elnézésedet kérem Gemma miatt, feleslegesen borult ki - Anne nyugodt hangja hallatán, kiengedtem az eddig bent tartott levegőmet - Semmi baja Harrynek, Gemma túldilemmázza, eléggé védi az Ő kis öccsét - kuncogott - De mesélj, mi újság veled?
- Jaj, Anne - akarva-akaratlanul is elmosolyodtam, s beszélgetésbe kezdtünk - Köszönöm, jól vagyok, csak kicsit kezd hiányozni a göndör srác. Veletek minden rendben van?
- Harry kisebb sérülései leszámítva, igen, teljesen oké minden. Jaj, képzeld drágám, beszéltem Édesanyáddal... - kezdte hevesen, s nem szándékosan, de kicsúszott egy sóhaj a számon - Rosszat mondtam?
- Nem. Nem, dehogy, csak egyszerűen meglepett.
- Már azt hittem, valami rossz csúszott ki a számon - kuncogott - Gemma, ne tárogasd a hűtőajtót, mert megint lefog fagyni a hátulja!
- Látom megy az élet.
- Oh, de még mennyire - értett egyet, s egy sóhajjal kísérve kezdett elköszönni - Ha most megbocsájtasz, megyek megnézem a kis betegünket, és visszaadom a tulajdonosának a telefont. Vigyázz magadra, remélem, nem sokára találkozunk. Szia, csillagom.
- Én is bízom benne. Szia, Anne - elmosolyodtam, s nem telt bele pár percbe, már az idősebbik Styles csacsogását hallhattam.
- Huh, Stell, nem szeretnél eljönni hozzánk?
- Uhm... szerintem, én most nem kellek oda. Élvezzétek ki az időt, amit Harry-vel tölthettek.
- Winter, szedelőzködj - most hívott először a vezetéknevemen, s szinte azonnal eszembe jutott Zayn - Robnak dolga van Londonban, nem sokára indul, ami azt jelenti, hogy vele tartok, és haha, eljössz velem, muhaha, és itt leszel te is, és ahw, annyi mindent fogunk csinálni. Mesélsz nekem arról, hogy milyen volt Justin Bieber-vel, hogy kerültél oda, elmeséled, hogy miket csináltatok Kanadában, sőt, még a tetoválásaidat is megszeretném nézni. És uh, ah, mindenről be kell számolnod!
- Jaj, Gemma!

***

- Le is feküdtetek? 
Két órája annak, hogy Gemma megérkezett ide, s mivel nem gondoltam komolyan, hogy ide jön, így ne pakoltam semmit össze. Lucy-nak találkozója volt, amit nem értettem, de nem szóltam bele, így nem volt mire fognom, hogy nem érek rá. Természetesen, előtte értesítettem a lányt, hogy lehet, nem leszek már itt, mire hazaér, s elégé jól fogadta. 
Nos, mint azt a telefonban mondta Gemma, mindenről kifaggatott, s most jutottunk el egy olyan témához, amire számítottam, s nem történt semmi, még is kicsit kínosnak éreztem. Talán azért, mert a barátom nővérének kellett beszélnem az exemről, aki - legyünk őszinték - soha nem is volt a barátom. Ez komplikált, igazából. 
- Nem - válaszoltam kissé megkésve - Gemma, együtt sem voltunk! 
- De olyanok voltatok! Együtt jártatok mindenhova, ölelkeztetek, csókolóztatok satöbbi, satöbbi. Amit a rendes párok szoktak. Ne mondd, hogy egy pillanatra sem érezted azt, hogy több lenne egy barátnál, avagy egy példaképnél. 
- Ez komplikált. Erről nem beszélek. 
- A nagy francokat komplikált! - nevetett - Oké, tereljünk... 
- Ez egy jó ötlet. 
- Na, de egyszer csak felizgult! - nógatott tovább. 
- GEMMA! - szóltam rá, s emeltem a hangerőmön - Komolyan, kész vagyok tőled! 
- Jól van, na! - megforgatta a szemeit, s folytatta - Igaz, hogy van egy ,,H" betű a csuklódon? 
- Hogy mim van hol? 
- Ne tedd a hülyét, Harrynek már eljárt a szája korábban. 
- Oh, a tetkóra érted. Nos, igen, van. 
- Meg is mutatod, vagy csavarjam ki a kezed? - elnevettem magam, s felfedve a tetoválást, vártam a reakcióját.
- Na, ennyire nem lett rossz! - morrantam fel játékosan, mikor már egy ideje szemezett vele.
- Te komolyan magadra varrattad? - hökkent meg pár pillanatra - Nem vagy normális ! Mi van, ha a jövendőbeli férjednek nem H-val fog kezdődni a keresztneve? Hogy magyarázod ki magad?
- Megfogja érteni, hogy sokat jelent nekem ez a tetkó, ha meg nem, akkor így jártunk. Jaj, nem igaz, hogy mindennek a rossz oldalát látod.
- Ah, sajnálom, de komolyan... és ha majd a gyereked fogja megkérdezni?
- Akkor elmesélem neki, hogy mit miért tettem. Mit gondolsz, nekem ezek a képek nem jelennek meg mindennap? Vajon nem parázok attól, ami következni fog? Mióta Harryvel újra együtt vagyunk, szerinted mennyit stresszelek?
- Mi-Miért stresszelsz?
- Mintha azt nem tudnád - nevettem fel kissé gúnyosan - Szerinted valóban megváltozott Harry? Kibírná mit tudom én, még két hónapig szex nélkül? Sőt, kitudja, hogy az elmúlt napokban, míg Chesire-ben volt, mit csinált, és mit nem. Híres ember, nagyon híres. Egy csettintés, és a lába előtt hevernek a lányok. Az pedig, csak még nagyobb előny neki, hogy őt emelik jobban ki a bandából.
Felemeltem a hangom, pedig nem akartam. Ordibáltam, pedig nem volt szándékomban. Megint egy olyan embernek mentem neki, aki nem érdemelte meg volna.
- Sajnálom, nem kellett volna veled veszekednem! - sóhajtottam fel, s szinte suttogva beszéltem - Túl sokat gondolkodom egy ideje, és eléggé szarul is vagyok.
- Ok-Oké - biccentett - Azt hiszem, most egy kicsit magadra hagylak. Leviszem addig ezt a táskát a kocsiba.
Bólintottam, s már kezébe is kapta a táskát, majd távozott. Elterültem az ágyon, s csak bámultam a plafont. Minek kellett ilyeneket szegény lány fejéhez vágnom? Nem mellesleg az öccséről? Jézus isten, mekkora tusló vagyok! Jó, oké, mit is vártam magamtól?! Én vagyok az, aki nem változott meg, s nem Harry.

"Ha minden oké veled, gyere, várlak a kocsiban.:) Gem.x"

Miután elolvastam az üzenetet, még egy öt percig csak néztem ki a fejemből, majd becsukva az ablakot a szobában, felkaptam a telefonom, s minden esetre a fülhallgatóm, majd leszáguldva az emeletről felrántottam magamra a sportcipőm, s elköszönve Zayn-től, már a bejárati ajtó másik oldalán is voltam.
- Nos, akkor merre menjünk? - érdeklődött, s éreztem, hogy feszültebb a levegő.
- Úgy volt, hogy hozzátok megyünk... nem?
- Oh, nos gondoltam beugrunk enni valamit... meg, őszinte leszek, anyunak azt mondtam, hogy Robin csak a boltba dob el kocsival, mert nem akarok gyalogolni, buszhoz meg nincs kedvem - kuncogott.
- És már több mint két órája boltban vagy? - nevettem el magam - Jaj, ennél jobbat te sem találhattál volna ki, komolyan!
- Hát most na... kajak nem volt kedvem Harry nyavalygását hallgatni.
- Nyavalygott? - döbbentem le - Még is min nyavalygott ő kegyelme?
- Csak a szokásos... nincs kedve semmihez, hiányzol neki, koncertezne... amúgy semmi baja nincs.
- Most már muszáj megkérdeznem... mit szívtál?
- Semmit. Egyszerűen csak jót érzek - vállat vont, s az útra szegezte a tekintetét. Ja, hogy elindultunk... oké - Akkor, egy meki mondjuk?
- Ah, nem, nincs kedvem hozzá. De ha szeretnél, akkor bemehetünk.
- Oké, akkor bizony meglátogatjuk. Kell egy almás pite - nevetett - Meg mondjuk egy jegeskávé.
- Na, az egy jó ötlet. Nekem is jöhet - egyeztem bele, s arcára egy tipikus Styles vigyor húzódott.
Talán mentünk két órát, mikor is egy dugóba keveredtünk. A hangulatunk, már meg volt; teljesen hülyeségeket mondogattunk egymásnak, minden, ami eszünkbe jutott, csak kicsúszott a szánkon, s egyikünk sem bánta. Ha kínos volt, ha nem. Ha túl perverz, ha nem. Mikor már jó egy órája állhattunk egy helyben, Gemma telefonja hangos zenélésbe kezdett.
- Francba, tuti anya az!
- Ez miért baj?
- Úgy kezel, mint egy óvodást! - morgott fel, s ekkor a sor megindult. Kivette a telefont a tartóból, s lenémította - Elegem van. Harrynek mindent lehet, pedig fiatalabb.
- Mesélj csak nekem - fordultam felé, s magam alá húzva az egyik lábam rámeredtem.
- Nincs mit mesélnem - fintorgott.
- Ne akard, hogy elhiggyem!
- Pedig muszáj lesz - vont vállat. Öt percig bírta, azt, hogy folyamatosan bámulom, s véletlenül még a rossz sávba is átment a kocsival - Hagyd már abba, basszus, nem tudok figyelni!
- Akkor mondd el mi a szar van veled!
- SEMMI! - felcsattant, s mélyen a hajába túrva felsóhajtott. Tipikus Harry - Jó, oké, minden bajom van! Volt egy barátom, nem tudom, tudsz-e róla. Mikor hozzánk tévedtél, és a srácok is megjöttek másnap, akkor Zayn bele-bele olvasott a beszélgetésünkbe. Mindegy. Eléggé jó kapcsolatunk volt. Abban az időszakban, anya s Rob kicsit összekaptak, de azóta már minden oké köztük. Lényegtelen. Illetve nem, mert akkor anya eléggé labilis volt mindenre. Én meg természetesen jó időpontot választottam ki annak, hogy elmondjam; batárom van. Annyira ironikus vagyok. Felkapta rajta a vizet, csak nem tudta, hogy elhoztam magammal, ott volt, mindent hallott! - felém pillantott egy pár percre, mikor pirosat kaptunk, s könnyes tekintete lyukat égetett belém - Elhordta mindennek, pedig nem ismerte. Semmit nem tudott róla, az istenit is! Azt sem tudta, hogy hívják. Elmondta minden kurafi alaknak. Hogy majd biztos nem akar tőlem többet, mint jól megdugni. Eltört bennem valami. Tudtam, hogy csak azért ilyen, mert rosszban vannak apuval de annyira, hogy nekem úgymondd betegyen, nem hittem. Ezek után, ügyesen elkergette. Nem is volt időm utána menni. Beült a kocsiba, s elhajtott. Másnap kaptam a telefont, hogy találkozzunk. Gondolhatod mi volt... kidobott. Pedig... akkor már egy fél éve együtt voltunk! Érted ezt? Fél évet csak így eldobott! Istenem, még mindig nem hiszem el! Tudom, ez nem nagy dolog, és Harrynek ehhez semmi köze, de basszus, nem bírom. Nálunk, ez úgy mondd hagyománnyá vált, hogy elhozzuk bemutatni a barátnőnket, barátunkat. Mikor Harry haza vitt egy csajt, akkor sem volt formában, de az Ő kicsi fiának mindent megtesz. Annyira nem szeretem, hogy kivételezik vele! Olyan... idegesítő. Harry egyáltalán nem jobb nálam! Nem, nem és nem! Nem lehet jobb! A kurva életbe is! Rohadt féltékeny vagyok arra a kis csökött faszra!
Halványan elmosolyodtam Gemma szóhasználatára, de azonnal lehervadt a mosoly az arcomról, mikor eszembe jutott, hogy jelenleg a reakciómra vár.
- Biztos vagyok benne, hogy Anne, azóta már vagy ezerszer, ha nem többször megbánta, amit tett veled akkor. Te is tudod, hogy nem haragudhatsz örökké az édesanyádra, de abban igazat adok, hogy Harry nem jobb nálad. Mármint... vannak olyan dolgok, amikben biztosan jobb nálad, viszont gondolj bele abba, hogy van olyan is, amiben te vagy jobb, s nem ő. Lehet, hogy Anne azért tartja többre Harryt, mert már nem veletek él, hanem messzebb, sokkal messzebb. Ő már önállósodott. Ezt még Anne nem tudta feldolgozni. Az Ő kicsi fia, éli a milliomos életét, Londonban. Mit gondolsz, milyen lehet neki, mikor egy kemény év után hazatér a fia, s újra látja?! Gemma, megértelek, nem is tudod mennyire, de egy kicsit gondolj bele mások szemszögébe. Nem állok senki oldalán, csak arra kérlek, hogy... hogy próbálj meg ezen túllépni, s új, tiszta lappal indítani!
Nem szólt semmit, de nem is vártam. Tudtam, hogy jelenleg el van veszve a gondolatai sokaságában.
Egy olyan plusz két - talán három - óra után, megláttam, a már ismerős házat, s mély levegőt véve néztem Gemmára. Mikor megálltunk, siettem az Ő oldalára, s mikor kiszállt, szorosan megöleltem. Még halkan szipogott, s ha úgy lett volna, hogy Anne nem ront ki az ajtón, talán még egy jó fél óráig ölelgettem volna a lányt.
- Kislányom! - szólt rá Anne, de mikor meglátta, hogy ott vagyok én is, s nem mellesleg ölelem, kissé meglepődött - Stella?
- Umm, szia, Anne - halvány mosolyt engedtem meg magamnak, majd kicsit eltoltam magamtól Gemmát - Minden rendben van, igaz?
- Uhhum - biccentett egyet, s még mindig szipogva indult el a csomagtartóhoz.
- Hagyd csak, majd én kiveszem - siettem mellé. Megvárta, míg kiveszem a táskát, majd nem kímélve az autót, lecsapta a csomagtartót.
- Nem kellett volna szólnod, hogy hova mész, kisasszony? - vonta kérdőre Anne a lányát, aki csak megvonta a vállát.
- Ne rendezz a vendég előtt jelenetet - motyogta kellemetlenül - Inkább menj, és szólj a fiadnak, hogy van itt valaki számára - azzal berontott a házba.
- Ezt meg mi lelte? - fordult felém az elképedt anya.
- Uhhm, huh, ezt nektek kell megbeszélnetek. Nem mondok inkább semmit.
- Jaj, drágám, menjünk be, ne itt álldogáljunk!
Mikor beléptünk a házba, megütött a szokásos Harry illat. De komolyan, Harry szobájában is ilyen illat van. Feltéve, mikor nem keveredik a parfümjével, aminek amúgy egyszerűen csodálatos illata van.
- Anne - szólítottam meg az előttem sétáló nőt - Nagyon megharagudnál, ha most megnézném, hogy mit csinál Gemma?
- Nem. Nem, dehogy. Igazából nagyon örülök neki, hogy ilyen jóban vagytok. Sőt, köszönöm, hogy így mellette vagy.
- Igazán semmiség - biccentett egyet, s már száguldottam is fel az emeletre. Gondoltam, hogy előbb bemegyek Harryhez, de nem. Most, Gemma a fontos. Nem is kopogtam. Egyszerűen csak benyitottam - Gemma?
Nem kellett kétszer mondanom, megláttam amint az erkélyen áll és... és cigizik?! Hogy mi van?
- Tessék? - felém fordult, s ekkor már nem volt a kezében a szál.
- Csak érdeklődni szerettem volna, hogy minden oké-e veled.
- Igen. Azt hiszem, igen. Csak kicsit frusztrál vagyok az elmúlt pár napban. De biztosan elmúlik majd.
- Ha bármi van, csak szólj, rendben?
- Köszönöm. Meg azt is, amit a kocsiban mondtál, tényleg! - őszintén elmosolyodott, s kitárva karjait, megöleltük egymást - Nem tudom, hogy ki vagy, de még egy ilyen embert mint te... hihetetlen vagy!
- Oh, ne mondj ilyeneket, mert a végén még elérzékenyülök! - kuncogtam, s a jókedvünket, a gyomrunk korgása zavarta meg.
- Anya tuti csinált palacsintát, mert Harryke azt kívánt - megforgatta a szemeit, s felsóhajtott - Menjünk, együnk.
- Na, azért ennél több lelkesedést szeretnék tőled látni! - oldalba böktem, mire újra egy szemforgatást kaptam.
Leérve a konyhába, Anne valóban a tűzhely előtt állt, s a palacsintákat készítette. Mosolyogva fogadott minket, de nem tudta elkerülni a figyelmemet, mikor egy sunyi, szúrós pillantást vetett Gemmára.
- És... jól elvoltatok?
- Igen - nevettem - Nagyon jól éreztük magunkat.
- Ennek örülök! Gemma, veled még beszélni szeretnék.
- De én nem - mormogta a lány unottan, s az anyja elképedve nézett rá.
- Tessék?
- Anya, hagyjál. Nem érdekel a hegyi beszéded. Mindig, mindenért én vagyok a hibás, és már egyáltalán nem érdekel. Felnőtt vagyok, azt hiszem, nem kell beszámolnom minden egyes dologról, amit teszek. Elmentem Londonba, hogy elhozzam ide a leendő sógornőmet, valamint a menyedet. Na, meg Harrynek a feleségét. Bár, én kétszer meggondolnám, hogy hozzá megyek-e az öcsémhez.
- Gemma, nem gondolkodsz egy kicsit előre? - nevettem el magam - Honnan veszed, hogy Anne lesz az anyósom, te pedig a sógornőm?
- Talán nem lenne ínyedre a dolog?
- Gemma, elég legyen. Ne keverd kellemetlen helyzetbe a vendéget - használta fel Anne, a lánya által korábban használt szavait.
- Hát persze, megint én - újabb szemforgatást kaptunk, s ezek után, tömte magába a palacsintát.
- Anya... nem láttad, hogy hova tettem a telefonomat? - Harry már rég, rekedtes hangjára libabőr futott végig testemen, s mikor belépett a konyhába, természetesen nem láthatott, mivel az anyja takarásában álltam.
- Nem. Nem láttam. A szobádban kell lennie, nem?
- Fogalmam nincs. Uh, palacsinta, egy istennő vagy, anya! - kurjantott, s mikor arcon akarta csókolni nővérét az elhúzódott - Mi van ma veled?
- Semmi - vont vállat mit sem törődöm stílusban Gemma - Látom, már nem is tudod üdvözölni a vendégünket.
- Oh, kit is kellene? - ekkor Anne arrébb állt, s Harry szemei kétszeresükre nőttek. Ah, még így is olyan gyönyörű íriszei voltak, hogy majd' elolvadtam.