2013. december 31., kedd

Happy New Year's Eve everyone:)

Heyho babes:)

Nos, eljött annak is az ideje, hogy lezárjuk a 2013-as évet.:) Bevallom, eléggé gyorsan elment ez az év, de valamilyen szinten nem is bánom.
Nem szeretnék sokáig rizsázni, csak mindenkinek Sikerekben Boldog Új Évet Kívánni.:) Haha, ez még rímelt is.:)
Köszönöm, az idei aktivitásokat; a sok komit, feliratkozót, díjat mi egyebet:) Mindenki élvezze ki a maradék szünetet, amíg lehet!
És akkor hogy ne szaporítsam tovább a szót, ténylegesen Boldog Új évet mindenkinek! ^^

ßeccsu♥ xx


2013. december 28., szombat

78. "Te egy olyan személy vagy, aki pontosan tudja, hogy mi történt velem, hiszen végig követted szinte az egész életem."

Hai, babes.(: 

Wow. Nem igazán tudom, mit is mondjak, mivel úgy tűnik, ez lesz az utolsó bejegyzésem ide ebben az évben. Köszönöm, a sok kommentet, a sok oldal megtekintést, a sok tetsziket, a sok feliratkozót, és azt, hogy itt voltatok velem ebben az évben - is.:) Összefoglalva, köszönök mindent, amit az idei évben kaptam tőletek(:! Remélem, az elkövetkezendő években is ennyien fogjátok - avagy még többet:) - olvasni a történeteimet, és a visszajelzések is csak szaporodni fognak. 
Kívánok mindenkinek sikerekben boldog új évet, és élvezzétek ki a maradék szünetet!:) A részhez, pedig jó olvasást, és ha nem olyan nagy kérés, hagyjatok valamilyen nyomot magatok után.:) 

Sikerekben Boldog Új Évet Kívánok minden olvasómnak, 
Jövőre ugyan itt találkozunk!:) xx


Abban a hitben voltam, hogy a férfiak nem töltenek el két óránál többet azzal, hogy bemennek egy boltba, és körülnéznek. Tévedtem. Mikor Robinnal megérkeztünk az első ékszer boltba, közel három óráig nézegettük a gyűrűket, de természetesen egyik sem felelt meg neki. Tudtam, hogy az egész napom rá fog menni, de mivel azt is tudtam, mennyit jelent ez neki, tűrtem, és örömmel segítettem. ~ Harry Styles 

.:: Stella szemszöge ::. 

Két nap van a születésnapomig, még sem vagyok feldobva. Nincs kedvem ünnepelni, nincs kedvem ajándékokat kapni. Egyszerűen csak lustálkodni szeretnék, egész nap az ágyban feküdni, s bömböltetni a zenét kedvem szerint. 
Igen, visszaértünk Londonba, ahova Robin is velünk tartott, számomra érthetetlen okok miatt. Louis és Eleanor közölte, hogy a szülinapomon korán reggel fognak megérkezni, Liam szintén, s Niallről senki nem tudott semmit. Zayn is, mint a kámfor eltűnt, mióta visszajöttünk, nem találkoztam vele; az egész ház csendben állt. Harry Robbal az oldalán járja a várost, elmondásuk szerint, valami nagyon fontos dolog után kutatnak. Egyedül nem volt kedvem maradni a hatalmas házban, így úgy döntöttem, megnézem miújság nálunk, elvégre eléggé régen voltam otthon. 
Vagy húsz levél, biztosan fogadott. Ennek a fele mind rajongói levél volt. Sokan érdeklődtek a verseny felől, kérdezték, miért vontuk vissza a fellépéseket, és felkéréseket. A furcsa, ebben csupán az volt, hogy egyetlen egy fellépést sem mondtam vissza. Többek közt híres táncosoktól is jött felkérés, miszerint nem lenne-e kedvem egy magasabb szintre lépni tánc ügyileg, de mivel ezekben a levelekben - talán kettőben - nem említették meg a csapat többi tagját, nem igazán foglalkoztam vele. Egyedül ilyenbe nem megyek bele. 
Miután átnyálaztam minden levelet, bevittem apa dolgozószobájába, ha egyáltalán, valamikor hazajönnek, megtalálja. Muszáj volt valamit lépnem, tennem, különben megölt volna az unalom. Mielőtt véglegesen elhagytam volna a házunkat, meglátogattam a már rég nem látott szobámat, azon belül a ruhásszekrényem. Rengeteg ruhám itt maradt, s ezeknek nagy része edzőruha. Ajak harapva válogattam a sok csoda között, s mikor megtaláltam a megfelelőt, eltettem egy táskába, azzal a céllal, hogy ma már pedig bemegyek a stúdióba, s megnézem mi a helyzet. 
Tankoltam, mielőtt azonnal a stúdióhoz mentem volna. A zene dübörgött, mikor beléptem a hatalmas épületbe, s a már megszokott bizsergés átjárt a zene hallatán. Szívem szerint, ott, és akkor a portán neki álltam volna táncolni.
Felértem az emeletre, ahol szinte mindent David hangja töltött be. Nem ordibált, csak hangosan beszélt. 
- A versenyt eltolták, ami nekünk nagyon jól jön. A koreográfiánk a béka segge alatt van. Össze kell szednetek magatokat, muszáj, ha ezen a versenyen, mi akarjuk elvinni az aranyat! Mert mi akarjuk elvinni az aranyat, igaz? 
Mint egy nem igazán odaillő személy, beljebb löktem az ajtót, s ezzel szinte egy ütemben, mindenki tekintete rám irányult. 
- Stella, téged még látni? - Adam felnevetett, majd felpattant, s karjaiba zárt - Kris keresett... nem is egyszer. 
- Sejtettem - motyogtam, miközben szorosan megöleltük egymást - Dav, kösz, hogy beugrottál helyettem! - tekintetem az utolsó személyre emeltem, mikor mindenkit végig ölelgettem. Tudtam, hogy neki nem lesz elég egy ölelés, és elnézés kérés. 
- Ez azt hiszem, alap. Megbeszéltük már anno, mikor belekezdtünk ebbe az egészbe! - válaszolta komoran. Lemondóan sóhajtottam. 
- Srácok... - a táskát, ami még mindig a vállamon pihent, ledobtam a földre, majd eléjük álltam - Tudom, hogy nem kérhetek, és várhatok egy tőletek mindent, tudom, hogy a verseny a nyakunkon van, és semmit nem tudunk. Tudom, hogy ez mind az én hibám, de... időközben becsúszott néhány dolog, ebbe beletartozik rengeteg felkérés. 
Síri csend uralkodott a termen. Meglepődtem, mikor David is helyet foglalt, s nekem szentelte figyelmét. 
- Little Mix. Mondd nektek valamit? 
- Az új haverjaid egyikének a csaja. Ja, hallottam már róla. A padlizsán fejű? - horkant fel David, és megértettem, amiért ennyire lekezelő.
- Kérlek, ne beszélj így róluk - kérleltem, majd folytattam - Nos, egyik nap felkeresett Perrie, David szavaival, a padlizsán fejű... 
- Anno még neked is az volt - vágott közbe keményen. 
- Megkértek minket, illetve, megkérdeztek, hogy nem vállalnám-e el azt, hogy betanítok nekik egy koreográfiát, a legújabb számukhoz. 
- Akkor meg mi a fasznak osztod meg ezt velünk? Téged kértek fel, nem minket. 
- Azt mondtam, megbeszélem veletek, nélkületek nem döntök, sosem, semmiben, ez hagyomány! - legyűrtem David gúnyos szavait, s próbáltam túl tenni azon a nézésen, amit felém intézett. Megvetett. Tőle sosem vártam volna. 
- Hagyomány - elvékonyította a hangját, ezzel mintha engem utánozna - A hagyomány, azt is magába foglalja, kedves Stella, hogy Ash születésnapját együtt ünnepeljük meg, itt! - szégyelltem magam amiatt, mert elfelejtettem az egyik legjobb barátom születésnapját. Mikor rápillantottam, szemeiben csalódottság ült - Igaz, azt már kevésbé, amit most mondok, de Alysnek majdnem rá ment a vizsgájára az, hogy bejárjon feleslegesen. Edzés helyett tanultunk vele. Az anyja megtiltotta neki, hogy bejárjon edzeni, mert nem ment neki a tananyag. Ha megbukott volna, költözhetett volna haza, Amerikába, a nagyszüleihez, ezzel megfosztva az álmától. De gondolom, ez téged egy percig sem zavar. Téged az sem zavart, hogy mi lenyomtunk napokat azzal, hogy edzetünk, vártunk téged, kerestünk is. Azt hittük, megbízhatunk benned, és az új barátaid mellett, mi nem fogunk elsüllyedni. Tévedtünk. Átbasztál minket, Stella! A versenyt is elvesztettük volna, ha nem mi vagyunk az egyetlen csapat, akik halasztást kérnek. De gondolom, ez sem érdekel téged. Ahogy az sem, mi lesz a csapat jövője. 
A szavak, a torkomon akadtak. Nem tudtam, mit is kellene erre mondanom, már ha erre lehet. 
- Mindig, minden körülmény között elértetek volna, ha igazán kellettem volna. Egyszer sem jelzett a telefonom, hogy kerestetek volna. Soha, senki nem mondta nekem, hogy kellenék nektek még ide. Egyszer nem mondtátok, hogy mi a helyzet. És ne mondd, hogy nekem kellett volna kérdeznem, hogy mi van veletek. A családommal sem tartom a kapcsolatot, ezek után, még csodálkoztok, hogy veletek sem? 
- Stella, ha nem felejtetted volna el, itt egyikünknek sincs rendes családja. Itt egyikünkkel sem foglalkoznak rendesen. Itt mi vagyunk egy nagy család. Mi összetartunk. Jóban-rosszban. Az istenért is, fél éve eltűntél! Ki gondolta volna ezt? Fél éve, ha nem több, senki nem hallott semmit, a Whirlsről. Ez tudod mit jelent? Hogy akár a süllyesztőben is végezhetjük!
Eközben a telefonom vad csörgésbe kezdett. Nem szerettem volna felvenni, de mikor már egy két perce csörgött, muszáj volt kezdnem vele valamit.
- Kérlek, gyorsan mondd, nem érek rá.
- Minden rendben? - kérdezte komolyan.
- Igen, persze. Mit szeretnél?
- Rendben. Annyit szerettem volna kérni, hogyha Niall megérkezett, akkor mondd neki hívjon fel. Fontos.
- Um, nem éppen vagyok otthon...
- Még is hol vagy? - értetlenkedett.
- Stúdióban, és most össze jött minden. Egy ideig, nem szabadulok, és muszáj megbeszélnünk mindent.
- Oké, akkor mindegy. Remélem, sikerül beszélnetek. Majd hívj, ha már vannak fejlemények.
- Természetes. Viszont most már tényleg muszáj mennem. Beszélünk később.
- Sok sikert, szeretlek.
- Én is, szia Harry - suttogtam, majd Ő bontotta a vonalat. A telefont elsüllyesztettem a zsebemben, mély levegőt vettem, majd megfordultam, és Davidre néztem.
- Csak nem hiányol a lovagod? - gúnyosan felnevetett, s hangja betöltötte az egész termet. 
- Nem, nem hiányol, csak megkeresett, mert szüksége lett volna a segítségemre! - keményen szóltam vissza, hiszen nem hagyhattam magam - Úgy gondolom, én itt még mindig nagyobb rangú vagyok, mint te. Így hát jobb lesz, ha csillapítasz magadon, mert ezt nem tűröm el. Igen, bevallom, eltűntem hosszú időre, de kellett, hogy össze szedjem magam. Te egy olyan személy vagy, aki pontosan tudja, hogy mit történt velem, hiszen végig követted szinte az egész életem. Kibaszottul tudod, hogy nekem mennyi idő kell ahhoz, hogy újra talpra tudjak állni, és rendbe szedni magam körül a dolgokat. Keresztül mentem egy szakításon, elutaztam a világ másik felére, aztán vissza, a barátnőmet dobta a barátja, emellett a barátom apja is idő közben kórházba került. Ha ez nem lenne elég, a barátnőm eléggé szar helyzetben van a volt pasija miatt; elege van az öccséből. De nem, nem zúdítottam rátok a gondjaimat, mert úgy gondoltam, hogy sikerülni fog megoldani. Mikor kérdezted te meg egyáltalán, hogy nincs-e kedvem meg inni veled valamit? Mikor voltunk utoljára együtt bulizni? Mikor beszélgettünk normálisan, ordibálás nélkül? David, akármilyen őszinte is akarok veled lenni, akármilyen jól akarok a kapcsolatunkról beszélni, nem megy. Nekünk nincs a táncon kívül mára más témánk. 
- A levelemre, máig nem válaszoltál! - mintha az előbb, a falnak magyaráztam volna, elkerülte minden szavam, és egy teljesen más témát hozott fel. Még is milyen levélről beszél ez? - Oh, hogy te azt sem kaptad meg, értem - tűnődött hangosan, miközben okoskodó fejet vágott. 
- Jó, figyelj. Nekem ebből itt, és most elegem van. Két választásod van. Vagy fogod a sátorfád, és eltakarodsz innen, vagy lenyugszol, és neki láthatunk próbálni. Nincs semmi kedvem a múltban történtekről beszélni, felesleges, és megváltoztatni, már úgy sem lehet. Dönts, amíg átöltözök. 
Bevonszoltam magam az öltözőbe, ami ugyanúgy volt, mint mikor utoljára itt jártam. Gyorsan magamra kapkodtam a ruhákat, és már kint is voltam. 
A fiúk, csendben próbáltak egyes lépéseket, amit a lányok figyelemmel kísértek. Nem szerettem volna megzavarni a csendet; olyan volt, mintha én új lennék, és nem igazán találnám a helyem. Normális léptekkel szeltem át az utat, egészen a zenés szekrényig, ahol egy CD pihent. Kisebb félmosollyal az arcomon vizsgálgattam a lemezt, amin a csapat volt megtalálható. Betettem, s mikor beindult a zene, tudtam, hogy mindenki megállt a mozdulataiban. Tulajdonképpen, amit a fiúk elkezdtek gyakorolni, tökéletesen illett Miley Cyrus - 23 című számára. Senki nem szólt semmit, mikor megfordultam, tudták, hogy itt az ideje belekezdeni a rendes, izzasztó munkálatokba, így mikor újra indítottam a zenét, beálltak a helyükre, és valószínűleg egy próba-szerencse alapon elkezdtek mozogni. Néztem, amint különböző lépéseket visznek bele a még ki nem talált koreográfiába, míg belül mérhetetlen bűntudat öntött el. Itt hagytam őket, fogalmam nincs mennyi ideig lógva, ezzel teljesen kétségek között hagyva ennyi csodálatos embert. Nem tudom, miként tudnám ezt mind jóvá tenni, de a jövőben, erre mindenképpen figyelni fogok. Mától, nem szabad egyetlen egy edzést sem kihagynia senkinek, ebbe természetesen én is bele tartozom. Meg kell nyernünk a versenyt, meg kell mutatnunk, hogy a Whirls már pedig nem fog elsüllyedni. Most még nem szabad. 
Megállítottam a zenét, majd így szóltam: 
- Nem fogom hagyni, hogy ennél nagyobbat csalódjatok bennem. Sosem szerettem volna, viszont most, hogy ezt elértem, jóvá fogom tenni. Illetve megpróbálkozom vele - magabiztosabban beszéltem, mint az előző percekben, és valahol legmélyen tudtam, hogy Davidnek próbálok bizonyítani, és részben a csapatnak is - David, kérlek, kezdjétek ti. 
Tudta, hogy mire értettem, így karon ragadta Robot, visszatekerte a zenét, és elpróbálták először ők, a korrekt mozdulatokat. 
- Oké - morogta Dav - Mikor Miley elkezd énekelni, akkor kezdünk. Az első lépés, kicsit hasonlít egy ablak, vagy nem is tudom igazán milyen törlésre. Jobb lábbal a bal elé lépsz, de úgy, hogy a tested ne forduljon. E közben a bal kezed lendíted, de nem viszed fel egészen a nyakadig - ekkor megpróbáltuk egyszerre, és az első lépés ki is volt pipálva - Remek. Ez idővel, ahogy gyakoroljuk, sokkal jobb lesz. Aztán, miközben ,,törlöd" az üveget, vagy amit akarsz, a lábad vissza kerül a rendes helyére, magyarán vissza lépsz az eredeti helyedre. Ezzel egy ütemben, felülről vezetve, a jobb karodat ráteszed a balra, majd felnyitod. Bal lábbal, bal oldalra egy hátsó-fél kört leírtok, viszont ezzel egyszerre a testetek is fordul, aztán, hogy számolásilag jól ki jöjjön, áthelyezed a súlyod a jobb lábra, így. Majd a bal lábaddal előre lépsz, ezzel megint szembe kerülsz testtel a tükörnek, akkor majd zsűriknek, nézőknek. Eddig próbáljuk meg, zene nélkül. 
Sokszor elpróbáltuk, többek között amiatt, mert eléggé kiestem a mozgásokat illetően, és természetesen, ezt David szóvá is tette párszor, igaz, nem olyan hangosan, de épp úgy, hogy halljam. Próbáltam vele nem foglalkozni, de mikor már a koreográfia közepénél tartottunk, és ellőtte az utolsó beszólását, gyerekesen módon az öltözőbe menekültem. Mert mondjuk csak ki, menekültem. El szerettem volna rejtőzni David igaz, még is borzalmasan gúnyos szavai elől, és ezt úgy tudtam csak elérni, ha nem vagyok vele egy légtérben. 
Emiatt, nem tudtam sírni, nem is kellett. Feldúlt voltam, amiért ennyire megszeretné mutatni, hogy milyen volt nekik, míg eltűntem. De azt is tudnia kellene, hogy milyen helyzetben voltam. 

,,Nagyon nagy kérés lenne, ha eljönnél értem egy óra múlva? S.xx" 

,,Történt valami? Ha gondolod, már most megyek! H.xx" 

,,Nem, tökéletes lesz egy óra múlva. Nagyon megköszönném. És nem, nem olyan nagyon nagy dolog. S.xx"

Választ nem vártam, össze szedtem magam, majd normális emberként vissza mentem a táncoló csapathoz. Leghátulra álltam, hogy még véletlenül se legyek közel Davidhez. Ezúttal, zenére próbáltuk. Minden erőm összeszedtem, s mikor elkezdődött, felvettem a szemkontaktust a sráccal, a tükörben. Erőteljesen lépkedtem, minden egyes mozdulatot, ugyanúgy csináltam, mint ahogy a ,,főnök" mutatta. Tökéletes mása voltam a srácnak. A betanult rész lement, ezáltal a többiek leálltak. Daviddel, mintha ugyanarra gondoltunk volna, elkezdtük az egyik régebbi koreográfiát. Mivel kettőnkön kívül, más nem táncolt, kellő helyünk volt. 
Nem ez az első eset, hogy mikor összekapunk, ki táncoljuk magunkból azt, amit érzünk. Most, hogy egy ugyan azon tánc jutott eszünkbe, megmosolyogtatott a dolog... volna, ha nem lennénk ennyire nem is tudom milyen szinten egymással. Őszinte leszek, csak Dav ennyire ellenséges. 
Lihegve dobbantottam a jobb lábammal a parkettán, míg kezem az ég felé nyújtottam, majd ezzel a lépéssel be is fejeztük a koreót. A szemkontaktust, egész végig tartottuk, ezzel beszéltünk. Csendben figyeltek minket a többiek, talán megszokták már hogy mikor történik valami köztünk - és jobb esetben nagy terünk van, zenével ellátva persze - így vezetjük le a feszültséget. 
- Nem rossz - felelte levegő után kapkodva - Még sem estél ki annyira a táncolásból. 
- Ezt bóknak veszem - lemondóan megráztam a fejem, ezzel mutatva, mennyire nem vettem fel, hogy ezt viccnek szánta. Mert biztosan annak szánta. 
- Stell... - fejem Chera felé fordítottam, ezzel neki szentelve minden figyelmem - Mi lesz a Little Mixxel? 
- Elvállaljuk - megvontam a vállam, majd folytattam - Nem veszíthetünk semmit. Ha nem sikerül rendesen betanítani a táncosaikat, akkor mi leszünk a videóban. Ez nem tőlünk függ. 
- Mikor kezdünk? - bíztam benne, hogy mindenki tetszését elnyeri, s ezt csak bizonyította, mikor Kenna lelkesen kérdezett a dologról. 
- Megbeszélek velük még a héten egy találkozót, és amint meg van az időpont, közlöm veletek is. 
- Ez plusz bevételt is jelent, igaz? 
- Természetesen, igen. Az árat, meg majd megbeszéljük velük. Ha úgy lesz, hogy nekünk kell a videóban szerepelni, szerintem borravalónk is lesz! - féloldalas mosolyra húztam ajkaim, és örültem, mert David nem tett semmilyen negatív megjegyzést.
- Nem tudom, miként mondhatnám el... - kezdte lehajtott fejjel Kaylin, mire mindenki rá figyelt. Sosem szerette a nagy figyelmet, mikor beszélnie kellett. A tánc, neki megváltás volt, akkor nem zavarta a nagy közönség - Pár hónapja, kaptam egy nagyon jó ajánlatot, egy New York-i táncegyesületnél. Nagyobbnál nagyobb, híresebbnél híresebb tánctanárokkal. Igaz, teljesen más, mint amit mi táncolunk. Ösztöndíjat ígértek nekem, ha tökéletes teljesítek. Elmentem, - igazából mikor nem jártam be egy ideig, akkor New Yorkban voltam - és azt mondták, van tehetségem, tudnának velem mit kezdeni. Sokáig filóztam a dolgon, hogy még is mit lépjek. Nem mertem nektek máig elmondani, mert ugye Stell nem volt, és azért még is csak Ő a csapat góréja. Viszont felvettek. Havonta ingázok New York, és London között, ami eléggé húzós. Nem szabadna ilyet mondanom, de nekem rohadtul kellene ez a meló azzal a csaj bandával, mert anyuék abban a hitben vannak, hogy jelenleg szedem össze a pénzt, hogy NY-ba tudjak menni. Holott ez nem igaz, mert nem szeretném itt hagyni a csapatot.
- Kaylin, ugye tudod, hogy ezt nem csinálhatod? - kérdeztem eléggé komolyan. Két egyesület között cikázik, ez sosem vezet jóra.
- Természetesen tudom. Ezért nem mondtam el nektek azt a tánccsoportot, nekik pedig a mienket.
- Kay, mindenhol ismertek vagyunk. Nem csak Angliában! - David fenn hangja végig süvített a termen, mint ma szinte egész nap.
- Választanod kell, hogy melyik akarod csinálni. Emiatt kizárhatnak minket egyes versenyekből. New York, és London baromi messze van egymástól, és nem ingázhatsz egyszerre két műfaj, valamint táncegyesület között! - úgy látszik, ma mindenkinek kiosztós napja van, bár az őszintét meg mondva, Ash-t, nem igazán láttam még feldúltnak.
- Srácok, tudom - reagálta le azonnal Kay - Éppen ezért szerettem volna veletek megosztani. Ha valahonnan mennem kell, akkor az legyen ez a csapat, mint sem hagyjam el veszni az ösztöndíjat.
- Szóval az ösztöndíjra mész... - tűnődött el Chera. Őszintén szólva, legbelül mindig is tudtam, hogy Ők ketten nem szemeznek nagyon egymással - Arra nem gondolsz, hogy az egész koreográfiát, mindent át kell ezek után alakítanunk, mert neked az ösztöndíj kell? Gondolkodtál volna...
- Héj, Cher, nyugi - Adam karon ragadta, majd hátrébb húzta a mérges lányt. Időközben felemelkedett a helyéről.
- Megértem a döntésed! - hangot adtam magamnak, mire többen felmorrantak - Megértem, mert volt egy időszakom, mikor én felszerettem volna adni az egész táncos dolgot. De nem tettem, mert annak nem lett volna értelme. Ennek viszont van. Kitudja, mikor lesz még egy ilyen esélyed. Tudnod kell, hogy ha úgy döntesz, eleged van a New York-i életből, az ajtó előtted itt mindig nyitva áll, és nagyon szívesen látunk.

Kérdés: Kinek hogy telt a Karácsony?:) Mit terveztek Szilveszterre?:) 

2013. december 18., szerda

77. "Nyilvános helyen, meg csak nem támadnak nekem."

  Hi, darlings.(: 

Ugyan az előző részhez, egy komment érkezett, én megírtam nektek a következő fejezetet, s remélem, ez már jobban elnyeri a tetszéseteket.(: 
Nm tudom, hogy csak én érzem-e így, vagy ti is tapasztaljátok, de nekem a történet, már túlnyúzott. Szívesen írom, mert az elmúlt napokban nagyon belelendültem az írásba, de kezdem az érezni, hogy már ideje lenne lezárni a történetet. Elvégre, már 1 éve, hogy írom a blogot.(': Vagyis... nem pontosan ma van egy éve, hanem Október 22.-én azt hiszem, volt ez, de akkor elfelejtettem megemlíteni. 
Szóval, nagy gondolkodóba estem, de ami biztos, még egy ideig nem zárom/fejezem be a történetet.(: 

Have a nice day,
ß♥ xx


Folyamatosan azt hangoztatta, hogy Harry, én, és Ben teljes hasonmások vagyunk, de Hazza nevét, mindig máshogyan ejtette ki. Rettentően látszik, hogy oda vannak egymásért, és őszinte leszek, nem hittem volna sosem, hogy Harry egy ilyen barátnőt talál magának. Igazából, Stella is meglepett, őt sem ilyennek ismertette meg a média velünk! - Matty Selley. 

.:: Stella szemszöge ::.

Nem szerettem volna megzavarni Anne és Rob társalgását, így inkább felajánlottam, hogy elmegyek a közeli boltba, s hogyha kell valami nekik, akkor megveszem. Anne, természetesen listát írt, hogy mit hozzak, és vagy harminc fontot a kezembe nyomott, hogy biztosan mindenre elég legyen a pénz, valamint halkan hozzá tette, hogy azt veszek pluszba, amit csak szeretnék. Rábólintottam a dologra, de nem gondoltam komolyan a dolgot. Nem fogom az Ő pénzüket elkölteni. 
Oda fele menet, valamint vásárlás közben is egy csomó minden lepergett előttem. Rengeteg kérdés megfogalmazódott bennem, s akárhogyan szerettem volna megfelelő választ találni mindegyikre, nem sikerült. Egy negyedórára biztosan abba maradt a gondolkozásom, ugyanis pár rajongó felismert, s közös kép, valamint pár kérdés erejéig nem engedtek szabad utamra. Nem bántam igazából, ugyanis sosem lehet tudni, hogy milyen véleménnyel vannak rólad az emberek, - főleg ha egy szupersztár barátnője vagy - és a jó látszat - igazából, nem tudom, hogyan is fogalmazhatnám meg ezt -, mindig kell. 
A vissza utamat, sokkal lassabbra vettem, mert nem szerettem volna, hogy ha ,,rajtakapnak" a cigizésen. Fogalmam nincs, mikor volt utoljára a kezemben, de ott, és akkor szükségem volt rá.
A telefonom, újra megrezzent a zsebemben, s csak akkor jutott eszembe, hogy míg a rajongók a boltban lefoglaltak, közben kerestek.
- Szia, Harry.
- Kincsem, merre vagy? Már vagy egy órája, ha nem több, nem talállak, és nem mellesleg Rob is itthon van már! - támadott nekem, mindenféle köszönés, s egyéb nélkül. Na, nem mintha nem szoktam már meg volna.
- Igen, tudom, már találkoztam vele - nevettem - Te pedig elaludtál.
- Hol vagy? - ekkor, teljesen véletlen, ,,felfedeztem", amint vagy egy méterrel előttem sétál. Ki nem ismerné fel azt a járást?
- Boltban voltam. Miért is érdekel? Neked a szüleiddel kellene foglalkoznod. Nem?
- Jó. De rossz volt úgy felkelni, hogy egy eleve nem vagy mellettem, kettő, még egy légtérben sem vagyunk.
- Had ne sajnáljalak meg! - megforgattam a szemeim, s bár tudtam, nem látja, már berögzült szokás.
- Mikor érsz haza?
- És te?
- Mi? - értetlenkedett, s szinte suttogva kérdezett rá.
- Fordulj meg, és segíts, vagy ledobom a cuccokat a földre! - bontottam a vonalat, s magamban, mélyen nevettem, amint szinte futva közelített meg.
- Nem. Vagy. Normális! - tagolta - Egyedül elmész a boltba, mikor szerintem rohadtul nincs fogalmad arról, hogy mi merre van, nem mellesleg tele rajongókkal.
- Az első mondatodhoz hozzászólva, ezt eddig is tudtam. Nos, a második. Megtaláltam a boltot, nem vagyok hülye, és igen, találkoztam rajongókkal, de mind normális volt. Nem értem, miért féltesz ennyire. Nem érdekelnek. Nyilvános helyen, meg csak nem támadnak nekem - kuncogtam.
- Többet soha nem mész el sehova!
- De apa! Anya elengedett! - nyafogtam, mint egy kislány, mert valójában úgy is éreztem magam.
- Ezt most fejezd be! - nevetett fel - Inkább menjünk.
Csendben tettük meg azt a pár métert ami elválasztott minket a háztól, s mikor végre haza értünk - mert valójában már a sokadik otthonomként szolgál a Styles ház - csupa jókedv fogadott minket. Akármekkora meglepetésként is ért, még Gemma is lent nevetett, szinte megfulladt a nevetéstől.
- Merre mászkáltál te lány? - Anne hitetlenkedve jött felénk, s elvette tőlünk a szatyrokat - Mint látod, Harry, már utánad is indult!
- Minden rendben van! - mosolyogtam - Azt hiszem, már kezdem sejteni, Harry kitől örökölte ezt a folyamatos aggódást.
- Mindenki ilyen a családban, amúgy - felelte Rob - Mikor be lettem mutatva, te jó ég, már mikor, eleinte, mindenki féltette Anne-t. Oh, azok a napok...
Ezek hallatán, Matty és Ben, akik szinte majd meg fulladtak attól, ahogy Gemma bénáskodását nézte, még jobban nevetni kezdett, már ha az lehetséges volt.

,,Húgi, azt hiszem, nem vagyok szingli! A.xx"

Szemeim elkerekedtek, mikor elolvastam az üzenetem. Először is, mert Alex hírt adott magáról, másodszor pedig, mert nem szingli. Vagyis azt hiszi. De az már haladás.

,,Cseszd meg, Winter! Mindenről beszámolót kérek! Ha kell, akkor most azonnal! És miért csak most jelentkezel? S.x"

,,Twitteren mesélek!:) A.xx"

- Uh, nagyon megharagudnátok, ha én most egy pár órára ,,eltűnnék az élők soraiból"? - tettem fel félve a kérdést.
- Merre szeretnél menni? - kérdezte gyanakvóan Anne.
- Fel az emeletre. A bátyámmal szeretnék beszélni. Az imént írt, hogy van mit mesélnie.
- Ez esetben hajrá! - mosolyodott el biztatóan - Viszont bízom benne, hogy a mai este folyamán, még látunk ide lent.
- Természetesen! - bólintottam.
- Várj! - szólt egy hang, mikor már az emelet felé tartottam - Egy gyors közös képben benne lennél?
- Uhh, oké - nevettem. Tőlem nem megszokott gyorsasággal pattantam a testvérek közé, pózba vágtuk magunkat, majd a kép el is készült.
- Örök hálám! - nevetett Matty.
Megforgattam a szemeim, s elnevettem magam úgy szintén. Még mielőtt megfeledkeztem volna az én göndörömről, tekintetem körbe futtattam a szobában, de mivel nem találtam a helységben, így bekukkantottam a konyhába, ahol Robin tartott - legalábbis szerintem - fejmosást a testvérpárnak. Rob rám vezette tekintetét, s kérdőn felvonta szemöldökét.
- Csak szólni szerettem volna Harrynek, hogy fent leszek, ha keresne, mert Alex-vel beszélek.
- Nem sokára úgyis felmegyek én is - mondta magabiztosan, míg felém lépkedett - Már unom a beszédet. Nagyon - suttogta egészen halkan, s ajkait lágyan az enyémekre simította. Nagy tenyereit a derekam két oldalára vezette, s közelebb húzott magához. Mielőtt nyelve bejutásért könyörgött volna, óvatosan alsó ajkába haraptam, s lassan elhúzódtam tőle.
- Ne légy rossz fiú! - kérleltem egészen halkan, míg orrunkat össze simítottam - Hallgasd végig, amit mondani fog neked Rob, jó?
- A-a. Miért? Nem csináltam semmit! Gem a hibás.
- Hát persze! - halkan felnevettem válaszán - Komolyan mondtam.
- Jó - sóhajtotta. Még egy apróbb csókot lopott, s nagy nehezen utamra engedett. Oh, természetesen mindenki minket figyelt, így egy leheletnyi pírral az arcomon szántottam keresztül a nappalin, majd a lépcső fokokon lassítva felértem.
Alig léptem be az ajtón, a telefonom hangos pittyegésbe kezdett.

Matty. @matty_selley WOW. Eltudod ezt hinni, @Concept_Ben? @Stell_Winterrel életünk első közös képe... de nem az utolsó! #WhatAPic #lol xx


Nevettem, mikor megláttam a képet, s mielőtt bármiféle vissza jelzést adtam volna, lementettem, s beállítottam képernyővédőnek. 

Stella Winter @Stell_Winter 
@matty_selley @Concept_Ben Hihetetlenül bolondok vagytok, és hihetetlenül hasonlítotok Harry-re!:D x

Szinte alig pillantottam el a telefonomról, már rezgett is, miszerint üzenetem jött. 
Alex elkezdte mesélni, miként kezdődött minden, a titokzatos lánnyal, de mivel száznegyven karakter édes kevés volt, így konkrétan ráparancsoltam, hogy vagy hívjon fel, vagy skypeoljunk, mert egy így az örökké valóságig el fog tartani. 

.:: Harry szemszöge ::.

Mikor végre hazaértünk, anya, már a ajtóban fogadott minket.
- Merre mászkáltál te lány? - anya hitetlenkedve jött felénk, s elvette tőlünk a szatyrokat - Mint látod, Harry, már utánad is indult!
- Minden rendben van! - mosolygott barátnőm - Azt hiszem, már kezdem sejteni, Harry kitől örökölte ezt a folyamatos aggódást.
- Mindenki ilyen a családban, amúgy - felelte Rob - Mikor be lettem mutatva, te jó ég, már mikor, eleinte, mindenki féltette Anne-t. Oh, azok a napok...
Matty és Ben szakadtak a nevetéstől, s azt hiszem, Robin rátett még egy lapáttal a jó hangulatukra. Mosolyogva figyeltem, amint az unokatestvéreim kinevetik a nővérem, míg nem Rob nem ,,jelzett", miszerint beszélni szeretne velem. Követtem a konyhába, s amint beértem, Gemma is csatlakozott hozzánk.
- Mi a bajotok egymással, gyerekek? - érdeklődött, s tekintete köztünk cikázott - Sosem voltatok ennyire elhidegülve egymástól. Mi történt?
- Semmi - korholt Gemma - Egyszerűen nincs kedvem hallgatni, amint arról mesél Harry, hogy milyen volt Londonban, hogy ezt, és ezt vette, aztán még sorolhatnám. Kezd elegem lenni, hogy...
Szemeim elnyíltak, míg Gemma mondta a magáét, viszont mikor Rob tekintete a hátam mögé csúszott, abba maradt a beszéd.
- Csak szólni szerettem volna Harrynek, hogy fent leszek, ha keresne, mert Alex-vel beszélek... - angyali hangjára megfordultam, s gyermekies mosollyal pillantgatott egyikünkről a másikra.
- Nem sokára úgyis felmegyek én is - lassan felé közelítettem, s abban a pillanatban nem érdekelt túlzottan, hogy éppen egy komolynak ígérkező beszélgetés egyik fontos tagja vagyok - Már unom a beszédet. Nagyon - suttogtam egészen halkan, s ajkaim lágyan az övéire simítottam. Kezeimmel közre fogtam csípőjét, s közelebb húztam magamhoz, míg ő kezeit nyakam köré tekerte. Már majdnem elmélyítettem a csókot, mikor édesen beleharapott alsó ajkamba, s elhúzódott.
- Ne légy rossz fiú! - kérlelt, míg orrunkat össze simította - Hallgasd végig, amit mondani fog neked Rob, jó?
- A-a. Miért? Nem csináltam semmit! Gem a hibás.
- Hát persze! - halkan felnevetett, mire nekem is mosolyra húzódtak ajkaim - Komolyan mondtam.
- Jó - felsóhajtottam, s még egy utolsó, apró csókot loptam tőle. Mélyen a szemeimbe nézett, s mikor leesett neki, hogy mindenki minket bámul, arcára pír szökött. Halkan kuncogtam, amint végig szaladt a nappalin, s felrobogott az emeletre.
- Fiatal ember - Robin hangjára megfordultam - Most már ide is tudsz figyelni, nem igaz?
Motyogtam egy ,,majd meglátjuk-ot", s ledobtam magam egy székre. Komoran ültem le, de amint eszembe jutott az előbb történt jelenet, féloldalas mosolyra húzódott a szám.
- Nem pont itt kellene megbeszélnünk a dolgaitokat, ugyanis vendégeink vannak. Arról sem tudok igazán, hogy mi folyik jelenleg köztetek, így hát nagyon szépen megkérlek titeket, hogy álljatok le. Anne is teljesen kiakadt, s immár engem sem hagy nyugodni a tény, miszerint rosszban vagytok. Nem sokára itt van Gemma diplomaosztója, tehát, ez már elég indok arra, hogy kibéküljetek. Érthető vagyok?
- Igen - Gemma szemeit forgatva morgott, majd Robin tekintetét rám vezette.
- Nem tőlem függ ez az egész, de igen, érthető. Most már mehetek?
- Veled még beszélni szeretnék, Harry, szóval, nem, még nem mehetsz - jelentette ki, s intett, hogy kövessem.
- Még is mi olyan fontos, hogy most kell beszélnünk? - fenn akadtam, pedig nem akartam. Szívesen beszélgetek Robbal, de akkor nem volt kedvem.
- Csak egy apa-fia féle társalgás. Nem kell aggódnod.
Szem forgatva felvettem a kabátom, miközben egy üzenettel megdobtam a barátnőm, miszerint egy ideig még nem látjuk egymást, de sietek vissza.
Az autóban ülve vártam a válaszra, ami nem érkezett, ezt betudtam annak, hogy a bátyjával beszél.
- Mit gondolsz róla?
Nevelőapám kérdése visszarázott a jelenbe, s meg kellett erőltetnem a memóriám, hogy válaszolni tudjak a kérdésére.
- Uhm...
- Harry, el sem hiszed, mennyire örülök neki, hogy találtál magadnak megfelelő barátnőt, és semmiképpen nem szeretnélek megfosztani a boldogságodtól, de lehetne, hogy egy kicsit visszaszállsz az élő, emberi lények közé, s elmondod mit gondolsz erről az egészről?
- Nem igazán vagyok itthon, de ha tényleg ennyire szeretnéd, hogy a te neved viselje anya, akkor semmi beleszólásom.
- Tulajdonképpen, azért szerettem volna, ha eljössz velem, mert komoly beszélgetést szerettem volna veled kialakítani...
- Nekem ezzel semmi bajom nincs, tényleg - mondtam őszintén - Csak az nem tetszik, hogy egyik pillanatról, a másikra döntesz úgy, hogy nekünk beszélnünk kell. Nekem ez nagyon hirtelen volt. Szerettem volna Stellával lenni, s bár tudom, azért jöttem haza, hogy teljes mértékben veletek foglalkozzak, egyszerűen nem megy. Londonban nem adatik meg mindennap az, hogy együtt legyünk, hogy kedvünk szerint menjünk ki a hátsókertbe, nem félve attól, hogy az egyik fán egy paparazzo ül, s várja, hogy mikor csaphat le ránk. Tudom, hogy én választottam ezt az életet, és tudom, hogy nem futhatok mindig el a problémák elől, de néha rettentően jól esik, hogy nem kell azon aggódnom, mi lesz a következménye, ha esetleg a kert kis házában szexelek a barátnőmmel.
- De ez ugye nem fog megtörténni? - kérdezte visszafojtott levegővel - Mármint, semmi bajom nem lenne vele, csak ez eléggé kellemetlen.
- Nem. Természetesen, ez nem fog megtörténni, de mivel nem látok a jövőbe, nem tudok mindent pontosan megmondani. Viszont örülök, hogy semmi belekötésed nem lenne. Stella elég... hangos. De vissza tudja tartani a hangját, ha nagyon muszáj.
- Harry, nem érdekel a szexuális életed! - nevetett fel, mire megvontam a vállam.
- Ez is beletartozik abba, hogy a kapcsolatunk mélyebb legyen, mert konkrétan ezt vettem le a ,,komoly beszélgetést szerettem volna veled kialakítani" alatt. De szólj, ha félreértelmeztem valamit is.
Mint azt a végén megtudtam, a városba igyekeztünk, kinézni egy gyűrűt, ugyanis Robin megszeretné kérni anya kezét, idővel pedig feleségül szeretné venni. Elnevettem magam, hogy akkor ugyan már miért nem jön el velem Londonba, s vesszük meg ott, hiszen ott ezerszer több választék van, de nem, nem engedett. Fortyogtam magamban, miszerint ebben a kis városban szeretne a megfelelő gyűrű után kutatni, s mikor vagy két óra eltelt, beadta a derekát, s kijelentette, hogy mikor mi utazunk vissza, jön velünk. Nekem nem volt ellenemre, legalább nem kell vezetnem.
- Most már mehetünk haza? - nógattam, csak mint az elmúlt fél órában.
- Megszeretném lepni anyád, most maradj egy kicsit csendben, valamit akkor is viszek neki.
- Tudod jól, hogy utálja, ha költesz rá, de te csak azért is vinnél valamit?
- Mintha te nem ilyen lennél! - mint két haver, akik már régóta ismerik egymást, elbeszélgettünk, néha egymáshoz vágtuk a kemény megjegyzéseinket, de a végén jót derültünk rajta.
Aztán valamiért, rám is rám ragadt az, hogy meglepem valamivel Stellát, aki valószínűleg még mindig otthon lapul a gép előtt, és beszélget a bátyával - ami amúgy szerintem nagy dolog, mert egy ideje nem beszéltek elmondása szerint -, így mikor Rob konkrétan megparancsolta, hogy most elmegyünk egy virágoshoz, nem ellenkeztem. Megmosolyogtam, hogy mennyire boldoggá szeretné tenni anyut, és amit tesz érte, azt hiszem, hihetetlen. Apa is mindig oda tette magát, sőt, Valentin napon, nőnapon, születésnapján még a mai napig, mindig meglepi valamivel anyut, aki nem meri teljesen kimutatni Robin miatt az örömét, de borzasztóan örül, feldobódik a hangulata, hogy a volt férje emlékszik rá, és talán még mindig szereti. Mert tudom, hogy még mindig van köztük egy szikra, valahol nagyon mélyen, már csak miattunk is Gemma-val.

,,Mikor jöttök vissza, Harry? Alex látni szeretne.:) S.xx"

,,Úton vagyunk kicsim, nem sokára hazaérünk! H.xx"

Kérdés: Ha már így nagyon nagy téma, akkor mit gondoltok a Hendall, valamint a Narbara párosokról, amik amúgy még nem is biztosak, de már rengetegen shippelik őket?(: 

2013. december 8., vasárnap

76."Semmi baj, sem belekötésem nem lenne, ha esetleg a nem sokára érkező babáról lenne szó..."

Hi, babes.(:

Köszönöm, a +61 feliratkozót, a +70.000 oldalmegtekintést, valamint a kommenteket, tetszikeket. Rengeteget jelentenek, remélem, tudjátok.(: Nem is húznám az időt, itt a folytatás.(: Jó olvasást, mindenkinek.(:

Have a nice day,
ß♥ x


Harry folyamatosan a barátnőjével kapcsolatos dolgokkal zargatott, miszerint nem tud rajta néha kiigazodni, viszont mikor volt lehetőségem találkozni a hölggyel, kellemesen csalódtam. Közel sem volt olyan abban a pár percben, míg beszélgettünk, mint amilyennek Harry leírta, de mindenkinek vannak rossz napjai! ~ Matty Selley

.:: Stella szemszöge ::.

Még egy ideig feküdtünk az ágyon, s egészen értelmetlen dolgokról folytattunk beszélgetést - mint amúgy mostanában mindig - mikor Harryhez vendég ékezett. Eléggé meglepődtem, de mikor tudtomra adta, hogy csak az unokatestvére, aki fiú, megnyugodtam, s míg Ő lement, én befoglaltam a fürdőszobát.
Talán elaludhattam a kádban, ugyanis hangos ajtódübörgésre keltem.
- Stella, basszus, gyerünk! Nyisd ki! - Harry hangjából tisztán kivettem, hogy aggódik, mondjuk, szerintem feleslegesen, mert nem csináltam semmit. Igaz?
- Harry, nyugodj le! - Gemma komor hangja csak úgy csattant a levegőben, s eltudtam volna képzelni, ahogy lekever egyet az öcsének - Valószínűleg, csak elaludt a kádban, nem történt semmi.
Míg ők szócsatáztak, nyújtóztam egyet a kádban, s lassan kimászva a most már hideg vízből, egy törölközőbe csavartam magam, s a hajam. Megtörölköztem, s felvettem Harry egyik felsőjét, ami igazából már nem is az övé, valamint az imént viselt szürke melegítő alsóm. Turbánban hagytam a hajam a fejem tetején, s mit sem számítva, kitártam az ajtót.
- Azt hiszem, bealudtam - kuncogtam - Mizu?
- Mizu? MIZU? - Harry fenn hangjára felvontam a szemöldököm, s folytatta - Még meg is kérdezed?
- Mit vagy ennyire ki akadva? - szegeztem neki teljesen értelmetlen tekintettel a kérdésem. Karjaim összefontam magam előtt, s vártam, hogy reagáljon.
- Azt hitte, belefojtod magad a kádba - kuncogott gúnyosan Gemma - Teljesen beparázott! - folytatta az öccse földbe tiprását, ugyanolyan gúnyos nevetéssel kísérelve - Már majdnem elsírta magát! - ekkora hangja egy olyan magas pontot érintett, hogy szinte visított a nevetéstől. Soha, ismétlem, soha nem láttam ilyennek Gemmát, és ez rettentően meglepett. Annak ellenére is, hogy tudom mi áll mind-e mögött. Mármint, amit csinál - Jaj, istenem, már nagyon bánom, hogy nem örökítettem meg azt a pillanatot.
- Gemma, kérlek, csak állj le! - nem keményen, éppen hogy megerőltetve szóltam rá az idősebbik Stylesra, aki hasát fájlalva, elterült az ágyon - Menj, és nyugodj le, lehetőleg a szobádban... legalábbis, ha nem akarod magad megöletni az öcséd szemeivel.
- Ugyan - intett le hirtelen - Nekem semmit nem tud ártani! - kacagott tovább, s látszott rajta, hogy igen jól szórakozik.
- Csak menj! - még vagy ötször megkértem, mire nagy nehezen beleegyezett, s távozott köreinkből - Wow. Hé, minden oké? - bezártam az ajtót, s halkan megközelítettem az ágyat, amin összegörnyedve, arcát a tenyereibe temetve ült Harry.
- Nem - motyogta egészen halkan, s a kelleténél jobban kellett figyelnem arra, hogy mit mondd - Mit csináltam... megint? - felpillantott rám, de azonnal el is vette szemeit rólam. Szemei könnyesek voltak, talán, ez lehetett az oka - Imádom a nővérem, jobban, mint az átlag testvérpárok, mindent megadok neki, erre ezt kapom? Mi történt vele? Miért ennyire utálatos? Azt hittem... azt hittem, mi mindig kitartunk egymás mellett. Bármi történik! - hangja elcsuklott a végére, s meredten bámult előre, a semmibe.
Mélyet sóhajtottam, ugyanis nem tudtam, mit kellett volna mondanom. Végül, leguggoltam elé, mire kezeit elemelte arca elől.
- Nézd, én... én azt hiszem, tudom, hogy miért ilyen veled, de mivel nem az én ügyem, nem szólok bele. Viszont azt tudnod kell, hogy mindenben melletted állok, rendben? - csak nézett a szemeimbe, de nem szólt. Még csak nem is bólintott - Harry, kicsim, kérlek, mondj valamit.
Megráztam a fejem, mikor az első könnycsepp elhagyta szemét, s mosolyogva töröltem le. Felálltam, s kezemmel megfogtam az övéit, ezzel felsegítve az ágyról. Sokkal magasabbnak bizonyult. Pedig aztán én sem vagyok egy kis növésű ember.
Lassan, magam után húzva az ágy párnával ellátott részéhez vezettem, s felrántva a takarót a helyéről próbáltam tudtára adni, hogy most pedig le fog feküdni.
Makacsságát megmutatva, megrázta a fejét.
- Harry...
Felsóhajtott, mikor észlelte, hogy nem hagyom annyiban, s megszabadult a farmertől, amit viselt. Ledobta
magát az ágyra, s az ott lévő tigrist magához szorította. Megmosolyogtam a látványt, majd alaposan betakargattam. Szemeit lehunyta, miközben mélyeket lélegzett. Lehajoltam, s egy csókot hintve homlokára állva hozzábújtam pár percre.
- Szeretlek! - suttogtam, s magára hagyva, reméltem, hogy mély álomba merült.
Leérve az alsó szintre, üresség fogadott, de nem bántam. Egyenesen a konyhába mentem, ahol a hűtőre ragasztva egy üzenet várt.

,,Drágáim, muszáj volt elmennem a repülőtérre, ugyanis Ben megérkezett. Mivel Matty elaludt, így egyedül mentem, de sietünk! Legyetek jók, nem sokára jövünk! Anne.:)x"

Elmosolyodtam a rövid üzenet láttán. Nem is emlékszem, hogy mi írtunk-e egymásnak ilyen üzeneteket anyuékkal. Sőt. Szinte soha; mindig úton voltunk, vagy csak Ők, így még a közös reggeli, ebéd avagy vacsora is nagy dolgot jelentett köztünk.
- Anne, Ben írt egy órája üzenetet, hogy... - hirtelen megfordultam a mély hangra, s volt akkora szerencsém, hogy nem esett ki a kezemből a pohár - Uhh, bocs.
- Nem történt semmi.
- Nos, Matty vagyok! - nyújtott kezet, s álmos szemeiből ítélve nem rég kelhetett. Tökéletes mása volt amúgy Harrynek. Vagyis, majdnem tökéletes.
- Stella - elfogadtam a ,,köszöntést", de ugyanolyan meredten bámultam rá továbbra is - Ha jól tudom, te vagy a Styles testvérek unokatesója. Nem de?
- Te pedig a fiatalabbik Styles barátnője. Nem tévedek, igaz?!
- Kérdésre, nem illik kérdéssel válaszolni.
- Soha nem gondoltam volna, hogy Harry egy ilyen komoly csajt fog ki magának.
- Van ez így - vontam vállat, egy sóhajjal kísérve - Anne pedig, mivel őt kerested, már elment a reptérre.
- Ez valahogy már leesett - bal szemöldökét felvonta, s szinte azonnal Harryt láttam magam előtt.
- Na, jó - nevettem el magam kissé zavartan - Ez már nagyon durva.
- Tessék?
- Uhhm, semmi, csak... úristen, totális mása vagy Harrynek.
- Mondták már - egyszerűen vállat vont, s bele szántva a hajába megkerült, majd a palacsintáknak esett - Egyébként, Hazz merre van?
- Remélem, alszik - kérdőn nézett, így folytattam - Gemmával összekaptak, és... szerintem, mind ketten tudjuk, hogy Harry milyen érzékeny.
- Való igaz, sosem viselte jól a rossz kapcsolatokat, főleg, ha olyan személlyel történt, aki közel áll hozzá... - hirtelen rosszul éreztem magam, amint belemeredt szemeimbe, s pár percig szüntelenül bámultuk egymást. Ha úgy lenne, még meg is merném kockáztatni, hogy rám - is - célzott ezzel a mondatával, de lehet, csak beképzelek magamnak dolgokat.
- Akkor ezek szerint ennyi volt a mi beszélgetésünk - vigyorodtam el - Örülök, hogy megismerhettelek, meg minden, de szerintem most hagyjuk abba ezt a társalgást. A végén, még olyan témákra evezünk, amik már a múlt eseményei, és nem szívesen hozom fel.
- Azt hiszem, félre értettél az előbbi mondatommal.
- Mit lehet azon félre érteni, amit mondtál? Még ha kerteltél is, kimondtad, hogy Harry miattam is volt szomorú, magába fordult satöbbi, satöbbi. Nem vagyok egy szőke pipi, aki nem érti meg az embereket.
- Ok-Oké - kezeit maga elé tette, s pár lépést hátrált, majd vissza tért az evészethez - Én mondtam, hogy nem akartam rosszat, és ha te félre értetted valamelyik szavam, akkor sajnálom. Nem szoktam csak úgy neki esni embereknek.
Felsóhajtottam, majd rábólintottam a dologra. Ez nekem így hirtelen volt.
- Megjöttünk! - Anne hangja visszhangzott a ház falai közt, s nem olyan sok idő elteltével már előttünk is termett, az oldalán egy újabb ,,Harry-hasonmással".
- Sziasztok! - köszöntünk teljesen egyszerre Mattyvel.
- Látom, már egymásra hangolódtatok - kuncogott Anne - Valamint, a palacsintát is megtaláltátok.
- Igen, és nagyon finom lett, mint mindig - bólogatott hevesen a srác, s tovább tömte magába a finomságot.
- Oh, majd elfelejtettem - pillantott hirtelen rám, aztán a maga mellett álló srácra Anne - Stella, Ő itt Ben, Matty testévre, valamint Harry és Gemma unokatestvére. Ben, Ő pedig a szerencsés lány, aki elrabolta a fiam szívét, Stella.
- Örülök a találkozásnak - elmosolyodtam, mikor megszólalt; hangja teljesen olyan volt, mint Mattynek, egy kis Harry hanggal keverve. A kinézetéről, nem is beszélve - Sosem tudtalak volna élőben elképzelni.
- Ezt most vegyem bóknak? - kuncogtam.
- Akár - vállat vont, s megvillantotta gödröcskés mosolyát.
- Hihetetlen, hogy mennyire hasonlítotok Harryvel. Mármint te is, meg Matty is.
- Nagyon jó géneket örököltek, mindannyian - értett egyet velem Anne, miközben nagyokat bólogatott.
- Anne - kezdtem - Uh, nagy kérés lenne, ha beszélhetnék veled négyszemközt?
- Jaj, dehogyis, aranyom. Menjünk! - mosolygott - Meglesztek, nem srácok?
- Persze - biccentett Matty - Nem most vagyunk itt először!
- Hát persze!
Megfelelő társalgó helyként szolgált a hátsó kert, így ott helyet foglaltam, s megvártam, amíg Anne is elhelyezkedik.
- Miről lenne szó? - kérdezte kedvesen - Semmi baj, sem belekötésem nem lenne, ha esetleg a nem sokára érkező babáról lenne szó...
- Tessék?
- Nos, én... azt hittem, hogy esetleg valami ilyenről lesz szó, mert eléggé gondterhelt arcot vágtál.
- Jaj, Anne, dehogy vagyok állapotos! - kuncogtam - Sőt, ilyen fiatalon, biztosan nem vállalnék be egy csöppséget! Igazából, Gemmáról lenne szó...
- Ne is mondd! - sóhajtotta - Nagyon megváltozott. A furcsa, csak annyi, hogy egyik pillanatról, a másikra történt minden.
- Beszélgettem vele ide jövet, mármint, mikor eljött értem, és végül is csak kiszedtem belőle, hogy mi bántja. Jó barátnő révén, nem fogok minden egyes apró részt elmondani, csak kerítek egy kicsit. Nem is tudom, hogyan kezdhetném. Nos... oké, ezt nem tudom rendesen elmondani, valamiért frusztrálva érzem magam.
- Ugyan, angyalom. Csak nyugodtan, mintha édesanyáddal beszélnél.
- Oh, akkor szerintem itt abba is marad az eszme csere; nem beszélünk.
- Ennyire rossz kapcsolatot ápoltok? - hangja, s tekintete egyaránt aggodalmat, s egy kis meglepettséget tükrözött.
- Tudod, anyának mindig is az volt az álma, hogy ismert legyen, hogy mikor el megy valahova, akkor elismerően nézzenek rá, hogy rámutassanak, és azt mondják, hogy Ők találkoztak vele. Elérte az álmát, mikor találkozott apuval. Mindketten mindig is a rivaldafénynek szerettek volna élni, s most, hogy ezt megkapták, már nincs megállás. Alex, a bátyám, mindig mellettem volt, ahogy a nagyszüleink is. Tulajdonképpen, ők neveltek fel, mert mint az a filmekben lenni szokott, elüldöztük a dadáinkat. Vicces napok voltak. Aztán, ahogy nőttünk fel, úgy volt esélyünk anyuékkal utazni. Bejártuk a világot, míg más gyerekek általános iskolába jártak. Igazából, nagyon jó volt. Azt hiszem, ide sorolhatom azt is, hogy a sok utazás miatt tökéletes az angol, a magyar, a spanyol, s a francia idegennyelvem, valamint míg Párizsban laktunk, felvettem a németet, de az annyiban is maradt. Szóval, ahogy elkezdtünk utazni, megfogott egy pár dolog. Többek között a táncolás, amit a mai napig is űznék, ha lenne elég időm, valamint a modellkedés, amit abba hagytam egy jó ideje, mert nem barátkoztam össze valami gyorsan a fotósokkal, na meg a kamerákkal. Igaz, borzalmas hangom van, de mondhatni énekelni is tudok, emellett zongorán, dobon és gitáron is tudok játszani. Ezt mind köszönöm is anyunak és apunak, mert nélkülük ezeket tényleg, soha az életben nem tudtam volna valóra váltani, de nem is tudom, hogy mikor töltöttünk utoljára együtt egy Karácsonyt, vagy egy születésnapot, nem beszélve arról, hogy mikor láttak utoljára a színpadon táncolni. Mert gondolom, már hozzájuk is eljutott a hír miszerint már lemondtam egy két dologról. Így is elég nagy hírem van, a banda miatt, plusz anyuék biznisze is közre játszik. Tehát, nem nagyon beszélek a szüleimmel, Harry-t sem ismerik szinte. Apa lemondott a One Direction menedzsment címről, így hát emiatt sincs esélye találkozni a göndör sráccal, sem a banda többi tagjával úgy, hogy meg is ismerhesse őket, legalább annyira, mint Alex.
Órákig beszélgettünk Anne-vel, ezáltal egy kisebb tehertől szabadultam meg. Fellélegezhettem, mikor elmondtam neki szinte mindent, ami köztem és a fia közt történt. Ebbe beletartozott Justin, valamint Taylor is. Teljesen ellazultam, semmit nem találtam kínosnak elmondani. Talán azért, mert már mit sem számított, hogy kinek öntöm ki a szívem, talán azért, mert arra volt szükségem, hogy érezzem, valakit érdekel is, amit mondok, nem csak hallgatja, de az is elképzelhető, hogy esetleg amiatt, mert Anne tapasztaltabb, s éreztem, hogy nem nevetne ki semmi miatt, sőt még akár tanácsot is adna. És ez így is volt. Rengeteg mindent Ő is elmesélt Harry-ről, amit még nem tudtam, de azt is figyelmesen hallgattam, amit már tudtam róla. Beszélt nekem az első szerelméről, valamint arról is, hogy milyen érzés volt, mikor elváltak Des-vel. Az idő, csak úgy repült, míg kibeszéltük magunkat, és teljesen olyan volt, minthogyha Anne lenne az édesanyám. Meg is említettem neki, hogy ezentúl Ő lesz a másodanyám. Nevetett rajta, valamint hozzá fűzte, hogy ez neki rengeteget jelent, mivel Harry eddigi barátnőivel nem beszélt ennyit, és ilyen nyíltan. Szinte sehogy.
- Na, és mit tervezel a születésnapodra? Mintha Harry említette volna, hogy nem sokára itt van.
- Igen. Azt hiszem, még egy hét - elmosolyodtam, s folytattam - Úgy gondoltam, elmennék egy kicsit Liverpoolba a nagyszüleimhez, esetleg Spanyolországba, de az túl rizikós lenne, így lehet, hogy a bátyámmal töltöm a születésnapom. Vagy a bandával. Még fogalmam nincs. Ha jól tudom, Ők nem sokára mennek turnézni, szóval, nem szeretnék nekik plusz teher lenni. Próbáljanak inkább, hogy aztán teljes erővel ott legyenek a színpadon, és százegy százalékot nyújtsanak.
- Biztos vagyok benne, hogy lesz rád idejük - mosolygott biztatóan - Megérdemled, hogy együtt megünnepeljétek!
- Majd még meglátjuk.
- Azt hiszem, megérkezett Rob - arca felragyogott, mikor meghallotta, amint megáll egy kocsi a ház előtt, s szinte felpattanva sietett befelé. Elkuncogtam magam, s betoltam a két széket a helyére, majd utána indultam.
- Jó napot! - mosolyogva intettem egyet, mikor megláttam az ajtóban álló párt, s nem tudtam nem mosolyogni rajtuk.
- Robin Twist - nyújtott kezet - De szólíts csak Robnak. Örvendek a szerencsének.
- Stella Winter - elfogadtam a köszöntést, a mai napon azt hiszem, már harmadjára.
- Stella... hm, nem te vagy Harry fiam szeretője? - felnevettem a szó használaton, s bólintottam - Mi már találkoztunk, nem igaz?
- Méghozzá Warringtonban, azt hiszem, mikor Des kórházba került.
- Nos, most legalább lesz időnk egy kicsit megismerkedni - mosolygott kedvesen - Harry rengeteget áradozott az anyjának rólad, így én sem maradtam ki a meséből. És ha jól tudom, még Gemma is nagyon hozzád nőtt.
- Stella, egy kész csoda! Rengeteget beszélgettünk, és nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Nem igaz? - hirtelen rengeteg kedvességet kaptam, mindkét személytől, ami nálam nem megszokott. Anyuék sosem beszéltek ennyire lelkesen rólunk. Vagyis, én nem tudok róla.
- Azt hiszem, igen.
- Na, gyerünk lányok, menjünk beljebb, ne az ajtóban beszélgessünk!

Kérdés: Mit gondoltok Anne és Stella kapcsolatáról?:)