2014. január 25., szombat

81. "Jól kijöttünk, de nem leszünk olyan nagyon szoros kapcsolatban."

Heyho.:)

Itt is volnék a 81 ((!)) fejezettel:) Sosem gondoltam, hogy eddig eljutunk, de nagyon-nagyon örülök neki!:) Ez a rész, valamennyivel rövidebb lett, ugyanis nem tudtam már mit írni a végére. A vacsoráról nem szerettem volna olyan részletesen írni, hiszen abból is kitudtam volna hozni ez vitát, legalábbis jó magam ismerve, biztosan, és jelenleg nem szeretném, ha megint harcolna a két főszereplő.:) 
Köszönöm a kommenteket, az oldalmegjelenítéseket, valamint a tetszik, és nem tetszikeket egyaránt:) Nem is szaporítanám tovább a szót, jó olvasást mindenkinek.:)

Have a nice day, 
ß♥ xx


Nem is én lennék, ha nem rontanék el mindent, minden egyes percben. Néha olyan, mintha a közelemben élők, már megszokták volna, de egy adott pillanatban csinálok egy olyan dolgot, amire egyáltalán nem számítanának. ~ Stella Winter

.:: Stella szemszöge ::.

Egy órát, ha nem többet, biztosan ,,elpocsékoltunk" arra, hogy Harry a fanokkal pózolt, míg nekem a képeket kellett gyártani. Teljesen olyan volt, mintha egy fotós lennék. Mikor már úgy volt, hogy elfogytak az emberek, és már az utolsó kép készült, megjelent megint két lány. Nem sok kellett ahhoz, hogy elveszítsem a türelmem. Eddig, nagyon türtőztettem magam, de már nem hiszem, hogy menne, ha még vagy tíz lány megtalálna minket. És akkor még csak bejöttünk az épületbe. Nem léptünk semerre. 
Aztán, egy váratlan pillanatban, a fejemet jobbra fordítottam, és egy rég nem látott barátra kúszott tekintetem. Arcom azonnal kivirult. Mit sem foglalkozva azzal, hogy egy csomó lány állja őt is körbe, és most Harryt is a ,,szarban" hagytam, nagy léptekkel közelítettem meg őket. 
- Lányok, lányok - nevetett - Mindenkire sor kerül, csak higgadjatok le. 
Beálltam a sorba, várva egy közös képre. Senkinek nem tűnt fel, hogy ott vagyok, vagy ha még is, egy mosolyt engedtek felém. Egy lány volt még előttem, és ő is gyorsan elment. Mikor meglátott, arcán a megdöbbenés minden jele megmutatkozott. 
- Stella? Na, ne nevettess már - kuncogott - Komolyan beálltál a sorba? És még is mit keresel te itt? 
- Attól, mert ismerlek, kitudom várni a sorom. Harryvel vagyunk itt, de mint téged, körbe állták a rajongók. 
- És te ott hagytad - vonta le. 
- Úgy ahogy mondod - vigyorogtam - És te? Egyedül? 
- Nem. Sophieval jöttem, de mikor mondtam neki, hogy oda megyek kicsit a lányokhoz, elviharzott. 
- Megértem. Biztosan azt szerette volna, hogyha vele töltöd a mai napot, és nem a rajongókkal. 
- Megérted? - méregetett össze szűkült szemekkel - Te tényleg megérted Sophiát? Az én Sophiemat? 
- Igen!? Figyelj, még Olaszban beszéltem vele. Jól kijöttünk, de nem leszünk olyan nagyon szoros kapcsolatban. Ugyanez van Perrievel. Mindegy is. Nem mondta, hogy hova megy? Vagy nem írt üzenetet? 
- Egészen eddig, fotózkodtam és dedikáltam. Örülök neki, hogy egyben vagyok még! Menjünk vissza Harryhez. 
Rábólintottam a dologra, majd ketten sétáltunk vissza barátomhoz. Gyorsan eleresztett egy mosolyt felénk, és már állt is be a következő rajongó mellé. Liam, vigyorogva bámulta, amint a fanok szinte sikítva ugrálnak, de még is vissza fogják magukat, elvégre egy bevásárlóközpontban vannak. Felsóhajtottam, és finoman Liam oldalának dőltem. 
- Mikor lesz ennek vége? - kérdeztem - És téged miért nem állnak ennyien körbe? 
- Engem jelenleg semmibe vesznek. De nem baj. Jó látni, hogy Harrynek ennyire örülnek. 
- De miért vesznek téged semmibe? - faggatóztam tovább. 
- Ez hosszú, talán majd elmesélem egyszer. Mikor nem leszünk ennyire média közelben. 
- És ez neked nem esik rosszul? 
- Csak egy kicsit. Viszont mint mondtam, örülök a göndörkének - nevetett - Mindig csak utálatot kap. Vagy a stílusa miatt, vagy Louis miatt. Gondolom, tudsz a Larry témáról. Ilyenkor megmosolyogtat a dolog, hogy Ő ennek ellenére is ezer wattos mosollyal pózol, és dedikál. 
- Oh, igen. 
Sokkal nagyobb. Még hátrafelé is vannak
szabad asztalok, és éttermek. És persze
mindig tömve van.
Negyed óra elteltével, szabadjára engedték Harryt. Természetesen, utána azonnal megkérdeztem barátom, hogy milyen ürüggyel távozott; egy titkot kellett elárulnia mindegyik tagról, kezdve magával. Nevettem az egészen. Köszöntötték egymást Liammel, aki ezek után levált tőlünk, mondván, hogy ideje megkeresnie a barátnőjét, mielőtt megtalálják a rajongók, és szét szedik. Harry, kihasználva az alkalmat, óvatosan megcsókolt, előtte persze ,,leellenőrizte" hogy senki nem néz-e minket. Nem végzett alapos munkát, mert akkor mindenki tekintete, halál véletlen ránk tévedt. Lassan, kéz a kézben sétálgatva, elértünk az éttermekig, gyorskiszolgálókig. Dugig volt minden. Fújtattam, mikor az előttünk lévő emberek nem mentek, és kezdtem idegessé válni. Nem tehetek róla, irritál, ha lassan mennek előttem.
- Mi a baj, baby? - kuncogott mellettem Harry. Látszólag, jól szórakozott rajtam. 
- Ugyan, mi bajom lenne!? - nevettem cinikusan - Csak mindjárt felrúgom az embereket. 
- Na, nyugalom! Nem sietünk sehova. 
Hajamba szántottam ujjaimmal, és még jobban bosszantott a dolog, hogy Harry ennyire könnyen tudja venni ezt a tömeget. Nekem undorom van tőle. Argh. 
Nagyon lassan - de tényleg, negyed óráig álltunk a sorban, plusz mire még a göndör eldöntötte, hogy mit eszik, lett belőle fél óra - ugyan, de ételeinkkel a kezünkben, elindultunk helyet keresni. Vicces, ugyanis tömve volt minden. Próbáltunk, egy eldugottabb részt keresni, és mikor meg volt, szinte robbantam, és már ott is voltam a helyünkön. Barátom, csak nevetett, míg én egy halvány mosollyal díjaztam jó kedvét. 
- Nyuszifül, ne légy ilyen morcos. Élvezd, hogy itt vagyunk. 
- Élvezem én - motyogtam - Imádom a helyet. Tényleg. De nagyon felbasz ez a sok ember. Remélem, nem gondolják komolyan, hogy úgy fogok enni, hogy bámulnak közben?! 
- Istenem, mennyi bajod van! 
- Lány vagyok. Fogadd el. 
- Kérlek, ne hisztizz. 
- Akkor mi a... - káromkodni akartam, szinte majd fel robbantam, de vissza fogtam magam. 
Mély levegőt vettem, ki toltam a széket magam alól, és fel álltam. Mit sem foglalkoztam az értetlen pillantásaival, ott hagytam. Vagyis nem egészen. Csak a lépcsőig mentem el, ahol leültem. Fejemet, kezeimre hajtottam, és éreztem, amint könnyek szöknek a szemembe. Fogalmam nincs, mi történik. Hirtelen, nagyon sok figyelmet kaptam, talán ez. Esetleg az, hogy eljöttünk Harry apukájához. Tényleg nem tudom. Tehetetlen vagyok. A tudat, hogy bárhová nézek, kíváncsi szempárokkal találom szembe magam, egyszerűen... felemészt? Frusztrál? Megint nem találom magam. Újra elveszítettem a magabiztos, kemény Stellát. Ez vajon Harry oka? Hibája? Vagy csupán az élet szeretne a rendes útra téríteni, azzal, hogy elveszi tőlem az alap énem, és ad egy másikat? 
Összeszorítottam szemeim, és mielőtt még bárki is megtudta volna kérdezni, hogy mi bajom van, összeszedtem magam. Illetve valami olyasmi. 
- Sajnálom. Ma, már másodszorra hagytalak magadra. 
Halkan motyogtam, mikor újra leültem a meghőkölt sráccal szembe, de nem szólt semmit. Aggódó tekintettel nézett rám, és kereste a tekintetem. Egy szál sült krumplival játszadoztam; egyszer belenyomtam a fagylaltba, és leharaptam, míg másodjára a barbecue szószba. Így ismételgettem, míg nem az asztalon pihenő kezemen, megéreztem egy sokkal nagyobb, melegebb kezet. Az övé volt.
- Ugye tudod, hogyha bármi baj van, nekem azt elmondhatod?! - szüntelenül bámult. Az ételt is eltolta maga elől, csak, hogy közelebb tudjon csúszni az asztal tetején. Nem néztem rá, valamiért, nem mertem. Most ő állt fel, és mellém lépett, majd leguggolt - Szerelmem, nézz rám, kérlek - vonakodva teljesítettem kérését. Inkább, csak a megszólítás miatt. Szívemet elöntötte a melegség, és abban a pillanatban, a nyakába borulva sírtam volna - Bízz meg bennem, kérlek. Ugyan nem mondom, de nagyon rosszul esik, hogy nem mondasz el semmit. Annyira nagyon szeretnék segíteni neked, de nem tudok. 
Mikor észre vette, hogy nem reagálok neki, egyszerűen felállt, és ölelésébe vont. Fogalma nincs róla, hogy mennyit segített ezzel.  
- Haza mehetnénk? - suttogtam, hogy csak Ő hallja. 
- Persze. 

***

Mikor hazaértünk, Des és Miranda sem volt otthon. Harry nem igazán foglalkozott velük, csak az én kívánságaimat leste. Becsomagoltatta a kaját, amit vettünk, és elhozta mondván, hogy jól jön az majd. Tőlem nem megszokott módon, gyorsan letusoltam, mert azért még is csak kint voltunk. Immáron pizsamában léptem ki a fürdőből. Harry nem tartózkodott a szobában, így szinte azonnal, az ágyat vettem célba. Befészkeltem magam, miközben tekintetem a kis komódra vándorolt, ami az ágy mellett volt. Ott hevert a telefonja a szekrényen, így egyáltalán nem magabiztosan ugyan, de elvettem onnan. Új telefon volt, ami egyenlő volt az új számsor kóddal. Megpróbáltam a régi kódját beírni, de azonnal el is vétettem. Második próbálkozásra, 1994-et tippeltem, elvégre abban az évben született, és mivel anno Alexnek is a születési éve volt a jelszava, semmit nem veszíthettem. Meglepetésemre feloldódott a zár, és azonnal egy beszélgetésbe botlottam. Niallel beszélgetett, ahogy elolvastam a nevet, és egyetlen egy szó, szinte azonnal kiszúrta a szemem. Furcsa módon, éreztem, amint felforrósodik az arcom, és fancsali mosollyal feljebb görgettem egy kicsit. Undorító módon beleolvastam a személyes üzeneteibe, és már akkor azt kívántam, hogy bár ne tettem volna. Egyik felem azért örült, mert le szeretne velem feküdni, úgy isten igazából, míg a másik felem szomorú volt, mert nem velem beszélte meg ezt a témát, hanem az egyik barátjával. Felsóhajtottam, gondolván, hogy azért ekkora paraszt nem lehetek, majd kiléptem az üzenetekből. Rákattintottam a BBM-re ((Angliában, eléggé elterjedt app, amin beszélgetni lehet.☺ szerk.megjegy.)) ahol természetesen Ő be volt jelentkezve. Kiléptem tőle, és a saját profilommal bejelentkeztem. Tisztán látszott, hogy unatkoztam. Sosem használtam a BBM-em, csak volt. Sokan megtudták a kódom, így felvettek, és üzenetekkel bombáztak. Már csak ezért sem jelentkeztem be sosem. 
Halkan ugyan, de hallottam, amint nyitódik a szobaajtó, majd csukódik is. Időközben, megnyitottam a fényképalbumot, és a képeket kezdtem el nézegetni. Rengeteg fotó volt Luxról, a bandáról, a családtagjairól, valamint rólam, rólunk is. Volt egy olyan selfie, amin Niallel pózolnak, és egy hasonló, ahol Zaynnel vágnak furcsa fejet. Mosolyogva vizsgálgattam mindegyik képet, hiszen mindegyikben volt valami vicces, érdekes. 
- Ő egy közeli barátod? - mutattam felé egy képet, amin már volt benne egy jó kis löket. Kérdésemre, egyszerűen bólintott, és szorosan mellém feküdt - Niall, egy igazi pózer! - nevettem, mikor már vagy az ötödik Niall-selfiet láttam. 
- Jól vagy? - motyogta. Meleg lehelete, jólesően csiklandozta a nyakam, s testem libabőrbe burkolózott - Szeretnél lemenni? Apáék megérkeztek. Nem muszáj, mondtam, hogy nem voltál jól a városban. 
- Sajnálom, hogy elrontottam a mai napot. Fogalmam nincs, mit gondoltam, mikor elkezdtem nyilvánosan, a rajongóid közelében káromkodni, meg minden. 
- Mióta bánsz meg dolgokat? 
- Csak próbálok változtatni a hozzáállásomon. Ha ehhez az kell, hogy ,,kiforduljak" magamból, akkor így lesz. Tudod... - mélyet sóhajtottam, majd az oldalamra fordultam, ezzel szembe kerültem Harryvel - Sokan felnéznek rám. Legalábbis, ezt mondják. Nem szeretnék rossz példakép lenni. Te, és a bandából egyik srác sem káromkodik, nem csinál cirkuszt, pedig roppant híresek vagytok. Én, aki csak egy youtobeos táncos, aki néha versenyekre jár az amúgy tök fasza kis csapatával, pedig nagyra verem magam. Pedig igazán nem lenne miért. Nem tettem le semmit az asztalra, még is ismernek. 
Pár percig mélyen néztünk egymás szemébe, és mikor megbizonyosodott róla, hogy már nem mondok semmit, ő kezdett beszélni. 
- Senki nem kért arra, hogy változz, azt pedig főképp, hogy fordulj ki magadból. Azok, akik példaképként tekintenek rád, nem egy angyalkaként ismertek meg. Akkor ezen miért szeretnél változtatni, kincsem? Én sem egy áldott jó kislányként jöttem össze veled. Most pedig? Jó hogy nem kezdünk el szerelmes filmeket nézni! - kuncogott - Egyáltalán nem vagy rossz példakép. Igen is erős vagy, és a legjobb példakép, egy lány szemében... 
- Ugye ezt te sem hiszed el? - nevetve szóltam közbe - Egyáltalán nem vagyok a legjobb példakép. Borzalmas vagyok. 
- Jó, ezt a témát ugorjuk át. Fiatalon kezdted ezt az egészet, ami idő alatt rengeteg mindenen keresztül mentél, és ahhoz képest, még mindig címlapom szerepelsz, és nem a süllyesztőben vagy. Youtubeos táncos?  Igen, valóban az voltál. Mára már a legjobb hip-hop csoport, tánccsapat edzője vagy. Talán borzalmasan kezdődött a kapcsolatunk, de nézd mára hova lyukadtunk ki. Ne változz meg senki miatt, akkor pedig főleg ne, ha nem önszántadból teszed. 
- Harry... mindegy, hagyjuk.
Mellkasához bújtam, és hallgattam szapora szívverését. Hosszú ujjaival karomat simogatta, ezzel jóleső borzongást végig küldve egész testemen. Egyre laposabbakat pislogtam a megnyugtató csend, és barátom simogató ujjai hatására, mígnem végül teljesen elsötétedett minden, és álomba szenderültem. 

2014. január 17., péntek

80. "Azért nem beszéltek még rólad így, mert akikkel eddig együtt voltál, nem szerettek annyira, mint én."

Hi, girls:)

Köszönöm, a türelmeteket! Sajnálom, hogy ennyit késett a folytatás, de valahogy megint nem jött az ihlet, és mint azt mindannyian tudjuk, anélkül lehetetlen írni. Nem szeretnék feleslegesen magyarázkodni, se semmi, így mindenkinek jó olvasást a részhez, és várom a véleményeiteket.:)

Have a nice day,
ß♥ xx


Mikor Harry mondta, hogy elviszi az apjához bemutatni Stellát, azt hiszem, eléggé rendesen meglepődtem. Sosem tett még ilyet azelőtt, így ez a tudat is rátett még egy lapáttal a dolgokra. Látszik, hogy valóban komolyan gondolja a dolgokat ezzel a lánnyal! ~ Louis Tomlinson

.:: Stella szemszöge ::.

Nem szóltam semmit, csak kiszálltam a kocsiból, ezzel teljesen kétségek között hagyva Harryt. Egyáltalán nem izgatott, hogy most azon gondolkodik, vajon jól cselekedett-e, csak bámultam a nagy kertes házra, ahol feltehetőleg az édesapja lakik. Hallottam, amint becsapja a kocsi ajtót, de még mindig meredten térképeztem fel a házat.
- Nos... - motyogta. Kihallottam a hangján, hogy kissé ideges ami a reakciómat illeti.
- Legalább apukád tud rólunk?
- Persze.
Folyamatosan az előttünk lévő házat néztem, de őszintén, azt kell, mondjam, már nem azon gondolkodtam, esetleg mérgelődtem, hogy miért nem beszélte meg velem Harry ezt az egészet. Az agyam, folyamatosan blokkolt le, amint véglegesen eljutott a tudatomig, hogy az apjához jöttünk. A vér szerinti apjához. 
- Rendben - bólintottam - Ugye nem gondoltad komolyan, hogy itt is fogunk aludni!? 
- Ami azt illeti... így terveztem. És mielőtt, még kiakadnál, mindent elintéztem. Rövidre fogva a témát, lebeszéltem Kristennel, hogy ezen a héten, már nem találkoztok, a táncodat is elintéztem. David, azt hiszem, így hívják, Ő fogja tartani az edzéseket; elkezdenek a Little Mixszel dolgozni. Neked nincs más dolgod, mint a Styles család által nyújtott boldogságban úsznod. Jó, ez így most eléggé furcsán jött ki, de gondolom, érted. 
- Ugye tudod, hogy lett volna más alkalom is, mikor eltudunk jönni apukádhoz?! 
- Igen, tudom.
- Akkor? - homlokom ráncba szaladt, és válasza, csupán, egy vállrántás volt. 
Egy pillantást vetettem még a családi házra, majd újra a göndör hajú srácra néztem. Mosolya, szinte körbeölelte egész arcát, miközben engem kémlelt. 
- Mire kell, számítanom? - felsóhajtottam, mire ha lehetséges volt, a mosoly, ami ajkain húzódott, még szélesebb lett. 
- Apa, teljesen be van zsongva. Mióta tudja, hogy bent voltál velem a kórházban, mikor Ő bent volt, tudod, azóta tűkön ülve várja, hogy mikor találkozhattok személyesen. Tud arról is, hogy ketté mentünk, mindenről. Szóval, ha olyan témára evezünk, tudni fogja, hogy hol kell, leállni. 
- Ha nem ismernélek, azt mondanám, hogy mindenre felkészültél, csak, hogy ne boruljak ki. De mivel neked semmi ilyen hátsószándékot nem volt, így nem feltételezek ilyet... - jelentőségteljesen néztem rá, miközben féloldalas mosollyal illettem meg. 
- Na, nyuszifül, ne legyél ilyen. Tudod, hogy nem akarom rád erőltetni, de apa már kíváncsi rád, és tudod, nekünk sem árt, ha több időt töltünk együtt, valamennyire távol a firkászoktól. 
- Nyuszifül? - kuncogtam. 
- A lényeget fogtad meg, mint mindig. 
- Meddig szándékozunk itt lenni? - faggatóztam. 
- Ide terveztem a hétvégét. 
- Oh - kissé elkenődtem, mert úgy éreztem akkor, hogy elfelejtette a születésnapom, ami tulajdonképpen a hétvégére esik, és hogyha itt töltjük, akkor nem tudom megünnepelni az otthoniakkal. 
- Harry?! - mindketten a hang irányába fordultunk, ahol is egy nőt véltem felfedezni - Des, megérkeztek! 
- Miranda? - a göndör hajú mellettem felnevetett, majd előttem lépkedve megközelítette a nőt - De rég láttalak! 
- H! Végre, hogy ideértetek! 
- Szia, apa! 
Míg köztük lefolyt eme beszélgetés, lehet, hogy bukónak tűntem, de visszaültem a kocsiba. Valahogy furcsán éreztem magam. Nem tudtam, hogy mit is kéne tennem. Azt hiszem, mintha feszült lettem volna. Hátra engedtem az ülést, így eltudtam feküdni. Lehunytam a szemeim, és mély levegőket véve eltereltem a gondolataim. Talán lehet, hogy mivel most ott hagytam őket, Harryt ezzel megbántottam, sőt, szerintem biztos. Elvégre, ahogy mondta, az apja már nagyon kíváncsi rám. De én erre még nem készültem fel. 
Megriadtam, mikor valaki az ablakon kezdett kopogni, így szinte azonnal felültem. Arra nem számítottam, hogy az a nap ellenzős cucc lehajlott, így amint felültem, volt szerencsém megfejelni.
- Bassza meg! - szitkozódtam, míg kezemmel a homlokom tapogattam.
- Minden rendben? - a levegőm bent tartottam, amint meghallottam, hogy ez bizony nem Harry.
- P-Persze - dadogtam. Mély levegőt vettem, majd kinyitottam a kocsi ajtót - Jó napot, Mr. Styles. Stella Winter vagyok.
- Oh, igen. Tudom, már vártalak - mosolygott - És kérlek, maradjunk a Desnél.
- Miért van az, hogy ebben a családban mindenkit tegezni kell?! - a kérdést, ami inkább már kijelentés volt, csupán magamtól kérdeztem, Des még is megvonta vállát, és elmosolyodott.
- H mondta, hogy egy kicsit félsz a találkozástól...
- Szuper! - dünnyögtem.
- Akkor... szeretnél az autóban éjszakázni, vagy a házban? - mosolygott. Felsóhajtottam, és ha őszinte szeretnék lenni, akkor el kell, mondjam, hogy elgondolkodtam az ötleten.
Dessel az oldalamon beléptünk a házba, ahol Miranda - azt hiszem, így hívják a nőt, akit Harry üdvözölt - és Harry már egy ideje tartózkodott. Beszélgetésbe merültek, így mikor beléptünk, nem igazán figyeltek ránk.
- Nem igazán tudom, hogy mennyi cuccot hoztatok magatokkal, így inkább csak megmutatom mit merre találsz, rendben?
- Erm, persze - bólogattam - És fogalmam nincs, mennyi minden van nálunk. Tulajdonképpen, én edzésről jöttem. Így, szóval... ha lesz esély erre, akkor befoglalnám a fürdőt.
- Akkor szerintem azt is mutatom meg először. Míg te rendbe szeded magad, addig H felpakol!

.:: Harry szemszöge ::.

Elbizonytalanított, mikor Stella megfordult, és beült az autóba. Nem is az, hogy rosszul esett, hanem már nem voltam annyira biztos abban, hogy jó ötlet volt-e eljönni ide minden figyelmeztetés nélkül. Miután üdvözöltem Mirandát, és aput is, úgy döntöttem, beszélek vele. Apa, természetesen visszatartott, mondván, hogy majd Ő a kezébe veszi a dolgokat, de elszóltam magam. Elszóltam magam, miszerint Stella egy kicsit tart a találkozástól. Akkor már tudtam, hogy halott vagyok a barátnőm szemében - persze, csak képletesen. Így, míg apa Stellhez igyekezett, Miranda beszélgetésbe kezdett velem. Talán, ha eddig kétszer találkoztam vele; apa mostanában találkozott ezzel a nővel, és bár nem igazán szimpatizáltunk az első alkalommal, mára már vannak közös témáink. Nem egyszer, megdicsérte, hogy milyen gyönyörű barátnőm van, így ezekben a pillanatokban, nekem dagadt a májam rendesen. Még szép, hogy gyönyörű barátnőm van. Nincs is nála szebb. Kérdezgetett, hogy a többiekkel milyen a kapcsolata, valamint, hogy voltunk-e már Holmes Chapelbe. Természetesen, mikor közöltem vele, hogy már nem is egyszer, mintha meglepődött volna, de nem adott nagyobb feneket ennek az egésznek. Csendben elbeszélgettünk, míg nem apa megzavart, miszerint ideje lenne kipakolni a kocsiból, mivel Stell jelenleg fürdik.
- Alapvetően, nem gondoltam volna, hogy végre találsz egy normális lányt magadnak.
- Miért jön mindig mindenki ezzel? - nevettem - Előbb, vagy utóbb, úgy is találtam olyan egy olyan lányt magamnak, aki teljesen elveszi az eszem. Nos, szerintem, a kelleténél előbb történt meg.
- Eltekintve attól, hogy mikor megérkeztetek, Ő beszállt a kocsiba, váltottunk pár szót, és talán túl illedelmes hozzád képest.
- Oh, nem. Nem, nem és nem - nevettem - Teljesen más figura. Mármint. Ő az a tipikus rossz lány, de ha kell, akkor igen is oda teszi magát. Már most megállná magát egy anyaként. Benyeltem még anno egy kisebb vírust, és úgy kezelt, mintha anyut láttam volna. Annak ellenére, amiken keresztül ment, szerintem Ő az egyik legerősebb, és legkitartóbb lány, barátnő, akivel találkoztam, vagyis lehetett szorosabb kapcsolatom. Egyszerűen imádom. Lehetetlen nem szeretni. Ő a mindenem. És most azt hiszed, hogy nem tudom, miket mondok, de nagyon is tudom. Nézhetsz nyálasnak, vagy aminek akarsz, akkor is szeretem. Talán jobban, mint eddig bárki mást. Tudod, egyszer, még nagyon régen volt egy barátnőm, még általános suliban. Őt is igazán szerettem. Stella, szerintem  kiköpött mása. Vagyis talán csak a stílusa. A sampon, amit használ, ugyanolyan, mint amilyen Kellynek volt. Bingó. Kelly volt a lány neve. Tehát, Kelly után, Stella az a lány, akiért mindent megtennék, mert tényleg nagyon szeretem. Jó. Talán feleslegesen zúdítottam rád ezeket, de na. Ez most kijött belőlem.
- Én nem bánom, fiam - mosolygott - Stellával, szerintem csak jól jársz. Az elmondottak alapján, és amit a tévében elmondanak rólatok, már amennyit hallok rólatok, remélem, tényleg megtaláltad mellette önmagad. No, de ne is vesztegessük az időnket. Pakoljunk fel. Vacsorára át jön Miranda fia.
- Mirandának van fia?
- Még nem volt szerencsém találkozni a sráccal. Remélem, nem valami huligán.
- Apa - nevettem - Mindig te mondod, hogy ne legyek, legyünk előítéletesek, de te le huligánozod azt a gyereket, akit még nem is ismersz.
- Majd meglátod - motyogta - Képet láttam róla, és eléggé nagy arcnak tűnik. Majd lesz ami lesz.
Rábíztam apura a kocsit, így míg Ő be állt a garázsba, én felcipekedtem. A szobában hallani lehetett, amint csobog a víz, majd hirtelen elzárul. Egy pillanat erejéig megfordult a fejemben, hogy bemegyek mellé, de el is vetettem az ötletet. Megfogadtam magamnak, hogy nem leszek rámenős, várni fogok addig, ameddig kell. Nem akarok veszekedést. Mikor apa megemlítette, hogy Mirandának fia van, azonnal elkapott egy furcsa érzés. Próbáltam kitaszítani magamból, de valahogy nem sikerült. Aggódásom oka, csupán Stella volt. Nem szerettem volna, ha az a srác, rajta legelteti majd a szemét. Lehetséges, hogy majd előbb feljövünk vacsora után, esetleg elmegyünk sétálni. Jelenleg, még fogalmam nincs, de már neheztelek rá. Pedig még csak nem is találkoztam a gyerekkel.

.:: Stella szemszöge ::. 

Hajamat törölközőbe csavartam, míg testemre egy köntöst húztam. Lemostam a sminket rendesen az arcomról, és mikor végre tisztának, és frissnek éreztem magam, elhagytam a fürdőt. Lentről halk beszélgetés hallatszott fel, így sejtettem, hogy Harry az emeleten tartózkodik. Bezártam magam után az ajtót, majd egy gyors találgatás után, benyitottam egy szobába. Büszke voltam magamra, mikor megláttam a göndör hajú srácot nekem háttal állni, hiszen jó szobába találtam be. 
- Csak nem meguntad... erm, a Mirandával való társalgást? - kuncogtam, mikor becsukódott mögöttem az ajtó. Hirtelen kapta felém tekintetét, ezzel is mutatva, hogy nem számított még rám - Mi jó van abban a telefonban? - lassan mögé lépkedtem, és két karommal körbe öleltem derekát. Apró csókokat hintettem lapockája bal oldalára, míg szememmel próbáltam meglesni kinek ír oly' bőszen.  
- Louis érdeklődött, hogy minden rendben van-e - motyogta - Végeztél?
- Úgy tűnik, nem?
- Egy szál törölközőben sétáltál végig az emeleten? - gyorsan fordult meg karjaim között, majdnem lekeverve egy kisebb öklöst - Ilyenkor áldom aput, hogy tart ,,vendég köntösöket".
- Ki tudna meglesni? - ajkaim féloldalas mosolyra húzódtak - Nem hiszem, hogy lett volna rajtad kívül más az emeleten.
- Most még senki. Vacsorára át jön Miranda fia - motyogta unottan, gúnyosan. Ajkait furcsa vonallá préselte, majd fintort vágott - Apa szerint, a képen, amit látott róla, nagy képű a gyerek...
- De vacsora még messze van. Különben is, mit féltékenykedsz? - nevettem.
- Nem vagyok féltékeny.
- Oh, dehogyisnem vagy az. Ismerlek ám.
- Őszintén nem tudom, hogy mire számítsak.
- Most komolyan azt gondolod, hogyha nyomulna a gyerek, nem venném észre? Vagy esetleg attól félsz, hogy majd engedek neki? - értetlenkedtem - Mert akkor ideje lenne megfontolni azt, amit gondolsz, mielőtt kimondod. Harry, nem szeretnék konfliktust kettőnk között, de próbálj meg egy kicsit lazítani. Látom, hogy frusztrál a dolog, miszerint jön Miranda fia. De aggodalomra, semmi okod. Féltékenykedésre, meg főleg. Szerinted, ha nem szeretnélek, vagy éppen csalnálak, itt állnék előtted, egy szál köntösben, apád házában? Gondolkodj, mielőtt bármit is mondasz, oké? Ha felöltöztem, elmehetünk sétálni, hogy kiürítsd a fejed, csak beszéld meg apuddal, hogy nem gond-e.
Immár, a Harry szobájához való fürdőbe vonultam, magamhoz véve az egyik utazótáskát, bízva abban, hogy abban az én ruháim találhatóak meg. Villám gyorsan felöltöztem és felakasztottam a vizes törülközőket. Kiérve, a szobában, már nem találtam Harryt, ami minden bizonnyal azt jelentette, hogy lent tartózkodik. Sejtésem, miszerint társalgásba kezdett a lenti személyekkel, beigazolódott. Miranda kedvesen elmosolyodott, mire barátom, szinte azonnal megfordult. Felpattant, és mellém sietett. Nagy kezét enyém mellé csúsztatta, és hatalmas mosollyal az arcán fűzte össze ujjainkat. Abban a pillanatban, olyan volt, mintha teljesen kicserélték volna. Az előbb, még a világ összes fájdalma összegyűlt gyönyörű arcán, most pedig, mintha valami csipet ültettek volna belé, és irányítanák, vigyorgott, és csodálkoztam rajta, hogy nem hányt cigánykerekeket, és ugrált a levegőben.
- Apa, Miranda, Ő itt a barátnőm, Stella. Stell, Ő itt apa, és Miranda.
Meghőkölve juttatta a tudtomra, hogy most bizony bemutatott a családja másik felének. Egy szempillantás alatt mosolyt varázsoltam az arcomra, és üdvözöltem őket. Harry mindvégig büszkén mosolyogva állt mellettem, és dicsért az egekig. Voltak olyan pillanatok, mikor lehetséges, hogy el is pirultam.
- Azért... nem kellett volna ennyire fényezned. Most már csak emiatt is elkényeztetett, gazdag lányként jutok majd apukád, és Miranda eszébe - motyogtam. Egy óra beszélgetés után, szabad utunkra mehettünk, és Des ajánlásával, egy igaz kicsit messzebbi, de nyugodt, és egészen szép kis parkba, sétáló utcába kötöttünk ki.
- Már miért egy elkényeztetett, gazdag lányként jutnál eszükbe?
- Nem szeretnéd, hogy kifejtsem - kuncogtam - De Harry, tényleg nem kellett volna ennyi mindent mondanod rólam. Nagyon jól estek, ez igaz. Még senki nem beszélt így rólam. Ennyi lelkesedéssel, örömmel, büszkeséggel. Viszont, ha kérhetlek, akkor ez ne váljon szokásoddá.
- Azért nem beszéltek még rólad így, mert akikkel eddig együtt voltál, nem szerettek annyira, mint én.
- Ez erős volt - krákogtam - Volt egy srác. Talán meséltem már neked. Őt nagyon szerettem, és Ő is engem. Gyermekszerelem volt. Azóta, pedig nem igen kerestem az olyasféle kapcsolatokat. Eleinte, feléd sem voltak tiszták az érzelmeim. Vagyis. Fogalmam nincs, hogy mit éreztem. Mert tulajdonképpen, akkor minden féle-fajta érzelem volt bennem.
- Tudom, hogy megbeszéltük, hogy ezt a témát lezárjuk. Többet, nem hozzuk fel a kapcsolatunk egy bizonyos fordulópontját. De tudnod kell. Míg Taylorral voltam...
- Harry, kérlek, ne! - vágtam közbe. Arcán furcsa mosoly volt látható, szemei megbánást tükröztek - Talán nem beszéltük át azt a részt, de nem is szeretném. Lezártam. Azt hittem, te is.
- Sosem volt köztem, és közte semmi! Szerelem, pláne nem. Egyszer... - mélyet sóhajtott. Mintha az előbbi kis mondandómat, meg sem hallotta volna - Szóval, hivatalosak voltunk egy buliba. Fogalmam nincs, kiébe, Taylornak a valakijének volt valami, amit ünnepelni kellett. Lényegtelen. Ott eléggé bepiáltunk. Nem igazán emlékszem, hogy mi történt pontosan, de nem feküdtem le vele. Egyszer sem. Még csak hozzá sem értem. Egyetlen egy ujjam sem járt abban a nőben. Igen, csókolóztunk. Igen, Ő többet akart, ahogy az elején jó magam is, de megállítottam mindent. Nem egy esélyem lett volna, hogy lefeküdjek Taylorral, de nem tettem meg. Ha ez akár egyszer is megfordult a fejedben, tudd, hogy ez nem igaz. Sajnálom, ha ezzel most rengeteg mindent hoztam újra elő a múltból, de úgy éreztem, tudnod kell.
Mondandója közben, egyetlen egy könnycsepp folyt végig az arcomon. De az végig folyt. Ő sem, és én sem töröltem le. Tudtam, hogy ott, és akkor zártuk le az múltban történt dolgokat. Karjait körém fonta, arcát hajamba temette. Szorosan öleltem át derekát, míg mély levegőket véve ténylegesen kizártam mindent. Justint. Taylort. Hogy mi valaha szakítottunk. Hogy mi valaha utáltuk egymást. Mindent. Fejem mellkasába nyomtam, és mélyen szívtam be bódító illatát. Apró csókokkal hintette el fejem búbját, ezzel csak megkoronázva, az általunk kialakított hangulatot.
Órákon át róttuk a köröket a parkban, teljesen felesleges témák átbeszélése közben. Harry megmutatta, hogy mennyire pocsék humora van, és mikor először nem értettem a viccét, és nem nevettem, láttam, hogy rosszul esett neki. Próbáltam arra rábírni, hogy mondjon egy másikat, hátha azt sikerül felfognia az agyamnak, de nem tette. Öt, talán tíz percnél nem bírta tovább, de mikor még mindig nem értettem, mintha eltört volna nála a mécses. Szorosan megölelgettem, babusgattam, miszerint nem születhet mindenki roppant jó humorral, és elárultam neki, egy akkor kitalált titkom, miszerint Ő az én vicc királyom. Őt nem győzi le senki. Látni lehetett, hogy kedve, szinte azonnal vissza jött, ugyanis be nem állt a szája. Örömmel hallgattam, amint arról kezdett el beszélni, ami régen történt vele, esetleg mostanában.
- Mihez lenne kedved? - kérdezte mosolyogva - Ha gondolod, akkor bemehetünk a városba. Vagy esetleg a Trafford Centrebe. Hallottam, voltál már ott anyuval és Gemmel.
- Városba bemehetünk, de Traffordhoz most nincs kedvem. Viszont ha te szeretnél, mehetünk.
- Gondoltam benézhetnénk ott valami kajáldába - mosolygott.
- Rendben - egyeztem bele - Akkor menjünk oda.
Egy óra elteltével, megérkeztünk a hatalmas épülethez. Rengetegen voltak, mint mindig, és valahogy már sejtettem, hogy meg fognak találni a rajongók. Biztonságiak nélkül, pedig nem szabadulunk egy hamar. Ezeket a gondolatokat, elrejtegettem az agyam leghátsó kis részeibe, és próbáltam nem foglalkozni, a már most megbámuló emberekkel.
- Ne aggódj, minden rendben lesz! - suttogta biztatóan a fülembe, és mielőtt elhajolt volna, egy cuppanós puszit hagyott a halántékomon. Nem tudtam nem elkuncogni magam, amit láthatólag Ő is észre vett, ugyanis ajkaira, egy hatalmas mosoly húzódott.
Amint beléptünk a kapun, úgy éreztem, hogy minden szempár ránk szegeződik. Tulajdonképpen, nem csodáltam, ugyanis valóban így volt. Harry mellettem, mintha nem is vette volna észre őket, halál nyugodtan nézelődött. Hirtelen bepánikoltam, és nem értettem, hogy miért. Hozzá vagyok szokva, hogy sokan megbámulnak, és, hogy nem éppen dicsérőszavakkal bombáznak, még is furcsán éreztem magam. Olyan volt, mintha én teljesen eltörpülnék Harry mellett, és csak miatta lenne mindenki tekintete rajtam. Elméletileg ez így is volt, viszont akkor is egy keserű érzés járta át testem.
- Szia, Harry! - lányok hangja zörrentett ki gondolat menetemből - Nem szeretnénk zavarni, de készíthetünk veled egy képet?
- Sziasztok, a helyzet az, hogy ezt a napot, és az elkövetkezendőket szeretném Stellával tölteni, így...
- Harry úgy értette, hogy nagyon szívesen összeáll veletek egy kép erejéig, nem igaz? - mosolyogtam fel barátomra, aki furcsán kimutatva nem tetszését, megszorította a kezem.
- Persze, igen, úgy - motyogta erőltetett mosollyal.
- Akkor letudnál minket fotózni? - nyújtotta felém a telefont egyszerre három lány. Bólintottam, mire Harryből alig hallhatóan feltört egy sóhaj, elengedte a kezem, és a lányok mellé lépett.
Három külön, és egy közös kép készült a lányokkal. Pár perc alatt, vagy húszan körénk gyűltek, ami engem először kicsit frusztrált, de nem adtam nagyobb hangot a dolognak. Éreztem, hogy ez lesz, és bár nem akartam, hogy sor kerüljön rá, tudtam, hogy elkerülhetetlen.

2014. január 4., szombat

79. "Semmi áron nem tudnék rád huzamosabb ideig haragudni."

Hai, gurls:) 

Remélem, mindenki jól érezte magát Szilveszterkor, és a Karácsonyi ünnepek is úgy teltek, ahogy szerettétek volna:) 
Bíztam abban, hogy a szünet alatt meglódulnak a kommentek, és bár ez nem így lett, én elkészültem a folytatással. Köszönöm, a 65 feliratkozót, mikor megláttam, az hittem, káprázik a szemem. Tényleg, nagyon sokat jelentenek az olvasók, és ez alól, a kommentek sem kivételek. 
Azt hiszem, ennyi lettem volna, mindenkinek jó olvasást, s amíg lehet, ebben a két napban élvezzétek ki a szünetet:) 
Have a nice day,
ß♥ xx



Néha elég egy kedves gesztus, esetleg egy telefonhívás, és a napod már szebb, jobb lesz, mint azt azon a reggelen gondoltad volna. ~ Stella Winter

.:: Stella szemszöge ::.

A többiek morogtak, és ellenkeztek, míg átbeszéltem a dolgot - természetesen előttük, hiszen nem volt mit titkolni - a csapattársammal. Igazából, nagyon mélyen egy kissé bosszant, hogy lemond egy időre a csapatról Kaylin, de nem tudunk mit tenni. Az ösztöndíj, azért még is csak egy ösztöndíj. 
A végén, arra jutottunk, hogy mivel kell neki a pénz, így míg a Little Mix új videoklipjéhez tanítjuk be a táncosokat, velünk lesz. Cher nem igazán volt elragadtatva; Ő azon az állásponton volt, hogyha már eldöntötte Kay, hogy menni akar, akkor menjen, és ne maradjon csak a pénz miatt.
Maradt még fél óra, de mivel senkinek nem volt kedve próbálni ez után a beszélgetés után, elment átöltözni a csapat összes tagja. David maradt velem.
- Te nem mész? - sandítottam felé. Megrázta a fejét, ezzel nemleges választ adva a kérdésemre - Jó. Mennyire akarsz még lebaszni? Nyugodj meg, megbírom. Megszoktam már, hogy mindenkinek csalódást, és fájdalmat okozok.
- Kivételesen üdvözölni szerettelek volna, hogy újra itt vagy, de igazad van. Először lecseszlek. Hogy a jó büdös kurva életbe gondoltad, hogy itt hagysz engem ezekkel az idiótákkal? Tudod mennyi önbizalom kellett, hogy össze szedjem magam, és normális, pót-csapatvezetőként álljak a srácok elé? Jézusom, el sem hiszed, mennyire szégyelltem magam egyes pillanatokban. Próbáltam úgy viselkedni, mint te, mikor itt voltál, és edzettünk. Próbáltam, tényleg, minden erőmmel. De nem ment. Kudarcba fulladt minden. Aztán változtattam. Te mindig normális, még is magabiztos, és erős hanggal adtad tudtunkra, ha valamit elbasztunk, vagy jól csináltunk. Nekem ez nem ment. Én őrjöngtem, ha Ash neki ment Adamnek, és miattuk elölről kellett kezdeni a koreográfiát, még akkor is, mikor legbelül tudtam, hogy semmi értelme a kiborulásomnak, ugyanis az a koreográfia, már nem nagyon számít bele a nem sokára megrendezendő versenybe. Ha valamelyik lánynak segítség kellett, ódzkodva ugyan, de próbáltam segíteni. Már majdnem feladtam, de aztán jött Marco, és talpra állított, majd segített a lányokon. Most pedig, hogy ne csak rosszat kapj, gyere ide, és szorítsd végre ki belőlem a szuszt!
- Szeretlek, és nem is tudod, mennyire sajnálom, hogy itt hagytalak titeket! - motyogtam könnyek között, míg szorosan öleltem Davidet. Nem hittem, hogy ennyire szívhez szólóan szedi le a fejem, azt meg végképp nem, hogy megesik rajtam a szíve.
- Tudod, hogy te vagy az én kis húgom, és semmi áron nem tudnék rád huzamosabb ideig haragudni.
Davvel beszélgettünk még pár percig, majd rohant átöltözni, ugyanis valami ebédre hivatalos Ő és a családja, amin muszáj részt vennie. Mielőtt mindenki elment volna, egyenként is elmondták, mennyire örülnek neki, hogy lehetséges, minden vissza tér a régi kerékvágásba, és bíznak benne, hogy már minden oké velem, valamint a körülöttem lévő emberekkel.
Lassan én is elkészülődtem. Elpakoltam a hangszórókat, ellenőriztem az öltözőket, csak mint ami már a szokásommá vált. Kint állt egy jó pár rajongó az épület előtt, így mikor közelebb mentem az ablakhoz, hogy behúzhassam a függönyöket, bizonyára megláttak, ugyanis fülsüketítő sikoltásban törtek ki. Vagyis először azt hittem, miattam.
- Te jó ég - motyogtam, tudva, hogy csak én tartózkodom ezen az emeleten.
- Hangosak tudnak lenni! - pár pillanat leforgása alatt, elfelejtettem levegőt venni, és nem sok kellett hozzá, hogy elsikítsam magam, és letépjem a függönyt a helyéről.
- Menj a picsába, Harry Edward Styles! Tudod, hogy megijedtem?
- Számítottam rá. Igazából így is terveztem - nevetve jött felém közelebb, majd karjaival derekamnál fogva húzott közelebb magához - Na, ne legyél ilyen morcos.
- Nem vagyok morcos - vágtam vissza - Csak nem szeretem, ha ijesztgetnek.
- És, milyen volt az edzés? Megbeszélgetek mindent? - kérdezősködött.
- Fogjuk rá. Daviddel nehezebb dolgom volt, de Ő is megbékélt végül.
- Akkor a maradék időd már csak nekem van, igaz?
- Szeretnéd, mi? - nevettem, mire hevesen bólogatott - Nos, beszélnem kellene Krissel, meg Perrievel is.
- Kicsim, nem ér rá? - ajkai lekonyultak, miközben hatalmas, mélyzöld íriszeivel próbált megpuhítani.
- Tudod, nekem is vannak kötelességeim, mint neked, vagy bárki másnak.
- Ez valóban így van. De már rég voltunk együtt, hiányzol.
Szemei komolyan, még is őszintén csillogtak. Kellett pár perc, mire megértettem, tulajdonképpen most nem úgy értette, mint én először. Nagyot nyeltem, és tekintetét eléggé feltűnően kerültem. Mi a szösz? Miért vagyok én szégyenlős?
- Erm, ezt nem beszélhetnénk meg otthon esetleg? - motyogtam. Lemondaón sóhajtott, majd kicsit közelebb vont magához, ezzel elérve, hogy megöleljem - Tudom, hogy nem vagyok elég jó, és tudom, hogy nem éppen a nemi élet embere vagyok, de... néha még mindig borzalmasan megijedek.
Észre sem vettem, hogy szorosabban fogom az inget a háta mögött, csak mikor halkan suttogni kezdett.
- Tudod, hogy nem erőltetem. De néha elég nehéz vissza fogni magam a közeledben.
- Meg-Megpróbálom magam összeszedni kellőképpen estére! - mormoltam halkan, még is biztosan. Fogalmam nem volt arról, hogy tulajdonképpen mit is ígértem, de tudtam, hogy így kell cselekednem.

***

Meglepődtem, mikor nem hazafelé mentünk, hanem egy számomra teljesen ismeretlen útra tértünk. Nem szóltam semmit, csak felsóhajtottam, majd az ablakon kibámulást választottam megfelelő idő elterelőnek. Zavarni, nem zavart, hogy hova megyünk, elvégre csak nem öl meg, és nem rabol el. Elgondolkodtam azon, hogy mi van, ha esetleg apuék nem jelentik akkor be, hogy elköltözünk Angliába? Igazából mára már nem egészen értem, hogy miért is akadtam ki, elvégre mindig is szerettem volna ide eljutni, igaz, nem úgy, hogy elköltözünk, és ott hagyjuk Franciaországot. Aztán így ami még a régi életemhez tartozik, az még mindig Katie, és Greg. Ahogy olvasgattam twitteren, eléggé jó kapcsolatot ápol Kyleal. Te jó ég, Kyle. Az a kapcsolat is olyan rossz volt, hogy legszívesebben kitörölném azt a pár napot az életemből. Oké, mikor össze jött velem minden kérés, ellenkezés nélkül, örült a fejem, mert azért Ő - volt - az egyik legjobb focista a suliban. Vagyis a volt sulimban. És akkor nagy dolognak számított a suli leghelyesebb pasijával kavarni. Így elmerülve, szerintem kezdem megérteni, miért is neveztek engem az iskola plázacicájának. Ismert vagyok, gazdag, és megkaptam a pasit, aki után mindenki sóvárgott. Fogalmam nincs, hogy talált meg egy olyan normális lány, mint Lucy. Jó, lehet ez azért volt így, mert beszóltam a csajnak a suliban, fogalmam nincs. Őszinte leszek, már a csaj nevére sem emlékszem igazán. Maddison talán? Vagy az Franciaországban volt? Oké, azt hiszem, emlékezet kiesésem van!
Mélázásomból, Harry simogató ujjai a combomon rángattak ki, így azonnal rá kaptam a fejem.
- Nagyon elgondolkodtál. Jól vagy? - érdeklődött. A lámpa piros volt, tulajdonképpen ezért álltunk akkor meg.
- Persze - bólintottam. Láttam, hogy nem igazán hiszi el, de nem kérdezett többet. Kezem az övé mellé csúsztattam, és összekulcsoltam ujjainkat. Ez valahogy mindig megnyugtat. Felemeltem össze fűzött kezeinket, majd egy apró csókot hintettem kézfejére.
- Ezt nem fordítva kellene? - nevetett. Megvontam a vállam, majd hátra dőltem az ülésben, és fejemet jobbra fordítottam, ezzel tökéletes rálátásom volt egy tökéletes srácra.
- Mi a helyzet Robinnal? Egyedül hagytad? - tértem át egy másik témára.
- Nem. Már haza ment.
- Nem sokáig volt velünk - nevettem - Egyébként miért is volt itt? Mármint, ha nem olyan személyes kérdés...
- Megszeretné kérni anyu kezét!
- Wow. Ez most meglepett.
- Oh, igen, engem is. A tudat, hogy anya már hivatalosan is Twist lesz... hát, huh. Furcsa.
- De ugye te maradsz Styles? - féloldalas mosolyra húztam ajkaim, és úgy vizslattam tovább.
- Már miért ne maradnék? - értetlenkedett - Tudtommal nem Rob a vér szerinti apám.
- Az igaz, hogy Louis igazából nem Tomlinson?
- Miért nem kérdezed meg őt?
- Fogalmam nincs. Vagyis van. Szerintem borzalmas a kapcsolatunk - nevettem fel - Ő benne bíztam meg legelsőnek, és Ő benne csalódtam legelőször. Fájt, hogy elhordott mindennek, de valahogy már nem bánom, mert akkor talán most nem ülnék itt veled.
- Ez az oka, amiért nem kérdezed meg? Mert vétett valamit a múltban? Akkor próbálj meg neki egy új esélyt adni. Sikerült, mikor rólam volt szó. Sikerült, mikor rólunk volt szó.
- Nem tudom - suttogtam erőtlenül - Annyira sok mindent szeretnék egyszerre, és semmi nem úgy sikerül, mint ahogy azt eltervezem.
- Siettetni szeretnéd mindig a dolgokat, de ettől csak rosszabb lesz. Le kellene nyugodnod, és átgondolva, csak egy dologra koncentrálva, neki kezdeni annak, amit nagyon-nagyon megszeretnél valósítani.
- Nem ejthetnénk ezt a témát?
- Lehet, hogy most azt mondom, hogy de, ejthetjük, de erre mindenféleképpen szeretnék még visszatérni veled. Látom, hogy frusztrál, de most nem nyaggatlak vele - hálásan elmosolyodtam, majd egy óvatos csókot hintettem arcára, ami egy hatalmas mosolyt váltott ki belőle.
Ezek után nem beszéltünk. Ő a vezetésre figyelt, én pedig az Ő arcát vizsgálgattam. Nem kérdeztem, hogy hova megyünk, úgy sem mondaná meg, feleslegesen meg nem fogom traktálni a kérdéseimmel. Bízok benne, és tudom, hogy olyan helyre nem vinne, ahova nem akarok menni. Nem olyan sok idő elteltével, a telefonom megcsörrent, ezzel teljesen megzavarva a nyugodalmas bambulásomat. A telefon képernyőjén, anya képe villant fel, és egy pillanat erejéig visszatartottam a levegőmet, majd felvettem.
- Szia, anya.
- Szia, kincsem - megmosolyogtatott, ahogy meghallottam a hangját. A becézés, csak rátett az amúgy is széles mosolyra az arcomon - Mesélj, mi minden jó történt veled?!
- Uh, hát sok minden! - kuncogtam - Újra visszatértem a táncba, pont egy fél órával ezelőtt hagytuk el a stúdiót. Aztán beszéltem Alexszel is, te tudtad, hogy van barátnője? Meg voltunk Harry szüleinél megint, és nem is hiszed el, mennyire imádom az anyukáját. Olyan kedves, és aranyos nő. Nem nagyon találkoztam hozzá hasonlóval. Pár nap alatt, a második anyukámmá nőtte ki magát. Aztán Gemmával is nagyon sokat beszéltem, Ő Harry nővére. Nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot, már akkor, mikor a repülőn találkoztunk, de életemben nem hittem volna, hogy ennyire szoros kötelék alakul ki majd köztünk. E mellett, találkoztam még Harry nevelőapukájával, Robinnal. Juj, Ő is nagyon-nagyon jó fej. És még Mattyvel valamint Bennel is találkoztam. Ők Hazza és Gemma unokatesói. Nagyon bírom őket, és baszki, mindketten, de leginkább Matty, kiköpött Harry! Mikor megláttam, hát lehidaltam! Szóval, nagyjából ennyi. Sajnálom, ha most hirtelen mindent rád zúdítottam.
- Nagyon örülök neked, kicsim! Olyan jó hallani végre felőled, és nem újságból, tévéből, hanem személyesen, telefonon keresztül! Ezek szerint Harryvel minden rendben köztetek?
- Minden a legnagyobb rendben, pontosan! Nem szeretnék semmi veszekedést, leálltam a piálással, a folyamatos pasizással. Vagyis, inkább mondanám úgy, hogy leálltam azzal, hogy kárt teszek magamban.
- Örömmel hallom! És igen, tudok a bátyád barátnőjéről. Tegnap voltak nálunk. Meg is lepődtem, mikor nem egy agyon sminkelt, mellkidobós lánnyal az oldalán jelent meg.
- Ti tulajdonképpen, most hol is tartózkodtok?
- Nos. Apád, és Alex jelenleg New Yorkban, mert mint gondolom tudod, Alexnek nagyon jól megy a fotózás, és már több helyre hívták, ezért jelenleg ott vannak. Én pedig nem rég érkeztem meg Spanyolországba, a mamáékhoz, ugyanis nem sokára itt mutatják be a legújabb kollekciómat.
- Értem. Sok sikert hozzá.
- Köszönöm, azt hiszem, eddig nem voltam ennyire izgatott, mondanám inkább, hogy önbizalom hiányos. Kissé ideges vagyok, hogy mit fognak szólni a zsűrik.
- Te nem a zsűri székben ülsz?
- Nem. Idén nem. Viszont nekem most mennem kell Stellusom, remélem, még beszélünk. Jó volt hallani a hangod, Harryt pedig üdvözlöm.
- Jól van, anya. Még egyszer sok sikert, és ha már nem vagy olyan elfoglalt, akkor hívhatsz gyakrabban. Mamát meg papát üdvözlöm, és ha esetleg apuval is beszélsz, neki is mondd meg.
- Rendben van. Vigyázz magadra, sok-sok puszi, és boldogság nektek, szeretlek.
- Én is szeretlek, szia, anya.
Hatalmas vigyorral az arcomon ejtettem az ölembe a telefonom, és le merném fogadni, hogyha lett volna előttem egy tükör, és láttam volna magam benne, a szemeim tuti biztos csillogtak.
- Anya üdvözöl! - motyogtam a mellettem ülő srácnak, még mindig hatalmas mosollyal az arcomon. El sem hiszem, hogy anyuval beszélhettem.
- Mondanám, hogy én is, de nem tudom, mivel már nincs telefonvonalban.
- Úgy érzem, hogy tele vagyok energiával. Ha egy bomba robbanna előttünk, nem tudnék neki nagyobb figyelmet kelteni, mint egy kósza pillantás.
- Örülök, hogy jó kedved van, ugyanis megérkeztünk.
- Hova is, pontosan?
- Tudom, hogy nem beszéltük meg, tudom, hogy nem kérdeztem semmit erről, tudom, hogy most jöttél edzésről, és talán még azt is tudom, inkább látom előre, hogy ki fogsz akadni, de... eljöttünk Manchesterbe... apuhoz.