2014. március 18., kedd

86. "Mindenki visszasírja azt, mikor szingli voltam."

Hello, girls! 

Sajnálom a késést! Na, szép ezzel indítani. Mindegy is. A lényeg, hogy fogalmam nincs, mikor lesz új rész, ebben a hónapban már nem hiszem, hogy lesz időm írni! Addig is szeretnélek megkérni titeket, hogy ne tűnjetek el, inkább gyűljünk. ;) Hát.. akkor azt hiszem, ennyi lenne a jelenlegi hegyi beszédem, mindenkinek kitartást a suliba!! :) Jó olvasást a részhez, és ne tűnjön el senki! ;)

Have a nice day. :) xX


Imádom a tudatot, hogy Stellával a kapcsolatom, ugyan olyan maradt mint volt, és egyre jobb lesz csak! ~ Louis Tomlinson

.:: Stella szemszöge ::.

Minél több időt akartam Harryvel tölteni. Nem mondtam neki már egy jó ideje semmit a táncról, és bár csodálkozom azon, hogy nem is érdeklődött felőle, remélem, nem lesz annyira kiborulva, mikor megtudja, hogy mi a nagy harci helyzet. Kapcsolatunk eléggé hullámvölgyes a mosatni időkben, úgyhogy mindenképpen jót fog tenni egy kis távolság nekünk. Így lesz esélyünk gondolkodni, és rájönni, hogy van-e értelme, folytatni Starry-t - ahogy emlegetnek minket - vagy hagyjuk, mert már menthetetlen. 
Kint voltunk az első kertben, mikor Liam és Sophia megérkeztek. Szerettem volna elmondani Liamnek, hogy mi a helyzet, de inkább nem tettem. Daniellenek kell lépnie, mielőtt Liam elkötelezi magát. 
- Mesélj, nagy lány. Mi a helyzet? Mi nyomja a lelked? 
- Honnan veszed, hogy nyomja bármi is? - értetlenkedtem - Jól vagyok. Csupán egy kisebb ,,veszekedésen" vagyunk túl Harryvel. 
- Ugye nem olyan halál komoly? 
- Nem. De félek, egyszer ezek a kis szarok fognak közénk állni, és tényleg elveszítem. 
- Azért ne fesd az ördögöt a falra, Stellus. 
- Mit éreztél, mikor elveszítetted Danit? 
- Muszáj ezt? - kérdezte nagyot sóhajtva. Igazából egyikőjük sem mondta el, végül miért mentek ketté. Titokban tartják, és ez egyrészről normális, másrészről ideg ölő - Már eltemettem azokat az érzéseket, nem szeretnék erről újra beszélni. 
- Biztos vagy te abban, hogy eltemetted őket? - vontam fel szemöldököm. Elnevette magát.
- Ugye nincs bent a házban?
- Ha bent lenne, mit tennél? - tekintete egy pillanatra semmissé vált. Nem lehetett belőle semmit kiolvasni. 
- Minden bizonnyal vissza ülnék a kocsiba, és elmennék, míg itt van.
- Ez igen - nevettem hihetetlenül - Liam Payne, a jószívű, mindig segítőkész, minta gyerek elő áll egy ilyen ötlettel. Mit ne, mondjak... borzalmasan gyerekes vagy. És én még felnéztem rád a miatt, hogy tiszteled a nőket. Mondd csak, nem csaltad meg egészen véletlenül Daniellet? 
- Inkább menj, és ápolgasd a kapcsolatodat Harryvel. Nem kell, hogy jó pofizz, mikor mindketten tudjuk, hogy csak is Danielle kötött össze minket. Az pedig kurvára legyen mindegy neked, hogy mi miatt mentünk ketté. Rendben? 
Elkerekedett szemekkel néztem az előttem álló fiúra. Mérhetetlen fájdalmat éreztem. Liam számomra egy testvér volt. Egy testvér, aki mindig ott van, és segít. Nem az, lepett meg, hogy káromkodott - oké, részben az is, mert ez előtt velem sosem beszélt így - hanem az, amilyen hangszínt vett fel velem szemben. Szántam volna pofon csapni. 
- Gratulálok, ügyes vagy - motyogtam, majd hirtelen fel kellett nevetnem - Mikor kissé ideges vagy, a rajongóidat is leordibálod? Vagy inkább egy hamis mosolyt veszel fel, és azt mondod nekik; minden rendben van? Csak mert azt vettem észre, a való életben egy nyápic vagy, míg twitteren osztod az észt. Jaj, így utálom, úgy utálom a paparazzikat. Meg ne sajnáljalak!
Megfordultam, és ott hagytam. Komolyan Liammel veszekedtem az imént? Vagy csak próbáltam? Valószínű, hogy csak próbáltam, mert ez nekem meg sem kottyant. 
- Woah, minden rendben? - alig értem be az ajtón, erős kezeket éreztem meg derekam két oldalán. Illata azonnal az orromba kúszott, mely egy fajta nyugtatóként hatott rám - Miről beszélgettetek? 
- Nem fontos - motyogtam - Csak felhúzott, de mindegy. Nem lényeges. 
- Biztos? - karjai közt megfordított, és mélyen szemeimbe nézett. Bólintottam, csak hogy hagyjuk a témát. Nem volt biztos. Borzalmas érzés volt, azt hiszem - Oké. Oh, mielőtt elfelejtem. Beszéltem Mikeal. Tetováló srác. Ha gondolod, holnap már mehetünk is hozzá. 
- Huh, ez gyors volt - kuncogtam - Rendben, és köszönöm.
- Ugyan, nem tesz semmit - kezeim hajával babráltak tarkója alján, majd egy váratlan pillanatban közelebb húztam magamhoz, s megcsókoltam. Liam azt mondta, menjek, és ápolgassam a kapcsolatomat Harryvel. Ám legyen, viszont ne lepődjön meg, ha előtte fogunk nyálaskodni. 
Lassan, mindenki megérkezett, így kezdetét vette a nagy élménybeszámoló. Amit én, és Liam műveltünk egyszerűen nem lehetett nem szembe tűnő. Mikor egyikünk el kezdett beszélni, a másiknak mindig vagy ki kellett mennie valahova, esetleg telefonozott, elkezdte csókolgatni a párját vagy egyéb elfoglaltságot talált. Én persze, élveztem. Liamnek minden bizonnyal új volt ez az egész. Oh, ha tudná, hogy nekem ez mennyire unalmas. De nem. Nem adom meg magam.
- Akkor úgy tűnik, mindenkinek esemény dús kikapcsolódása volt! - mosolygott Lucy Niall öléből. Öröm volt rájuk nézni. Őket egymásnak teremtették.
- Mi lenne... - kezdte Louis, majd hirtelen elgondolkodott - Ha rendeznénk egy kis grillezést? Csak, hogy egymásra hangolódjunk. Na?
- Jó ötlet! - társultam mellé. Büszke mosolyt öltött, mikor bele huppantam ölébe. Harry furcsán nézett - Na, mindenki tudja, hogy Tommo a legjobb. Sajnálom, Harry, de leváltalak.
- Igen - értett egyet velem Louis - Sajnálom El, szívem. Társulj Harry babyhez. Nekem Stella-bella a mindenem.
- Lella... vagy Stouis - motyogta Niall - Halljátok, nagyon király ship neveitek lennének.
- Stouis... Oké, mától mi vagyunk az új álompár! - Liamre tévedt tekintetem, aki furcsán méregetett minket. Szívem szerint, bemutattam volna neki, és megkérdeztem volna, hogy mi van rajtam, de visszafogtam magam.
- Jó. Akkor a mai estét Eleanorral töltöm! - jelentette ki komolyan Harry, játékossággal a hangjában - A mai napon, mi egy pár vagyunk. Na, meg ti is. Meglátjuk, melyik a jobb. Stouis vagy Helanor.
- Heleanor, ne már skacok! - nevetett Niall.
-  A tietek sem jobb Lucyval. Liall vagy Nucy. Az utóbbi, olyan, mintha egy pösze kis gyerek mondaná a nyuszit! - Louisból és belőlem is feltört a nevetés, amihez nem sokkal később csatlakozott Niall is.
- Halljátok, ezek nagyon jók! - vigyorgott az alattam ülő srác - Pezz, és Zayn lehetne Zerrie vagy Peyn. Uh, az olyan, mint a Payne. Aztán van még nekünk itt Sophiam vagy Lophia. Ez vicces.
El beszélgettünk egymás neveiről, hogy milyen, ha összevonjuk őket, ezzel eléggé elment az idő. Jól éreztem magam Louis társaságában, bár eddig egyszer sem kellett csalódnom benne, mikor mulatásról volt szó. Rengeteget nevettünk, míg elő készültünk a grillezésre, valamint közben is. Oké, nem akarok hazudni. Louis ölében kaptam újra helyet, míg a többiek a grill sütő mellett álltak, beszélgettek. Az idő, kedvezett számunkra; egyik pillanatról a másikra kisütött a nap.
- Annyira... tökéletes! - motyogtam magam elé meredve. Pontosabban Harryre.
- Umm, tessék? - kérdezte nevetve Louis. Mellkasáról néztem fel rá, és megmernék esküdni arra, hogyha egy ismeretlen ember meglátott volna minket, úgy gondolta volna, mi egy pár vagyunk.
- Harry - elmosolyodtam, míg nevét mondtam. Fogalmam nincs, mit tesz velem ez a srác - Annyira hibátlan. Nézz csak rá. Ott áll egy kalapban. Semmi felső nélkül, rajta van egy ing, kockás, piros. Az is szétgombolva. Farmer van lábaim, melyek amúgy is jobbak mint bárki másé. És abból a pohárból is úgy iszik, hogy kurva féltékeny vagyok. Benne tényleg nincs hiba. Egyszerűen lehetetlen felfedezni benne bármit is. Csak... csak nem megy.
- Ha most azt várod, hogy egyet értsek veled, akkor add fel a reményt. Nem vonzódom fiúkhoz, bár Harrynek valóban jó stílusa van.
- Tudom, imádom. Lehetne akár férfi modell.
- Viszont ugyan ezt érzem, mikor Eleanort meglátom egy teljesen hétköznapi szerelésben. Hihetetlen, hogy mennyire eltudja csavarni a fejem, akár egy pillantásával is, akár mosolyával. Egyszerűen nem ismerek nála tökéletesebb lányt... - folytatta, mintha meg sem hallotta volna, mit mondtam az előbb.
Szerettem Louval beszélgetni, bár az utóbbi időben ezt megszűnt köztünk. Bár be kell valljam, Ő is sokat változott. Ha belsőleg nem is, külsőleg rengeteget. Több tetkó, borosta, gyúrt is és rá férne egy hajvágás is.
- Megbocsátasz egy pillanatra, Loui? - néztem rá mosolyogva. Bólintott, így felpattantam öléből. Niall előtt találtam magam pár perc múlva.
- Stell, csinálsz rólam egy képet ezzel a grill sütővel?
- A fejemben olvasol, ember? - kuncogtam. Vállát megvonva bepózolt, majd elkészült a kép, amit azonnal töltöttem fel instagramra.

stell_winter #chillin #gardenparty with @niallhoran and the others. x


- Csekkolhatod az instagramod, ha gondolod - kacsintottam a szöszke felé, aki csak biccentett. Egyik kezével a húsokat forgatta, másikkal telefonozott. Így aztán lehet élni.
- Még mindig annyira hihetetlen, hogy utáltál minket, de az nem esett le egy perc erejéig sem, hogy mind ugyanazok vagyunk - okoskodott Louis. Felé tartottam, majd befészkeltem magam az előbb itt hagyott kis fészkembe.
- Előítéletes vagyok. Egyik legrosszabb tulajdonságom, de ez van. Ezzel együtt kell elfogadni - nevettem el a végét. Valóban így volt. Rettentően előítéletes vagyok. Mikor legelőször találkoztam Lucyval, elkönyveltem egy okoskodó, szőke plázacicának, de ahogy megismertem, kellemeset csalódtam benne.
- Nem mondtam, hogy nem fogadlak el vele. Mindig is tudtam, hogy milyen vagy. Danielle és Eleanor sokat segített az elején. Elmondták, hogyan viszonyuljunk hozzád, ha majd találkozunk.
- Hát... azt kell mondjam, nem valami fényesen sült el.
- Élő adásban cikizted a csíkos felsőm. Valóban nem sült el fényesen.
- Mostanában nem láttam rajtad - merengtem - Talán megfogadtad a tanácsom, és ezért nem vetted fel többször azt a borzalmas felsőt. Nem de? Ne mondd, hogy nem így volt. Vagy van.
- Nos - krákogott - Van benne egy nagyon kicsi alap igazság. De amúgy még mindig imádom őket.
- Holnap új tetkóm lesz - újságoltam vigyorogva - Harry beszélt valami Mikeal, és holnap megyünk hozzá.
- Ez hányadik tetoválásod is lesz, drágám?
- Hmm... passz. Olyan negyedik. Ugye van a Believe itt - mutattam a csuklóm - a H itt - ezt követte a másik csuklóm, majd a jobb kezem, jobban mondva a kisujjam alatti rész, kívülről - Itt pedig egy olyan kereszt, mint Demi Lovatonak.
- Ilyen Hazznak is van.
- Tudom - nevettem - Bár meglepett, mikor először megláttam.
- Ha tudnád, nekem mennyit áradozott a betűs tetkódról. Apám, nem győztem levakarni magamról. Teljesen kétségbe volt esve, hogy még is mi lesz, ha megbánod, vagy annyira összevesztek, hogy végleg ketté mentek. Aztán ezen kezdett rinyálni, hogy mi lesz, ha végleg ketté mentek. Annyira felidegesített, hogy lekevertem neki egy baráti pofont, ezzel utalva, hogy fogja be a lepcsesét.
- Nehéz volt újra szóba állni Harryvel, miután nagyjából elcsendesült ez a Larry téma?
- Több, mint nehéz. Én nem is szerettem volna hozzászólni, mert mindenből már szerelmes pillanatot kreáltak. Majd fogalmam nincs hogyan, de újra elkezdtünk beszélgetni. Azóta nem igen volt ilyen drámára példa. Remélem, már nem is lesz.
- Én is - sóhajtottam - Nem egyszer kaptam már rajta Harryt, amint a sok utálatot olvassa. Helyre kellett tenni.
- Mai napig magára veszi, amit mondanak róla, csak elrejti. És ez a legrosszabb.
- Tudom. Utálom, mikor maga alatt van, mert legyen alattam! - Louval felnevettünk. Ez volt a célom. Nem akartam erről beszélni, véletlenül csúszott ki a számon ez a téma. Tudom, hogy neki is rosszul esik a sok bántás, e mellett még ott van El is, akit szint úgy nem hagynak békén - Még annyit így az előbbi témához, sosem bánnám meg, azt a tetkót.
Elmerengtem, miután csend telepedett ránk.
- Nem megyünk át a hintaágyba? Ott kényelmesebb - megvontam a vállam. Túl lusta voltam bármihez is.
- Vegyél fel, és vigyél oda.
Nevetett, végül ölébe kapva átsántikált velem a hintaágyig. Elhelyezkedett, majd követtem tetteit, és megfelelően kényelmes pózt kerestem. Pár percig megint elcsendesültünk, majd újból be nem állt a szánk.

.:: Harry szemszöge ::.

Vicceket ontottuk magunkból a grillsütő mellett, és nem úgy tűnt, mint akik kifogytak az ostobaságból. Sophia folyamatosan Liamen csüngött, melyből már nekem volt elegem. Miért nem tud olyan lenni, mint Lucy és Perrie? Ők együtt el vannak, beszélgetnek. Vagy mint Eleanor? Normális lányként segít főzőcskézni. Aztán ott van Stella. Ő olyan más. Merőben eltér Sophiától. Bár néha rajta is kiakadok, imádom. Egyáltalán nem tölt el féltékenységgel az, hogy Louisval összebújva beszélgetnek ketten, mert tudom, hogy testvérként tekintenek egymásra, és maximum engem vagy Eleanort beszélik ki. Na, de visszatérve Sophiára... annyira furcsa lány. Őt tényleg nem tudom kiismerni. Egyik pillanatban még normális lányként beszél velem, másikban pedig teljesen kiborít. És nem kell csinálnia semmit, elég ha egy légtérben vagyunk.
- Harry - említett lány kérdésére felkaptam a fejem. Louisék felé biccentett. Elmosolyodtam majd egyszerűen megvontam a vállam. Mi olyan nagy dolog azon, hogy beszélgetnek? - Nem zavar?
- Kellene? - felkuncogtam, halkan. Őszintén megmosolyogtatott az igyekezete Sophiának, miszerint Lou és Stell megcsalnának engem és Elt - Nem zavar. A legkevésbé sem. Kifejezetten szeretem, hogy jóban vannak. Hogy ennyire közel állnak egymáshoz.
- Én nem tudnék ennyire nyugodt lenni - mondta, mit sem zavarta, hogy ott áll mellette Liam - Engem bökdösne valami belül. Valami eltelítene, ha meglátnám Liamet enyelegni az egyik legjobb barátnőmmel.
- Minden ember különböző. Neked ez lehet rosszul esne, engem boldogsággal tölt el.
Ezzel meg is szakadt a társalgásunk. Folytattuk a sütögetést, beszélgetéssel fűszerezve. Leginkább Niall volt az, aki magyarázott, és kivételesen nem a kajáról.
- Mindig is azt mondtam, hogy az igazira, a hercegnőmre várok. Hát... úgy hiszem, meg találtam, Lucy személyében. Hihetetlen lány. Most már tudom, hogy milyen lehet, mikor Stellel vagy, és az a furcsa érzés fut végig rajtad. Egyetlen egy dolog, ami nem tetszik, azaz, hogy elítélik. Mindenki visszasírja azt, mikor szingli voltam. És bár rengetegen elpártoltak mellőlem, tudom, vagyis próbálom azt mutatni, hogy tudom, hogy az igazi fanok, akik mindig minden körülmények között mellettem vannak, jelenleg is a követőim között sorakoznak. Páran már most úgy vannak, hogy Lucy lesz a jövendőbeli feleségem, és senki más nem jöhet szóba. Igen, most még így gondolom, de nem látok előre, fogalmam nincs, mi lesz. Lehet, hogy az utolsó pillanatban vissza lép, és azt mondja, nem. Ő ebből nem kér. Rengeteg utálatot kap, már csak a bátyjai miatt is.
Nialler csak mondta, mondta és mondta a magáét. Teljesen átéreztem, és teljesen olyan érzésem volt, mintha egész nap erre a beszélgetésre várt volna. Mi ketten vagyunk, jobban mondva voltunk azok a bandából, akiknek sosem volt állandó, hosszútávú kapcsolata, és most, hogy ez megtörtént, talán mi értjük meg a másik a legjobban. Bár jelenleg Louis büszkélkedhet a leghosszabb kapcsolattal, néha megkérdőjelezem, miként bírja ki Eleanor egy olyan srác mellett, mint Lou. Aztán persze nem kell sokat gondolkodnom, hiszen Eleanor kiköpött Tomlinson, minden téren. Hiszem, hogy még közös amolyan egyenruhaféle szerelésük is van, és mikor senki nem látja őket, abban flangálnak otthon, édes kettesben. Huh. Azt hiszem, még sosem gondoltam bele, miket tehetnek egymással, mikor ketten vannak, mondjuk egy olyan hónap után, mikor nem látják egymást. Szerintem nem igazán örülnek a szomszédok akkor. Pár percre merültem el gondolataimban - mely mostanában rengetegszer megtörténik velem -, mit szinte azonnal megszakított pár szófoszlány. Lassan kúszott fel tekintetem barátnőm lábain, majd mikor szemeiig elértem, elvigyorodtam. Imádtam a tudatot, hogy alacsonyabb nálam, pedig Ő sem egy kis teremtés.
- Hahó! - kezével legyintett egyet arcom előtt. Megráztam a fejem, őszinte vigyorra húzódtak ajkaim míg kezeim derekára fontam. Bámultam gyönyörű arcát, és egyszerűen észre sem vettem, mikor csókokkal borítottam el baba puhaságú bőrét - Harry - szólalt meg újból, de nem foglalkoztam vele. Imádtam kényeztetni, és Ő sem vélekedett róla másként - Styles, most már elég!
- Kibeszéltétek magatokat? - kérdeztem suttogva. Kezével lassan simított végig fedetlen mellkasomon, mely libabőrt eredményezett.
- Igen - kuncogott édesen - De beszélnünk kellene nekünk is.
- Oh. Nagyon fontos?!
- Hát.. nem tudom, mikor lesz esélyem elmondani még. Szóval, igen. Fontos.
- Oké - egyeztem bele végül - Akkor menjünk be a házba, vagy itt kint beszéljünk?
- Először meg kell, ígérned, hogy nem buksz ki e miatt.
Ujjainkat összefontam, s lassan magam után húztam.
- Kezdesz megijeszteni, édesem. Történt valami?
- Akár mondhatjuk így is - válaszolta habozva. Szemöldököm ráncba szökött, oldalamat egyre jobban fúrta a kíváncsiság - Ugye tényleg nem leszel mérges rám?
- Ígérni nem ígérek semmit, mert a végén talán megszegem. Inkább mondd, miről van szó.
Bólintott, és bár nyugodtnak tűnt, erősen szorította kezeimet, mik immáron ölében pihentek. Felnézett rám. Egyenesen a szemeimbe. Óvatosan előrébb hajolt, és édes csókot nyomott arcomra.
- Huh.. egyik hobbim a dumálás, most még sem akarok ódákat zengeni. A helyzet az, hogy nem régen volt egy amolyan gyűlés féleség, a tánccal kapcsolatban. Rengeteget halasztottunk, kihagytunk versenyeket, melyeken meg kellett volna jelennünk. Kizártak a világ körüliből minket több okból is, melyeket inkább nem mondok el, hiszen úgy sem érdekelne. Lényeg a lényeg, hogy hogy egyik volt táncostársunk, Kaylin, New Yorkba költözött, mert ösztöndíjat kapott. Hosszas átbeszélések után, ugyan kiléphetett a csapatból, de a kapcsolatunk ugyan az maradt. Ebből kifolyólag, Kristen egyik nap felkereste, beszélgetett vele, és... - szemeimbe mesélte végig a történteket, kezem szorításából egy percig sem engedett. Nagy levegőt vett, majd mikor ajkai szólásra nyíltak, bent rekedt a levegőm, hiszen sejtettem, hogy most jön a sokkoló-nem sokkoló része az egésznek - És pár napra New Yorkba kell utaznunk. Mielőtt bármit is mondanál, reagálnál, nem csak a tánc miatt lesz jó, ha környezetet váltunk. Javarészt jót fog tenni nekünk is - mutatott kettőnkre, és ezt a mondatát, nem igazán értettem. Vagy csak nem akartam megérteni - Mostanában sokat vitázunk, és ki kell szellőztetnem a fejem, mert ez így nekem sok egyszerre. Eddigi leghosszabb kapcsolatom, és furcsa módon, a menedzsmentemnek sincs beleszólása, mely csak még szabadabbá teszi. Oké. Azt hiszem, most szidhatod anyut.
Egyenesen néztem szemeibe. Olvasni szerettem volna bennük. Akkor, abban a pillanatban, nem tudtam, hogy mit kellene mondanom, ha kellene. Ép eszű válaszom nem lett volna erre az egészre. Ez az élete. A tánc. Ez neki ez hatalmas lehetőség, hiszen New York... jó magam is tudom, hogy mennyi lehetőség van ott. És akármennyire is fáj már most a tudat, hogy elmegy pár napra, és nem lesz velem, tudom, hogy nem tarthatom vissza. Az nem lenne helyes. Felsóhajtottam, hiszen választ valamikor adnom kell neki. Nem húzhatom a végsőkig a dolgokat.
- E-esetleg - habogta - Ha tudnál beszélni a menedzsmenteddel, vagy énektanároddal, akkor... vagyis, ha van kedved, akkor eljöhetnél.
Meglepődtem, mikor félbeszakította gyenge próbálkozásaimat a válasz adással kapcsolatban, még is pacsit adtam volna neki, hiszen kimentett, és Ő maga is tudta.
- Kicsim é-én.. Borzalmasan örülök neked, nem is tudod, hogy mennyire. De tényleg! - elmosolyodtam, mert valóban így gondoltam amit mondtam - Nem szeretnék a karriered útjába állni, hiszen ez minden, amit szeretnél csinálni, ez az életed. Jól hangzik, hogy veled menjek, de akkor csak hátráltatnálak a munkában, no meg nem hiszem, hogy nekem lesz időm erre az egészre. Szívesen mennék, hiszen imádok NY utcáin sétálni, veled pedig még egyszer olyan jó lenne, de nekem is vannak kötelezettségeim.
Elszontyolodva bólintott, ajkait egy hatalmas sóhaj hagyta el.
- Igen. Igazad van - mondta - Csak jó lett volna, hogyha eltudsz jönni velem. Bár magam sem tudom, mit beszélek, mert az előbb azt mondtam, hogy jót fog tenni nekünk a távolság - nevetett zavartan, arca halvány rózsaszín volt. Teljesen meglepett hirtelen jött szégyenlőssége, és nem tudtam hová tenni.
- Baby, minden rendben van? - kérdeztem fél mosollyal arcomon. Ujjaimat álla alá csúsztattam, majd felemeltem fejét - Stell?! Nem haragszom, ha ez érdekel...
- Most még nem - erőltetett nevetést kaptam eme pár szó után - Még nem tudod, mikor indulunk.
- Hogyha holnap, akkor főbe lövöm magam - mondottam viccesen, vagyis csak próbáltam. Arca rémült lett hirtelen, de mikor szemeim forgattam, lefagyott minden kétség arcáról.
- Bezáratlak valahova, mindentől messze, ugyanis holnap indul a gépünk, és épségben akarlak tudni, mikor visszaérünk az Angol földre. 

2014. március 8., szombat

85. "Ha valaki megérdemel téged, akkor az Ő."

Hello, babes. :) 
WOW. 
Több, mint 100, 000 oldal megtekintés. Ez... egyszerűen hihetetlen! És több, mint 70+ feliratkozó! ((76)) Még mindig alig merem elhinni! Köszönöm! Tényleg. Nem tudom, mit mondhatnék.:) A kommentekről sem feledkeztem meg, azokat is köszönöm, tényleg. :) Nem szeretnék sokáig beszélni, így jó olvasást mindenkinek, és még egyszer köszönöm. :) 
Have a nice day. :) xoxo


Egy kapcsolatban mindig akadnak viták, melyek csak erősebbé teszik a köteléket két ember között. ~ Harry Styles 

.:: Harry szemszöge ::.

Ahogy Danielle és Cameron elhagyták a nappalit, kissé kínosan éreztem magam. Pár percig álldogáltam egymagamban, a kanapé mögött, amin barátnőm foglalt helyet. Végül valahogy mellé sodródtam. Tekintete érdeklődően mért fel. Minden bizonnyal, én is így tettem volna.
- Erm... - kínosan éreztem magam. Talán egész kapcsolatunk alatt, ez volt számomra a legfurcsább közeledésem. Mindig céltudatosan beszéltem vele. Na, meg amikor fordítva történt - Nézd, én nem gondoltam komolyan, amit a kórházban mondtam, tegnap.
- Egy kicsit elkéstél ezzel, nem igaz?
- Tudom - motyogtam. Leültem mellé, mint egy kis lány, akinek az anyukája az esti mesét fogja mondani, és nagy nehezen ugyan de belekezdtem - Tudom, hogy elkéstem vele. Sok mindennel elkéstem igazából.
- Mit szólnál ahhoz, ha mondjuk itt megszakítanánk ezt a beszélgetést, és folytatnánk az életünket ott, ahol befejeztük tegnap, az orvos előtt!?
- Ezt találnám a legjobb ötletnek, de nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet lenne.
- Már miért ne lenne jó ötlet? - nevetett - Megkímélnénk egymást a kínos beszélgetésektől.
- Azért, mert nem lenne biztos az, hogy nem haragszol már rám.
- Eddig sem haragudtam rád, Harry - felsóhajtott. Ujjainkat összefőzte, és a már jól ismert bizsergés végig
futott testemen - Meglepett, mikor semmibe vetted a doki kérdését. Azt hittem, hogy képes lennél elhagyni, ha kiderülne, hogy terhes vagyok. Tegnap este sokat gondolkodtam, még lefekvés előtt. Egy hajszál választott el attól, hogy ne menjek át a szobádba, és ne boruljak a nyakadba.
- Miért nem tetted? - kérdeztem halkan - Furcsa módon, én aludtam mint a bunda.
Kijelentésemen nevetett. Öröm volt látni, hogy még sem haragszik annyira. Sőt, szinte semennyire.
- Tudod, Harry. A lányoknak több időbe telik, mire eldöntenek egyes dolgokat.
- De te fiús-lány vagy.
- Azt mondod?
- Hát... azt hiszem, ötnél többször, nem láttalak magas sarkúban, és/vagy szoknyában.
- Remélem, nem gond, hogyha ezt bóknak veszem - nevetését közelebből hallottam. Oldalamnak dőlt, derekam szorosan átölelte - Cameron annyira édes kislány.
- Igen - értettem egyet - Liam borzalmasan kiakadna először, ha megtudná, de utána biztos vagyok benne, hogy élete árán is megvédené mindentől, és mindenkitől. Megadna neki mindent, és talán még a Sophieval való közös kapcsolatát is kétszer átgondolná.
- Gondolod, hogy otthagyná Danielleért?
- Talán. Nem vagyok benne biztos. Liam szerintem sokat veszített azzal, hogy véglegesen ketté mentek Danivel, ahogy Dani is sokat veszített, mert nincs neki Liam.
- Szerintem eléggé beindult Danielle karriere, míg nem el nem tűnt.
- Remélem, azért nem szedi szét a kicsi lányt a média - finoman belecsókoltam barátnőm hajába. Beszélgetésünk közben, elfeküdtünk a kanapén. Vagyis én feküdtem a kanapén, Stella rajtam - Na, meg Daniellet sem. A mi rajongóinkat is nehezen viselte.
Pár perc elteltével, megszűnt köztünk a beszélgetés. Apró csókokkal, gesztusokkal fejeztük ki egymás iránt érzett szeretetünket, és ez többet jelentett mindennél. Nem igazán volt még ilyenben részem. Sosem engedtem igazán, hogy egy lány irányítson. Talán hajtott a vágy, hogy minél előbb megkapjam őket. Fogalmam nincs. Stellával valahogy másként érzem. Őt eltudnám képzelni abban a bizonyos fehér, terebélyes ruhában, ami alatt rejtőzik a fehér converse dorkó, vagy Supra cipő. Mert én őszintén így képzelem el.
Danielle nem sokkal ezután csatlakozott köreinkbe. Felajánlotta, hogy össze dob valami ebéd félét, ha már egész délelőtt el voltunk a kicsivel, és gyakorlatilag semmit nem ettünk. Egyikünk sem akadékoskodott, hagytuk, had érvényesüljön a konyhában. A kérdés, egyáltalán nem hagyott nyugodni, miszerint Dan hogy gondolta, hogy eltitkolja Cameront Liam elől. Negyed óra elteltével, a göndör hajú szépség megterített asztallal várt minket, majd mintha csak az anyánk lenne, mindegyikünknek mert a spagettiből.
- Mikor tanultál meg főzni, Claire? - kérdezte kíváncsian Stella.
- Elég régen már, de ez előtt, sosem kellett másra főznöm.
- Liamet tuti leakartad venni a lábáról. Legalább egyszer a főztöddel.
- Nem hanyagolhatnánk az olyan beszélgetést, amiben Liam is szerepet kap? - indulatosan szólalt fel Danielle, ezzel mindannyiunkat meglepett.
Megkajáltunk, majd elköszöntünk Danitől, mondván, hogy rá fér egy kis pihenés. Út közben, nem igazán beszélgettünk. Talán, Stella még sem bocsátott meg teljesen az orvosos dolog miatt. Felszerettem volna hozni, ámbár a szavak torkomon akadtak. Egyszerűen képtelen voltam újra arról beszélni. Megijedtem akkor. Őszintén megijedtem. Nem gondoltam bele teljesen, hogy mi lehet egy kisgyereknek az "átka". Már ha van. És ilyen korban bizony van.
- Tegnap, azt mondtad, a fiúk hazaérnek. Merre vannak? - szakította félbe gondolkodásom Stella, egy ártatlan kérdéssel. Féltem, hogy talán majd leszedi a fejem, vagy egyszerűen csak nem szól hozzám, így meglepett, mikor felszólalt.
- Lehet elhúzódott a nyaralásuk, fogalmam nincs - fél szemmel rápillantottam. Az ablakon leskelődött kifele, így nem láthatta, mikor válaszoltam.
- Te találkoztál Alex barátnőjével?
- Um, nem hinném. Miért?
- Borzalmasan gyönyörű, imádják egymást a bátyámmal és... a rajongód. Kérdezte, hogy nem-e tudnék neki koncertjegyet kérni. Meg gondolom a barátnőinek.
- Zavar, hogy a rajongónk? - ajkamba haraptam a gondolatra, hogy Stella talán féltékeny a lányra. Természetesen felesleges. Nekem Ő jelenti a mindent. Ezzel egyáltalán nem túlzok - Hogy néz ki?
- Otthon, ha gondolod, mutatok képet.
- Oké - mosolyogtam szélesen - Már alig várom. Nem tudod, hogy van-e twitter fiókja?
- Telefonszámát nem kéred esetleg, drágám? - láttam, amint felém fordult. Tekintete perzselte a bőrömet. Szóval, féltékeny.
- Hát, ha olyannal is rendelkezel, akkor szívesen elfogadom.
Nevetnem kellett rajta, amit szóvá is tett.
- Oh, szóval ez neked olyan vicces? - kérdezte felháborodottan - Akkor is nevessél majd, mikor két lábbal rúglak ki az ajtón.
- Kicsim, velünk laksz. Maximum én tehetném ezt veled.
- Akkor meg mi a faszt nevetgélsz?
- Egyszerűen imádni való vagy, mikor idegeskedsz, vagy féltékenykedsz.
- Már ezer bocsánat, hogy egy modell alkatú lányra vagyok féltékeny, akinek egyáltalán nem vagy közömbös, és ezek szerint neked sem Ő.
- Nyugodj meg, semmi az ég egy adta világon nem tudna versenybe szállni veled.
- Persze - hihetetlenül felnevetett, mint aki nem hiszi el, amit mondok. És talán, tényleg így volt.
- Rendben, legyen. Mit vársz tőlem? Mit tegyek? Vegyelek el feleségül?
- Inkább maradj csendben, és hazáig meg se szólalj. Elegem van, hogy akármiről beszélünk, mindig csak a veszekedés van belőle - nem beszélt hangosan, nem üvöltött. Mindinkább volt komoly, és fáradt - Félek, ez fog véget vetni a kapcsolatunknak.
- Már mi vetne véget a kapcsolatunknak?
- Mondd, tényleg nem veszed észre? - nevetett újra, szinte fájdalmasan - Minden áldott nap, csak a veszekedés megy. Szerinted ez egy egészséges párkapcsolat alapja?
Pár percig nem mondtam semmit. Meggondoltam, hogy mit akarok mondani.
- Csak a te szavaidat idézve, a mi kapcsolatunk közel sem normális. Én.. nem tudok néha kilyukadni magunkon. Néha elmondhatatlan vágyat, szerelmet érzek irántad, viszont olykor ez kihűl. Mintha nem is lett volna sosem. Majd egy váratlan pillanatban, újra felbukkan. Minden érintés, minden gesztus bizsergető érzést küld végig rajtam, és akárhogyan is próbálom elfedni az érzelmeimet, egyszerűen lehetetlen. Egy hormontúltengéses, idióta vagyok, aki a világ legjobb lányát kapta meg. Nálam ezerszer jobbat érdemelsz, de ezt gondolom tudod, még is rettentően nehéz tőled megválnom, még ha csak a fürdésről is van szó. Igen, ketté mentünk, de mikor újból összehozott, minket a sors, megfogadtam, hogy figyelni fogok. Építeni fogom a kapcsolatunkat, mert ezt kell, tennünk. Először, ez teljesen ki maradt, és talán ez volt az oka a szakításunknak. Való igaz, hogy az elmúlt hetekben, csak veszekedésből álltak a beszélgetéseink, de ha jobban belegondolsz, előtte rosszabbak voltunk, mint egy elcsépelt szerelmes filmben, a főszereplők. Ez sosem én voltam. Tudtam romantikus lenni, amennyire egy fiúnak kell, de bassza meg! Neked szinte a csillagokat is lehoztam az égről, hogy velük tündökölhess! A családom oda van érted, minden létező teremtmény imád. Elképzelhetetlen nélküled az életem. Mikor beléptél azon a bizonyos interjún az életünkbe, tudtam, hogy ennek nem lesz szép vége. Vagy ha még is, akkor lesznek benne bukkanók. Nem sokat tévedtem. Talán hülye voltam, mikor kiakadtam a munkádon, de mára már benőtt a fejem lágya, és tudom, hogy mikor kell féltékenynek lennem. Sajnálom, ha te nem bízol meg bennem annyira, hogy átadj egy rajongói twitter nevet!
Felparkoltam a ház előtt álló feljáróra, kipattantam a kocsiból, és szinte feltéptem a bejárati ajtót. Rettentően rosszul éreztem magam, amiért Stella nem bízik meg bennem. Képes azt hinni, hogy megcsalom az első adandó lánnyal? Oh, mit is vártam... anno így történt. Bár arra nem szívesen emlékszem vissza. Életem egyik sötét korszaka, amit talán majd a jövőbeli gyerekeimnek fogok elmesélni, hogy segítsek nekik elkerülni egy baszott nagy csalódást. Idegesen vágtam be magam mögött a szobaajtóm. Magányra volt szükségem. Gondolkodnom kellett. Talán én adtam meg a kezdőlöketet annak, hogy a második esélyem is elúszni látszódjon. Fogalmam nincs. Végig feküdtem az ágyon. Lábaim lelógtak a végén, kezem a fejem mellett helyezkedett el. Szemeim lecsuktam, és nagyokat lélegeztem. Pár perc elteltével, hallottam, amint nyitódik, majd csukódik a bejárati ajtó. Tudtam, hogy Stella az. Vártam, hogy hallhassam a lábdobogásokat, de nem jöttek. Még egy ajtócsapódás. Ezek szerint el is ment. Valami legbelül azt súgta, most igen is megbántottam, de már ki kellett adnom magamból. És ez még nem volt minden. Mindig is szerettem volna olyan kapcsolatot ápolni a barátnőmmel, hogy tudjak vele normálisan beszélni, mint két haver, legyen olyan számomra, mint egy testvér, anyáskodjon felettem, ha kell, de feleljen meg a barátnő szerepre is. Stellában megláttam azt a fényt, amit kerestem, és még mindig keresek. Néha magam sem értem, miért bántom folyamatosan. A verseny szellem, mely egykor bennem égett, talán újra felgyulladt. Nem tudom.
Egy idő után, rám tört az unalom. Fel kellett volna hívnom Stellát, de tudtam, nem sokat érnék vele, így hagytam. Lehet, ezzel most még nagyobb űrt csinálok benne, de Ő maga is tudja, hogy ilyenkor rettentően makacs. Immáron melegítőben, és egy szakadtas felsőben andalogtam lefele a nappaliba. Megpillantottam az asztalon, és földön heverő játék konzolokat, így már meg is volt mivel ütöm el az időmet.
- Sziasztok! - felütöttem a fejem egy ismerős hangra. Niall, oldalán Lucyval beljebb lépett a nappaliba. Eldobtam a kezemben lévő játékot, majd rájuk vetettem magam.
- Harry! - Lucy kuncogva ölelt vissza, majd tolt el magától. Majdnem megfojtottam szegény lányt - Én is örülök, hogy látlak, de azért had jussak levegőhöz.
- Sajnálom - elmosolyodtam, majd Niallert is üdvözöltem - Csupán régen láttalak benneteket, legalábbis téged nagyon régen Lucy. Akkor ezek szerint szent a béke köztetek?
- Igen! Mindent átbeszéltünk, és nagyon jót tett, hogy kikapcsolódtunk együtt.
- Ennek nagyon örülök srácok! Tényleg. Ha tudom, hogy ezzel a hírrel fogadtok, még pezsgőt is nyitottunk volna!
- Na, hogyne! - nevetett Niall - Stell merre van?
Felsóhajtottam, majd vállat vontam.
- Fogalmam nincs...
- Még mindig veszekedtek? - elkerekedett szemekkel néztem rá, majd a mellette álló lányra. Nem hiszem, hogy Ő tudna bármiről is - Úgy értem...
- Igen. Ma én voltam soron, hogy kiosszam egy kicsit, és talán ez most betett neki. Nem tudom. Meg öl a tudatlanság. Egy hormontúltengéses idióta vagyok.
- Nos, ezt mindenki tudja - nevetgélt, de koránt sem volt olyan vicces téma. Ezt Ő is tudta, csupán megértette hogy nem akarok erről Lucy előtt beszélni - Mikor ment el?
- Pár órája. Nem tudom, mondom. Egyszer bejött, majd elviharzott. Félek, megint baromságot csinál.
- Meg sem próbáltál utána menni?
- Nem. Mivel tudtam, hogy időre van szüksége, és túl makacs lenne felvenni nekem a telefont. Így hagytam.
- Most magadból indultál ki?
- Meglehet.
- Ha azt mondanám, hogy kint ül az első kertbe, mit tennél? - homlokom ráncba szaladt, majd mint egy mérgezett egér elkezdtem kifele sprintelni.
Valóban ott ült, azon a széken, amin általában Zayn szokott hajnalok-hajnalán rágyújtani, és csak gondolkodni az élet nagy kérdésein. Lépteim lassan vittek elé, majd leguggoltam. Kezeimet combjára simítottam, és tekintete után kutattam. Arcát két keze fogta közre, és bár jól tudta, hogy a figyelmét szeretném felhívni, nem erőlködött, hogy megadja magát.
- Mit akarsz? - kérdezte keményen. Sejtettem, hogy újból ez következik - Nem volt elég a kocsiban?
Feljebb emeltem a fejem, így tekintetünk egy szintre került. Óvatosan előre hajoltam, majd finom csókot leheltem ajkaira. Nem csinált semmit. Hagyta, hogy kedvem szerint csókolgassam. Szinte már fizikai fájdalmat éreztem. Meredten bámult maga elé, és nem tudtam rábírni arra, hogy nekem szentelje minden figyelmét.
- Nem félsz, hogy a sok fotós ide talál?
Csókjaimtól, melyeket édes ajkaira szórtam nehezen ment a beszélés számára. Kérdésére, megráztam a fejem. Tényleg nem érdekelt. Nem láthatnak el idáig, maximum ráközelítenek a kamerával. Akkor sem látnak semmi érdekeset. Csupán egy fiút, és egy lányt, amint a fiú próbálja elcsábítani kedvesét. Egy hosszabb puszit nyomtam szájára, majd felhúztam a székből. Kezeit derekam köré csavartam, majd így tettem a sajátjaimmal is. Lazán fogta közre testem, és már azt hittem, hogy végleg elenged, mikor kezei elkezdtem lefele csúszni, de nem. Nadrágom farzsebében találtak menedéket kezei, és meg mernék arra esküdni, hogy még bele is markolt a fenekembe. Fel kellett kuncognom a gondolatra.
- Utállak, Harry Styles! - fejét mellkasomnak döntötte, és úgy motyogott - Utállak, mert bármit teszel, vagy mondasz, képtelen vagyok téged hibáztatni. Utállak, mert mindennél jobban szeretlek.
Mosolyogtam, mint a bolond gomba, és úgy éreztem, mintha madarat lehetne velem fogatni. Ha valaki megkért volna rá, talán Niall ma este sirályt vacsorázna. Oké, talán nem, mert mire azt megfőzni az ember... nem mintha, már próbáltuk volna. Karjaim szorosabban ölelték a lányt, aki a mindent jelentette nekem. Csókokkal borítottam el haját, egyik kezem néha-néha végig simított hátán. Tökéletes pillanat volt, de a kis ördög a vállamon folyamatosan azt mondogatta, még mindig nem bocsátott meg teljesen. Próbáltam nem foglalkozni vele, és ez több-kevesebb sikerrel össze is jött.
- Hazz... - vigyorom, mi eddig körbe ölelte az arcom, csak még szélesebb lett. Tudtommal eddig egyszer sem szólított így - Van valami ismerősöd, aki tetovál?
- Miért?
- Na, vajon miért? - kérdezte cinikusan - Mit kezdhetnék én egy tetoválóval.
- Ami azt illeti, van. Mit szeretnél?
- Egy szívet. Mármint nem emberit, csak egy egyszerű kicsi szívet.
- Miért, ha szabad kérdeznem?!
- Egyik nap interneten szembe jött velem egy kép, és eléggé megtetszett. Csak még nem tudom, hogy hova menne.
- Tehát nincs semmi jelentősége?
- Úgy mondod, mintha neked nem lenne olyan tetoválásod - elhúzódott már tőlem, így tökéletes rá látásom volt, amint megforgatja barna szemeit.
- Beszélhetek az egyik haverommal, aztán kérek időpontot. Mikorra legyen?
- Amikor neki jó. Nem sürgős, csak gondoltam felhozom, hiszen eléggé jártas vagy az ilyen témában. No, meg Zayn. És Louis. Meg talán Liam is.
- Múlthéten kérdeztem, hogy nem akarsz-e jönni, de te lemondtad.
- Lusta voltam, hagyjál.
Mindketten felnevettünk. Egy autó dudálásra kaptam fel a fejem, majd tekintetemmel végig követtem, ahogy Liam Audija elhajt mellettünk, és meg áll Niall autója mellett. Azonnal eszembe jutott Danielle, és Cameron. Barátnőmre néztem, aki már engem, vizslatott. Valószínűleg, neki is ezek a gondolatok jártak a fejében.
- Ne hozd fel a gyereket, és azt sem, hogy ma hol voltunk! - mélyen a szemembe nézett, míg beszélt. Bólintottam, mert tudtam, hogy mennyit is jelent neki Danielle, és az, hogy megtartsa barátnője kérését. Rövid, de annál finomabb csókot kaptam cserébe, és már el is tűnt. Liam felé szaladt, aki tárt karokkal várta a száguldó szépséget. Mondjon bárki bármit, szerintem Stella az elmúlt idő alatt, elkezdett nőiesedni. Úgy értem, már egyre többet ad magára, szinte az étkezésére is oda figyel - ehhez persze hozzá kell tennem, hogy nem eszik kevesebbet, csupán megváltogatja mit visz a szervezetébe.
- Sziasztok - melléjük léptem, majd üdvözöltem én is őket. Sophiát egy ölelésbe vontam, amit viszonzott, majd megismételtem ugyanezt Liammel is.
- Mióta vagytok itthon? És Niall? - faggatózott Liam.
- Ma értünk mi is haza, vagyis tegnap, csak ma voltunk városban. Niallék pedig ma.
- Niallék?
- Lucy is itt van. Mindent megbeszéltek, rendben vannak. Szorosabb, a kapcsolatuk, mint valaha.
- Milyen kis információ éhes vagy - nevetett Sophia - Szerintem menjünk beljebb.
Egyet értettünk vele, így férfi létemre, segítettem kipakolni a kocsiból. Stella lemaradt, és nem telt sok időbe, mire megtudtam, hogy Liam miatt tette.
- Stella egészen kedves lány - szólalt fel Sophia - Mikor mondtad Olaszországban, hogy nem olyan, mint amilyennek képzelem, azt hittem, hogy csak hülyítesz. De tudod, beszéltem én ott vele. Vagyis igazából Ő velem. És segített egy kicsit talpra állni. Ha valaki megérdemel téged, akkor az Ő. Valamint ugyanígy fordítva.
- Nos... umm, köszönjük! - motyogtam. Ajkaim mosolyra húzódtak. Nem csoda, hogy mindenki imádja Stellát. Ahol tud, ott segít. A maga módján.