2014. április 27., vasárnap

89. "A nők érzéseivel a valaha volt legrosszabb ötlet játszani."

Hello girls. :)

Őszintén egy kicsit bunkónak érzem magam, amiatt, mert kicsaltam belőletek 7 kommentet, viszont míg az egyik felem így érez, a másik roppant örül. Imádom olvasni a véleményeiteket, és lehet hogy ti is elmondjátok százszor, ezerszer, hogy attól mert nem kapok komit, még vannak akik olvassák, valahogy még is rosszul esik, ha látom a több mint száz oldal megtekintést és a pipákat, de komikat nem. 
Elgondolkodtam azon is, hogy mikor fejezzem be a történetet, és mivel sokan olvasnátok tovább, ezért lehet hogy több lesz mint 90. Mikor közzétettem az előző fejezetet, nem volt sok ötletem, és igazán most sincs, de nincs szívem függőben hagyni a sztorit. Tehát számíthattok még részekre, viszont nem tudom milyen időközönként. Két nagy oka van. Az egyik legnagyobb, hogy a gépem haldoklik; egyik pillanatról a másik csak kikapcsol, után pedig jó néhány percig vissza sem tudom kapcsolni. A másik pedig, hogy nincs ihletem. Vagyis ami a 90. részt illeti, tudom mi lesz benne, de ezek után még 10 kell ugyebár a 100hoz. Ne aggódjatok, meglesz, nem hagyom annyiban, de idő kell. És hogyha a gépem ezt játssza, akkor szerintem egy kicsivel több! No de nem is magyarázok tovább! Jó olvasást mindenkinek és a véleményeiteket most is várom. :) xX


Talán rosszul cselekedtem, talán nem. Kíváncsian várom a fejleményeket. ~ Stella Winter

.:: Harry szemszöge ::.

Fél nyolcra értem végül is haza. A házhoz, ahol leéltem életem jelentős részét. A házhoz, ahova elhoztam a barátnőmet, hogy bemutathassam a szüleimnek, mert vele tényleg komolyan gondolok mindent. Na, de akkor nem kellett volna azt mondanom neki, hogy legalább szakíthatott volna velem. Tudom, nem lehet rajtam kiigazodni, de talán pár ember meg sem próbál. 
Felkaptam az anyósülésen heverő zacskót, melyben pihentek a sütemények. Kiszedtem a csomagtartóból a barna utazótáskám, majd lezártam a kocsit. Hajamba szántottam, mielőtt benyitottam volna. Szinte az egész házban égett a villany, a videó játék hangja elért egészen az előszobáig. Finom illatok szálltak a konyhából, így orrom és még mindig korgó gyomrom is oda vezetett elsőként. Rob és Gemma a kanapén ültek, és xboxoztak, ami egy kicsit meglepett, de próbáltam nem nevetni rajtuk. Végülis aranyosan mutattak. Főleg, mikor Gemma hangosan szitkozódott, mert Robin beelőzte az autójával. Fejet rázva léptem a konyhába, ahol anyut véltem felfedezni nekem háttal. Nem látott rám, és nem is észlelt semmit abból, hogy megérkeztem. Óvatosan tettem le az asztalra a süteményt, és anya mögé lépdeltem. Már javában elhagytam, ha növésről beszéltünk, így könnyedén átláttam feje fölött. Kezeim körbefontam derekán, állam feje tetején pihentettem. 
- Merre voltál eddig? - hangjából nem lehetett kihallani, hogy meglepődött volna, viszont ha látta volna a tekintetem, biztosan elnevette volna magát.
- Meg sem merem kérdezni, hogy honnan tudtad, én vagyok az.
- Az anyád vagyok, és szerintem még Cecilia néni is hallotta a szomszédban, ahogy lecsaptad a csomagtartó tetejét. 
- Na, ne mondd, hogy ilyen rohadt hangos volt. 
- Káromkodás innentől elfelejtve, és de. Ilyen hangos volt. Hogyhogy haza jöttél? És miért ilyen későn?
- Ennyire kicsi, azért nem vagyok, hogy emiatt a szó miatt leszólj - duzzogtam - Mondtam, hogy beszélni szeretnék veled, meg régen jártam erre. És a pékségben voltam, meg haza vittem Barbarát. 
- Értem. Gondolom akkor bekajáltál a boltban.
- Nem. Nem volt időm, csak elhoztam egy halom süteményt.
- Legalább kifizetted?
- Persze, bár Barbara ferde szemmel nézte, amint oda csúsztatom a pénzt, a géphez. 
- Stella miért nincs veled? - olyan gyorsan váltott témát anya, hogy szinte pislogni sem volt időm - Harry, valami baj van köztetek? - felém fordult, szótlanságom miatt.
- Hát... ja. Mondhatjuk úgy is.
- Ó, jaj. Ez volt az ok, amiért hazajöttél. 
- Tulajdonképpen, nem lett volna semmi gond, ha nem nyitom ki a szám, és pofázok értelmetlen dolgokról.
- Vacsora után átbeszéljük ezt az egészet. Menj, üdvözöld a nappaliban lévőket, mindjárt megterítek. 
Bólintottam, és tettem amit kért. Rob és Gemma is ölelésbe vont, majd a játékot leállítva nekem szenelték minden figyelmüket. Persze ők is megkérdőjelezték, miért jöttem haza, ami váratlanul ért, akárcsak a hír, amit nővérem közölt velem.
- Tudod, Harry. Remélem, nem fogsz kiakadni, vagy valami. De... um, kicsit félek a reakciódtól. Szóval, erm, már egy jó ideje, mint tudod, párkapcsolatban élek, és um, hát, izé menyasszony vagyok. Úgy értem Liam eljegyzett. 
- Ugye nem Payne?
- Üsse le valaki! Hát ennyire nem vagy tisztában Liammel?
- Nos nem adják a tévében a szerelmi életed, így nehéz követni. Főleg, hogy meg sem osztod velem. 
- Mindegy - mondta, bár az 'e'-t eléggé elnyújtotta - Nézd milyen gyűrűt kaptam! Egyszerűen imádom! 
- Feltehetem instagramra?
- Szeretnéd a port kavarni, mi? 
- És akkor mi van? - nevettem - Na, mutasd az ujjad, csajszi.
- Sosem hívtál csajszinak. Mi van veled? 
- Csak tartsd a kezed, basszus. 
Végül úgy döntöttem, nem írok hozzá semmit. Gemma persze elsők között lájkolta, és smileyk hadát kommentelte alá, ami tőle nem megszokott. 
- Már nagyon várom, hogy mikor támadnak neked.
- Oh, igazán köszönöm. Igazán szeretlek én is.
- Tudom! 
Anya szakította félbe meghitt beszélgetésünk azzal, hogy enni hívott mindannyiunkat. Családiasan telt a vacsora, melyben már régen volt részem. Valahogy még is hiányoltam magam mellől Stellát. Nincs mit mondanom, Ő a másik felem, és ha nincs velem, elveszett ügy vagyok. Segítettem elpakolni kajálás után, így talán még időt is spóroltam ahhoz, hogy eldönthessem mit mondok.
- Harry, egyszerűen fáj rád nézni - szólalt fel anya - Menj, vegyél egy fürdőt és feküdj be az ágyadba. Ha úgy van, akkor felmegyek, és beszélünk, oké?
- Ühüm.
Hümmögésem nem győzte meg eléggé, és ami a legjobb, magamat sem sikerült.
- Feleslegesen rágod magad emiatt. Ami megtörtént, megtörtént. Talán nyomós okkal, talán kevésbé. Ha gondolod, hívd fel Dest, és mesélj addig neki. Már találkoztak Stellel, nem igaz?
- De, így történt. És szívem szerint, visszamennék abba az időbe.
- Remek, akkor menj, és beszélj addig apáddal.
Rábólintottam a dologra végül. Arcon csókoltam anyut, miután megöleltem. Táskám, mely még mindig az ajtó mellett hevert felkaptam vállamra, hogy elindulhassak a szobámba. Ide is emlékek kötnek, miket természetesen egy bizonyos lánnyal éltem meg, valahogy még sem érzem annyira rosszul magam, mint Londonban. Hatalmasat tüsszentettem, amint átléptem a szobám ajtaján. Ezzel a tettemmel, csak eszembe jutott jelenlegi állapotom, és, hogy talán jobb lenne, ha felmelegíteném a szobám.
Tele engedtem a kádat forró vízzel, azzal a szándékkal, hogy majd megmártózom benne. Csakhogy elfelejtettem mellé megnyitni a hideget, így vagy öt percig nem tudtam belemenni, különben leégett volna a bőröm, huh. Ez idő alatt, felhívtam aput, aki érdeklődéssel hallgatta végig, hogy mondjuk csak ki, mekkora pöcs vagyok. Fürdőzésem alatt is traktáltam szegény öregem fejét a marhaságaimmal, de kitartóan hallgatta, majd mondta el tapasztalatait ezzel kapcsolatosan, és tanácsait.
- Gondolod, hogy ezek után még rám mer majd nézni?
- Sosem szabad feladni a reménykedést, fiam. Láttam, hogy mennyire oda vagytok egymásért, és bár a kapcsolatotok őszintén borzalmasan indult, hiszem, hogy kibírjátok még ami rátok vár a jövőben.
- Hogy lehetsz ennyire optimista? - kérdeztem félig nevetve. Mutatóujjammal a vízben úszkáló habot piszkáltam közben - Nem láttad a tekintetét, mikor hozzám intézte szavait. Bunkó parasztnak nevezett, ami valljuk be, rettentően igaz rám. Emellett kijelentette, hogy mikor videó telefonálnak a srácokkal, engem nem akar ott látni.
- Harry, már vagy tízszer, ha nem többször hallottam az utolsó mondatod. Megértelek, fiam. Mert még nem is ezzel van a probléma, de a nők érzéseivel a valaha volt legrosszabb ötlet játszani.
- Nos, ez kibaszottul igaz. Csak hogy nekem nem sikerült ennyi idő után sem megtanulnom. Kezdem tényleg azt hinni, hogy ahelyett, hogy megtudnék maradni egy lány mellett, elűzöm mindegyiket magam mellől.
- Rosszul fogod fel az egészet. Azaz egy dolog van beléd vésődve, hogy nem szabad elrontanod a második, és egyben utolsó esélyed nála, nem igaz? Tehát csak is emiatt fogod eljátszani. Ha már nem tetted meg.
- Harry! Harry! Basszus, gyerek, Stella hívott! - Gemma hangja töltötte be az egész szobámat, mely átszűrődött a fürdőbe is.
Kis híján kiejtettem a kezemből a telefonom, mikor feleszméltem, mit is mondott igazából.
- Apa, basszus. Gemma már letette? - ordítottam az utolsó mondatom nővérem felé.
- Igen - motyogta, amint belépett a fürdőbe. Egyikünk sem volt az a szégyenlős fajta, no meg mit láthatott volna? A felső testem? Az kb. mindennapos. Meg az alsó is, ha már ennyire őszinték vagyunk. Helyet foglalt a lehajtott vécé ülőkén, ujjait ropogtatni kezdte.
- Apa, figyelj. Híreket kaptam, szóval most mennem kell. Majd még szerintem hívlak, de ha ma nem is, akkor holnap.
- Jól van. Üdvözlöm a többieket, jó éjszakát, és kitartást. Ha beszélsz a kislánnyal, akkor üzenem neki is, hogy kitartás, és csak a legjobbakat a jövőjét illetően.
- Persze, átadom. Jó éjt, és köszönök mindent. Szia. Gemm, gyerünk, mondd, mi van?!
- Hát - mormogta - Éppen a twitteren görgettem lefele, mikor jött egy bejövő hívásom. Mint aki szellemet látott, felpattantam az ágyról, és körbe-körbe szaladgáltam, közben lóbáltam a telefont a levegőben izgatottan magyarázva, hogy Stella hív. Aztán mikor anya, és már Rob is rámszólt, hogy akkor vegyem fel végre, lerakta. De hívott, basszus!
Feltört belőlem a nevetés. Hátravetettem a fejem, és hallattam a hangom. Hogy lehet nekem ilyen béna testvérem?
- Akkor szerintem hívd vissza. Sosem tudhatod, miért keresett! - válaszoltam, miután visszanyertem normális légzésem.
- Remek. Szerintem ki is faggatom, hogy miért nem jött veled.
- Gemma ne...
Alig fejeztem be a mondani valóm, a fürdőajtó már csapódott, és egyedül maradtam. Briliáns.

***

Hajnali kettő is elmúlhatott már, mikor még mindig éberen feküdtem az ágyamban. Kezeim a fejemet támasztották, és bámultam előre. Szobám ajtaja nyitva volt, mivel még mindig anyura vártam. Világított már egy jó ideje a villany, melyet nem értettem. Anya sosem szokott hajnalokig lent lenni, hacsak nem Robbal tévéznek, de akkor sem megy premier plánba az összes villany. 
Erőt vettem magamon, és elhagytam meleg ágyam. Lassú léptekkel indultam el, mivel nem kergetett semmi és senki. Halk beszéd hallatszott majd csend, és megint anya beszélt. 
- Drágám, ne sírj! - mondta, arcán fájdalmas mosoly húzódott - Nem, dehogy. Miért haragudna rád? Esetleg magára, de rád egy percig sem tudna! 
Minden bizonnyal anya észrevett, de nem adott nekem nagyobb figyelmet. 
- Szeretnél vele beszélni? Persze, megértem, buta kérdés volt. Sajnálom. Szerintem igen, viszont ha változna valami, értelemszerű hogy értesítelek. Nem tartottál fel, drágám, dehogy. Sőt, örülök neki, hogy engem találtál meg! Természetesen kettőnk közt marad. Menj, feküdj le, jót fog tenni! Nagyon szívesen, édesem. Jó éjszakát, és ne tessék sírni! - anya kuncogott, és bár tudtam kivel beszél, közelebb mentem hozzá.
Hallottam, amint Ő is furcsa hangot adva halkan nevet, majd rekedt, még is bársonyos hangján elmondja anyunak, hogy szereti és hogy jó éjt kíván. Összetört a szívem akkor. De tényleg. Úgy éreztem, hogy mentem elsírom magam. Annyira hiányzott mellőlem, és a tudat, hogy messze van tőlem, és még haragszik is, igazán elszomorított. Öklömre támaszkodtam, miután leültem, és ujjam harapdáltam. Tekintetem kezdett homályosodni, de erősnek kellett maradnom. Akaratlanul cseppent ki az első könnycsepp, majd ért földet a padlón. 
- Harry - suttogta anya. 
Felakartam rá nézni. Persze, hogy felakartam. De nem ment. Valamiért nem akartam, hogy lássa a tekintetem. Talán mert túl sokat tudott volna belőle kiolvasni, nem tudom. 
- Maga alatt van.
Fogalmam nem volt, mit mondhatnék. Anya immáron mellettem állt, csupasz hátamat simogatta. Felkeltem a helyemről, és szinte a nyakába zuhantam. Utálom a tudatot, hogy a családom tagjaival beszélt a mai nap folyamán, velem pedig nem. Bár ez javarészt az én hibám. 
- Annyira fasz voltam! Azt mondtam neki, hogy szakítania kellett volna velem! Miért kellett kinyitnom a számat? Így vesztettem el akkor is. Csakis a saját hülyeségem miatt.
- Kicsim. Mindketten külön-külön munkaágban dolgoztok. Roppant nehéz beosztanotok az időtöket. Természetes, hogy vannak köztetek konfliktusok.
- De ilyen sűrűn? - nevettem erőltetetten.
- Mikor kaptatok össze utoljára? Úgy értem, ez előtt.
- Hát. Mielőtt elment az előtt pár nappal.
- De megbeszéltétek. És ezek a veszekedések csupán azért keletkeznek, mert túlnyomás van rajtatok, amit egymáson éltek ki, veszekedés formájában. Emlékszel, hogy X-Factor alatt mennyiszer hívtál fel amiatt, mert összekaptatok a fiúkkal? Akkor például rengeteg mindent kellett tennetek-vennetek. Össze szokni öt teljesen idegen srácnak, nem a legegyszerűbb. Főleg, hogyha élő showban nyomatják, és meg kell találniuk az összhangot.
- Miről beszéltetek?
- Bár hallottad, megígértem neki, hogy kettőnk közt marad. Sajnálom, Harry. Tudom a fiam vagy, és a barátnődről van szó, de különleges kapcsolatot alakított ki velem, amiért igazán hálás vagyok neki. Tudod nagyon jól, hogy régóta nem volt olyan barátnőd, aki normálisan tudott volna velem elbeszélgetni. Nos, Stella úgy látszik kivétel, és megbízik bennem. Nem szeretném, hogy csalódjon, vagy bármi.
- Esetleg nem említette, hogy mikor jön haza?
- Külön megkért erre is, hogy ne mondjam el neked. Nem szeretné, ha tudnád.
- Miért? Nem követtem el semmit annak érdekében, hogy ennyire pipa legyen rám. Nem csaltam meg, nem kerültem címlapra sem. Sőt, még romlott is az állapotom.
- Bevetted a gyógyszert, amit felvittem a szobádba?
- Igen - válaszoltam - De még mindig nem értem, miért titkolózik ennyire. Ha tudnád, mennyiszer megbántam amiket mondtam neki! Jó ég!
- Ezzel én nem tudok semmit kezdeni. És mint nő, jól tudom, hogyha ennyit mondanának nekem, én sem bocsátanék meg egy könnyen. Na meg mindketten tudjuk, hogy Stella mennyire makacs. Ez az, amiben nagyon hasonlítotok. És a ragaszkodásotok. Megcsaltad, még is adott második esélyt. Az esetek többségében, a lány mindig messziről kerüli a srácot, aki megcsalta, vagy fordítva. Erre ti? Együtt vagytok, és most, hogy egy kisebb veszekedés újra beköszöntött nálatok, már úgy hiszitek ezzel mindennek vége.
- Tudod anya - szipogtam, miután újra helyet foglaltam a széken - Neked mindig mindenre van valami válaszod, és ez engem őszintén megmondom, néha a falra kerget. Olyan szinten dühbe tudok gurulni mostanában attól, ha valaki meg akarja nekem mondani a frankót.
- Ezzel nincs semmi baj. Ideje lenne felmenni, nem gondolod? Neked is aludnod kellene. Pizsama felsőt meg tessék felvenni, hogy ki izzadj, nyakig betakarózni és ablakot bezárni!
- Oké - feleltem és szemeim forgattam egyszerre. Annyira gondoskodik rólam, mikor hazajövök, hogy néha már alig várom, hogy visszamehessek Londonba.

***

Egyszerűen nem jött álom a szememre. A zene hallgatás sem jött be, egyszerűen nem kötött le, ideges lettem tőle. Twitteren is jártam, ahol szint úgy csak felbosszantottam magam. ,,Reggel" öt óra fele majd nem sikerült elaludnom, de amint ez megtörtént hangos ajtó csapódás jelezte, hogy valaki elhagyta a házat. Minden bizonnyal Rob, hiszen ma dolgozik, vagy mi. Átfordultam a másik oldalamra, ahol pihent egy eléggé régi plüss állat, mely anno mindig segített elaludni. Elkeseredettségemben magamhoz vettem, szorosan öleltem, és azt képzeltem, Stella mellettem fekszik. Erőszakosan hunytam le a szemeim, egy jobb helyre képzeltem magam, ahol minden tökéletes, és úgy van, ahogy azt én szeretném. Néhány perc elteltével a plüsskutya bevált, szemeim maguktól csukódtak le és merültem el álmaim sokaságában. 
Álmodtam vagy sem, fogalmam nincs. Finoman cirógató ujjakat éreztem karomon fel és le cikázni. Mosoly terült el arcomon, testemet libabőr burkolta. Halk kuncogás volt a válasz reakciómra, és mindennél jobban kiszerettem volna nyitni szemeim, hogy megtudjam ki mosolyom oka. Viszont féltem. Féltem, mert mi van, hogyha álmodtam mindet? És ha kinyitom a szemeim, nem látok mást mint a nagy semmit konkrétan? Aztán egy édes csók az arcomon még több vibrálást és libabőrt küldött végig testemen. Takaró fedte be testem, miután felemelkedett az ágyról látogatóm. Ajtó nyitódás majd csukódás adta tudtomra, hogy újra egyedül maradtam. 
De az arcomon hagyott csók helye, még mindig izzott. 
Jó pár órával később keltem fel, újra. Nyakamig volt felhúzva a takaróm, melyen plusz két pléd kapott helyet s én még is vacogtam. Tüsszentésem biztosan felrázta a házat, az utána lévő trombitálásomról nem is beszélve. Szemeim megdörzsöltem, ezzel megpróbálva kiirtani az álmot szemeimből. Feljebb toltam magam az ágyon, magammal rántva meleget adó paplanjaim, és miután megszereztem telefonom a mellettem lévő komódról, magamhoz vettem a kutyámat. Átöleltem, majd az üzeneteket kezdtem el olvasgatni, amiket kaptam. Vagy öt érkezett Tomtól, miket kapásból ki is töröltem. Nem volt kedvem hozzá, bár ezt a tegnapi nap folyamán eléggé a fülébe rágtam. Úgy látszik, semmi értelme nem volt, süket fülekre találtam. Kíváncsian nyitottam meg a Nialltől érkezett SMS-t. Hogy létem felől érdeklődött és azt is megírta reméli, hogy nem tettem kárt sem magamban sem senki másban. Visszapötyögtem neki válaszom, majd szinte azonnal el is tettem a telefont. Majd szétkürtöli a fiúk között, hogy mi van velem, jelenleg ahhoz sincs kedvem, hogy rendbe tegyem magam, és megnézzem, mi ez a hangzavar oda lent. 

2014. április 21., hétfő

88. "Már régóta nem érdekel, hogy mit mondok, mikor veled beszélek."

Hello, Darlin's! 

Őszintén le vagyok lombozódva. Az utolsó két részhez, egyetlen egy komment sem érkezett. Kérdem én, maradt még olvasóm? Nekem azzal sem lenne bajom, ha nem, mert leginkább már csak magamnak írok, de eléggé kellemetlen elnézni, hogy 79 olvasóból - ami múltkor, még 80 volt ugyebár... - egy sem képes írni. A történet elején, rengetegen voltatok, most pedig teljesen megcsappantunk. Az kell, hogy megint késsek heteket, és novellákat írjak a fejezetek elejére csak hogy felkeltsem az érdeklődéseteket? Tényleg tehetetlen vagyok, mert így, vélemények nélkül úgy érzem, hogy valamit rosszul csinálok, és az, hogy egyel lecsökkent az olvasók száma, csupán ezt bizonyítja. 
Anyways. 
Itt lenne a 88. fejezet, mely után tervezek még kettőt, azaz 89 és 90. Arra jutottam, hogy nem húzom tovább a sztorit, így a 90. után, betennék a epilógust. Egy alig van érdeklődő. Kettő a történet már régóta a vége felé húz. És három ha ez a történet a végére ér, több időm jut a másikakra. Persze, ezt is örömmel írom, úgy gondolom már ideje lenne lezárni. Azért még is csak van egy éves már. Hogy befejezzem a hadoválást mindenféléről, csendben megjegyzem, még nem végleges a döntésem, bár eddig nagyon úgy fest. Mindegyis. Jó olvasást mindenkinek és élvezzétek ki szünetetek utolsó napját! :) xX


Ledöbbentett, mikor kiejtette a száján a szakítás szót. Állam a padlót súrolta, a szívem ezerrel dübörgött a mellkasomban míg tenyereim izzadtak. Sírva rohantam volna el a képernyő elől, de uralkodtam magamon! ~ Stella Winter

.:: Harry szemszöge ::.

Három hete, folyamatosan próbálunk, és próbálunk. Szinte alig van időnk arra, hogy levegőt vegyünk. Mivel a Take Me Home turnénk nem éppen úgy alakult, ahogy azt mi szerettük volna, emiatt gőzerővel azon vagyunk, hogy idén ne okozzunk csalódást a rajongóknak. Ugyan negatív visszajelzés nem érkezett, tudja mindenki, hogy eléggé puhány volt az előző év, és az idei eleje. Jelenlegi munkálataink, egyik videoklipünk körül forognak, mely nem más lesz, mint a You and I. Szerintem mindegyikünk nevében kijelenthetem, hogy egyik nagy kedvencünk. Ez idő alatt, természetesen minden szabad időmben azon vagyok, hogy Stellel tartsam a kapcsolatot, mely eléggé nehezen megy, hiszen neki is folyamatosan dolga van. Leginkább esti órákban tudunk beszélni, persze van, amikor az összes fiú a kamera elé tódul és mindenki beszél barátnőmmel, kivéve engem. Mondjuk felesleges emiatt aggódnom, mert van időnk bepótolni, de az őszintét megvallva, szerintem rongálja a kapcsolatunkat a távolság. Sokak mondják, hogy ez inkább erősíti a két ember közt kialakult viszonyt, én úgy vagyok vele, hogy majd belepusztulok. Nagyon sokáig össze voltunk zárva, így most, hogy Ő neki el kellett mennie, egyedül érzem magam.
Akárcsak az elmúlt napokban, ma is dermesztően hideg van. Egy szál, vékony pulóverben az ember, pedig meg fagy. Különböző részleteket veszünk fel a kliphez, és természetesen nekünk is a legszelesebb napokat kellett kijelölni arra, hogy énekelgessünk majdnem hogy egy lenge felsőben.
Vacogtam a hidegtől. Fogaim össze-össze koccantak, végtagjaim remegtek. Teljesen átjárta testemet a hideg levegő, szinte bele furakodott csontjaimba is. Ugyan kaptunk melegítőtáskákat is, vagy miket, nem nagyon használt nálam, hiszen majdnem hogy teljesen kihűltem.
- Hazz, minden oké? - Niall hangja mintha kissé kétségbeesetten hangzott volna. Nem tudtam rá összpontosítani. Lábaim hirtelen adták fel a szolgálatot, így egy kellemes találkozóban lehetett szerencsém a földdel - Styles, mi van? - mellém futott, bár ekkor már a mellettem lévő padon könyököltem. Nem éreztem testem, amit levegőt kifújtam, az is hideg volt. Nincs mese, kihűltem - Preston, gyerünk, hozz neki valamit!
Lassan segített felállni Niall, így már lábaimon voltam. Erőm teljesen elhagyott, így rá kellett támaszkodnom.
- Tessék, ezt tegyétek rá. Lou mindjárt hoz forró teát, csak a kocsiban hagyta.
Egy hatalmas tüsszentés után, szorosan Niallerhez bújtam, hátha feltud melegíteni, legalább addig, míg meg nem jön az a meleg ital. Nevetett, mikor cselekedtem, de átölelt. Feladták rám a kabátom, melyre még került vagy három kötött pléd. Nem messze felfedeztem Lou szőke, szinte már fehér haját, amint kikandikálnak tincsei sapkája alól.
- Nagy mázlidnak kell lennie, hogy nem fázz most meg - mondta komolyan szőke hajú barátom, és mikor már válaszolni szerettem volna, megérkezett körünkbe Lou is.
- Tudtam, hogy te leszel az egyetlen, aki ennyire felelőtlen.
- N-nem vagyok f-felelőtlen! - makacskodtam - Csupán n-nem gondoltam, hogy ennyire hideg lesz. Nem n-nagyon éreztem e-ennek súlyát. M-meg amúgy is, B-ben ötlete volt, hogy vegyem l-le a kab-kabátot.
- Oké, kuss, idd ezt meg! - nyomta kezembe a termosz kupakját, melyben gőzölgött a forró ital - Ha most megfáztál, remélem tudod, hogy nagy ívben eltiltalak Luxtól.
- Azért nem v-vagyok akkora hülye, h-hogy ezek u-után, még a közelébe m-menjek.
Miután egy jó kis jelenetet rendeztem, úgy döntöttünk, mára ennyi volt a felvételből. Úton voltunk a közös ház felé, hiszen a mai napon Stellnek valami bejelentése van. Mindannyiunkat meglepett, mikor közölte velünk, az utolsó beszélgetésünkkor, de ugyan olyan nagy kíváncsisággal várjuk, mit szeretne megosztani. Persze, mindenek előtt, engem betuszkoltak a fürdőbe, ahol egy forró vízzel teli kád várt rám. Szaunázásom után, jó testvérekként felöltöztettek, és nyakig betakartak amint helyet foglaltam a kanapén. Liam apáskodóan indult a konyha felé, hogy újabb adag teát készítsen, míg a többiek bekapcsolták a tévén a skypeot. Nem igazán volt még időnk használni, így egy kis időt igénybe vett, de végülis minden simán ment. Pár perc elteltével, már egymás mellett ültünk a kanapén, várva arra, hogy megjelenjen a képernyőt Stella.
Egyszerre kiáltott fel az összes srác, különböző neveket kiejtve, mikor társalgópartnerünk láthatóvá vált.
- Srácok, nyugalom - nevetett édesen, bennem pedig minden érzelem életre kelt. Lehet, hogy tegnap is beszéltünk, még is öröm volt hallgatni, és látni.
- Tegnap, még nem itt beszéltünk! - miután Niall felfedezte a különbséget, mindannyian megvizsgáltuk, és valóban így volt.
- Tegnap bent voltam, ma meg kint vagyok.
- Miért változtatsz mindig helyszínt, mikor beszélgetünk?
- Miért lélegzel? - kérdezte szélesen vigyorogva. Niall felsóhajtott.
- Inkább mutasd meg a kilátást! - lelkesedett Zayn mellettem - Ott most este van, nem?
- Ja.
Rövid válasza után, megfordította a gépet, így ráláttunk lábaira valamint a házakra, amik messzebb voltak. Nekem lábai, még is jobban felkeltették a figyelmem.
- Ah, alig várom, hogy mi is menjünk! - folytatta Malik. Egyetértően hümmögtem, mely inkább krákogásnak felelt meg.
- Imádok esténként itt ülni, és csak bámulni ki az életemből - mesélte, miközben visszafordította a kamerát, így újra őt láthattuk.
- Milyenek az edzések? Daniellel találkoztál? - Liam utolsó kérdése hallatán, hirtelen megfagyott a levegő. Elképedve pillantottam felé, akárcsak mindenki más. Komolyan Danielle felől érdeklődött az előbb?
- Mi van, Payno. Csak nem érdekel, hogy mit csinál az ex csajod?
- Tulajdonképpen azt teszem. Barátok maradtunk, így hát meg szabad kérdeznem, nem?
- Ez esetben nem tudom. Danielle már eléggé régóta nem jár velem egy edzésre. Külön táncol, az Ő korosztályával.
- Értem - hangja, mintha kissé lehangolt lett volna, ebben egyikünk sem volt biztos. Niall tulajdonképpen, még mindig nagyra nyílt szemekkel vizslatta Liamet - Hogy tetszik neked New York? Maradnál tovább, vagy már húz haza a hiányunk?
- Őszintén imádok itt lenni. Nagy a forgalom, ami például ma is felbaszott, mert totyogtak előttem, de ettől függetlenül imádom tényleg. Be kell valljam, sokkal másabb úgy edzeni, hogy nem én pofázok végig mit tudom én mennyi órát, hanem más. Talán még keményebb is. Profik vannak erre fele. Nap mint nap, ahogy említettem, alig várjuk, hogy újra aludhassunk.
- Még mindig nem fotóztad le az MSG-t - morogta Niall, bár hangjában felfedezhető volt a játékosság.
- Sajnálom, Szöszi, de rengeteg dolgom van. Most fürödtem le, és amint kiértem, már hívtatok. Mi jót csináltatok ma?
- Elkezdtük felvenni a legújabb részeket a videoklipünkbe! - mesélte izgatottan Louis.
- Melyikbe is pontosan?
- You and I. Aztán Harry-baby hozta a formáját, és haza kellett jönnünk.
- Igen, vele már szemezek a beszélgetés eleje óta. Mi a szart csináltál, hogy így be vagy bugyolálva?
- Hagyd. Beszélni sem tud - röhögött ki kedvesen Niall, mire bemutattam neki vigyorogva - Ott didergett, sőt, még ölelgetett is. Amit Lou hozott magának teát, azt Hazz itta meg. Teljesen átfagyott, mivel egy szál felsőben szexizett.
- Ben mondta, hogy vegyem le a kabátot.
- Igen, amíg felvesszük azt a részt. Aztán nem vetted vissza, mint mi - szemeim forgattam. Igaza volt, de azért ennyire ne legyen okos.
- Nem lepődtem meg. Viszont amint elnézem, a srácok viselik a gondod.
- Mikor jössz haza? - kérdeztem rekedten. A nyelés is nehezen ment, a beszéd meg még annál is rosszabbul, de muszáj volt megerőltetnem magam.
- Elvileg kapunk majd egy hét szünetet. Aztán akkor valamelyik nap. Nem tudom.
- Egy hétig maradsz csak? - kérdezte meglepődve Zayn - Azt hittem, ez csak egy párnapos kis valami.
- Nem - mosolyogva rázta meg fejét. Nagy levegőt, vett, mintha valami nagy bejelentésre készülne, és folytatta - Ha Kristennek tetszik a munka, amit itt csinálunk, akkor marasztal minket.
- Ez mit jelent?
- Személyesen akartam elmondani, de akkor lássunk neki most. Már mondtam, hogy itt csak profi táncosok vannak. Ha valakit felkérnek Ők, akkor valamit nagyon jól csinálnak. Mi belekerültünk ebbe az egészbe. Ha ebből most bármelyikünk is visszalépne, az egész csapatot hátráltatná abban, hogy részt vegyen az edzéseken. Tehát, ha az egyik ugrik, a többinek is kell. Én sem tudtam, hogy ezek a kikötések. Úgy voltam vele, és a csapat is, hogy kipróbáljuk, megnézzük, milyen lesz. Ha tetszik maradunk, ha nem, akkor értelemszerűen nem. Bejött mindannyiunknak, sőt, egy volt táncostársam is velük táncol. Mikor megtudtuk, úgy gondoltuk, a csapat újra meglesz, akárcsak régen. De nem. Ő kilépett, és csatlakozott a profikhoz. Kaylin borzalmasan jó táncos volt, és ezt megbecsülték itt. Kicsiket tanít, mivel még Ő maga is próbákra jár, és bár fáj kimondani, sokkal több mindent ér el itt, mint Londonban. Sokan mondják, hogy Londonban rengeteg esélyed van a jövődre nézve. Ez talán az olyanoknak, mint én, jól jön. De be kell látnotok, hogy ti is folyamatosan Anglia területén kívül mozogtok, ha turnétok van, ha nincs. Mindegyikőtökről láttam olyan képet, hogy van L.A.-ben, vagy Ausztráliában sütteti magát, egyedül, családostul vagy barátnővel. Ezért még számolunk amúgy, ha haza mentem, mert egyikőtök sem volt képes képet küldeni, vagy beszámolni arról, hogy milyen volt. Szóval. Rövidre fogva a szót, sokáig maradok, miután haza mentem, majd visszajöttem. Nem mondom, hogy egész életemben itt maradok, de egy jó három-négy hónapot le kell húznom itt, hogy visszamehessünk a csapattal, és folytathassuk, amit félben hagytunk.
- Miért kell? Senki nem kötelez titeket, nem?
- Zayn... meg kell értened, hogy csak így van értelme ennek az egésznek. Nagy embereknek számítunk itt, hiszen szinte minden versenyt mi nyerünk. Gondolom ez már alapból nagyon sokat dob a megjelenésünkön.
- Miért nem a profik jönnek ide?
- Azért, mert itt a béka feneke alatt lennének. Semmit nem érnének. Láttál már edzeni, nem igaz? Láttad, hogy én tartottam az edzést, és nem tanár. Na, itt, hogyha nem tanár tartja az edzést, akkor bajok vannak. Tehát ezt meg sem említettük. Mikor kérdezték, hogy tanulunk, felhoztam Daniellet, mert Ő már tanárnak számít. Viszont ebbe nem szeretnék most belemenni. Dolgozzátok fel, ha szeretnétek, még úgy is beszélünk erről, ha haza mentem. Ami még nem tudom mikor lesz. Sok minden változhat addig, lehet azt az egy hetet sem kapjuk meg.
- Na, gyönyörű - morogtam.
Örültem a sikerének, mert mindig azt teszem. Tudom, hogy ez minden, amit szeret csinálni a szabad idejében. De mikor azt mondta, hogy hónapokig lesz távol, szörnyű érzés gyülekezett bennem. Belegondolni abba, hogy hónapokig nem látom, szerintem borzalmasabb lenne, mint a szagom, ha egy hétig nem fürödnék.
- Tessék, ezért nem akartam felhozni. Úgy gondoltam, ha személyesen beszéljük meg, megértőbbek lesztek.
- Mi egészen megértőek vagyunk veled, Stell. Csak gondolhattál volna erre még az előtt, hogy elmész. Például szakíthattunk volna, hogy kevésbé legyen fájdalmas majd hallgatni, mikor ezeket mondod. Nem vagyok egy olyan srác, aki könnyen belemegy a távkapcsolatba.
Meggondolatlanul böktem ki a szavakat, melyek már nyelvem hegyén ugrándoztak.
- Oh, szóval szakítanom kellett volna veled azért, mert eljöttem Londonból? És hogy nem vagy egy olyan srác, aki könnyen bele megy a távkapcsolatba? Akkor nekem még is mit kellett volna mondanom ,mikor te elmentél turnéra? Miért nem szakítottál velem? Néha fogalmam nincs, hogy mi történik veled. Egyik pillanatban, még legszívesebben elsírnám magam, mert nem bírok tovább nélküled, nélkületek itt maradni, aztán hozod a paraszt formádat, és ez mind eltűnik belőlem. Bukó paraszt vagy, Harry. Vésd jól az eszedbe. És mikor kamerázunk, nem szeretném, hogy ott legyél a fiúkkal. Nem tudsz normálisan beszélgetni. Őszintén már vártam, hogy mikor mondasz valami bántót. Sajnálom, srácok. Szerintem megyek aludni, mert későre jár, reggel pedig korán kelek. Majd még beszélünk, mielőtt haza megyek. Legyetek jók, és jó éjszakát! - mosolyogva integetett a kamerába, majd egy csókot küldött felénk. Ezek után, a képernyő elsötétült, bennem pedig összetört valami.
- Fogalmam nincs, mi van veled. Hogy mi történt ilyen gyorsan. Gondolom sejted, hogy most berágott rád, elég rendesen.
Megvártam, amíg Zayn elmondja amit akar, mert a srácok előtt, azért nem akartam még nagyobb jelenetet rendezni. Ezek után levágtam magamról az összes mindent, amit rám terítettek, és mint egy kis fiú, aki nem kapta meg amit akart, felcaplattam a lépcsőn, egészen a szobámig, melynek ajtaját erőből becsaptam.
Hogy lehettem ekkora szemétláda, azt nem tudom. Egyszerűen rosszul éreztem magam, mert... őszintén nem tudom, miért. A hiány, amit érzek, szinte fájdalmas. Esténként kényszerítenem kell magam, hogy letudjak feküdni, és aludni. Reggelente úgyszintén kényszerítenem kell magam arra, hogy felkeljek és túl tegyem magam azon a napon. Vannak pillanataim, mikor elfeledkezem arról, hogy Stella messze van, és csak nevetek a srácokkal, de mindig van valami, ami eszembe juttatja, hogy ez nem így van. Azt hiszem, minél előbb látnom kell, mert már nem bírok magammal. Talán majd ez az érzés, ami bennem van ilyenkor fog eltaszítani Stellától, és a tőle kapott szeretettől?

***

Utolsó forgatási nap volt, így miután mindent befejeztünk, azon voltam, hogy minél hamarabb haza mehessek, Holmes Chapelbe. Megbeszéltem anyuval, hogy haza megyek pár hétre. Beszélnem kell vele egy pár dologról, na meg régen voltam otthon.
Úton voltam már egy jó ideje, mikor telefonhívást kaptam. Ügyelve arra, hogy ne okozzak se balesetet, se semmit elhúztam a telefonképernyőjén a zöld gombot majd visszatettem a telefontartóba, ami tulajdonképpen a középső légkondihoz van szerelve.
- Mi olyan rettentően fontos, Tom?
Igen, az óta a nap óta, még mindig Ő a menedzsmentünk, bár elmondása szerint, már Ő is gondolkodott azon, hogy lemondd rólunk, nem tette meg. Talán belátta, hogy velünk több pénzt kereshet, mint jelenleg bármelyik más bandával.
- Hallottam, haza utazol.
- Jól hallottad. Emiatt hívtál? Mert a szünetem alatt, nem akarok senkivel beszélni. Legfőképpen nem munkáról.
- Csak tudatni szeretném veled, hogy nem sokára indul a turné, el kellene kezdeni próbálni.
- Úgy gondolom, nem értetted meg, mit mondtam. Nem. Akarok. A. Munkáról. Beszélni. Szünetem van, értsd meg, hűtsd le magad. Vegyél ki néhány szabadnapot, és ennyi.
- Oh, már meg van a szabadságom időpontja.
- Remek. Mire akartál akkor kilyukadni?
- Elvagytok tűnve a médiából, Harry.
- Sajnálom ez van. A klip és a következő turné dob a nevünkön. Vagy talán nem kapsz elég pénzt? Ez az, ami böki a csőröd? Dolgozz meg érte.
- Jól vigyázz, mit mondasz, haver.
- Egy nem vagyunk haverok. Kettő már régóta nem érdekel, hogy mit mondok, mikor veled beszélek. Akárcsak említettem vagy tízszer, utaznék haza, a családomhoz. Hálás lennék, ha nem a telefonon lógnál, és hívogatnál. További kellemes napot, Thomas.
Vigyorom körbe ölelte arcomat. De koránt sem az a boldog, ami amúgy szokott ajkaimon húzódni. Ez volt inkább gúnyos amiatt, mert Tom akart még valamit tőlem, de én egyszerűen kinyomtam. Nem kell, hogy elrontsa a kedvem, el van az már eléggé. Zenét kapcsoltam azért, hogy legalább ez segítsen kiűzni a gondolatokat a fejemből, ha másképp már nem megy. Dúdolgattam a dalokat, amiket ismertem, és eléggé sok olyan volt. Fél óra elteltével egy ismerős pékség mellett hajtottam el. Meggondolva magam, megközelítettem a kis bolt parkolóját, hogy éhségem tompítsam. Régi ismerősként léptem át a küszöböt, amint kinyitottam az ajtót. A csengő természetesen még mindig ott volt, és csilingelt, amint beértem.
- Jó napot! - köszöntem jókedvűen. Mosolyom koránt sem volt hamis ettől a perctől fogva, hiszen oda értem, ahonnan indultam - Van itt valaki?
- Harry, drágám! - idős asszony volt, kitől érkezett a hang, és vigyorom csak szélesedett. Lövésem sincs, honnan vette, hogy én jöttem meg. Talán a hangom árult el, nem tudom - Hát szervusz, drága Harrykém!
- Barbara! - elvigyorodtam. Fogaim megvillantak mosolyom közben, karjaim tágasra nyitottam hogy minden idők egyik legjobb pótmamája kapjon helyet szoros ölelésemben - Hogy megy a bolt?
- Oh, drágám, rengetegen hiányolnak téged a pult mögül! Nap mint nap hallgatom, amint arról beszélnek a lányok-fiúk, milyen jó lenne, ha visszajönnél és itt dolgoznál.
- Valóban? - kuncogtam - Jó ilyen híreket hallani. Nekem is rettentően hiányzik az ittlét. Mikor még a legnagyobb gondom az volt, hogy odaégett a kenyér vagy a zsemle.
- Csak nincs valami gond oda át, Londonban?
- Londonnal nincs semmi gond, imádom, tudod, hogy mindig is elszerettem volna oda jutni, és ott élni. A baj a szerelmi életemmel kezdődik.
- Ha szeretnéd, igényt tartok arra, hogy meghallgatlak. Bízom benne, nem felejtetted el.
- Természetesen nem. Viszont ma már nem szeretnék zavarni, ahogy elnézem, te is indulni készültél.
- Igen-igen. Záróra van, tudod, vasárnap még mindig előbb zárunk. Megbocsátasz egy pillanatra, amíg elintézem ezt a telefon hívást? - kérdése után, szinte azonnal felvette a telefont, így nem volt időm válaszolni.
Körbe járattam tekintetem a helyiségen, és semmit nem változott. Talán a nevem került ki oldalra, egy kis képpel, mert a nagyot, ami a pult mögötti falon volt, leszedték, és normálisat tettek fel. Nem mondom, egy kicsit megsértette az egómat, de elfogadtam, hiszen oldalt ott szerepeltem.
- Harry, nagy kérés lenne, hogyha haza fuvaroznál? - kérdezte Barbara, így tekintetem rá vezettem - Ha úgy van, ki is fizetem az utat.
- Persze, szívesen. A költség miatt ne aggódjon.
- Mindenképpen szeretnélek kiengesztelni a meglátogatás és a segítség miatt! Ragaszkodom hozzá, hogyha nem engeded meg a pénzt, legalább valami péksüteményt vigyél.
- Amennyit szeretnék? - kérdeztem gyermekies örömmel hangomban. Ez azt hiszem, belém vésődött. Anno is így kunyiztam munka után kaját magamnak.
- Amennyit szeretnél. De sebtében! - bólintottam, és már a pult mögött is voltam, hogy megtöltsem a kezembe lévő zacskót.
Mindazok ellenére, hogy nem kellett volna érte fizetnem, oda csúsztattam egy tíz fontost a pénztárgéphez, jobban mondva alá. Barbara persze látta, hiszen amint felé fordultam, lemondóan ingatta fejét, nem hatott meg. Ha becsórtam nem kevés mennyiségű süteményt, valahogy meg kell hálálnom neki. Mielőtt még elindulhattam volna haza, átbeszéltem vele, hogy egyik nap szeretnék bemenni, és dolgozni egy kicsit. Örömmel fogadta el lelkesedésem, és azt mondta, még átbeszéljük. Persze jó magamat ismerve, lehet hogy beállítok a nap közepén, hogy már pedig dolgozni akarok, és akkor aztán mindenki tudja, hogy nem lehet lelőni. 

2014. április 12., szombat

87. "Elárulnád, miért van a brokkolin szem?"

Hello, girlies. :) 

Itt is lenne a folytatás, amivel kicsit elkéstem, de igyekeztem! :D Nem tudok, mit fűzni hozzá, csupán annyit, hogy az egész Harry szemszögéből van! Remélem, ez nem okoz gondot, de valahogy egyszerűbbnek tűnt az Ő szemszögét megírni! :) Jó olvasást mindenkinek, és mint említettem; Kellemes szünetelést Mindenkinek! :) xX


Sosem gondoltam volna, hogy ennyire ragaszkodó egy típus, pedig ismerem már egy jó ideje, és tapasztaltam is, hogy mire képes. ~ Stella Winter 

.:: Harry szemszöge ::.

Furcsa fintor játszadozott arcomon, mikor eljutott a tudatomig, hogy mi is a harci helyzet. Rosszul éreztem magam, mert huzamosabb ideig távol lesz tőlem, viszont örültem is, mert minden vágya az volt, hogy eljusson különböző kurzusokra - azt hiszem, ez az az izé, amire most is megy -, és most, hogy sikerült neki, nem állhatok az útjába.
- Hisz... hisz ez csodálatos hír, Nyuszifül! - dadogtam kissé megkésve. Mosolyt erőltettem magamra, hogy ne csak bamba arcom láthassa.
- Tudom, hogy nem örülsz neki - fújtatott - Szóval, kérlek, ne is erőltesd e miatt magad. Csak mondd meg, hogy nem tetszik, és ennyi.
Szemeim elnyíltak.
- Édes, hogy mondhatsz ilyet? Nagyon is örülök neked, csupán már most tudom, hogy borzalmasan hiányozni fogsz! - ésszerű válaszom után, ölelésbe vontam. Figyelmem nem tudta elkerülni teste minimális remegése - Akkor holnap indulsz..
- Ha tehetném, maradnék. Csak azt bánom, hogy sok minden múlik ezen az egészen.
- Ne törd magad ezen, mert elfogadom. Kötnek a szabályok, szerződések és miegymás. Pontosan tudom, milyen helyzetben vagy. Csupán annyit kérek, hogy a holnapi napot töltsd velem, amíg el nem mész, mert úgy gondolom, a mai napot a többiekkel szeretnéd tölteni.
Hümmögött, és bólogatott válaszul. Ebből már tudtam, hogy teljesen magába lesz fordulva, más szóval bezakkan majd. Elhúzódott mellkasomtól, ezzel láttatni engedte könnyes tekintetét. Pár könnycsepp lassan folyt le kerekded arcán, végig ajkain majd kettőnk közé csöppent. Végig követtem tekintetemmel, amint elér végleges célpontjáig, és újra ránéztem. Akarva-akaratlanul is elmosolyodtam, féloldalasan már csak azért is, mert tudtam, hogy imádja - és e mögött ténylegesen nincs semmi egoizmuság, vagy egyéb - és bár legfőbb oka az volt, mert rettentően édesnek találtam aggódó szempárját, nem jegyeztem meg semmit. Finoman csúsztattam kezeim nyaka két oldalára, ezzel együtt egy lágy csókba húzva őt. Vártam, hogy életképessége felszínre törjön, és mikor ez megtörtént, ajkaink tökéletesen simultak egymásnak, összeillettek mint két puzzle darab. Még egy ilyen sablonos kifejezést, mint ez, régen mondtam - jegyezte meg a tudatalattim. Lassan, pihegve elhúzódott tőlem hogy szemeimbe nézhessen. Halványan elmosolyodott, mielőtt újra megcsókolt volna.

***

Grillezésünk után, úgy döntöttünk, filmet nézünk, melyben mindenki azonnal benne volt. Bevezetésként, úgy gondoltuk, a TED tökéletes lesz. Tetőfokára hágott a hangulatunk, ami igazán meglepő volt Stella sokkoló-nem sokkoló bejelentése után. Leginkább Zaynen látszott, hogy oda van e miatt az ötlet miatt, de mielőtt bármilyen féltékenység is eluralkodott volna rajtam, figyelmeztettem magam agyban, hogy felesleges. Zayn olyan, mint Louis, vagy akármelyik másik fiú. Tudom, hogyha bármelyik is többet érezne Stella iránt, elmondaná, hiszen mindent megbeszélünk. Nem mellesleg mostanában kezdte helyre rakni a Perrievel való kapcsolatát, szóval, teljesen felesleges volt ezen gondolkodom. 
- Ez állati volt! - örömtől csattant ki Louis, mikor vége lett a filmnek. Fültől-fülig érő mosollyal pattant fel a kanapéról, hogy kivehesse a lemezt, és egy másikat tegyen be.
- Ahogy mondod, Tommo - vigyorgott Niall, míg alátámasztotta Louis véleményét - Mikor jössz vissza, Stell? 
- Fogalmam nincs - sóhajtott fel elkeseredetten az említett lány - Szerinted, ha tudnám, nem mondanám el? Vicces vagy, Horan. Holnap amúgy elvihettek reptérre. Megköszönném. 
- Szerintem említened sem kellett volna, mert alap, hogy elvisszük a sejhajod, baby - kacéran kacsintott Louis barátnőmre, ki megjátszva zavartságát legyezte magát jobb kezével.
- Nem is tudom, mit vártam úriemberektől - kacagott - Ne, Louis. Kérlek, csak ezt a filmet ne! - komolyodott el hirtelen, és felállt. Tekintetem a képernyőre vezettem, amin a Bűnözők éjszakája felirat jelent meg. 
- Beszari vagy? - cinkelte. 
- És akkor mi van? Nem lehet mindenki olyan, mint te. Most szépen kiveszed, mert különben nagyon csúnyán összeveszek veled, és nem köszönök el holnap. 
- Nem elég kemény az érv, ami miatt ki kellene vennem. 
- Ember, ezt a filmet, egyszer láttam, egyedül - mondta Niall - Brutális. Szerintem igaza van Stellnek. Én sem akarom látni megint. 
- Eh, ne legyetek már ilyen puhányok! Ez csak egy film! 
- És ha kajak így lesz 2022-ben, Amerikában?! És Harry ott lesz?! És lelövik? 
- Sh, Niall! Ne mondj ilyeneket, nem tudod mit hoz a jövő! - suttogta Stella, míg fejét rázta - És Harry nem lesz Amcsiban 2022-ben, mert velem lesz, remélhetőleg, és megy a gyerekéért. 
- Beszélgessünk inkább, jó? - dobta fel az ötletet Zayn, mi engem kissé meglepett. 
- Azt csináljuk, csak éppen egy filmről. 
- Louis, ha nem akarják megnézni, akkor egyezz bele. Te egy senki vagy, már bocsánat, ahhoz, hogy meg mondd, mi legyen a végleges döntés. Miért nem jó az, ha leülünk együtt, és beszélgetünk egyet mielőtt elmegy Winter? 
- Hát jó. De akkor meg kell ígérnie, hogy nem veszik össze velem.
- Mi lenne, ha nem nekem mondanád, hanem annak, akiről beszélünk?

***

Őszintén álmosan keltem fel másnap. Mosollyal az arcomon ugyan, de keserűen. Tudva, hogy ma elmegy Stella, fura érzéssel tölt el. Mindent bele kell adnom a mai nap, ha emlékezetessé szeretném tenni, mielőtt hosszabb időre elmegy. Oh, és ha tudná, hogy egy hétig még próbálunk, majd indul a turné... bár emiatt nem aggódom, hiszen Ő akkor New Yorkban lesz elvileg, és reményeim szerint mi is, bár ez nem száz százalék. 
Bal oldalamra fordultam, hol gyönyörű barátnőmmel találtam szembe magam. Meglepett, mikor nem mellkasomon találtam aludni, de még édesebb volt, ahogy egy plüss mackót ölelt, haja az arcába hullott, de jobb kezével szorosan fogta az enyémet. Visszafojtott levegővel figyeltem, amint nekem háttal fordul meg; ebben a pillanatban a mackó a földre zuhant, kezét kihúzta enyémből. Közel dobta magát a hasamhoz fenekével, és mikor érintette ágyékom mélyen ajkamba haraptam. Akarva akaratlanul elmosolyodtam, ahogy arra gondoltam, a filmezés és beszélgetés után, még egy esemény dús éjszakát tudhattunk magunk mögött. Lassú volt, és érzéki. Talán a tegnapi volt az egyik legjobb. Perverz gondolatok tömkelege borította el az agyam, kacér mosoly szökött ajkaimra. Kezem lassan húztam végig a takaró alatt formás combján. Libabőr fedte be testét, miután végig cirógattam. Hosszú, szőkés-barnás haját félre söpörtem, majd közel hajoltam kívánatos nyakához. Benedvesítettem ajkaim, és őszintén ott és akkor újból neki estem volna, de úgy istenigazából. Nem úgy, mint tegnap. Dehogy. Vadabbul, keményebben, még is szerelemmel telien. 
Úristen.
Néha komolyan megijedek egyes gondolataimtól. Bár ezeket mind Ő váltja ki belőlem, így már meg sem lepődöm. Óvatosan végigcsókoltam nyaka puha bőrét, egészen állkapcsáig. Halkan hümmögött, nyöszörgött, mely tudatosította bennem, hogy már közel sem alszik annyira mélyen, mint azt tette néhány perccel ezelőtt. Lassan haladtam arca felé, fel halántékáig, majd vissza le, végül alsó majd felső ajkát csókoltam végig. Imádtam minden egyes porcikáját és mikor nem volt mellettem, rosszul éreztem magam.
- Édesem - halkan becézgettem, ajkaim már füle mentén jártak.
Finoman fülcimpájába haraptam mely mellesleg egyik gyenge pontja volt. Tipikus lány volt ilyen téren. Jobb kezem hasára vezettem, hol az Ő jobbja helyezkedett, majd rákulcsoltam ujjaimat övéire. Oda és vissza voltam attól, ahogy kezeink összeillettek, és érezhettem keze által nyújtott melegséget olykor hideget.
- Jó reggelt - dünnyögte rekedtes hangon. Szívem ezerrel kezdett dübörögni mellkasomban hangja miatt, arcomon fültől-füli érő vigyor játszadozott. Értelme volt minden reggelnek, amit vele töltöttem el együtt - Hmm, mire fel ez a kényeztetés, korán reggel? - fogaim közé vettem nyaka bőrét, majd finoman megszívtam. Nem akartam paraszt lenni, és egy hatalmas lila foltot hagyni bőrén, de csak is a versenye miatt.
- Hát - motyogtam csókok között, melyeket andalítóan puha bőrén hagytam egymás után - Hosszabb ideig nem fogjuk látni egymást, és őszintén szeretném, hogy ha emlékezetes lenne a mai napod. Tudod, hogy míg külön vagyunk, legyen mire emlékeznünk, ha hiányunk van.
- De perverz valaki már korán reggel - csalogató hangja hallatán felcsillantak szemeim. Fészkelődött karjaimban, mire megfordult, hogy velem szembe lehessen - Megártott neked a tegnap, nem igaz?
- Oh, három hét után? - nevettem - Csak segített rajtam.
- És... - mutatóujja végig szántott mellkasomon, majd megpöckölte az orrom - Mit csinálunk ma?
- Ha félre teszed a piszkálódást, akkor egész nap fekhetünk az ágyban, tévézhetünk és... amit már régen vittünk az életünkbe, lehetünk nyálas szerelmespár, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor szerelmeskedhetünk.
- Annyira Deja vu-m van. Neked nem? - kuncogott.
- Valamiért nekem is, de az csak még jobbá teszi a mai napunk. Oh, és akár maradhatunk ebben az öltözékben is.
- Még mindig túlságosan perverz vagy.
- De te így szeretsz.
- Szeretlek? - homloka ráncba szökött - Mi az, hogy szeretlek?
- Hát nem? - nevettem keserűen. Igazából ott és akkor nem tudtam, hogy viccel-e, vagy komolyan mondja.
- Éppenséggel nem.
Bent rekedt a levegőm, amint kiejtette a szavakat a száján, s muszáj volt nyugtatnom magam, nehogy valami olyasmi csússzon ki a számon, aminek nem kellene. Biztosan csak viccel. Gondolataim versenyeztek.
- Imádlak, mert mindig magad adod mindenben. És persze, amikor nem.
- Mehetsz a búsba, ugye tudod? - összenevettünk, úgy mint régen.
Rettentő gyorsasággal száguldozott az idő a fejünk fölött. Szinte az egész napunkat, a szobában töltöttük, együtt. Filmet néztünk, beszélgettünk összebújva sőt még internetes oldalakra is felnéztünk, hogy mi a helyzet. A nap vége felé, természetesen megéheztünk, szóval meglátogattuk a konyhát, és a többieket is, kik nem igazán voltak maguknál. Niall például még akkor is aludt, mikor vissza feljöttünk a szobába. Segítettem még Stell bőröndjét is összepakolni, mivel nem kis időre megy el, és nem kevés ruhája van. És akkor még nem az összes minden van nálunk.
- Hazz, míg itt vagyok, szeretném a srácokat megviccelni, persze, ha benne vagy.
- Rendben van, de biztos vagy benne? - nevettem.
- Úgy sem tudnának semmit tenni ellene, mert utána már kezdődne a búcsúzkodás. És még Daniellet is megszeretném látogatni.
- Értem, oké. Hát, akkor hajrá. Mit akarsz csinálni?
- Louis lenne az első áldozat. Ő majd úgy fogja tudni, hogy ellene nem készült semmi, de engem ismervén pontosan Őt nem hagynám ki ebből.
Nevetve hallgattam mit tervez a srácok ellen, majd mikor minden tervét megosztotta velem, felfedező túrára indultunk, hogy beszerezhessük a kellékeket. Így, míg Stella legelőször Louis szobájába állította fel a ,,csapdát", addig én, mint aki semmire nem készül, nézelődtem a konyhában. Nem tudom, hogy a ki volt ennyire a kedvünkre - bár valószínűleg Niall -, de egy egész doboznyi fánk volt a konyhapulton. Egyszerűen megfogtam, magamhoz húztam, majd kivettem a hűtőből a majonézt. Sajnálom Niall, hogy elcseszem a sok-sok finomságot, de mindent az én gyönyörű barátnőmért. Gonosz vigyorral az arcomon megtöltöttem mindet majonézzel, s mielőtt még bárki is rajta kaphatott volna a csínyen, elpakoltam mindent a helyére. Tehetetlenül forgolódtam a konyhában, míg nem megakadt a szemem egy csomag Oreon. Hát persze, hogy erre is gondolt a fent ólálkodó Stella. Előhúztam a farzsebemből a fogkrémet, majd egy kést vettem a kezembe. Óvatosan szétszedtem a kekszet, kikapartam belőle a krémet, majd telenyomtam fogkrémmel, szétkentem, hogy azért úgy tűnjön, nem történt vele semmi, majd ráhelyeztem a tetejét. Az első három-négy csomaggal  - csomagonként négy darab volt egyben - megcsináltam, majd megsajnálva szegény kekszeket a többit hagytam. Ezek után, több mindent is elővettem a hűtőből, hogy ,,szemeket" ragaszthassak rájuk. Muszáj volt tartanom magam, hogy ne nevessek fel, de őszintén már nem nagyon bírtam. Elképzeltem, amint Niall vagy esetleg Liam beleharap a fánkba, és savanyú arccal elkezdi ócsárolni Louist, mit sem sejtve, hogy én voltam, őszintén felemelő képzelet volt. Nagyon régen csináltunk ilyen csínyeket egymással, és most, hogy Stellnek felröppent ez az ötlete, újra úgy érzem magam, mint még az egész minden legelején. Anno annyi minden baromságot csináltunk, hogy az most már mind hiányzik. Gondolataim félre téve, sebtében pakoltam vissza a hűtőbe az immáron szemekkel ellátott élelmiszereket, italok. Eltakarítottam a magam után keletkezett mocskot, és ötletem nem volt, mit tehetnék még. Ennyi ,,utasítást" kaptam a ,,főnöktől", így mostanra már a magam ura vagyok. Lássuk csak, mit lehetne még tenni-venni, hogy az agyukra mehessünk a srácoknak...

.:: Pár óra elteltével ::.

- A kurva életbe! - Stellával a szobámban ültünk, miután befejtünk mindent, és már akkor, mikor benyitottunk, szinte betörtünk a szobába, megszakadtunk a nevetéstől. Aztán most, hogy Niall ráült valószínűleg a vécére, még nagyobb vihogást váltott ki belőlünk. Miért? Stella ördögpatronokat helyezett a vécéülőke alá, melyeket mellesleg nem tudom hol talált, így azok most kipattantak a nagy súly miatt. 
- Édes Istenem! - barátnőm nevetéstől könnyes szemeit törölgette, elhatározva, hogy elmegy, és megkérdezi ,,szegény" Niallt még is ki volt olyan gonosz, s tette ezt vele. Természetesen követtem, hiszen tudni szerettem volna a következményeket, melyek jobbak voltak, mint számítottunk rá - Mi van, Horan? 
- Megölöm Louist - magyarázta, amint kiért a fürdőből, majd lefele kezdett trappolni az emeletről. Őszintén nem tudom, miért jött fel, mikor lent is van vécé, de legalább bevált a tervünk. 
- Esetleg elmondanád, mi volt az a nagy durranás? - kérdezte teljesen nyugodtan Stella. Az előbbi nevetés egyik jele sem látszott rajta. Eltekintve vöröslő arcától. Csodálom, Niallnek nem tűnt fel. Bár igaz, Ő most ,,Louis miatt ideges". Pedig ha tudná, hogy szegény gyerek semmit nem csinált. 
- Te szemét dög, hogy tehettél ördögpatront a vécéülőke alá? - ordított Louis felé, majd a végén, mikor látta Tommo arckifejezését, elröhögte magát - Szóval? 
- Miről hadoválsz nekem, Horan? 
- Tudod te azt nagyon jól! Ráültem a vécére, és azt vettem észre, hogy pattog a fenekem alatt az ülőke! - ott végünk volt. Feltört mindkettőnkből a nevetés Stellel, és meg sem próbáltuk vissza fogni - Mi a szarért nevettek? Ez egyáltalán nem vicces! 
- LOUIS! - jött a következő ordítás a konyhából, Liamtől. Húha, azt hiszem, ez lesz még egy jó menet - Mi értelme volt telenyomni a fánkot majonézzel? És ha allergiás vagyok a majonézre? 
- Én... - kezdte volna magyarázni a magáét, de nem jutott szóhoz. 
- Oké, akkor nem csak velem baszott ki. 
Vártam már, hogy Zayn leüljön a gép elé, de semmi reakció nem jött felőle. Aztán mikor nem számított rá senki...
- TOMLINSON! - egymásra néztünk Stellával, hiszen elújságoltam neki, hogy Zaynt kellett elcsalnom a géptől, hogy teljesíteni tudjam az egeres részét az egésznek - Mi a franc történt az egérrel? Vagy te voltál, Horan? Mind ketten ültetek ma gépnél, és nektek működött! Ki vele, most. 
Zayn minden bizonnyal észlelhette a mellettem fulladozó Stellát, és az értetlen arcú Louist, így visszavett magából, és kétségbeesett tekintete láttán, szerintem mindenkinek leeshetett, hogy Ő sem tudja miről van szó.
- Rendben, miről van szó?
- Hát, nem sokára megyek el, és arra gondoltam, hogy segíthetnétek bepakolni Harry kocsijába, aztán elkezdni a nagy búcsút, aminek amúgy nem vagyok nagy hívője, csak is miattatok mentem bele.
- Nem úgy volt, hogy mi viszünk ki? Mármint, mind annyian?
- De, igen. Csak közbe jött más is. Tudod, nem csak tőletek kell leköszönnöm. Bár nem mintha olyan hosszú időre mennék el.
- Hallod, ha látod az MSG-t postold majd ki Instagramra, és jelölj meg rajta - röhögött fel Niall - Ne nézzetek így, én nem csináltam róla képet.
- Jól van, azon leszek már az első nap!
- Szóval, akkor valaki beleavatna a majonézes fánkba?
- És az egérbe...
- A vécébe is akkor már, legyetek szívesek!
Niall ferde szemmel nézett Stellára, kinek fuldoklása visszatért a megemlített dolgok miatt. Vártam, hogy valaki mondjon valamit, és addig fel sem tűnt, hogy Louis távozott köreinkből.
- Jó, valaki nagyon csúnya játékot űz velünk, nem igaz, Stella-Bella?! Elárulnád, miért van a brokkolin szem? És a tejes üvegen? A paradicsomon? - faggatózott mindentudó arckifejezéssel Louis. Őszintén vicces látvány volt, bár a tudat, hogy leleplezett minket, már kevésbé volt kecsegtető.
Végül nagy nevetések közben beavattuk a többieket az egészbe - kihagyva Louis szobájának ajtaja mögött leledző kis ajándékot - és egyáltalán nem voltak mérgesek, amint megtudták, ez volt Stella búcsúzó ajándéka. Niall kissé kiakadt, ami miatt nem volt idejük elmenni Stellel egy utolsót kajálni, de mint azt megszokhattuk tőle, kifecsegte, hogy majd meglátogatjuk New Yorkban egyik nap, és akkor bepótolják. Segítettek bepakolni a kocsimba végül minden bőröndöd, majd hosszasan ölelgetni kezdték egymást. Kerek egy és fél óra alatt sikerült elbúcsúzniuk egymástól. Mindegyik srác, egytől egyig elküldte a búsba a kis terv miatt, majd elmotyogták neki mennyire szeretik, de erről én még véletlenül se tudjak. Lelkére kötötték, hogy szuvenírt hozzon mindegyiküknek, mit sem számít az, hogy Ők is megtudják venni. Mellesleg meglepett, mikor Liammel is emberi módon társalogtak, mert én úgy tudtam, köztük eléggé nagy konfliktusok alakultak, leginkább a Sophia-Danielle páros miatt.
Már úton voltunk Danielle háza felé, és bár az út egész csendesen telt, nem volt az a kínos. Pár perc elteltével, még is úgy gondoltam életet lehelek a közénk beépült csend helyére.
- Szóval, el is mondod, min gondolkodsz, vagy találjam ki?
- Mindenen és semmin - kuncogott - Fogalmam nincs, hogy van bennem annyi, hogy itt hagyjalak titeket, azok után, hogy hosszabb ideig nem voltunk külön. Mármint annyi időre, amíg elmegyek.
- Ahogy kikotyogta Niall, majd meglátogatunk, amint szabadidőnk lesz, tehát emiatt, már aggódnod sem kell.
- Ezt értem, és értékelem is, valamint már nagyon várom, pedig még csak el sem mentem. Viszont nem tudom, hogy milyen időközönként fogunk szállást változtatni.
- Miért kellene szállást változtatnotok? - kérdeztem kíváncsian. Nekünk sosem kellett eddig.
- Fogalmam nincs. Kristen szervezett mindent, azt hiszem. Aztán amit Ő össze eszkábál, abba ha bárki is bele mer szólni, megkerget. Persze, én ezt sosem úszom meg, hiszen ahogy ismerhetsz, nagy szám van, és mindenbe mindig belepofázok.
- Talán a szemtelenséged miatt szeretlek ennyire. Erre még nem is gondoltál, baby?
- Már nem azért, de te melyik tulajdonságomért nem szeretsz?
- Jaj, de kis öntelt valaki - nevettem - Viszont frappáns kérdés, hiszen minden egyes porcikádat imádom.
- Ó, de kis édes vagy. Mindjárt megeszlek.
Társalgásunk sokat segített az út alatt, mivel sokkal gyorsabban telt az idő. Néhány perc elteltével, megérkeztünk Danielle házához. Fél órát tudtunk összesen maradni, hiszen időnk ennyit engedett, még a repülőtérre is kellett érnünk, és Stellnek becsekkolni. Cameron egészen nagyot nőtt, mióta láttuk, és a mosolya, akárcsak Liamé. Ezt amúgy mindannyian beláttuk, élünkön Danivel. Miután kellőképpen sokkolta Stella barátnőjét, elbúcsúztak, majd tényleg muszáj volt indulnunk. Oda felé csupán a vezetésre koncentráltam. Valahogy úgy éreztem magam, hogy nem vagyok képes elengedni Stellát. Érzések hada keveredett bennem, melyek úgy éreztem, a végén valamilyen formában de kijönnek belőlem.
Amint megpillantottam a repteret hangos sóhajt hallattam. Ez idáig, barátnőmre sem néztem. Valamiért nem ment.
- Most már nem is vagy olyan biztos abban, hogy gyorsan eltelik az a pár nap, igaz, kicsim? - kezét combomra csúsztatta, míg kérdését felém intézte. Beletrafált.
- Szerinted megoldható az, hogy ne készüljön rólunk olyan nagyon elérzékenyült kép?
- Remélem - kuncogta - Nem szeretném, ha pityergős fotókkal bombáznák tele az internetet.
- Huh, repülőjegyed meg van?
- Igen. Niallel kinyomtattuk még tegnap. Biztosra akart menni, hogy nem maradok itthon.
- Pedig mit meg nem adnék érte. Vagy, hogy veled mehessek.
- Viszont ez jelenleg nem megoldás. Nekem odaát van dolgom, neked pedig itt. Meglátod, hogy minden rendben lesz.
- Sajnos ez így van.
Gyorsan találtunk egy parkoló helyet, ahova leparkoltam a kocsival. Pontosan érkeztünk meg, így kerek két óránk van addig, míg nem nyitják a kapukat és távozik barátnőm. Húha, ez lesz még egy menet. Bízom benne, hogy ebben a két órában, nem tapadnak ránk a fanok. Pár autóval arrébb, Stella felfedezte egyik táncostársát, Kennát. Mosolyogva köszöntött két-két puszi és egy ölelés kíséretében. Hát, nem lacafacázik. Hárman igyekeztünk befelé, és bár rengetegen voltak, próbáltam túl jutni minden emberen. Leginkább paparazzón, ugyanis tele volt a repülőtér. Kenna fél úton levált tőlünk, mondván, hogy nem sokára landol a bátyja gépe, így megvárja hogy eltudjon tőle köszönni, majd utána ő is csatlakozik a csapathoz. Szerény személyem, egyetlen egy percig sem bánta, mivel annál több időt tölthettem Stellel. Kristen azt az utasítást adta, hogy a felső emeleten van a találkozó, így a lift mellett döntöttünk mindketten. Talán mondhatom, hogy szerencse volt a kedvünkre, de egyedül voltunk a liftben, így kedvem szerint csókolgathattam barátnőm. Nem hárított, mind inkább volt kedvére egy gyors kényeztető menet. Aztán lehet, csak én képzeltem úgy... sosem tudhatjuk. Mielőtt még kiszállhattunk volna, közel rántott magához, és édesen csókolt. Nem mondom, meglepett vele, de imádtam minden percét. Finoman haraptam rá alsó ajkára amit ezek után lassan meghúztam. Mindennél jobban hallani akartam, ahogy sóhajtozik, s nevem nyögi, de nem adta meg számomra ezt a gyönyört. Helyette nyelve utat tört magának az enyémhez hogy vad táncra hívhassa. Vigyorogva hajoltam el tőle, így ráláttam pirospozsgás arcára.
- Annyira gyönyörű vagy - feleltem a teljes igazságot, és ami éppen a gondolataimba férkőzött - És az enyém. Az én csodálatos barátnőm.
- Nem most  kell elkezdeni hízelegni, Styles.
- Inkább menjünk. Semmi kedvem jelenleg autogramot osztogatni és képekhez pózolni, mikor legszívesebben haza vinnélek, bezárkóznánk a szobába és bebújnék veled a takaró alá, hogy senki és semmi ne tudjon elszakítani tőled.
- Aranyos vagy, de azért ennyire ne sajátíts ki.
- Pedig amint vissza jössz, nem engedlek el sehova. Ha éppen munka időszak van, akkor kiveszek egy pár hét szabadságot, és elmegyünk egyet wellnessbe, vagy mit tudom én.
Hosszas búcsúzkodásunkat, persze megzavarta néhány rajongó, de végülis mivel mindegyik normális volt, sőt meg is dicsértek minket, hogy milyen aranyosak vagyunk együtt, beadtam a derekam. Ez magába foglalta az autogramot, a képet és csak hogy gyereknap legyen, egy követés twitteren. Kikötésem csupán annyi volt, hogy a mai napon, még ne lásson nap világot a közös fotó, inkább holnap, de ha nagyon nem bírnak magukkal, akkor maximum este csinálhatnak vele amit akarnak. Ezzel csak azt szerettem volna elérni, hogy ne találjanak ránk még többen, elég volt a sok kíváncsi szempár. Tulajdonképpen meg mertem kockáztatni, hogy azok az emberek, akik eléggé megnéztek minket, talán nem láttak fehér embert, nem tudom.

Louis Tomlinson @Louis_Tomlinson A valaha volt legrosszabb csíny, amit életemben láttam. Szép próbálkozás @Stell_Winter & @Harry_Styles! Legközelebb valami frappánsabbat, ha kérhetem! Ha!


Louis Tomlinson @Louis_Tomlinson Az előző tweetben nem pontosan erre céloztam, Winter! Ha megsüketülök, a te sarad lesz, mert ebben tudom, hogy csak a te kezed van! #cheekygirl @Stella_Winter x


Nevetve olvastam Louis tweetjeit, mikor Stella az arcom elé nyomta telefonját. Sejtettem, hogy megosztja a világgal, de hogy ilyen hamar meglátogatja a szobáját arra nem nagyon.
- Azt hiszem, ezek a kiírások nagyon hiányozni fognak - sóhajtotta, miközben fürgén válaszolt Lounak.
Egy órája volt Stellnek, hogy becsekkoljon, és elintézzen mindent, hogy repülőre szállhasson. Szorosan tartottam kezeim közt, hiszen tudtam, ideje lenne szabadjára engednem, hogy minden rendben menjen, és ne késse le a járatot. Oh, pedig nem tartana semeddig, hogy lekésse.
- Figyelj, oda érsz, azonnal hívsz vagy írsz, rendben?
- Sok lesz a telefonszámlám, Harry.
- Az érdekel engem a legkevésbé, ha kell, kifizetem. De ebben megegyezünk, igaz?
- Persze - kuncogott, mellyel leginkább idegességét takarta el - Viszont most már mennem kell.
- Utálok búcsúzkodni - mormoltam. Közelebb vontam magamhoz derekánál fogva és szinte magamhoz préseltem - Annyira hiányozni fogsz.
- Na, ne kezdj el nyálaskodni, kérlek. Elég volt az elmúlt órákban azt hallgatni, hogy mennyire gyönyörű vagyok, hogy mennyire szerencsés vagy hogy a barátomnak mondhatod magad, valamint hogy hiányozni fogok és hogy szeretsz. Pedig egyáltalán nem vagyok gyönyörű, és azt kell mondjam, nem vagy szerencsés mert ha nekem olyan barátnőm lenne, mint én, szerintem sírva futnék a legtávolabbi országba előle.
- Elhiszed, hogy ezt a véleményedet magasról leszarom? Tudom, hogy utálod, ha fényeznek, de ez van. El kell fogadd. Most pedig ide a búcsúcsókommal és irány a repülőgép, hogy minél hamarabb vissza jöhess.
Tekintetemmel végig követtem, amint eltűnik a másik oldalon, egy időre az életemből is, a mindennapjaimból. Valahogy nem volt bennem még annyi, hogy elmenjek onnan, így egy eldugottabb helyet kerestem magamnak, ahova letelepedtem. Miután tweeteltem, rengeteg visszajelzés jött, mint mindig, így időm kihasználva olvasgattam amiket irkáltak a rajongók. Néhányan aranyosnak találták, hogy mennyire oda vagyok, voltak akik igazán örültek annak, hogy életjelet adtam magamról, mert az elmúlt pár napban nem nagyon jártam fel, ez igaz. Sokan megkérdőjelezték, miért is írtam ki, hogy még el sem ment, de már magam alatt vagyok. Nem nagyon voltak tudatában annak, hogy Stellre értettem és nem Louisra. Ugyanis ilyen is megfordult a visszajelzések közt.

love you @LarryStylinson
@Harry_Styles Higgadjon le mindenki. Miért beszélne Stellárról, mikor az a csicska folyamatosan rajta lóg?

Az ilyeneken végig görgettem, előtte persze ellenőriztem, hogy biztosan nem követem-e, és mikor megbizonyosodtam arról, hogy nem, nyugodtabb szívvel tekerem tovább. Valahogy undorítónak találom, hogy az általam vagy Louis által szeretett lány mindig egy rossz ember, mert szétszeretné szedni Larryt. Sosem fogom őket megérteni, de szerintem nem is próbáltam soha.