2014. május 31., szombat

92. "Figyelj, ha Ő nem kíváncsi a társaságomra, akkor nem erőltetek semmit.

Hello girls.:)

Sok idő után, itt a folytatás. Ha őszinte szeretnék lenni, akkor nagyon nyögvenyelősen megy az írása ennek a sztorinak, így szeretnélek titeket arra kérni, hogy nézzétek el nekem! A kommentjeitek egyik pillanatról a másikra eltűntek, talán ez a baj; nincs meg az a motiváció ami kellene. Nem tudom. Viszont mindenképpen szeretném ezt a blogot bezárni még idén nyáron. Viszont mivel nem látok a jövőbe, lehet, hogy nyár után is itt leszünk még - na, jó, azért nem. :D Akkor jó olvasást, és a véleményeiteket kérlek ne féljetek kimondani, akár chatben, akár komment formájában! :) xX

 

Nem tudom, mi lesz, miután Ők elmennek turnéra, hiszen sok ideig lesznek távol, de tudom, hogy nem állhatok egyikőjük útjában sem, így bízom mindabban, hogy miután túléltük ezt az időszakot, csak jó fog következni! - Stella Winter

.:: Stella szemszöge ::. 

Figyelmesen hallgattam Sophiát, amint a Liammel való kapcsolatáról beszélt. A pulton ültem, mellette, míg Ő az ételt kevergette a tűzhelyen, majd néha át sétálva a másik oldalamra a salátával ügyeskedett. Őszintén meglepett, hogy milyen szorgos, és hogy normális tud lenni, bár nem említettem neki, mert a végén lehet, hogy megkaptam volna a magamét. 
Egy idő után viszont azt mondta eleget beszélt, ideje lenne nekem is mondani valamit. Mivel ötletem sem volt, annyiban maradtunk, hogy Ő kérdez, én pedig válaszolok. Mint ahogy sejtettem, leginkább Harry felől érdeklődött, aztán tett fel néhány kérdést New Yorkkal kapcsolatban is. Sikerült kiszednem belőle, hogy miért érdekelte ennyire a Harryvel való kapcsolatom, mire azt kaptam válaszul, hogy semmit nem tud rólunk, és, mert az unokahúga fülig szerelmes a göndör hajú srácba, és biztosra akar menni, hogy jó helye van mellettem. 
Negyed óra volt vissza abból, hogy megsüljön a hús a sütőben, így felajánlottam, hogy segítek megteríteni. Munkálkodás közben is elég sokat beszélgettünk, mialatt megtudtam, hogy eléggé jól kijön Perrievel, és Lucy is eléggé a szívébe lopta magát. Kissé rosszul éreztem magam Lucy neve hallatán, hiszen elég régen beszéltem már vele, bár Niall által elég sokat tudok róla. Annyit sikerült még elkapnom Sophia magyarázásából, hogy este át jön, melynek gondolatára elmosolyodtam. Jó lesz vele újra találkozni, bár az már kérdéses, hogy Ő ennek mennyire örül. 
- Kaja! - Sophia kérésére szóltam a többieknek, mely annyit foglalt magába, hogy leültem egy székre az asztalnál, és elkiáltottam magam. 
Nevetve megrázta a fejét, majd a konyhába sorolt. Niall és Harry szinte azonnal az ebédlőbe teleportálták magukat a nappaliból, majd nem sokkal később Louis is megjelent. Liam feltűnően kerülte a tekintetem, inkább a konyhába ment, hogy még véletlenül se kelljen köszönnie. Zayn amint felbukkant a konyha ajtóban, hatalmas vigyorral közelített meg, karomnál fogva felrántott a székről, és szorosan karjaiba zárt. Kuncogtam hevességén miközben visszaöleltem. Miután végre elengedett, leült mellém, és kérdések hadával kezdett bombázni.
Harry furcsán hallgatag volt és voltak olyan percek, mikor folyamatosan engem bámult, emiatt mindig sikerült beleütköznöm tekintetébe. Niallel beszélt rengeteget, de valószínűleg komoly témáról, hiszen nem nagyon hallottam őket nevetni. Lucy amint megérkezett, köszöntött minket, és elmesélte, mennyire unalmas napjai voltak, és hogy mennyit tanult, hiszen attól, hogy sminkesnek megy el, még van mit magolnia. A fiúkkal fog tartani a turnén, hiszen Lou felajánlotta hogy a keze alá dolgozhat a turnén. Ő persze szívesen elvállalta, amolyan gyakornoki állásnak, melyet a tanárja, az iskolában teljesen normálisan fogadott, sőt még gratulált is neki, hogy mindezt egy magam találta ki.
Ebéd után áttelepedtünk a nappaliba, hogy tovább beszélgethessünk, hiszen volt miről meg amúgy sem volt senkinek semmi dolga.
- Erm, lenne valami, amit el kell mondjunk - Niall hangja uralta a nappalit ezekben a percekben ezzel elhallgattatva mindenkit - Tulajdonképpen a turnéról van szó, amiről mindenki tud ugyebár. A lényeg, az, hogy nekünk muszáj elkezdeni a próbákat, így nem lesz sok időnk másra.
Tekintete találkozott az enyémmel, majd Lucyéval. Ekkor már sejtettem miről lesz szó, így visszafogtam magam, hogy ne szólaljak fel, hogy ne dühöngjek, amiért csak most mondják el. Mély levegőt vettem, majd lassan fújtam ki, és újra a szőke hajúra figyeltem.
- Igazándiból ennyi lenne. Remélem egyikőtöknek sem áll szándékában emiatt konfliktust kreálni.
Tudtam, hogy nekem szánta a mondatát, még ha rám sem nézett. Ezzel talán még inkább elárulta, hogy rólam van szó. Tűzről pattant lény vagyok, mindenen a legkönnyebben felkapom a vizet, ezért megértettem, hogy tartanak a dolgok közölésétől.
- Oké - tömör választ adtam végül, más eszembe sem jutott akkor.
Minden tekintet megtalált azokban a percekben, de én csak magam elé meredtem. Ha egyensúlyba hozzuk a dolgokat, akkor minden rendben, hiszen amíg Ők próbálnak és miegymást csinálnak, én New Yorkban leszek, és végzem a dolgom. Tulajdonképpen nagyon jól össze lett hozva ez az egész, mert egyikünknek sem lesz olyan rossz, mint azt gondoljuk. Természetesen a hiány akkor is szerepet kap majd, de lesz teendő ami majd leköti az agyunkat.
Miután mindent tisztának láttam, felemelkedtem a kanapéról, bár koránt sem terveztem elhagyni a helységet, a tekintetük erre késztetett, mert ha tovább maradtam volna akárcsak egy percet is, elképzelhető hogy beszóltam volna mindenkinek, azt pedig jelen esetben nem díjazom, és feltételezem, hogy ők sem tették volna. Biztos voltam abban, hogy valaki utánam fog jönni, és valószínűleg Harry lesz az. Alig léptem ki a hátsókert ajtaján, már társaságom akadt. Egyedül szerettem volna lenni, viszont megbántani sem szerettem volna azzal, hogy elküldöm, mert mostanában eléggé gyorsan sikerül véghez vinnem. Jelenleg pedig tényleg semmi szükség még egy veszekedésre, esetleg haragra, mert az lehet, hogy véget vetne a kapcsolatunknak, véglegesen. Talán itt az idő, hogy felnőjek. Hogy felnőtt fejjel lássam át a dolgokat, és ne kapjam fel mindenen a vizet, mert az semmi jóhoz nem vezet.
Halkan szitált az eső mialatt a madarak csiripeltek és sütött a nap. Megmosolyogtatott az időjárás; valamilyen úton-módon magamra ismertem benne. Leültem hát a lépcsőre, kezeimet a tenyerembe temettem és csak meredtem előre. Tudtam, hogy nem fog elmenni mert anno sem ment el, meg várta, amíg lenyugszom, és együtt hagytuk el a kertet. Hihetetlen, hogy mennyi minden történt, és mindennek ellenére, még mindig egymás mellett vagyunk. Hiszen ha belegondolok, akkor álltunk már itt, nem is olyan régen, csak akkor a medence tele volt vízzel, és rózsaszirmok úsztak a tetején, néhol egy-egy gyertyával.
- Emlékszel arra a napra, mikor elmentél? - rekedt hangja hallatán libabőr futott végig testemen, alig láthatóan bólintottam, és talán egy halvány mosoly vonult végig az ajkaimon amiért Ő is arra gondolt, amire én - Akkor tényleg nem neked lett feldíszítve a medence, hanem Niallnek és Lucynak.
Egy fajta megkönnyebbülés járta át mindenem, a tudatra, hogy nem Taylornak szeretett volna kedveskedni, és talán nem is Ő volt, hanem Horan.
- Ha készen állsz arra, hogy elmondd, mi a baj, én itt vagyok, rendben? - szívemet megmelengették szavai, melyet ekkor már sokkal közelebbről hallottam, hiszen mellettem ült. Karjával átölelte a vállam hogy mellkasára húzhasson és csókot nyomjon hajamba.
- Miért nem mondtad el? Mármint tudtam, hogy erre is sor kerül, és valószínűleg nem kellene erről beszélnünk, hiszen felesleges, még is rosszul érzem magam, mert nem árultad el, pedig rengeteg esélyed lett volna rá.
- Alig jöttél vissza New Yorkból, Holmes Chapelben pedig ,,pihentünk" és bár elmondhattam volna hazafelé, nem szerettem volna elrontani a hangulatot ami idő közben kialakult.
- Mikor kezdődnek a próbák?
- Jövőhéten, de jobbnak láttuk, hogyha már most elmondjuk, mert bármelyik percben kijelenthetik, hogy mennünk kell. Sokkal nagyobb banzáj lesz, mint ami volt a Take Me Home turnén.
- Hát, akkor én is csak jövőhéten megyek vissza - kuncogtam - Felesleges lenne előbb, nem?
- Ezek szerint eltudsz jönni velem akkor az egyik haverom eljegyzési partijára.
- Oh, Harry, hol marad az illem? Meg kellene kérdezned, nem kijelentened, hogy elmegyek veled. Bár őszintén feleslegesnek találom, hiszen biztos vagyok benne, hogy nem mondhatok nemet, mivel mindent leszerveztél.
- Melletted az ember, csak a rosszat tanulja el.
- Vicces vagy.
- Igen, tudom. Nekem vannak a legjobb vicceim.
- Persze - nevettem, amint szemeim megforgattam, és visszaemlékeztem a napra, mikor elárasztott a borzalmasabbnál borzalmasabb, vicctelen vicceivel - Csak aztán ne hogy pofára ess.
- Ugyan. Te magad mondtad, hogy én vagyok a vicc királyod.
- Tehát emlékszel. Miért is ne emlékeznél, hiszen akkor az egódat növeltem, én buta.
- Jól jött akkor. Tehát akkor jössz velem?
- Felesleges megkérdezned, úgy sem engedem, hogy mást vigyél magaddal, rajtam kívül.
- Csak nem uralni szeretnél?
- Édes, ez már megtörtént.
- Sosem hívtál még az édesednek.
- Hát akkor ajánlom, hogy ne szokj hozzá, mert egyszeri eset volt, és cinkelésből tettem amit tettem.
- Bosszantó vagy.
- Tudom, de te így szeretsz.
- Jó ég! Addig nem nyugszol, míg nem tied az utolsó szó, nemde?
- Miért kérdezed, ha tudod, okoska.
- Szerintem ezt fejezzük be, mert a végén a medencében találod magad.
- Nos, akkor nem lesz ki elmenjen veled a partira.
- Angyalom, ha tudnád mennyi lányt vihetnék magammal.
- Igen, tudom. De erre nem lesz lehetőséged, ugyanis én nem kerülök a medencébe, tehát eltudok veled menni. Téma lezárva, az utolsó szó az enyém, most pedig irány be.
- Még mindig bosszantó vagy.
- Oké - vigyor húzódott arcomra, a gondolatra, hogy akkor is az enyém maradt az utolsó szó.
- Apropó, mi van veled, és Liammel? - karomnál fogva vissza húzott, mielőtt beléptünk volna a nappaliba és nem igazán szerettem volna válaszolni a kérdésére, nem tágított.
- Fogalmam nincs.
- Ó, dehogyisnem. Gyerünk.
- Mondom, hogy nem tudom. Egyik pillanatban normális volt, aztán beparasztosodott. Én meg csak bámultam mint borjú az új kapura. Aztán mikor ugye beszélgettünk skypeon, akkor normális volt, de azt láttad és hallottad is. Ma pedig nem tudom megint mi a baja. Teljesen lenéző volt velem, kerülte a tekintetem, és Ő volt az egyetlen, aki nem szólt hozzám.
- Beszéljek vele, vagy meglesztek?
- Figyelj, ha Ő nem kíváncsi a társaságomra, akkor nem erőltetek semmit. Az elején nagyon jól megvoltunk, tényleg, bátyámként néztem rá és őszintén Ő volt az első, akit kezdtem megszeretni, vagyis hát majdnem az első, mert Zayn, Louis és Niall holtversenyben volt, na, mindegy. Aztán kifordult magából, én pedig máig nem értek semmit, ami vele kapcsolatos.
- Nem lehet, hogy tudja... szóval, hogy... tudod, Danielle...
- Még is honnan tudná?
- Passz. Sok mindent tud, amit mi nem - nevetett.
- Szerintem ebbe ne menjünk bele. Az lesz a legjobb, hogyha én sem keresem az Ő társaságát. Ha nem érdeklem, akkor ez van, de te ne távolodj el tőle, miattam. Hiszem, hogy Ő többet tud rólad, volt veled, mint én, és fordítva is igaz. Egy barátot sose dobj el egy lány miatt, mert a barátok mindig ott lesznek, de egy lány könnyen távozhat az életedből.
- Megegyezhetünk abban, hogy többet sosem ismétled meg az utolsó mondatodat? Nem akarom hallani többet. Liammel én meg vagyok, és ne aggódj, nem pártolok el mellőle, de ne beszélj magadról így. Tudod, hogy te mennyit jelentesz nekem, és remélem, hogy nem fogsz távozni az életemből egy könnyen.
- Jelenlegi álláspontok szerint, nehéz lenne levakarni rólad.
- Örömmel hallom.
Kacagás töltötte meg a nappalit, mikor Harryvel beértünk a házba, és ez azok után sem változott, hogy helyet foglaltunk a kanapén. Mivel nem értettem, hogy miről beszélnek, és amúgy is túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy koncentráljak, így barátom mellkasára feküdtem. Karomat cirógatta ezzel is arra ösztönözve, hogy csukjam le a szemeimet, bár nevetése ébren tartott.
- Winter, fent vagy még? - Zayn hangja egészen közelről jött így válaszára egy aprót bólintottam - Akkor nyisd ki a szemeidet, tündérke.
- Tudod ki a tündérke! - összehúzott szemöldökkel beszéltem neki vissza, és egy pillanatig sem volt bennem annyi, hogy esetleg kinyissam a szemeim. Továbbá is Harry mellkasán feküdtem, aki egyáltalán nem bánta, vagy legalábbis nem hangoztatta.
- Miért nem lehet téged lányosan becézgetni? - megvontam a vállam a kérdésre - Megengeded nekem?
- Hagyjál már, Malik.
- Nem vagy éhes, Hercegnő?
- Kussolj már el. Nem vagyok sem hercegnő, sem tündérke, sem mit tudjam én micsoda.
- Fiona, kelj fel.
- Az Csipkerózsika volt te okostojás.
- Jó, de Fiona nem szép. Csipkerózsika meg az volt. Nem?
- Szóval, szerinted Fiona nem szép? - hunyorítva néztem Zaynre, aki előttem ült, és vigyorogva pásztázott - Bunkó vagy! Ezt majd elmondom ám a lányodnak, ha lesz!
- Mert majd biztosan ilyen meséket fog nézni! - mondta szemeit forgatva - Mire lányom lesz, addigra ez már őskori mese lesz.
- Éppen ezért fogom vele megnézetni! Hogy tudja, miről maradt le, míg az apjában volt.
- Hát te sem leszel a keresztanyja! - nevetett.
- Dehogynem. Mindenki elfogja utasítani, mert tudják, hogy én lennék a legjobb keresztanya a világon.
- Álmodj hóvirág.
- Mondom, hogy így van! Lux is teljesen rám van tapadva, mikor velem van. Pedig nem vagyok senkije.
- Hah - szemeit forgatta, de ajkain mosoly kunkorodott.
Mivel Harry a kanapé sarkában ült, én pedig az ölében, ezért Zayn kényelmesen eltudta helyezni a fejét az ölemben.
- Hát hogyne, Zayn Malik. Az előbb, még nem engedélyezed, hogy a lányod keresztanyja legyek, most meg ide pofátlankodsz. Mész a búsba.
- Jó. Talán lehetsz az ál-keresztanyja.
Beletúrtam fekete hajába, melyben egy kicsit még meglátszott a szőke elől. Kezeivel azonnal az enyém után kapott, majd vissza dobta az ölembe őket. Nevettem rajta, és végig néztem, amint Ő is áttúrja a haját, majd kezeit összekulcsolva a hasán a többiek beszélgetésébe vegyül. Niall ült hozzánk közel, mellette Lucyval, aki a telefonját bújta. Niall édesen hajtotta fejét barátnője vállára, és nevetett, mikor Louis valami barom viccet mondott, és csak kettejük nevetése volt hallható. A Horan gyerek, eléggé megváltozott. Talán mert idő közben lekerült fogairól a fogszabályzó, vagy csak azért, mert egy kicsit változott a stílusa. Elmosolyodtam, amint még egyszer megnéztem magamnak a két szerelmest, majd tovább pillantottam. Eleanor ült Lucy másik oldalán, akik együtt nevettek, valószínűleg a telefonban láthattak valami mulatságosat. Sophia ült a lány mellett és következett Liam. Liam az egyetlen, akiről azt tudom elmondani, hogy rettentő sokat változott. De komolyan. A véleményem róla, sokkal keményebb, mint azelőtt volt, hogy megismertem őket. Bunkóbb lett, és akármennyire is érzem magam rosszul amiatt, hogy ezt vélem róla, nem tudok rajta segíteni. Olyan más... egyszerűen olyan, mintha elveszett volna az a Liam, aki teljes szívből gratulált nekem és Harrynek, mikor legelőször összejöttünk. Aztán ott van Louis... Louis, akivel sokat veszekedtem, még is talán a legszorosabb köztünk a kötelék. Először tényleg úgy éreztem, hogy Liam az, de amióta rossz véleménnyel vagyok róla, Louis az, aki előrébb került a ranglistán. Viszont néha tényleg nem tudom megkülönböztetni, hogy most melyikük is az, aki a legközelebb áll hozzám. Na, szóval, Louis. Sok mindenen mentünk keresztül együtt, még is Ő volt az, akinek legelsőként megnyíltam, aki úgy nézett rám, mint a húgára. Ő is sokat segített nekem és én is neki mely miatt tényleg közel áll hozzám. Úgy érzem, hogy Lounak mindent elmondhatok, mert Ő magában tartja, még akkor is, hogyha nem kellene. Bár utána úgy is kikotyogja, mert nem teszem hozzá, hogy kussoljon róla. De összegezve, tényleg Ő az, akiben teljes mértékben megbízom, mindazok után, ami történt, és remélem, hogy Ő is így gondolja. 

2014. május 9., péntek

91. "Ki a franc gondolta volna, hogy a boszorka, még főzni is tud."

Hello girlies. 

Őszintén kicsit elszomorodtam, mikor egy kommentet láttam meg az előző fejezet alatt! Viszont láttam a pipákat, s egy kicsit jobban éreztem magam, valamint az oldalmegtekintések is mosolyt csaltak az arcomra. :) Jelenesetben viszont a chatről szeretnék beszélni, leginkább a csere kérésről. Ugyan a chat box fölött megtalálható, hogy miként vagyok benne a cserében, folyamatosan kapom a kérdéseket, miszerint benne lennék-e egy cserében. Nem szeretnék bunkónak tűnni, vagy valami, de nem fogom figyelembe venni. Kérlek olvasástok el, és úgy írjatok ha erről van szó. Most pedig jó olvasást, és kellemes hétvégét mindenkinek. :) xX


Jó volt őket úja együtt, boldognak látni. Mindezek ellenére, még is elmémbe furakodott a kérdés: meddig? - Louis Tomlinson

.:: Harry szemszöge ::.

Reflex szerűen öleltem át az előttem álló kislányt, végül az ölembe vettem. 
- Hogy kerültök ide, apa? - kérdeztem mialatt Libby a karjaim közt pihent. 
Libby apa barátnőjének a fiának a lánya, akivel anno telefonon beszéltem, majd még az nap találkoztam is. Roppant aranyos kislány, és mivel egyik nagy rajongónk értelemszerűen volt miről beszélnünk, feltéve mikor nem énekeltetett. 
- Úgy gondoltam ramaty állapotban vagy, és el kell melléd az öreged, de látom, már minden rendben van, nem igaz? 
Elmosolyodtam, amint észleltem, hogy tekintete Stellára vándorol. Letettem Libby-t a kezemből, majd barátnőm felé fordultam. 
- Minden rossz cselekedetem után úgy döntött, hogy ellátogat hozzám, és összeszedi az amúgy is szétszórt fenekem. Sikerült neki. 
- Mint mindig, ugye bár - fejezte be végül a mondandóm. 
Szemeim forgattam nagyképűségén, ugyanakkor tudtam, hogy nem fényezni akarja magát, csupán az igazságot mondja, még ha viccként is szólalt fel. 
- Na, nem mondod, hogy már is a karjaiba estél! - Gemma arcát ott és akkor szívem szerint lefotóztam volna, amikor megkérdezte, és akkor is, mikor választ kapott rá. 
- Sosem esnék a karjaiba. Ő rántott oda, de szerintem egyikünk sem bánta meg! - felelte mosolyogva, amint felpillantott rám. Lopva szájon csókoltam majd hogy még véletlenül se legyen kellemetlen helyzetben senki, elhúzódtam. Közelebb vontam magamhoz, derekánál átöleltem és szinte nyakába bújtam. 
- Jó Isten - sóhajtott nővérem - Annyira nyálasak vagytok, hogy simán elmehetnétek egy filmbe főszereplőként. 
- Te sem vagy más milyen - mondtam incselkedve. 
- Hah, te aztán tudod, mikor azon is meg voltál lepődve, hogy eljegyeztek. Nem mellesleg azt is megkérdezted, hogy ugye nem a bandatársadról van szó.
- Nekem még is mikor akartad elmondani, hogy eljegyeztek? - kérdezte fennhangon Stella, majd kirobbanva karjaim közül - Úristen, Gemma. Gratulálok!
Mosolyogva néztem, amint átölelik egymást, a kelleténél több ideig. Barátnőm csodálattal szemlélte Gemma gyűrűjét, bennem pedig akaratlanul is de felvillantak a képek, amint egyszer megkérem a kezét, igent mond - legalábbis nagyon remélem, és azt is, hogy eljutunk odáig - aztán egészen az esküvőnapjáig a gyűrűt csodálja minden adott percben.
- Harry, eljössz velem majd a játszótérre? - Libby aranyos hangjának segítségével visszarázódtam a valóságba. Mosolyogva fürkészett, kis kezeit tenyereimbe csúsztatta, ezzel is magára vonva minden figyelmem.
- Még meg látjuk, rendben, drágám? Azt hiszem a mostani időpont nem a legjobb a kint lévő játszadozásra. Viszont ha nagyon szeretnél, akkor kimehetünk a hátsó kertbe hintázni.
- Jó - felelte gyermekies lelkesedéssel hangjában - Én addig kimegyek.
Bólintottam, hogy megértettem, majd a többiek beszélgetésére kezdtem koncentrálni. Apa és életem két legfontosabb nőszemélye - anya a harmadik természetesen, bár nem tudnék köztük sorrendet felállítani - már a kanapén ülve beszélgettek, és fel sem tűnt nekik, hogy nem vagyok társaságukban. Nem éreztem kiszorítva magam, és a tudat, hogy egy kislány éppen rám vár, hogy játszhassunk észhez térített, hogy nem kellene még mindig bent lennem. Alig léptem ki az ajtón, Libby arcán hatalmas vigyor terült szét, én pedig elképzeltem magamban, amint a saját lányomhoz igyekszem, hogy játszhassak vele, és hogy boldog kacajt hallhassak tőle.

.:: Stella szemszöge ::.

Rengeteg kérdést tettem fel Gemmának, és leginkább az eljegyzésről, míg Ő lelkesen válaszolt mindenre. Miután megunta, hogy kérdésekkel szakítom félbe mesélését, arra jutottunk, egyszerűbb lesz, hogyha elmondja töviről-hegyire az egészt, ezzel minden kérdésem megválaszolva, ami megfogalmazódhatott bennem. Gemma kisebb szüneteket tartott miközben beszélt, de végig mondta az egészet, ügyelve arra, hogy semmit ne hagyjon ki. Ezek után persze megkérdeztem Des-t, mi a véleménye. Azt hittem, tőmondatokban fogja elmondani amit gondol, ehelyett hosszadalmasan kifejtette, hogy miként érte a hír, és hogy mennyire örül a lánya boldogságának. Az apai féltés persze benne is ott lapult, melyet nem is próbált meg elrejteni. Néhány témánál, amiről beszélgettünk, Gemma csak szemeit forgatta, vagy elterelte gondolatainkat, miszerint nem a múlt a fontos, hanem az ujján lévő gyűrű, melyet Liamtől kapott. 
Annyira belemerültünk a társalgásba, hogy észre sem vettük, Harry és Libby már rég nem voltak köztünk. Ezek után persze könnyedén felfedeztük búvóhelyüket, mikor hangos kacagás szűrődött be a nappaliba. 
- Apa, Libb hogyhogy veled jött? 
- Lepasszolták a szülei - felelte Des, mosollyal arcán - Viszont úgy éreztem, a fiam mellett kell lennem, hiszen szüksége lehet egy apára ilyenkor. Mire ideértem, Gemma már kezdett volna beszélni, de megjelentetek az ajtóban, együtt. Ekkor már tudtam, hogy tisztázódott köztetek minden, hiszen Harry mosolya újra fültől-fülig ért, és szemei is a boldogságtól csillogtak. 
Mondata végét, inkább már nekem magyarázta, mint sem lányának. Hogy bevalljam, valamiért mindig is tartottam Des-től. Mármint egy kis félelem mindig rejtőzött bennem, de csak nagyon mélyen. Harrynek sem hoztam fel a témát, mert a végén lehet, hogy kinevetett volna, majd mindenféle dolgot mondott volna rólam és az apjáról, hogy ne érezzem így magam. Igazából senki nem tudja magamon kívül, hogy néha napján még mindig berezelek, ha a családjáról van szó. 
- Mosd meg a kezed, aztán kapsz fagylaltot, rendben? - mély hangjától libabőr futott végig testemen, ajkaimra automatikusan húzódott mosoly míg szemeim szinte felfalták a látványát - De csak óvatosan, mert tudod, hogy mindkét csapot meg kell nyitni, különben vagy nagyon hideg lesz vagy nagyon meleg. 
Libby okos tekintettel hallgatta Harry-t, majd amint távozott köreinkből hogy az alsó fürdőbe mehessen elvégezni dolgát, göndör hajú barátom felénk vette az irányt.
- Micsoda pót-apuka lett belőled - cinkelte Gemma az öccsét, aki alig tette le a hátsófelét, már szólt is vissza.
- Féltékeny vagy? 
- A legkevésbé sem - felelte a lány, merész tekintettel. 
- Sosem fogom megérteni ezt a testvéri versengést - adtam hangot magamnak drámaian, melyre természetesen azonnal kaptam a kommenteket. 
- Nem hiszem el, hogy te és Alex nem estetek túl az ilyeneken - röhögött Gemma, mely nem éppen volt nőies, valahogy hozzá illet, tartozott ez. 
- Még csak meg se próbáld tagadni, Stella - folytatta Harry. 
- Ah, miért vagytok ilyenek? - kérdeztem szomorúságot tettetve; ajkaim pár pillanatra le is biggyesztettem - Szerettem volna okosnak tűnni, vagy hogy mondják ezt. 
- Oh édesem, te és az okosság két külön dolog, akárcsak az ég és a föld. 
- Nem vagyok az édesed, ez az egyik. A másik, meg ne próbálj meg okosabb lenni nálam, Edward. 
- Biztosan el akarod kezdeni ezt a játékot Lea? 
- Szerintem mind a ketten most fogjátok befejezni ezt az egészet! - vágott közbe Gemm, ezzel próbálva megszüntetni a köztünk kialakult kis játékot. 
- Igazán, Anne? 
- Kussolj, Winter. 
- Harry, megkapom akkor a fagyim? - Libby újra közénk társult, egyenesen Harry ölébe. 
Nagy tenyereit a kislány köré fonta, hogy az ölében tarthassa. 
- Igen, Gemma már éppen készült neked elő venni, nem igaz, nővérkém? - cinkos mosollyal fordult testéve felé a srác, hangjában pedig megannyi humort és gúnyosságot vitt, amennyit csak tudott. 
- Ezek a mai fiatalok! - sóhajtott Des, ajkain még is kicsúszott egy halk kuncogás - Gyere Libby, majd papa ad neked fagyit. 
Nem kellett kétszer mondani neki, azonnal pattant is le Harry öléből, hogy papája mellé érhessen, és minél előbb megkaphassa a kívánt édességet. 
- Most komolyan, hogy tudtál így kicseszni szegény lánnyal? - mosolyom féloldalassá vált, amint barátom felé fordultam. 
Sokkal közelebb volt, mint arra számítottam; ajkaink között alig volt öt centiméter. Tekintetét enyémbe fúrta amint közelebb hajolt és eltüntette a szánk közti helységet. Felkuncogtam, amint tökéletesen puha ajkai finom csókokat hagytak enyéimen, majd alsó ajkamba mélyítette fogait és meghúzta azt. Türtőztetnem kellett magam nehogy véletlen felnyögjek az érzésre, bár egy kis nyüszítést biztosan sikerült kicsalnia belőlem.
- Gyerünk már, ez lassan négy perce tart - motyogta Gemma de valahogy még is eltudtam képzelni, amint gúnyosan mosolyog, közben pedig örül a feje mint majom a farkának - Gondolom nem szeretnétek, ha Libby rajta kapna titeket, amint smároltok.
- Mondtam már, hogy utállak? - egy percre se, húzódott el Harry, sőt, még közelebb vont magához, ahogy az ölébe ültetett - Mindig minden jó pillanatot el kell rontanod! - folytatta nővére szapulását, szemeimbe nézve.
- Most még bántod is szegény barátnődet? - kérdezte meglepődöttséget színlelve - Nem is értem, hogy bírod mellette, Stella.
- Ne is mondd - mentem bele a játékba, és ekkor még nem igazán tudtam eldönteni, hogy melyikük javára is segítek - Több mint fél évig vele voltam, aztán szünet lett köztünk, és megint az ölében ülök.
- Én lettem volna a helyedbe, két lábbal rúgtam volna ki az ajtón. Nekem biztos nem kellene egy olyan pasi, aki megcsalt.
- Ez már régen nem arról szól - motyogtam - Valahogy nem sikerült meg lennem nélküle - folytattam, amint kezeim felcsúsztak Harry nyaka mentén, egészen tarkójáig, hogy fürtjeivel játszhassak - Akármennyire próbáltam magam arra rábeszélni, hogy nem szabadna ezt tennem, hiszen félrelépett, a szívem győzött. Ezek után, már nem volt több gondolkodni valóm, arra vártam, hogy elkérje a második esélyét. És megkapta, mert mindenki megérdemli, nem számít mit tett. Ha neked elég fontos ahhoz, hogy az életed része maradjon, akkor tartsd is ott. Aztán ami után jön, már a jövő dolga.
- Szeretlek - suttogta miközben magához ölelt, így fejem a mellkasán pihent - Nagyon.
Fejem balra fordítottam, így ráláttam Gemmára. Az előbbi játékosság és minden megjátszott gúnyosság eltűnt arcáról, helyette édes mosollyal vizslatott minket.
- Megjöttem! - nem tudtam, hogy meg kellene-e szólalnom, így csendben maradtam, és vártam, hogy Anne beljebb lépjen - Des hogyhogy itt...
Elkezdte a mondatot, de befejezni nem tudta. Ekkor minden bizonnyal már beért a nappaliba, ezt a hangja is biztosította, hiszen sokkal közelebbről hallottam már.
- Sziasztok! Mi a helyzet?
Harry köhögése melyet nem engedett ki, jobban felkeltette ekkor a figyelmem, mint Anne kérdése. Felemelkedtem mellkasáról, hogy szembe lehessek vele, és amint felültem kezeit szája elé tette, és hangosan köhögni kezdett. Összevont szemöldökkel néztem, a fulladozó srácot de mielőtt bárki is pánikolni kezdhetett volna, abba maradt neki.
- Te beteg vagy, Harry? - kérdeztem - És nem vagy ágyban? Komolyan mondom, seggbe rúglak. Takar... úgy értem most azonnal nyomás a szobádba! - csupán azért javítottam ki magam, mert szemszögembe került Libby mögötte Dessel, és nem akartam, hogy esetleg tőlem tanuljon meg káromkodni.
- Most már tudom, hogy mi hiányzott a mindennapjaimból - jegyezte meg Harry szemeit forgatva.

***

Végül két napot maradtunk még Holmes Chapelben és ez idő alatt Harry kipihente fáradalmait valamint betegségét egyaránt. Legalábbis azt mondta, most már teljesen fitt, mindenki tudta, hogy ez nem igaz. Szemei alatt, ha közelről megvizsgálta volna valaki, felfedezhette volna a karikákat melyeket az alváshiány miatt szerzett. Napi1 öt üzenetet kapott a menedzsmenttől, így megértettem, hogy pikkel rá, és minél később szeretne vissza menni, viszont hívta a kötelesség, hiszen néhány héten belül, indul a világ körüli turnéjuk, mely sokkal nagyobbnak bizonyul, mint az előző kettő. 
A rajongók ugyan csak megtudták, hogy Harry szülővárosában tartózkodik, így mikor bement a pékségbe egy napra dolgozni, minden lány negyedóránként fordult meg a kisboltban. Ez több bevételt hordozott magával, melynek csak a tulajdonos és a dolgozók örültek, hiszen minél több mindent adnak el, annál több lesz a fizetésük, ugye bár. Persze a vásárolt termék mellé, járt egy fotó Harry Stylesal és egy autogram is, így mindenki hatalmas vigyorral távozott a helységből. 
Fél órája sikerült elköszönnünk Harry családjától, így még eléggé messze voltunk Londontól. Muszáj volt elindulnunk még ma reggel, hiszen a bandának hangpróbákra kell járniuk, én pedig szeretném kiélvezni a szabadidőmet, amit otthon tölthetek. 
- Mikor is mész vissza New Yorkba? - Harry hangja leginkább érdeklődést hordozott magával mely egy kicsit meglepett, mivel úgy hittem nekem ugrik majd. 
- Van elég időnk még erről beszélni, szóval ne agyalj rajta. 
- Még ebben a hónapban? - faggatózott tovább. 
- Harry, kérlek, ne feszegessük. 
- Csak kérdeztem. 
- Nem, ebben a hónapban már nem megyek vissza.Attól függ, mikor hívnak vissza.
- Értem.
Rövidre fogta a válaszát, mellyel kettős érzéseket indított el bennem. Most akkor rosszat mondtam, vagy komolyan ennyire felnőttesen fogja fel? Eléggé eltöprenghettem, hiszen már csak azt észleltem, mikor Harry beszélni kezdett, de nem az én irányomba. Egy mekinél álltunk meg, és éppen rendelt, így már érhető volt, hogy miért nem felém fordulva magyaráz.
Megkönnyebbültem, miután a maradék utat nevetve, énekelgetve tettük meg. Minden szám, amit a rádióban játszottak, énekeltünk, majd nem szép módon megjegyzéseket tettünk emberekről. Az akkor éppen előttünk lévő autó rendszámából pedig különböző neveket tettünk össze, és amelyikünk előbb szólalt meg, kapott pontot. Elütve az időt, sokkal gyorsabban telt az út, és már csak akkor tudatosult bennem, hogy megérkeztünk, mikor szemmel láthatóan elhaladtunk a Big Ben mellett. Rengetegszer láttam már, még is olyan, mintha turista lennék. Természetesen nem nézelődhettem sokáig egymagamban, mert kaptam a perverzebbnél perverzebb kérdéseket a jobb oldalamról, emiatt muszáj volt rá figyelnem. Régen nevettem már ennyit Harryvel, és úgy éreztem, mintha újra feltöltődtem volna.
Pontosan ebédidőben értünk haza. Nevető görccsel szálltunk ki a kocsiból, mit sem foglalkozva a cuccokkal a csomagtartóban. Mint két felelőtlen tinédzser, egymás mellett ballagva, könnyekkel arcunkon tértünk be a házba. Ínycsiklandozó illat terjedt az egész házban, hasunk pedig morgó hangot kiadva jelezte, hogy neki is tetszik az ötlet, miszerint ideje táplálékot juttatnunk szervezetünkbe.
- Meg volt a békülős szex? - kérdezte kaján vigyorral az arcán Louis, mely miatt újabban rám tört a nevetés. Harry sem volt másképp, és akkor már tényleg nem volt oka annak, hogy miért nevetünk - Mit szívtatok?
- L-levegőt - dadogtam.
Képtelen voltam a beszédre, és mikor Tomlinson kérdőn összevonta a szemöldökét, kezeit karba fonta és úgy vizslatott minket, úgy éreztem ott helyben elterülök a földön.
Lassan, de biztosan sikerült lenyugodnunk. A fejem borzasztóan lüktetett és egy jól megérett paradicsom simán megirigyelhette volna az arcom színét. Megjegyzéseket persze kaptam, nem csak barátomtól, de az idő közben megérkezett Nialltől is. Magam sem értettem, mikor felpattantam, és nyakába ugrottam hogy szorosan magamhoz ölelhessem. Biztos voltam abban, hogy mindenkit megleptem, mindazok után, hogy pár perccel az incidens előtt majd' megszakadtam a nevetéstől.
- Annyira tudtam, hogy én hiányoztam neked a legjobban! - jelentette ki Niall, amint vissza ölelt.
Való igaz, hogy hiányzott, de ez alól a többi srác sem volt kivétel. Miután haza jöttem, azonnal Holmes Chapelbe indultam, mert tudtam, hogyha Harryn múlik, akkor ott marad és sajnáltatja magát, mely nem rossz ötlet, hiszen én is szeretek ott lenni, főleg mikor Anne kiszolgál mindenféle finomsággal és egyebekkel.
- És az öleléseid! - kuncogtam nyakába és miután elengedtem, hosszas, cuppanós puszit nyomtam hihetetlenül puha arcára - Na, meg a sok együtt kajálás.
- Ember, ha tudom, hogy így hiányzok neked, akkor elmegyek, hogy miután visszajövök így örülj nekem.
- Látom, mindenkire ráragadt az emberezés, ami nem rossz dolog, hiszen ebből látom, volt mit tanulnotok tőlem.
- Szerintem sok mindent tanultunk tőled - nevetett - No de, ideje lenne mesélnetek. Hogy hoztad haza a göndört, és milyen volt a világ másik felén? Mikor Harry megy, sosem tart beszámolót.
- Ácsi, Horan. Először ennem kell, mert egy órája, esetleg kettő nem tudom, ettem utoljára.
- Valószínűleg Sophia a konyhában szorgoskodik.
- Még együtt vannak Liammel? - kérdeztem lejjebb véve a hangerőn, szinte suttogtam - Ki a franc gondolta volna, hogy a boszorka, még főzni is tud.
Felkuncogtam, Niall pedig követett. Igazából csal a vicc kedvéért hívtam Sophiát boszorkánynak. Semmi bajom nincs vele, de mindketten jobban járunk, ha elkerüljük a másikkal járó szeszélyes helyzeteket.
- Megtudta, hogy ma jöttök haza, emiatt kedveskedni szeretett volna.
- És még is miért?
- Passz. Lehet, hogy így akar jó benyomást kelteni.
- Kinél? - kuncogtam, bár beszélgetésünk ugyanolyan halk volt, mint ahogy indult.
- Valószínűleg nálad, mert talán feszélyezve érzi magát. Isten tudja.
- Akkor ideje bevetnem magam.
Egyenesen a konyhába mentem. Alig löktem be az ajtót, már szemeim elé tárult hosszú, derekáig érő barna haja. Teljesen belemerült a főzőcskézésbe, sőt valami dalt is dúdolgatott melyre lazán ringatta csípőjét. Hogy főzni tud, eleve egy plusz pont, az pedig, hogy van ritmus érzéke, kitesz kettőt. Már csak a beszéd formáján és stílusán kellene változtatnia. A stílusát nem úgy értem, hogy ruha, vagy valami, bár lehet rosszul fogalmazom. Mindinkább a személyiségében van valami elveszve... Valami, ami miatt mindenkit elsőre megítél. Bár ha jobban belegondolunk, ugyan ilyen vagyok. Azt hiszem ez egy közös bennünk. És hogy van ritmus érzéke, na meg hogy konyít valamit a főzéshez. 

2014. május 3., szombat

90. "Pedig jó lenne, ha elmondanád neki, hogy a menyasszonyod vagyok."

Hi, darlin's!

Hatalmas wow. Nyolc, azaz 8 komment érkezett az előző fejezethez, ami hatalmas vigyort csalt az arcomra! Nem gondoltam volna, hogy tudjuk tartani a  komik mennyiségét két részen keresztül! Eszméletlenül örülök, hogy írtatok, és bár nem válaszoltam rájuk, olvastam mindegyiket! :)♥
Mint említettem több rész lesz mint 90. hiszen sokan olvasnátok tovább, és ha azt vesszük, akkor tényleg igényesebb lenne lezárni 100 kerek résszel, mint sem 90nel. Nem szeretnék sokáig magyarázni, szóval kellemes hétvégét és jó olvasást mindenkinek. :) xX

 

Cselekednem kellett, mert tudtam, hogy különben semmire nem megyünk. Ismerem már, mint a tenyerem, és ha rajta múlott volna a találkozásunk, biztos vagyok benne, hogy sehova nem jutottunk volna. ~ Stella Winter. 

.:: Harry szemszöge ::.

A szokásosnál több időt töltöttem a fürdőben. Fél órán át áztattam magam a zuhany alatt, ami még engem is meglepett, mert sosem fürdök reggelente. Bár lehet, ez az izzadtságom miatt ötlött eszembe, hiszen az este folyamán, arra a pár órára míg elaludtam, eléggé kiizzadtam.
Szócsata ütötte meg füleimet. Szaporábbra vettem lépteimet amint a lépcső aljába értem.
- Hogy lehetsz ennyire féltékeny? Nem fogod fel, hogy nem kellesz már az öcsémnek?
Mindig is irritált, ha Gemma okosabb akart lenni nálam, viszont mikor ez másnál fordult elő, szívesen hallgattam. Így volt ez most is. Mikor átléptem a küszöböt, tekintetem végig kúszott nővéremen, aki velem szemben állt, míg vetélytársa nekem háttal. Oldalra biccentettem a fejem, magamban hümmögve próbáltam rájönni, kivel is veszekedhet már korán reggel. Oké, mihez képest korán.
Szinte félre lökte a lányt. Tekintete csak egy pillanatra esett rám, de akkor is érezni lehetett, hogy nem sokára felrobban a benne gyülemlő dühtől. Engem is arrébb lökött az útból, majd hangos ajtócsapódás jelezte, hogy egyedül maradtam a lánnyal. A lánnyal, akiről nem tudom kicsoda, vagy csak nem akarom tudni, hogy kicsoda, ugyanis ekkora tippem már volt.
- Jó reggelt, Harry! - köszöntött negédes mosollyal arcán, melyet ott és akkor szántam volna letörölni arcáról.
Félre ne értsetek, sosem bántanám az ellenkező nemet, de basszus. Az arcán több kiló vakolat volt, ajkai fénylettek a szájfénytől, és a mosoly, amivel engem pásztázott, a falra kergetett. Haja ugyan olyan szőke volt, mint legeslegutolsó találkozásunkkor, annyi különbséggel, hogy most hosszabb volt. Jóval hosszabb. Márkás melegítőben állt előttem, lábain a legújabb Air Max cipő ékeskedett. Még az utcán vele szemben sétáló idegenek is kisujjból kiráznák, hogy gazdag családból származik.
- Mit keresel itt? Megint? - keményen vágtam neki a szavakat, nem volt szívesen látott személy a házamban. Jó, nem teljesen az én házam, de az életem nagy részét itt éltem le - Jó párszor el lett mondva, hogy nem látunk szívesen.
- Én csak hallottam, hogy itthon vagy. Gondoltam meglátogatlak.
- Furcsa - szemeim összeszűkítettem, karjaim szinte maguktól fonódtak össze mellkasom előtt - Furcsa, ugyanis mikor Párizsban futottunk össze még jó múltkorában, akkor is tudtad, hogy ott vagyok. Aztán Londonban is találkoztunk, egészen véletlen, mondván, hogy meglátogatni jöttél.
- Miről beszélsz, Hazz?
- Hazz? Én már régóta nem vagyok neked Hazz! Jó lenne, ha megfordulnál, és elmennél.
- Nem is érdekel, hogy mi van a csinos kis barátnőddel?
- Semmi közöd hozzá, hozzám, és a családomhoz sem.
- Enyje, Harry. Pedig jó lenne, ha elmondanád neki, hogy a menyasszonyod vagyok.
- Úgy még is, mi a faszomról beszélsz, Felicity?
- Tudod, az a kép a gyűrűről eléggé kétértelmű volt.
- Nézd. Én békével váltam el tőled. Jó időszakot tudhattunk magunkénak, mikor iskolásak voltunk. Meg mondtam neked is, hogy köszönöm azokat az éveket. Mind a ketten tovább léptünk, aztán mikor úgy van kedved, beállítasz és mondod a magadét? Nem mellesleg beteszel nekem? Tönkre baszod a kapcsolatomat? Mondd, mi jó neked ebben az egészben, hm? Kérlek, csak azt mondd el, hogy miért csinálod ezt! Halványlila gőzöm nincs, hogy mit akarsz még tőlem.
- Miért pont Stella?
- Na ehhez neked végképp semmi közöd. Ismerősökként megmaradtunk, ugyanis nem tudom, hogy emlékszel-e, de szakításunk után, kijelentetted, hogy neked nem kell a barátságom, tehát nem kérheted számon rajtam a magánéletem. Olyan vagy nekem, mint azok a bizonyos NY-i ,,barátaim", akik szépen kibasztak velem, mert a pénzem miatt kezdtek el barátkozni velem.
- Őszintén többet tudok rólad, mint Stella. És engem akarsz elküldeni?
- Még szép - nevettem fel keserédesen - Semmi közöd hozzám, és lemerném fogadni, hogy Stella többet tud rólam, mint te valaha is tetted.
- Rád sem ismerek - suttogta, megjátszva magát.
- Ugyanezt elmondhatom rólad. Roppant jó haverok voltunk, és talán későn látom be, de azzal, hogy kavartunk, tönkre tettünk egy eléggé jó baráti kapcsolatot. Most komolyan. Nézz végig magadon, Felicity. Emlékszem, amint együtt nevettünk az olyan lányokon a suliban, mint amilyen te vagy jelenleg. Eltekintve attól, hogy nem vagy egyen ruhában. Viszont mi ez a rengeteg smink rajtad? Nem fényezésképpen, de én voltam az, aki elrángatott téged a drogériába, hogy vegyél magadnak szempillaspirált, mert a tied vagy beszáradt vagy elfogyott. Szöges ellentéte vagy az akkori önmagadnak. Arra kérlek, hogy fordulj meg, hagyd el az otthonom, és szállj magadba. Gondolkodj el azon, hogy milyen életed van. És ha már a változásnál tartunk... Gazdag köcsög létemre, szerintem alázatosabban viselkedem, mint te. Most pedig...
Nagy léptekkel közelítettem meg a bejárati ajtót. Felicity vette az adást, és lassan kezdett felém sétálni.
- Én csak...
- Leszarom, hogy te mi csak! Menj innen, és többet ne lássalak meg. Undorító az a személy aki lett belőled. Viszlát, Felicity Skinner.
Hangosan csaptam be a faajtót, miután megbizonyosodtam arról, hogy az utcát is elhagyta. Borzalmasan felhúzott a jelenlétével. Nem mellesleg a nővéremet is elkergette. Mázli, hogy anya és Rob sem volt itthon ez idő alatt.
Negyed órája ha nem több, egy pirítóson nyammogtam. Valahogy nem füllett a fogamhoz, bár hasam úgy vélekedett többet és többet kér. Ledobtam a tányérra a kenyeret és nagy lendülettel ültem hátra. Átpörgettem már vagy ezerszer, hogy Felicity még is minek jött ide, és hogy Gemma hová mehetett, de egyikre sem találtam választ. Aztán az, hogy a volt barátnőm mindenféle szarságot összehadovál pedig végképp totálisan homály. Jó ideje nem láttam már magam körül, hírét sem hallottam, most pedig ide állít és konkrétan elkezd kiosztani.
Kiszakítva magam a rengeteg hülyeségből ami a fejemben kavargott, elpakoltam az asztalról. Persze, mint akármelyik más tinédzser, közben nekem is telefon volt a kezemben, és görgettem lefele mindenféle internetes oldalon. Leginkább Niall volt az, aki érdeklődött felőlem, ezt az újabbnál újabb üzenetei is mutatták. Végül hosszas beszélgetésbe kezdtünk, leginkább komoly témákról. Félre tettük a vicces sztorikat, és mint két érett - khm.. -, fiatal srác társalogtunk. Szívesen olvastam róla és a Lucyval való kapcsolatáról, mert felkeltette az érdeklődésemet, mikor új személy érkezett haza. Anyut tippeltem meg, így feleslegesnek találtam felterpeszkedni a kanapéról, ahova időközben kényelmesen elfeküdtem, így csak tovább olvastam Niall válaszát. Vigyorogva olvastam az üzenetet és már válaszoltam is volna de mint általában ilyenkor mindig, egy torokköszörülés szakította félbe tervemet.
- Mit tettem? - oda sem figyelvén arra, hogy mit mondok és kinek, tovább pötyögtem a telefonba.
- Harry - Gemma volt az, már az akkor tudtam, mikor hangokat hallottam az ajtóból - Ide figyelnél?
- Persze. Mondd, mi van?
- Hol van Felicity?
- Eltakarítottam innen. Megmondtam neki, ami akkor bennem volt. Nem volt más választása, el kellett húznia a csíkot.
- Rendben. Ennek felettébb örülök. Akkor kezdjünk lassan rátérni a dolgokra.
- Itt van, igaz? - semleges tekintettel néztem nővérem szemébe. Belülről harapdáltam az ajkam és talán még kezeim is remegtek egy kicsit.
- Kicsoda, Harry?
- Ő. Stella. Itt van?
- Igen de...
- Az emeleten?
- De Harry! - próbálta elmagyarázni, amit szeretett volna, de nem hagytam.
Itt volt velem egy házban végre, és még is olyan távolinak éreztem. Felpattantam kényelmes helyzetemből, és szinte kettesével szedve a lépcsőfokokat felrohantam a felső szintre. Megérzés volt, mikor legelsőnek a szobámba nyitottam be.
Ott volt.
Ott állt az ablakban, nekem háttal. Talán megérezte, hogy ott vagyok, talán számított rám, fogalmam nincs. Kilépett az erkélyre és akkor már lehetetlennek éreztem, hogy megállítsam magam. Sebtében közelebb lépdeltem míg nem mögé nem értem. Körbe fontam karjaim dereka körül, mit sem foglalkozva azzal, hogy jól cselekszem-e vagy sem. Arcom hosszú, frissen mosott hajzuhatagába temettem mialatt kezeim szorosan ölelték. Levegővételem szabálytalan volt, akárcsak szívem üteme is. Rohamosan kalapált a mellkasomban, és néhányszor úgy éreztem, kiakar szakadni onnan.
Érintésem alatt megfeszült, szaggatottan fújta ki a levegőt tüdejéből. Szívemről hatalmas kő esett le, mikor nem lökött el magától, és bár szerintem még saját magát is meglepte, de tenyereit, hasán pihenő kezeimre fektette. Mutatóujjával apró köröket írt le kézfejemre, fejét pedig óvatosan az enyémnek döntötte.
Jó néhány percig így álldogáltunk, míg nem léptem. Gyorsan fordítottam meg ölelésemben, így azonnal szembe került velem. Arcán végig szánkázott pár kósza könnycsepp. Szemei körül, de leginkább szemhéja totálisan fekete volt minden bizonnyal a szempillaspirál miatt. Hüvelykujjaimmal letöröltem könnyeit, homlokára apró csókot hintettem. Valahogy ez már egy berögzült mozdulat sor. Sok idő elteltével, legszívesebben megcsókoltam volna ott, és akkor, de tudtam, hogy nem szabad. Jelenleg rosszban vagyunk, hiszen az én hibámból összekaptunk. Két kezemmel végig simítottam arca két oldalán, majd magamhoz húztam. Meglehetősen engedékeny volt, amellyel még inkább ledöbbentett. Ez előtt szinte mindent ki kellett belőle erőszakolnom, hogy engedjen, és ne legyen ennyire makacs. Most pedig még csak beszélnem sem kell.
- B-beszélnünk kell - suttogta mellkasomba. Az üres szobában, tökéletesen hallottam amint halkan sutyorog. Bólintottam, bár nem láthatta.
- Tudom - sóhajtva hagyta el ajkaimat eme egy szó.
Valahogy nem kellett többet beszélnünk, megértettük egymást, és mind azok ellenére, hogy pácban voltunk, jól esett végre egymás karjaiban lennünk. Kezeimmel megkerestem az övét majd összefűztem ujjainkat. Mindig megnyugtatott, mikor megfogta a kezem, és ez azóta sem változott.
- Beszélünk, de nem szabad sírnod, rendben?
Elhúzódtam tőle így pontosan szemeibe nézve tudtam beszélni, bár az mindinkább volt suttogás. Elvezettem az ágyig, de ahelyett, hogy engedtem volna leülni az ágyra, az ölembe húztam. Muszáj volt éreznem, hogy itt van velem. Több hétig volt távol, és ezek a napok alatt, végig szenvedtem leginkább. Bár a srácok sokat segítettek abban, hogy ne gondoljak rá minden percben.
- Nem szabadna megkérdőjeleznem, hogy így van-e még, de már magamban sem vagyok biztos. Szeretsz még? - szavai hallatán, mintha kést szúrtak volna a szívembe. Alig akartam elhinni, amint az imént hallottam. Egyik szeméből a másikba néztem, és próbáltam a folytatást kiolvasni tekintetéből, de egyszerűen nem ment. Csupán könnyek fényesítették íriszeit melyek hatására én is homályosabban kezdtem látni - É-én nem úgy értettem, hogy ennek muszáj így lennie, de.. de egyszerűen nem tudok már semmit. Amikor mondtad, hogy szakítanom kellett volna veled, én egyszerűen... egyszerűen csak meggondolatlanul vágtam neked a szavakat mert annyira mélyre hatottak a szavaid. Aztán sokáig gondolkodtam, hogy mi volt a hiba amit elkövettem. Eszembe jutott, hogy talán a menedzsmented az oka mindennek, hiszen belőle már volt gondunk, és akkor is mellettem álltál ki, ahelyett, hogy visszafogtad volna magad. Kockáztattad a banda sorsát miattam, és szembe szálltál egy olyan emberrel, akinek a kezében van a munkád.
- Az, amit irántad érzek elmondhatatlan. Sosem szabadna, hogy megkérdőjelezd, még csak magadban sem, hogy szeretlek-e vagy sem. Talán nem mutatom ki eléggé, és ez a baj, de ha tehetném, mindent oda adnék neked. Érted. És lehet, hogy unalmas, alap szöveget mondok, de ez mind igaz. Mert amint említettem, elmondhatatlan, amit irántad érzek de ugyanakkor a legbiztosabb is. Igen, szembe szálltam a menedzsmenttel, mert elmondott minden rossznak, kijelentette, hogy nem lehetünk együtt, és az egyenlő lett volna nekem a veszteséggel. És tudni illik, nem szeretek veszteni. Ha már Tom, akkor nem az Ő kezében van a munkám. Ő csak egy ember, akit menedzsmentnek hívunk. Őszintén szólva, Paul többet dolgozik, pedig Ő még csak nem is normális menedzsment, csupán a turnékat intézi. Itt leginkább a rajongókról van szó. Mindegy, jelenleg lényegtelen. Minden, amit tudnod kell, hogy mindennél többet jelentesz nekem, és teljes szívemből szeretlek. Beleőrülnék, ha másodjára is elveszítenélek, a saját hibámból. Igen tanulnom kellett volna az előző esetből, még is feszegettem a határokat. Nem akartam. De összejött. É-én ha tehetném visszamennék az időbe, de tényleg, és kétszer átgondolnám, hogy kiejtsem-e azokat a szavakat a számon vagy ne.
- Harry én csak annyit szeretnék kérdezni, hogy megbocsátasz-e azok miatt a bunkó szavak miatt?! Megértem, ha nem, mert nem ez az első eset, hogy neked támadok rossz szavakkal, csak...
- Már hogy ne bocsátanám meg őket? - kérdeztem mosollyal az arcomon - Persze, hogy megbocsájtok, kicsim. Semmi olyat nem mondtál, ami miatt haragudnom kellene.
- Jó - kuncogott - Most már megcsókolhatsz.
Elnevettem magam kijelentését hallva. Szemeim azonnal szájára tévedtek, amint fogai közé rejtette alsó ajkát.
- Mit teszel velem te nő - suttogtam elfúló hangon.
Szinte azonnal ajkaira tapadtam. Azonnal felvette a tempót, sőt még mohóbb is volt, mint ahogy emlékeztem arra. Belemosolyogtam a csókba, és lassabbra vettem a szitut. Minden iránta érzett érzelmet beleszerettem volna sűríteni, hogy egyetlen egy percig se gondoljon arra, hogy esetleg megingott az iránta érzett szerelmem.
- Hiányoztál - mormolta halkan melyre testem libabőrbe burkolózott.
Lassan az ágyra döntöttem, majd fölé másztam. Megszeppent tekintetét látva elmosolyodtam. Féloldalasan, gödröcskésen, fültől-fülig érően. Boldogan. Apró csókokkal hintettem el tökéletes ajkait. Minden tettével erre ösztönzött. Lábai derekam köré fonódtak, ujjai a hajamba szántottak ugyanabban az időben. Nyakán haladtam lefelé melyet kuncogással jutalmazott. Fejét automatikusan hajtotta arra az oldalra, ahol csókolgattam, ezzel engem is vigyorgásra késztetve. Újabb csókban forrtunk össze amint ajkaira találtam az elmúlt percekben sokadjára.
Talán órák óta feküdtünk az ágyamban egymáson, egymásba karolva, a másikat szuggerálva idióta mosollyal arcunkon. Csendben voltunk amit egyikünk sem bánt. Aztán hirtelen hangzavarra kaptam fel a fejem, ami az alsó szintről jött.
- Lejössz velem?
Alig ejtettem ki a számon a mondatot, Stella már pattant is fel az ágyról majd mellém sietett. Jobb tenyerét enyémbe csúsztatta, míg bal kezével átölelte az én bal kezem. Feje épp' hogy karomon pihent és így indultunk meg lefele. Hm, talán nem csak én vagyok az, aki az idők elteltével ennyire ragaszkodó típus lett.
Alig értünk le, de már megismertem apa mély hangját, mellyel felváltva egy vékonyabb keveredett. Időm nem igazán volt gondolkodni, hogy ki lehet az, hiszen azonnal betoppantunk a nappaliba. Minden szem ránk szegeződött, majd egyik pillanatról a másikra egy kis test csapódott lábaimnak.