2014. július 12., szombat

96. "Magamat hibáztatom, és ezúttal, talán nem véletlenül. "

Hiiii :) 

96. fejezet pipa! Négy rész van még hátra, és... vége. Hihetetlen! És ez csak nektek köszönhető, mert én már abba hagytam volna előbb. Igaz, elsőnek 100 részesre terveztem, aztán átgondoltam a dolgokat, és kevesebbet szerettem volna. De itt voltatok, és rábeszéltetek a 100-ra, mely nem sokára itt van! :') 
Hű, a részben leginkább Stelláról lesz szó, illetve az érzéseiről. Sok benne az elbeszélés, szóval sajnálom, aki párbeszéd párti.:( Lesznek még párbeszédek, ne aggódjatok! :) 
Nos, akkor itt is lenne a fejezet, jó olvasást. :) x


.:: Stella szemszöge ::.

Éreztétek már, hogy magatehetetlenek vagytok? Hogy nincs semmi, amit tehetnétek annak ellenére, hogy megszüntessétek azt a borzalmas érzést?
Végül eltoltuk a beszélgetést estére. Ugyan nem volt ínyemre, hogy minél később térjünk rá a kényes részre, azt mondta, jobb lesz nyugodt körülmények között beszélni.
Míg Ő köszöntötte bátyámat, és barátnőjét, én a ház felé iramodtam meg. Jobbnak láttam, hogyha nem vagyunk egymás társaságában, noha jobban hiányzott, mint eddig valaha. Ugyan nem állt, és várt rám senki az ajtóban, nem tántorított attól vissza, hogy belépjek a házba. Hangos nevetés rázta meg a nappalit ezért tökéletesen lehetett hallani az előszobában is, ez pedig mosolyt csalt az arcomra. Apa mély hangja keveredett Robinéval, és már csak akkor eszméltem fel igazán, mikor ölelő karok üdvözöltek. Alapjáraton is meleg volt a szobában, de ahogy a kabátom még jobban rám simult, illetve Anya és Anne keze körbeölelt, csak még nagyobb forróságot keltett. Amint üdvözöltek, már Gemma szorongatott meg, majd párja, Liam, végül pedig Apa és Robin.
Nappaliban telepedtünk le, miután megtörtént a nagy köszöntés, és szinte azonnal beszélgetésbe kezdtünk. Leginkább New Yorkról volt szó, mely nem lepett meg, leszámítva, mikor Liam említette, hogy ott született ezért évente látogat haza és van, amikor beáll a régi munkahelyére dolgozni, ahol az édesapja a főnök, így hát szívesen látják. Ahogy elterelődött rólam a téma, a helységet kezdtem el felvizsgálni.
Újra voltak festve a falak, így immáron a barna egy világosabb árnyalata ékesítette a szobát. Más képek voltak a falon, noha mindegyik valószínűleg a régi időkben készült Gemmáról és Harryről. Anne és Robin is megtalálható volt egyes képeken, sőt, még Des is helyet kapott.A karácsonyfa, már most fel volt állítva, igaz még nem volt feldíszítve. Az illata belengte a teret, és a szokásos, Styles illattal keverve egy utánozhatatlan aromát kreált.
- Kicsim, beszélhetnénk négyszemközt?
- Persze.
Megvártam, amíg Anya elment előttem, majd felállva követtem. Egyik részem halálosan kíváncsi volt arra, hogy miről szeretne velem beszélni, míg a másik legszívesebben elmenekült volna, mert egy hosszas repülőút után, másra sem vágytam, mint egy puha ágyra amiben aludhatok.
- Látom, hogy valami nyomaszt. Ugye ennek nincs semmi köze ahhoz, hogy még Karácsony előtt elmegyünk Londonba hozzánk, és ott töltünk pár napot, illetve az ünnep első napját?
- Nos - nevettem fel kínomban miközben helyet foglaltam az asztalnál - Én erről nem tudtam. De persze, nincs semmi bajom vele. Mi lenne?
- Elkalandoztál, miután meséltél nekünk.
- Régen voltam már itt - feleltem csendesen. Tekintetem a konyhán jártattam, és nem lepődtem meg, hogy minden csillogott-villogott.
- Kislányom, nézd, tudom, hogy nem éppen voltam egy jó anyuka, és talán nem is tudsz bennem megbízni, ezért nem beszélsz a problémáidról. Szóval, ha ez így van, akkor annyira kérlek meg, hogy legalább Annenek mondd el, hogy mi nyomaszt. Nem fogok kérdezősködni nála, igaz, nagyon aggódom jelenleg is. Tudom, hogy Ő olyan neked, mint az édesanyád. Rengeteget beszéltem vele, igazándiból Ő keresett fel, és ha én nem is, akkor Anne megérdemli, hogy tudjon arról, hogy mi nyomja a lelked.
- Nem voltál rossz anyuka, Anya. Egyszerűen csak a munkádra koncentrálsz leginkább, hogy nekünk arany életünk legyen, ugyanígy Apa. Emiatt nem tudok rátok haragudni, egyszerűen csak rosszul esik. A bizalom pedig... természetesen bízok benned, de nem annyira, mint amennyire egy anyában lehet. Egy barátként tekintek rád, és akármennyire is fáj ezt mondanom, Anneben jobban megbízom, mint benned jelenleg.
- Természetesen megértem, mert nem voltam itt, amikor kellett volna. De tudd, most már számíthatsz rám! Akármikor kellek, egy telefonhívás, és én már úton vagyok hozzád. Megegyezhetünk ebben?
- Igen, megegyezhetünk! - mosolyogtam.
- Na, most gyere ide és adj egy ölelést Anyunak!
Nevetve omlottam karjaiba és a lehető legjobban esett, hogy tisztáztuk, innentől számíthatok rá mint egy Anyára.
- Sajnálom, nem szerettem volna zavarni! - ajtó nyitódásra kaptuk fel a fejünket, és Harryvel volt szerencsén találkozni - Inni jöttem.
Anya mosolygott, majd megszólalt.
- Régen találkoztunk már, Harry.
- Igen - felelte mosolyogva - Eléggé régen futottunk össze.
Míg én kínosnak éreztem a beszélgetésüket, Ők el-elmosolyogtak egymásra, és valamiért nem értettem ezt az egészet. Aztán szemeim valószínűleg hatalmasra nyíltak, mikor megölelték egymást. Harry rám pillantott Anya válla felett, én pedig zavartan sütöttem le szemeimet, és bámultam nem rég manikűrözött körmeim.
- Wendy, gyere egy kicsit! - Apa hangjára elmosolyodtam, mert már régen nem hallottam, és másrészt imádtam, amikor Anyut a nevén szólította.
- Nos, nem is zavarok tovább! - mosolygott ránk, majd eltűnt az ajtó mögött.
Harry a pult felé fordulva ügyeskedett valamin míg én úgy éreztem, hogy majd' megfojt a kínos csend. Nem tudtam, hogy mit kellene mondanom, már ha nekem kellene. Olyan, mintha minden áron azon lenne, hogy ignoráljon, és minél előbb kiérjen a konyhából, hogy ne kelljen velem egy légtérben lennie. Bár én is így viselkedtem, amikor megérkeztünk.
- Harry - szólítottam meg végül.
- Hm?
- Szeretlek.
Semmi válaszra nem méltatott, és ekkora tudtam, hogy valami baj van. Mikor megfordult, egy tányérral a jobb kezében jött felém. Bal kezével közelebb vonta magához a fejem, majd egy csókot hintett a halántékomra.
- Én is, kis csillag, én is. Mindenkinél jobban!
Lehelete perzselte a bőröm, amint suttogott, viszont ugyanakkor a szívem is hevesebben kezdett el kalapálni a mellkasomban. Utolsó csókot hagyott a fejem búbján, majd kiment a konyhából.
Kiment. Csak úgy.
Nem hívott maga után, nem állított fel és fogta meg a kezem, hogy vele menjek. Semmi.
Kijjebb toltam magam az asztaltól majd kezeimet felpakoltam az asztalra, hogy rájuk fekhessek. Gondolataim olyan lázasan pörögtek-forogtak hogy szinte már belefájdult a fejem. Éreztem, amint könnyek kezdik csípni a szemem, elhomályosítják a látásom majd végül kicsöppennek és a csempézett padlóra érkeznek. Fájt, hogy ennyire elutasítóan viselkedett velem, és még azt a szerencsétlen beszélgetést is tolta amíg csak tudta. Aztán a válasza, amire nem számítottam, illetve nem így... olyan, mintha célozni szeretett volna ezzel. Avagy csak én vagyok mérhetetlenül fáradt és beképzelek magamnak mindent.
Vállaim remegtek, ahogy rázott a sírás, és nem volt megfelelő válaszom arra, hogy hogyan kötöttem ki ide. Egyszerűen csak elkapott a zokogás. Jobban belegondolva, akkor nem fájt ennyire a szívem, mikor szakítottunk. Mármint akkor is borzalmasan fájt, és talán jobban is mint most, de a jelenlegi szúrás, amit a szívemnél érzek, mindennél nagyobb. Bizonyára meg sem érezném, ha elvágnám most az ujjam.
Majd valami hirtelen bekattant nálam.
Nem szabadna magamra felhívni a figyelmet, bár valószínű, hogy a csend amiatt keletkezett, mert hallották a bömbölésem. Visszafogtam magam, és egy kéztörlővel, amit a pulton találtam, felitattam a könnyeimet az arcomról. Elképzelhető, sőt, biztos, hogy a szempillaspirál, amit még reggel feltettem elkenődött, de ott és akkor valahogy nem izgatott. Fogtam egy másik törlőkendőt, és a földről is feltöröltem a könnyeimet, majd a kukába dobtam az elhasznált kendőket. Megengedtem a hideg vizet és átmostam az arcomat ezzel lehűtve egy kicsit magam. Két kézzel támaszkodtam meg a mosogató mellett, és hagytam, hogy a könnyeim egybe mosódva a vízzel lefolyjanak az arcomról. Nem érdekelt már, hogy mennyire lesz piros pöttyös a fejem a hiszti után, nem érdekelt, hogy a kezeim remegnek és fognak is, ugyanígy a lábaimmal. Egyet akartam. Az pedig az volt, hogy megtudjam mi a baja Harrynek.
Mindig is utáltam, amikor rossz kedve volt, ezért minden egyes alkalommal tudni akartam, hogy mi okozta ezt. Elakartam tőle venni a fájdalmat. De most... valahogy másként érzem. Magamat hibáztatom, és ezúttal, talán nem véletlenül.
Nem tudom, hogyan vagy miként sikerült eljutnom a konyhaajtóig, de mikor kinyitottam azt, egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Senki nem tartózkodott a nappaliban. Fogalmam nem volt, hogy hol lehetnek mindannyian, és akkor nem is érdekelt. Szipogásom töltötte be a helységet, míg elértem a hatalmas lépcsőhöz, ami az emelet felé vezetett. Szívem szerint, abba a szobába mentem volna be, ahol már rengetegszer jártam, de az eszem megállított, és nem tudom, hogy hogy volt merszem megtenni amit, de Anne szobájába nyitottam be. Elképzelhető volt, hogy ez az Ő és Rob közös szobája, de az ösztöneim azt mondták, hogy ez lesz számomra a legjobb hely. Itt nem fog senki keresni; mindenki először Harry szobáját fogja átkutatni. Eszükbe sem fog jutni, hogy esetleg voltam olyan pofátlan, hogy egy számomra - valószínűleg - tiltott helységbe léptem be.
Ott volt egy mackó, mely ismerős volt, nagyon ismerős. Magamhoz vettem, és mikor beleszagoltam, rá kellett jönnöm, hogy ez bizony az Ő mackója. Isten tudta, hogy miként került oda, csak ott volt, én pedig elvettem onnan és a plüssel a kezemben bemásztam az ágyba. Nyakig betakaróztam, magamhoz öleltem a kisállatot, szorosan, mintha csak a gazdája lenne, és míg a sírás rázta testem, lehunytam a szemeim. Próbáltam elaludni, minden erőmmel azon voltam, hogy aludhassak, de egyszerűen nem ment.
Újabbnál újabb dolgok férkőztek a fejembe, és amint arra gondoltam, hogy ez a hét csak a miénk lenne, magzat pózba összehúzódva itattam az egereket tovább.
A fejem már fájt, szinte lüktetett, és talán túl reagáltam a helyzetet, úgy éreztem, hogy nagy hibát követtem el. Ami viszont a legrosszabb az egészben, azaz, hogy fogalmam nincs, hogy mit...

Rettentően fáradtnak éreztem magam, amikor felkeltem. Fájtak a szemeim, és valószínű, hogy pirosak és duzzadtak is voltak a sok sírástól. Nem lehetett még másnap, mert a fali óra, ami velem szemben helyezkedett el a bal oldali falon, fél tizenegyet ütött. Csodálkoztam, hogy nem keresnek, vagy hogy még senki nincs a felső szinten, de a kimerültség oly annyira úrrá lett felettem, hogy szemeim folyamatosan csukódtak lefele. Ezt persze nem engedhettem, mert bizonyára, ha már valaki járt is itt, elmesélte a szoba tulajdonosainak, hogy itt vagyok, Ők pedig... hát nem tudom miként fogadták a tényt, hogy befeküdtem ide. Na, nem úgy ismerem persze őket, hogy kiborulnának emiatt, de náluk is biztosan van egy határ amíg el lehet menni.
Miután rendbe szedtem magam után az ágyat, és kissé elrendeztem kócos hajamat, csendesen léptem ki a szobából. Egyetlen egy helyre vihették a bőröndömet, az pedig bizonyára Harry szobája. Ugyan nem szerettem volna bemenni, hátha ott találom, de muszáj volt cselekednem, ha le szerettem volna fürdeni, hogy aztán újra ágyba bújhassak, de ez úttal már a vendég szobában. Amint a szoba elé értem, a kilincsre egy "Ne zavarj, fürdőben vagyok" táblácska volt akasztva. Sosem tapasztaltam, hogy Harry ilyeneket akasztgatott ki a szobája ajtajára, de minden esetre, akkor jól jött. Valószínű, hogy nem tusolt, hanem a kádban feküdt, ugyanis a lámpa fénye kiszivárgott, amint beléptem a szobába, és a tusoló hangja sem volt hallható. Pontosan, ahogy gondoltam, ott volt a bőröndöm az övé mellett, így hát magabiztosan indultam meg felé, míg nem észleltem, hogy teljesen üres. Pillanatok alatt bepánikoltam, hogy ugyan merre lehetnek a dolgaim, míg nem eszembe ötlött, hogy esetleg a szekrényben. Fogalmam nem volt, hogy ki pakolhatott ki belőle, de marasztalásra szeretett volna ezzel a tettével bírni. Sebtében válogattam ki pár ruhát a szekrényből, és ha őszinte szeretnék lenni, akkor szánt szándékkal húztam ki egy felsőt Harry fiókjából. Ha már nem fogom mellette tölteni az éjszakát, legyen valami - természetesen a mackóján kívül - ami rá emlékeztet, és olyan érzést kelt bennem, mintha mellettem lenne.
Ugyan olyan gyorsan lépdeltem ki a szobájából, ám miután bezártam az ajtót, és megfordultam, két kéz ölelte körbe a derekam. Már majdnem megijedtem, hogy Harry az, de Ő a fürdőjét birtokolja, és nem hiszem, hogy Christina Aguilera parfümöt használna.
- Szeretnél róla beszélni?
Gemma hangja egy szinten megnyugtatott, de ahogy szemeibe néztem, és tekintetem végig futtattam további arcvonásain, egyszeriben elérzékenyültem. Teljesen olyan volt, mintha az öccsét láttam volna magam előtt, és utáltam a tudatot, amiért ennyire hasonlítanak egymásra.
Kérdésére végül szaggatottan felsóhajtottam; a sírás kerülgetett.
- Nem muszáj, ha nem szeretnél - szólalt meg ismételten - Csak tudom, hogy rosszul érzed magad, látni rajtad, ha pontosítani szeretnék a kijelentésemen.
- Azt hiszem, előbb le-lefürödnék. Után lehet róla szó, bár az sem kizárt, hogy társalgás helyett sírni fogok.
- Rendben - mosolygott együtt érzően - Ha gondolod, akkor használhatod a fürdőmet. Ott senki nem keresne. Anyuék szobájába sem engedtem be senkit, noha Harry beszeretett volna nézni, inkább elküldtem fürdeni. Lanával kipakoltuk neked a ruháidat, remélem, nem gond.
- Köszönöm. Mindent.
A fürdő, teljesen bepárásodott, miután elfoglaltam. Gőzölgött minden, és nem volt szívem kimenni a helységből, de tekintve, hogy lassan éjfél volt, ideje volt elhagynom a helységet, hogy a gazdája is használhassa. Ahogy megtörölköztem, majd felöltöztem kinyitottam az ablakot, hogy kimenjen a pára majd ugyanígy tettem az ajtóval is. Gemmát az ágyon ülve, egy laptoppal az ölében találtam. Nem akartam megzavarni, de valószínű, hogy hallhatta érkezésem, ugyanis felpillantott rám.
- Akkor, mehet a csajos dumálás? Lana is itt lesz pár perc múlva a nassolni valókkal.
Aprót bólintottam, mert azokban a percekben nem találtam a hangom. Gemm felállt, és elvette a kezemből a vizes törülközőt, hogy felakaszthassa a fürdőben valahol.
- Látom végeztél - Lana mosolyogva lépett be a szobába. Egyik hóna alatt egy nagy zacskó chips helyezkedett, két-két kezében pedig inni való, és egyéb csokoládék - Anne volt az, aki teletömte a kezemet. Sőt, arra kért, hogy menjek egy újabb fordulóért, de nem fogadtam el.
- Milyen puhány vagy, Lana. Azt kellett volna mondanod, hogy Gemma majd megy érte - nevetett a lány, amint visszaért közénk - Nos, foglaljatok helyet az én gyönyörűséges ágyamban, mely megfelelően puha minden hátsófélnek.
Elmosolyodtam lelkesedésén, és ahelyett, hogy sajnálkozó pillantásokat lövellt volna felém, inkább az arcomba vigyorgott, Lana ugyanígy.
Ők ketten, szinte azonnal trécselni kezdtek, bár leginkább Gemma volt hallható, ahogyan arról mesélt, mennyire ki van már most a terhességtől. Türelmesen hallgattam, ahogy beszél róla, miközben megtudtam, hogy a negyedik hónapban van. Őszintén, én meg nem mondtam volna, hogy állapotos, mert inkább nézett ki úgy, mint aki felszedett pár kilót, mint sem aki gyereket vár. Azonban ezt nem jegyeztem meg, mert talán rosszul értelmezte volna, no meg amúgy sem vagyok egy normális hangulatban.
Lassan, de biztosan mindketten kezdtek rátérni arra a témára, hogy a férfiak mekkora balfaszok - pardon -, de mikor látták arcomon a fájdalmas kifejezéseket, inkább terelték a témát. Örültem, mert nem kellett beszélnem, helyette inkább tömtem magamba az egészségtelen dolgokat. Miután négy, kisebb zacskó chipest, két tábla csokit és egy üveg szénsav mentes vizet elfogyasztottam, minden nassolni valót eltüntettek előlem, és komolyan kezdtek el beszélgetni, leginkább kérdéseket feltenni nekem.
Ahogy arra számítottam, folyton-folyvást hullottak a könnyeim, és akkor már biztos voltam benne, hogy nem Harry miatt van mindez, hanem a fáradtságtól, a sok nyomástól, ami az elmúlt időben ért. Régen voltam már ennyire használhatatlan, és teljesen elszoktam a hajtástól. Egy idő után azonban mindannyian elmentünk fogat mosni, és tekintve, hogy én már alig álltam a lábaimon, Gemma egy vígjátékot indított el. Hálás voltam neki, amiért nem romantikus, vagy depressziós filmet talált, hanem egy vicceset.
Ugyan nem sokat láttam a filmből, sőt, már akkor elaludtam, amikor elkezdődött, de egy kicsit jobban éreztem magam. Ott feküdtem két lány között, akik sokat jelentettek nekem, Harry pólójában voltam és az Ő mackóját ölelve hunytam le szemeimet hogy egy sokkal jobb helyen tudhassam magam. Valahol, ahol nincs miért aggódnom. Valahol, ahol önfeledten boldog lehetek. 

5 megjegyzés:

  1. Ilyen nincs még mindig izgulhatok hogy miről akar Harry beszélni és miért ilyen. Az idegeinket húzod szerintem de a rész fantasztikus lett. Sajnálom hogy már csak 4 rész és vége de azért meg is értelek. Siess ♥

    VálaszTörlés
  2. Szia!:-) meglepi nálam;)
    http://nevergiveupeverandwilliam.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  3. Ilyen nincs most izgulhatok tovabb..:/ remelem par nap es lesz a kovi resz :)))

    VálaszTörlés
  4. Mikor lesz resz?:)

    VálaszTörlés
  5. Mikor lesz resz?:)

    VálaszTörlés